Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-31 / 26. szám
4 ""ú/C Irian 1959. JANUÁR 31. SZOMBAT Valami megUezdédútt Azt hiszem, nagy dolognak voltam tanúja vasárnap délután. Hogy ez a nagy dolog csak egy egyszerű műkedvelő előadás köntösébe öltözött, az más kérdés. Az események nagyságrendjét nem mindig határozza meg azon nyomban megnyilvánuló jelentőségük. Maga az esemény röviden ennyi és nem több: az aszódi járási művelődési ház színjátszói a Dulszka asszony erkölcse című színművet mutatták be Kartalon. Még az sem öregbíti túlontúl ennek az előadásnak a jelentőségét, hogy igazán kiváló szereplők mozogtak a színpadon. Talán minden nagyobb községben rábukkanhatunk olyan tehetséges színjátszókra, mint Gyimesi Jánosné, Debrey János és felesége, Ba- gyin Mária és a többiek. Még az sem jelent nagyon sokat, hogy a kis kultúrterem a szó legszorosabb értelmében dugig zsúfolódott emberekkel, akik minden idegszálukkal látták, hallották és tapintották a kispolgári álerkölcs színpadon megelevenedő világát, és feltehetőleg levonták az észleltekből a megfelelő tanulságot. Az Igazán nagy dolog, az újságíró számára a legtanulságosabb az volt, hogy ez az eCJV előadás bizonyította: az öntevékeny — vagy ha úgy tetszik, mii- kedvelő színjátszó-mozgalom milyen hatalmas, feltáratlan lehetőségeket hord még méh ében, és ami ebből következik: a mozgalom, a művelt és művelődni kívánó falusi és községi embereknek ez a szórakoztató továbbképzése és egyben önművelése minden támogatást megérdemel. Az előadás amellett, hogy meggyőzött a Dulszka-féle erkölcsök erkölcstelenségéről. meggyőzött arról is, hogy az öntevékeny színjátszók ■— helyes politikai és művészeti vezetés, és ami ezzel egyet jelent: jó műsorpolitika és előadás esetében — a legközvetlenebbül, a leghatékonyabban politizáló művészet mellett törtek lándzsát. Hallatlanul nagy erőik, és energiák feszülnek csak ebben az egyetlenegy együttesben, hát még a megye vagy az ország többi színjátszó csoportjában! Azt hiszem, bűnös könnyelműség lenne itt az előadást méltatni vagy bírálni; Ami fontosabb: a kartali előadás — hangsúlyozom: jó előadás — példáján felbuzdulva, széles körben — akár egy színjátszó-konferencián, akár egy sajtóvita alkalmával — tanácskoznunk kellene arról, hogy működő együtteseinket hogyan lehetne tervszerű műsorpolitikára nevelni, és ami ugyanilyen fontos: hogyan lehetne a színjátszó csoportok előadásainak művészeti színvonalát fokozatosan, de állandóan magasabbra és magasabbra emelni. A jó darabválasztás és a művészi színvonal... Ez a két sarkalatos pontja annak, hogy olyan áhítatos, elmélyült közönség üljön a nézőtéren, mint amilyen az aszódiak kartali előadása alkalmával figyelte a Dulszka- család históriáját. Ez a két feltétel biztosíthatja csak a hónapokig szerepet tanuló színjátszók sikerét, mert adtak valamit, nem is keveset, önmaguknak éppen úgy, mint közönségüknek. Ez a két feltétel feltétele egyben annak is, hogy a színjátszó csoport ne csak egyszerűen valamilyen művészeti tömörülés legyen, hanem a szocializmus építésének roham- brigádja. Talán soknak tűnik, hogy egyetlen együttes egyetlen előadásából ennyi általános következtetést próbálok levonni. Pedig még meg sem elégszem az eddigiekkel. Tovább megyek. Ez az előadás, azaz az előadást követő „röpmegbeszélés” újabb gondolatokat kavar bennem. Mert mi történt? Ahogy ösz- szecsapódott a kartali színpad függönye ahogy a nézők a kijárat felé tolongtak, a függöny mögött találkoztak a járási művelődési ház és a kartali színjátszó csoport tagjai. Találkoztak és megbeszélték az előadást. Debrey János, a színjátszók vezetője (civilben pedagógus) köré telepedett a „DulsZka- család”, és a vendégeket a helybeliek vették körül, közöttük Szűcs Ernő, a kartali színjátszók patrónusa. Beszélgettek a „szakmabeliek”, a színjátszók. — Tisztán érvényesült-e a darab mondanivalója? — Melyik szereplő tudta legmarkánsabban megformálni hősét? — Melyek voltak az előadás erényei és hibái? — Miben segíthetne a járási művelődési ház a kartali színjátszóiknak f És tulajdonképpen erre a beszélgetésre gondoltam, amikor ennek az írásnak nevet, címet adtam. Valami megkezdődött... Valami, ami még nem volt, vagy legalább is kevés helyen volt. Két színjátszó csoport segíti egymást. Az egyik véleményt mond a másik előadásáról. A járási művelődési ház rendezője —mint idősebb, erősebb testvér — megmutatja, hogyan kell elemezni a darabot, kihámozni a történések sorából az eszmei mondanivaló magvát. És segít úgy is, hogy ígérete» tesz: — Adunk díszletet.. — Segítünk olcsón jelmez» szerezni... — Eljövünk a próbákrai.. Hogy ne legyen túlontúl szép a menyasszony, el kell árulnom azt is, hogy ez az első tapasztalatcsere, a kartali előadást követő kis tanácskozás nem volt túlságosan hosszú, nem volt eléggé bátor. A hely* beliek közül csak ketten- hármaij ejtettek néhány szót, inkább' a vendégek beszéltek De a kezdet mindig nehéz. Ha ezek a beszélgetések állandósulnak, ha a szín játszók megismerik egymást, és látják, hogy barátként beszélhetnek egymással, bizalommal és őszintén, akkor mind ér- dékesebbekké, gyümölcsözőbbekké válnak majd ezek a tanácskozásaik. Valami megkezdődött.., Még csak megkezdődött. A folytatástól, különösen akkor, ha sok-sok színjátszó együttesünk, járási művelődési házunk követi a példát — nagyon szépet, nagyon nagyot várunk. Garami László Mintegy 60 pályamunka a tanácsköztársasági történeti pályázatra CJ-ilm, Színház, Qrödalsytn -j—* A Tanácsköztársaság 40. év- ^ fordulója alkalmából a Magyar | Tudományos Akadémia társa- ^ dalmi-történeti tudományok § osztálya, az MSZMP Központi ^ Bizottsága Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdetett történeti feldolgozásokra, illetve korabeli dokumentumok gyűjtésére, A pályázatra mintegy 60 pályamű érkezett. Pályázatot küldtek be tudományos kutatók, főiskolai, közép- és általános iskolai tanárok, üzemi munkások, alkalmazottak, mezőgazdasági dolgozók, nyugdíjasok és tanulók. Külföldről is érkeztek pályamunkák. A pályázatra beküldött munkák helyi események történetével, a Tanácsköztársaság hadügyi, gazdasági, jogi és kulturális kérdéseivel foglalkoznak, és sok új értékes adattal járulnak a Tanácsköztársaság történetének feltárásához. A bíráló bizottság megkezdte a pályaműveli elbírálását Ülésezett a Magyar Vöröskereszt országos elnöksége A Magyar Vöröskereszt országos elnöksége pénteki ülésén megvitatta és módosításokkal elfogadta az elnökség 1959-es féléves munkatervét, majd Kárpáti József országos főtitkár javaslatára a Vörös- kereszt békemunikájára vonatkozóan határozott. A vörös- kereszt szervezeteiben a viiág- békemozgalom 10. évfordulója és a Magyar Vöröskereszt I. országos kongresszus tiszteletére, mintegy ötezer béke- aktivistát békefelelőssé választanak. A Magyar Vöröskereszt békemunkáját az Országos Béketanáccsal szoros együttműködésben végzi. . TEGNAP A Uj magyar filmdráma Megkezdődtek a munkavédelmi vizsgák Gépállomásokon, de különösen állami gazdavSágofeban gyakoriak a gondatlanságból okozott balesetek. Ezért a dologzók egészsége védelmének érdekében a MEDOSZ határozatot hozott, hogy minden állami gazdaság vezetőségének biztonságtechnikai vizsgát kell tennie a tél folyamán; Ezt indokolttá teszi az is, hogy 1958-ban a Pest megyei állami gazdaságokban 667 — közöttük hat halálos kimenetelű — baleset fordult elő. Ez a 667 baleset 11 700 munkanap kiesését jelentette a termelésben. Kiváltképp a nagykőrösi, a dánszentmiiklósí és a taksomyi gazdaságokban történtek sorozatos balesetek. A vizsgáztatást a MEDOSZ illetékes szakemberei vezetik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a vizsgák sikerét nagymértékben az határozza meg, hogy a gazdaságok vezetői mennyire kezelik lelkiismereti kérdésként az ügyet. Jól sikerültek a vizsgák például Törökbálinton, ahol az igazgató kis csoportokba összehívta az illetékes dolgozókat, közösen beszélték meg a tananyagot. A szentmártonkátaiak is becsületesen felkészültek. A Nagykőrösi Állami Gazdaságban viszont csak kiadta a vezetőség a tankönyvet, de nem adott útmutatást a tananyag elsajátításához, s ezért meglehetősen eredménytelen volt a vizsga. Minden esetre több gondosságot érdemelne ez a hasznos kezdeményezés! HETVEN MESTERHEGEDÜT KÉSZÍTETT negyvenéves működése során Orbán Imre mesterhegedű- készítő. Hegedűinek nagy része külföldi hegedűművészek birtokában van. A mester jelenleg a Rádió hangszerjavítója és most készíti hetvenegyedik mesterhegedűjét Az Agrártudományi Egyetem mezögazdaságtudományj karának második, harmadik és negyedik évfolyamának hallgatóit évek óta Gödöllőn oktatják, az első évfolyamot és több tanszéket viszont Pesten helyeztek el. Ugyancsak Budapesten tanulnak a gépes*» mérnöki kar hallgatói is. Most a tanulmányi színvonal emelése érdekében három és félmillió forintos költséggel bővítik és átalakítják a gödöllői központot és a mezőgazdaságtudományi kar első évfolyamának hallgatói Is Gödöllőre kerülnek. Gödöllőre költözik az egyetem négy tanszéke, a kémiai, a növénytani. az állattani és a* anatómiai tanszék is. A rádió a nácik véres hadjáratának kulisszatitkairól Szeptember 1-én húsz éve, hogy a hitleri hadigépezet Lengyelország elleni támadásával megkezdődött a második világháború. A rádió az évforduló alkalmából február 3-tól, keddtől kezdődően előadássorozatban ismerteti a második világháború kulisszatitkait, a nürnbergi per, Ciano, Churchill, Göbbels, Horthy és mások emlékiratai, levéltári források és más dokumentumok alapján. Egyesek, így például Hitler, Mussolini, Kállay, Bár- dossy saját hangjukon szólalnak meg. A sorozatot dr. Karsai Elek szerkeszti, A berch- tesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig címmel. Gödöllőre költözik az Agrártudományi Egyetem négy tanszéke Három cs félmillió forintos beruházással fejlesztik a gödöllői egyetemet Tegnap... Ki ne emlékezne még 1956 októberének döbbenetes szörnyűségeire. Lidérces álomként kísért, valahányszor felidézzük a borzalmak napjait. Mégis idézni kell, ahogyan idézi Dobozi Imre is filmjében — hogy soha többé ne válhasson újra valósággá a külső és belső ellenség egyetlen próbálkozása sem A Tegnap című új magyar film azonban több, mint emlékeztető, hiteles dokumentum: megrázó drámaiságú művészi alkotás. Bátran elmondhatjuk, hogy az elmúlt időben kevés filmet éreztünk ennyire igaznak, lenyűgöző erejűnek, és kevés film kavart fel ennyi és ilyen sokféle érzést a nézőben, aki maga is szemtanúja volt az elmúlt tizenhárom év leggyászosabb két hetének. S ezért is jó ez a film. Mert megszólaltatja az emberek lelkiismeretét: Te hói álltái akkor? Mit tettél, hogy megrövidítsd a vandál pusztítás napjait, óráit? A film a lapmondanivalójával már találkoztunk a színházak színpadán. Dobozi drámáját Szélvihar címmel mutatta be a budapesti Jókai Színház, s több mint százszor játszotta már a Déryné Színház is. A film most mégis több, nagyobb élményt jelent, mint a színmű. Az író jól tudta, hogy a film tágabb teret, nagyobb lehetősé- geket biztosít a dráma kibontására, mint a színpad és élt is ezzel a lehetőséggel. Dobozi egy kisváros és egy falu életének bemutatásával idézi a gyorsan kavargó októberi eseményeket. A laktanyát támadással fenyegeti a felbőszüli tömeg, amelynek hangadói fegyvert követelnek a „szabadság védelmében", Négy ember képé villan elő a laktanyából. Négy különböző jellemű ember képe. Csendes Imre, az egyik, a megbántott szövetkezeti paraszt hadnagy fia. Tétovázik, nem tudja, mit tegyen. A tömegből feléje áradó jelszavaik apja igazát tanúsítják. S ha ez így van, nem lőhet arra a tömegre, amely apjának ad igazat. Szusza Kis András honvédet is megannyi sérelem érte az elmúlt években. Úgy érzi, fizetnie kell ezért, s átáll a tüntetőkhöz. A másik két katona; az alezredes, aki a legnagyobb veszély pillanatában sem veszti el fejét; tisztánlátását, s az őrnagy, aki inkább ösztönösen, de törhetetlen hűséggel áll helyt a válság órájában. S nagyszerűek a paraszti figurák, elsősorban idősebb Csendes Imre nagyvonalúan és mégis árnyaltan megrajzolt alakja. A film hőseinek útja nem egyenes, buktatókkal, zsákutcákkal zsúfolt. Ez a nagyszerű ebben a filmben. Az író nem félt attól, hogy hőseit olyannak mutassa be. amilyenek: tétovázónak, visszatorpanónak, aljasnak vagy meg nem alku- vónak. Magasan lobogó szenvedélyek csapnak össze a filmben: árulás és helytállás, igazság és tévedés, gazság és emberség mérkőzik egymással élet-halál küzdelemben. A főhős, ifjabb Csendes Imre csak a gyermekkori pajtás halálakor döbben rá a végső igazságra, és ez a nagy kijózanodás visszavezeti a helyes útra, a becsület útjára, mint ahogyan a végső nagy döbbenet a tömegek fejében is tisztulást hozott. Keleti Márton, a rendező, sikeresen kihasználta a forgató- könyvben rejlő lehetőségéket. Különösen a film tömegjelenetei alkalmával; és gyakorlott, tapasztalt rendezőről tanúskodik a film eleven, lüktető tempója, amely az első kockáktól az utolsóig szinte magával ragadja a nézőt és újra részesévé teszi a tragikus élménynek. A színészek közül elsősorban a fiatal Szabó Gyula alakításáról kell szólanunk. Ez a tehetséges filmszínész mély emberséggel formálja meg az ellenforradalom oldalára csúszott, megtévedt katona alakját. Nem túlzás, ha azt mondjuk: Szabó Gyula nagy nyeresége megújuló filmművészetünknek. És beszélhetnénk hosszan a többi kitűnő szereplőről: Makláry Zoltánról, Ladányi Ferencről, Pécsi Sándorról, Páger Antalról, Bitskey Tiborról, Ungvári Lászlóról, az epizódszereplők közül pedig Gázon Gyuláról, Kiss Manyiról, Görbe Jánosról, de úgy érezzük, ezúttal felesleges. Az, hogy a Tegnap című film egészében és részleteiben is lebilincselő, legalább annyira az ő érdemük, mint a rendezőé, vagy Hegyi Barna operatőré. A filmet meg kell néznie mindenkinek, hogy senki se felejtse el a tragikus októberi napok tanulságát. Prukner Pál SEGÉDRENDÖROK zól a zene, vidám párok ropják a táncot. Az ivóban poharazgatás, nótázás, tere! ere. Ali « tűzoltóbál a kőcsert kultúrházban. Egy fiatalember barátja felé fordul. Hirtelen volt a fordulat, s a borospohár máris ezer darabban hever a padlón. A zajra többen odafigyelnek. A pohártörő éppen egyenlíti az. őkozott kárt, amikor egy bor- gőzös jászkarai legény beleköt. — Csendesebben barátom, hiszen nincsen itt semmi baj — inti békességre a kötözködőt két karszalagos fiatalember. — Méghagy csendese .. > bben!... Hükk ... — méltatlankodik a karai legény. Egy pillanat és máris forgatná a bicskát. I Csakhogy a rendre ügyelő fiúk résen vannak. Aztán ér- itesííifc Demeter őrmestert, a ! körzeti megbízottat, aki nem j is késik sokáig. Teketória nél- !hűl „kiemeli” a tömegből a kötözködőt, elveszi tőle a gyilkos kést. (Mert Kocséron a bicska nagyon is annak számított még nem is olyan régen. Két évvel ezelőtt alig volt a faluban olyan mulatság, ahol vér ne folyt volna, de a halálos szurkolás sem volt ritka. S abban, hogy ez lassan emlé'k- számba megy, nagy része van Demeter őrmesternek.) A két karszalagos fiatalemberrel: a nyílt tekintetű Be- nyus Istvánnal és az ugyancsak határozott kiállású öccsével. Dénessel beszélgetek munkahelyükön, a Kocséri Állami Gazdaságban. Önkéntes rendőrök mindketten, a körzeti megbízott- segítő társai. — Mióta teljesítenek segédrendőri szolgálatot? — kérdezem. — Újév óta — hangzßk egyszerre a két testvér válasza. — Az őrmester elvtárs kérdezte, volna-e kedvünk hozzá, s mi szívesen vállalkoztunk rá — veszi át a szót Benyus István. — Kocséron most már tizen vagyunk, akik így segítünk. Szolgálatunk hetenként összesen négy óra. Hol a szórakozóhelyek rendjére, nyugalmára vigyázunk, hol meg portyá- zunk, figyelmeztetjük a szabálytalanul közlekedőket. Az idősebbik Benyus-fiú tájékoztatását újabb kérdéssel szakítom meg. — Minden munkának, minden hivatásnak megvannak a maga szépségei, amelyek vonzzák az embert. Mit találtak vonzónak az önkéntes rendőri munkában? — Azt, hogy férfias munka — vágja rá Dénes, az if jobbik Benyus. — Én haragszom a rendbontókra, rendetlerikedőkre, a más ikedvét elrontó duhajokra. Ezért is vállaltam szívesen ezt a munkát. István fűzi tovább a beszélgetés fonalát: — Én is így vagyok vele. Ez a munka határozott kiállást kíván, ezért szolgálatban nem „haverkodok.” senkivel, mert szükség esetén ez zavarná az intézkedésemet. És Dénes még hozzáteszi: — Egy barátom nekem már meg is jegyezte, hogy „ez a Dini már meg sem ismer”. Pedig szó sincs róla! Csak szolgálatban én is vigyázok. Olyan szívvel-lélekkel beszél, magyaráz a segédrendőri szolgálatról a két Benyus-fiú, hogy szinte az az érzésem támad: ezek a fiatalemberek pályát tévesztettek. Pedig dehogy! Mindennapi munkájukat is szívesen, lelkiismerettel végzik. Csakhogy szívügy ilk a község rendje, nyugalma. (P—n)
