Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-07 / 289. szám

G "k'fCirtap 1358. DECEMBER 7. VASÄRXAP Mostanában feljetanertll a gondolat: vannak-e még Ma­gyarországon valahol szűzföl­dek. Nos, kazahsztáni értelem­ben nemigen van, egy talpalat­nyi sem. mert a 19. század vé­gén, amikor az iparosodó és militarizálódó Habsburg-mo­narchiában jó ára lett a búzá­nak és kialakult a védvárn- rendszer is, mind feltörték, ami feltörhető volt, ami csak egy kicsit is hasznosnak ígér­kezett, mert néhány mázsa szé­na vagy legelőfű helyett ugyanannyi, vagy néha két- szerannyi, s hozzá többszörös értékű szemesgabonát termett. Ekkor szántották fel azokat a homokos, szikes és vízjárta ka­szálókat és legelőket, amelye­ken azelőtt évszázadokig csak a gulyák, ménesek és juhnyá- jak, sőt sok helyen azokat is, amelyen csak a vadvizek és a vízimadarak jártak. (A folyó­szabályozás és a vadvízleveze­tés után.) Ezeket a fél század előtt fel­tört szűzföldeket már sóik he­lyen ki is élte a trágyátlan és egyoldalú gazdálkodás. Jó ré­szén nem is igen lehet kapáso­kat biztos eredménnyel termel­ni, mert kevés benne a humusz vagy rossz a talaj vízgazdálko­dása, nem tartja vagy túlsá­gosan tartja a nedvességet. Megárt neki a sok eső is, a ke­vés is, En szerintem aTmak az Oka, hogy az országos magyar termésátlagok egy fél század óta nemigen mozdulnak, sőt talán valamicskével még visz- aza is estek, s hogy erről a holtpontról elmozdítaná nagyon nehéz lesz, az, hogy az ilyen­fajta földjeink már régen ki­merültek s hiába fejlődik a jó földeken a talajművelés, a trá­gyázás, műtrágyázás és forgó­rendszer, ezek a gyenge föl­dek mindig lehúzzák az átlag­termést. Ahogy én becsülöm, ezek a homokos, szikes és víz­járta földek, amelyekhez hoz­zá lehet számítani a hajdani erdők helyét, a kisoványodó és folyton „erodáló", lepusztuló domboldalakat is, kitesznek vagy három-négymillió hol­dat. A magyar termőföld jő egyiharrriadát és a kalászos ve­tésterületnek inkább a nagyob­bik, mint a kisebbik felét je­lentik az ilyen gyenge földek. Hiába teremnek hát az igazán jó és kövér földek jó időjárás esetén és jó munka után 15— 20 mázsa, sőt még ennél is több gabonát — 1955-ben elő­fordult 27 mázsás búzatermés, sőt egy kivételes eset be n 40 mázsás őszi árpatermés' is — a gyenge földek bizonytalan termése lehúzza országos átla­gunkat mélyen a tíz mázsa alá. A legtöbbször jó, ha elérjük a 7—8 mázsát. Magyarországon tíz esztendőben jó, ha egyszer vagy 'kétszer van olyan rekord- termés, hogy mindemből sok terem, azonban még ilyenkor is csak a jó földek és a sze­rencsés fekvésű földek „csu- da”-termése javítja meg az át­lagunkat, de a tíz mázsát még nem bírtuk elérni — úgy tu­dom — soha. Nekünk hát nincsenek igazi szűzföldjeink, de vannak kiélt, kizsarolt, másrészről pedig rosszul kihasznált szántóföld­jeink. Ezek már, ahogy régeb­ben írtam, csak úgy adnak két krajcárt, ha előbb beleadunk hármat. Utána persze majd ad­nak négyet-ötöt is, de rá kell várni és rá kell dolgozni. A rétjeink és legelőink vi­szont — eltekintve némely falu­alatti jószágálláshelytől és a gelice tövises mezőktől, ame­lyek rendszerint igen jó mély­rétegű földek — nem alkalma­sak szántóföldi termelésre. Rét­jeinkre és legelőinkre egyéb­ként is nagy szükségünk van, mert végre felismerték az ál­lattenyésztés tudósai is, meg a tehéntartó földmívelők Is, hogy a fejőstehénnek — da minden más jószágnak is — a zöld fű, a szabad levegő és a mindennapi mozgás éppúgy kell, mint a jó takarmány és a sok abrak. A fejőstehén nem hízódisznó, hogy egész életén át az istállóban üljön — ám­Vannak-e szűzföldek Magyarországon ? írta: VERES PÉTER A szerkesztőség megjegyzése: Ezt a cikket Veres Péter már ré­gebben írta. de a benne foglait gondolatok most lesznek igazán Időszerűvé, amikor megvalósítá­suk a mezőgazdaság hároméves. Illetve 15 éves távlati tervében va­lóban útnak indul. bár még annak is jót tesz a mozgás —, nem is tejtermelő gép, hanem tenyészállat. Éppen ezért, ha feltörjük is itt-ott az eltöviskesedett és ezért már hasznavehetetlen ré­teket és legelőket, helyettük legalább ugyanannyi, de jobb legelőnek valót kell hagyni. Ez így i an ^ mégis azt mondom, nézzük meg csak kö­zelebbről ezt a kérdést. Szűz- föletünk nincs, de kihasználat­lan félparlagunk igenis van, sőt nagyon sok van. Mert ve­gye csak akárki a fáradságot, akit érdekel, vagy aki nem hi­szi és induljon el Budakalász- nál, de jobb ha azt mondom, VisegTádnál és jöjjön le a bu­dai oldalon Csepelig: az egész Duna mente, a gazdag völgyek, a jó kis lapályok, a meleg dombok, a drága keleti és déli lejtők azt mutatják, hogy az egyik darabka föld — kert vagy szántó — valóságos ká- naáni paradicsomikért — saj­nos, ez a ritkább —, a másik pedig gazos, elvadult parlag vagy félparlag, hemyórágta, korhadó gyümölcsfákkal, fél­vad jövésekkel és egészen vad bokrokkal. Férgek búvóhelye és tenyésztelepe. Ennek az okát itt most nem' keresem. Nyilván többféle oKa van, de a legelső: itt van a leg­több olyan ingatlan, amelynek a tulajdonosa nem mezei vagy kerti munkából él. De akárki­kéi is ezek a földek, kertek és telkek, mindenképpen a ma­gyar nemzetéi is, és meg kell találni a módját, hogy igazi művelés alá vegyék. Akik nem akarják vagy nem tudják meg­munkálná a tulajdonukban le­vő értékes földeket (mellesleg a mezei és kerti tolvajságnák is ki kellene már végre teker­ni a nyakát, hogy érdemes le­gyen dolgozni), azok meg adják bérbe olyan embereknek, akik képesek erre, csak biztosítani kell a hosszú használatot, mert a kertészember nem kezdhet semmit egyesztendős bérletek­kel. Gyümölcsnél, szőlőnél még öt-tíz évesekkel sem. Lehetet­len dolog, hogy Budapest kör­nyékén ezer és ezer hold par­lagföld csúfítsa a főváros kör­nyékét és ugyanakkor Kecske­mét, Gyöngyös, Kiskunhalas, Szeged és Csongrád vidékéről kelljen hozná azt a. gyümölcsöt, csemegeszőlőt és főzeléket, amelynek itt a hegyek bábjá­ban és a meleg déli lejtőkön Ideális termőhelye van. A ten­gerszint feletti 200—300 mé­teres dombokon még a késő ta­vaszi és kora őszi fagy is sok­kal ritkább, mint a mélyfekvé. sű földeken. Ott viszont az őszi-téli főzelékek és zöld-ta­karmányok érzik jól magukat. D e menjünk tovább ezen a kicsi Magyarországon. Körüljárhatnánk némely vidé­ki városainkat is, elég soknak a közvetlen környékén (lásd akár Fehérvárt, akár Miskol­cot!), ha kisebb mértékben is, ugyanúgy sok elvadult parlag­földet és kertet találunk, mint Buda körül. Viszont hogy ez nem törvényszerű, meg kell csak nézni Kecskemét, Szeged vagy akár Pécs és Sopron kör­nyékét. A jól munkált és gon­dozott kertek és városaljai földek egy-egy holdja négy-öt hold gyenge szántó termésének megfelelő értékű élelmiszert ad, és pedig nemcsak pénzben számítva, hanem tápkalóriában is. (Beleértve persze a vitami­nokat is.) A városok körül kö­vér a föld, évszázadokon át gyűlt itt fel a szerves anyag. Azért nő olyan óriási nagyra a tövis és minden dudva a gondozatlan kertekben és tel­keken. De járjuk körül csak a Ba­latont is, amelynek a rohamo­san fejlődő népüdültetés évről évre növeli a nyári lakosságát. Ehhez arányítva kellene nö­velni körül rajta a termelést is. Mennyiségben, minőségben is. de a változatok sokfélesé­gében is. A balatonszabadi, aligai, akarattyai, kenesei, al­mádi partok mind-mind az or­szág legjobb gyümölcstermő földjei. Még a gyümölcsfák is óriásokká nőnek itt. Most fele­harmada parlag, elvadult, gon­dozatlan kert, féregette pusz­tuló fákkal, cserjékkel, bokrok­kal. De a balatonfüredi és Ba­dacsony környéki szőlők kivé­telével így van mindenütt, kö­rül az egész Balatonon. A Szig- liget és Badacsony melletti, aztán a Keszthely és Fonyód környéki tőzeges mocsarakban meg nagy mennyiségű fekete tőzeghúmusz alszik és mi van ebből kihasználva? Kevés, na­gyon kevés. De így van ez a Kisalföld nyugati vidékétől és néhány tájszigettől eltekintve az egész Dunántúlon s így van különösen a Fejér megyei lösz­síkon. A teteje, a legteteje 15 —20 centiméterig sovány, ki­élt szántóföld, de alatta táp­anyaggal dús löszföld vagy fo­lyami hordványföld alszik. A jó föld felett pedig a drága pannon éghajlat, amelyben szinte minden termény és min­den gyümölcs termelhető. Eb­ben a földiben a gyümölcsfák ontanák a termést, csak nem 60—80 centiméterre, hanem méternyi mélységben kellene alájuk forgatni a földet, mert a legtöbb helyen alul is termő­föld van. Víz kell nekj meg levegő s azt meg jó munkával, mélyszántással, forgatással ad­hatjuk meg neki. A gyümölcs­fának, mint a szőlőnek, nem elég az a kis lyuk, amibe ül­tetéskor a gyökerei beleférnek, hanem mindegyiknek tápgödör vagy teljes szélességben mű­velt táptalaj kell. A liomokvidéken s mina_ egyiken, Dunántúlon, Szabolcs­ban és a Tisza—Duna közt, he­lyenként ugyanilyen csudaföl- tíek vannak, mert a felszín fu­tóhomokja alatt tápdús, jó föl­dek alusznak. Csak a ki­lúgozott szik a legnehezebb talaj ebben a sokféleségben. (De néhol még az alatt is jó föl­dek rejtőzködnek: lásd digózás.) Éppen ezért, mint már évek­kel ezelőtt is írtam: először a jó földeket hozzuk mindenütt rendbe, azokra áldozzunk töb­bet, azokat hozzuk teljes ter­mőerőre, mert ezek azonnal törlesztik és rövid időn belül kamatostul visszafizetik az egész beruházást és még any- nyi fölösleget is adnak, ter­mésben és az abból készíthető trágyában, hogy fokozatosan a gyengébb földeket is megjavít­hatjuk belőle. Vannak erre nekünk követ­hető hazai példáink is. Az Al­föld sok parasztvárosában, el­sősorban Kecskeméten, Nagy­kőrösön és Cegléden így hódí­tották meg az okos földműve­lők a sivó homokot. A jó feke­te földeken (mindegyik város­nak van fekete földje és gaz­dag barna homokja is) megter­melték a kenyerüket és a sok jószáguk takarmányát s ebből aztán juttattak mindig valamit a gyengébb homoknak is, amíg az is tudott termelni magának. A homok jó föld. sokat tud teremni, a munkája is köny- nyű, de humusz kell bele, úgy indul meg benne a talajélet s azután már. ha megvan a kör­forgás, a növények által a mélyből felhozott és az égből lehozott anyagok átalakulnak új s új termésekké. A körfor­gás megindításához azonban, ha helyben nincs, máshonnan kell humuszt és szerves életet képző trágyát hozni. Van-e ilyen humusztartalé­kunk? Nem túl sok van. de van. A tőzeges lápok humusztartalé­kát kell mozgósítani, az abra­kolt tehenészetek, hizlaldák, baromfitelepek, ámyékszékek túl erős trágyájával keverni és lassú, de már menetközben is eredményt hozó munkával né­hány százezer hold gyenge ho- mokföldből olyan teljes termő­erejű homokot kapunk, mint amilyeneket itt-ott Kecskemét, Nagykőrös, Debrecen, de Pest alatt és Csepel körül már most is találunk. Sok ilyen bevall részlet. munka és sóik eredményt ígé­rő lehetőség van még az egész országban a sovány dombokon is (gyümölcserdők!), a vízjárta földeken is (konyhakertek, ta­karmánytermelés), de még a legnehezebben szelídíthető szi­keseken is (rizstermelés, ha­lastavak). A „minden talpalat­nyi földet meg kell művelni!” jelszó bizony csak az ország egyes vidékeire, leginkább a Kisalföldre és a Tiszántúlra s még abban is főként csak a Vi­harsarokra volt érvényes ed­dig. Különösen, ha a művelés minőségét nézzük. A magyar nemzet fejlődésének és az életszínvonal emelésének — szerencsére — nem a születés- korlátozás az útja. Ezen a földön még 15—20 millió em­bernek is — vagy még többnek is —• tudunk nemcsak kenye- ret-szalonnát, hanem minden jó ennivalót termelni. A tervszerű mezőgazdaság- fejlesztés alapja Magyarorszá­gon. — ahol csak lehet — a mélyszántás és általában a mélyművelés. így tudunk jól gazdálkodni az eléggé rend- szertelen csapadékkal is. (A mélyen munkált föld elnyeli és megőrzi még a sok esőt is, a sekélyen szántott földben vi­szont „megzabál" a növényzet.) Aztán a föld rétegeiben alvó talajerőt is így mozgósíthat­juk. (Láttam a falum alatt, hogy a betemetett kútba ülte­tett fa tíz év alatt óriásira nőtt és meg kell nézni az alföldi te­metőket: a két méter mélyre megforgatott földben úgy nő a fa, mintha húznák felfelé, még ott is, alhol pedig rossz a feltalaj. A sorrendben pedig, mint már említettem — mert a beruházásokhoz szükséges pénz, sajnos, nem hull az ég­ből — azt tudnám mondani, hogy mindig és mindenütt a legjobb, de elhanyagolt földe­ken kezdjük — ez az, amiben sokan nem értenek velem egyet —, mert a jó, de sovány földnek az a természete, hogy ha az idén ősszel megtrágyáz­tam, jövőre már fizet is érte. Olyan a sovány, kizsarolt föld, mint az egészséges, de agyon- strapált asszony: már egy jó evés és egy jó alvás is meglát­szik rajta: megszépül tőle. Ismétlem: mindez az egész országra szól, de a legfonto­sabb és legsürgősebb mégis mindezek közt a Budapest kör­nyéki mezei és 'kerti gazdálko­dás űjjáteremtése. Egyrészt, mert itt van a legtöbb parlag, másrészt, mert itt van a leg­több és legjobb lehetőség. Nemcsak a túl nagyra nőtt fő­város jobb ellátásáról van itt szó, hanem arról is, hogy Gyöngyös, Kecskemét, Máté­szalka, stb. vidékén egyenesen kiviteli célokra termelhessék, csomagolhassák és szállíthas­sák az elsőosztályú árut, ne kelljen onnan Budapestre hoz­ni. Felvetődik azon(ban m a szükséges beruházásokon túl (gépek, tőzegkitermelés, mű­trágyagyártás, szervestrágya- készítés, szállítás, stb., ame­lyekre bizony állami pénz is kell: az a bizonyos három krajcár, amelyből az első idők­ben esetleg csak kettő térül vissza) az is, hogy vannalk-e nekünk embereink, szakembe­reink és értelmes, jó munká­saink erre a munkára? Vannak, s ha szükség lesz rájuk, mind-mind többen lesz­nek. Mezőgazdász szakembe­reinken túl, akiknek a képes­ségeiről már nem lehet vita, a kertészeink között is, már most is vannak kitűnő gyakorlati tudósok, tudós számba menő dolgozó kertészmesterek és egy-egy kertészágazatban mes­terré váló kertimunkások ’.s. Vannak persze .ikeres csoda­kertészeink — kis Micsu­rinjaink is — és akadnak bizony bogaras, sok minden­nel kísérletező, de egyes dol­gokban azért igazi eredménye­ket felmutató ket'tész-megszál- lottjainík is. A magyar nép — eltekintve a régi szőlész és gyümölcsész szigetek lakosai­tól — csak az első világháború után kezdett beleizleini a ker­tészkultúrába. De a természe­ténél fogva — mert szereti a csendes, gondos, türelmet, fi­gyelmességet kívánó foglalko­zásokat —, igen jó kertészek lesznek belőle. Amilyen alapos pásztor, majd jószágtartó és jószágnevelő gazda, aztán szán­tóföldi földművelő lett, úgy jó kertész is lehet. Ez mar a* utóbbi negyedszázadban ’orszá­gos arányban be is bizonyult. A szegedi, Kalocsa vidéki pap­rikások, a makói hagymások, a gyöngyösi, Kecskemét vidéki modern szőlészek mellett gyor­san szaporodtak a szabolcsi '-») mások, az orosházi, Körös menti, Tisza merni főzelék­kertészek is, sőt az álmosnak látszó Dunántúlon is megindult már itt-ott a kertészkultúra ki­alakulása. Együttvéve, a ma­gyar kertészkultúra amely a múltban csak szórványos és különleges, olyasféle „speciái- termelés” volt s az is csak itt- ott az országban, ahol éppen valami szerencsés körülmény — a jó piac vagy egy-egy mes­terkertész munkája — felsegí­tette, azon az úton van, min­den pillanatnyi bajok — sző- lőpusztulás, gyümölcsös rlago- sodás — ellenére is, hogy or­szágos tömegtermeléssé váljon. Egyrészt a kása-krumpli-tészta étrendről változatosabb élel­mezésre térő egész magyar nép számára, másrészt külke­reskedelmi célokra, a hűvö­sebb és kevésbé napfényes európai országok számára is. Éspedig akármilyen tömegará­nyokra is berendezned net ik (lásd télialma, paradicsom, stb.), ha megkapja az államiéi a szükséges segítséget. Elsősor­ban termelési biztonságot, hi­telt és szervezést, másodsorban az értékesítési lehetőség iket is. ÍHűtőházak, hűíővonatok, fel­dolgozó ipar, stb., stb.) A legegyszerűbb útja a jó kertészkultúrának a gépesített állami és szövetkezeti nagy­üzem, ha egyszer már végre a nyári és őszi münkaérőhiány- nyal mag tudnak , birkózni, de a milliónyi házikertet és par­cella-gyümölcsöst, konyhaker­tet sem lehet elhanyagolni. És persze, hogy a tehetséges és szorgalmas ember az egész éle­tét rátegye a mezei és kerti munkára, a földművelők élet- színvonalának és társadalmi megbecsülésének is közeledni kell a más foglalkozások dol­gozóiéhoz. Végül még azt is el kell egy­szer megint mondani, hogy Ma­gyarországon az igen változa­tos tengerfenéki üledéktalajok és folyóhordványtalajok fölött (csak rá kell pillantani a Kár­pátmedence térképére: nyu­gatról, északról, keletről mind ide futnak be a folyók), ami az igazi alapja az előbb ismerte­tett változatos termelésnek, ugyanilyen változatos közép­európai éghajlat „lebeg". A nyugat felől rendszeresen ke­letre törő hűvös, párás, „óceá­ni légáramlatok” találkoznak itt a fejünk felett, a keletről jövő , Jkon t inén tális‘ ’ — száraz­földi — légáramlatokkal éj ebbe még délről a szubtropikuj meleghullámok is sokszor be­hatolnak. Amelyek mellesleg leginkább csak az Alpesekig és a Kárpátokig hatolnak fel és itt nagy esőket, elég sokszor valóban aranyat éTŐ langyos esőket okoznak. Ez a változa­tos időjárás azt jelenti, hogy nálunk, mint már említettem, sokszor van egyes dolgokból rekordtermés, de ritkán van az összes termelési ágakban . egyszerre mindenütt és min­denből jó termés. Mert ha eső« a nyár, az használ a kapások­nak és a főzelékféléknek, de árt a gabonának — esetleg csak a betakarításának — s még inkább árt a szőlőnek. Sőt még a gyümölcsök közt is: a téli almára a hűvös-esős nyár — férgek veszedelme —- a jó időjárás, a cseresznyére, barackfélékre, meg a dinnyére, és még sok másra is meg az a rossz. Azoknak több nap­fény és több meleg kell. De mindebből az is követke­zik, hogy Magyarországon nem lehet, nem is tanácsos, de nem is szabad mindent egy lapra feltenni, hogy itt az ún. „mo­nokultúrás” termelésnek nem sok értelme van, s mert a haszna is erősen kétséges, jö­vője is csak egyes speciái- ágazatokban lehet. Viszont a tájtermelést, a „ra- jonírozást", vagyis azt, hogy mindenütt azt termeljünk, ami az adott helyen legeredménye­sebben termelhető és ehhez formáljuk ki az új forgórend­szert is, nem lehet tovább ha­lasztani. íme, ezek az én egyéni vé­leményeim, amelyeket az új hároméves vagy még inkább a tizenötéves távlati terv kialakí­tásához a szakemberek figyel­mébe ajánlanék. Persze, nem akarok túlságosan szerényked­ni, az a meggyőződésem, hogy a gondolkozó és nemcsak dol­gozni, hanem termelni is tudó parasztemberek százezrei és a magyar valóságban igazán itt­hon levő mezőgazdász szak­emberek és kertészek is egyet­értenek velem. Ha nem is min­den részletkérdésben, de leg­alább a fő vonalakban, és min- denekfelett a szándékban, a célban: mélységben is meg kell hódítani a magyar földet. A mi szűzföldieink alattun'k van­nak! IDEÍLISffl TISZTA k kaqtmtr , a fáéhnmu IDEÁI mdfitfái (it /TISZTASÁG ÍMOn-SEWEm-GYAPJU HÓM fflOSÚSIÍHOZ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom