Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-31 / 307. szám

195«. DECEMBER 31. SZERDA PK9T ifi; ír WCiirlap S Eredmények, tervek Látogatás öt Pest megyei üzemben az év utolsó előtti munkanapján öt Pest megyei üzembe látogattunk el az év utolsó előtti munkanapján, hogy megtudjuk, milyen eredménnyel zárják az 1958-as gazdasági évet, mennyi nyereségrészesedésre számít­hatnak dolgozóik és milyen tervekkel várják az új esztendőt. Diósdi Csapágygyár A Diósdi Csapágygyár már december 23-án teljesítette 1958. évi tervelőirányzafát. A gyár dolgozói most terven fe­lül a Kínai Népköztársaságnak készítenek még csapágyakat. Amint a gyár igazgatója, Gá­ti elvtárs mondotta: ügy néz ki, hogy az idén is meglesz a 21 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedés. A gyár egészéves tervét a mai nappal 101,3 százalékra teljesítette. Budakalászi Textilmüvek Az új esztendőben tovább folytatják a Budakalászi Tex- tiiművek bővítését és korszerű­sítését. Átrendezik a festődét és á fehérítőt. A gőzellátás megjavítása érdekében új ka­zánokat építenek. A nagyará­nyú üzemrendezés során több olyan problémát is megolda­nak, ami az elmúlt évben még akadályozta a termelést. 1959- ben több új szövőgépet kap a gyár, s így készítményeit még nagyobb választékban gyárthatja. A népszerű textilárukat: kerti abroszokat, törülközőket, konyharuhákat új mintákkal, többféle változatban készítik majd. A sima törülközőik he­lyett például nagyobb részt damaszt törülközőt gyártanak. Az eddig használatos kockás mintájú törlőruhák helyett pedig még ízlésesebb, különfé­le mintákkal, felírásokkal el­látott törlőruhákat. A brüsz- szeii világkiállításon bemuta­tott textiilcilktkeklből a hazai vásárlóközönségnek jövőre még többet készít az üzem. A Dunakeszi Járműjavító Üzemi Vállalat dolgozói az 1958-ra tervezett új kocsikat határidő előtt el­készítették. Az 1. gyárrészleg december 28-án adta át a 70. új. Bah típusú négytengelyes személykocsit. Ugyancsak 28- án adták át a vállalat vezetői a MÁV képviselőinek az új orvosi műszerkocsit és a rá­diókocsit: Arra a kérdésre, hogy meny­nyi nyereségrészesedés várha­tó, Kovács Vendel főköny­velő az alábbiakat mondotta. — Vállalatunk dolgozói ed­digi számításaink szerint kö­rülbelül 15—16 napi nyereség- részesedést kapnak. Mivel a decemberi eredményeket még nem ismerjük pontosan, lehet, hogy ez az összeg nagyobb is lesz. A Váci Kötöttárugyár is felkészülten várja az új esztendőt. A gyár népszerű és keresett gyártmányaiból na­gyobb választékban, többet kap a vásárló közönség. 1958- ban 130 ezer pár nylon kesz­tyűt készített az üzem, jövő­re változatosabb kivitelben és több színárnyalatban 220 ezer pár nylon kesztyűt gyárt a kötöttárugyár. Az idei kísérletek alapján januártól kezdve megindul a szintetikus anyaggal kevert perion tréningruhák sorozat- gyártása. A tervek szerint sok­féle változatban, színiben és fazonban 200—220 ezer mű­szállal erősített gyermek tré­ningruhát ad át 1959-ben a kereskedelemnek a Váci Kö­töttárugyár. A Váci Bélésárugyár az ország egyetlen olyan tex­tilüzeme, ahol műselyem bélés­árut készítenek. Korábban ez nálunk hiánycikk volt, ma már az évi 3 és félmillió négy­zetméter bélésanyag — ennyit gyárt a bélésárugyár — fedezi a hazai szükségletet. 1959 má­sodik negyedére elkészül a gyár új kazántelepe, amelyre közel kétmillió forintot áldoz népgazdaságunk. Új raktárral és több új géppel bővül még az üzem, hogy a jövő eszten­dőben zavartalanul gyárthassa a fontos textilanyagot. s. p. Tájékoztatás az üzletek évvégi leltározásáról Szovjet tudós érdekes tapasztalatai Pjotr Szopikov leningrádi tudós a biológiai tudományban először bizonyította be, hogy vérátömlesztéssel meg lehet változtatni a tyúkfajták örök­lött tulajdonságait. Ezzel a micsurini tudományon ala­puló módszerrel sikerült ki­tenyészteni a leningrádi fe­hér tyúkfajtát, amelyet a le- ningrádj terület „Bolsevik” kolhozában most szaporítanak. A leningrádi fehér tyúkok súlya három-öt kilogramm, a kakasoké négy-hét kilogramm. Húsuk kitűnő ízű. A több ízben végrehajtott vérátömlesztésekkel megvál­toztatott tyúkfajták új tulaj­donságai rögződnek és őr ök­lödnek. Az országos baromfitenyész­tő tudományos intézet Pjotr Szopikov munkáját a nemzet­közi Tom Newman-díjra ter­jesztette elő. Tíz év múlva csaknem 50 millió lesz az évi szőlőoltvány termelés Fokozatosan javul a szaporítóanyag-ellátás Az MSZMP agrártéziseiben és a népgazdaság 15 éves fej­lesztési terveiben különös súllyal szerepel a szőlőik és a gyümölcsösök gyorsabb üte­mű telepítése. Emellett or­szágszerte tapasztalható a megélénkült telepítési és ter­melési kedv. Sajnos, a téle- pítéseket mind ez ideig kor­látozta a szaporítóanyag-ter­melés elégtelensége. Most, a kezdeti nehézségek után fo­kozatosan megteremtik az erősebb ütemű telepítések fel­tételeit. A Szőlőoltvány és Gyümölcsfacsemeteforgalmi Vállalat négy anyavessző-tele- pet létesített 1958 tavaszán, összesen 92 holdon. Itt a vesz- szők 97,6 százaléka megeredt, s kitűnően fejlődik. A tele­pek bővítésére ősszel Tállyán újabb 12, Dégen 15, Balatonhe­KÉRDEZ A FIAM A Belkereskedelmi Miniszté­rium közli, hogy a kereskede­lem — ezen belül a kiskeres­kedelem — valamennyi egy­sége évvégi leltározást tart. Az élelmiszerboltok leltáro­zása kevesebb, a nagyobb iparcikk-boltok leltározása azonban hosszabb időt vesz igénybe. A leltárak pontossá­ga és megbízhatósága érdeké­ben, a leltározás tartama alatt a boltok zárva tartanak. A belkereskedelmi miniszter utasítása értelmében a leltá­rozást úgy kell végrehajtani, hogy a lakosság ellátása biz- 'tosftVá Tegyért.’ Az éleimisiser- boltok leltározását december 31-i üzletzárás és január 2 közötti időpontban bonyolítják le. Január 2-től már vala­mennyi élelmiszerbolt árusí­tani fog. Az iparcikk-boltok egy ré­sze azonban december 27-től 31-ig, más része január 2-től négy-öt napig zárva tart, de a fogyasztók vásárlásaikat za­vartalanul lebonyolíthatják, mert a boltok mintegy ötven százaléka és az áruházak egy része folyamatosan nyitva tart. A zárva tartó boltok a lakos­ság tájékoztatására kifüggesz­tik a legközelebb nyitva tartó szakbolt címét. a z egesz ügy /í a vacsoránál kezdődött. Pisti egy migrénes an­gol lord unott mozdulatával tol­ta el maga elöl a tányért s meg- • kérdezte: — Mondd., anyu­ci, hol van az eső, amikor nem esik? Néhány perces kínos csönd után — mialatt hiába pislogtam se- gélytkéröen a fér­jemre — hirte­len ötlettel azt mondtam: — Az égben! — És a kisan- gyalok? — jött ki­védhetetlenül a következő kér­dés. — Azok is — vágtam rá meg­" gondola lalar-iä. Pisti fiam le­csapott: — És akkor miért nem lá­tom őket? Mint a napot? Férjem meg­szánt és odadobta a mentőövet: — Azért, mert eltakarja őket a felhői A gyerek kis ideig rágódott a válaszon, aztán — arcán a felfede­zők örömével — megszólalt: r— Akkor nekik a felhő a padló­juk? libben marad­tunk ... Egészen a ke­servesen leerőlte­tett vacsora vé­géig. Akkor kö­vetkezett ugyanis az est fénypont­ja, a születésna­pi meglepetés: a madártej. Pisti megkereste a ház­tartásunkban fel­lelhető legna­gyobb űrtartal­mú csuprot, s elém tartotta.: t— Sokat kérekI Sokat adtam. Fiam elégedett arccal kezdi ka­nalazni a cseme­gét. Három kanál után azonban le­fékez: — Anyuci, a pi­pi tud repülni? — kérdi. e— Egy kicsit, de most egyél. Egy kanál után megint: — És a tubika? — Az is, — Az is egy ki­csit? — makacs- kodik a gyerek. — Nem, a ga­lamb sokáig tud repülni. — És a víziló? — Jaj, de csacs­kákat kérdezel, a víziló nem ma­dár l — Csak a ma­dár tud repülni? — Persze! — Anyuci.., — Egyél Pisti, 1hajú aztán. — Csak még ezt az egyet... — Nos? — A madárfej is tud repülni? Ny. É. nyén pedig 10 holdat forgat­tak meg a tavaszi telepítések alá. Ezenkívül Ludason 36, Diósviszlón pedig további 59 holdat igényeltek anyatelep céljaira. A hazai fajta szőlővesszők beérése az idén általában jó; A rekonstrukciós tervek szab­ta ütemnek megfelelően a szőlőtermelők 1958 őszén kö­rülbelül húszmillió hazai si­ma vesszőt gyűjtöttek be to­vább szaporítás céljára. Az ősszel begyűjtött szaporító anyagiból a tavaszi ültetési idény végéig összesen körülbe­lül 4 300 000 gyökeres olt­ványt, továbbá 3 500 000 gyö­keres hazai vesszőt és mintegy 35 millió sima vesszőt kapnak a célgazdaságok, termelőszö­vetkezetek, szakcsoportok és egyéni gazdák. Az előirányzatok szerint az 1958—1959—1960-as években összesen 30 000 holdon végez­nek az országban szőlőfelújí­tást. Ebből 7100 holdra kell szőlőoltvány és további 22 900 hold homokterületre európai gyökeres vessző. A Szölőolt- vány és Gyümölcsfacsemete­forgalmi Vállalat időben fel­készül a megnövekedett igé­nyekre: 1960-ban már kilenc­millió szőlőoltvány előállítá­sáról gondoskodik, ami az ál­lami gazdaságok termelésével együtt eléri a 14,5 milliót. Az oltványtermelés évről évre fo­kozatosan emelkedik. 1968-ban a SZÖLFA és az állami gaz­daságok együttesen 49 800 000 oltványt termel, ami remélhe- tőleg bőségesen elég lesz a hazai telepítésekhez, emellett még exportra is kerül. Megtalálták Midasz király palotájának romjait? Amerikai régészek azt állít­ják, hogy megtalálták Midasz király palotájának romjait. Az amerikai régészek nem­rég Törökországban Gordian város helyén végeztek ásatáso­kat és olyan romokat tártak fel, amelyekről azt állítják, hogy az időszámításunk kezde­te előtti VIII. században élt Midasz király palotájának ma­radványai. | “"isfCiriap RÁDIÓMŰSORA I 1959. január 5-től 11-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK í Kossuth-rádió: 4.40-7.59-ig: vidáman - (rissen. Zenés műsor, - í § Közben: 5.30: Hírek, Sport. Időjárásjelentés. — 6.00: Falurádió. — § = 6.3«: Sport- és totóhírek. - 6.59: Időjelzés. - 7.00: Hírek, sport, idő- ! = Járásjelentés. - 7.10: Uj könyvek. - 7.25: Színházak műsora. - = = 7.45: Naptár. - 7.55: Mit főzzünk? - 7.59: Időjelzés. - 8.00: Műsor- = | ismertetés. Időjárásjelentés. - 10.00: Hírek, lapszemle, időjárás- ! = jelentés. — 11.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek, = I időjárásjelentés. - 15.59: Időjelzés. - 16.00: Hírek, fdőjárásjelentés. i 1 — 16.56: Műsorismertetés. - 17.59: Időjelzés. - 18.00: Hírek. Idő- i | járásjelentés. - 19.59: Időjelzés. - 20.00: Esti krónika. Időjárás- = = jelentés. - 21.59: Időjelzés. - 22.00: Hírek. Néhány perc kül- I 5 politika. Időjárás jelentés. - 24.00: Hírek, Időjárásjelentés. - 0.30: = | Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat, 5 § Petöfi-rádió: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. Közben: 6.20: Szín- 1 I házak, mozik és tárlatok műsora. - 6.50: Torna. - 8.00: Műsor- 1 = zárás. - 14.00: Hírek, időjárás- és vízállásjelentés. - 19.00: Hírek. | | — Időjárásjelentés. — 23.00: Műsorzárás. ....................................Minin ..........................................íiiiimmiiiiiiiiiiiKHiiiimiiiimiimiitiimiiiismiiiiMimd H ÉTFŐ, JANUÁR 5. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riportmüsor — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok. — 10.10: óvodások mű­sora. — 10.30: Legnagyobb sike­reim. — 11.23: Tánczene. — 11.30: .Ezüstkalászos gazda-tantoly am. — 12.lé: Lakatos Sándor, és zenekara játszik. — 13.00: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 13.15: Heti zenés i kalendárium. — 14.15: Operett- és filmrészletek. — 15.00: Muzsikáló századok. A fiatal Haydn. — 15.23: A Gyermekrádió műsora. — 15.49: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 16.10: Hankiss Ilona és Bartha Alfonz hangversenye a stú­dióban. — 16.40: Napirenden . . ; — 16.45: Cfazanan: Fantázia szovjet filmek zenéjére. — 17.00: Két hét története. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.15: Szimfonikus hangverseny. — 18.40: Hazai körkép. — 19.00) Klasszikus operettek. — 20.30: Ma­gyar népdalest. — 21.00: Munkás- hétköznapok. — 21.30: Clmarosa: A karmester. Egyfelvonásos kisope­ra — 21.56: En így. szeretlek. Tyi- honov költeménye. — 22.20: Ka­marazene. — 23.05: Tánczene. — 0.10: Magyar nóták. Petöfi-rádió: 14.20: Ifjúsági mü- sor. — 14.40: Zenekari hangver­seny. — 15.40: A fény követei. Ver­sek. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Külpolitikai ka­lauz, — 16.40: Részietek vígoperák- bői. — 17.15: Két üzemi tanács — két munkamódszer. — 17.30: A ve­zénylésről. Részletek Bruno Wal­ter könyvéből. — 18.15: Juan, a kis patkányfiók. — 18.30: A fehér há­zak városa .,. — 18.40: Neményi Lili sanzonokat énekel. — 19.05: Angol nyelvtanfolyam. — 19.15: Sporthiradő. — 19.30: Ezüstkalá- szosgazda-tanfolyam. — 20.00: Tl- szay Magda hangversenye a stú­dióban. — 20.25: Világhírű művé­szek operahangversenye. — 21.05: A Berlini Rádió vonószenekara ját­szik. — 21.40: A kalifátus végnap­jai. Krtzsán László írása. — 22.00: Opérettrészletek. KEDD. JANUAR 6. Kossuth-rádió: 8.10: Az abonyi földművesszövetkezet zenekara Játszik. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Gyermeknevelés. — 9.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 9.40: Népsze­rű hangszerszólók. — 10.10: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 10.25: Balettzene. — 11.00: Részlet Veres Péter Szegények szerelme című művéből. — 11.20: Népek zenéje.— 12.10: Könnyűzene ebédszünetben. — 13.00: Német munkásköltők. Johannes R. Becher. — 13.10: Ope­rarészletek. — 14.00: Szórakoztató ! zene. — 14.45: A Gyermekrádió [ műsora. — 15.35: Operettrészletek. — 15.25: Napirenden ... — 15.30: ; Egy falu — egy nóta. — 16.10: Ür. i ír. Gombos lászló ifjúsági rádió- I játéka. — 17.09: Az Antillák király- I nője. — 17.15: Szabó József zongo­rázik. — 17.25: Születésnapomra. — 17.30: Pertis Jenő és zenekara játszik. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: A rádió ipari rovata jelenti. — 19.00: Operett- részletek. — 19.15: Kerékasztal.., Beszélgetés. — 19.35: Nagy meste­rek muzsikájából. — 20.25: A Len­gyel Rádió tánczenekara játszik. — 20.40: A Rádiószínház bemutatója: Tüzes nyü. Rádiódráma. — 22.15: Kommentár. Mai szemmel... — 22.25: Európa hangversenytermei­ből. — 23.40: Amerikai népdalok. — 0.10: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.20: Csárdás mu­zsika. — 14.40: Népszerű szovjet filmdalok. — 15.00: Somlyó György és Devecserl Gábor versel. — 15.15: Kamarazene. — 15.50: A víg öz­vegy. Részletek Lehár Ferenc ope­rettjéből. — 16.30: Móricz Zsig- mond két riportja: Társadalmi egyenlőség. Uj közönség. — 16.45: Lully és Händel operáiból. — 17.15: Rádióegyetem. — 17.45: A fonog- ramtói a mikrolemezlg. — 18.30: Mi újság a nagyvilágiban? — 18.40: Fúvószene. — 19.05: Orosz nyelv- tanfolyam. — 19.15: Hanglemez- gyűjtők negyedórája. — 19.30: Hir­detőoszlop. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Nyilvános Schubert-est a stúdióban. — 20.55: A tudomány műhelyéből. Beszélgetés dr. Török Gáborral a Konzervipari Kutató- intézet igazgatójával. — 21.10: A hangversenyközvetltés folytatása. — 21.45: Közvetítés a Sabária-ét- teremből. — 22.20: Könnyűzene in- nen-onnan. SZERDA, JANUÁR ?. Kossuth-rádió: 8.10: Nyitányok, kórusok, közzenék. — 9.00: Rádió­egyetem. — 9.30: Német dalok és népi táncok. — 10.10: A Gyermek­rádió műsora. — 10.20: Ifjúsági riportműsor. — 10.30: Operettrész­letek. — 11.00: A rádió ipari rovata Jelenti. — 11.20: Magyar nóták. — 11.40: Kórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Klasszikus operettek. — 14.00: Oláh Kálmán és zenekara Játszik. — 14.40: Téli dalok. — 15.05: 40 éve Jelent meg az „Ifjú Prole­tár”. — 15.25: Francia népdalok. Zsolnai Hédi és Kishegyi Árpád énekel. — 15.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 16.10: Napiren­den... — 16.45: Gyermekkórusok. — 17.00: Két hét története. — 17.15: Elő szóval — muzsikával. — 19.00: Bányászdalok és cigánydalok. — 19.15: Menyasszonyok-vőlegények iskolája. — 19.35: Szovjet szerzők operettdalai. — 20.30: Legkedvesebb dalom. — 21.10: Mi újság a tudo­mány és a technika világában? — 21.25: Az operaszínpad csillagai: Basilides Mária. — 22.20: Szimfoni­kus zene. — 23.30: Népszerű meló­diák. — 0.10: Fátyol József klari- nétozik. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz nyelv- tanfolyam. — 14.40: Zenekari hang­verseny. — 16.00: Szórakoztató mu­zsika. — 16.20: Az acélt megedzik. — 17.15: Magyar népdalok. — 17.35: Gyermeknevelés. — 17.55: Operett­részletek. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Gát József cembalo és clavichord-estje. — 19.30: Falu­rádió. — 20.00: A varázsfuvola. Operarészletek. — 20.45: Sporthír- adó. — 21.05: Kórusok. — 21,25: Rácz Béla és zenekara játszik. — 21.50: Moszkvai tudósítónk jegy­zete. — 22.00: Könnyűzenei est. CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 8. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám meló­diák. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Menyasszonyok-vőlegények Iskolája. — 9.20: Magyar! Imre nép­dalfeldolgozásai. — 9.40: Munkás- mozgalmi dalok. — 10.10: Rádió- egyetem. — 10.40: Makkai Klára hangversenye a stúdióban. — 11.00: Gyűlölet. Enrique Cerpa elbeszé­lése. — 11.20: Tóth Mthályné éne­kel. Szaszkó József citerázik, Lu­kács István clmbalmozik. — 11.30: Ezüstkalászosgazda-tanfolyam. — 12.10: Fut a szánkó. Könnyű zene. — 13.00: Az isten halála. Vihar Béla verse. — 13.20: Francia opera- részletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Kórusok. — 15.10: Sekk-matt. — 15.20: Kis muzsiku­soknak. — 15.35: Unalmas kisváro­sok. — 16.10: Rongyos vitézek. Petőfl Sándor versét elmondja Major Tamás. -» 16.15: Esztrád- zene. — 16.50: Lányok, asszo­nyok ... — 17.05: Magyar nóták. — 17.45: Álmos délután. Tatay Sán­dor elbeszélése. — 18.00: Külpoliti­kai kérdésekre válaszolunk. — 18.15: Könnyűzenei híradó. — 18.45: Fórum. Közügy — magánügy. — 19.00: Charlos Imbert énekel. — 19.20: Verdi: A trubadúr. — 22.30: Jó mulatóst! Tánczene. — 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Népi muzsika. Petöfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Részletek Erkel operáiból, — 16.20: Hogyan mondjunk ver­set? — 16.40: Fiatalok zenei újság­ja. — 17.10: Szilárd egységben? — 17.25: Operettmuzsika mai szerzők műveiből. — 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Orosz nyelvtanfolyam. — 19.15: Hrennyikov filmdalaiból. — 19.30: Ezüstkalászosgazda-tanfo­lyam. — 20.00: Legkedvesebb él­ményem. Zenés riportműsor. — 20.45: Miről beszél a raktár? Ri­portműsor. — 21.05: Gershwin-est. — 21.50: Az idegesség nyomában. — 22.00: Fúvószene. — 22.25: Ver­bunkos muzsika. — 22.45: Macedón hősi ének. PÉNTEK. JANUÁR », Kossuth-rádió: 8.10: Rádló­operettekböl. — 9.00. Rózsa Sándor Kufsteinben. — 9.10: Tánczene. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Rajcsev: Szonáta. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Rádióegyetem. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazda- szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. — 13.15: Népszerű opera­részletek. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.35: Napirenden... — 14.40: Népdalcsokor. — 15.15: Évszakok dalai. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: A rádió ipari rovata jelenti. — 17.10: Századunk zeneművészete. — 18.15: Tánczene. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Hí­res prímások: Magyart Imre. — 20.25: Deliber Brezda és zenekara játszik. — 20.50: Gondolat. A rádió irodalmi hetilapja. — 21.20: A szim­fonikus zene mesterei. —'23.00: Éj­fél előtt. — 0.10: Kósa György: Vonós trió. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Szolnoki sé­ták. — 15.15: Zenés utazás. — 16.00: Könnyűzenei híradó. — 16.30: Osztrák népdalok. — 16.50: Vidám fúvósmuzsika. — 17.10: Akikről rit­kán beszélünk. — 17.20: Benjamlno Gigli énekel. — 18.10: Operarészle­tek. — 19.05: Angol nyelvtanfo­lyam. — 19.15: Szórakoztató szim­fonikus zene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 20.45: Sporthiradó. — 21.05: Nép­szerű operettekből. — 21.40: Szín­házi élet Kaposvárott. — 22.00* Tánczene. SZOMBAT, JANUÁR 10. Kossuth-rárlió: 8.10: Lányok, asszonyok. — 8.25: Verbunkosok, magyar nóták. — 9.00: Üttörő-hir- adó. — 9.25: Lapozgatás az énekes­könyvben. — 9.40: Kis kacsa für­dik. Nemű óvodások énekelnek. — 10.10: A rádió Ipari rovata jelenti. — 10.30: Opercttrészletek. — 11.00: Rejtő István: Az orosz irodalom fogadtatása Magyarországon című tanulmányát ismerteti Németh G. Béla. — 11.20: Glazunov: Szvit vo­nósnégyesre. — 12.10: Színes népi muzsika. — 12.45: Mi újság a köny­vesboltokban? — 13.00: Operaket­tősök. — 13.30: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 13.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.03: Hires magyar világutazók. — 15.00: Hir­detőoszlop. — 15.10: Az Állami Népi Együttes kórusa énekel. — 15.30: A nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdései. — 15.45! Vécsey Ernő zongorázik. — 16.10: Elő szóval — muzsikával. — 18.05: A héten történt.., — 18.15: A Wavers-együttes népdal-hangver­senye a New York-i Carnegie Hali­ból. — 18.50: Zenekari hangverseny. — 19.15: Közvetítés a Madách Szín­ház Kamaraszínházából: Névtelen csillag. — 22.35: Táncoljunk! Petöfi-rádió: 14.20: Operakalauzt Dargomízsszkij: A sellő. — 15.20: Horgászok ötperce. — 15.25: Fúvós­táncok. — 13.40: Egy karrier tör­ténete. — 16.50: Zene és előadó­művészet. — 17.30: Műszaki Baedecker. Szerkeszti Aba Iván. — 17.55: Ravel: Couperin emlékezete — szvit. — 18.20: Gondolatok fil­mekről. — 18.30: Johann Strauss- kerlngők. — 18.45: Három találko­zás. — 19.05: Tánczene. — 19.30: Falurádió. — 20.00: Magyar művé­szek operahangversenye. — 21.05: Verbunkosok, népdalok. — 21.40: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP. JANUÁR 11. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi élet­képek. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Éde3 anyanyelvűnk — 9.00: Zenerajongók. — 10.00* Vasárnapi versek. — 10.10: Szige­tek kincse. Ifjúsági rádiójáték. —• 11.00: Tánczene. — 11.30: Magyar táiak. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operettszerkesztő postá­jából. — 15.00: Hét nap a külpoliti­kában. — 15.15: Kedves dalaink. — 15.32: Hasek két jelenete. — 16.02: A műsort összeállította Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász. — 17.10: Kincses kalendárium. — 18.00" Tánczene. — 18.45: Ma este szín­házba megyünk... — 19.00: Nép­szerű szimfonikus hangverseny. — 20.10: Naplómból. — 20.20: Zenei műsor. — 21.10: Gépesített igazság­szolgáltatás. — 21.35: Virágénekek. — 22.20: Lóverseny eredmények. — 22.25: Vasárnapéji Rádiószínház: Rókafogta csuka. — 23.20: Tánc­zene. Petőfi-rádió: 8.00: Baeh-orgona­művek. — 8.30: A református egy­ház félórája, — 9.00: Könnyű da­lok. — 9.30: Miska bácsi lemezes­ládája, — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Szimfonikus hangverseny. — 13.00: Lő a padlá­son. — 13.30: Művészlemezek. —* 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Wagner: Lohengrin. — 18.45: Magyar nóták, csárdások. — 19.10: Város peremén. Fél évszázad a garat mellett. — 19.20: Tánczene. — 20.00: A zongorairodalom remek­műveiből. — 20.50: A műsorprog­ram és tanulságai. — 21.10: Esti kórusmuzsika. — 21.35: Tengeri- hántás. — 21.42: Hangverseny hall­gatóink kívánságára. — 22.42: Tánc­zene. (A rádió a müsorváltoztatás jógát fenntartja.) PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a «negyed tanács lápja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest vm.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály;

Next

/
Oldalképek
Tartalom