Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-14 / 269. szám

MI ÚJSÁG BUDAKALÁSZON? Budakalász kicsit „kiszakadt“ a megyéből, hűtlen lett ahhoz. Labdarúgó-csapatuk ugyanis a PTST engedélye ellenére, de az, országos TST jóváhagyása alapján a Budapest-bajnokság, ban szerepel. S vajon, mégis mi újság a Budakalászi Mun­kás Sportegyesül étnél? Erről érdeklődtünk Komor Béla sportköri elnöknél. — Labdarúgó, kézilabda, sakk, tenisz és evezős szakosz­tályok képviselik a kék-sárga színeket — kezdte. — A labda­rúgó szakosztály keretében három csapat működik, az egy a budapesti l. osztályú bajnok­ság Nyugati csoportjában ját­szik, s jelenleg a 4. helyen áll. A kettő a szentendrei járásban, atz úttörőegyüttes pedig Buda­pesten szerepel kielégítő ered­ménnyel. Az első csapatot Rab Miklós, az Újvidéki AC egyko­ri labdarúgója, míg a fiatalo­kat Nagy János edzi. Mindkét, ten, s a Bu-dapest-bajnokság- ban játszó együttesből is leg­többen a textilművek dolgozói! A felnőttek közül Kertesi, De meter, Fábián, Szőke, Simon és Unger a legjobb játékosok. A szakosztály legfontosabb ter­ve a fiatalok nevelése, az utánpótlás biztosítása. Az út­törők a következő idényben már ifisorba lépnek elő, he­lyükre újabb úttörők kerülnek, k férfi kézilabdázók is a Buda, pest-bajnokságban küzdenek. Az evezős' szakosztály inkább alkalmi jelleggel működik. Ke­vés a női sportolók száma, s ez elsősorban azért figyelemre méltó, mert a Budakalászi Textilművekben és a Gyapjú- szövőben igen sok nő dolgozik — Bizony, elsősorban az el­lenforradalom kártevése kö­vetkeztében visszaesett a női sportélet — mondotta Komor Béla. — Tervüník, hogy ismét életre hívjuk a női kézilabda- csapatot, valamint az atlétikai és röplabda-szakosztályt. Mindkét textilüzemben elég erős a KISZ-szervezet, s az ő támogatásukra is számítunk. A tömegsport-élet sem egészen megfelelő a vállalatnál, a köz­ségben. Igaz, hogy a Gyapjú- szövő a Ceglédi Közlekedési Építési Vállalat legyőzésével a harmadik lett a megyei szak- szervezeti alapfokú labdarú­gó-bajnokságban, de még van bőven tennivaló a tömegsport fejlesztése terén. Az üzemi ve­zetőknek többet kell törődni ezzel a kérdéssel. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vni., Blaha Lujza tér 1. Telefon: 343—100. 142—2V0. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. k sporttelep korszerűsítése is a tervek sorában szerepel: a pályát a játéktértől elvá­lasztó kerítés, valamint öltöző létesítése. A járási tanács 5000 forintot irányzott elő a mun­kálatokra. amelyek előrelátha­tólag e hó végén kezdődnek meg. Az építkezéshez várják a sportvezetők és a szakosztályi tagok segítségét is. A sport­telepen a közelmúltban került sorra a Budakalász—Csillag­hegy labdarúgó-rangadó, ame­lyet 2000 néző tekintett meg. Az eredmény 0.0 vólt. — Igen lelkes, mintegy 200 tagból álló baráti köre van az egyesületneik — beszélte Ko­mor Béla. — A sportvezetők közül idősebb Simon István, Arzenovics János, Vészics Já­nos, Bűzsó Lajos, s Laborfalu- si Róbert tűnik ki elsősorban jó munkájával. A két textilüzemre, vala­mint a községre épülő budaka­lászi sportélet a felszabadulás után jelentős fejlődésen ment keresztül. Az előrehaladás azonban megállt, sőt, némi visszaesés következett be, el­sősorban az ellenforradalom miatt. A budakalászi sportve­zetőknek ismét a továbbfejlő­dés útjára kell lendíteni a he­lyi sportélet szekerét, a tö­megsport kiszélesítésével, a nők fokozott bekapcsolásával. Budakalász közel 7000 lakosú község, s a községbeliek a lab­darúgáson kívü] más sportág­ban is mozgalmas életet sze­retnének. 62 világ- és 31 Európa bajnokságot szereztek a magyar sportolók 1946-1957 között A magyar sportolók 1940 óta igen jól szerepeltek, 62 vi­lág- és 31 Európa-bajnokságot hódítottak el. Kiválóan meg- állták a helyüket olyan nagy­szabású sporteseményeken, mint a nemzetközi baráti sportjátékok és a főiskolai vi­lágbajnokságok. Hagyományosan fejlett sportágainkban megőriz­tük előkelő helyünket a világ élvonalában. Labdarúgóink olyan sikerek­kel büszkélkedhetnek, mint az 1952. évi ^helsinki olimpia megnyerése, az angolok ellen aratott londoni 6:3 arányú győzelem, az 1954. évi világ- bajnokságon elért második hely. Sajnos, az ellenforrada­lom talán éppen a labdarú­gást tépázta meg legjobban, így ebben a sportágban most sok pótolnivaló van. Vívásban tovább fejlődtünk, most már nemcsak kardví­vóink tartoznak világviszony­latban az élvonalba, hanem a többi fegyvernem képviselői is. Úszásban és vízilabdában meglehetős sikereket értünk el. Az ellenforradalom miatt ezek a sportágak is visszaes­tek. Űszósportunk erejét a hel­sinki olimpián elért négy baj­nokság fémjelzi, vízilabdá­zóink pedig legutóbb is impo­náló fölénnyel őrizték meg elsőségüket a budapesti Euró- pa-bajnokságon. Asztaliteni­szezőink a világ- és Európa- bajnokságok sorával dicseked­hetnek. Hatalmas arányú fej­lődésről tett tanúságot néhány olyan sportág, amely a felsza­badulás előtt messze elmaradt a világ élvonalától. Ezek közé sorolható elsősor­ban az atlétika. 1939-ben az atlétikai szö­vetség mindössze 1600 at­ŐSZI- TÉLI VÁSÁR a Pest megyei Ruházati Kisker. Yáliaiat rendezésében DUNAHARASZTI: november 5-19 ÉRD: november 10—22 NAGYKÖRÖS: november 10—22 SZOB: november 17—29 Nagy választék! — Bőséges árukészlet! Férfi, női, gyermek készruhák és cipők MÉTER — KÖTÖTT — DIVATÁRUK A vásár időtartama alatt lakberendezési cikkekből nagy választék SZŐNYEG — FÜGGÖNY — PAPLAN Több száz ruházati cikk 10—50%-kal leértékelt áron. létát tartott nyilván. A nagyszabású tömegverse­nyek következtében 1955- re a hivatalosan nyilván­tartott atléták száma meg­haladta a 40 ezret. S bár az ellenforradalom so­rán sok atlétikai szakosztályt megszüntettek, 1957-ben majd­nem 30 ezer rendszeresen ver­senyző atlétát tartott számon az országos szövetség. Nagy haladást tett a kajak- kenusport is. Legjobbjaink kitűnően megáliták helyüket az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon. Külö­nösen emlékezetes az 1954. évi világbajnokságon elért hat első helyezésük; Világviszonylatban élvo­nalba került a magyar öttusa-sport is. Sok sikert arattak ezenkívül kosárlabdázóink, tornászaink, sportlövőink, műkorcsolyá­zóink és más sportágbeli ver­senyzőink. Versenysportunk fejlődését bizonyítják a mérhető sport­ágakban évről évre felállított világ-, Európa- és országos csúcseredmények is. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség még mindig nem véleményezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ja­vaslatát a legközelebbi olimpia részvevőinek csökkentésével kap­csolatban. Mint ismeretes, ennek lényege egyes verseny-számok tör­lése, valamint az. hogy egyes or­szágok pl. az atlétikában is ver­senyszámonként az eddigi három­mal ellentétben csak 2—2 verseny­zőt indíthassanak. Sérülések gátolják a labdarúgó-válogatott végleges összeállítását A tervek szerint csütörtökön dél­előtt állította volna össze Baróti Lajos szövetségi kapitány a nov. 23-án Belgium ellen mérkőző ma­gyar válogatottat, erre azonban egy-két játékos sérülése miatt nem kerülhetett sor. A szövetségi kapitány szerint hétfőre alakul ki véglegesen a két válogatott, addig a következő a helyzet. — Az „A” csapat hátsó alakzatá­ban nem lesz különösebb változás, marad a Mátrai, Sipos, Sáros! jól bevált sor. Tartalékok: Gellér és Lantos. A két fedezet valószínűleg Bundzsák és Kotász lesz. A Hon­véd fedezete jelentősen feljavult, ezért esik rá a választás. Szőj ka a hosszú mérkőzéskiesés folytán nincs még jó testi erőben, Beren- dinél pedig visszaesés tapasztal­ható. A tartalékfedezet természete­sen közülük kerül ki. A csatársor ez lenne: Sándor, Göröcs, Bodor. Bodon. Bencsics. A szerdai edzé­sen azonban Göröcs és Bödör is kisebb sérülésről panaszkodott, s hogy vállalják-e a játékot, az kb. a hét végén dől el. Ha a két fiatal csatár nem játszhatna, helyükre Csordás és Tichy pályázik. _ A ,„B” válogatottnál már csak a csatársor a kérdéses. A kapus Tóth (DVTK) lesz. tartalékja Ilku. A hátvédhármas: Kárpáti, Szigeti, Dudás, tartalék: Novák. A két fe­dezet: Paulás és Kleibán, tartalék: Kóczoán II. A tervezett csatársor pedig: Iván. Vasas, Monostori II, Pál, Fenyvesi. _ Pál szereplése még kérdéses. r eméljük azonban. hogy rendbe jön. s nem lesz akadálya játéká­nak. Ha mégsem utazhat el, úgy Matesz és Rákosi közül kerül ki helyettese. __ A héten különben egyesüle- teikben edzenek a válogatott játé­kosok és a jövő hét keddjétöl folytatunk majd közös előkészüle­tet a két mérkőzésre. Szerdán edzőmérkőzést játszanak a csapa­tok. Az .,A” válogatott a Csörsz utcában a TV ellen mérkőzik, míg a ,,B” válogatott ellenfele Kispes­ten a Honvéd tartalékcsapata lesz. Labdarúgó-eredmények Budapest-bajnokság, I. osztály: Budakalász—Erdészet 6:2 (3:1). II. osztály: Pomáz—Fémmunkás 5:0 (2:0), Budakeszi—K. Dózsa 1:0 (1:0). A Törökbálinti Vasas—Épü­letelem mérkőzés a pálya használ­hatatlansága miatt elmaradt. Budai járás: Torbágy—Pilisi Bá­nyász II 9:1, Pilisvörösvár—Pilis­csaba 3:0. Érdi Traktor—Tár­nok 0:0, Törökbálinti Honvéd— Páty 4:1, Sóskút—Érdi Építők 1:2, Solymár—Bia 0:6. A Pilisszentiván —Űröm mérkőzésre, a vendégcsa­pat nem jelent meg. CEGLÉDI APROHIRDETESEK wrrTrrwererrrrreewererrTerwerrwwrrrTerreerrtrTrrrtreeerwwmrr Hirdetéseket a Ceglédi Hírlap részére felvesz a Ceglédi nyomda, evangélikus templom mellett AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAJÍAAAAAAAAAAAAAAAAA* ÁLLÁS Kertimag Gazdaság feles konyhakertészt keres. Részletes fel­tételek a gazdaság irodájában Kecskés- csárdán. A Ceglédi Vasutas sportolóinak választási gyűlése A Ceglédi Vasutas SE szerda este választási gyűlést tartott a vasutas kultúrotthouban. Mintegy 150 részvevő gyűlt össze, a különböző szakosztá­lyok tagjai. Az ünnepséget Gál József sportköri elnök nyitotta meg. majd Gyarmati Mihály, a ceg­lédi vasútállomás párttitkára mondott beszédet. Párhuzamot vont a felszabadulás előtti és jelenlegi sportéletünk között. Elmondotta, hogy az elmúlt 13 évben bekövetkezett nagyará­nyú fejlődés népi demokrá­ciánknak köszönhető. Megem­lítette, hogy míg a múltban Cegléden semminemű támoga­tást nem kaptak az államtól a sportkörök, úgy a MÁV épp a közelmúltban kétszázezer fo­rintot biztosított a CVSE sport­telepének korszerűsítésére. A ceglédi Közle­kedésépítési Gép­javító Vállalat eszter­gályosokat keres felvételre. — Jelentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán. Gyermek mellé 15—17 éves kislányt, esetleg a járásból is kereslek. Cím a Ceglédi Nyom­dában. _______________ G épkocsiszerelői ké­pesítéssel és gyakor­lattal művezetőt al­kalmaz a TEFU ceg­lédi főnöksége. INGATLAN Szovjet szakemberek olyan elektromos időmérő műszert készí­tettek, amelynek segítségével az úszóverseny időeredményeit öt­ezred másodpercnyi pontossággal lehet megállapítani. Az NSZK ifjúsági csapata nevezett az UEFA 1939. évi nemzetközi ifjú­sági labdarúgó tornájára, amelyet Bulgária rendez március 28—ápri­lis 8 között. ÁLLÁS Budapesten. vagy Pest környéken lakó épületlakatos, ács, kőműves, kőfaragó, épületburkoló szak­munkásokat és férfi építőipari segédmun­kásokat. felvesz a Főv. XHT. kér. Tata­rozó Vállalat, V., ará­nyi u. Iß. INGATLAN Ráckevei járásban há­zak 40 00-0 forinttól, telke-k 6000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vál-lalat du- naharaszti kirendelt­sége : Duma h arasz ti, Dózsa György út l. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra kö­zött, hétfőn, szerdán és szómba tóm ______ L eányfalu és Szent­endre környékén el­adó házak 60 000 fo­rinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosí­tást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vál­lalat központja min­dennap 8-tól 4 óráig. Budapest. V.. Kálmán u. 13. és a szentend­rei kirendeltség, szer­dán &—12 óra között. Monoron és Monori Erdőn eladó házak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdek­lődni lehet és a cí­mek megtudhatók a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltségén, Monoi*. Petőfi u. lű. Hivata­los órák hétfőn, szer­dán és szombaton 8—12 között. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 00OO forinttól, gyümöl­csösök 1)5 000 forint­tól, Pest megyei In­gatlanközvetítő Válla­lat érdi kirendeltsége Érd. Diósdá út 34. Fél­fogadás reggel 8—12 között, kedden, csü­törtökön és szomba­ton. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Há­zak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat cég-*- lédi kirendeltsége Cegléd. Kossuth tér I. Hivatalos órák 8_ 12 között. kedden, pénteken és szomba­ton. Vác és környéki el­adó ingatlanok: Há­zak már 50 000 forint­tól. telkek 10 000 fo­rinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei In­ga tflanközve ti tő Vá Ha­lat kirendeltsége, Vác. Tanácshá za. Félfoga­dás 8—12 óra között, minden kedden, pén­teken és szombaton. Tömörkényi 41. számú ház eladó, beköltöz- betö. nagy kerttel. Eladó a Budai úti MÁV megállótól 4 percnyi járásra, a kö- vesúttói 80 méterre, 1200 n.öl fiatal karó­zott szőlő. Érdekl-ő-dm lehet: 1. számú Ügy­védi Munkaközösség­nél. Dr. Kelemen Jó­zsef ügyvédnél, Sza­badság tér. ______ E gy hold pusztaföld. egy hold szőlő a Kis- j telekben Bíró Károly szomszéds ágában el­adó. Értekezni lehet: Vett út, Oncsa telep mellett, Nagy Gyulá- nénál._______________ E ladó Felház utca .>5. számú ház. Érdek­lődni: Felső Csemő 173/b. Szegedi Sán­dornál* volt szesz­főző^_______________ S ürgősen eladó 380 n.- öl telek. Érdeklődni lehet: Bezerédi u. 9. A Banai dűlőben 880 n.-öl szőlő, ügy er 24 dűlőben 1300 n.-öl szőlő eladó. vn. kér. Béla. 16. _____________ D amjanich utca 18. számú ház eladó, be­költözhető. Értekezni lehet: Szarvas utca 10. Eladó ingatlanok Gö­döllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközve­títő Válla lat kirendelt­sége, Gödöllő György út 12. Félfo- I gadás 8—12 óra kö- i zött minden kedden, csütörtökön és szom- • baton. I ‘ Négy szoba, ösiszkom- i fortes ház Cegléd bel­területén eladó. Cég- j léd. Pesti u. 24. Beköltözhető kettő­szobás családi ház m ellékhelyissé gekke-1 eladó-. X. kér. Szarvas utca 3. _________ E ladó ház. VH. kér. Dózsa j Kossuth Lajos utca 47. számú, az-onm a7 beköltözhető, ára 38 ezer. Telek eladó. 183 n.- öi, IV. kér. Lázár Vil­mos utca I. szám. volt Hordó utca. Ér­tekezni lehet: IV. kér. Oroszlán utca 21 'a.. Eladó az Úgy er 15 dű­lőben I kát. hold és 102 n. öl szőlő lakóház­zal, mely beköltözhe­tő azonnal. Érdeklőd­ni lehet ugyanott. 1539 szám allatt, özv. Szak- ter Mihályn-énáL Olcsón, a város kö­zelében eladó 4 kát. hold és 449 n.-öl szán­tó, szőlő -és legelő, részletekben is. 1490 n.-öl szőlő külön is.. Érdeklődni: 2. számú Ügyvédi Munkaközös­ség, Pesti út, Dr. Jász ügyvédnél. ___________ C saládi ház azonnal beköltözhet ő-en eladó. Bem utca 17. szám. Eladó Táncsics Mihály utca 13. számú ház (volt Akácfa utca) részletre is. Értekezni lehet: in.. Nagy Sán­dor utca 6 alatt. (Vólt Kert utca.)__________ E ladó vagy kiadó Al- sóerdóii megállóhoz öt perc járásra 1400 n.-öl szőlő. Értekezni lehet: Mező utca 5. szám. Eladó szőlő Hossz ú- csemö I. dűlő, Jáger út sarkán levő Boda- féle 1 kát. hold. 210 n.-öl szőlő, jó épület­tel, közelében egy la­kóépület 68 n.-öl te­rülettel szintén eladó. Érdeklődni: Cegléd, Szoros utca 4. (Szol­noki út sarkán.) Eladó két szoba, össz­komfortos beköltöz­hető ház 55 ezerért, vn., Nádaedi utca 29. szám alatt. ___________ ö regszőlőben 22-G8 n.- öl szőlő, benne lakó­házzal eladó. Érdek­lődni: Cegléd, I. kér. József Attila 4.______ E ladó 15 méteres la­kás lebontásra. XIV. kér. Márta dűlő 241. Értékezni lehet a helyszínen Varga J ó- zsefnél. Kiadó 2 hold föld az Örkényi útban. Cím: Mária utca 4._______ E ladó ház. VH.. Su­gár utca 27. számú, részben beköltözhető. Érdeklődni lehet: XI. kér. 21-93. szám, Fel- sőcsemő mellett — Keresek havi részletre kisebb házat, va:gy két szoba, konvhás kiadó lakást. Cím a nyomdában.__________ Haszonbérbe keresünk 5—6 hold tanyás földet a városhoz közel. bo*l- gárkertészetn-ek. Ér­tekezmi lehet: Sütő u. 7 *7.gm r> Vi-H­Azonnal beköltözhető ház, VI.. Kazinczy u. 36. szám alatt eladó. Hold utca 18. számú azonnal beköltözhető ház eladó. Érdeklődni ugyanott. Eladó föld van a Nyil-as dűlőben. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd. Orosz-Ián utca 37. szám alatt. Csolnak utca 20. szá­mú ház eladó, azon­nal beköltözhető. Kiadó 20 hoki föld tanyával együtt. Ér­deklődni: özv. Faikas Lajosnénál, Alsóimáke- buda. EGYÉB Idős házaspárt, vagy magánost életjáradék­kal elvállalok. Ceglé­di kisiparos. Cím: a Ceglédi Nyomdában. Príma kemonyíabol készült kisipari háló eladó. Cegléd, Ka- zinczi 34. _____________ É rettségizett leány hozzáillő élettársat keres 42 évig. — „Gyöngyvirág” jeligé­re a Ceglédi Nyom­dába_________________ E ladó új straf kocsi felsőrész rugóval. — Kisfaludy utca 53.. Két személy részére bútorozott szobát ad­nék. Cím a Ceglédi Nyomdában_________ B útorozott szobát ke­resek 3 tagú család részére kb. 1 éves időtartamra. Kövesd! Ferenc lőhadna<gy, Ceglcdbercel, Cser ói Út 20.________________ J ó állapotban levő kuk orcia morzsoló e- adó. Mészáros Lőrinc utca 4. _________ E gy .ió állapotban le­vő süllyeszt ős Singer varrógép eladó, Baj­csy- Zsil ins zky u. 28. Szép modern hálószo­babútor eladó. Ceg­léd. Dobó utca 8. Fekete puli eladó. Te- leki utca 10. sz. alatt. Kalap javítást vállalok, férfi és női. Csajág!, Dózsa György utca 28 (volt Hsrczegh u.). Egyedülálló nő szoba, k o n y h ás lakást kenas 6 hónapiig. Magános j el i gér e levelek et a Ceglédi Nyomdába ké­rek._________________ E gy szoba, konyihás, soeizos lakást kere­sek két személy ré­szére. Egy fűrészpo­ros kályha van eladó. Cím a Ceglédi Nyom­éi hon. Elveszett november 5-én, délután 2 _3 óra­k or a Körösi út ré­szén egy aranyóra szerkezete. Becsületes megtalálót kérem jut­tassa el Nyű! utca 2. szám alá, jutalom e> len-éK^n. Nagyobb mennyiségű k á ooszta h a ras zt va n eladó, esetleg trá- gváért elcserélhető. Cím: Farikas Albert, V'TT’? y TT 9*7fj Kovácsszerszám eladó. Cegléd, Alszegi út 12/a. __________ F édereskocsi eladó. Kiirt utca 3. szám. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Hirdetések egész nap (eladhatok (kedd délig); Vae. Jókai utca 9. Telefon 59. — Szövőgyárnál. EGYEB Gyönyörű kivitelű egy- és kétszemélyes önműködő epedás re- kamiék. fotelek, szé­kek raktáron készítő­nél kaphatók. Szakács Ottó. Budapest. VI. Lenin körút 60. Kapu alatt. ■ Ház eladó, gazdasági j udvarral, kerttel egy- bekötve. Cserei a kás- I sál beköltözhető 'Hattyú utcában). É~- I leklődés: a váci | tündék bojtban. _____ A zonnal öeköll ÖZbetó i kétszobás ház és mo- I dem hálóbútor eladó. * Honvéd utca 16. Eladó: egy darab «vermek ágy (6—12 korig), egy darab szekrény (faanyajz- n-ajk). Cím: Március 15 tér ‘>b emeleten, Vácott, ; város köze­pén ház olcsón el­adó! Érdck’ődés: Blu- meníhál EmŐ. Buda­pest, Dob u. 24. Főútvonalon két szo­ba. összkomfortos csa­ládi ház eladó, azon­nali beköltözéssel. — Vác. Pá?<<V?i u. 18. Öröklakással élet já­radékkal házat ven­nék Vácott vagv Vác környéken. Ajánlato­kat ..Mérnök” jeligére váci hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom