Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-14 / 242. szám

1958. OKTÓBER 14. KEDD “‘vSCírlap Beszédes számok j Sűrűn gépelt, három oldalas; jelentés fekszik előttem. Címe nincs; de ha volna, így szól­hatna: mit kapott az aszódi já­rás 13 év alatt? . Számok sorakoznak a papí­ron; szigorú, megcáfolhatatlan számok. És szűkszavúak. Nem tükrözik minden mozzanatát megváltozott életünknek. Nem beszélnek például a felosztott földekről, a megszüntetett munkanélküliségről, a felsőbb iskolát végzett munkás és paraszt gyermekekről, s a sok­féle szociális juttatásról. Csu­pán arról, hogy mi épült a já­rásban a felszabadulás óta. És ez Is három, sűrűn gépelt ol­dalt tesz ki. Ácsával kezdődik a felsoro­lás: a három új Galga-híddal, a villanyvilágítással, a négy­tantermes iskolával, az orvosi lakással, a zöldkeresztes ren­delővel, a korszerűen átépített postával és ifjúsági otthonnal, íme, egyetlen községben _ méghozzá kisközségben — 13 esz­tendő mérlege. Körülbelül eny- nyi, vagy még ennél is több épült a járás minden községé­ben. Melyiket soroljam? Bagót talán, ahol a felszabaduláskor kiosztott házhelyeken 13 év alatt annyi ház épült, mint az jss7.cs addigiak egyharmada? Ahol csupán a Galga és az Egres patak szabályozására egymillió forintot költött az ál­lam. egyszer s mindenkorra megszüntetve ezzel a bagiak régi veszedelmét, örök ellenségét, az árvizet? Vagy szóljunk a járás szék­helyéről, Aszódról? Ami a leg­szembetűnőbb, az itt is a nagy­arányú lakóházépítkezés: 131 családi ház épült, legtöbbjük a budai villák között is feltűnést keltene. Az új vasútállomás, az Ipari Muszergyár lakótelepe, a tiszti lakások, a tüdőgondozó, az egészségház, az új gyógy­szertár, a népfürdő, a vágóhíd, az általános iskola, az új jár­dák, a bölcsőde s az újjelepi vizvezetékhálózat már mind a néphatalom szülötte. Azt mondják, a számok ride­gek. Pedig azok is beszélhet­nek. Egy megváltozott világról, egy gazdagabb, emberibb élet­ről. Csak érteni kell a nyelvü­kön ... GALGA MENTI KRÓNIKA Megváltozott az élet az aszódi járásban STÁTUSZ NÉLKÜL... Boda Károly tulajdonképpen vasutas volt. A vasúttól ment nyugdíjba is, sok évtizedes, becsületes munka után. Talán nem is gondolt arra, hogy öreg fejjel még tanács- eliiökhelyettes lesz belőle. Dehát a szükség nagy úr! Márpedig Galgahévízen szükség volt elnökhelyettesre. Azaz, hogy csak szükség volt, státusz nem. Az csak a háromezren felüli lakosú községeknek dukál. Igaz ugyan, hogy Galgahévíz az utóbbi években elérte, sőt túlhaladta a bűvös számot, de azóta még nem volt hivatalos népszámlálás. Addig pedig nincs státusz! Csak munka van, mégpedig sok! így lett Boda bácsi elnökhelyettes. Lelkesedésből, ügysze­retetből. Mert, hogy el ne felejtsem, fizetés ezért nem jár. Legfeljebb jó szó, és elismerés. Mivel pedig jó szóból nem árt meg a sok, ezúton köszönjük Boda bácsi — „tartalékos?’ vas­utas és „hivatásos” elnökhelyettes — fiatalokat megszégye­nítő, fáradhatatlan munkáját. Községfejlesztésből — kultúrotthon Bag kicsiny község a Galga völgyében. Elmaradott,, eldu­gott apróka falu, amelyben a kultúra ismeretlen fogalom volt a felszabadulásig. Ma kultúrotthont épít a falu. Közel egymillió forintból. A saját erejéből! Az idei januári tanácsülésen határozták el. A nép kérte, s a falu vezetői nyomban rááll­tak a dologra. S hogy kimon­dott szavuknak nyomatékot adjanak, felajánlották a köz­ségfejlesztésből tavalyról meg­maradt százezer forintot és megtoldották újabb százezer­rel az idei községfejlesztési alapból. A nép 76 ezer forint­tal csatlakozott vezetői mellé. NAGY ISTVÁNT JELÖLJÜK... — A szövetkezet tagsága egyhangúan javasolja Nagy István elnököt a járási tanács tagjai sorába! — hangzott el néhány nappal ezelőtt a túrái termelőszövetkezet jelölőgyűlé- Bén, E rövid kis hír azonban sok mindent takar. Nem csu­pán a mindennél beszédesebb számokat — a szövetkezet ed­digi nagyszerű eredményeit —, hanem elsősorban az embert, aki egész életét a közösség bol­dogulására tette fel. A szövetkezetben leginkább csak Pista bácsinak nevezik; pedig még ugyancsak innen van az ötvenen. Nem is a ko­rának jár ez a megszólítás; Emberségének, tudásának. Pedig tíz egynéhány esztendő­vel ezelőtt még ő is éppen olyan nincstelen volt, mint azok, akik most megválasztot­ták. Sósberger báró úr cse­lédje. Már tizenkét éves kora óta. Megváltozott, új vilá­gunk faragott egész embert be­lőle, s tette képessé árrá, hogy egy akkora gazdaságot vezes­sen, mint amilyen most a szö­vetkezeté. S hogy miként, ar­ról beszéljenek a számok. , Száznegyven család alkotja a szövetkezetét. Ezer- : egyszáztizenkilenc holdon gaz- dálkodnak. Saját Zetor trakto- j rufe, 3(3 tonnás tehergépkocsi­juk és egy kerti traktoruk van. Ezenkívül százhuszon­nyolc szarvasmarhájuk, húsz lo vuk, közel háromszáz disznó­juk, háromszáz juhuk, nyolc­száz kacsájuk és ötven család mébüfc. Az eredményeik pe­dig: tavaly ötvenhárom fo­rint nyolcvan fillért fizettek munkaegységenként. S a szö­vetkezet tagságának több mint ötven százaléka legalább négy­száz munkaegységet szerzett. Nem sok szövetkezet dicse­kedhet ilyen eredményekkel. Ezek után érthető, ha a tagság szívesen szavazott, arra, hogy Nagy István elnök újra a já­rási tanács tagja legyen. Hi­szen a gazdag eredmény első­sorban Nagy István jó munká­ját dicséri. Megilleti tehát, hogy ott legyen a járási tanács­ban. Az ő érdekeiket képviseli majd, ahogy tette eddig. Mert tette. Bármilyen problémáia volt a szövetkezet tagságának, bátran felkereshette vele az elnököt. Nagy István pedig nem nyugodott addig, míg ki nem járta a kérés teljesítését a járási tanácsnál. Jól jelöltek tehát a szövetkezetiek. Nagy István úgy is, mint ember, úgy is, mint szövetkezeti el­nök és tanácstag, becsülettel teljesítette eddig feladatát. S teszi majd ezután is, biztosak vagyunk benne. S ígéretet tettek ötvenezer fo­rintnyi társadalmi munkára is. Ez összeg már majdnem hiánytalanul az építkezés ren­delkezésére áll. Elkészültek a tervek is. Háromszáznegyven férő­helyes színházteremre, szakköri szobákra, mellék- helyiségekre és egy csodá­latosan szép udvarra. Most már csak az szükséges, hogy a megyei tanács illetéke­séi mielőbb jóváhagyják a tervet. Aztán máris kezdőd­het az építkezés. Az építkezés további költsé­geire a községi tanács a köz­ségfejlesztés további öt esz­tendejének összegét ajánlotta fel. A lakosság által befizetett forintoknak tehát teljes egé­szében a falu veszi majd hasznát. Modem kultúrotthont építenek belőle. Külön kom­mentár aligha szükséges ehhez. Változó világ Különös, érdekes és szem­látomást változó világ a Galga völgye. Bármerre jár a ván­dor, mindenütt az új nyomai. Mintha a földből nőnének ki a bogárhátú házak. Végigmész a szeszélyes patak partján, s mire visszafelé visz utad, leg­alább egy tucat újonnan épülő házzal találkozol. Hej, pedig mennyire más világ volt itt 1945 előtt. Nyomor, vigaszta­lan szegénység mindenütt. A felszabadulást megelőző ti­zenöt esztendőben mindössze kétszáz új ház épült az egész járásban, de azok javarészét sem a kétkézi parasztok épí­tették. Inkább Sósberger Vik­tor méltóságos úr emberei. A báró úrnak „alig tizenhét­ezer” holdnyi birtoka volt csak ezen a tájon. Neki dolgo­zott, szinte kivétel nélkül, a Galga menti nép. Ez volt a múlt. S a jelen? Ma 8444 lakóház áll a járás területén. Ebből mintegy négy­ezer ház épült vagy átépült 1945 óta. Négyezer új ház ti­zennégy esztendő alatt, szem­ben a tizenöt év kétszáz házá­val. Ha semmi más, ez az egyetlen számadat is minden­nél ékesebben bizonyítja, ml a különbség a kapitalizmus és a szocializmus, a múlt és a je­len között. Üj, egyévtizedes lakótelepek, újonnan épült utcák egész sora tanúskodik a mi igazságunk mellett: a szocialista ország a dolgozó nép állama, Üj utcasor Ikladon KÖZÖS ERŐVEL Nagy feladatra vállalkoztak a püspökhatvaniak. Elhatározták, hogy saját erejükből felépítik a község kultúrotthonát. Régi vá­gyuk ez már, ők sem akarnak többé távolmaradni a kultúrától. 'Tj&rfLtiúmiiL ép iif cAszódőK Jó bor — jó egészség — állítja az ismert népdal, s vele együtt a bor barátainak né­pes tábora. Nem kívánunk. velük vitába szállni, csupán azt szeret­nénk megkérdezni, hogy ugyan mire mennénk a borral, ha víz nem volna? Mert jó a bor, ebéd után egy po­hárkával, de a szomjúság igazi el­lenszere azért mégis csak a víz marad. Aki nem hiszi, kérdezze meg az aszód-újtelepieket, akik évek óta víz­ellátási zavarokkal küzdenek. Egyet­len kút áll rendel­kezésre az újtele­pieknek, meg az iparitanuló-ott­honnak vagy — is­mertebb régi ne­vén — a javító­nak. Ez az egyet­len kút az ipari- tanuló-intézet ud­varán áll. s a víz­hozamát megha­ladó igénybevétel miatt gyakran már csak zavaros, ho­mokos folyadékot ádi Ezekután bárki •— még a borisz- szák is — elkép­zelhetik az újtele­piek örömét arra a hírre, hogy a megyei tanács ter­vei alapján állami költséggel hama­rosan. törpevízmű épül Aszódon, a vízszükséglet za­vartalan biztosítá­sára. Mint a köz­ségi tanácstól ér­tesültünk, a mun­kálatok november elsején kezdődnek meg, egy mélyfú­róit kút készítésé­vel. A mintegy 3 millió forintos költséggel készülő törpevízmüvet és a vízvezetékháló­zatot az 1959/60-as évben fogják meg­építeni. A készülő törpevízmű nem­csak a 2500 főnyi újtelepi lakosság, hanem az egész község vízellátását is biztosítja majd. Ennyit az aszó­di törpevízműről. Illetve még any- nyit, hogy a lakos­ság a községíej- lesztés összegén kívül jelentős anyagi hozzájáru­lást ajánlott fel a vízellátás megol­dáséira. Még a bor­isszák is.; . összedugták hát fejüket, hogyan s miként lehetne elkezdeni a nagy terv valóra váltását. Az emlékezetes megbeszélésen az egész falu népe a tanács veze­tői mellé állt. A falu egyik mér­nökfia felajánlotta, hogy teljesen ingyen elkészíti a kultúrház ter­vét. A tanács ingyen telket jelölt ki az építkezés céljára és ötven­ezer forintot tett le az asztalra a községfejlesztési alapból. A köz­ség dolgozói vállalták a fuvaro­zást. a földmunkákat. Az erdő- tulajdonos gazdák pedig felaján­lották a kultúrház teljes fameny- nyiségének biztosítását. Az épület­fát rövid idő alatt le is szállítot­ták, s az ma már ott van az épít­kezés helyén. A közös erő és összefogás nagy­szerű tettekre képes. Jövőre már a püspökhatvaniak Is új kultúr- házzal büszkélkedhetnek. Még­hozzá nem is akármilyennel! A sajátjukkal, amely az ö kezük munkája nyomán épült fel. CSIPKEKÉSZÍTÖK A ház előtt, a kanális part­ján két szöszke gyerek ját­szik. Zománcos kancsóvál meregetik a vizet, s jó ma­gasról öntik vissza, hogy nagyot pocskoljon. A kapu­ból szelíd korholással fi­gyeli őket a nagypapa. Benn, a lakásban csend van. A nagymama a kony­hában szorgoskodik, csak a fiatalasszony ül most is a hímzőasztal mellett. Vilá­gos, könnyű anyagra hímezi a jól ismert túrái mintákat. A fiatalasszony ifj. Ádám Jánosné, a népművészet mestere. Ezernyi apróság árulko­dik, hogy népművészek ott­honában vagyunk. Az asz­talt szinte elborítják a szí­nes pamutfonalak, a meg­kezdett vagy féligkész térí­tők, csipkék és tálcakendők. Sok fürge asszonylcéz sok napi munkája. Mert ifj. Ádámnén kívül még egy népművészet mestere van a családban: sógornője. Lu­kács Gábomé. Ö a Házi­ipari Export Szövetkezet túrái részlegének a vezetője is. Ő tervezi ezeket a fi­nom, apró mintákat, ame­lyek már annyiszor szerez­tek világhírt, dicsőséget a túrái csipkének. Legutóbb például Brüsszelben. Tizen­nyolcezer apró hímzést és 18 térítőt küldtek ki a vi­lágkiállításra; meg is nyer­ték vele a második díjat. A kisasztalon fehér hím- zéses, tulipán-mintás terítő: a mama kezemunkáia. A mamáé, vagyis id. Ádám Jánosnéé. Mert hímez ő is, sőt a 7 éves Évike is. Igaz, Éviké mostanában nem ér rá, Tanulnia kell, mert csak úgy kap anyukától taka­rékbélyegre valót, ha sok ötöst hoz haza a füzetében. Azért egy-két tálcakendő már az ő ügyességét, szép­érzékét dicséri. Még nem járt iskolába, amikor eze­ket csinálta. ■.. liiiimiktiiHÍiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniitiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiuiiiii Nyolcvan mázsa kenyér naponta Aszódon, közvetlenül a ms lom mellett rövidesen új, két gőzkemencés pékség építésé kezdik el. Az új üzem napont nyolcvan mázsa kenyeret ká szít majd. NÉGY NEMZEDÉK ANQYAL BÁCSI nak, amikor mindene volt in­kább: ura, kenyéradója, pa- rancsolója, csak éppen apja nem!? Nem is maradt soká ná­la, újesztendőkor továbbáüt. Tizennyolc esztendős volt, amikor megnősült: nem bírta tovább egyedül. Ketten jártak azontúl napszámba, kőműve­sek mellé. Ez volt az életük: munka, szűkölködés. Az már nagy szó volt, amikor kevéske bérelt földön gazdálkodott. Negyvenötben földet kapott, három holdat. Így vált meglett ember korában a maga urává Angyal Sándor. Ettől fogva úgy alakult az élete, mint sok más paraszt- emberé: 1950-ben húsz család­dal megalakították a termelő­szövetkezetet. Őt választották meg elnöknek. Négy évvel ké­sőbb pedig, amikor a falunak kellett vezetőt választani, ta­nácselnök lett. Ennyit mondott magáról. A „Nincsen népszerűtlen fel­adat, csak igazságtalanság. Ha igazságosan intézkedünk, azt mindig megértik az emberek." Vita közben hangzott el ez a kijelentés, a bagi tanácsházán. Aki tette, maga is igazságta­lanság áldozata volt egész gyermekkorában. Ma már 64 esztendős, de nem felejtette el. Cselédlány volt az anyja; ta­nulatlan, kiszolgáltatott kis cseléd. Az árendás meg nagy úr volt: 80 holdon parancsolt. Egy nap az úr — családos em­ber létére —- szemet vetett a kis' parasztlányra. S amikor megtudta, hogy b.aj van, elza- varta. Hét évig élt még sze­gény, kínlódva, nélkülözve. Az­tán elvitte a szegények beteg­sége, a tüdőbaj. Így maradt ár­ván Angyal Sándor héteszten- dós korában. Jólelkű rokonok vették ma­gukhoz. Ameddig bírták, isko­láztatták is. öt elemit, két gim­náziumot járt; többre nem fu­totta. Cselédnek ment ő is. mint az anyja. Sokfelé hányó­dott, míg egyszer elszegődött ahhoz, „akiről azt beszélték, hogy az apám volf‘. így mond­ja mindig, és sosem úgy, hogy: apám, De miért is nevezné an­immiimimiihiiiuiiimiiiiiiiuiimmiiiiimiiiiimmiiimiiiimimi többit mások tették hozzá. Hogy az ő kezdeményezése, öt­lete volt a kultúr otthon-épí­tés. Hozzáfogtak, mert tudták, hogy az állam csak évek múl­va tudna segíteni. Az egész fa­lut átfogó társadalmi akció szervezője, lelke ma is Angyal: bácsi. Elmondták, hogy még sosem\ látták haragudni. Egyformán ; türelmes, mosolygós mindenki-; vei. Talán nincs is haragosa?: — kérdeztem. Tiltakozás volt a\ válasz: olyan ember nincs,; hogy haragosa ne lenne. Leg-\ feljebb csak akkor, ha semmit\ sem csinál. De Angyal bácsi\ dolgozik. Sőt, vezető. Annak \ pedig mindig akad haragosa. \ De ha van, az biztos, hogy nem; egyenes úton jár. Mert a be-\ csületes ember szereti és meg-\ érti az igazságot. Márpedig\ Angyal bácsi igazságos ember.[ ... Búcsúzáskor kikísért ben- [ nünket. Sietősen nyújt kezet, i mert — mint mondja — teg- \ nap lőni volt. és maradt egy \ kis restanciája. Tréfásan kér-1 deZzük, mire vadászott? Sem-| mire — mondja legyintve.l öreg ő már ahhoz! Munkásául foglalkozáson volt. Lövészeten. | Mert ahhoz még nem öreg...= Galgahévízen lakik Zsíros néni, a népművészet mestere. Egyszerű, vidám, örköké dalos­kedvű asszony. A falu nóta­fája. Pedig mindössze hat ele­mit járt, többre nem tellett szüleinek; meg aztán kellett otthon minden fillér, s a ti- zenkétéves kislány is hozott már haza valamit a házhoz. így emlékezik vissza a múltra Zsíros néni. Apja, anyja írni-olvasnl sem tudott. Ő már hat elemit I végzett. A két gyereke még | többet, s az unokák: Ferenc | és János az általános iskola | tanulója, Sándor első gimna- ! zista, a legnagyobb, Miklós | pedig tavaly érettségizett, s | most a tanácsnál dolgozik. | íme: négy nemzedék a | műveltség tükrében. Ahhoz, | hogy idáig eljutottak, a társa- ! dalom megváltozása kellett. I Ha a mi hazánk nem a dol- I gozó nép országa lenne, aligha [ járhatnának Zsíros néni uno- ! kái gimnáziumba. Cseléd lett I volna a négy unokából is, I ahogy cseléd volt Zsíros néni. ! meg a szülei. [ A nép hatalma biztosította [ az unokák számára a tanulás j korlátlan lehetőségét, de azt is, j hogy a hatvanhat esztendős \ öregasszony ma az ország I megbecsült polgára, népművé- ! sze lehessen. Régen álmodni ! sem mert volna arról, hogy I egyszer majd ilyen nagy ki- í tüntetés éri. Ma valóság mind- ! ez. Egy boldog, megváltozott I élet valósága. Szöveg: Nyíri Éva és Prukner Pál Képek: Gábor Viktor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom