Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-05 / 235. szám
II. ÉVFOLYAM, 335. SZÄM ARA 60 FILLER 1958. OKTÓBER 5. VA5ÄRNAP Október 15-én kezdődik a tűrési idény A Magyar Távirati Iroda Illetékes helyen nyert tájékoztatás alapján közli, hogy az 1958,1959. évi fűtési idény 1958. október 15-én kezdődik. A fűtéssel kapcsolatos részletes szabályokat az illetékes miniszterek állapítják meg. Diákok a pátyi Petőfi Tsz-ben Pénteken a kora reggeli órákban hatalmas Ikarus autóbusz* állt meg Pátyon a Petőfi Tsz központja előtt. A kitartóan hulló eső ellenére vidám nótaszóval szálltak ki az autóbuszból a budapesti Mező utcai közgazdasági technikum IV. A. és B. osztályának diákjai. Igazgatónőjük, dr. Cseh- ezombati Margit, valamint Heller Györgyné és Boros Jánosáé tanárnők vezetésével tekintette meg a félszáznál több fiú és leány a termelőszövetkezetet. A tsz vezetői és tagjai alig győztek válaszolni a fiatalok kérdéseire, akik a késő délutáni órákban értékes tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza a fővárosba. A mezőgazdasági kiállítás záróünnepélye 1 Szombaton délután záró- ünnepélyen vettek részt az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár rendezői, a kiállítás előkészítésében részvevő szakemberek, Az ünnepségem Dögéi Imre földművelésügyi miniszter értékelte az idei kiállítás eredményeit és hiányosságait, majd a Mező- gazdaság Kiváló Dolgozója jelvényt és jutalmakat adott út a kiállítás sikerét kiváló munkájukkal elősegítő dolgozóknak. a szocialista társadalom csak a nép müveként sziiletiietik meg — mondotta Kádár elvtárs a Haaafias Népfront Országos Tanácsának ülésén A Hazafias Népfront Országos Tanácsa szombaton az Országház vadásztermében ülést tartott. A tanácskozáson megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró, AntaL Kádár János és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Az elnökségben foglalt még helyett Harrer Ferenc és Szabó Pál, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökei. Részt vettek az ülésen a népffoait megyei és fővárosi kerületi bizottságainak elnökei, titkárai is. Az ülést Dobi István nyitotta meg, majd Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondotta el beszámolóját. Ismertette a Népfront Országos Tanácsának egy évvel ezelőtti ülése óta elért eredményeket és a népfront választási feladatait. Elöljáróban emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt már jogosan beszélhettünk a megvalósult politikai, gazdasági és társadalmi konszolidációról, mert népünk megértette és helyeselte a* párt és a kormány céljait, igazságát. Ez adott erőt a gyors felemelkedéshez, a munkához és a baráti országok támogatása — állapította meg Ortutay Gyula, majd aláhúzta, hogy a népfront-mozgalom az Országos Tanács egy évvel ezelőtti ülése óta egészségesen fejlődik. Újraválasztották a megyei, a járási, a városi, a kerületi és a községi bizottságokat, s immár 3441 bizottság működik 127 500 taggal. — A politikai munka is megélénkült azóta. A Hazafias Népfront világosan megmondta, hogy nem a pártonkívüliek pártja, nem valami sajátos parasztmozgalom és nem is a „nemzeti kommunizmus’* valamilyen formája. Kertelés nélkül megmondottuk, hogy mozgalmunkban csak az vállaljon munkát, aki a dolgozó nép hatalmának kérdésében nem ingadozik, aki helyesli a szocializmus építését, a béke védelmét, aki szívesen vállalja, hogy teremtő vitákon, megbeszéléseken elfogadja a párt irányító, vezető útmutatását! A továbbiakban arról beKi a szerencsés Pest megyei? Megyénkben vásárolták az egyik öröklakást nyert lottószelvényt A lottó pénteki jutalomsorsolásán 361 értékes nyereményt húztak ki. Ezek között a szokásos három helyett négy főnyeremény volt. Az Most sincs telitalálat a lottón A négytől ál a fosok egyenként 60 560 forintot kapnak A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 40. játékhetére 2 422 432 szelvény érkezett be. Egy-égy nyerőosztályra több mint 900 000 forint jut. -Teli- találatos szelvény ezúttal sem akadt, ezért a szerencsés négv- találatosok között ismét két osztályra jutó összeget osztanak szét. Négyes találatot 30 fogadó ért el, nyereményük egyenként 60 560 forint. A négytalálatos szelvények sorszáma a következő: 1 076 767, 1 094 190, 1 309 320, 1 315 466, 1 130 530. 1 349 038, 1 681 547, 2 323 311, 2 505 304, 4 101 811, 4 352 577. 6 179 546. 1 395 089, 1 606 910, 1 738 103, 2 019 827, 2 453 113, 2 510 903, 2 904 093, 4 046 693, 4 155 841, 4 190 973, 5154 273, 5 257 012, 7 074 556, 7 215 483, EL 472 002. EL 478 339, LA 232 221, LA 270 668. A háromtalálatos szelvények száma 2G53, a nyeremény egyenként 342 forint. A 64 228 kéttalálatos szelvényre egyenként 14.10 forintot fizetnek. egyik legutóbbi sorsolás után ugyanis egy garzon öröklakásnak nem akadt gazdája. A közönség minden ' hónapban kíváncsian várja, kik a szerencse kedveltjei, akikhez a legértékesebb főnyeremények jutnak. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóságtól nyert értesülés szerint a nyertesek még nem jelentkeztek, személyükre azonban következtetni lehet. A B. 1 947 602 számú szelvényt Budapesten az I. kerületi OTP-fiók hozta forgalomba. A kétszobás, összkomfortos családi ház leendő tulajdonosa tehát minden valószínűség szerint fővárosi lakos. Az egyik garzon öröklakást nyerő B. 2 952 143 számú szelvényt a posta Pest megyében, a másik garzon öröklakást nyerő EL 461 357 számú szelvényt pedig a IV. kerületi OTP-fiók adta el. A Wartburg sport-gépkocsit jelentő S. 4 134 872 számú szelvényt Békéscsabán vásárolta szerenszélt, hogy a dolgozók soha| nem érdeklődtek annyira a po-§ litikai kérdések, gyűlések,! megbeszélések iránt, mint nap-| jainkban. Nem kényszer, nem | lármás agitáció viszi a gyülé- % sekre a részvevőket, hanem a| bizalom és az a tény, hogy § dolgozó népünk napról § napra tapasztalja a szó és | a megvalósult tett egysé- | gét, a felelős ígéret és a f megvalósulás szoros kap- § csőlátót. r Ortutay Gyula ezután Is-1 mertette a népfront-mozgalom-1 ban országszerte kibontakozó i egészséges új kezdeményező-1 seket, majd áttért a választás-1 sál kapcsolatos feladatokra. | — Belpolitikánkban három | egymástól elválaszthatatlan | cél vezet: a dolgozó nép ha tál-1 mának erősítése, a szocializmus építése népünk jólétéért és államunk gazdasági felvirágoztatásáért, végül társadalmunk demokratizmusának szélesítése. Befejezésül hangsúlyozta Ortutay Gyula, hogy a felszabadulás óta elért eredmények, s az ellenforradalom leverése Óta végzett két évi eredményes munka után a párt és a kormány a népfronttal együtt nyugodtan állhat a magyar dolgozó nép, választói elé, s kérheti szavazatát. Ortutay Gyula beszámolója után megkezdődött a vita, amelynek sőrán felszólalt Ká-i tíár János elvtárs, az MSZMP 1 Központi Bizottságának első| titkára is. | Bevezetőben a népfront-1 mozgalom megalakulásának | történetével foglalkozott. Az I illegalitásban dolgozó kommu-1 hista párt vezetői már 1941- | ben megállapodtak a szociál-1 demokrata párt baloldali ve-1 (Folytatás a második, oldalon) | A háztáji gazdaság termését takarítja be Kovács László, a szövetkezet tagja. Az egy holdról mintegy 30—35 mázsára számít. Amint mondja, a közös kukorica termése sem marad alatta a háztájinak Csendélet a tanyaközpont melletti tavon. Csakhogy ennek a „csendéletnek” van egy kis szépséghibája. Amíg ugyanis a háztáji libák, kacsák úgy élnek itt, mint a paradicsomban, a közösben nem foglalkoznak víziszárnyas- - tenyésztéssel. A nagyüzemben talán nem érné meg vele foglalkozni? Cjabb cs újabb szövetkezeti tagok költöznek ilyenkor, ősz táján az új családi házakba. Az országút két oldalán takaros családi házak sorakoznak (Foto: Gábor Viktor) Megyénkben is megkezdődtek a képviselői és tanácstagi jelölőgyűlések IIHutitiHliiniMiHmiiiiimiHuuutiiimminmHiiiltitfiiiiltmimiM'intimtinMiimrimiHtiiiiuitHnuiiiHmiiMiiiiiumHimuriiiim: . , , . , s esés tulajdonosa. Ezek szerint tehát a négy 1 főnyeremény közül kettő Bu- ! dapestre, kettő pedig vidékre s került. Alig néhány napja, október 2-án kezdődtek meg a megyében az országgyűlési és tanács- választási jelölőgyűlések. Három nap alatt 61 jelölőgyűlés zajlott le a megyében, ezeken tíz országgyűlési képviselőt, tizenkilenc megyei tanácstagot, több járási és községi tanácstagot jelöltek. Népes jelölőgyűlés volt október 3-án a megye egyik legNéhány napra még itt marad a „vénasszonyok nyara" Reggeli ködök, emelkedő hőmérséklet eső nélkül Búcsúzik az őszi napsugár ! Az elmúlt napokban győzel- ! mesen bevonultak hazánkba is ! a szubtrópusi eredetű meleg | légtömegek, kiszorítván az | ősziesen hűvös, sőt itt-ott már | talajmenti fagyokat is okozó | hideg levegőt. A felső rétegek- ! ben lezajlott birkózás okozta ! az elmúlt napok esőzéseit. Az ! erőteljes déli-délkeleti lég- ! áramlás szombatra az egész ! alsó légteret betöltötte, s a reg- ! geli ködképződések, felhősödé- ! sek ellenére a szeptember utol- ! só napjaihoz hasonló, szép, ! verőfényes, őszi időt hozott. ! A Meteorológiai Intézet köz- I ponti előrejelző osztályán el- I mondották, hogy a vénasszonyok nyara tulajdonképpen csak most teljesedik ki igazán, s remélhetőleg itt marad nálunk még néhány napot. Nyugat- és Észak-Európát vastag köd borítja, hűvös, felhős az idő, a Szovjetunióban az Ural vidéki területeken már napok óta havazik, a hőmérséklet mínusz 5 fokig süllyedt. Nálunk pénteken 17 fokig, szombaton, pedig már 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Vasárnap valószínűleg még tovább melegszik az idő, s legalább 22 fokig szökik fel a hőmérő higanyszála. A közeli napokban jelentékenyebb csapadékra nincs kilátás. nagyobb üzemében, a Csepel Autógyárban. A gyűlésen mintegy 2500 dolgozó vett részt, s alaposan megtárgyalták, kit milyen tisztségre jelöljenek. Két országgyűlési képviselőt, egy megyei tanácstagot, több járási tanácstagot jelöltek. A jelölések és a vita után a járműgyár vezetői ismertették az üzem dolgozóinak verseny- felhívását. A választások tiszteletére rendezett munkaversenyhez csatlakoztak a többi üzemrész dolgozói is. Cegléden is lelkes hangulatban zajlott le az első jelölőgyűlés. A városi művelődési házban közel 500 dolgozó gyűlt össze. Simonyi István, a városi választási bizottság elnökének megnyitója után a Hazafias Népfront helyi elnöke, Mészáros István méltatta a választások jelentőségét, beszélt a város 13 év alatti fejlődéséről, ismertette a legközelebbi évek célkitűzéseit. A jelölőgyűlés egyhangúan Horváth András elvtársat, az MSZMP Pest megyei első titkárát, Cámán Rózsa tanárnőt, Balogh György református lelkészt, Jónás József kovácsot. Kiszely István pincemestert és Fehér Jánosné termelőszövetkezeti tagot jelölte megyei br- nácstagnak. Országgyűlési képviselőnek Benkc Lajosné általános iskolai igazgató és Czéh József volt országgyűlési képviselő jelölését fogadták eL Horváth András elvtársat a nagykőrösi jelölőgyűlésen országgyűlési képviselőnek is jelölték. Kedves kis epizód a gyáll jelölőgyűlésről. Seregélyt József, az eddigi országgyűlési képviselő már nem dolgozik a községben, de a falu lakosai ügyes-bajos dolgaikban jótanácsért, segítségért még most is hozzá fordulnak. Természetesen most is őt jelölték. Felállt az egyik részvevő, bejelentette, hogy teljesen egyetért Seregélyi József jelölésével* csak egyet kér tőle: maradjon mindig olyan egyszerű, szerény, becsületes ember, amilyennek a község lakosai eddig ismerték. Bizalom és felelősségtudat jellemezte ezeket a gyűléseket. A nagykátai járás jelölőgyűlésein majdnem mindenhol izgal- ' más, élénk vita alakult ki az örök és legnagyobb problémáról, a villany bevezetéséről, á villanyhálózat bővítéséről. — Bízunk jelöltjeinkben — mondták a hozzászólók. PEST MEGYEI VttlG PROLIT ÁRJAI BSYESl&tJfftX I rfCir Ósz az abonyi Lenin Tsz-ben