Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-19 / 247. szám
4 ír^tirlao 1958. OKTÓBER 19. VASÁRNAP NÉMET ÍRÓK A BÉKÉÉRT Az utóbbi időben igen gyakran írnak újságjaink Nyugat-Németország vezetőinek revansista törekvéseiről, a volt náci-tábornokok rehabilitálásáról, új világháborút előkészítő terveikről, — szemben Kelet-Németország vezetőinek békepolitikájával. Ez azonban csupán az érem egyik oldala. A másik: a nép — keleten, nyugaton egyaránt —, amely rendíthetet- lenül küzd a békéért. A nép békeharcának adnak hangot a legnagyobb német írók és költők, köztük a közelmúltban elhűnyt Johannes R. Becher és Bertolt Brecht. Az ő műveikből mutatunk be most néhány részletet. Bér folt Brecht: A bátyám repülő volt A bátyám repülő volt S egy szép napon jött a levél Cókmókját összeszedte És dél felé vitte a szél, Bátyámból hódító lett Mert népünknek kevés e tér Több földhöz jutni, lám ez Mit e nép oly epedve remél. A szerzett tér felett most Ragyog a déli éj Száznyolcvan a földecske hossza És másfél méter mély. Johannes R. Becher: Vitorlák Vitorlák a távol peremén Liliomként úsznaik, mint az álom, Villan rajtuk a szórt, messze fény, Megdőlnek ferdén a szemhatáron. Tarajához simulnak az árnak, Mely túláradt mosollyal nevet — Csattognak a liljom-szirmú szárnyak, Kergetve a habot s a szelet, Boros János fordítása Johannes R. Becher, a Német Demokratikus Köztársaság napokban elhúnyt művelődésügyi minisztere, a világhírű költő Johannes R. Becher: Bertolf Brecht: Ha a cápák emberek lennének — Ha a cápák emberek lennének. jobban szeretnék a kis halakat? — kérdezte K. úrtól gazdasszonyának kislánya. — Minden bizonnyal — felelte K. úr. — Ha a cápák emberek lennének, hatalmas tartályokat építenének a tengerben a kis halaknak. Lenne ezekben mindenféle táplálék, növények és állatkák. Gondoskodnának arról is, hogy a tartályokban mindig friss legyen a víz, általában mindenféle egészségügyi intézkedéseket foganatosítanának. Ha példának okáért az egyik halacska megsebesítené az uszonyát, azonnal bekötnék, nehogy azután még idő előtt meghaljon nekik. Hogy a halacskák ne búslakodjanak, időnként nagy ví- ziünnepségeket rendeznének. A vidám halacskák ugyanis ízle- tesebbek, mint a bűskomorak. Iskolák is lennének persze a nagy tartályokban. Ezekben az iskolákban megtanulnák a halacskák, hogyan kell beleúszni a cápa torkába. Szükségük lenne például földrajzi ismeretekre, hogy meg tudják találni a valahol messze-messze lustán bóbiskoló nagy cápákat. A fő súlyt természetesen a halacskák erkölcsi nevelésére fektetnék. A 'halacskák megtanulnák, hogy nincsen annál szebb és nemesebb, mint amikor egy kis halacska örömmel áldozza fel életét, s hogy higy- gyenek mindnyájan a cápákban, kivált, ha a cápák azt ígérik, hogy gondoskodnak majd a halacskák gondtalan jövőjéről. A halacskák megtanulnák, hogy ezt a jövőt csak akkor tudják számukra biztosítani, ha szépen engedelmeskednek majd. A halacskáknak főként az alantas, materiális, önös és marxista hajlamok ellen kellene hadakozniuk. s haladéktalanul jelenteniük kellene a cápáknak, ha egyiküknél ilyen hajlandóságok mutatkoznának. Ha a cápák emberek lennének, természetesen egymás közt is hadakoznának, hogy idegen tartályokat. idegen halacskákat hódítsanak meg a maguk számára, Saját halacskáikat kül-| denék a háborúba. A halacskákat megtanítanák arra, hogy közöttük és más cápák halacskái között iszonyatos különbség van. A halacskák ugyan köztudomás szerint némák — így tanítanák —, de különböző nyelven hallgatnak, s így semmiképpen nem érthetik meg egymást. Minden halacskának, mely a háború folyamán megölt néhány ellenséges, más nyelven hallgató halacskát, tengeri moszatból készült kis érdemrendet akasztanának a nyakába, és megajándékoznák a „vitéz1” címmel. Ha a cápák emberek lennének, természetesen a művészeteket is ápolnák. Akadnának szép képek, melyek kápráztató színekkel ábrázolnák a cápák fogait, s a cápák torka oly gyönyörűséges lenne ezeken a képeken, mint valami díszkert, melyben kéjesen fickándozhatnának a halacskák. A tenger fenekén épített színházakban bemutatnák, hogyan úsznak a hős halacskák lelkesen a cápa torkába. A muzsika vérpezsdítő hangjaira a halacskák, élükön a zenekarral, álmatagon, kéjes gondolatok ringató mámorában tömegesen úsznának a cápák torka felé. Vallás is lenne, ha á cápák emberek lennének. Azt tanítanák, hogy a halacskák igazi élete voltaképpen a cápák gyomrában kezdődik. Annak is egy csapásra vége lenne, hogy a halak egyformák, ha a cápák emberek lennének. Egyesek tisztségekhez jutnának és törvényt ülnének a többiek felett. A nagyobbacskák fel is falhatnák a kisebbeket. Ez szerfelett kellpmes lehne a cápáknak. ' mert ilyen módon gyakrabban jutnának zsírosabb falatokhoz. A nagyobb, rangos halacskák gondoskodnának arról, hogy rend legyen a haltáirsadalcmban, s hogy legyenek tanítók, tisztek, tartályépítők, mérnökök stb. Egyszóval akkor lenne csak kultúra a tengerben, ha a cápáik emberek lennének. FILMHÍRADÓ ÜJ ÖRMÉNY FILMET mutattak be Moszkvában, Az anya szíve címmel, amelynek története egy özvegyasszonyról szól, aki egyedül neveli fel gyermekét. FRANCIAORSZÄGBAN filmre vitték Moliere Úrhatnám polgár című darabját Jean Mayer rendezésében. A kritika szerint a színdarab filmváltozata igen jól sikerült. CSEHSZLOVÁKIÁBAN évente 24—30 új játékfilm készül, míg 1954-ben mindössze tíz filmet forgattak. KOPOGTASS BÁRMELY AJTÖN a címe a moszkvai Gorkij Filmstúdió új játékfilmjének. A film történetének középpontjában a serdülő ifjúság nevelésének problémái állnak. A KRITIKA szerint kiváló alkotás a görögök Boszorkány című filmje, amelyet a tehetséges, fiatal rendező, Ni- kpsz Koundounce készített. A DEFA STÚDIÓJÁBAN filmet készítenek Andersen A tűzszerszám című meséjéből. A gyermekek kedvenc meséjét megelevenítő film fiatal rendezője Siegfried Hartman. BOLDOGSÁG, MERRE VAGY? A József Attila Színház új bemutatója Képárverést rendeztek Londonban Hét festményért összesen 781 000 fontot fizettek. Az árverésen oly neves festők, mint Cezanne, Manet, Renoir és Van Gogh művei szerepeltek. Van Gogh egyik képét 132 000 fontért vették meg. A század árverésén megvásárolt hét kép közül hatot Amerikába vittek. AZ ÍRÓ, Viktor Rozov, a Szállnak á darvak című nagysikerű film forgatókönyvének ,szerzője. A valóság őszinte ábrázolása, a pártossággal párosult írói bátorság e színműnek is sajátja. Ez teszi lehetővé, hogy a szerző hús-vér embereket vigyen a színpadra. Embereket, akiknek gondjai valódi gondok, örömeik, bánataik, küzdelmeik számunkra is izgalmat jelentenek, mert bennük gondjainkra ismerünk, velük győzünk vagy bukunk. Egy moszkvai család egyszerű, mindennapi, izig-vérig mai története pereg előttünk. A háborúban elesett a férj, az egyedül maradt anya nagy nehézségek között neveli négy gyermekét. A legidősebb — Fedja — már aspiráns, egy tudományos intézet munkatársa. Nemrég nősült, de még otthon lakik feleségével, Lénával együtt. A legkisebb gyerek még középiskolás. A válság egyetlen vasárnap zajlik le, de már régen lappang. A megoldás: Fedja korábban költözik el családjától mint tervezte. Emögött a szürke „megoldás” mögött egy tehetséges, de gyenge ember vergődése áll. Aprópénzre váltja képessegeit, hogy feleségének minden áron pénzt keressen. Megcsúfolja saját álmait és szembekerül családjával. Anyja és testvérei a közösség szolgálata útján keresik a boldogságot, ha kell, még lemondások árán is. És vizsgázik mindegyik. A családtagok, a barátok, a vendégek. ROZOV napjaink egyik középponti kérdéséhez nyúlt. Az Jelenet a Nővérek című nagysikerű új szovjet filmből emberi boldogság elérésének hogyanja minden korban másképp fellépő, de általános és örök emberi probléma. A felépített szocializmus korában sem oldódik meg automatikusan, minden generáció maga harcolja meg. A nagyapák vállalták a legnagyobb nélkülözéseket, megdöntötték a tőke uralmát, megvédtek a forradalmat, lerakták az alapokat. Az apák a honvédő háborúban , állották meg becsülettel az élet nagy próbáját. Az ifjú nemzedék a kommunizmus felépítése, a világforradalom korában él. Atomkorszakban, amelyben a lehetetlen is lehetővé válik. Merre van ma s boldogság? A színpadon kél elv ütközik össze. A „kaparj kurta” kisszerű, önző embere harácsol, tapos. Mindegy, hogy miért, kiért teszi. Lányáért-e, mint a feketéző asszony, önmagáért-e, mint Léna vagy a falusi Lapsin. Velük szemben küzdenek a közösségi elv emberei. Az anya, leánya és a két kisebbik fiú. És közöttük ingadozik Fedja és Gena, a falusi fiatal. Fedját magával tudja vinni a -felesége és mégis def- fenzívába szorulnak az önző emberek. A fiatal tudós az intézetben elszigetelődik. Tudja már, hogy anyjának van igaza, küzd saját gyengesége ellen, talán fölébe is kerekedik egyszer. Lapsin siet haza, le akarják váltani. A feketézőt a rendőrség fogja le. A szór cialista társadalom hivatalosan és magánembereiben harcol a maga magasabb morálja, igazsága büszke tudatában. A MINDENNAPI mesében az egyszerű emberek sorsában mutatja meg Rozov a mai élet romantikáját, költészetét, humorát. Emberei élnek a színpadon. Benedek Árpád sok szeretettel nyúlt a műhöz, rendezése pergő, ötletes, világos; A szereplők közül kiemelkedik Keresztesi Mária: az anya, Békés Rita: Lena és Sinkovics Imre: Fedja szerepében. A sok jó alakítás közül is kiválik Bodrogi Gyula Olegja. Egri István néhol túl rikítóan és külsőséges eszközökkel, formálja meg a kapzsi paraszt figuráját, Gena, a falusi fiú szerepében pedig Madaras József kamaszosabb, mint kellene. A Boldogság merre vagy maradandó élmény. Látni kell! Sz. M. KÉKHEKAJLÁSSAN. n c Német költő üdvözlete a Szovjetuniónak Keleten nő a fény. Feszítsd feléje Költői lelked. Nagy lett éjjeled! A hajnal kékje száll a zordon éjre. Korlátlan árad szét a szeretet. Arany sarló s arany pöröly kísérget! Óh tenger pírja! Hajnal! Telt kalász. A polgár összeroskadt, mész-fehér lett. Nézd, hogy vonaglik, átkarolja térded — A roppant fénytől megvakult a gyász. Kemények lesztek. Nyergen törjetek fel. Feledni? Nem! Jogokból nincs elég. Szabadnak lenni! Aztán ... béke-kedvvel Fölkelhet egy csodás, új nemzedék. Majd: Mily fiák! Mily nők! Oh népek árja... Szabad s egyenlő testvér-érzelem. Oh, messzi népfajok szimfóniája. A gyilkosból gyümölcs és fény terem. Vigyázat! Kúsznak ők, a nyálas árnyak. Minden nagy eszme árulásra jó. Phallankszotok betörni — erre várnak. Friss vértől bűzlik kint a hulla-hó. Költő kiáltja: ítélj! Sok seb ég még. Feledni? Nem! — Csitulj el, irgalom. Te nép, csak tőled jut nekünk egészség. Sok új kenyér, hogy milliók beérjék. A szovjet-föld a Szent Birodalom. Ez szent hazánk lesz. Édcnünk. A munka Fensége isten szívéig emel. Tolsztoj igéje. Ünnepel hadunk ma. Pokol-gyötrelmünk végpercére lel. Nem ujjonghatnak már bakóik! A hadvezéri hír halódik ... A kor mond rá ítéletet. Letűnt a barbárok hatalma. Rab-népeké a diadal ma, S im régi láncuk szétrepedt. Dicsők, akik helyük megállták! Már fényt cikáz a vaksi tárnák, Gyárak s odúk kigyúlt ege. Űj angyal áll a barrikádon, Hogy ágyúk torka közt kiszálljon Az örök béke éneke. v Franyó Zoltán fordítása I 1 élűiről, szinte éteri | magasságból dördült felém a | hang: 1 — Van engedélye a fényké1 pezésre?! | Ijedtem néztem hátra, de | azért még elkattintottam öreg | masinámat, amelynek lencséje | a dorozsmai községháza egyik I udvari szobájának vasrácsos | ablaka felé kíváncsiskodott. A | rács mögött az ellenzéki kép- ! viselőjelölt választási irodájá- ! nak lefogott személyzete vár- 1 ta egyre reménytelenebbiil a | szabadulást. Ez is hozzátarto- ! zott az „alkotmányos“ küzde- | lemhez. A mindszenti kerületet la hatalom Fabinyi Tihamér | kereskedelmi miniszter úr | őexcellenciájának szánta, tehát | meg kellett akadályozni min- | den áron és minden eszközzel, | hogy a Kossuth-párti program- | mai fellépő és a keménykötésű | kiskunok lakta kerületben | igen népszerű ellenzéki jelölt | szóhoz jusson. A választás nap- | ján itt, Kiskundorozsmán, | már a kora reggeli órákban 1 csendőrök szedték össze az el- I lenzéki jelölt választási irodá- ! jának egész személyzetét, még I a gépíró kisasszonyokat is, és | beterelték őket a községházá- | ra. Gondolták, így nem lesz, I aki együtt tartsa az ellenzé- 1 fci szavazókat és elvezesse őket I a szavazóhelyiségekbe, aholis | — mint tudnivaló — a pártat- l lanságra esküt tett funkcio- | náriusok ügyeltek az alkotmá- I nyosság betartására. I Kedélyes választási csala- | fintaság volt ez is. Az urak rengő pocakkal derülhetnek majd rajta, ha szóba kerül a stikli a szivarfüstös kaszinókban. Bevallom, magam is csalafintasággal operáltam, különben nem szedhettem volna ösz- sze választási riportom adatait. Mindenfelé a kormánypárti Budapesti Hírlaptól kapott igazolványomat mutogattam. A többi tárcám mélyén lapult, mert kiderült volna belőlük, hogy tulajdonképpen a baloldali sajtónak dolgozom, tehát destruktív „zsidóbérenc“ avagy éppen — még kimondani is rettenetes! — „cucilista“ vagyok. , . A így látogattam vegtg az egész kerületet a délelőtti órákban. Kisteleken tanúja voltam, hogyan fogja körül a kakastollasok szuronyos kordo- na a szavazókat, akik végül rohamot intéztek a zsandárok ellen. Hiába! A veszedelmes szurony és az éles csendőr- kard hősiesen visszaverte a fegyverteleneket. — Kisteleken pedig ellenzéki szavazat nem lesz! — fogadko- zott Piti Pista, a félelmes hírű főszolgabíró, ‘aikihez be sem juthattam, még a kormánypárti újságíróigazolvány segítségével sem. Csak a fegyveresen védett kapun át hallottam felcsattanó hangját, amint parancsot adott sürgős eltávolításomra: — Újságíró? Mars! A választási elnök Eszes Mátyás, a dúsgazdag malomtulajdonos és kormányfőtanácsos volt Kiskundorozsmán. ö is esküt tett a törvények betartására. — Én nem tudok róla, kedves öcsém, hogy bárki is akadályozná szabad mozgásukban bármelyik párt megbízottait. Tőled hallom először. Őszintén szólva: nem hiszem — hitetlenkedett szemforgatva, amikor felkerestem előkelő hivatalában, a főszolgabíróságon. — Rossz tréfát csinálhatott veled valamelyik jókedvű atyafi. Beszélgetés közben lépett a szobába Dózsa Pista, a dorozsmai föszolgabiró, aki különben — persze csak megfelelő társaságban — büszkén mondogatta, hogy azoknak az ősi Dózsáknak az ivadéka, akik Dózsa Györgyöt adták a magyar históriának, no meg Zápolya tüzes trónusának. — Hallod főszolgabíró uram, mit mond a szerkesztő úr? Hogy lefogták volna az ellenpárt embereit. Mondom neki, hogy valaki bizonyosan beugratta. Kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem tréfa, hiszen a saját szememmel láttam a foglyokat, a községházán. Félős — akartam kicsit rájuk ijeszteni —, hogy az esetet megszimatolja a destruktív sajtó, akkor pedig országos botrány lesz belőle. — Magad láttad? — kedé- lyeskedett a főbíró. — Bizonyosan káprázott a szemed! — Nem jártál véletlenül a kormánypárti kortestanyán? Nagyon veszedelmes mérgesi rizlinget kortyolgatnak ott a népek ... No, de azért utánanézek. Bár az is lehet, ha csendőr vigyáz rájuk, azért teszi, hogy védelmükre legyen. A Fabinyi-párti többség hangulata nagyon paprikás ... Dózsa 1 ista nem aZ az em. ber, aki játszana a szóval. Nini csak, most is a telefonhoz lép, kurbliz néhányat rajta, majd belemorog valamit a tölcsérébe. — Igen... persze... mindjárt gondoltam... — hallottam rövid szünet után. — Jól van, nagyon helyes ... rendben ... Aztán súlyos jobbját vállam_ ra tette és úgy mondta: — Bizony, felültettek, barátom. Semmi bajuk nem történt. Nagyszerűen érzik magukat és zavartalanul végzik teendőiket. Láttam, hogy itt semmire sem megyek, hát kényszeredetten vigyorogtam, de elhatároztam, hogy bizonyítékokat gyűj. tök. Ezért mentem fotografáló- ' gépemmel vissza a községházára. — Van engedélye?! — csattant fölöttem a fenyegető hang. Hátranézve látom ám, hogy három délceg lovascsendőr alatt merevednek szoborrá a jólápolt, fényesszőrű kincstárt paripák. — Nincs, de nem is kell — próbálkoztam határozottsággal. — Áztat mi mondjuk meg, hogy kell-el — vágta el a vitát az őrmester és csákóján meglebbent a kakastól1. — Különben is újságíró vagyok ... — Egyremegy — állapította meg az államhatalom félelmetes reprezentánsa. — Nem ide-
