Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-19 / 221. szám
1500 néző Mondén y s ttypíb iácási ézd&Ues-sífy&U Már 10 járásban folynak a labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Három járásban a harmadik fordulót játszották legutóbb. Menüén mintegy 1500 néző előtt folyt le a mérkőzés, ilyen érdeklődés még megyebajnokin is dicséretes. Egyébként a Mende—Maglód találkozó a technikásabb vendégek 3:2 arányú győzelmével végződött. Sötétség miatt félbeszakadt ^ Szentmártonkátán nincs gazfiája a sportkörnek, hiányzik a megfelelő vezetés. Ezt bizonyítják a Szentmártonkáta— Kóka mérkőzést megelőző események. A kókaiak autóbusza két csapattal már két órára megérkezett a községbe, ott azonban senki sem várta őket. A pálya nem volt előkészítve, emiatt elmaradt az ifimeccs, a felnőtt mérkőzés pedig négy óra után kezdődött. A késői kezdés következtében, a második félidő 30. percében a kókaiak 2:l-es vezetésénél sötétedés miatt félbeszakadt a játék. A hazaiak nem játszottak alárendelt szerepet. Szeretik a sportot, több támogatást érdemelnének. Kilenc emberrel Érdekes körülmények között zajlott le a Márianosztrai Dózsa—Letkés találkozó. A hazai csapat 9 emberrel kezdett, majd 10 főre egészült ki. Hiába akartak még egy játékost beállítani a nosztraiak, a játékvezető nem engedte, mert ennek a nevét nem írták fel a meccskönyvbe, s szerinte a bejegyzést nem lehet utólag megváltoztatni. A bíró helytelenül járt el, hisz a szabályok szerint ki lehet húzni a mecskönyvből a meg nem jelent, vagy egyéb okok miatt nem szerepeltetett labdarúgó nevét és mást beírni helyére. A IX. félidő 8. percében Dacskó sérülése miatt ismét 9 főre olvadt a Dózsa. Ennek ellenére 4:1-es vezetésre tettek szert. A játék utolsó negyedórájában jól hajrázott a letkési csapat, egyenlített, a „sírból“ hozták vissza az egyik pontot, Ifigondok A ráckevei járási bajnokság I. osztályában részvevő 11 egyesület számára ificsapat indítása is kötelező. A sportkörök azonban nem nagyon tartják be ezt a rendelkezést, legutóbb négy mérkőzés maradt el emiatt. A halászteleki ifjúsági csapat nem jelent meg Pe- regen, a szentmártonkáta!, áporkai és a makádi együttesnek pedig nem volt igazolása, s így nem játszhattak. A járási labdarúgó szövetségnek erélyesen fel kell lépni e hiányosságok ellen. El kel! érni, hogy a sportkörök komolyan törődjenek az ificsapatokkal. Budai járás: Pilisi Bányász II— Páty 2:1, Érdi Építők_üröm 3:1, Bia—Tárnok 1:0, Piliscsaba—Solymár 3:2, Torbágy _Sóskút 3:0, Pilisv örösvári KSK—Törökbálinti Honvéd 4:4, Érdi Traktor_Pilisszenti ván 6:1. Gödöllői járás: Pécelx MÁV n— Valkó 4:0, Vácszentlászló—Dány 5:2, Csömör—Zsámbok 2:4, Kere- pes_GödöllSI Vasas n 0:3, Mogyoród—Gödöllői ASC II 5:2, Kistar- csa II—Nagytärcsai Honvéd 3:0. Szentendrei ja rás: Pilisszántó— Kisoroszi 3:1, Pomáz II—Csobánka 1:3, Szentendrei Építők—Szentendrei Honvéd II 4:2, Dunabogdány— Visegrád 7:1, Tahitótfalu—Budakalász II 1:1. Szobi járás: Szob—Szokolya 4:1, Nagymaros-Kismaros 3:1, Nógrád- verőce—Zebegény 4:1, Márianosztrai Dózsa—Letkés 4:4, Vámos- mikola_Ipolydamásd 1:1. R áckevei járás: Pereg—Halásztelek 1:2, Szigethalom—Aporka 2:0. Szigetszentmárton—Kiskunlacháza 2:2, Makád—Ráckeve 0:1, Dömsöd— Csepel Autó H 1:6, Dunavarsány— Taksony 4:3. Ceglédi járás: Jászkarajenő—Cee lédi Építők n 1:2, Nagykőrösi Építők—CVSE II 4:8, Albertirsa II— Nagykőrösi Kinizsi II 1:1, Ceglédi Honvéd—Ceglédbercel o :2: !l!!i!1in!l!l2n!l!lll![lll!lllllll[ill!ll!l!l!lli!!l!!!llllllll!llllllllll!!IIIHIIII!i!lll!lll!!!l!!!ll!illlll!ll!!i!!!l!il!l!!lllll!l!!lllllllllll!!!lll!lllll Kerékpárosok, figyelem! CSAK MINŐSÉGI TÖMLŐFOLTOT HASZNÁLJON I | ' Gyártja: NITROKÉMIA IPARTELEPEK! A labdarúgó-bajnokság állása NB III. ÉSZAKKÖZÉP CSOPORT 1. EVTK 3 3 _ _ 9 : 0 6 2, Tokod S 3 — — 10: 2 6 3. Autótaxi 3 2 1 — 7: 3 5 4. Kerámia 3 1 2 — 5: 3 4 5. Nyergesujf. 3 2 — 1 5: 4 4 6. Hatvan 3 2 _. 1 4: 5 4 7. Annavölgy 3 1 1 1 5: 6 3 8. Pécel 3 1 1 1 4: 6 3 9. Esztergom 3 1 1 1 3: 7 3 10. Traktorgyár 3 1 _ 2 9: 4 2 11. III. kér. 3 1 2 7: 7 2 12. Pilisi B. 3 l —% 2 4: 6 2 13. Elektromos 3 1 _ 2 4 :10 2 14. Zugló 3 _ 1 2 2: 5 l 15. BRESC 3 — 1 2 l: 3 3 16. M. Pamut S _ — . 3 1: 9 — DÉLKELETI CSOPORT 1. B.-csabai Ép. s 3 — — 11: 3 6 2. M.-kovácsháza 3 2 1 — 6: 2 3 3. Orosháza 3 2 1 — 4: 2 5 4. Gyula 3 2 — 1 U: 3 4 5. B.-csabai MÁV 3 2 1 8: 5 4 6. K-félegyháza 3 2 1 8: 5 4 7. Szegedi Span. 3 2 — 1 3: 2 4 8. Szegedi Ép. 3 2 ___ 1 7 : 9 4 9. Makó 3 1 1 1 6: 2 3 10. Bcs. Agyagip. 3 1 2 6:11 2 11. Nagykőrös 3 1 — 2 7:13 2 12. Kiskunhalas 3 1 — 2 3: 6 2 13. Hódm. Dózsa 3 — 1 2 3: 8 1 14. Mezőhegyes 3 _ 1 2 3:11 1 15. Kecskeméti TE 3 — 1 2 0: 2 1 16. Hódm. TE 3 — — 3 l: 7 — A megyei ifjúsági sportbizottság ma délután 2 órakor Ülést tart, melyen többek között az őszi- téli spartakiáddal kapcsolatos feladatokat beszélik meg. Birkózóverseny Ceglédien Ceglédi Vasutas—Szolnoki MÁV felnőtt és ifjúsági birkózómérkőzést tartottak Cegléden, a Vasutas Székház udvarán, mintegy 500 néző előtt. Mindkét találkozó színvonat las küzdelmet hozott, az ifimérkőzésen a hazaiak győztek, mig a felnőttek összecsapása döntetlenül végződött. Ceglédi Vasutas ifi—Szolnoki MÁV ifi 3:4. Gy. (elől a ceglédiek): Pintér, Németh, Plangár, Tóth, ill. Balogh, Szabó, László. A Püspöki— Pélyi és a Sárközi—Molnár-mérkőzés döntetlenül végződött. A hónap kiemelkedő atlétikai eseménye lesz a Német Szövetségi Köztársaság—Szovjetunió férfi é* női válogatott viadal. A férfiak találkozójára szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap a* augsburgi Rosenau-stadionban kerül sor. A nők versenye szeptember 23-án, kedden Münchenben lesz. A Bolognában folyó Mairano Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna küzdelmei során a magyar csapat szerdán a késő esti órákban Hollandia válogatottja ellen lépett pályára és sikeres szereplését folytatva, biztos győzelmet aratott. Magyarország—Hollandia 105:33 (54:25). Stockholmban a súlyemelő világ- bajnokság küzdelmei során lebonyolították a pehelysúlynak versenyét is. Ebben a számban az amerikai Berger győzött. A világbajnokság második helyezettje a szovjet Minajcv. a harmadik pedig az olasz Mannironi. Pehelysúlyú világbajnok: Isaac Berger (amerikai) 372.5 kg, új világcsúcs! (113, 110. 147.5 világcsúcs!) Ceglédi Vasutas—Szolnoki MÁV 4:4. Gy: Hatvani, Gál Z., Simon, Reznák, ill. Vágó. Ivanovics, Furcsa, Farkas. A villanyfénynél befejezett műsort baráti összejövetel követte. Labdarúgó Budapest-bajnokság. I. osztály: János-kórház—Budakalász 2:1 (0:1). II. osztály: Budakeszi—BAC 1:1 (1:1), Pomáz—Pamutkikészítő 2:0 (0:0), Törökbálint —Baross Hungária 1:1 (1:0). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Amsterdamban, az Olimpiai-stadionban válogatott mérkőzést játszottak. A Saarvidék—Hollandia találkozó 3:3 (3:2) arányban döntetlenül végződött. Érdekesség, hogy a saarvidékiek már 3:0-ra vezettek. ^TTVVTTrTTVTtTTTTTTTTTTTTTTTTWTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT j ► Hirdetéseket a Ceglédi Hírlap részére felvesz a Ceglédi j ► nyomda, evangélikus templom mellett a r*AAAAAAAAAAaAAáÁAAáAáAAAAáAÁAááaAá.AAAAAAAAAÁÁAÁAAAAAÁAAÁÍLÁAAk PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásoárt Pest medveí Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadía a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili, Blaha t.uiza tér J Telefon: S4S—100 142—220. Szikra Laonyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Egy darab 4 lóerős benzinmotoros daráló üzemképes állapotban eladó. Értekezni le- ■ het: Cegléd. Bezerédi utca 15 (volt Dob utca). 2 hold föld Mikebudai útban eladó. Érdeklődni . lehet Cegléd, IV., Bástya utca 5. sz. alatt, mely ház szintén eladó. 02 csomó rozsszalma eladó. Cegléd. Bajcsy Zsilinszky 12. szám. Három egyszámyas üvegezett és egy tapéta ajtó eladó. Cegléd, Mária utca 1§. Magányos férfi albérleti szobát keres bútorral, vagy bútor nélkül. Cím: Ceglédi rjyoípdában. Kukoricaszár pénzért vagy szántásért eladó. Cím: Kinizsi utca 40: 3000 négyszögöl szőlő, beköltözhető tanya- éoülettel Csemőben eladó, Bercsényi u. 33. 200 négyszögöl házhely olcsó áron eladó. Cegléd. Illés utca 8. szám alatt. EZT KÉRJE MINDEN SZAKÜZLETBEN! Csepel tömlöfolttal biztonságos a kerékpározás VIGYÁZZON A GYÁRTÓ CÉG NEVÉRE! A MÉH Vállalat es a Pest megyei Hírlap ötezer forintos és rongygyűjtő rejtvényversenye TÜT MEGYEI HlMftP aecsetnó ioni/aíó K Helyette inkább TÜKER-alágyújtóssal gyújtsunk be, ezt pedig adjuk be a MÉH-nek A Pest—B&co—Nógrid me- 1 gyei MÉH Vállalat és a Pest | megyei Hírlap 5000 forintos f rejtvényversen ye. S 11» sz. Megfejté« ----------------------------------------------------. | B eküldő (név és pontos cím): tuiMMiujiuMiiiiiiiHHHimHmHtmiiiiiiitHntMKuifiimituMiiitHtufiiitiituíDMtHiiiiHmmmmiiiiHiumiwuiiiuimiiiifc Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Házak 40 000 forinttól, telkük 8000 forinttól Tájékoztatást ad • Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége Cegléd; Kossuth tér L Hivatalos őrák 8— 12 között kedden, pénteken és szombaton. Érdi és érdligeti eladó Ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 1000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól. Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat érdi kirendeltsége, Érd. Diósdl út 34. Félfogadás reggel 8—IS között kedden, csütörtökön és szombaton. Eladó Ingatlanok Gödöllőn: házak már 80 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége. Gödöllő. Dózsa György út 12. Félfogadás 8—12 ópa között minden kedden, csütörtökön és szombaton. Cegléd, Pesti u. 78. számú ház eladó. Nyilt-tér. Különvál- tan élő férjemért, ifj. Zsofcsák Jánosért semmiféle anyagi, vagy erkölcsi felelősséget nem vállalok. Ifj. Zsofcsák Jánosné összes állatállományom, valamint takarmány és egyéb apróság eladó, beköltözhető lakással. Spi- nyéri dűlő 23. Érdeklődni lehet: Rákóczi tér 1 (Pozsgainé). Pannónia TI.T. kifogástalan állapotban, különleges színben, fizetési kedvezménynyel eladói Sallai u. 8—10 (Mojzer). Körtélyesi dűlőben 1610 négyszögöl szántóföld eladó. Érdeklődés: Bukl-sor 8. sz. alatt Ráckevei járásban házak 40 000 forinttól telkek 6000 forinttól. Felvilágositást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat du- naharaszti , kirendeltségei Dunaharaszti Dózsa György út l. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra között hétfőn, szerdán és szombaton. Vác és környéki eladó ingatlanok: Házak már 30 000 forinttól. telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége. Vác Tanácsháza. Félfogadás 8—12 óra között minden kedden, pénteken és szombaton. 2 fő vizsgázott traktorost felveszünk, közös szállás és étkezés biztosítva van, fizetés telj esítménybérezés szerint, foglalkoztatás egész évben biztosítva van. Jelentkezés kizárólag Írásban. Komlótermelő és Termeltető Mezőgazdasági Vállalat, Újszilvás (Pest megye) címen. Gyermektelen házaspár albérletet keres. Vác, Fehér Galamb étterem. Zongorista. Eladó: Lajostelepen telek, gyümölcsfákkal. Bővebbet: Széchenyi utca 20. (Emeleten.) Rendelőnek alkalmas helyiséget _ üres, vagy bútorozott szobát _ keresek albérletbe. kizárólag főútvonalon. Dr. Kovács fogorvos. Vác. Bátho- ri utca 5. sz. íróasztalt keresek megvételre. Váci György könyvkötő. Géza király tér 12. 350-es új IZS olcsón eladó, oldalkocsival. Dölle. Vác. Dózsa I György út 12. szám. I Monoron és Monori Erdőn eladó házak 43 DOO forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdeklődni lehet és a címek megtudhatók a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ki- rendeltségén, Monor. Petőfi u. 10. Hivatalos órák hétfőn, szerdán és szombaton 8-12 között. Vennék Alsógödön telket vikendházzal. Cím: Budapest, XIV., Kassai u. 100. Azonnal felveszünk szobafestő szakmunkásokat és kubikosokat. ÉM Bácsmegyei Miami Építőipari Váll. Kecskemét, Rákóczi város 23. Leányfala és Szentendre környékén eladó házak 60 000 forinttól. telkek 10 »0» forinttóL Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tól 4 óráig (Budapest. V., Kálmán u. 13.) és a szentendrei kirendeltség szerdán 8—12 óra között. | 500-as Mérai jap ol- I dalkocsis motorkerék- [ pár és 100-as Zetka, üzemképes állapotban olcsón eladó. Érdeklődni lehet délutánonként: Vác, Zrínyi u. 20. Orüklakásos ház építéséhez (Ady Endre- sétány 5. szám) telkemen 2—3 társat keresek. Dr. Kovács fogorvos, Vác, Báthori utca 5. szám. Hirdessen a VÁCI NAPLÓBAN 2 drb használt ablak és egy kályha eladó Dózsa Györgyút __36. K osssuth Lajos utca 47. számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. Gerenda, szarufa, deszka, léc van eladó Bercsényi utca 41. Fiatal házaspár, havi 500 forint életjáradékért, esetleg természetbeni eltartásért, idős magányost házingatlanért elvállalna. Cím a Nyomdában. 5 hl hordók, zöld oldalkocsis Pannónia eladó. Cegléd, Besmyő utca 10/a. Egy komplett kisipari ú.i hálószobabútor eladó. Cegléd. X. kér., Túzok utca 9. szám. 12 000 futott 350-es IZS oldalkocsival eladó. Cegléd, X. kér., Hollós utca 9. szám. Molnár utca 36. számú ház eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet ugyanott. Eladó Csemőban 6 és fél kataszteri hold jobb minőségű föld. Értekezni lehet 1 Járás. Csemő 205. szám alatt, felsőcsemői iskola mellett, Kiss Jánossal. Eladó 3 és egynegyed hold fekete föld a Herczeg dűlőben. Érdeklődni Nagytétény, Kossuth utca 12. szám özv. Kőrösházi Péter- nénél. vagy özv. végh Sándomé, Cegléd. Pesti út 31. szám. Tiszta, rendszerető bejárónőt keresek. Cím: Cegléd. Dorottya utca 5. szám. Jelentkezés délután 5 után. Eladó ház III. kér.. Pacsirta utca 7. Szttcs- telep. Cegléd. Azonnal beköltözhető. 125-ös első hátsó teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Cegléd, Orgona u. 2. Szücstelep. Egy kát. hold és 594 négyszögöl szántó a Szúnyog és Romhányi dűlőben eladó. Vida- féle tanya. Értekezni Cegléd, Lövész u. 13. Az Intézet dűlőben 2 kát. hold föld eladó. Értekezni lehet XIII.. 57. Egy 16 soros kanalas vetőgép eladó Szép u. 21. szám. Dr. Kerekes Tamás gyermekszakorvos rendelőiét szeptember 13-től áthelyezi eddigi lakásával ferdén szembe. Kisfaludy utca 34 alá. ____ , Motorszerelő és autóvillanyszerelő, technikus végzettséggel elhelyezkedne október l-ére. Cím a Ceglédi Nyomdában. Beköltözhető ház eladó Törteli út 556. sz. Bedébe. Érdeklődni lehet Folyó utca 15/a. Eladó márványlap, szürke és bordó, hosz- sza 128 cm, szélessége 68 cm. Érdeklődni Folyó utca 28. Eladó 1 kát. hold és 554 négyszögöl pusztaföld. beköltözhető tanyával. Érdeklődni lehet Cegléd. XIV. kér., Külső Jászberényi út 124. szám alatt. Se- metka Gyuláéknál. 56 éves földmunkás, kis földbirtokom van. hozzámillő, nagyon egyszerű házastársat keresek. Cím: Sürgős jeligére a Ceglédi Nyomdába. Eladó ház, 3 szoba azonnal beköltözhető, Beloiannisz utca 14. Egy darab 7 hl. hordó. tölthető állapotban. eladó. Cím: Cegléd. Beloiannisz u. 14. szám. Farkas Lászlónál. * A város közelében sürgősen és olcsón eladó 2049 négyszögöl legelő és szántó. 1452 négyszögöl szőlővel. Érdeklődni lehet Cegléd, Mészáros Lőrinc utca 4. szám._____ E gy új PANNI motorkerékpár eladó. Cegléd, Jókai utca 19. sz. Eladó fél hold szőlő Körösi úti kaparóház mellett. Értekezni lehet Cegléd. Sugár 25. Segédmunkás fiút felveszek. Cegléd, VI. Hattyú utca 34/a, Kardos László pala- és cseréptetőfedő kisiparos értesíti a város lakosságát, hogy lakását Alszegi út 6/b szám alá helyezte át. Mindenféle tetőjavítási és új munkát vállal. Kéri a lakossás további támogatását. Eladó Gubodi utca 8. számú ház. Értekezni Kender utca 21. sz. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Hirdetések esés?, nap feladhatók (kedd délig); Vác, Jókai utca 9. Telefon: 59, — Szövőgyárnál. Házat vennék 30 000 forint készpénzért, a többit részletre. Cím a Ceglédi Nyomdában. Sertéstrágya eladó Cegléd, Kisfaludy u. 58. szám alatt, ugyanott gyermekkocsi is. Alkotmány utca 6. sz. ház utcai felerésze eladó, hátsó épülettel együtt. Érdeklődni lehet Cegléd, Dobó u. 2/b. alatt. Eladó 2 hold szőlő, 180 drb termő gyümölcsfával, 3 szobás beköltözhető házzal. Cegléd. Virág utca 8. Cimbalom eladó Szép utca 62. szám alatt. Egy jó állapotban levő 250-es Velocette motorkerékpár és egy könnyű oldalkocsi eladó. Cegléd, IX., Remete utca 1. 4 lámpás Siemens rádió eladó. Cegléd, Felház utca 4. Kűiönbe.iáratú utcai bútorozott szoba magányos férfinak kiadó. Hajó utca 4. Egy jő állapotban lévő Kai őr-kályha és egy használt tűzhely eladó. Cegléd, Bársony utca 10. szám. A Ceglédi Kossuth Építők A/25 Postagalamb Szakosztálya szeptember 21-től Szolnoki út és Szív utca sarkon galambpiacot tart Eladó hordók: 5 drb 10 hl-en felüli, megtekinthető zöldhalmi állomással szemben, Zsíros-féle tanyában. Egy 6 lóerős Hoffer benzinmotor kitűnő állapotban sürgősen eladó. Cím: Törtei, Nyilas Luzsányi. __ K iadó 4 kát. hold, 65? négyszögöl szántóföld a Bürgeház dűlőben, közel a Berceli úthoz, bővebbet Sallay Imre utca 10 (volt Mérleg), ugyanott egy mély gyermekkocsi eladó. Háromajtós világos szekrény, egy zsáktoló kocsi olcsón elértő Malom ?5. Eladó egy 150-es jó karban levő Cettka motorkerékpár. Cím: Jászkarajenő, Hovány Márton. József Attila utca 18.