Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-28 / 229. szám
1958. SZEPTEMBER 28. VASÄRNAP trial) 3 UJ MAGYAR CANNA-FAJTÁK Debrecen határában, Pal- lagpusztán a Kertészeti Kutató Intézet kísérleti telepén a kutatók több éve foglalkoznak canna-termesztéssel és nemesítéssel. A kísérleti parcellákon mintegy 50 fajta can- na terem. Újabban öt új fajtát alkottak különféle keresztezésekkel. Az egyik, különösen szép, égőpiros virágú can- na a Csongor nevet kapta. Mind az öt új fajta megkapta egyébként a jogot a továbbte- nyésztéshez, úgyhogy jövőre már nemcsak Debrecen utcáin és terein, hanem a fővárosban és több vidéki városban is pompáznak majd az új debreceni virágok. SZÓLÓ 460 METER MAGASSÁGBAN ' Eger mellett, az Eged-lhegy déli oldalén az idén munkához láttak a rigolírozó traktorok; 400—500 év után ismét szőlő kerül a hajdan híres bortermő vidékre. Az Állami Pincegazdaság az idén kezdte meg a telepítést és a következő évben mintegy 100 holdon fejezi be a munkát. Az új szőlősorok 460 méter magasságban húzódnak a hegy oldalában, s ez pillanatnyilag hazánk legmagasabban fekvő szőlőskertje. Az Eged- hegyen teremnek majd a legjobb bikavért adó szőlőfajták Hogyan akar segíteni magán egy kevés taglétszámú szövetkezet? Az üllői Március lő Termelőszövetkezetben erősen megcsappant a taglétszám az ellenforradalmat követő időszakban. Közel 70 tag lépett ki. Nehéz feladat várt azokra, akik kitartottak a közös gazdaság mellett. Kevés volt a munkaerő. Jelenleg is 40 tagra jut 431 hold föld. Alapjában véve nem is lenne sok ez a terület, hiszen egy-egy középparaszt is megművel eny- nyit. Csakhogy ott az egész család dolgozik. Vagy — ahogy ez Üllőn elég gyakori — napszámosokat fogad, míg a fia, lánya üzembe jár. A Március 15 Tsz alap- elveivel nem egyeztethető ösz- sze, hogy kövessék az egyéniek ez utóbbi példáját, viszont a tsz-ben dolgozó családtag olyan ritka, akár a fehér holló. Pedig az előbb említett 431 hold föld megművelésében nem is vesz részt mind a negyven ember. Az állattenyésztés állandóan hét embert foglalkoztat, s rajtuk kívül van még hat fogatos, akik szintén kevés segítséget tudnak adni például a növényápoláshoz. A tsz vezetősége: az elnök, az agronómus és a könyvelő nyilvánvalóan nem Naponta 130 vagont rak meg jó minőségű sóderrel a képen látható kotrógép az É. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalat délegyházi kavicsbányájában. 1952 elölt kézi erővel végeztek ezt a nehéz munkát itt az emberek. Azóta az előfejtést, az úgynevezett „leföldelést” is gép végzi. A markoló nemcsak felszedi, vagonba is rakja a sódert tud közvetlenül részt venni a termelőmunkában. Van két nyugdíjas is, akik alig-alig segítenek valamit. Tehát körülbelül 18 ember esik ki így a számításból, s a többieknek jut a munka dandárja. Mindezeket szem előtt tartva, a tsz vezetősége úgy határozott, a lehetőségekhez képest minél jobban gépesíteni kell a gazdálkodást. Persze, azért vannak a gépállomások, hogy kielégítsék a tsz-ek ilyen irányú igényeit. Csakhogy elég sok nézeteltérése volt már egymással az üllői tsz-nek, meg a Monori Gépállomásnak a nem időben végzett munka miatt. (Tavaly például nem tudtak silózni a tsz- ben, mert mire a gépállomás odaküldte a silótöltő gépét, megrothadt a silónak való takarmány.) Ezért a Március 15 Tsz saját erőből traktort, hozzávaló ekét, tárcsát, kul- tivátort, univerzális vetőgépet és egy STV 2-es silótöltő szecskavágót vásárolt. Igaz, csak 22,80 forintnyi részesedés jutott egy munkaegységre tavaly. Ez bizony nagyon kevés. De mint mondják: lerakták az alapokat a további eredményes gazdálkodáshoz. Az idei zárszámadáskor már 30 forintot fognak osztani. Ne áltassuk magunkat, ez s a harminc forint is kevés, kü- flönösen egy ilyen jó adott- 1 Ságokkal rendelkező, a fő- ! városi piacokhoz közel fekvő | gazdaságban. Nem vonz sok 1 új belépőt. az bizonyos. I Tudják ezt a tsz vezetői is, | ezért I agronóinusl alkalmaztak |— mivel eddig nem volt — 1 és részletes tervet dolgoztak I ki a jövő évre vonatkozóan, | hogyan lehetne fellendíteni a 1 gazdaságot. 1 Figyelembe véve a mun- 1 kaerő-hiányt, erősen a gépek | segítségére kívánnak támasz- | kodni. Mélyszántásra, vető- § szántásra, kombájnaratásra a | gépállomással kötöttek szer- fződést. Saját gépeikkel csak I a kisebb munkákat végzik. | Az aratás gépesítése után | minél nagyobb mértékben | gépesíteni igyekeznek a ku- ! koricatermelést is. Ezért úgy I határoztak, jövőre hetven hol- i dón Kolbai-féle ikersoros kukoricát vetnek. így gépi kapálást alkalmazhatnak, sőt, törés után a szárvágást is géppel tudják elvégezni. A meglevő lucernavetések mellett ú jabb húsz holdat vetnek. A kaszálást szintén géppel végzik. A sok takarmány lehetővé teszi az állathizlalást. Tervükben szerepel a rendszeres sertés- és marhahizlalás. Saját gépállományukat szeretnék még kiegészíteni egy villany hajtású kazalozó elevátorral — amelyet a szérűskertben használnának — és egy Ze~ torral. Az ilyen arányú gépesítés lehetővé tenné, hogy eladjanak néhány párat lovaik közül, s így a fogatosok- tól is tudnának embereket átadni a növénytermelésnek, Jó tervek ezek, okos tervek. De meg is kell valósítani. Önmagában pedig a vezetés nem elegendő ehhez. Feltétlenül szükség van a tagság aktívabb segítségére. Ebben a termelőszövetkezetben megvarinak már a nagyüzemi gazdálkodóshoz szükséges alapok. Az említett saját gépeken kívül el vannak látva egy 32 kalapácsos és egy 16 kalapácsos darálóval, kovácsműhellyel, fűkaszával, más kisgépekkel, gumikerekű szekerekkel. Ezenkívül megfelelő gazdasági épületekkel, állatállománnyal és elegendő takarmánnyal rendelkeznek. Minden készen áll tehát ahhoz, hogy a következő évek során virágzó gazdag szövetkezetté váljon a Március 15 Tsz, Csakhogy mindenekelőtt meg kell javítani a munkafegyelmet Túlzottan eluralkodott a tagság körében az a hangulat- „kevesen vagyunk, úgysem bírunk a munkával!“ Nagyon helytelen ez a szemlélet, mert hisz ahol összefognak, csodákra képesek. De ha néhány esőcsepptől megijednek, abbahagyják a munkát és felé se néznek egész nap ►— ahogy ez gyakran megtörténik itt —, nyilvánvalóan nem gyarapodik a pénz a kasszában. Hiszen a gépesítés is csak segítség, amihez feltétlenül szükség van az emberek odaadó, szorgalmas munkájára. Szebelkó Erzsébet BÜSZKE EMBEREK N agyot változott velünk, körülöttünk a világ. Vagy talán nem is a világ, hanem mi változunk... Újságíró vagyok. Életem nagy hányadát utazgatva, ismerős és idegen emberekkel beszélgetve töltöm. Ha más aszerint sorolja osztályokba az embereket, hogy „magas és alacsony, férfi és nő, szőke és fekete, zenekedvelő és botfülű, csinos és csúf, kövér és sovány” — én valahogyan ilyenféleképpen osztályozom azokat, akikkel összehoz sorsom: panaszkodó természetű, vádaskodó, szűkszavú, frázist böfögő, aprólékos és így tovább. Tudom, valamiféle rossz skatulyázás ez. de mit tehetek __Az első találkozáskor, a lélek utáni kölcsönös tapogatózás idején, az ösztönös emberi bizalmatlanság feloldódása előtt nem jut messzebbmenő következtetésre talán még gyakorlottabb emberismerő sem. És a nagy lecke: kitalálni, kikutatni, mi rejlik a szavak áradata vagy éppen a szófukarság mögött? z utóbbi időben azonban egyre több olyan emberrel hoz össze az élet, akik nem sorolhatók az eddigi kategóriákba, akik különböznek a megszokottaktól. Ezek nem rébuszokban beszélnek, ezek nem útvesztő labirintust ka- nyargatnak ki szavaikkal, ezek nem adnak fel „leckét”, ezektől nehéz szívvel búcsúzom, és nemcsak udvarias frázisként mondom, hogy „viszontlátásra”, hanem igaz kívánságként. Ezek az emberek a „büszkék". Büszkék, de nem olyanok, mint azok, akikre ezt a jelzőt valamikor alkalmaztuk. Álldogálok például a Nagykőrös környéki falucska épülő iskolája előtt. Nézem a félig felhúzott falakat, a tégla- és homokrakásokat, és keresem a kőműveseket. Hisz hétköznap van, fényes nappal, miért nem munkálkodnak az épületen? Paraszt- ember, feketébe öltözött bácsika lép mellém, és kérdés nélkül szolgál a felelettel: „Ugye, szép lesz az iskolánk? Tudja, mi magunk építjük, ráérős időnkben. És is hat fuvart vállaltam, ezt a homokot itt én hordtam. Igaz, nem jár gyerekem, se onokám ide, de tudja, csak jó az, he: szép iskolánk van, nem pedig félig fészer, félig disznóól...” Bekopogtatok Abony község tanácselnökéhez. Az elnök nincs ugyan benn, de a községi pártbizottság titkára, Mádi Béla igen. Kölcsönös bemutatkozás után, szóhoz se juthatunk, a párttitkár már büszkélkedik: „ma törik az Augusztus 20 Termelőszövetkezet háztáji kukoricáját. Tudják-é, mennyit vesznek le róla? 50 mázsát holdanként! És a nagy táblán se lesz kevesebb”. Fél karját mutatja: „Ekkora csövek vannak a szárakon, ni. És nem is egy, de három! Az egyéniek csak nyitják a szemüket. Hát hogyne! Az út másik oldalán vannak az ő tábláik. Igaz, .magasak a szárak, de sok a meddő tő, amin meg van, azon is csak egy cső és az az egy is apróka. Hja, a mi termelőszövetkezetünk hibrid- kukoricát temtel!” És még egy abonyi büszke ember: Kolozsvári Gyula, a gimnázium igazgatója..; „Tudja, mi van itt nálunk? Négyszáz taggal működő zeneiskola. a gimnáziumban harminchétén iratkoztak be a dolgoz&k esti iskolájába, tizennégyen a levelező tagozatra! És ez csak az első osztály, mi lesz jövőre?!" T/' ocsér: kis község, azt hi- ^ hetnők, itt igazán nehezen lel a leglelkesebb lokál- patrióta is dicsekedni valóra. De nem. A község idős párttitkára így invitál bennünket: „Nézzék meg elvtársak, itt van nálunk a híres Kutya- kaparó csárda! Van abban egy vendégkönyv, Petőfi maga írt beléje. Tudják, milyen nevezetesség ez? Megérdemelné, hogy írjanak róla valami szép cikket!" Mert az épülő iskolába nem jár a hat fuvart vállaló parasztbácsi iafia. Az 'abonyi párttitkár nem tagja az Augusztus 20 Termelőszövetkezetnek, a kukoricából egyetlen csövet sem részel. Kolozsvári Gyula gimnáziumi igazgatónak is csak gondja-baja, munkája akad a seregnyi felnőtt-nebulóval ... És mégis.;. Ezek az emberek szívükbe vették mindazt, ami nemcsak az övék, hanem a miénk, büszkék rá, szeretik, nem engedik elragadni maguktól — valamennyiünktől. Ök már tudják: a miénk több, drágább, szebb, mint az enyém, a tiéd, az övé. És egyre több és több „büszke” ember szavát hallgathatom tele szívvel. Bennük, köztük, körülöttük támad az úgynevezett újtípusú ember. Nagyot változott velünk, körülöttünk a világ. Vagy talán nem is a világ —■ mi változunk. Garami László BELPOLITIKAI KRÓNIKA SsyikórÓSIH) jártam a héten. Egy megbeszélésre vetődtem be. Nem volt szó ott világrengető dolgokról. Egy kis magyar város múltjáról, jelenéről és jövőjéről folyt csupán a vita. Magyar bácsi például egészen prózai valamiről, az új piacról beszélt, mégis megrendítő volt, amit mondott. Talán a személyes hang, az élmény ereje tette: „Emlékeztek még a régi göthös csirkepiacra? Én sohasem felejtem el, mert ott nyomta szegény jó anyámat a korláthoz egy urasági kocsi. Három bordája törött el. Azt hittük, nem épül fel soha többé. Az új piacra büszkék lehetünk, emberek, de igazából csak akkor tudjuk az értékét, ha gondolunk a régi rosszra, ami helyett felépítettük!" És arra gondoltam, hallván a büszke felsorolást, a komoly munkásemberek szájából, új fürdőről, iskolákról, járdákról és ezerféle egyébről, hogy: leltárt készít a gazda, számba veszi a gyarapodást, hogy számot adhasson, ha kérdik, hogyan sáfárkodott? A nép önmagának, mert nálunk, a Magyar Népköztársaságban a nép a gazda. A magyar országgyűlés, a nép képviselete visszaadta megbízatását az ország dolgozó népének. Kiírták az új ország- gyűlési és tanácsválasztásokat. Választásra készül az ország. Távíródrótokon, telefonon, rádión, száll szét a világba a hír. Az ENSZ-közgyűlés, amelynek figyelmét az úgynevezett magyar ügy ismételt előrángatásával akarják elterelni a világpolitika fájó, azonnali megoldást követelő kérdéseiről, az imperialisták agressziós kísérleteiről, tapasztalni fogja, hogy a mi ügyünk az egyedül illetékes fórum, saját népünk elé kerül. Hogyan is mondotta az ország- gyűlés vitája során tegnap Marosán György? „A mi választásunk őszinte vélemény- csere az ország jövőjéről. A nép dönt és mi bátran állunk eléje, mert az elmúlt 23 hónapban népünk sok bizonyítékát adta, hogy felismerte politikánk helyességét és támogatja azt. Látja, hogy nincs különbség szavaink és tetteink között." Számunkra a legfőbb dolog a dolgozó nép bizalma. Napról napra tapasztalják az egészséges fejlődést, a béke politikáját, látják a szorgalmas munka eredményeit, hát erősödik a nép támogatása is. Egy tény: a lakosság takarékbetétállo- mánya 1958. augusztus 31-én 2107 millió forint, szemben az 1957. december 31-i 1338 millió forinttal. Mit mutat ez a fokozódó takarékosság? Érdemes számolni, tervezni, beosztani. Foga van a forintnak. A nyáron sokat voltam Sztá- linvárosban. Egyszer késő este a már bezárt eszpresszó teraszán a kis asztaloknál kártyázó, beszélgető embereket találtam. Amikor megkérdeztem a furcsa jelenség okát, az egyik üldögélő munkás kacsintva és kedvesen így világosított fel: „Itt van mellettiünk a bútorüzlet. Reggel sok bútor érkezik, hát idejében kiültünk ide, el ne vigyék az orrunk elől.’’ Emlékszem, hogy panaszkodott a villamos- sági szaküzlet vezetője, amiért nyakán maradnak az olcsó rádiók és csak a drága készülékek fogynak. Hát a televízió? — kérdezem. így felelt: „Az elmúlt hetekben megnőtt az érdeklődök száma. A bútor, a mosógép, a motorok után sok helyen most a televíziót kezdik beütemezni." Nyugatnémet polgári újságíróval beszélgettem nemrég. Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, vajon hogyan lát bennünket az idegen? Lehet, hogy a mi szemünk úgy megszokta az ismerős dolgokat, hogy észre sem veszi az éleket, a kiugró sorokat. A kolléga járt nálunk közvetlenül 1956. október után is és most nem hallgathatta el meglepetését „Tele vannak a kirakatok, nyugodtak az emberek — mondotta. — Nemcsak változatos, ízléses öltözködés, meg a sokféle élelmiszer mutatja, hogy Magyarországon szilárdság érződik, hanem elsősorban az emberek jókedvű, derűs viselkedése a szembetűnő." Választásra készül az ország. El kell mondanunk majd, mit végeztünk az elmúlt évek során. Tizenhárom év alatt és az ellenforradalom óta. Milyen megrendítő volt tavaly tavasszal az ellenforradalom utáni első országgyűlés. A szenvedélyes, őszinte hang felrázta az országot. Amikor Kádár János és Dobi István keresetlen, egyszerű szavakkal ismertették az októbert napok gyötrelmes eseményeit, a harcot és a vitákat, árulókkal, ellenséggel, saját hiszékenységükkel, amikor elmondották, hogyan jutottak a drámai felismerésig, hogy az ország sorsa, a nép jövője, a munkáshatalom léte, vagy nem léte forog kockán, azt hiszem, mindenkinek torkában dobogott a szíve. Újra átéltük azokat a nehéz időket, az ő emberi szavaikon keresztül éreztük át az ő gyötrődésüket, amíg eljutottak a döntésig. És végig követtük az utat, az elszánt, kemény cselekvés útját és megkönnyebbültünk hallván, hogyan menekült meg a végveszélytől a Magyar Népköztársaság, hogyan segítettek barátaink, hogyan Indult újra az élet, a vérkeringés! A nép fiai beszámoltak a népnek. Azok az emberek, akik megértették a történelmet formáló nép igazi akaratát és megértve a súlyos felelősséget, mertek és tudtak cselekedni. A nép parlamentje helytállt. Győzött a megalkuvás nélküli szilárd elvhűség, a sugárzó önbizalom, a népbe vetett hit. Emlékszem egy beszélgetésre tavaly májusban. Egyik fiatal értelmiségi ismerősömmel, akinek agyát még javában fogta a zűrzavar, a kiábrándultság, együtt hallgattuk a rádióban Kádár elvtárs országgyűlési zárószavait. A beszédnek már régen vége volt és ő még mindig elgondolkodva, csendesen ült a helyén. Aztán így szólt: „Sok mindennel nem értek egyet. De tetszik nekem a hangja. Nem a csengése, hanem az egyszerűsége. Olyan 45-ös hang ez. Jól esik hallgatni. És imponál a logikája.“ Az illető ma már tudja, hogy nem a szónoki rutin kölcsönözte e beszéd erejét, hanem a meggyőződés, ez igazság tudata adta a logikus érvelés ellenállhatatlan sodrását. Ez az alaphang a későbbiekben is meghatározta az országgyűlés munkáját. Reménykedett a hazai & a külföldi reakció, hogy a miniszterelnöki poszton beállott változással megváltozik a kormány politikája is. Mennyi rágalmat koholtak. Keservesen csalódtak.' Az országgyűlés és az ország népe szilárdan ment és megy előre, azon az úton, amelyet az ellenforradalom leverésekor a párt kijelölt. 1957 június és december, 1958 január, április, június: ahány ülésszak, annyi fontos új lépés. Megszületett a népi ellenőrzésről szóló törvény. Kidolgoztuk és elfogadtuk a hároméves tervet, hogy csak a legfonta sabbakat említsük. És az ülésszakok közötti idő sem volt a munkátlanság ideje. Dolgoztak az országgyűlés bizottságai. Nincs életünknek olyan területe, amelyet fel ne szántott volna a szorgalmas munka. A képviselők sokszor találkoztak választóikkal, beszámoltak és új megbízásokat, javaslatokat, észrevételeket vettek át és továbbítottak. A mostani országgyűlés a munkások, dolgozó parasztak és haladó értelmiségiek parlamentje volt és a jövőben még inkább az lesz. Nincs okunk kételkedni abban, hogy népünk legjobb fiait küldi majd az új országgyűlésbe. A mi választásunk a népi demokratikus jogok érvényesülése és soha többé nem lesz tőkéspraktikák. kortesfogások komédiája. Tanácskozás a néppel. Éj a nép tudja, mit akar! Nem engedi meg, hogy valaha is Nagykőrösön, Budapesten vagy akár Hosszúhetényben Magyar bácsi édesanyját és a többi édesanyákat a göthös piacterek rossz korlátáihoz szorítsa, bordarepedésig kínozza valamilyen gőgös urasági kocsi, fii hadd {árjám krónikámat még egy nagykőrösi tanulsággal. Az említett beszélgetés végén a részvevők lelkesen határozták el, hogy felkeresik ismerőseiket és beszélgetnek velük. Elosztották a feladatokat és akkor Tóth Palj bácsi, a kórház öreg portása méltatlankodva és könnyekkel a szemében kérdezte, hogy őt miért hagyták ki a feladatokból. Talán olyan öreg. hogy nem akarnak munkát bízni rá? É. méltatlankodva mondta: aki tudja az igazat, mondja el.;. akár öreg, akár fiatal. (Sz. M.)