Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-13 / 190. szám

1958. AUGUSZTUS 13. SZERDA ’"^/Clrlap __________________* A hogy az ember belehall­gat néhány beszélgetésbe a munkahelyen, az üzletben, úgy érzi, mintha a nők egyet­len nagy panaszközösségben élnének. Az asszonyok nagy részének az élete mindig ne­héz volt. Most, amikor egyre többen járnak dolgozni, újabb gondok merülnek fel. A ház­tartási munka, a második mű­szak, a gyerekek nevelése tár­sadalmi problémává vált. Ha néha egyik-másik nő­itek kezébe kerül külföldi új­ság, képeslap, álmélkodva ol­vassa a sok hasznos ötletet, nézi a mindenttudó háztartá­si gépeket, amelyek. — annyi csavar, kar, gomb meg mi­egyéb van rajtuk — talán még a gondolatát is kitalál­ják a boldog háziasszonynak. Az egyik gép mosogat, leke­féli a poros cipőt, a másik tá­nyérokat törölget. A szívfáj- dító gyönyörködés mély só­hajjal és a sokszor feltett kér­déssel végződik: hol vagyunk mi ettől, mikor lesz nálunk is ilyen gondtalan, szép az élet? Közelről más a kép ... Hogy nagy az adó, orvosra ment el a nehezen összekuporgatott pénz, azt a német, francia, olasz asszonyok csak egymás között mondhatják el, nem írják meg az újságban — mondja Asztalos Jánosné, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kongresszusán Bécsben járt magyar küldött­ség tagja. — És még nagyon sok min­den megváltozik, ahogy csök­ken a távolság köztünk és az „ígéretek földje”, között. A mosó, törölgetö, hámozó és egyéb gépcsodák árát nem a ban most a munkaképes em­berek ?.0 százaléka csatangol munka nélkül és a munkánál* küliek egyharmada nő. A tőkés országokban is a nagyüzemi mezőgazdaságé a jövő. Az egységesítés a cél, még akkor is, ha ezzel kol­dusbotra juttatják az emberek ezreit. A városi munkanélkü­liek amúgyis népes táborát ál­landóan duzzasztja a tönkre­ment farmerek áradata, akik között felerészben legalább nők vannak, akiknek semmi­féle szákképzettségük nincs. De nemcsak Kanadában ilyen a helyzet. 1955 óta Ausztráliá- ban ahogy esik a gyapjú ára, úgy nő a munkanélküliség. A mezőgazdaságban egyetlen újabb munkaerőt sem tudnak foglalkoztatni. Svédországban évről évre nagyobb gondot okoz a nők munkanélkülisége. A vas. acél, az óriási erdők hazájában egy­általán nem tudnak munkát adni a nőknek. Női szakmun­kásokra itt nincs szükség, se­gédmunkásoknak nem alkal­masak, magasabb szakmai kép­zettséget nem tudnak szerezni, de a magasabb képzettséget kívánó pályákon, mint például orvos, tanár, olyan elkesere­dett kenyérharc folyik, ahol még a férfiak is nehezen áll­ják meg a helyüket. ■k Mit tehet egy kongresszus a nők érdekében? Nagyon sokat. Az eddigi eredmények is har­cok árán születtek. Harcolni kell írással, szóval, tettel. És ebben a harcban nagyon sok Két világ asszonyai Az ilyen képek előtt szoktunk irigykedve felsóhajtanU Szó se róla, ügyes ötlet és bizonyos fokig megkönnyíti a svéd háziasszonyok életét. A* egyik szövetkezeti bolt előtt élelmiszer- és fűszerautomatákat állítottak fel. ahol a háziasszonyok üzletzárás után is megvásárolhatják » szükséges cikkeket inunkáscsaládok zsebéhez szabták. És a gép sokszor csak - átmeneti vendég. Megbeteg­szik a gyerek, orvosra kell a 'pénz, el kell adni. És a gépek­nél sokkal fontosabb dolgok is hiányoznak. Három apró­ság vigyáz otthon egymásra, amíg az asszony dolgozik, böl­csőde, napközi otthon csak mutatóban van itt-ott és azo­nos munkáért gyakran fele, háromnegyede bért kap az asszony, csak azért, mert nő. — Meg kell tanítani a mi asszonyainkat, hogy lássák fejlődésünket. Azt, hogy egy évvel ezelőtt még szeme volt a mosógépnek, sorban álltunk érte, ma már minden üzlet­ben ott kínálja magát. Kell, hogy lássák a fejlődést és ami pályaépítéshez, csak azért, mert sokat lehet keresni. Nem ezt jelenti a szabad pá­lyaválasztás. Az egyenlő jogok azt jelentik, hogy nálunk a nőknek joguk van minden — alkatuknak megfelelő — mun­kához, megszerezhetik akár a legmagasabb műszaki képesí­tést, mérnökök lehetnek, geo­lógusok, építészek, egyetemi tanárok, ugyanakkor a kapita­lista államokban, ha pénzük van, elvégezhetik az egyete­met, de semmi biztosítékiak nincs arra, hogy ilyen munka­körben állást is kapnak. Angliában az utóbbi évek­ben tervszerűen kiszorítják a nőket minden vezető beosztás­ból. 1953-ban hétszer annyi férfi volt iskolaigazgató, mint nő. Az idén még jobban a íér­Harcolni kell szóval, tettel. Hannoverben a múlt hónap közepén a városháza előtti téren negyvenezres tömeg — főleg asszonyok — gyűlt össze, hogy tiltakozzon a nyugat­német hadsereg atomfelfegyverzése ellen fiák javára billent a mérleg. Minden tizenhat iskolaigazgató közül mindössze egy nő. Pedig Angliában vannak olyan tör­vények, amelyek védik vala­melyest a nők jogait. Az írott törvény és a valóság XJruguayban, Dél-Amerika leghaladóbb országában a tex­tiliparban 65 százalék, a gyógy­szeriparban és a fogászaiban 100 százalék a női alkalmazott, akiknek jogait és kötelezettsé­geit törvények írják elő. Azon­ban itt is van egy kis szépség­hiba. A jogok betartatása na­gyon nehéz, hiszen természe­mindössze négy órát dolgoz­zanak, tehát a nap 24 órájá­ban 6 munkásnő szolgáljon ki egy gépet. Négy őr a alatt ke­vésbé fárad el, nagyobb figye. lemmel tud dolgozni, többet termel. De a napi négyórás munkaidő után nem jár sem­miféle társadalombiztosítás, nem jár öregségi, nyugdíj sem. Aki a munkaerőt megvásá­rolja, az maradéktalanul, ai utolsó cseppig vásárolja meg. A nyugati országokban olyan óriási a munkaintenzitás.'hogy ahhoz képest — több külföl­dön járt munkásnő beszámol róla —, a mi normarendsze­rünkkel, még akkor is, amikor a legszorosabb volt, kényelme­Az amerikai országutakat évente sok száz család lepi el, akiket elűznek á gépesített földbirtokkal rendelkező ültet­vényesek. Ezek a családok aztán bejárják az országot, mezőgazdasági munkát keresnek. Innen már csak egyetlen lépés, hogy a városokba menjenek koldulni A „fény városának” árnyékos arca. Ilyen képet keveset látunk Párizsról. Külvárosi nyomortanyák. Ebben a vis­kóban 1914 óta lakik hat ember, köztük kisgyerekek is nek, hogy egyáltalán van munka, A legnagyobb rém: a munkanélküliség A kanadai vagy amerikai rokonok — már akinek van és aki tud — küldene^ teát, bor­sot, kakaót, gyűrhetetlen ruhá­kat. Ezek a dolgok valóban ol­csók. De nagyon meglepődne a kedves óvilági rokon, ha az amerikai nagynéni mondjuk a lakbércédulát, az orvosi szám­lát vagy az adócsekket kül­dené el, hogy fizessék ki. Mert ezek ott drágák, sokkal drá­gábbak, mint nálunk. Hogy biztonságosan, ne egyik nap­ról a másikra éljenek, jókora összeget kell tartalékolni. És ehhez az asszonynak is dol­gozni kell járnia, de hová? A tőkés országokban az el­múlt években egyre csak nőtt a munkanélküliség. Kanadá­munka vár még a nőszerveze­tekre. Számtalan példa iga­zolja, hogy ha a nőszerveze­tek a szakszervezetekkel együtt felemelték tiltakozó szavukat a nők kizsákmányolása ellen, az eredmény nem maradt el, Angliában például a közleke­dési dblgozók sztrájkjában ki­vétel nélkül részt vetteik o női alkalmazottak is és megkapták az őket jogosan megillető bért. Erre a harcra azonban tanítani kell a nőket, meg kell ismer­tetni velük különböző országok eredményeit, türelmes felvilá­gosító munkát kell végezni, hogy a világ minden dolgosó nője, családanyája beálljon azoknak a munkásoknak a hadseregébe, akik a boldogabb életért, jogokért, gyermekeik jövőjéért harcolnak. Bóta Vilma nem korlátlan, de biztató le­hetőségeinket ne intézzék el egyetlen lemondó kézmozdu­lattal. Mi volt a kongresszus legnagyobb tanulsága ? — Választ hoztunk a soha ki nem mondott kérdésre, vádra: az, hogy az asszony­nak is dolgoznia kell, nem a szocialista rendszer valami­lyen szülöttje, nem gazdasági kényszer, hanem szükséges következménye az egyenjogú­ságnak, biztosítja az egyedül­álló nők megélhetését, a csa­ládban pedig megszünteti az asszony kiszolgáltatottságát. A kongresszus egyik célja az volt, hogy meghatározza a női munka helyét a modern társadalomban: milyen pályá­kon érvényesülhetnek a nők. mi a megfelelő munka szá­mukra, ahol legjobb képessé­geik szerint dolgozhatnak. Néhány évvel ezelőtt súlyos hibát követtünk el. Alkotmá­nyunk biztosította a nők tel­jes egyenjogúságát, megnyílt a nők előtt minden pálya, de ezzel egyidóben senki nem vi­lágosította fel őket arról, hogy milyen munkakörben dolgoz­zanak. Lehetetlennél lehetet­lenebb ötletek születtek: akadt női mozdonyvezető-ta­nuló, vájárjelölt, „divatos lett’’ traktorosnak menni, tes, hogy a tőkés államban az állam érdeke elsősorban a tő­kés érdeke és az írott törvé­nyek kijátszására szinte kor­látlan a lehetőség. És ahol a nők jogairól szóló törvényt el sem fogadták? Az ENSZ 82 tagállama közül csak negyvenkettő fogadta el és mindössze 29 országban ra­tifikálták. Ez'ek szerint 40 or­szágban ahány gyár, ahány gazdaság, annyi törvény, annyi rendszabály, de csak á kötele­zettségekről. Köztudomású az a nagy ipari fellendülés, ami Nyugat-Né- metországban az utóbbi évek­ben lezajlott. Szinte valameny. nyi iparrágban, de különösen a textiliparban megnőtt a ter­melékenység. A textiliparban az utóbbi néhány év alatt 2? százalékos termelésemelkedés volt. Hogyan érték ezt el? A né­met textilmunkásnőket arra akarják rákényszeríteni, hogy sen meg lehetett birkózni. A munkásnők agyonhajszolását legjobban bizonyítja két ódat. A nyugatnémet mezőgazdasági munkásnők csak 35 éves ko­rukig, az ipari munkások, gép­írónők 40 éves korukig bírják a munkatempót. És utána? A csökkent munkaképességűek elhelyezéséről senki nem gon­doskodik. Az írott törvények szerint a nyolcórai munkát végző csa­ládanyáknak minden hónap­ban egy fizetett szabadnap jár, amikor otthonukat tarthatják rendben, Nagyon- érdekes, ho­gyan „valósítják meg" ezt a szociális kedvezményt. Nyu- gat-Németoi'szágban a havi egy szabadnapot előre le kell dolgozni, és csak az a család- anya kapja meg, akinek fiú­gyermeke van. Az asszonyok 38 százaléka Martti Heikkinen finn gazdálkodó eladta kis farmjának felét, három tehenét és egyik lovát, hogy megmentse fia, a tízéves Vrjö életét. Yrjönek golyó került a szívébe, ami­kor egyik játszótársa kezében elsült a fegyver. Martti Heikkinen a kioperált golyót mutatja gyógyuló kisfiának Amerika igazi arca. Ezt a címet adja Elizabeth Gardner és Stetson Kennedy könyvének, amelyből ezek a felvéte­lek valók. A könyv egyetlen felkiáltás: jaj annak, aki a gazdag Amerikában szegénynek született. Mert az nagyon szegény. Nálunk már csak a cigánysoron látni ilyen két­ségbeejtő képet. Ez egy tennessei hegyi lakos családja nem autóért, családiházért vagy egyéb „luxus" dolgokért dolgozik, hanem a család el­tartásáért. Fizetését azonban nem kapja meg teljes egészé- oen, inert a nő keresete csak amolyan kiegészítő, és ha egy kicsivel kevesebb, nem oszt és nem szoroz. Hollandiában a férjes nők keresetéből annyi ádót vonnak le, hogy az év há­rom hónapjában teljesen in­gyen dolgoznak. És ez még a jobbik eset, ha egyáltalán al­kalmaznak férjes asszonyokat Több nyugati államban csak nemrégiben szüntették meg. vagy még ezután kell meg­szüntetni azt a rendeletet, amely megengedi a munkálta­tónak, hogy ha alkalmazottja férjhez megy, az utcára dobja. A mezőgazdaságban dolgozó nők helyzete még rosszabb, mint az ipari munkásoké. A kongresszuson részt vett por­tugál küldött elkeseredetten számolt be arról a szomorú idegenforgalmi nevezetesség­ről, amit a földeken dolgozó, festői rongyokba burkolt gye­rekek és munkásasszonyok lát­ványa nyújt. Az asszonyok ter­hességük utolsó pillanatáig dolgoznak, és szülés után há­rom-négy napra már újra ott görnyednek a földeken. Szü­lési segély, szabadság nincs. És hátha az alatt a két nap alatt, amíg otthon vannak, valaki mást vesz fel a gazda. Kilátás­talan robot az életük, de örül-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom