Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-12 / 189. szám
PEST MEGYEI VIL7g PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! irlap II. ÉVFOLYAM, 189. SZÄM ARA 50 FILLER 1958. AUGUSZTUS 12. KEDD Több mint negyedmillió a fóti Gyermekvárosnak A Fejér megyei nőtanács a fóti Gyermekvárosban a melyei óvodások részére épülő pavilon költségeire több mint 15# 000 forintot gyűjtött. Tájjellegű emléktárgyak a Dunakanyarban A Dunakanyar tájjellegének megfelelő ajándéktárgyak gyártását kezdik meg a nagykőrösi és a solymári faipari vállalatnál. A faragott dohányzófelszereléseket, kulacsokat és műanyag-bontásos liköröspoharakat Duna menti tájképekkel és helyi népművészeti motívumokkal díszítik. Az ízléses ajándéktárgyakat a dumaparti üdülőhelyeken már az idén árusítják. TŰZHARC AZ INDIAI- PAKISZTÁNI HATÁRON Az AFP kalkuttai jelentése szerint a pakisztáni csapatok ez ország keleti határán már harmadik napja lövik Bhanga indiai határállomást. A pakisztáni csapatok golyói egy nőt megöltek, kettőt súlyosan megsebesítettek. Karácsából keltezett jelentének alapján viszont arról számol be az AFP, hogy Pakisztán keleti határának ugyanezen pontján az Indiai csapatok három pakisztáni parasztot megöltek. A szovjet küldöttség mindent megtesz a kedvező megoldásért — mnndntta a .Veir Yorkba érkvaett ti romi ko Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának megnyitása előtt világszerte változatlanul tart a diplomáciai élénkség. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap repülőgépen New Yorkba érkezett. Megérkezésekor a sajtó képviselői előtt kijelentette: valamilyen megoldást kell találnunk, mégpedig minél előbb. Egy kérdésre válaszolva azt mondotta. Hruscsov nem, vesz részt az ülésen. Egy másik válaszában. hangoztatta: a Kínai Népköztársaságnak el kellene foglalnia jogos helyét az ENSZ- ben, minél előbb, annál jobb. A szovjet kormány nézete az volt és ma is az — folytatta Gromiko —. hogy az amerikai csapatok Libanonból és az angol csapatok Jordániából való kivonása nagyon fontos. A béke fenntartása megköveteli e kérdés sürgős megoldását. A szovjet kormány reméli, hogy a közgyűlés képes lesz megtalálni e kérdés kedvező megoldását. Küldöttségünk mindent megtesz, hogy sikerüljön a kedvező megoldást megtalálni — fejezte be nyilatkozatát a szovjet külügyminiszter. Londoni tudósítónk, Stanley Levinson jelenti: Sehzyn Lloyd, Nagy-Britannia külügyminisztere ' elutazott New Yorkba. Selwyn Lloyd vasárMa este kétszer is láthatják az átvonuló mesterséges hold rakétáját A harmadik szputnyik és hordozó rakétája földkörüli keringésük során kedden este ismét áthaladnak hazánk felett. A mesterséges holdat átvonulása során szabad szemmel nem láthatjuk, tekintettel arra, hogy igen gyenge a fényessége, viszont a hordozó rakéta az est folyamán kétszer is látható lesz: 21.14 órakor az északkeleti égbolton, vagyis Budapesten, ha a Belvárosból a Duna partjáról nézzük, akkor Újpest irányából tűnik fel. Ezt követően 22.56 órakor nyugati irányban észlelhető, nap hosszas megbeszélést folytatott. Robert Murphy amerikai államtitkárral, Eisenhower elnök közép-keleti különmeg- bízottjával. AP-jelentések szerint ugyanakkor Eisenhower és Dulles az elnök gettysburghi farmján dolgozza ki a rendkívüli közgyűlésen folytatandó amerikai politikát. Már most valószínűnek tűnik, hogy az amerikaiak igyekeznek elterelni a legfőbb kérdésekről a közgyűlés és a nemzetközi közvélemény figyelmét és a vitát szeretnék a részlet-problémák ingoványá- ba süllyeszteni. Az AFP számos jelből arra következtet: „Washingtonban rádöbbentek, hogy a közgyűlésben nem lenne könnyű megszerezni a szavazatok többségét.'* Ezért valószínű, hogy amerikai részről kerülni fogják a szavazásokat. Annái is inkább, mert — mint ugyancsak az AFP kommentátora írja — „Washingtonban jól tudják, hogy most minden kezdeményezés, amely közvetlenül az Egyesült Államokból indul ki, eredménytelen lenne az imperializmus' gyűlöletével izzó arab közvélemény köréfoen”. A megfigyelők azt várják, hogy az effajta , ó^vpt/v,” amerikai politizálás jegyében Dul- lesék kerülni fogják az EAK nyílt megrágalmazását. Emlékeztetnek arra, hogy a Biztonsági Tanács elé terjesztett amerikai határozati javaslatból már töröltek minden utalást az EAK úgynevezett beavatkozásáról. ENSZ-körökből származó értesülések ßzerint Parasztküldöttségek látogatnak augusztus 20-án a fővárosi üzemekbe Az alkotmány ünnepére az idén is népes parasztküldöttségek érkeznek a fővárosba azokból a termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból és falvakból, amelyeket a budapesti gyárak patronálnak. Hammarskjöld főtitkár | „fiók-csúcsértekezletet“’ | akar összehozni, amelyre | Dulles amerikai, Gromiko | szovjet, Selwyn Lloyd an- | goi, Mahmud Favzi EAK- | külügyminisztert, valamint | néhány más ország külügy- | miniszterét hívnák meg. | Világszerte meglepetést kel- | tett és nem sok jót ígér az | amerikai diplomáciának, hogy | Garcia Fülöp-szigeti elnök leg- 1 utóbbi sajtóértekezletén kije- I lentette: országa az ENSZ- § közgyűlésen támogat ni fogja | az angol és amerikai csapatok | kivonását a Közép-Keletről. § Mint ismeretes, a Fülöp-szige-1 tek eddig szinte kivétel nél- 1 kül az amerikai javaslatok mellett szavazott. A moszkvai Izvesztyija tegnapi számában Karev, a lap New York-i tudósítója, kommentárban foglalkozik a közelgő közgyűléssel. „Nem nehéz meglátni, hogy Washington különböző mesterkedésekkel próbálja majd elvonni a közgyűlés figyelmét a fő problémáról, az angol— amerilMi agresszióról“ — jegyzi meg a többi között Karev. A kairói rádió is hangsúlyozza: a közép-keleti béke első feltétele, hogy vonják ki e térségből az angol—amerikai haderőket, Sanyikénak talán már az ükapja is dinnyés volt. Legalábbis arról tanúskodik ez a szép nagy görögdinnye, hogy értik a mesterséget édesapjával. Igaz, Sanyika egyelőre csak az evésben segít Ülésnapok a Tudományos Akadémián, látogatások a történelmi borvidékeken Összeállították a Szőlészeti Kutató Intézet jubileuni: ünnepségeinek műsorát A Szőlészeti Kutató Intézet az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A jubileum alkalmából a nemzetközi borversenyen kívül külföldi és hazai tudósok és kutatók több napos tapasztalatcseréjére is sor kerül. A jubileumi ünnepségeket szeptember 10-én nagyszabású lakásépítési tervek a Szovjetunióban A/ 1959—1965. éveikben a Szovjetunióban összesen 424 millió négyzetméter alapterületnek megfelelő lakást építenek, vagyis kétszer annyit, mint a szóbanforgó időszakot megelőző hét évben, összesen 15 millió lakást adnak át rendeltetésének, ebből 10 millió állami költséggel, 5 millió a lakosság anyagi forrásaiból épül. A múlt, évben a Szovjetunióban 48 millió négyzetméter alapterületű új lakásokat vettek át a lakók, a7 idén ez a szám eléri a 61 millió négyzet- métert. I ; A szovjet építőipar fokozatosan teljesen átáll az előre gyártott épületelemek alkalmazására. A közeli hónapban Moszkvában két olyan kísérleti ház építését kezdik meg, amely kizárólag nagyméretű előre gyártott épületelemekből, hengerdei úton készül. A következő években több száz ilyen házat építenek majd. Magyar pedagógusok utaztak a Szovjetunióba, szovjet nevelők érkeztek hazánkba Vasárnap délelőtt ötven magyar pedagógus utazott a Szovjetunióba kéthetes csereüdülésre kiváló nevelőimunkája jutalmaként. Délután ugyancsak kéthetes csereüdülésre huszonöt szovjet nevelő érkezett hazánkba. A vendégeket a Nyugati-pályaudvaron dr. Fodor József, a pedagógus szak- szervezet központi vezetősége elnökségének tagja, a szak- szervezet budapesti területi bizottságának titkára üdvözölte A szövetkezeti boltok élelinezésegészségügyi helyzetéről tárgyalt a SZÖVOSZ igazgatósága A SZÖVOSZ elnökének utasítására a közelmúltban felülvizsgálták 37 Pest, Szolnok és Heves megyei földművesszövetkezeti bolt és vendéglátóipari egység élelmezésegészségügyi helyzetét. A vizsgálatról készített jelentést, amely több élelmezésegészségügyi vonatkozású hiányosságot fedett fel, hétfőn délután tárgyalta a SZÖVOSZ igazgatósága. Húsz termékfajtára lehet szerződést kötni Az osztrákoknak Űjhartyánból méregerős, csípős cecci paprikát szállítanak exportra. Dabason, a járási felvásárlási kirendeltségen exportrekeszekbe töltik az átválogatott, reggel szedett friss paprikát | A tervszerű gazdálkodás, a I belföldi szükségletek és az | export kötelezettségek teljesí- § tésének biztosítása érdekében 1 megkezdődtek az 1958—59. évi | termelési szerződéskötések. A | földművesszövetkezeíek cukor! répára, rostkenderre, szöszös- j bükkönyre, édescsillaefürtre, ?. magkenderre, étkezési borsóra, tavaszi bükkönyre, újvetésű szarvaskerepre, rizsre, olajlenre, kölesre, bel tenyésztésű kukoricára. takarmányrépa dugványra, szekciós burgonyára kötnek szerződést a termelőkkel. A részletes feltételeket és előnyöket a földművesszövetkezetek isn-^ertetik a termelőkkel. Megállapította az igazgató- sági ülés, hogy a földművesszövetkezeti boltok és vendéglátóipari egységek élelmezésegészségügyi helyzete elsősorban a járási székhelyeken és a nagyobb községekben az elmúlt évihez viszonyítva javulást mutat. Egyes helyeken azonban még mindig kirívó rendetlenség tapasztalható. A kijelölt egészségügyi felelősök tevékenysége csak formai. Nem megfelelő az egészségügyi ismeretek oktatása: a kötelezően előírt orvosi vizsgálatokon az élelmiszerrel foglalkozó dolgozóknak csak 65— 70 százaléka vesz részt rendszeresen. A földművesszövetkezeti boltok és vendéglátóipari egységek élelmezésegészségügyi helyzetének megjavítására az igazgatóság több fontos határozatot hozott. nyitják meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol Szüts Zoltán igazgató ismerteti az intézet 60 éves munkásságát. Délután a vendégek megtekintik a Szőlészeti Kutató Intézetet. Szeptember 11-én, csütörtökön jubileumi ülésnap lesz az Akadémián, amelyen Rakcsányi László, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Újabb eljárások a hazai borászatban címmel tart előadást. A délutáni ülésen több külföldi vendég is felszólal. Szeptember 12-én nyitják meg a mezőgazdasági kiállítás területén a nemzetközi szőlészeti és borászati kiállítást. Ugyanitt hirdetik ki a nemzetközi borverseny eredményeit. Az ünnepségek programjában több tanulmányút szerepel az ország legnevezetesebb borvidékeire. Tokajhegyalján két napot töltenek az ünnepségekre meghívott vendégek. Szeptember 17-én újabb jubileumi ülésnap lesz a Tudományos Akadémián, Kozma Pál egyetemi docens a szőlővirág biológia legújabb hazai eredményeit ismerteti. Az ünnepségek végén, szeptember 19-én a földművelés- ügyi miniszter fogadást ad a nagy tapasztalatcserén részvevő külföldi és hazai tudósok tiszteletére. 1| szakcsoport alakul í llön Kertgazdasági szakcsoport bontogatja szárnyát Üllő községben, a földművesszövetkezet támogatásával. Mintegy negyven termelő, többségében ezüstkalászos gazdák, 40 holdon lucernát, 10 holdon pedig bogyósgyümölcsöket akar termelni, szakcsoportszerűen. A szervezés már megkezdődött. A föld egy tagban lesz, minden munkájukat gépesítéssel, a gépállomás segítségével oldják meg, végzik el. A szakcsoport szeptemberben alakul meg hivatalosan. Jegyelővétel az augusztus 20-i I BUSZ-utazásokra Az augusztus 20-án Zebe- génybe, Agárdra és Mátrafü- redre induló hétvégi IBUSZ- vonatokhoz a jegyek már vásárolhatók az IBUSZ valamennyi irodájában, Az újpesti üzemekből ötven- tagú munkásküldöttség fogadja majd ünnepélyesen a váci járásból érkező dolgozó parasztokat. akiknek tiszteletér« nagyszabású majálist rendeznek. Együtt vesznek részt az augusztus 20-i ünnepségen, : abol meghallgatják a Hazafias ; Népfront képviselőjének ün- i népi beszédét. Délután a Duna ; Cipőgyár sporttelepén műsor- I ral köszöntik a faluból érkező [ vendégeket. A Xí. kerület üzemeibe Is j iöbb helyről érkezik paraszt- ; küldöttség. A Pamuttextilmű- ! vek dolgozói a kerületi ter- | melőszöveíkezetek tagjait hiv- ! ták meg üzemlátogatásra, kö- | zös ünneplésre. A Beloiannisz j Híradástechnikai Gyárba a ! sárhatvani József Attila Ter- ; melőszövetkezetből augusztus ; 19-én tíz kiválóan dolgozó pa- ! raszt érkezik, akiket megven- i dégelnek. s együtt szórakoznak í velük az ünnepen. A XIII. ke- i rület több üzemében szintén ; készülődnek a patronált mező- í gazdasági nagyüzemek kül- ; döttségeinek fogadására.