Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-09 / 187. szám

rBirt iiBcrtr ytlrlap 1958. AUGUSZTUS 9. SZOMBAT wmmm. kis hitei AZ ADN HÍRÜGYNÖKSÉG a nyugatnémet hadügyminisz­térium jelentésére hivatkozva közli, hogy augusztus 11-én a Balti-tengeren megkezdődnek az eddigi legnagyobb arányú nyugatnémet tengerészeti had­gyakorlatok. A több mint 20 napos hadgyakorlatokon atom­fegyverrel ellátott torpedórom­boló is részt vesz. MACMILLAN angol és Ka- ramanlisz görög miniszterel­nök Athénben megkezdte tár­gyalásait a ciprusi kérdésről. A megbeszélésen Foot ciprusi kormányzó és Avereff görög külügyminiszter is részt vesz. KITTIKACSORN tábornok, Thaiföld miniszterelnöke csü­törtökön este bejelentette, hogy átszervezi kormányát. Az átszervezés hat miniszterhe­lyettest érint. AZ AMERIKAI LÉGIERŐ pénteken bejelentette, hogy a Bonarc rakétalövedék, amelyet csütörtökön lőttek ki a Cape Canaveral-i kísérleti telepen, nem érte el a kitűzött célt: egy pilótanélküli repülőgépet. Az első értesülések szerint „a rakétalövedék vezérlő szerke­zete nem működött tökélete­sen.’‘ AZ ANGOL tiadseregügyi minisztérium bejelentete, hogy a tudományos akadémiával tárgyalásokat folytatott mű­hold felbocsátásáról. Az angol műholdat katonai rakétával lőnék fel. Angliában most ké­szül két, erre a célra alkalmas katonai rakéta. Az említett tárgyalások eredményéről sem a minisztérium, sem a tudomá­nyos akadémia nem nyilatko­zott. PÉNTEKEN REGGEL Bei­rut központjában egy kávéház­ban bomba robbant. Két em­ber meghalt, több megsebesült. Ez volt a második komolyabb merénylet, mióta Sehab tábor­nokot elnökké választották. AZ IRAKI NÉP ODAADÓAN TÜNTET A KÖZTÁRSASÁG MELLETT A TASZSZ kiilöntudósítójának jelentése A. Sztepak, a TASZSZ tu­dósítója jelenti: Az iraki nép továbbra is ki­nyilvánítja odaadását a köz- társasági rendszer iránt, ma­radéktalanul támogatja a köz­társaság kormányát és ’kész megvédeni hazájának függet­lenségét az imperialista ösz- szeesküvőkkel szemben. Bagdadba nap mint nap számos küldöttség érkezik az ország minden részéből, hogy kinyilvánítsa szolidaritását a köztársasági kormány iránt. Csütörtökön a főváros lakos­sága ünnepélyes fogadtatás­ban részesítette az Irak keleti részén levő Bakub, Amar és Hai város lakosságának mint­egy száz képviselőjét. Ezek autókaravánon érkeztek a fő­városba. A gépkocsikon ki­függesztett feliratok éltették az Iraki Köztársaság vezető államférfiait, a hadsereget és az arab népek testvériségét. Más feliratok harcot hirdettek a gyarmati rendszer ellen. Feliratok követelték az im­perialisták haladéktalan kivo­nulását Libanonból és Jordá­niából. A küldöttségek a kormány­palota elé vonultak, ahol gyű­lést tartottak. Abdel Karim Kasszem mi­niszterelnök szerdán a vidéki lakosság Bagdadba érkezett küldöttei előtt mondott beszé­dében fokozott éberséget hir­detett, majd felszólította hall­gatóit, hogy még szorosabbra tömörítsék soraikat és erősít­sék a köztársaság védelmét. „önök — mondotta — » szabadság és a béke harcosai. Önök jelentik az erőt, amely meghiúsította az imperialisták összeesküvéseit, önök vérü­ket ontották a szabadságért és békéért folyó harcban. Én tel­jes egységet kérek önöktől, az erősek egységét.” Belga katolikus lap az Egyesült Államok és Nagy-Britannia súlyos felelősségéről A belga katolikus szakszer­vezeti szövetség Cité című lap­ja csütörtöki számában kül­politikai hírmagyarázatot kö­zölt André Louis szemleíró tollából. A cikkíró a csúcsérte­kezlet kérdésével foglalkozva a többi között ezeket írja: „A csúcsértekezlet előkészí­tését indítványozó szovjet ja­vaslatra — mint mondják — most súlyos csapást mértek. A szóbanforgó javaslatról el­mondhat az ember, amit akar, de el kell ismerni, hogy az ésszerű volt. Az Egyesült Ál­lamokra és Nagy-Britanniára súlyos felelősség hárul a kiala­kult helyzetért. London és Washington a lehető legna­gyobb nehézségeket gördítette a Hruscsov javasolta csúcs- értekezlet összehívása elé. Sem Eisenhower jogi és érzelmi ér­vei, sem pedig Macmillap kez­deményezése nem meggyőző,” i tóját is. Moniliának ellenálló meggyfajta A messzeföldön híres ne­mes pándi meggy termését évről évre már virágjában megtizedeli a monilia, esős évjáratokban pedig a termés­nek 40—60 százalékát is elvi­szi. Az Országos Szőlő- és Gyümölcsfajta Szelekciós Fel­ügyelőség szakemberei évek óta foglalkoznak a monilia- kártétel megelőzésével. Most végre sikerült olyan pándi meggyfajtára találniok —cél­szerű szelekció útján —, ame­lyet nem fog a monilia spórá­ja. A faiskolákban ezután az ellenálló fajta szaporítóanya­gát használják a jövendő meggy-állomány feljavításá­hoz. Új mezőgazdasági gépek Pénteken a Tolna megyei Kajmádi Állami Gazdaságban a tangazdaságok igazgatói előtt új mezőgazdasági gépe­ket mutattak be. A gazdasági vezetők működés közben fi­gyelték meg a legújabb típu­sú magyar, német és csehszlo­vák mezőgazdasági gépek munkáját, többek között a szervestrágya-szórót, az új német és a magyar silózókom­bájnt, valamint a billenő pót­kocsis Super-Zetor traktort. Nagy érdeklődés kísérte a 17 munkaműveletre alkalmas Maulwurf-traktorok bemuta­A lottó nyerőszámai: 28,44,48,78,88 Pénteken délelőtt 10 órakor a keszthelyi szabadtéri szín­padon mintegy négyezer főnyi érdeklődő közönség előtt sor­solták ki a lottó 32. játékhetének nyerőszámait. Az öt nyerő­szám a következő: 28, 44, 48, 78, 88. mai nap 1958. augusztus 9, szombat, Ernőd napja. A Nap kél 4.30 órakor, nyugszik 19.08 órakor. A Hold kél 23.50 órakor, nyugszik 14.19 órakor. Várható időjárás: jelhőát- vcmulások, több helyen eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északi szél. A nappali hőmérséklet egy-két fáikkal emelkedik. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22 —25 fok között. 1600 szín- és mintaváltozatban 277 féle szövet A gyapjúszövő gyárak őszi újdonságai Hruscsov fogadta Jósé Gabaldón venezuelai békeharcost Nyikita Szergejevics Hrus­csov, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke fogadta Jó­sé Rafael Gabaldón táborno­kot, a venezuelai béketanács elnökét. A tábornok a szovjet békebizottság meghívására ér- kezett a' Szovjetunióba. Előző­leg részt vett a stockholmi le­szerelési és nemzetközi együtt­működési kongresszus munká­jában; Hruscsov szívélyes beszélge­tést folytatott Gabaldón tábor­nokkal. A beszélgetés érintette a mai nemzetközi helyzet kér­déseit, a latin-amerikai népek­nek a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott harcát, s a latin-amerikai országoknak békeövezetté változtatását. A beszélgetésnél jelen volt Mihail Kotov, a szovjet béke­bizottság ügyvezető titkára. A klosterneuhurgi disszidens-tábor kilenc magyar lakója került börtönbe Hivatalos jelentés szerint a klosterneuburgi disszidens-tá- borban az augusztus 2-án tör­tént összetűzéssel és véres verekedéssel kapcsolatosan a tábor kilenc lakóját őrizetbe vették és a bécsi államügyész­ség fogházába szállították. Va­lamennyi ellen lázadás és ha­tóság elleni erőszak miatt bűnvádi eljárást indítottak. A gyapjúfonó- és szövőgyá­rak 1600 féle szín- és minta- változatban 277 féle szövetet gyártanak az őszre. Ilymódon a választék sokkal bőségesebb lesz, mint az előző években. Sok új, finom szövettel is meglepik a gyárak a vá­sárlókat. A Gyapjúmosó- és Finom­posztógyár Cremona elneve­zésű női kabátszöveíe az elő­ző hónapokban csak exportra készült, az ősszel azonban már a hazai üzletek-is árusítják. Ugyanitt tisztagyapjú női ru­hakelmét és angóraszőrrel fi­nomított kosztümanyagot is szőnek. A Hazai Fésűsfonó- és Szö­vőgyár kétféle, tisztagyapjú ga- bardin szövetet ad át a kereskedelemnek és hat színben készíti az új bun- dahuzat-anyagot. A kereskedelem kívánságára kis mennyiségekben sokféle divatos, finom fésűsszövetet és mintegy 5000 négyzetméter millepoint tisztagyapjú anya­got is gyárt. A Lódenposztó- gyártól Gyöngyi néven több színben kerül ki a poliamid- szállal kevert nőiruha-szövet. A Magyar Posztógyár egyik újdonsága a jersey utánzatú női ruhára való. Regatta né­ven fregoli kabátszövetet is hoznak forgalomba, amely­nek egyik oldala fésűsgyapjú, a másik oldala kashaszövet lesz. Tisztagyapjú sportöltöny­szöveteket is gyártanak tweed mintázással. A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár kedvelt műszál nőiruha- szövetei között újdonsá­got jelentenek majd a dí- szítőfonallal mintázott anyagok. Ezek rugalmasítva kerülnek forgalomba, hogy ne gyűrőd- jenek olyan könnyen. Az Új­pesti Gyapjúszövőgyár az olasz divat szerinti homos- punes-szerű nőikabát-szöve- teket szállítja az üzletekbe. A gyár felöltőszövetei tartós im- pregnálással készülnek. — ARATÓBÁLT rendez ma este 8 órakor a gyömrői Petőfi Termelőszövetkezet. — KÖZVETÍTI A TELE­VÍZIÓ A víg özvegyet. A ma­gyar televízió augusztus 14- én este helyszíni közvetítést ad az Operaház margitszigeti szabadtéri színpadáról. A műsoron Lehár Ferenc ope­rettje, A víg özvegy szerepel, a címszerepben Házy Erzsé­bettel. — RÓMAI KATONAI ŐR­TORONY romjait hozta fel­színre a legutóbbi áradás Kisoroszi határában. A köz­ség területén ez már a har­madik őrtorony. Ez a torony a kismarosi révállomás köze­lében fekszik, a szigeten. — ALAPÍTVÁNYOKAT szerveztek a járási pártbi­zottság és a járási tanács tá­mogatásával a nagykátai Damjanich János gimnázium tanulói részére. Az alapítvá­nyok havi 100 forintból áll­nak, odaítélésükről az alapít- ványozó és az iskola igazga­tója dönt. — LEESETT A PINCÉBE Kemencés László 12 éves ceglédi (kisfiú. Lábszárcsont töréssel a baleseti 'kórházba szállították. Megjelent a „Fehér Könyv" V. kötete: Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése A Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának kiadásában Nagy Imre és bűntársai ellen- forradalmi összeesküvése cím­mel megjelent a Fehér Könyv V. kötete. A könyv elsősorban azokat az új, a bűnvádi eljárás so­rán feltárt dokumentumokat és elhangzott vallomásokat tartalmazza, amelyek Nagy Imre és csoportja államelle- hes tevékenységét bizonyítják. Ezek a dokumentumok iga­zolják, hogy Nagy Imre veze­tésével már jóval az ellenfor- tadalom kirobbantása előtt titkos földalatti szervezkedés folyt a fennálló államrend ‘megdöntésére, s hogy Nagy Imre és csoportja 1956. októ­ber 23 és november 4 között a régebben kidolgozott — és írásba is foglalt — titkos terveket hajtotta végre azzal á céllal, hogy a Magyar Nép- köztársaság államrendjét meg- döntsék, Magyarországot ki­szakítsák a szocialista tábor­ból, átvigyék az imperializ­mus táborába, s a hatalmat átjátsszak a nyíltan fasiszta elemek kezére. Régi emlékeket idéz a hint» — A MAGYAR CSILLA­GÁSZOK küldöttsége is részt vesz a Nemzetközi Csil­lagász Unió moszkvai kong­resszusán. A kongresszust augusztus 12—20 között tart­ják. — KÍNAI FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik ma dél­ben a Kultúrkapcsolatok In­tézete és a Műcsarnok ren­dezésében az Ernst Múzeum­ban, — MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉPÜL még ebben az évben a kocséri külterületi lakosság részére a 11. dűlőben. A 12 000 katasztrális hold kiter­jedésű község lakóinak je­lentős része ugyanis messze lakik a községi kultúrotthon- tól. Az építkezés összesen körülbelül 130 ezer forintba kerül. Az építőanyag nagy része már megvan. A lakos­ság 50 000 forint értékű tár­sadalmi munkával járul hoz­zá az építkezéshez. — MOSÖZSÁK KAPHA­TÓ a KERAVILLrüzleteh- ben. A mosógépek nem'kímé­lik eléggé a finomabb fehér­neműket. A ruhák védésére Budapesten a Kossuth Lajos utca 2, a Szent István körút 25 és a Rákóczi út 75. szám alatti KERAVILL-üzletek- ben megkezdték a védőzsá­kok árusítását. Adlai Stevenson, aki Moszk­vából pénteken Varsóba uta­zott, újságírók előtt kijelen­tette, hogy Hruscsovval folyta­tott megbeszélései segítettek „felmérni azt a szakadékot, amely a szerencsétlenül ala­kult körülmények folytán el­választ já a két országot”. Ste­venson a továbbiakban kije­lentette: Ügy gondolom, na­gyobb mértékben és szabadat»-§ ban kell eszméinket és értesü-1 léseinket kicserélni, mint eddig. § Versenyezzünk építő és nem | pusztító jellegű problémák = megoldásában, például az em-1 béri élet meghosszabbításának | kérdésében, küzdj ünk közösen | az egészségügy, az oktatásügy | és a gazdaság fejlesztésében, | valamint a nemzetközi barát- | Ságért. Hatalmas ciklon a Pó folyó völgyében Csütörtökön hatalmas erejű ciklon söpört végig a Po folyó völgyében levő Casalsigone városon. Házakat pusztított el, sírokat tépett fel és legalább negyven ember sérült meg. Egy 18 éves fiú elmondotta, hogy a ciklon felkapta és két­száz láb távolságra sodorta el, anélkül, hogy tudta volna, tu­lajdonképpen mi történik vele. A sérültek közül többen el­Elkészült, és átadták a forgalomnak a MAVAUT-állomást is Szentendrén. Augusz- | tus 4-én — a megyei és városi tanács kép- | viselőinek, valamint a MÄVAUT igazgató- | ság műszaki és forgalmi szakembereinek je- i leniétében — Tóth Mihály, a MÄVAUT igaz- | gatója adta át a 252 000 forintos beruházást, | Mikroorganizmusok a Déli-sark jégpáncélja alatt Mayers amerikai bakterioló­gus 30 méter mélyen a Déli­sark jégpáncélja alatt eddig is­meretlen mikroorganizmusokat talált, amelyek a melegben feléledtek. Kizártnak tartják, bogy a mikrobák a fúrás al- § kalmával kerültek volna a jég- ! be. A 30 méteres jégvastagság- ! ból ítélve a mikrobák életkora 1 legalább 800 és legfeljebb 3000 I év. M/ .JELENTIK* mondották, hogy a forgószél | felkapta őket és falakhoz, va- | lamint épületekhez csapdosta. | A sérültek közül kettőnek ál-1 lapota életveszélyes. Több csa- | Iád a szabad ég alatt aludt, | .... . „ mivel nem mert visszatérni 1 Tető alatt van mar a Szentendrei Állami megrongálódott otthonába. A 1 Gimnázium új épülettömbje. Bár az epitke- e7p| o tplpfonv?7PtékGkGt is ü zés csíik ä következő esztendőben fejeződik elszakította és így a szeren-1 be, de már az idei iskolai év kezdetén, szep- csétlenség híréről Cremonában 1 tember elsején átadnak a kőművesek négy csak jóval később szereztek tu-1 tantermet, amit megígértek. Jöhetnek hat a domást. 1 diákok! A Nagyvásártelepre pénteken reggel 106 vagon és 25 tehergép­kocsi áru érkezett, ebből 41 va­gon vegyes zöldáru, hét vagon paradicsom, 24 vagon dinnye és 32 vagon gyümölcs. A Csepel-szigeti nagy bolgár­kertészeti üzemek is megkezdték a húsos fehérpaprika szállítását.. A KÖZÉRT zöldséges boltok a fehérpaprikát kilónként 2.20, az egvéb paprika fajtákat 2 forin­tért árusították. A földművesszö­vetkezeti csarnoki zöldséges le- rakatok a paprikát egységes áron. kilónként 1.80 forintért hozták forgalomba, az alma­paradicsomot pedig 2.40 forintért adták. Olcsóbb lett még a leves­be való zöldség, a sárgarépa, a zittaui vöröshagyma, a piros-* káposzta és a gumószeller. Fejlődik a Duna gyöngyszeme; Szentendre STEVENSON: „Ki kell szélesíteni az amerikai—szovjet kapcsolatokat“

Next

/
Oldalképek
Tartalom