Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-09 / 187. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! hírlap I MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI TANÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM ARA .10 FILLER 1958. AUGUSZTUS 9. SZOMBAT Tegnap este összeüBt az ENSZ rendkívüli közgyűlése „Nagy hálát érzünk a szocialista országok iránt" — jelenteti«* ki az iraki miniszterelnök Csütörtökön este, magyar Idő szerint húsz órakor, összeült az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a szovjet és az amerikai javaslatot a közel-keleti válság megtárgyalásával foglalkozó rendkívüli közgyűlés összehívásáróí. A vitában a következő sorrénd- ben szólaltak fel a küldöttek: Szovjetunió, Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Szoboljev, a Szovjetunió képviselője azzal vádolta a bagdadi szerződés tagállamait, hogy katonai intézkedéseket tettek az arab országok ellen Irányuló támadás kiszélesítésére. A szovjet küldött emlékeztetett arra, hogy az angolok <— bár állításuk szerint Jordániában állomásozó csapataik kivonására készülnek — újabb is újabb katonákat küldenek oda. A szovjet küldött hangsúlyozta: ha az ENSZ nem tesz lépéseket a nyugati csapatok visszavonatására, úgy ezzel további engedményeket tesz a támadóknak. CaboT Lodge amerikai küldött igyekezett menteni a libanoni agressziót, Dixon brit delegátus pedig kijelentette, kormánya hajlandó a rendkívüli közgyűlés előtt „igazolni” a Jordániái angol beavatkozást. Dzsavad, az Iraki Köztársaság képviselője hangoztatta, hogy «z összeülő közgyűlésnek mindenekelőtt az amerikai és angol csapatok libanoni, illetve jordániai jelenlétével kell fog- laUtoznia, mert ez az állapot fenyegeti a világ békéjét. Az angol—amerikai akció nem felel meg az ENSZ-alapok- mány szellemének és betűjének — mondotta Irak küldötte. Végül több mint hatórás vita után az utolsó percben kompromisszum jött létre, amely lehetővé tette a Tanács egyhangú döntését. Az amerikai határozati javaslatot ugyanis a Szovjetunió, Anglia és Panama Indítványai nyomán módosították. A határozatból így kimaradt a libanoni és a jordániai problémákra való közvetlen utalás és lényegében csak az maradt benne, hogy a Tanács a világszervezet rendkívüli közgyűlésének ösz- szehívását kéri. A Biztonsági Tanács határozata értelmében Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára, a közgyűlés rendkívüli ülését tegnap helyi idő szerint 17, magyar idő szerint 22 órára összehívta. Az AP jelentése szerint Abdel Karim Kasszem, az Iraki Köztársaság miniszterelnöke és Aref belügyminiszter Bagdadban nyilatkozott a csehszlovák sajtó képviselőinek. „Az Iraki Köztársaság külpolitikája — mondotta a miniszterelnök — a bandungi határozatokon alapszik és jellegét a pozitív semlegesség határozza meg. Irak mindenekelőtt az arab országokkal való szoros együttműködésre törekszik° — mondotta Kasszem, majd utalt arra, hogy a nép akarata dönti el, az Egyesült Arab Köztársasággal föderáció vagy másformájú kapcsolat fogja-e össze Irakot. — Mivel szabad nép vagyunk, az egyenlőség elve alapján lehetnek barátaink Nyugaton és Keleten is. Nagy hálát érzünk a szocialista országok iránt, amiért nehéz óráinkban elismerték az Iraki Köztársaságot. Mi ezt sohasem felejtjük el — hangsúlyozta Kasszem miniszterelnök. Di. Süt [mire kiiiügymmisiler Hlew-Yorkba utazott Dr. Sik Endre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere pénteken elutazott New Yorkba, ahol a magyar küldöttség vezetőjeként részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezetének rendkívüli közgyűlésén. Erőteljesen fejlődik a termelőszövetkezetek állatállománya lományuk 141 200-zal, baromfiállományuk pedig csaknem 600 000-rel növekedett. Kétmillió forintos exportfejlesztési beruházás a Csepel Autógyárban Tizenegy különleges gépkocsi-típus mintapéldánya készül el a második félévben Fürgén jár a fényes tű Cser- nák néni kezében, s egykettőre megkapja a zsák a maga foltját. Gabona kerül bele azonnal a cséplőgép alól A MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat és a Csepel Autógyár szerződést kötött a munkaigényesebb és azonos gyártási költség mellett magasabb világpiaci áron értékesíthető különleges gépkocsik gyártásának fejlesztésére. A MOGÜRT exportfejlesztési alapjából csaknem kétmillió forintot bocsátott a gyár rendelkezésére. Ebből bővítik és korszerűsítik a különleges gépkocsikat előállító kísérleti üzemet. A szerződés értelmében a gyár az idén négy új típus — a D 430-es új sebességváltós, a D 710-es normálpótkocsis és a D 710-es cementszállító pótkocsis nyergesvontató, valamint a D 450-es műhelykocsi — mintapéldányát készíti el. A Csepel Autógyárban a szerződéstől függetlenül is több új speciális gépkocsi prototípusa készült, illetve készül. A második félévben az első' félévinél, csaknem kétszer több, összesen 11 új típus mintapéldányát szerelik össze a kísérleti üzemben. Ezek közé tartozik a csökkentett tengelytávú, egyenes oldalú, tehát kevesebb anyagot és munkát igénylő teherautó-alváz, amelyre az Ikarusban újtípusú tűzoltókocsit építenek. A gyár kísérleti üzemében már tervezik a jövő évi típusokat is. 1959-ben egyebek között többféle nyergesvontatójú tartály- kocsit gyártanak majd. Ünnepi gyűlések, kitüntetések, kulturális és sportesemények a vasutasnap programjában Vasutasaink nemcsak munkasikerekkel készültek a nyolcadik vasutasnapra. Rendezvényekkel, kulturális és sportműsorokkal teszik színessé ünnepüket. Tegnap, augusztus 8-án délután nyitották meg Budapesten a Technika Házában a vasutas újítók kiállítását. Ugyancsak tegnap nyitotta meg kapuit a nyolcadik vasutas képzőművészeti kiállítás a Magyar Képzőművészeti Főiskola kiállítási termében. Ma délelőtt fél 12-kor ünnepélyes keretek között avatják fel a Landler .fenő Kultúrotthonban a névadó, Landler Jenő elvtárs szobrát. Az ünnepélyen Németh József miniszterhelyettes, a MÁV vezér- igazgatója mond beszédet« Utána három órától sport- és kultúrműsorral szórakoztatják a vasutas dolgozókat. A Parlament kupolacsarnokában ma délután három órakor nyújtja át Kossá István közlekcdés- és postaügyi miniszter a legjobb vasutasoknak a kormánykitüntetéseket és a Kiváló vasutas jelvényeket. Vasárnap reggel nyolc órakor kerül sor a gellérthegyi szabadság emlékmű ünnepélyes megkoszorúzására. Délelőtt adja át Kossá elvtárs rendeltetésének az új győri felvételi épületet. Vasárnap délután rendezik meg a Szőnyi úti sporttelepen a szakszervezeti kultúr és sportünnepélyt. A műsor kiemelkedő eseménye lesz a magyar—szovjet vasutas válogatott labdarúgó-mérkőzés. Az ugyanitt 20 órakor kezdődő díszelőadás műsorában fellépnek: Fodor János Kos- sut-díjas érdemes művész. Kövecses Béla, Szabó Miklós« Páka Jolán, Szecsődi Irén, az Állami Operaház tagjai. Vácott szombaton este lampionos felvonulással nyitják meg a vasutasnapi ünnepségeket. Vasárnap reggel 9 órakor megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékművet. A délelőtti órákban nagygyűlést tartanak. A nagygyűlésen Berces Jenő elvtárs. a megyei párt- bizottság ipari osztályvezetője mond ünnepi beszédet. Cegléden a mai vasutasfln- nepségen Babinszki Károly elvtárs, a városi pártbizottság titkára beszél. Szobon vasárnap délelőtt tíz órakor tartják az ünnepi gyűlést. Az itteni vasutasnapi ünnepi megmozdulásokon csehszlovák vasutasok is részt vesznek. Vasárnap délután valamennyi nagyobb helységünkben gazdag kultúr- és sportműsor szórakoztatja majd az ünneplő vasutasokat. Otven százalékos vasúti kedvezmény a ceglédi ünnepi vásárra Az augusztus 19—20-i ceglédi ünnepi vásárra utazók részére 50 km-es körzetben, valamint Budapestről 50 százalékos kedvezményt biztosít a MÁV. A vásár két napján a rendes áron megváltott Ceglédre szóló vasúti jeggyel vissza lehet utazni a állomásra. Cegléden különben már épül i a vásárváros. 1200 méter hosz- f szúságban sorakoznak majd i egymás mellett az állami, fő-1 városi és megyei vállalatok, a! kisiparosok meg kisipari sző-1 vetkezetek sátrai, pavilonjai. | A ceglédi dolgozók tiltakoznak az imperialisták közel-keleti agressziója elleni A ceglédi KlOSZ-szervezet tagsága csütörtökön békegyűlést tartott. A békegyűlésen követelték a csúcstalálkozó mielőbbi megtartását, az atom- kísérletek beszüntetését, a katonai támaszpontok felszámolását. Követelték, hogy haladéktalanul rendezzék Közel- Keleten a háborús veszélyt jelentő problémákat. A tiltakozást számos kisiparos írta alá és azt eljuttatták a Hazafias Népfront országos elnökségének. A Cegléd és Környéke Népbolt Vállalat dolgozói a napokban megtartott termelési tanácskozáson határozatot fogadtak el, amelyben ugyancsak tiltakoznak a nyugati ha- 1 talmak közel-keleti fegyveres | beavatkozása ellen és követe-1 lik a csúcstalálkozót. Az Országos Erdészeti Egyesület | vándorgyűlése Az Országos Erdészeti Egye-| sülét augusztus 10-től 13-ig Pé-| esett 300 szakember részvéte-1 lével vándorgyűlést rendez. A § jelenlevők megtekintik a me-| cseki erdőket, előadásokat | hallgatnak. Ez alkalommal | osztják ki az 1958. évi Bedő| Albert-díjakat. A vándorgyű-| lésre több népi demokratikus | ország küldöttségét is várják,1 Szövik a világkiállítás magyar éttermének asztalterítőit A legutóbbi időkben észrevehetően megnőtt a termelő- szövetkezetek állattenyésztő kedve, ami a párt- és a kormány teremtette kedvező fel- í tételeknek, s köztük elsősor- \ ban a 3004-es kormányrendé- 1 let hatásának köszönhető. A i Földművelésügyi Miniszté-1 rium állattenyésztési főigaz- I gatóságán közölték, hegy a ; termelőszövetkezetek szarvas- | marha-állománya az elmúlt I félévben 28 630-cal ■ növeke- f dett, s ezen belül a tehánállo- I mány 6380-nal. Jó jel, hogy a I borjúkat általában felnevelik, i A sertésállománynál még 1 nagyobb a fejlődés: a termelő- I szövetkekezetek ma csaknem 1 58 000-rel tartanak több ser- 1 test, mint a múlt év végén. I Ugyanezen idő alatt a juhál- 1 | Ahogyan hírlik, olyan nagy a brüsszeli 1 magyar étterem vonzereje, hogy hónapokra 1 előre eladták a helyjegyeket. Arról is csiri- I pelnek a verebek, hogy sok francia — aki | megszerette a magyar konyhát és erszénye | megengedi —, naponta helikopteren ruccan | ói Brüsszelbe — ebédelni a magyar étté- | remben. | A szóbeszéd mögött sok igazság rejlik. Ezt | mutatja, hogy immár negyedszer rendelt asz- | talnemű-utánpótlást az étterem vezetősége a | Budakalászi Textilművektől. 1 A legutóbbi rendeléssel (600 asztalterítő, | 200 folyóméter asztalterítővédő) együtt össze- | sen 1100 darab különlegesen finom abroszt, | 7000 darab asztalkendőt, 750 törülközőt és | 1200 méter asztalterítővédőt szállított az üzem s- Brüsszelbe, a magyar étterem és a vendégek 1 legteljesebb megelégedésére. | De nemcsak külföldön, belföldön is hírt | szerzett a gyárnak a brüsszeli rendelés. A | Metropol Szálló követte a példát: névjelével | és emblémájával beszőtt 3800 méter paplanHatszáz abrosz Brüsszelbe készül Búcsúfelvétel a Brüsszelbe induló damasztkollekcióról huzatot; 2000 méter nagypárnának való, 1000 méter kispárnának való huzatot; 1000 méter törülköződamasztot és 2400 méter tiszta len lepedőanyagot rendelt, A gyár készül az október végén vagy november elején megrendezendő len- és kenderipari bemutatóra. Előzőleg, még a tavasz- szal piackutatást tartottak, most annak alapján tárják majd a kereskedelem elé új árucikkeiket, amelyeket 1959 tavaszán már árusítanak is — ha a kereskedelmi vállalatok megrendelik. Azonban — amint a gyártmánytervező osztályon panaszolják — gyakorta előfordul, hogy a bemutatókon rendelkezésre álló nagy választékból a kereskedelem alig rendel, óvatosságból, vagy egyesek túlzott konzervatizmusa miatt. Február elején a nagyközönségnek is bemutatják az új háztartási textíliákat és ruhaanyagokat Budapesten, a Váci utcában. Az új cikkek kivonatos listája: Lenlepedők, finomszálú len ágyneművásznak, többféle finom len damasztáru, bútorvásznak új színekben és mintákkal, új mintájú kertiabroszok. ■ #’ Ls még valami, amn szívesen gyártana a Budakalászi Textil, ha... „kiszélesedne a profilja”: újszerű, gyönyörű ruhaanyagokat. A mintakollekciók csábítóak, és ha egy esztendei kényszerszünet után ismét előrukkol \ az üzem a szövött női és férfi ruhaanyagok- \ kai, hát nem vall velük szégyent. Talán a tavaszi ruhabemutatón a közönség \ is meggyőződhet erről.