Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
ffST UEcrn WCirlap EP 1958. AUGUSZTUS 3. VASÄRNAP Néhány szó az 1957/58. évi asztalitenisz-bajnokságról Ríchány hét eltelt már a legutolsó megyei csapatbajnoki mérkőzések óta, a Pest megyei Hírlap a bajnokság végső tabelláját is közölte már, csupán az van hátra, hogy egy-két dolgot elmondjunk még az elmúlt megyei csapat- bajnokságról. i A férfiak csoportjában kilenc csapat vett részt a bajnokságban, ezek között három tartalékcsapat volt; az NB II-ben szerepelt Vác, Gödöllő és Nagykőrös második csapata. A többi hat csapat közül öt már korábban is részt Vett a bajnokságban, újonc Volt a Péceli MÁV csapata. ; A tavaszi fordulóban — az őszivel ellentétben — több mérkőzés nem került lejátszásra, ezek azonban nem befolyásolták a bajnokság végső kimenetelét A Váci Petőfi II. csapata megérdemelten került az első helyre, a mögötte véglett két csapat szinte egyforma játékerőt képvisel (Fóti IVSE — Dunakeszi Szparta- fcusz), míg az utánuk levő csapatok már jóval szerényebb képességgel rendelkeznek, amit pontszámaik is mutatnak. A bajnokság során általában nem fordultak elő súlyosabb sportszerűtlenségek, azonban a Nagykőrösi Kinizsi II—Fóti SE, a Nagykőrösi 'Postás—Nagykőrösi Kinizsi II mérkőzésen történtek nem vallanak túlzott sportszerűségre, nem beszélve a Nagykőrösi Kinizsi—Vác mérkőzésen történtekről. Jó lenne, ha •Nagykőrösön kicsit többet adnának a sportszerűségre. Nem szabad a jövőben megengedjünk azt sem, hogy egyik-másik csapat joggal, vagy jogtalanul olyan gyakran éljen 'a mérkőzéselhalasztás lehetőségével, mint ahogy azt a (Dunakeszi Szpartakusz tette. A gyakori halasztgatás ártott a bajnokság kimenetelének, örvendetes, hogy viszonylag kevés probléma volt a bajnokságban először szerepelt Pécel csapatával, sőt, dicséretre méltó az az eljárás, amit a női csapat fegyelmezetlen tagjaival szemben alkalmaztak. figyelembe veve a körülményeket, a bajnokságot sikerültnek kell tartanunk, annál is inkább, mert számos megyében egyáltalán nem rendeztek megyei csapatbajnokságot. Feltehetően az új bajnoki évben új csapatokkal még érdekesebb lesz a megyei bajnokság, amit erősíteni fognak a bajndki rendszer átszervezése folytán az NB II-ből kiesett csapatok is: Nagykőrös és Gödöllő. Szó lehet egyes korábban megyei bajnokságban szerepelt csapatok újra való beosztásáról is, ha kérik, osztályozó mérkőzés útján; Másodízben rendeztük meg a női csapatbajnokságot DC- rendszerben olyképpen, hogy az összes mérkőzés két alkalommal — Vácott és Gödöllőn — került lebonyolításra. Szükségmegoldás volt a DC-rend- szer is és a két helyen történt lebonyolítás is. A jövőben azonos sorsolást kívánunk biztosítani a férfi és női csapatnak. A Gödöllői Ganz indulásával lényegében már el is dőlt a bajnokság kérdése, hiszen ez a csoport ha rövid ideig, de magasabb osztályban is szerepelt már. A bajnokságban csak hét női csapat indult, ezek közül is a második fordulón a rossz időjárás miatt csupán négy jelent meg Ilyen előfeltételek mellett a női csapatok bajnokságának sorrendje, az első helyezett Gödöllőt kivéve, nem volt reális, éppen a sok le nem játszott mérkőzés miatt. Ennek ellenére mégis azt kell mondani, hogy a bajnokság megrendezése nem volt felesleges, mert legalább alkalmat adtunk a női versenyzők egymással való találkozására. hogy a következő évi bajnokságban nem leszünk kénytelenek szükségmegoldás- k,?z f°lyar*iodni és megteremtődik egy reális bajnokság előfeltétele.' (fodor) Esküvőre fátyol-, mű- virág kü lönil eg essé g ek készítője Kovácsné, Budapest, Garay utca iá. Garay térnél. Útfelújítási Budapesten megyében Pest megyei és Útépítő munkát és Pest vállal a Kőbánya Vállalat, Festő és mázoló szakmunkásokat kizárólag budapesti munkahelyekre ALKALMAZ a Csepeli Tatarozó Vállalat. Budapest, XXI. kér.* Ady Endre utca 15. Budapest, V.* Királyi Pál utca 11* Telefonj 183—738. Festék szaküzlet vezetőt keresünk. Szak- képzettség, szakmai gyakorlat, valamint erkölcsi bizonyítvány szükséges. Ha a feltételeik megvannak, az állás azonnal elfoglalható. Nagykátai Földművesszövetkezet. Sürgősen eladó Tár- nokügteten 200 négyszögöles, most érő gyümölcsös, bekerítve, kúttal, víkendház és benne levő (anyag) kertiszerszámmal. Bővebbet Kárpáti Lásizló, Érdliget, Sport-szálló (Casino). Nem is használt, 350- es ÁJS motorkerékpár betegség miatt sürgősen eladó. Cegléd, Puskin u. 6. síz. Termelők! Figyelem! Növendékái latok számára abraktakarmányt kaphatnak cserébe. 100 kg májusi morzsolt kukoricáért 120 kg korpát, 115 kg májusi morzsolt kukoricáért 100 kg takarmány- árpát adnak a Terményforgalmi Vállalat telepei és a terményfelvásárlásra kijelölt ’ földművesszövetkezetek, 1 I n-rá? 'eüs Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Mező Ferencnek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság tagjának az 1928. évi szellemi olimpián aratott győzelme 30. évfordulója alkalmából a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést adományozta. A kitüntetést augusztus 2-án Murai István, az MTST elnök- helyettese ünnepélyes keretek között nyújtotta át. A Bolgár Sí Szövetség meghívására a jövő héten Bulgáriába utazik Fred Rössner, az osztrák síválogatott edzője. Rössnert azzal bízták meg, hogy tanulmányozza Bulgáriában a síterepeket s a bolgár síversenyzők edzéseit. Az NSZK ifjúsági teniszcsapata pénteken a Galea Kupa elődöntő, jében 3:o arányú vezetésre tett szert Románia ellen s már győztesnek tekinthető. A döntőben az NSZK ellenfele Spanyolország együttese lesz. A szeptemberre tervezett Egyesült Államok—Skandinávia atlétikai viadalt, amelynek színhelye Los Angeles' lett volna, anyagi nehézségek miatt lemondták. A szovjet főiskolai atlétikai bajnokság küzdelmei során Nina Otkalenko pénteken 2:05.8 perces kitűnő idővel nyerte a 800 m-es női síkfutást. Otkalenko csak nyotctized másodperccel maradt »I az általa tartott vUágcsúcstóI. Kei új világcsúcs-» eredmény! A Topeca-ban folyó amerikai női úszóbajnokság pénteki versenynapján az amerikai Chris von Saltza 2:37.4 perccel új világcsúcseredményt ért el a zOű m-es női hátúszásban. A régi világrekordot a holland Lenie de Nija tartotta 2:38.5 perccel, Az Alma Atában rendezett súlyemelő versenyen a szovjet Uljanov a légsúiyú kétkaros nyomásban 110 kg-mal új világcsúcseredményt állított fel. A régi világcsúcsot is ő tartotta 109 kg-mal. Az Olympiakos Piräus, Görögország bajnokcsapata a Törökország és Görögország közötti politikai feszültség miatt lemondta a labdarúgó klubcsapatok Európa Kupa tornáján való részvételét. A görög bajnokcsapatnak első mérkőzését Isztanbrulban kellett volna Játszania a Besiktas ellen. A megyei döntő után — az országos döntő előtt EfiTv hete, hogy befejeződtek a megyei spartakiád küzdelmei, de a nagy verseny egyes érdekes, izgalma* jelenetei még mindig élénken élnek a részvevőkben: sportvezetőkben, spor- tolókban és szurkolókban egyaránt. A figyelem most elsősor-» ban a győztesek falé fordul, akik máris szorgalmasan, tervszerűen készülnek az augusztus 22—23—24-én Szolnokon megrendezésre kerülő országos döntőre, hogy méltóképpen képviseljék megyénk színeit. Az alábbiakban képsorozatban számolunk be a megyei spartakiád döntő egyes érdekesebb jeleneteiről, valamint bemutatjuk a győzteseket, akiktől az országos döntőn is sokat várunk. A női tornászverseny első három helyezettje. Balról jobbra: a visegrádi, a jászkarajenői és a gyóni tornászcsapat kapitányai ........... M ég nem késett el! Még nincs vége a nyárnak! Vásároljon csónakjához SIRÁLY csónak oldalmotort Ára: 3000 forint. Kapható: KERAVILL-boltokban és állami áruházakban. Meglevő motorjához csigaszárat és egyéb alkatrészeket a KERAVÍZ,L-boltokban beszerezhet! A járások közötti pontverseny első három helyezett járásának vezetői az emelvényen: középen a győztes szentendrei járás vezetői a KISZ vándorzászlójával (Vajdics György KISZ-titkár, Tompach Jakab járási TST-elnök), balra a 2. helyezett budai járás vezetője (Berta Piroska JTST-elnök h.), jobbra a 3. helyezett ceglédi járás vezetője (Szabó Ferenc JTST-elnök) Baranyai Teréz (budai járás), a női súlylökés győztese. Eredménye: 10,20 m PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottsági Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér li Telefon: 343—100, 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. DiúfHtyci j MUtY Biztosítsa hízósertését elhullás,vagy kényszervágás esetére. A biztosítási díj 4 hónapig 44 Ft, 6 hónapra 60 Ft. Állatorvosi vizsgálat nem szükséges. Bővebb felvilágosítást az Állami Biztosító helyi megbízottai és fiókjai adnak rvvvvyvvTvTVTvvvvTVTVvvTTvvvvvvvVTVvtvtvvtvvvvtvvvvvvvvvvvtvvv Falusi fiatalok! Jelentkezzetek mező / • tanulónak A mezőgazdaságban, állattenyésztésben és mezőgazdasági iparban képesítéshez kötött alábbi szakmákban 2—3 évre tanu'ókat felveszünk: kertészeti szakmára, növénytermelési szakmára, állattenyésztésre Jelentkezni lehet: a Nagykőrösi Állami Gazdaságban.