Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-24 / 199. szám

\

4

""&Cirlao

1958. AUGUSZTUS 84. VASÁRNAP

A zenére hajlamos

Jaroszlav Szmeljakov:

NICOLE COURCEL

elhagyott kisfiúk abonyi otthonában*

Anyám

Anyám a jóságnak mintaképe. Örömöd, s bánatod vidd elébe ki boldog vagy, s te, Sei nyomorék. Gondja van ebédre és teára este lefektet nyugtató ágyba: míg magát várja a rossz szuszék.

öreg szegénykém. Látszik is rajta, megtépázta az élet viharja, ámbár nem látta semmi hasznát. Amikor csak éji nesz hallszik, s a villanykörték szeme kialszik az éjjeleken ő virraszt át.

Így látom levél fölé hajolva, gyors iramlással suhan a tolla, válaszát várja messzi vidék, nem asszony: élő lelkiismeret, egyiknek így nyújt segítő kezet, másnak elküldi üdvözletét.

As ahouyi ,}«tsef Attila nevelőotthon, hetven muzsikus apróság hajléka

Nem sokan tudnak létezéséről, de van, működik és igen szép eredményeket ér el az újszerű úton, amelyen elindult: az abonyi József Attila nevelőotthon. A neve nem sokat mond, egyáltalában nem árulja el azt, ami az intézmény lényege, ami megkülönbözteti sok száz más hasonló nevű intézményünktől. Sík János igazgató, aki különben az abonyi zeneiskola hegedűtanára is, ezeket mondja róla:

— Ebben a kis nevelőotthonban, amely Abony egyik szép, műemlékké nyilvánított kúriájában, a felszabadulás után állatni tulajdonba került Salacz- íéle kastélyban kapott hajlékot, 70 kisgyereket, mégpedig fiúgyereket nevelünk. Valamennyinek az állam a gondozója,

elhagyott gyerek

vagy apátlan-anyátlan árva, vagy pedig olyan szülők gyermeke, akik nem törődnek vagy elfoglaltságuk miatt nem törődhetnek gyermekeikkel. Hattól tízévesek, összeválo- gatásuk meghatározott - szempontok szerint történik. A legfőbb szempont az, hogy hajlamosak legyenek a zenére. Ez az, ami intézményünket egyedülállóvá teszi az egész országban. Gyerekeink itt végzik el az általános iskola első négy osztályát, amelynek legfontosabb tárgya természetesen a zene. Nagy gonddal tapasztaljuk ki, hogy kinek milyen hangszerhez van leginkább hajlama és aszerint tanítjuk. A negyedik osztály elvégzése után elhagynak bennünket, hogy Abony zeneiskolájában § tanuljanak tovább. Annak el-! végzése után még följebb me-f hetnek, majd akár a zeneaka-i démián fejezhetik be tanulmá-f nyaikat. 1

Most a nyári vakációban! elég csöndes ez a zenei nevelő-1 otthon. Pihennek a gyerekek, |

Az abonyi József Attila nevelőotthonnak, amely egyetlen a maga nemében, Pest megye a gazdája, de sorsát Abony köz-, ség tanácsa is szívén viseli: Mivel országos kultúrmissziótr teljesít, talán a Művelődési Mi-! nisztérium sem zárkózna el támogatása elől. Ha tehát állam.'), megye és község közösen vállalná az áldozatot, minden nagyobb erőfeszítés nélkül is megoldhatnák a bővítés kér-j dését. . m. 1. ?

Keszthelyi Zoltán:

Munkanélküliek

Mozdulatlan alszik, alszik — bolyhos ködben, föld alatt — fürge kedvünk, szép arany gyík. Lábunk tétován szalad: megroggyanva méri,' nézi a ködszínű köveket és a sárba .belevési nyomdokát, a szív helyett.

Ó, a szívünk sír és sorvadj fájdalommal ver, dobog, iégfcigakkal éri holnap a tél s rokkantó robot; farkasoknak üvöltését visszhangozza, majd a vér. hóvihart pipál a szélvész; benne jajok raja kél...

Házak mellett búsan járunk, feketülnek a tetők, fekete bús ősz-világunk, mint a csendes szemfedők, — elhallgatunk, könnyes arccal kódorogunk ezrivel. vágyunk néha tettre sarkal s bizakodva felfigyel...

(1930)

Így látom, hosszan elüldögélve,

Ősz fürtjeit elsimítja félre (nyugalmát éjszaka sem leli) fáradt két pillája le se koppan. itt közelben és a távolokban vigyáznak őriző fényei.

Barátul fogadná mind a földet, összeadná az ismerősöket, vendégekkel tömné asztalát, s maga csendben, mintha ott se lenne, ülne, halkan suttogva figyelne s elnézné az ünneplők sorát.

Jobbá kellett vön tennem napjaid, és megszámlálnám íkusza ráncaid: neked született e költemény, s mint egykor méhedben hordtál engem, akként cipellek most a szívemben s hordalak, anyám, míg élek én. niiiiuiuiiiimimiiimiiiiiiii!iiMiiiiiiuiiiiiimiii!i!iiiiiiiii!ii!iiKiiii:immmiviiitmiMiiiiui

Montparnasse 19

A közelmúltban fejezték be a Montparnasse 19 című új francia filmet, amelynek főszerepeit Gerard Philippe és Lilli Palmer alakítják. Képünkön a festő (Gerard Philippe) és modellje (Lilli Palmer)

a népszerű francia filmszínésznő játssza az első magyar- francia szélesvásznú színes film, a Fekete szem éjszakája női főszerepét

tiiimNiiimtimimitHiiiiiiiitmiiiiiiiiiiimmiiiiiiinimiiiiiiiiiiiiiiitiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiH

Gereblyés László:

MI, A NÉP

IC-i robog majd szerte hevült szelek élén? ki fog tüzet rakni rengeteg mélyén? a jégverést végre meg ki zabolázza? végül is a valkhit sírját meg ki ássa?

— Mi, a nép! • '

S ki lesz süke-bóka kövek oktatója? ki, gépek szívének földobogtató ja? s ki fog zöld mosolyt a földekre takarni? ki fog az egekre csillagokat csalni?

— Mi, a nép!

S odahaza ki fog más nótát huzatni? ricsajozás helyett emberül mulatni? ki fejeli meg az elkoptatott rendet? ki parancsol végre csendőrnek is csendet? ■— Mi, a nép!

S ki állítja rá a jogot a talpára? ki mond a németnek „cokí”-t valahára? fehér cipót végre ki szeg a szegénynek? ki lesz a pallosa igazságtevésnek?

— Mi, o nép!

(1930)

'MiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiuiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiimmiiiuiiiiiiiitiiiitiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitHiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiittiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iHiiiiiiititiimitiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiniiiiifiki.iiimiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiutiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHt.'

ERNEST HEMINGWAY:

Ahogy a kutya vezeti a vakot...

kor még megvolt az oroszlánom. Ugye, milyen aranyos kis oroszlán volt? Alig várom, hogy viszontlássuk.

— Magam is szeretném látni — mondta a férfi.

— Ö, bocsáss meg.

de a tanszerek és a zeneszer- § számok is. A 70 növendék kö-| zül csak 18 tölti itt a vakáció-1 ját. Ezeknek a gyerekeknek 1 nincs olyan hozzátartozójuk,! ■ Iliinél vakációzhatnának. |

Az otthon gondoskodik |

nyári szórakoztatásukról. A | szomszédos szép abonyi stran-1 dón lubickolnak naponta, élve- | zik a víz, a levegő és a nap- | fény áldásait, különben az ott- | ’ hon szép parkjában játszadoz-1 nak és az intézet konyhája | gondoskodik bőséges élelmezé-| sükrőh A többiek szüleiknél | vagy rokonaiknál töltik a nya-1 rat.

Az intézménynek 18 gyér-1 mekszerető dolgozója van.| Köztük négy nevelő.

— Hajlékunk — mondja azi igazgató — nagyon szép, tisz-| ta, egészséges, napfényes, csak| kissé szűk és ezért zsúfolt-! Nincs külön tanulószoba ben-| ne. A hálótermekben a gyere-1 kék elhelyezését csak emeletes | ágyakkal oldhattuk meg, ami| nem a legszerencsésebb meg-f oldás. így, mivel az épület | műemlék, belső átalakítására | nem gondolhatunk, a hely-1 kérdést csak úgy oldhatnánk | meg, ha elég nagy telkünkön | a műemléképülettől független | melléképületet emelhetnénk és| ott helyezhetnénk el a kony-1 hát, a mosodát és a kamrá-| kát.

— No és akkor mit csi_

náltunik — kérdezte a férfi.

' A lány megmondta.

— Ez a rész nagyon homályos. Sehogy se tudok visszaemlékezni rá.

— Arra emlékszel, amikor otthagytuk a safarit?

— Arra kellene. De nem tuddk. Az asszonyokra emlékszem, ahogy korsóval a fejükön mennek le a forráshoz vízért, meg a vadlibákra, amint a toto vízbe riasztja őket. Emlékszem, milyen nesztelenül vonultaik, hol le a partra, hol megint felfelé. Erős dagály volt éppen, sárgán sorakoztak a homokzáto- nyök s a tengerár a távoli sziget mentén húzott el.t Állandóan fújt a szél, és nem voltak legyek, sem moszkitók, A háznak teteje is volt és cementből padlója és a tetőt tartó gerendák közt egyre csak zúgott a szél. Napközben kellemes, hűvös idő járta, s éjszakánként is hűvös volt.

— Hát arra emlékszel, mikor az a nagy hajó közel jött a parthoz, s aztán megfeneklett apály idején?

— Persze, hogy emlékszem. A legénység csónakba ült, kievezett a partra és megindult az ösvényen felfelé. Hogy megijedtek tőlük a vadlibák, de még az asszonyok is!

— Aznap történt ez, hogy azt a sok halat fogtuk, de haza kellett jönnünk, mert rosszra fordult az idő.

Erre is emlékszem.

— Ma jól .emlékszel mindenre — mondta a lány. — Csak nehogy túlzásba vidd. Arra, felfelé tőlünk, volt alkalmas hely a parton a leszállásra. Egész kényelmesen leszállhattak és magukkal vihettek volna onnan.

— Zanzibárba bármikor eljuthatunk még. De ne erőltesd annyira az emlékezést. Akarod, hogy felolvassák neked? Az öreg New Yorkerben mindig akad valami, amit még nem olvastunk.

— Nem, kérlek, ne olvass — vágott közbe a férfi. — Inkább mesélj. A régi szép napokról.

— Akarod, hogy elmondjam, milyen idő van odakint?

— Esik — mondta a férfi. — Tudom, hogy esik.

— Méghozzá alaposan —■ válaszolt a lány. — Nemigen akad ma turista, aki kimerészkednék ebben az időben. Csúnya szél fúj. lemehetnénk a tűz mellé üldögélni.

— Leinthetünk. Már

egyáltalán nem törődöm ezekkel itt. Szeretem hallgatni, ahogy beszélnek.

— Némelyik elviselhetetlen — szólt a lány. — De akadt köztük néhány egészen rendes ember is. Úgy látom, azok a legrokonszenvesebbek, akik Torcellóba készülnek.

— Igazad van — hagyta helyben a férfi. — Ez még eszembe sem jutott. Pedig semmi érdekeset nem láthatnak addig, amíg ilyen rendesek.

— Készítsek valami italt? — kérdezte a lány. — Tudód, hogy mennyire hasznavehetetlen ápolónő vagyok. Nem szoktam meg az ilyesmit és tehetségem sincs hozzá. Da jó italt tudok készíteni.

— Hát akkor igyunk.

— Mit szeretnél? ■

— 'Mindegy — felelt a férfi.

— Várj csak, lemegyek és hozok valami meglepetést

A férfi hallotta, ahogy az ajtó nyílik és becsukódik, hollotta a lány lépteit a lépcsőn és arra gondolt: rá kell vennem, hogy utazzon el egy időre. Ki kell találnom valamit, hogy rábírjam. Valami ügyes ötlettel kell elö- állnom. Én most már egész életemre ilyen maradok és mindig ki kell majd találnom valamit, hogy ne rontsam el és ne tegyem tönkre az ő életét is. Olyan szépen viselkedik, pedig nem arra van teremtve,

hogy szépen viselkedjék. Mármint hogy ennyire elvakultan, szépen viselkedjék nap-nap után.

Aztán ismét hallotta a lány lépteit a lépcsőn és megfigyelte, mennyire más a járása most, hogy két poharat hoz, mint amikor üres kézzel ment le. Hallgatta, hogy dobol az esg az ablaküvegen és beszívta a kandallóban égő bükkfahasábok illatát. Mikor a lány belépett, a férfi kissé túl hamar nyújtotta ki kezét az italért. De aztán kitapintotta a hosszúkás, hűvös poharat, körülfogta ujjaival és érezte, hogy a lány is fogja a poharat.

— Felfedeztem itt a mi régi italunkat — mondta a lány. — A Campari and Gordont, jéggel.

— Nagyon jó érzés tudni, hogy te olyan lány vagy, aki sohasem mondaná, hogy „holtpontra jutottunk”.

— Sohasem mondanék ilyesmit — válaszolt a lány. — Mert egyszer valóban „holtpontra jutottunk”.

— „Mi mindig szilárdan állunk a lábunkon, ha döntésre kerül a sor" — idézte a férfi. — Emlékszel, amikor megtiltottuk egymásnak ezeket a frázisokat?

— Ez akkortájt történt, ami— Nem emlékszel, hogy ezt a frázist is megtiltottuk egymásnak?

— Pedig most csaknem még egyszer kimondtam.

— Tudod — kezdte újra a férfi —, szörnyen jól tettük, hogy idejöttünk. Erre szinte kézzelfoghatóan emlékszem, hogyan történt. Ez a „kézzelfogható” új szó most, de hamarosan ezt is megtiltjuk majd egymásnak. Ez a dolog azonban mégiscsak csodálatos. Hallgatom az esőt és szinte látom is, ahogy paskolja a köveket, a csatornát, a lagúnát, látom, ahogy a fák meghajolnak a szélben, s azt is, hány színben ragyog a templom meg a torony. Ami engem illet, ennél jobb helyet nem is találhattunk volna. Itt minden tökéletes. Kaptunk egy jó rádiót, meg egy magnetofont, és itt jobban tudok majd írni, mint bármikor ezelőtt. Ha nem sajnálja az ember az időt a magnetofontól, végül megtalálja a megfelelő szavakat. Majd lassan dolgozom: akikor szinte látom magam előtt a szavakat, ahogy kiejtem őket. így aztán, ha rosszak azok a szavak, meghallom rajtuk, hogy rosszak, és ki tudom cserélni őket, s addig mester- kedhetem. amíg csak nem érzem, hogy tökéletesék. Drá-