Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
II. ÉVFOLYAM, 182. SZÄM ARA ßO FILLER 1958. AUGUSZTUS 3. VASÄRNAP Német ifjúsági küldöttség Vácott Huszonhat tagú ifjúsági kül- ijöttség érkezett szombaton a Német Demokratikus Köztársaságból Vácra. A német fiatalok a váci járás kiszistái- nak tavaszi drezdai látogatását viszonozták. Tíz napig tartózkodnak Magyarországon, ez alatt megtekintik a váci üzemeket, a fóti Gyermekvárost, Visegrádot és a környék más nevezetességeit. Az Egyesült Államok elismerte az Iraki Köztársaságot > A kairói rádió szombaton bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismerte az Iraki Köztársaságot. A rádió szerint az amerikai nagykövet szombaton délelőtt adta át a bagdadi külügyminisztériumban az Egyesült Államok erre vonatkozó jegyzékét. Újabb jó hír Húsz italbolt megszűnik az él végéig ' A fővárosi tanács kereskedelmi osztályának az a törekvése, hogy lehetőleg mindenütt megszüntesse az úgynevezett talponállókat, amelyek sok esetben kétes elemek találkozóhelyévé váltak. Ebben az esztendőben eddig már 120 italboltot, korcsmát alakítottak át kisvendéglővé, s az új vendéglátóhelyek nagyon megnyerték a vendégek tetszését. A tervek szerint még ebben az esztendőben további 20 italboltot szüntetnek meg, illetve alakítanak át. Több népbüfét, így például a Váci úti és az újpesti népbüfét korszerűsítik. Megyeszerte jól halad a cséplés — szívesen adják el a termelők a gabonát az álkimnák Zabosbükkönyt arat a brigád. Az élen Liziczai Miklós brigádvezető és Harci Józsefné marokszedő A hírhedt aratási kánikula a cséplés dandárjára érte el tetőfokát. Minden elismerést megérdemelnek megyénk cséplőmunkásai, akik az embertelen hőség ellenére is derekasan helytállnak. Dani Ernő elvtárs, a Pest— Nógrád megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságától jelenti: A megye állami gazdaságaiban eddig több mint 440 vagon búza elcsépléséről küldtek be jelentést. A gazdaságik éves tervéhez képest ez a várható terméseredmény közel 60 százaléka. Rozsból mintegy 105 vagonnal, őszi árpából 244 vagonnal csépeltek el július 31- ig. Ami azt jelenti, hogy a várható rozstermésnek is több mint a fele már zsákban, illetve raktárakban van, míg az őszi árpatermésnek mintegy 70 százaléka került eddig elcsépelésre megyei átlagban. Különösen jól halad a cséplés- sel a Cegléd-cifrakerti Állami Gazdaság, amely búzatermésének 91 százalékát csépelte el eddig, míg az utána következő Dánszentmiklósi Állami Gazdaság 81 százalékra végzett eddig a csépléssel. Lázár Antal elvtárs, a megyei gépállomási Igazgatóság agronómusa a kombájnosok dicséretével kezdi a beszélgetést. — Egy gépre 180 hold norma volt kiszabva, ennek ellenére számos olyan kombájnoA ráckevei Duna-szakasz az evezősök paradicsoma Jól fejlődött a cukorrépa, de a nagy meleg visszavetette Sürgős gazoló kapálásra van szükség Az idei 180 000 holdnyi cukorrépa vetési tervet körülbelül ötezer holddal teljesítették túl a termelők. A megkésett és kedvezőtlen tavasz miatt kezdetben lassú volt a növényzet fejlődése, de júniusban rohamosan pótolta az elmaradást és rendkívül dús lombot nevelt. A terméskilátások igen kedvezően alakultak. Sajnos azonban a gyökérzet fejlődése kissé elmaradt a lombozattól, ezért most a legutóbbi 2—3 hetes száraz melegben — mint az Élelmezésügyi Minisztérium cukoripari igazgatóságára beérkezett jelentésekből kitűnik _ az egyes vidékeken, főleg az Alföldön sárgulni kezdett a cukorrépa levele. A túlságosan nagv párologtató felületet tev csökkentik a növények, míg majd a víz- utánpótlás ismét zavartalanná válik. A szakemberek véleménye *zerint a cukorrépatermelő gazdák é§ gazdaságok most a nyári gazoló kapálás gyors és gondos elvégzésével segíthetnek leginkább a „megszoruló” répán. A cukorrépatáblák az idén általában jól gondozottak, de mivel most a talaj- nedvesség minden csöppje drága nem szabad megtűrni még a szórványos gyomokat sem, azonkívül a porhanyó rétegekkel mérsékelnünk kell a rregcserepesedett talaj párolgását. Ha ugyanis a nedvességhiány miatt megsárgul a levélzet egy része, megáll a gyökérrész fejlődése, sőt — mint az 1952-es év tapasztalatai mutatták — a később meginduló új levélképződés a répában már meglevő nyers cukortartalmat 4—3 százalékkal csökkenti. Aggodalomra azonban még nincs ok, a cukorrépának még van ideje bőven. A gyorsan és jól végzett gazoló kaDálás. továbbá néhány kisebb eső, a kedvező ősz még a most megszorult répákon is soka« segíthet Sunk van, aki e mennyiség kétszeresét meghaladta, vagy legalábbis megközelítette. Elsőnek kell megemlítenünk Siskó Györgyöt, a Monori Gépállomás kombájnvezető- jét, aki eddig 330 holdat vágott le. Tegyük fel, hogy nem éri el az átlagtermés a tíz mázsát. Ez a teljesítmény azonban akkor is már 30 vagon körül van. Pálos József, a Vámosmikolai Gépállomás kombájnosa eddig 323 holdat aratott, ami termésmennyiségben 29 vagonnak felel meg. Ugyancsak a Monori Gépállomáson ért el kiváló, 246 holdas eredményt Zagyi Balázs, míg a vámosmikolai Pálos Józsefnek is méltó vetélytársa akadt ugyanazon a gépállomáson Nagy Lajos személyében. Nagy elvtárs eddig 283 holdat vágott le. Meg kell még említeni Vass János szentmárton- kátai kombájnos 253 holdas és Baranyi Ferenc ceglédi kombájnos 243 holdas összteljesítményét. — Egyébként közölhetjük — folytatta Lázár elvtárs —, hogy hétfőtől kezdve kivétel nélkül minden cséplőgépünk munkába áll. Felszabadultak már azok a traktorok is, amelyek eddig a termelőszövetkezetekben a szalmalehúzás, tarlóhóntás, betakarítás . és rpásodvetés munkáit végezték. Cséplésl tervünknek eddig mintegy 30 százalékát teljesítettük, s előreláthatóan augusztus 20-ra befejezzük a cséplést megye- szerte. Persze, nem bánnánk, ha tovább tartana, mert az a tény, hogy aránylag gyorsan végezhetünk, részben annak eredménye, hogy az egyénileg gazdálkodók termésátlagai lényegesen alacsonyabbak, mint a termelőszövetkezeteké. A, cséplés munkájának ilyetén állása mellett megkérdeztük Lányi Pál elvtársat is, a Pest megyei Terményforgalmi Vállalat vezetőjét, milyen a forgalom a felvásárlóhelyeken? Lányi elvtárs a következőket mondta: — Az elmúlt héten megyeszerte mintegy 30 vagon ga-1 bonát vásároltunk fel, s ezzel § elértük felvásárlási tervünk- | nek körülbelül a 30 százaié-1 kát. Igen sok gabonát visznek | a termelőszövetkezetek és f az egyéni parasztok abonyi, I nagykőrösi és ceglédi tele- | pünkre. Az északi járásokban, [ így például az aszódi járás- I ban is, tulajdonképpen csak I most indul meg a felvásárlás. I Máris megállapítható, hogy a I vártnál nagyobb mennyiségű f gabonát adnak el megyénkben f a terményforgalmi vállalat-j nak. Dolgozóink számára \ azonban még csak most kő- f vetkezik a munka dandárja. 1 Ebben az esztendőben az úgy- | nevezett csúcsfelvásárlási hét | mintegy két héttel előbb kö- | vetkezik be, mint a múlt esz- í tendőben. A felvásárlási csú- | csőt éppen a most következő \ hétre várjuk, s dolgozóink er- I re már alaposan fel is készül- | tek. Mindent megteszünk, | hogy gyorsan, pontosan ve- l gyük át a behozott terményt | a dolgozó parasztságtól, s | minél kevesebbet várakoztas- | suk őket a raktárak előtt. | Egyébként közölhetem, hogy | a mennyiségileg valamivel \ gyengébb termés minőségileg | sokkal jobb, mint az elmúlt | esztendőkben bármikor. (ti. v.) Jólesik a hűsítő sör a déli pihenő alatt í Amíg a többiek aratnak, Nagy Ferenc dinnyetermesztő | összegyűjti az érett sárgadinnyét a tsz 24 holdas dinnye- I földjéről A BHÉV kezelésében megindult a közforgalom Taksony és Szigethalom között Javult-e a közlekedés a ráckevei vonalon ? Augusztus 2-án a BHÉV kezelésében megindult a közforgalom a Taksony—Szigethalom közötti vonalon. Az új közforgalmú járat naponta ötször biztosít csatlakozást Taksonyból a MÁV vonataihoz. Taksonyból az első szerelvény 6,20 órakor, az utolsó 0,30 órakor indul. A menetdíj a vonal teljes hosszára 1,80 forint. A hatnapos hetijegy ára 6,20 forint. Ezzel egyidőben a BHÉV nyolt cselédjei a maguk gazdáivá váltak. A hajdani nincstelenek nem is egy-két hold földet, hanem egyenesen T00 holdat vallanak sajátjuknak. Ekkora ugyanis a tsz szántó-, rét- és erdőterülete. A földterülethez gazdasági épületek tartoznak. Istállók, ólak, telve gyönyörűen gondozott fajtiszta tehenekkel, lovakkal, sertésekkel. M~-'tárak, -megrakva a földek terméseivel: búzával, árpával, borsóval. Ez már az idtermés. Minden kalászost elcsépeltek a tsz területén. Jóformán teljes egészében kombájnok aratták, csépelték itt a gabonát, s a kombájnok mögött ott pöfögött azon nyomban a traktor, hogy ellj tarlóvegezze hántást. Tíz esztendővel ezelőtt nehezebb volt még az aratás. De ezt majd elmondják a 9 ünnepségen maguk az alapító tagok, mert öten közülük: Szabó János, Sípos Menyhért, Palkó János, ij'j. Dilik József és Tóth I. Sándor most is hűséges támaszai a szövetke etnek A jubileumi ünnepség 9-én, szom- l ~'>n i —'I 10 órakor kezdődik a tsz udvarán ün- vipélyes közgyűléssel, amelyen részt vesz az egész tagság, s a meghívott vendégek. A közgyűlést közös ebéd követi, majd az ebéd végeztével zeneszó és jó borocska mellet minder részvevő kedvére kintáncolhatja magát. - sz. e. — ráckevei vonalán a közlekedés jobb megszervezésével a ráckevei dolgozók napi utazási idejét mintegy háromnegyed órával csökkentették. Ugyancsak a ráckevei vonalon a vikendezők és a horgászok kívánságára szombatonként sűrítették a közlekedő vonatok számát. Tegnap 36 fokkal tetőzött a hőhullám Kisebb enyhülés, esetleg zivatarfront várható Európa nagy területeit uraló szubtrópusi meleg légtömegek kelet felé húzódtak s a helyébe jóval hűvösebb óceáni levegő áramlik. A Nyugat- és Észak-Euró- pa-szerte kiterjedt, nagy zivatarokat hozó új légáramlás szombatra elérte Magyarország és Ausztria határvonalát. Sőt szombaton hajnalban már Szombathelyről több órás zivatart jelentettek. A zivatarfront vasárnap reggelre elárasztja az egész Dunántúlt s a fővárost is eléri. Nyomában tapasztalható lesz a nagy meleg mérséklődése. A Meteorológiai Intézethez érkező jelentések szerint pénteken Firenzében és Sevillában 40, a Balkánfélsziget számos vidékén pedig 37 fok meleget mértek árnyékban. Hazánkban 35 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ugyanakkor például Londonban 18, Párizsban és Brüsszelben 25 fokra csökkent a nappali hő- mérsékleti maximum. A hőhullám azonban csak szombaton tetőzött Magyarországon. Szegeden, Békéscsabán és az Alföld több pontján 36 fokig emelkedett a hőmérő higanya, s Pécsett is elérte a 35 fokot. A központi előrejelző osztályon adott tájékoztató szerint a nyugatról érkező hűvösebb légtömegek a Dunántúlon 2—3 fokkal, az ország keleti felén pedig körülbelül egy fokkal mérséklik a meleget. Valószínűnek látszik továbbá az is, hogy vasárnap az ország több vidékén lesznek záporok, zivatarok. Hatalmas robbanás Rio ds Janeiróban Mintegy 1000 személy hollétéről nem tudnak Szombatra virradó éjszaka kigyulladt a Rio de Janeiro külvárosában levő központi katonai lőszer- és fegyver raktár. A robbanások állandóan követik egymást. A legelső jelentések szerint a robbanás kezdete óta mintegy 1000 személy hollétéről nem tudnak. A robbanás központjától számított mintegy öt kilométeres körzetben több száz épület rombadőlését jelentették. Valamennyi rádióállomás ismételten felszólítja a véradókat. siessenek a kórházakba, továbbá kéri a gépkocsitulajdonosokat. sürgősen jelentkezzenek a sebesültek elszállítására. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A biai Dózsa Tsz-ben Naqy ünnep lesz Szénimártonkátán E lső tekintetre feltűnik a látogatónak az ünnepi készülődés, amint széjjelnéz a szentmártonká- tai Dózsa Termelő- szövetkezet hatalmas portáján. Néhány férfi az udvart egyengeti, sepregeti, az asz- szonyok meszelnek, takarítanak. Hadd legyen rendben minden, mert nem mindennapi esemény virrad rájuk e hónap 9-ének reggelén. Ekkor ünnepük v~yanis a szövetkezet meoalaku- lásának 10. évfordulóját. Egy évtized csupán néhány perc a történelem időtengerében, hanem a s.entmár- tonkátai szegényparasztság életé- h-’" méois nnay változásokat hozott. Báró Wild- burgh. meg Katona földbirtokosok egykori kizsákmá.