Pest Megyei Hirlap, 1958. július (2. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-16 / 166. szám
i 1958. JÚLIUS 16. SZERDA PISI ML C i~/Cirlap 5 ELLENŐRZÉSEN A SZENTENDREI JÁRÁS ÜZLETEIBEN Ahol hiányzik az árcédula - Mossák a tüllhiggönyt! - A visegrádi „varázsbolt" 30 kg avas szalonna, meg egy kis árdrágítás ják a sorszámát, s a polcról már meg is kapják a kért anzikszot. Utolsó állomásunk a duna- bogdányi 4-es földmüvesszö- vetkezeti vegyesbolt volt. Véletlenül kukkantottunk be, de kár lett volna elmulasztani. Már belépésünkkor meglepett bennünket a paradicsom 10 forintos kilónkénti ára (Pesten ekkor 6,80 forint volt). A számláról kiderült, hogy a boltvezető, Gugolya Béla, 8 forintért vette kilóját. ' A megengedett 20 százalékos haszonkulcs mellett 9,60 forintért kellett volna árusítania. Ö azonban kissé „felkerekítette”. Ugyanígy a fejeskáposzta árát is: két forint 20 fillér helyett 2,50 forintért árusította. Körülnéztünk a raktárban. Fejünk felett mintegy 30 kiló, viharvert külsejű avas szalonna csepegett diszkréten az alatta tárolt árucikkekre. Amott egy veidling zsírmaradék várta a szemétkupac mellett, hogy kiolvasztásra kerüljön. Az elárusítópult mögött kenyérmorzsa, kiszóródott liszt és íestékcsík tarkította az. olajos padlót. Reméljük, mór nem sokáig. Az ellenőrző naplóban tett bejegyzések láttán a boltvezető legalábbis ezt ígérte. Ny. É. Esi, .2£E, & S zombaton este a Hősök terén egész sereg teherautó sorakozott telistele a Hanságba induló Pest megyei fiatalokkal. Derűs volt a hangulat, zengett a nóta, szólt a tangóharmonika. A járókelők, a hirtelen összeverődött nézősereg nem is sejtette, hogy a daloló, vidám társaság a munka- padoktól, a földekről sereglett össze és nem hétvégi vikkend- re. hanem kemény munkára indul. Tíz órára a megye csaknem valamennyi járásából befutottak a kocsik. Lukás elvtárs, a parancsnok, rövid eligazítás után jelt adott az indulásra, s tizennyolc Csepel gépkocsi 440 fiatallal nekivágott a 156 km-es útnak. A nótázás hirtelen abbamaradt. Nem mintha elromlott volna a hangulat, hanem az éjszakai csendrendeleíet be kell tartani! Azért csak tovább évödnek, viccelődnek, A kellemes éjszakában a motorok monoton zúgása lassan mindenkit. elszenderített. Hajnali ötre érkezett mega karaván a horvátkimlei táborba. A Hanság végtelennek tűnő síkját az ébredő nap narancs— hangzik mindenfelől. — Eleget ültünk az úton. És fél hatkor ásóval, lapáttal a kézben felsorakoznak az ezer méteres szakaszon, hogy a három és félezer holdnyi terület csatornarendszerének kiépítéséhez hozzájáruljanak a Pest megyei fiatalok. Nagy irammal és lelkesedéssel látnak a munkához. — Mi az a három köbméter? — hallatszik innen is, (Kínán is. — Kidobálom én azt egy-két óm alatt. De az első egy-két óra utón alaposan megváltozik a hangulat. A Nap erősen tűz. A vizenyős agyagba merített teli lapátok egyre lassabban lendülnek a 18—20 éves karokban. Valamennyiök testét ellepi a verejték. — A betyár életbe — szól az egyik aszódi legényke —, nem könnyű mesterség ez. Ráadásul még a szúnyogok sem hagyják élni az embert. A kiásott árokban lassan felszivárog a víz. Most már gatyára vetkőzve dobálják ki a sarat. S aztán a sáros, masza- tos fiúk örömmel fogadják a pihenő jelzését. A kezdeti nagy nekirugaszkodás után alaposan elfáradtak. Csak most érzik igazán az ét nem Eredményes a burgonyabogár elleni védekezés Készségesen indították meg az irtóhadjáratot a burgonya kártevője: a kolorádóbcgár ellen a termelők és intézmények egyaránt. A növényvédő állomás felhívására a földművesszövetkezetek rendszeresen biztosítják a szükséges vegyszereket: kivéve a- büdai, a szentendrei és a váci' járás egyes községeit. A püspök szilágyi és kisnémedi tanácsok vb-elnökei például kijelentették: ''majd akkor foglalkoznak a burgonyabogár irtásának szervezésével, ha ráérnek, mert most nincs idejük. De ez kivételes eset, általában az a gyakorlat, hogy a tanácsok vezetői, a mező,gazdasági felügyelők, mezőőrök és sok tanácstag is aktívan kiveszik részüket a munkából. Az. előzetes megfigyelések alapján a mezőgazdasági felügyelők értesítik azokat a tulajdonosokat, akiknek tábláit megtámadta a burgonyabogár. Az értq.sít^ti^.töb^ég? azonnal el is végezte a szükséges permetezést, s csak néhány esetben került sor büntetésre. Igen jól halad a védekezés az aszódi, a monori és ráckevei járásban, valamint Cegléden, Vácott, Nagykőrösön. Nemrég a növényvédő állomás hat permetezőgéppel gazdagodott, a földművesszövetkezetek pedig 15 darabbal. Ez a továbbiakban jelentékenyen megkönnyíti a védekezést. felsorakoznak az 1«00 méteres szakaszon méteres sárga fénybe borítja. S a kocsikról leszálló fiúk még álomra hajló tekintete átöleli a hatalmas terepet. íme, ez az a hely. ahol az ifjúság áldozatkész munkája nyomán a ni a még terméketlen, mocsaras megadják a kérdés egész bibliográfiáját, csak győzze olvasni. Ha kívánja, még le is fordítják, bár a nyelvtanulási kedv — a könyvtár vezetője szerint — az utóbbi években nagyon megnőtt. (Persze, amióta megmondtam, hogy külföldre csak azt küldjük ki, aki beszélni is tud ott — mondja R. elvtárs, az értékesítési főosztály vezetője.) H. j. tehát szorgalmasan látogatja a könyvtárat, ezenkívül autóvezetést tanul, szakmai ismereteket és szakrajzot tanít a- helyiipari tanuló intézetben. Irt egy cikket a dieselmotorok feltöltéséről. S hogy ki ne fogyjon a tervekből, s a tanulásból, elhatározta, esti egyetemen megszerzi az elektromérnöki képesítést is, mert csak nem áll meg az első diplománál? M. L.-ről azt mesélik a szerszámszerkesztésben, ahol dolgozik, hogy keresztrejtvény helyett függvényeket szeret megoldani szabadidejében. Pedig még csak technikus, estin végzi az egyetemet. N. I. a műanyagok szakértője, s a példákat még sorolhatnánk. Van kedv, szakmai érdeklődés, lendület a fiatalokban, még ha néha túlzott, még ha néha egy kis beképzeltséggel párosul is. Terveik,‘újításaik nem mindig reálisak, olykor egyáltalán, máskor pillanatnyilag nem megvalósíthatók. Ennek ellenére nincs igazuk azoknak, akik lebecsülik ezt a néha szertelen, mégis sokszor hasznos alkotó lendületet. A fiatalok új iránti érzéke, kezdeményezőkészsége gyakran az idősebbek konzervativizmusába, értetlenségébe ütközik, s ha aztán idővel kiderül, hogy az előbbieknek volt igazuk, az úttörőknek járó elismerés gyakran elmarad. Bár kétségtelen. hogy az éremnek másik oldala is van: az idősebbek tapasztalatait, szélesebb látókörét nem mindig méltányolja és veszi számításba az ifjúi hév. Itt több szerénység, ott nagyobb megértés az együttműködés alapja. S a problémák tárgyilagos megvitatása csak hasznos lehet. Másutt bevált módszer: a gyár vezetői, az igazgatóval az élen időnként leülnek a fiatalokkal megbeszélni a problémákat. Sokat panaszkodnak fiatalok a fizetés miatt. Az egy-két éve végzettek közül H. I. keres a legtöbbet, 1700 forintot. Mikor megkapta, azt mondták, hogy csak tőle függ az emelkedés. Bár munkájával meg vannak elégedve, emelésről szó sincs: az átlagbér kötött, nincs rá ke. rét. A többieké 1300—1500 forint. Úgy érzik, hogy az idősebbek ugyanazért a munkáért többet kapnak, hogy „rajtuk húzzák meg az átlagot“. Nincs teljesen igazuk. Hiszen a tapasztaltabbak tanácsaira sokszor ők maguk is rászorulnak, váratlan helyzetekben nem mindig tudnak eligazodni. A fő baj talán az. hogy anyagiakban nem látnak maguk előtt perspektívát. Nem lehetne esetleg tekintetbe venni a specializálódást és az egy helyben való dolgozást, amely a tapasz, tálát, a szaktudás megbecsülését is kifejezné és elősegítené a törzsgárda kialakulását? A fiatal mérnökök gyakran hivatkoznak arra, hogy kevesebb a fizetésük, mint a szakmunkásoknak. A munkások és műszakiak átlagbére között ugyan mintegy 600—700 forint különbség van, a műszakiak és szakmunkások fizetése között azonban valószínűleg jóval kisebb, a fiatal mérnökök és szakmunkások között pedig minden bizonnyal az utóbbiak javára áll fenn A munkások viszont nem mindig értik meg, hogy a mérnök ül és gondolkozik, rajzol, vagy könyvet, folyóiratot olvas, s ennek eredményeként könnyebb lesz az ő munkája, csökken az önköltség, nő az ő nyereségrészesedése is — vagyis a látszólag semmi mun. ka neki is hasznot hajt. Persze, jó szóval sok mindent meg lehet magyarázni, csak szóba kell állni az emberekkel. Leginkább azokat a mérnököket becsülik, akik maguk is munkások voltak, s ha szükséges, ma is odaállnak a gép mellé, megmutatni, hogy még nem felejtettek el dolgozni. R. Gy. mesélte el, hogy mint üzemvezető annak köszönhette tekintélyét, hogy egy norma miatt panaszkodó magkészítővel egy liter borban fogadott; a.megadott időn belül elkészít egy öntvényt, s a fogadást meg is nyerte. Az a terv, hogy csak néhány évi fizikai munka után veszik fel az érettségizetteket egyetemre, nemcsak azért látszik hasznosnak, mert a végző mérnök nem lép majd egészen tapasztalatlanul az üzembe, hanem azért is. mert kétségtelenül csökkenti majd a szelleakidt éjszaka hatását. Az erdő hűs szélébe húzódva, jó étvággyal lakmároznak a ha- zaiból. Végre megérkezik a söröskocsi is. Egy-két üveg sör elfogyasztása után aztán újra megindul a munka .., Aztán, az elfáradt kezek lerakják a szerszámokat. Mielőtt visszaindulnánk, büszkén visszapillantunk az ezer méteres szakaszra, ahol lassan folydogál a láp vize a Pest megyei fiatalok keze- munkájával ásott csatornában. Szöveg: Dudás János Kép: Viktor Gábor A brigád legfiatalabb roham- munkása, a 15 éves Nagy Ferenc a Csemői Állami Gazdaságból föld rövidesen az ország egyik leggazdagabb termőterületévé válik. A harmatos fű, a hajnali friss levegő mintha minden fáradtságot elűzne. — Gyerünk, kezdjünk neki ... és a legidősebb, Laki Sándor bácsi, a ceglédi Húsipari Vállalattól, aki ide is elkísérte a vele együtt dolgozó fiatalokat \ Csemege-, ecetes- és sós- „uborkaszezon" a Dunakeszi Konzervgyárban A hét elején megkezdődött az „uborkaszezon” a Dunakeszi i Konzervgyárban. Különböző nagyságú üvegekbe apró csemege- uborkát, hordókba pedig sósvizes uborkát tesznek el, amely- ! nek egy része ecettel ízesítve kerül majd forgalomba. Szovjet megrendelésre nagyobb mennyiségű, különlegesen fűszerezett, sós uborkát is készítenek. A Dunakeszi Konzervgyárból az idén összesen hetven vagon konzervált uborka kerül az üzletekbe és külföldre, • ] dotta — éppen most vitték haza a tüllfüggönyt kimosni. | Ügy látszik, a legyek csak j erre az alkalomra vártak .., A kiszolgálás sem gyors és nem is kifogástalan. Ennek legfőbb oka az, hogy a három mérlegből mindössze egy használható. Az eladóknak a mérésnél egymásra kell vár- niok, összecsoportosulnak a mérlegnél, kapkodnak, idegeskednek; előttük pedig hosz- szabbodik növekszik a vásárlók sora. A zöldségeken nincs árcédula, van ezzel szemben rothadt karalábé, amely egy egész rekesszel díszeleg a pulton. Az elárusítónőkön nincs főkötő: hajuk szabadon röpköd a tejeskannák felett. Szöges ellentéte mindezeknek, amit a 25-ös népboltban tapasztaltunk, Négy szóban összefoglalva: tisztaság, rend, udvarias kiszolgálás. És még valami: három hónap alatt 1100 000 forintos forgalom! Visegrád legnagyobb élelmiszerüzlete a 33-as csemegebolt. Tágas, korszerű, világos helyiségben gazdag, ízlésesen elrendezett áruválaszték jellemzi. Sajnos, ez a szép üzlet csekély forgalmat bonyolít le: inkább csak az üdülési szezonban látogatják. Az év többi felében nincs kihasználva a kapacitása. Pedig itt még egészségügyi papír is kapható! Közelében van a 109-es háztartási bolt. Mintha varázsboltba nyitna be az ember: olyan színes, tarka. Kapható itt minden: zománcedény, lánykapulóver, tisztítószer, műanyagcikk, kerékpár, porcelánáru, bizsu, rádió, fehérnemű, papír- és írószer, plasztikcsipke, töltőtoll, boroskészlet és sok-sok visegrádi emléktárgy. Mindezek katonás rendben sorakoznak a zsúfolásig megrakott polcokon, színes, változatos gazdagságban. Az egyik polcon Óvári Gyula - boltvezető saját „találmánya”: a képeslap-tabló. Ez színes kartonlapokra ragasztott' lap- gyűjtemény, . sorszámmal és árjelzéssel. Az üdülők ezt fogdossák, ebben válogatnak. A kiválasztott lapnak bemondA megyei tanács kereskedelmi osztálya gyakran végez ellenőrzéseket a megyei üzlet- hálózatban. Legutóbb a szentendrei járásba látogattak el, ahol próbavásárlásokat végeztek, ellenőrizték az üzletek tisztaságát, az áruk szakszerű és helyes tárolását, a tűzren- dészeti és egészségügyi előírások betartását. Mi is részt vettünk az ellenőrző körúton, amelyről az alábbiakban számolunk be. Ütünk első állomása a budakalászi 96-os számú nép- bolt volt. Ez a község szélén fekvő üzlet közepes forgalmat bonyolít le, Vezetője, alkalmazottai nők. Ebből következik, hogy nekik kell a súlyos zsákokat, ásványvizes üvegekkel telt ládákat, tejeskannákat cipelniök. Sajnos, a szűk raktárhelyiség megnehezíti a rakodást. Ez sem menti azonban azt a tényt, hogy ottjártunkkor meglehetősen szemetes volt. A zöld-, árukon, szalonnaféléken nem volt árcédula. A község lakosságának ellátását nagy részben egy másik, a 83-as népbolt végzi. Meg kell mondanom: nagyobb is, szebb is és — ami Igaz, az igaz — tisztább is, mint faluvégi párja. Kellemes meglepetés ért bennünket a 41-es számú italboltban: itt láttam életemben először olyan — az előírás szerint 6 dekás — gyulaikol- bász-adagokat, amelyek valóban hat dekásak voltak. Maga az üzlet is ellentmondott az italboltokról szerzett tapasztania taimnak: a söntés tiszta és légymentes (!), a sör hideg, a sütemény friss, S az eszpresszó kedves függönyeivel, ízléses falikarjaival, tiszta abroszaival e|yik-mósik fővárosi eszpresszónak is példaképe lehetne! Szentendrén első ütünk a 40-es népboltba vezetett. Próbavásárlást végeztünk, amelynél kiderült, hogy nem minden vevővel közlik, ha nem friss a kenyér. Más - bajok is voltak: a hentesáruk, a tejtermékek letakaratlanul álltak a polcon, mert — mint a vezető monmi és fizikai munkások közötti távolságot. Nem akarok itt a szellemi és fizikai munka közti ellentét más anyagi gyökereivel foglalkozni, csupán néhány erkölcsi vonatkozását szeretném megemlíteni. Meglepő, hogy menynyire „tartják a távolságot“ a munkás és műszaki fiatalok. A mozgalmon (párt, KISZ) belül nem annyira. De például a munkásszállóban együtt lakó fiatal munkások magázzák a velük egykorú mérnököt. Ezek a vidékről feljött fiúk és lányok gyorsan fejlődnek, kultú. rálódnak, jelentős részben a velük együtt lakó mérnökök példájára, de mennyivel gyorsabb volna ez á változás, ha össze is barátkoznának, s az ifjú értelmiségiek tudatosan segítenék is ezt a folyamatot. Vajon távolabb áll-e egy autógyári mérnöktől az ugyanott dolgozó münkáslány, mint mondjuk egy humán-szakos pedagógus? S az utóbbi házasság mégsem ritkaság. Persze, a szerelem útjai kifürkész- hetetlenek, s ilyesmiben nehéz az agitáció. Nem kerültek még elég közel egymáshoz a munkás- és műszaki fiatalok. A KISZ-vezetők tervei szerint majd a közös házépítés csökkenti a távolságot. Valóban, jó szándék és együttes munka itt sokat tehet. így élnek, dolgoznak, lángol- va, majd elkedvetlenedve, hibákkal és erényekkel, sima úton és váratlan buktatók között, szorgalmasak és csapongók, lelkesek és szkeptikusok, csapodárok és lehiggadt házasok: fiatalok. Bor István