Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-18 / 116. szám

II. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM ÍR A «0 FILLÉR 1958. MÄJUS 18. VASÁRNAP A sportolók neveléséről A statisztika szerint Ma­gyarországon a legnép. szerűbb szórakozás a sport és a mozi, A mozilátogatók szá­ma a legutóbbi öt év alatt majdnem megháromszorozó­dott. Csaknem 130 millió je­gyet adnak el évente. A sport- eseményeket a szakemberek szerint ennek a számnak több­szöröse látogatja. De ha már a sport ennyire az érdeklődés előterében áll, nem közömbös a sportesemé­nyek aktív részeseivel is foglalkozni. Hazánkban az el­múlt 13 év, az élet minden te­rületén jelentős változásokat hozott, sportunk is szocialista jellegűvé vált. De még itt is kísértenek a burzsoá maradvá. nyok, a versenyzők anyagias­sága, a mindenáron jó eredmé­nyekre való törekvés, egymás meg nem becsülése, a feltűnő tiszteletlen viselkedés és so­rolhatnánk tovább. Az anyagiasság elsősorban a labdajátékosoknál jelentkezik. Eljutottunk oda, hogy kezdő labdarúgó teljes felszerelés nélkül nem hajlandó még a pályára sem lépni. Mindent a sportkörtől kíván, szinte úgy képzeli, hogy az egyesület, az állam legyen hálás azért, hogy egyáltalán hajlandó sportolni. Győzelem esetén pénzbeli jut­tatást vár akár az egyesülettől, akár a szurkolóktól. Egyes sportolók helytelen magatartását fokozza az a tény is, hogy az egyesületek a jvjfihb játékosokért harcot vív­ónak egymással és sportszerüt- I len eszközökkel igyekeznek a f versenyzőket egyesületükbe csábítani. Ebben a csábításban elsősorban anyagi tényezők játszanak közre és a játékos abba a sportkörbe igazoltatja magát, ahol több pénzt kap. Ilyen eljárással a sportkörök nem nevelnek, hanem rombol­nak. Felelőtlenné teszik a fia­talokat. így alakulnak ki a ■„sztárok“, akiknek különösen az elmúlt években szinte min­dent megengedtek, elnéztek, s népszerűségüknél fogva példa­képei, de rossz példaképei let­tek ifjúságunknak. Az elkapa- tott fiatalok, akik bár ifjú ko­rukban sporttevékenységükből nem tudnak megélni, mégsem fejlesztik szellemi képességei­ket, szakmát nem tanulnak, s így később nem találják meg helyüket a társadalomban. Megyénkben is fellelhetők e káros jelenségek. Az anyagi előnyök élvezete, trágár be­széd, mérkőzések utáni mula­tozással, részegeskedéssel egy­bekötött vacsora, iszákosság, mely gyakran alkoholistává te­szi az arra hajlamosakat. Ezek kiküszöbölése, a sportolók ne­velése a szocialista embertí­pus kialakítása elsősorban az egyesületvezetők, főként az edzők feladata. Az edző akkor lesz jó nevelő, ha úgy bánik sportolóival, mint szülő gyermekeivel. Ha olyan szellemet alakít ki, melyben a versenyzők nem­csak szakmai, hanem egyéb ügyes-bajos problémáikkal is felkeresik, s ő is érdeklődik gondjaik iránt. Ne csak a ver­senyeken, edzéseken legyenek együtt a sportolók, hanem kö­zösen járjanak szórakozni is. Ezek eléréséhez a legjobb módszer a vezetők, az edzők példamutatása, hisz a spontán hatások csaknem minden eset­ben eredményesebbek, mint a céltudatosan előkészített neve­lői tevékenység. Ebből a munkából természe­tesen a szövetségeknek, a TST- knek s nem utolsósorban a KISZ-nek is ki kell venni a részét. A sportolók nevelése legyen általános feladat me­gyénkben, s az érdekeltek hasznos javaslatokkal, gyakor­ilati munkával dolgozzanak a eélért, a szocialista sporter- \clcs megszilárdításáért. A harmadik mesterséges hold fellövésének további visszhangja Athén A III. szovjet mesterséges hold fellövése óriási lelkese­dést keltett a görög nép köré­ben. A tudósok és politikusok egyaránt élénken kommentál­ták a nagy jelentőségű tudo­mányos eseményt. A lapok óriási címek alatt, vezető he­lyen közölték a TASZSZ erre vonatkozó jelentését. Egybe­| hangzóan megállapítják, hogy j a Szovjetunió ebben a tekin- I tetben messze megelőzte az ! Egyesült Államokat. Az Avgi azt írja, hogy az esemény „kivívta a nyugati tudósok csodálatát és elismer» sét“. Stockholm Minden reggeli lap első ol­dalon hatalmas betűkkel kö- -----------------------------c------------­zö lte a TASZSZ jelentését a lit. mesterséges hold fellövésé­ről. A lapok rengeteg fényké­pet, rajzot és összehasonlító adatot közölnek a szovjet és az amerikai mesterséges holdak­ról. A közvéleményben külö­nösen a szputnyik hatalmas (Folytatás a második oldalon) 48000 fej saláta exportra A szövekezetek Pest megyei értékesítő központja nagykőrö­si kirendeltsége ezen a héten három teherautó salátát ex­portált Csehszlovákiába. A há­rom teherautóban összesen 48 000 fej salátát küldtek ki. A vállalat belföldre is szál­lított a héten. A földműves- szövetkezettel közösen főleg Budapestre a Közértnek na­ponta 80—120 ezer fejet küld­tek. De gondoskodtak Miskolc, A szeptember 10-én meg­nyíló 62. Országos Mezőgazda­sági Kiállítás és Vásár ked­vezményes elővételi jegyeinek ára Budapesten és vidéken egyaránt 5 forint. Az 50 száza­lékos vasúti kedvezményt Igénybevevő vidékiek 1 forint ellenében utazási igazolványt kaphatnak a vasútállomáso­kon. A diákok, továbbá a fegy­veres testületek tagjai 2 forin­tot fizetnek a belépőjegyért. Ritkák hazánkban a kertész­doktorok. Csupán négyen sze­rezték meg ezt a büszke cí­met még 1948-ban az Agrár- tudományi Egyetemen. Tíz év után most — ezúttal a Kerté­szeti és Szőlészeti Főiskolán — ismét kertész-doktor jelöl­tek szigorlatoznak. Négyen: Tatabánya, Űzd és Sajószení- péter ellátásáról is. A nagykö­rösön felvásárolt salátából jut­tattak a megye azon vidékeire is, amelyeken kevés a saláta, szállítottak még Monorra, Szentendrére és Vácra is. A legnagyobb forgalom pén­teken volt, amikor 200 000 fej salátát küldtek el. A kiren­deltségnél a salátaszezon bein­dulása óta összesen 600 000 fe­jet vásároltak föl. A kiállítás pénztáránál váltott jegyek ára 7, a hagyományos tárgysors jegyeké pedig 4 forint lesz; Szombaton megkezdődött Siófokon a Magyar Jogász Mőcsényi Mihály egyetemi ad­junktus, Kovács Zoltán, Bró- zik Sándor és Szentiványi Pé­ter, a Kertészeti Kutató Inté­zet tudományos munkatársai. Ezenkívül még öten nyújtottak be a főiskolára doktori disz- szertációt. Az ünnepélyes dnk- torráavatást előreláthatólag szeptemberben rendezik. A harmadik mesterséges hold mozgásáról A harmadik szovjet mester­séges hold május 17-én reg­gel 6 óráig 23-szor kerülte meg a Földet. Helyesbített adatok szerint május 16-án a Föld körül megtett egy-egy fordulata 105,95 percig tartott. A tudományos tájékoztatás szakadatlanul jön a mestersé­ges holdról a megfigyelő állo­másokra. A szputnyik tiszta, felhőtlen időben hordozó rakétájával együtt szabad szemmel és op­tikai műszerekkel napnyugta után az északi szélesség 4—38 foka között, a napkelte előtt a déli szélesség 51—65 foka kö­zött látható. I Szövetség V. kongresszusa. Az I ország jogászai közül mintegy kétezren érkeztek a kongresz- szusra, amelyen szovjet, kínai, csehszlovák, lengyel, román, NDK, bolgár és albán jogász­küldöttség is megjelent. A kongresszust dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter, a Magyar Jogász Szövetség el­nöke nyitotta meg. Utána dr. Benedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség fő­titkára A magyar jogászok társadalmi helyzetének idő­szerű kérdéseiről címmel tar­totta meg referátumát. Megállapították az Országos Mezőgazdasági Kiállítás belépőjegyeinek árát Doktori szigorlatok a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán Megkezdődött a Magyar Jogász Szövetség V. kongresszusa Lapzártakor érkezett: Újabb fejlemények Algériában Soustelle, Algéria volt fő- korményzója tárgyalásokat kezdett az algiri „közüdv- bizottság“ tagjaival. Szombat délután beszédének elmondása után a főkormány- zósági épületben Soustelle ér­tekezletre ült össze az algiri „közüdv-bizottság“ tagjaival. A volt főkormányzó üdvözlésé­re egybegyűlt tömeget hang­szórókon felszólították, hogy maradjon a helyén. A francia kormány elfogadta Ely tábornok lemondását A szombaton délután össze­ült francia minisztertanács el­fogadta Ely tábornok vezérka­ri főnök lemondását. Utóda Lorillot tábornok lesz. A mi­nisztertanács a továbbiakban úgy határozott, hogy szigorúan szabályozza az anyaország te­rületének elhagyását. Elrendelték a katonai szolgálati idő nughosszabbítását A francia kormány szomba­ton bejelentette, hogy az újon­cok katonai szolgálati ideje ez­után 27 hónap lesz. A tényle­ges katonai szolgálati idő 18 hónap, az algériai háború mi­att azonban a francia újoncok már eddig is 24 hónapig telje­sítettek katonai szolgálatot. De Gaulle színre lép De Gaulle tábornok titkár­sága útján közölte a sajtóval, hogy hétfőn a kora délutáni órákban sajtóértekezletet kí­ván tartani Párizsban. A francia főváros politikai meg­figyelői érdeklődéssel várj ált. vajon a tábornok a sajtóérte­kezletén válaszol-e majd ar­ra a három kérdésre, amelyet a nemzetgyűlés folyosóján le­folyt beszélgetésben Guy Mol- let felvetett: 1. elismeri-e tör­vényesnek a jelenlegi kor­mányt; 2. hajlandó-e elítélni az algíri lázadó tábornokokat; 3. abban az esetben, ha egy későbbi időpontban a köz­társaság elnöke kormányalakí­tásra kérné fel, kész lenne-e programjával a nemzetgyűlés elé állni és ha a képviselők a szavazásnál megtagadnák be­iktatását, hajlandó lenne-e le­tenni a hatalomra kerülés gondolatáról. A szombati nap sem volt bombák, robbanások híján; szombatra virradó éjszaka pokolgép robbant Marseille- ben, a kommunista párt egyik irodája előtt. A robbanás csupán anyagi károkat okozott. A Párizs melletti la Celle-St- Cloudban a francia külügymi­nisztériumhoz tartozó kastély­ban, amelyet külföldi állam­férfiak fogadására használnak, fel nem robbant bombát talál­tak, A rendőrség folytatja a szél­sőjobboldali ^szervezetek elle­ni akciókat. Lyonban a fel­oszlatott „hazafias forradalmi párt” tíz tagját, köztük egy ezredest, letartóztatta a rendőrség. Jó a munkakedv, bizakodó a hangulat a kiskunlacházi Petőfi Tsz-ben A tavasz késlekedése miatt egyszerre szakadt rá a munka a falvak dolgozóira. A sok munka miatt kesereg Kamrás La* jós elvtárs is, a kiskunlacházi Petőfi Termelőszövetkezet bri- gádvezetője. Azt is elmondja azonban, hogy a sok munka el­lenére a tsz-tagok állják a sarat, s azért lépést tartanak a nö­vények fejlődésével, a növényápolással. A községben talán elsőnek kezdték meg a szövetkezetben a három hold mák egyelését, s most Ugyanezt a munkát folytatják 15 holdas cu­korrépa táblájukon. Ugyanakkor egy munkacsapat a szőlőben és a gyümölcsösben tevékenykedik. Nagyon sok a munka, de azért még egy esztendőben sem volt ilyen jó a munkakedv és bizakodó a hangulat a tsz-ben, mint az idén, s ez nagyon biztató, hiszen ez az alapja az ered­ményes gazdálkodásnak. A tsz-tagok kedvét az is növeli, hogy a község egyéni parasztjai is elismeréssel nyilatkoznak a szö­vetkezet eredményeiről. Ez pedig azért örvendetes, mert az elmúlt években nemigen volt példa erre. Az egyéni parasztok is elismeréssel nyilatkoznak a gépál­lomás legújabb gépéró'l, a küllőskapáról, amely kiválóan lazítja, porhanyítja a megtömődött földet. Képünk Hor­váth Sándor traktorost és Angélán György tsz-tagot mu­tatja, amint a kukoricatáblán küllőskapáznak A gyümölcs- és szőlészmunkacsapat sem tétlenkedik a nagy dologidőben. Elvirágzotfak már a gyümölcsfák és itt az ideje a kártevők elleni védekezésnek (Szögi György felvételei) A hosszú kényszerpihenő után bizony nehéz megszokni a hajtogatást, pedig a répaegyeléshez hajlékony derék kell. Nemes Ilona, Bufa Jánosné, Dudás Károly és felesége azonban „tréninget” vettek már a mák egyelésénél, így a répatábláin már szaporán halad a munka

Next

/
Oldalképek
Tartalom