Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-11 / 110. szám

rtfT morei dC l Hap 1958. MAJLS 11. VASÁRNAP A megyei MHS munkájáról Az ellenforradalom leverése után alakultak meg a Magyar Honvédelmi Sportszövetség szervezetei országszerte, így megyénkben is, azzal a fel­adattal, hogy a népi hatalom­hoz hű munkásokat, paraszto­kat és értelmiségieket felké­szítsék a haza védelmére. Lé­nyeges különbség van azonban a múltban végzett és a mosta­ni honvédelmi munka között. Az MHS szervezeteiben — így a megyei szervezetek­ben is — sokoldalú munka folyik. Előkészítjük a bevonulandó fiatalságot, hogy a bevonulás után jobban elsajátíthassák a korszerű hadászati munka alapjait. E cél érdekében a sor. kötelesek részére köröket szer­vezünk, ahol a rádió használatára, hangolvasásra, rádió hír­váltásra tanítják meg ve­zetőink a hallgatókat. Van tehergépkocsivezetői tan­folyam, illetve kör, ahol a részvevők a tanfolyam végén vizsgát tesznek és mint vizsgázott gépkocsivezetők vo­nulnak be a hadseregbe. A honvédelmi alapismeretek kö­rében a fiatalok elsajátíthat­ják a fegyverforgatás, a har­ci munka alapjait. Tanulnak többek között az atom, a bioló. giai és a vegyi fegyverekről, azoknak hatásáról és az elle­nük való védekezésről. A körökben való részvé­tel önkéntes. Minden fiatal, aki a szövetség valamilyen kiképzési ágában részt vesz, növeli technikai tu­dását, amely nemcsak a had­seregben, hanem a polgári életben is hasznos a számára. A szövetség klubjai honvé­delmi és technikai sportok­kal foglalkoznak. A repülőklubokban az előirt vizsgák után megtanulják a repülést és bizonyos feltételek és vizsgák után egy részük a motoros gépek vezetését is. A rádiósklub tagjai az adó-vevő rádió és a televíziós készülé­kek építését is megtanulhat­ják. A szövetség tagjai ezenkí­vül foglalkozhatnak még íjászattal, három, és öttu­sa sporttal, galambászattal, repülő-, autó- és hajómo- dellezéssel is. A szövetség feladatai közé tartozik a tartalékos tisztek foglalkoztatása is, a tartalékos tiszti tagozatban. A tartalékos tisztek szer­vezeteinkben katonai tudá­sukat bővítik és részt vesz­nek a szövetség kiképzési és sportmunkájában. Az eddig elért eredményekben is oroszlánrészük van, és ott, ahol már megalakultak a tar­talékos tiszti tagozatok, ugrás­sze'rűen javul a szövetség munkája. A Pest megyei MHS-szer- vezetek erre az évre gaz­dag programot készítettek elő. | Kirándulásokat, harci túrákat rendeznek. A motorosklub részt vesz a megyék közötti viadalokon, amelyek terep­gyorsasági, terep, és gyorsasá­gi versenyekből állanak. Ki­lenc ilyen verseny van. A re­pülőklubok egy-egy repülő na­pot rendeznek ebben az évben. A repülőnapot valószínűleg szeptemberben tartják meg Gödöllőn és Dunakeszin. A repülőmodellezők május 1- től június 15-ig tartják a házi­versenyeket. Ezenkívül részt vesznek az összes országos jel­legű versenyen is. Augusztus 17-én Visegrá- don, a Mátyás napok ke­retében nagyszabású Pest megyei MHS-napot rende­zünk. Ezen a napon egésznapos sportbemutatót tartunk, terv szerint terepgyorsasági motor- versennyel, ejtőernyős ugrás­sal, motoros repüléssel, repülő­modellező bemutatóval fogjuk a közönséget szórakoztatni. A fentieken kívül még ijászbe- mutatóra is sor kerül. Cegléden is rendezünk ok­tóber első felében MHS- napot, amelynek keretében több sportbemutatót és versenyt tartunk. Ezeket a terveket a KISZ-szervezetekkel együtt valósítjuk meg. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadta a Hírlapkiadó. Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VUL. Blaha Luíza tér S Telefon: 343—100 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. A Pest megyei fiataloknak és idősebbeknek is van tehát lehetőségük a honvédelmi munka megismerésére, megta­nulására. Ezt a lehetőséget már sokan ki is használják, sok fiatal és idős dolgozó tevékenykedik szervezete­inkben. A feladat azonban nem­csak a kiképzési és a sportmunka, hanem a poli­tikai munka is. Pest megyében a Hazafias Népfronttal együtt az MHS aktívái feldolgozzák a megye történelmi és munkásmozgalmi hagyományait és megismerte­tik azokat Pest megye lakos­ságával. Ezzel is hozzájárulunk a megye lakosságának hazafias neveléséhez. Pest megyében már szépen fejlődik a szövetség munkája. Ebben nagy segítséget nyújtanak a megyei és járási párt- szervezetek, az állami ve­zetők és a tömegszerveze­tek. Sok segítséget kapunk az üze­mek igazgatóitól, a honvédség­től is. Reméljük, rövid idő alatt a Pest megyei Honvédelmi Sportszövetség szervezetei tel­jesen betöltik majd hivatásu­kat, egyre több, a népköztársa­ságunkhoz hű emberrel ismer­tetik meg a haza védelméhez szükséges elméletet és gyakor­latot. Koréin Mihály ezredes, az MHS Pest megyei elnökségének elnöke Két fronton a Szó htok megyei labdarúgók ellen A válogatott mérkőzés előtt A megyei FI. osztályú labdarúgó-bajnokság állása RÁKÓCZI-CSOPORT 1. Halásztelek 24 18 2 4 59:22 38 1. Érdi Traktor 25 18 4 3 73:26 40 2. CVSE H 25 17 3 5 103:39 37 2. Torbágy 25 18 3 4 43:27 39 3. Péteri 25 17 3 5 75:37 37 3. Öcs a 25 15 4 6 67:27 34 4. Szentmárton 25 15 3 7 68:45 33 4. Ecser 25 16 2 7 71:30 34 5. Monor II 25 14 2 9 72:58 30 5. Bia 25 14 6 5 55:37 34 6. K.-lacháza 25 13 3 9 37:37 29 6. Érdi Építők 25 14 3 8 64:33 31 7. Taksony 24 11 7 6 30:45 29 7. Tárnok 25 14 3 8 49:39 31 8. Szigethalom 25 13 2 10 53:44 28 8. Örkény 25 9 5 11 43:34 23 9. Ceglédbercel 25 12 4 9 51:47 28 9. Budaörs 25 10 3 12 47:50 23 10. Cégi. Honv. 24 11 2 11 46:41 24 10. Ujhartyán 25 8 7 10 41:45 23 11. Aporka 12. Ráckeve 24 25 9 7 3 5 12 13 44:59 39:42 21 19 11. Dabas 25 10 3 12 37:59 23 13. Albertirsa II 25 6 3 16 32:84 15 12. Páty 25 8 4 13 51:69 20 14. D.-varsány 25 6 1 18 30:62 13 13. Alsónémedi 25 6 6 15 32:61 18 15. Pilisi II 25 3 2 20 25:76 8 14. Inárcs 25 5 2 18 34:69 12 16. Nagykőrös n 23 2 1 22 10:36 5 15. Bugyi 25 4 2 19 29:78 10 16. Újlengyel 25 2 1 22 21:73 5 KOSSUTH-CSOPORT 1. Túra 24 20 1 3 72:22 41 2. Galgahéviz 24 17 1 6 63:28 35 3. Tápiószecső 24 14 5 5 38:30 33 4. Nagykáta 24 13 6 5 65:28 32 5. Bag 25 15 2 8 75:32 32 6. AszótJ 25 12 5 8 62:37 29 7. Hévizgyörk 25 9 6 10 47:45 24 8. Iklad 25 11 1 13 61:52 23 9. Isaszeg 25 9 5 11 34:45 23 10. Tápiósüly 25 9 4 12 59:64 22 11. Kerepes 25 8 5 12 42:53 21 12. Káka 25 9 3 13 39:49 21 13. Csömör 25 7 3 15 32:72 17 14. Zsámbok 25 7 1 17 33:76 15 15. Mogyoród 25 6 3 16 24:74 15 16. Gyömrő II 25 5 1 19 36:75 .11 ZRÍNYI-CSOPORT 1. Váci Forte 25 18 4 3 72:26 40 2. Kartal 25 19 1 5 71:26 39 3. Sz.-endrel Ep. 24 16 2 6 69:41 34 4. Fóti VSE 25 14 3 8 54:37 31 5. Veresegyház 25 13 4 8 46:36 30 6. Dunabogdány 25 13 3 9 59:39 29 7. Szob 25 13 2 10 55:38 28 8. Nagymaros 25 13 2 10 58:42 28 9. Alsógöd 25 12 2 11 41:40 26 10. Nógrádverőce 25 9 7 9 45:49 25 11. Váci Petőfi II 23 8 3 12 45:56 19 12. Pilisvörösvár 25 7 2 16 33:28 16 13. Visegrád 24 7 1 16 40:62 15 14. Piliscsaba 24 4 6 14 32:74 14 15. Tahi 25 5 1 19 17:70 11 16. Zebegény 24 2 3 19 15:78 7 Tué/a-e Ön, hogy az idei nyár esős lesz ? MOST MÉG GONDOSKODHAT ÁTLÁTSZÓ (TRANSZPARENS) ESŐKABÁTRÓL Földművesszövetkezeti és más viszonteladók ré­szére legalább 10 darabos megrendelésnél a szállí­tást egy héten belül teljesítjük. Ajánlatunk: Férfi, női és gyermek átlátszó esőkabátok kék, füstszín és egyéb színekben PEST MEGYEI VEGYI- ÉS KÉZMŰIPARI VÄLL. Budapest, VI., Majakovszkij u. 26. — Tel.: 222—827. PETÖFI-CSOPORT Nemcsak Pilisen hirdetik a plakátok a mai Pest megye— Szolnok megye válogatott fel­nőtt labdarúgó-mérkőzést. A vonat ablakából is jól látha­tók a monori, üllői vasútállo­máson elhelyezett falragaszok. A Pilis környéki községek sem maradtak hirdetés nélkül. A hírveréssel tehát nincs baj, most már a természetfelelő­sön a sor, hogy a szokástól el­térően jó idő legyen vasár­nap. Akkor biztos több ezer néző övezi majd a játékteret. A szervezéshez nemcsak a hírverés, hanem az esemény színesítése is hozzátartozik. Tervek szerint a mérkőzés előtt, valamint a szünetben is zenekar szórakoztatja majd a közönséget. Indulás fél 11-kor A válogatott autóbusza ma délelőtt 11 órakor indul a Nyugatitól. Itt még nem lesz tele a kocsi, itt a pestieket, il­letve Vác környéki labdarú­gókat veszik fel. A további útirány: Vecsés, Üllő, Gyöm- rő, Monor, Pilis. Az ifjúsági csapat az ebédet Cegléden költi el, majd tovább mennek Abonyba. A felnőttek étkezése Pilisen lesz. Mint ismeretes, a pilisi mér­kőzést, Monor—Pilis barátsá­gos találkozó vezeti be. Ez is csemegének számít, de még inkább a válogatott meccs. Kisméretű pálya - nagyobb feladat ? Nézzük csak, milyen sze­replést várhatunk a Pest me­gyeiektől. A szerdai edzésen biztatóan mozgott az együttes. Bár nem egy csapatra épül fel a válogatott, a csapat egy­ségével mégsem volt baj. A kisméretű pilisi pálya azon­ban nem egészen ízlett a já­tékosoknak (és ez ma is hát­rányt jelent). A válogatottnak sokkal jobban megfelel a nagyméretű játéktér, itt ér­vényesül igazán tudásuk. így volt ez Gyomron, Vácott, Gö­döllőn, s a Bp. Beloiannisz- pályán. Ezeken a mérkőzéseken — Megtelt a ceglédiek különvonata - Czuczorból csatár lett NB ll-es hírek A CEGLÉDI VASUTAS baráti tűire különvonatot indít ma a Kecskeméti Dózsa—Ceglédi Vasutas mérkőzésre. Már hétközben kellő számmal jelentkeztek a szurkolók, s jó idő esetén mintegy 600 ceglédi biztatja majd idegenben a csapa­tot. A vonat két órakor indul és este nyolc óra tájban érke­zik vissza Ceglédre. Ősszel a kecskemétiek 2:0-ra győztek, a ceglédiek most legalább az egyik pontot szeretnék visszaszerezni. A csapat a múlt vasárnapi össszeállításban játszik, csupán egy változás lesz: Csontos helyére, a tapasztaltabb Baranyi kerül. A VÁCI PETŐFI ma reggel külön autóbusszal utazik Bajára. Érdekesség, hogy a csatársor vérszegénységének javí­tására Czuczort az ötösfogat tengelyében szerepeltetik, s az összeállításuk a következő lesz: Szilasi — Jeszenszky, Neugan, Bábi — K&nrád, Farkas — Buchnitz, Pintér, Czuczor, Frick, Lukács. A Petőfi ősszel 6:0-ra nyert. A vezetők bíznak abban, hogy most végre megszakad a csapat balsiker sorozata. Építőkövet, köport, kerti murvát, kerti dí­szítőköveket szállít Szentendrei Járási Kő- bánylparl Szövetkezet, Budapest, Belgrád rak­part 27, IV. em., tel.: 185-073 és 381-432. Kisvasúti csille, for­dítható teknővel; 3 db. 6 m-es, 91-es acél­fúrócső eladó. Megte­kinthető vasárnap és csütörtökön: Gödöllő, Béke u. 10. Telefon: 228. Vegyi vasalónőt azon­nal felvesz Cegléd, j Túri Ferenc kelmefes­tő és vegytisztító, Kossuth Ferenc utca. ! Keresünk gyakorlott I boltvezetőket és el- I adókat pestkörnyéki ! munkahelyekre. Je- I lenBkezés: Vác és Kör­nyéke Népbolt. Vác. Menyasszonyi koszo­rú. fátyolkülönlegessé­gek készítője Kovács- né. Budapest. Garay utca 43. (Garay tér­nél.! Mozaiklap, mintás, kapható Szentendrén, nagy választékban, bérmunkát is vállalok, j Pannónia-telep. Rózsa út. vágóhíd mellett. Várvölgyi. Konyhabútort kisipa­rostól fizetési kedvez­ménnyel. Budapest. Üllői út 5. (Kálvin térnél.! Hirdessen a riwt M ti* K^Cirlap -b« többnyire nehéz ellenfelek el­len — jól megállta a helyét a csapat. Az előkészületek so­rán csupán a Bp. Honvédtől szenvedett 1:0 arányú veresé­get. Ezek alapján bizakodás­sal tekinthetünk a Pest me­gyei csapat szereplése elé. Jó­solni azonban nehéz, már csak azért is, mert mint ismeretes, az április 6-i egri Heves me­gye elleni mérkőzés elmaradt, így valójában nem tudjuk összehasonlítani válogatot­tunk erejét más megye csapa­tával. Az összeállításról A csapatrészeket vizsgálva, védelmünk általában jónak mondható, kevés gólt kaptak az előkészületi mérkőzéseken. A két fedezetnél az összeszo­kottságuk a fő erény. A csa­társornak a balszárny az erős­sége. A válogatott előrelátható­lag a következő összeállítás­ban kezd: Takács (Váci VSE) — Tóth (Gyömrő), Szabó (Mo­nor), Sári (Péceí) — Molnár, Nagy (Gyömrő) — Kökény II (Ceglédi Építők), Bakonyi (Nagykőrös), Bátki (Üllő), Da- róczi (Pécel), Pecsenyiczky II (Kistarcsa). Szó esett arról is, hogy Bakonyi helyett a mono­ri K. Nagy játszik. A többi tartalék: Csatloch (Gyömrő), Forgács (Fóti SE), Jakab II (Váci VSE). A mérkőzésen egy kapust és két mezőnyjáté­kost végig lehet cserélni, így szó lehet ezek szerepléséről is. Rosszul sikerült ifi edzés után - győzelem ? Az ifi-válogatott szerdai du­nakeszi edzése nem sikerült. Öten hiányoztak, két váci lab­darúgó pedig a délelőtti oltás miatt lázas lett, s így nem ve- hetett.részt a mérkőzésen. Szi­lágyi László dr. edző, ennek ellenére bizakodó, reméli, hogy a Heves megyeiek ellen elért 5:0 után most is sikeresen áll­ja meg helyét a csapat. Az ifik előreláthatólag a kö­vetkező összeállításban lépnek pályára: Czékus (Ceglédbercel) — Sáska (Kistarcsa), Raukó (Maglód), Décsi (Monor) — Do- roszlai (Váci Petőfi), Lukács (Alsógöd) — Takács, Bechler (Maglód), Krausz (Vecsés). Gu­lyás, Décsi (Nagykőrös). Tarta­lék: Adorján (Dunakeszi Ma­gyarság), Fleischmann (Váci Petőfi), Kalász (Vecsés). A csapat vezetője Huszár Já­nos, az Ifjúsági Sportbizottság elnöke, A labdarúgó szövetség részéről Dracsay Dezső dr. el­nök és Solti László titkár kí­séri el Abonyba az együttest. Természetesen velük utazik Szilágyi László dr. edző is. Öt tartalék a szolnoki felnőtt csapatban A Szolnok megyei felnőtt és ifi-csapat első helyen áll a cso­portban. A megyei válogatot­tak tornáján az első forduló­ban mindkét válogatottjuk egyaránt 2:l-re nyert a nógrá­diak ellen. Hírek szerint a szolnokiak igen jó erőt képvi­selnek, s nehéz ellenfélnek szá­mítanak. A szolnoki felnőtt csapat, melynek edzője Selmeczi Já­nos, a Szolnoki MÁV sokszoros válogatott fedezete, a héten nem tartott közös edzést, a va­sárnapi bainoki fordulóban mutatott formák alapján, je­lölték ki a keretet. Szombat délelőtti telefonbe­szélgetés szerint sérülések miatt öt tartalékkal áll ki Abonyban a csapat. Nem áll­hat a rendelkezésre Solti, Se­res, Balázs és Horváth. A vá­logatottat csak a mérkőzés előtt állítják össze a következő keretből. Kapusok: Papp, Sándor. Hát­védek: Kiss II, Török, Simon. Fedezetek: Gyetvai, Szűcs. Csatárok: Szatmári, Géczi, Wi­lis, Szakái, Szirze, Máté, Far­kas. A szomszéd megyeiek ked­vezőtlen előjelekre hivatkoz­nak. Persze véleményünk sze­rint a csapat még tartalékosán is komoly erőt képvisel. A vá­logatott ma 14 órakor autóbu­szon utazik Pest megyébe. Az ifi-csapatuk hétközben Törökszentmiklóson vívott ed- zőmérkőzést. A fiatalok elég jó teljesítménnyel győztek. Ná­luk is csupán keret van, a já­ték előtt állítják össze a csa­patot. A válogatott műsora: Pest megye felnőtt—Szolnok megye felnőtt (Pilis. 17, Soós B.). Ba­rátságos mérkőzés: Monor—Pi­lis, 15.). Szolnok megyei ifi— Pest megye ifi (Abony, 16.30* Dudás). Reitter László Szentendrei Honvéd- Bp. Honvéd barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz ma délután fél ötkor Szentendrén., A szentendrei csapat legutóbbi Összeállításában kezd. Gajdos és Dubovszky felváltva véd majd, g mint cserejátékos Gratzcr és Kanczler is helyet kap a csapat­ban. oiimiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiimiuiiHiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiituiiiimtiiitiHiiiiiiiiiiiitiiHiiiiiHHiimimiiiiKii miiHiii.diiiuiiiiiiiiiiiiif Ma mutatja be az Állami Népi Együttes új műsorát. Jelenet a Barcsay szeretője című táncjátékból A Pest megye; Belföldi Szállítmányozási Vállala* (BELSPED) rakodókat és hajtókát fel vesz Kislaresára Kereseti lehetőség havi 1500—2000 Ft között, telie- sítménytől függően. Jelentkezés: Kistarcsa, Széchenyi út 11., BELSPED kirendeltségen. Vidékieknek munkás- szállást biztosítunk:

Next

/
Oldalképek
Tartalom