Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-30 / 126. szám

1958. MÁJUS 30. PÉNTEK fí*T MEGYEI kJClrlap Üdülve alkotnak és alkotva üdülnek Visegrádon az írók j-rlSEGRAD ILYENKOR — y ezeken a szép, akácillatú, napsugarai májusi hétközna- pakon — álmodik. Mohos kö­vei talán beszélgetnek is az öreg Dunával o>z elviharzott századokról és a titkokról, amelyek fölött olyan vastag rétegeket halmozott föl az wo. Mátyás romjaiban is fenséges palotája alatt csak ritkán su­han el egy-egy autó. vagv dübörög az autóbusz kürtjenek éles kappanhangjával sziven- szúrva az ünnepi hangulatot. A diákcsoportok viszont áhíta- tos csendben hallgatják taná­raik izgalmas magyarázatát az ősi romok tövében. A leghalkabb a csend az Al­kotó Ház vasrácsos kertkapuja előtt, amely mögött romanti­kus környezetben bújik el az Irodalmi Alap pompás intéz­ménye. Gyönyörű elgondolás hívta életre ezt az intézményt a háború után, hogy valamit jóvá tegyen a háború előtti rendszerek és korszakok mu­lasztásaiból: meghitt hajlékot kínáljon a költőnek, az írónak, akinek lelkében összesűrűsö­dött a mondanivaló és már formába kívánkozik. Itt, eb­ben a csöndben, ebben a cso­dálatos környezetben megtisz­tulhat a gondolat és szárnya­kat kaphat a szó. Az Alkotó Háznak hat lakó­ja van. Több nem is lehetne, mert benne csak hat meghitt hajlékot rendeztek be és a több talán már sok is lenne. A födél közös, de alatta úgy él­het és dolgozhat mindenki, mintha egyedüli lakója len­ne az egész háznak. Az egyik lakó a hetven éves Kassák Lajos, a1 magyar írók nesztora maholnap, amit az hisz el legkevésbé, aki szemtől szembe látja. Olyan, mint húsz évvel ezelőtt volt. Tele tervvel, gondolattal, fiatalsággal. És termékeny optimizmussal. — Űj verseskönyvön, dolgo­som — mondja —, idekinn sok új verset írtam hozzá. Azt hi­szem. százhatvan oldalas kötet lesz és az év vége felé vagy a jövő év első negyedében jele­nik meg. Megmutatja annak a tizenöt íves új Kassák-kötetnek a bo­rítólapját. amely két héten be­lül jelenik meg a könyvesbol­tok kirakatában, „Költemé­nyek, rajzók” címmel. Ebben a, címben a „rajzok” szó nem átvitt értelemben értendő, nem irodalmi műfajt jelent, hanem valódi rajzokat, a sokoldalú művész alkotásait. — A művész mondanivalója éppen úgy megnyilatkozhat képben, rajzban, mint vers­ben, prózában vagy akár zené­ben is — magyarázza. — Né­hány gondolatom rajzba kí­vánkozott. Nem is tudnék éles határvonalat húzni a vers és a rajz között. N' Harmadik hete él és dolgo­zik itt. Maga elé tűzött prog­ramját végrehajtotta, és érzik a hangján, látszik a mosolyán, hogy a három heti elvonulás eredményével elégedett. Adás József a szom­szédja. Ó is harmadik he­te lakója az Alkotó Háznak. — Eredetileg azért jöttem ki, hogy egy film forgatálcöny- vén dolgozzam. De inkább egy vidám kisregény írását kezd­tem meg. Nem sokra jutottam vele. Inkább verseket írtam. Ezt valahogy jobban szeretem. Különben fin is azt vallom, amit Heltai Jenő mondott: „Mint minden lusta ember, rengeteget dolgoztam életem­ben .. ” Az Alkotó Háznak fellegvá­ra is van. akárcsak az ősi Visegrádnak. Ebben a tökéle­tesen elkülönített toronyszerű házacskában, amelyhez mere­dek kőlépcsők vezetnek föl, Herényi Grácia, a kitűnő köl­tő és műfordító remetéskedik — kemény munkával. A vég­ső simításokat végzi a világ­hírű lengyel írónő. Domb- rovszka: Éjjelek és nappalok című monumentális, 1600 ol­dalas regényének magyar for­dításán. Két évig dolgozott raj­ta, hamarosan megjelenik és minden bizonnyal nagy szen­zációja lesz irodalmi életünk­nek. Közben egy színdarabot is fordít. — Nagyszerűen tudok itt dolgozni — mondja —, most vagyok tizedszer lakója az Al­kotó Háznak. A ház másik három lakóját, András Lászlót, Grandpierre Emilt és Tímár Györgyöt a kerti asztalnál találtuk, ebéd közben. András László nem­rég tért haza Spanyolország­ból. Idekinn útinaplóján dol­gozik, amely a Kossuth Kiadó­nál jelenik meg, fordítja Lor­ca spanyol 'költő munkáit és ráérő idejében verseket ír, G randpierre emil fil­met ír, amelynek címe: Az aquincumi Vénusz lesz. Nem kell megijedni, nem ókori té­ma. hanem modem, mai mese. Egy régészeti lelet körüli bo­nyodalom vidám története. — Én is őslakó vagyok Vi­segrádon. Évente kétszer-há- romszor is töltök itt néhány hetet — mondja. Tímár László csak ennyit árul el: — Verseket írok és fordí­tok. Az alkotva üdülő és üdülve alkotó írók megsúgták azt is, hogy az alkotás itt elég költsé­ges passzió. Egyikük az or­szág legdrágább nyaralásá­nak minősítette. A napi el­látásért — amelynek minősé­ge ellen semmiféle kifogás nem emelhető — 45—60 forin­tot kell személyenként fizet­niük az Írói Alapnak, amely különben megkapja mindenfé­le írói tiszteletdíj négy szá­zalékát is törvényes járandó­ságképpen. Igaz viszont, hogy az a töméntelen szépség, amely elborítja ezt a tájékot, az akácillat és Mátyás király ötszáz éves palotájának rom­jaiból bőségesen áramló tör­ténelmi hangulat — megfizet­hetetlen. Magyar László A „ brigád“ és vezetője Amikor először találkoz­tam vele — ha jól emlékszem képviselői fogadónapon tör­tént —, mindjárt felfigyeltem rá. Ma már nem is tudom, mi ragadott meg inkább: a hó­fehér hajjal keretezett arc fiatalsága vagy az a felelős­ségérzet, segítőszándék, ami­vel községe ügyes-bajos dol­gait sorolta el képviselőjének? Azóta többször is összeho­zott bennünket a véletlen. Vagy talán nem is a véletlen, hanem az a sokoldalú társa­dalmi munka, amiből fiatalo­kat megszégyenítő lelkesedés­sel veszi ki a részét. Sokáig csak annyit tudtam róla. hogy községi nőtanács titkár. No meg, ami ezzel jár: hogy fáradhatatlan, ha segít­ségről, családlátogatásokról, műsoros estek rendezéséről, szociális panaszok orvoslásá­ról van szó. Aztán megtudtam azt is, hogy „mellékesen” ta­nácselnökhelyettes Dunavar- sányban. Ekkor már nemcsak a személye érdekelt, hanem az is: hogy jut mindenre ideje? Elhatároztam, hogy felkere­sem, s tőle kérek választ kér­désemre. A tanácsházán azon­ban csak az íróasztalát talál­tam. — Argalás nénit keresi? — kérdezte a v. b.-titkár. Igenlő válaszomra folytatta: — A faluban van valahol. Ha szerencséje van, talán ha­marosan visszajön... — Gyakran szokott elmen­ni? Hatvan kilométeres távolságon belül nem járat első osztályú kocsikat a MÁV A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy az elmúlt években nem tudott beszerezni első osz­tályú kocsikat. Ennek követ­keztében évek óta visszatérő panasz, hogy nemcsak a rövi- debb, de nagyobb távolságban Vágy közlekedő vonatoknál sem tud­ja a jogos igényeket kielégíte­ni Figyelembe véve azt, hogy az elsőosztályú kocsik beszer­zése területén a következő években sem várható lényeges javulás, ezért 1958 június 1-től kezdve — 50—60 kilométer tá­volságokon belül — a már ed­digieken kívül további olyan vonatokat közlekedtet, ame­lyek kizárólag másodosztályú kocsikból állanak. ­A kizárólag másodosztályú kocsikkal közlekedő vonatokat a menetrendiben a vonatszám alatt feltüntetett 2 (kettes) szám jelzi. Amennyiben az ugyanazon vonalon közlekedő vonatok egyikében sem lesz el­sőosztályú kocsi, úgy ezt a menetrendi mezőben, a vonal megnevezése alatt: „Vala­mennyi vonat második osztályú kocsikkal közlekedik“ figyel­meztető szöveg tünteti fel. Az állomások a kizárólag második osztályú kocsikkal kötekedő vonatokat az onnan induló és oda érkező vonatok „Közleke­dési jegyzék“-ében feltűnően megjelölik, továbbá külön hir­detménnyel megfelelően tájé­koztatják az utazóközönséget. — Inkább úgy kérdezze, hogy gyakran szokott-e itt lenni?! Nem olyan asszony ő, aki sokáig tud üldögélni egy­helyben. Mindig jön-megy, in­tézkedik, kivizsgál, ellenőriz. Idebenn csak addig látjuk, amíg félfogadás, vagy értekez let van. — Családja van? — Hogyne, nyugdíjas a férje. — S a háztartását ki vezeti? — Ki vezetné? Természete­sen ő! Hajnalban kel, mos, főz, takarít, s mire munkába jön, már ragyog nála minden. Meg aztán — a férje is segít neki. Végszóra toppan be Argalás néni. Fürgén, mosolygósán, mint mindig. Amikor meg­mondom, hogy a nőtanács munkájáról szeretnék írni, át­tessékel az óvodába. Itt, a pa­rányi asztalkák körül beszél­gettem vele és a „brigáddal”. A brigádon a nőtanács leglel­kesebb, legaktívabb tagjait kell érteni: Raksányinét — a vezető óvónőt —, Lendvaynét és az óvoda alkalmazottjait. Míg én azon gondolkoztam, hogy is kezdjem, ők már so­rolták, hogyan osztották fel maguk között a tennivalókat. Először is iskolai-, jogi-, szo­ciális-, anya- és gyermekvé­delmi bizottságot alakítottak. Mindegyik bizottságnak meg­van a maga feladata. Az is­kolai bizottság például össze­kötő kapocs a nőtanács és a szülői munkaközösség között. Segít az iskolai ankétok, mű­soros előadások megrendezé­sében. A szociális bizottság feladata az idős, elhagyott emberek felkutatása, s szük­ség esetén szociális otthonba juttatása, a sokgyermekes csa­ládok meglátogatása, javaslat- tétel szociális segélyek kiuta­lására. A jogi bizottság foglal­kozik az iskolából kimaradó tanköteles gyermekekkel. Az anya- és gyermekvédelmi bi­zottság pedig a' Vöröskereszt munkájához ad értékes segít­séget az egészségügyi felvilá­gosításban, elsősegélynyújtás­ban. No és természetesen itt van a „brigád” — teljes nevén kultúrbrigád —, amely nem­régiben bábelőadással mutat­kozott be a gyermekeknek, A brigád egyébként olyan szerepet tölt be a nőtanács­ban, mint a vezérkar: tervezi szervez, végrehajt. Beszélgetés közben egyszer- csak Raksányiné behoz egy ha­lom piros, csupafodor szok- nyácskát, hozzávaló fehér blú­zokkal. Mutatja, hogy ebben táncoltak az óvodás kislányok május elsején. Hogy honnan van a 12 ruhácska? A nő- tanács vette az óvodának! Időnként ugyanis teadélutána- kat rendeznek, 4 forintos be­lépődíjjal. Egy-egy alkalom­mal 250—300 darab jegy is el­kel. Olyanok is megveszik, akik előre tudják, hogy úgy­sem mehetnek el: hadd legyen minél több pénze a nőtanács­nak. Legyen is, mert csak a gyermeknapon 600 apróságot vendégeltek meg a községi kultúrotthonban! Aztán meg, mindig kell a pénz. Most is dísztáviratot akarnak küldeni Benkő néninek, 90. születés­napjára. Benkő nénit a nőta­nács helyezte el a domonyi szociális otthonban, biztosan jólesik majd neki a megemlé­kezés ... — Ki szervezi mindezt? — kérdeztem a beszélgetés vé­gén.-Argalás néni! _hang_ zott kórusban — illetve „bri­gádban” — a válasz. Folyton kigondol valamit, mindenre kiterjed a figyelme. Ha vala­mit nem tud megoldani mint nőtanács titkár, akkor meg­oldja, mint tanácselnökhelyet­tes! — Egy szavukat se hidd el! — figyelmeztetett mosolyogva Argalás néni. — Az az igaz­ság, amit én mondok. Csak egyszer kell megpendítenem! hogy ezt vagy azt kéne csi­nálni, és mire észreveszem, az asszonyok már meg is szer­vezték. Mert olyanok ezek —• néz körül szeretettel a „bri­gádon” —, mint az örökmoz­gók! Egyik percben itt, a má­sikban ott. Az imént még ä bábcsoport próbáján látom őket, öt perc múlva meg már a júniusi Anna-bálról pusmog­nak ... Na tessék! Most aztán kinek higgyen az ember? .:. Nyíri Éva Gondoljunk nyugdíjas pedagógusainkra! A TAVALYI, számomra na- emeleti folyosón, a tanári szo­gyon szép és boldog pedagó- ba előtt egy hetedikes tanít- gusnapon döbbentem rá, hogy ványom, Patonyi László édes- az én érdemekkel gazdagon anyja állított meg és megkö- nyugalomba vonult vagy be- szönve fáradozásaimat, gratu- tegség által nyugdíjba kény- Iáit a pedagógusnaphoz. Mint a villám cikázott át agyamon a rádöbbenés: de hiszen ő is pedagógus, mégpedig mártír, mert egyik tanítványa látoga­tása közben szerzett tüdőbaja miatt nyugdíjazták, ö, a hős pedagógus, köszönt engem, a szerített pedagógus kollégáim­nak voltaképpen nincs pedagó­gusnapjuk. A tavalyi verőfényes napon hatalmas virágcsokorral vonul­tam fel az iskolaudvarról, ahol az ünnepély lefolyt. Az első BARÁTI KÖRBEN és a szer­kesztőségben gyakran kerül szó arról, hogy az újságíró mennyire ismeri hazája tájait, sépségeit és megkapó vará­zsát, hiszen olyan sűrűn meg­fordul mindenütt. Mégis, majd minden útja alkalmával fel­fedez valami újat, érdekeset, ami addig elkerülte a figyel­mét. így járt e sorok írója is az elmúlt napokban. Felfedez­te újra Nógrádverőcét, ezt a kicsiny, de szép fekvésű duna- parti községet, amelyről nyu­godt szívvel elmondhatja, hogy a Dunakanyar egyik el- bájolóan szép gyöngyszeme. Erdők és hegyek, kristályo­sán tisztavizű patakok és se- lyempázsitú virágos rétek, s aztán a kanyargó vén folyó mindig megújuló, ámulatba- ejtően szép képe. Akár a völgyből nézi az ember, akár a hegyek csúcsairól. Ez Nóg- rádverőce, a kirándulók és az üdülők földi paradicsoma. Kőkorszakbeli településre utaló értékes leletek, őrtorony romjai a Római Birodalom idejéből, az ősi Pu^ztatemplom maradványai a tatardúlás esz­tendejéből, Mátyás fája, amely alatt egykor egy vadászat al­kalmával az igazságos király is megpihent — ez is Nógrád- verőce, maga a megelevene­dett, beszélő történelem. Felfedeztem Nógrádverőcét! Az Irma-forrás üdítő vize, a magyarkúti vén turistaház, Királyrét ezernyi színe, gaz­dagsága, s az a csodálatos pa­noráma, amely a Káló-hegyi vörös szikláktól látható — mind-mind egy kicsiny darab abból, amit egészében úgy hívnak itt az emberek: Nög- rádverőce, KELETKEZÉSE még a kő­korszakba nyúlik vissza. Ve- renecca néven apró település volt. Nevét az itt átfolyó ki­csiny pataktól kapta. Neve azonban az idők folyamán gyakran változott: Vetisza, Verencze, Veurece, Verutz volt aszerint, hogy a népván­dorlások idején mely népek telepedtek le itt hosszabb- rövidebb időre, őseink bejö­vetelekor morvaszlávok lak­ták, s Anonymus krónikája szerint Árpád hadai: Zuarda és Kadosa vezérletével, más adatok szerint pedig Huba ve­zérlete alatt a Verőtze mellett levő nagypatak völgyén nyo­multak előre, s foglalták el Nógrád várát. 1078 tavaszán Géza ugyancsak itt találko­zott László testvérének se­gélyt hozó seregével. 1280-ban már a váci püspök birtoka volt. 1332-ben a Vatikáni Tl- zedjegyzékben mint mezővá­ros szerepelt, színmagyar la­kossággal. Fénykorát 1444— 1460 között élte ' Jagelló Ulászló, Hunyadi János és Mátyás uralkodása első évei­nek idején, amikor Ippidus- nak nevezték. Mindezt nem tudta e sorok írója, s talán nem tudná még ma sem, mily hírneves hely található alig néhány „kődobásnyira" az or­szág fővárosától, ha a véletlen nem viszi el e kicsinyke fa­luba. S nem tudná azt sem, hogy a mai falu határában állt va­lamikor egy római őrtorony, védőfalakkal, kúttal, ételve­remmel és kisebb számú ró­mai katonasággal. Az ásatá­sokból kiderült, hogy az épü­let őrtornya mintegy kéteme- letnyi magas lehetett. Bejára­tul az első emeleti ajtó szol­gálhatott, felhúzható létrával. Az egykori cserépmaradvá­nyokból még az erőd építőit is sikerült megállapítani: a Frigeridus Dux bélyeg volt ol­vasható rajtuk. Frigeridus pe­dig tudvalévőén Flavius Va- lentiniánus római császárnak volt hadimérnöke, aki az idő­számítás utáni háromszázhat­vanas-háromszáznyolcvanas években működött. A RÓMAI KORI romok és maradványok titkához még annyit, hogy a falubeliek köz­lése szerint a németek 1944 őszén a Dunától mintegy másfél kilométerre, a Csalom- irtás nevű határrészen, a pa­tak mellett tankcsapdákat ás­tak, s ekkor mintegy három­négy méter mélyen egy nagy uszály-szerű alkotmány ma­radványaira bukkantak, amely azóta, sajnos, betemetődött. Quad, vagy római alkotmány volt-e, ki tudja, de érdemes volna kideríteni! S a szájha­gyomány szerint párja is ta­lálható ez érdekes titoknak! S ez a cölöpöktől számított negyven-ötven méternyire fek­szik az öreg Duna medrében. De jó is lenne e titkokról a fátylat fellebbenteni! Mindezt nem tudta e sorok írója, s nem tudják minden bizonnyal azok a kirándulók, turisták és üdülők sem, akik ezideig megfordultak itt, vagy akik éppen azért nem jöttek erre a vidékre, mert még senki sem fedte fel előttük, hogy mennyi kincset és gaz­dagságot, évszázadokra vissza­nyúló történelmi múltat és csodálatosan szép természeti bájakat rejt ez a vidék. Érde­mes felfedezni Nógrádverőcét! Aki egyszer megfordul itt, biztos, hogy visszatér máskor is. Annál is inkább, mert a hosszú ideig elhanyagolt ki­csiny falu ma egyre szépül, változik. Vezetői szintén fel­fedezték a benne rejlő gazdag kincseket, s most szépítik, ] csinosítják, parkosítják, hadd \ teljen a faluban is öröme an-, nak, aki megfordul itt. SZINTE NAPRÓL NAPRA\ változik a kicsi falu képe, \ c&ak maga e varázsos táj ma- j rád vénségében is mindig fia-I tál. Az öreg Duna partján fü-\ zek, nádak hajladoznak, vi- \ dáman pipál a tégla- és a por- \ celángyár égbeszökö kéménye, \ Hajók suhannak halk toccsa-i nással a folyó sima tükrén, s j csak a fel-felcsapó vadkacsákl „forralják” olykor a vizet.\ Fiatal nyárfák ballagnak Váci felé, mozdony füttye riad va-\ lahol, a római Castrum rom- \ jai mellett pedig autók szá-i guldanak. S a vízparton ma is,| akár évszázadokkal ezelőtt,í dühösen rángatják alattomost vízalatti akadályokba bonyo-§ lódott hálóikat a váci hali- | szók. Prukner Pál = fiatal, még érdemekben na­igyon szegény kartársát!? Az én karjaim tele vannak virá­gokkal, ő meg csupasz kezek­kel áll előttem. Hát ennyi a katedráról lelépett pedagógus becsülete?! A másodpercig tartó gondolat-villám fényénél azonnal láttam, mi a teendő: kezébe nyomtam az egyik csokrot és így szóltam: — En­gedje meg nekem, hogy mint érdemekben sokkal gazdagabb kartársnőmet szintén felkö- szöntsem a pedagógusnap al­kalmával. Midőn szerénykedni kezdett, sőt tiltakozott, még egy érvet hoztam fel: — Bár nyugdíjas* de ön továbbra is kiváló peda­gógiai munkát végez, mert olyan éiút nevelt és nevel, akt iskolánk legjobb magatartási! és előmenetelű, végig tiszta ki­tűnő tanulója. Mint jó nevelő szülő is megérdemli e szerény csokrot. Könnyezve vette át a virá­got és meleg kézszorítással kö­szönte meg. A közelgő pedagógusnap al­kalmából szeretném felhívni a figyelmet a nyugdíjas pedagó­gusokra. Minden testület hívja meg a nyugdíjba vonult peda­gógusokat a pedagógusnapi ün­nepélyre, ajándékozzák meg egy csokorral és szerezzenek nekik egy kedves, szívet mele­gítő emlékekkel teli boldog ün­nepet; Árva György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom