Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

1958. MÁRCIUS 16. VASÄRNAP

Meddig lesz még fehér folt a térképen

Perőcsény?

A Börzsöny északi lankáit még hó borítja, de odalent a völgyben, ahol a szeszélyes Ipoly sebesen siet tova, már zsendül a határ. A dombok közé ékelt kicsiny faluban a Nap megette már a havat, csak 6ár és latyak maradt nyomában, de az igazi vendég- marasztaló. Olyan mohón fogja körül a gyalogjáró bokáját, mint a folyondár az elvadult erdők mélyén, s a legszívesebben magába szippantana embert, s állatot;

Az autóbusz csak a bekötő útig viszi az utast, onnan azután dagaszthatja a garat, jó két kilométeren keresztül, míg a faluba, Perőcsénybe ér. A MÁVAUT ugyanis nem hajlandó tovább menni egy tapodtat sem, amíg meg nem javítják a meredek bekötő utat Pedig utas akad mindig, kora hajnalon és délután egész autóbusz megtelik a perőcsényiekkel. A MÁVAUT mégis konokul kitart kívánsága mellett. De vajon mikor lesz a perőcsényieknek

fél millió forintjuk

a bekötő út rendbehozására? El kellene ennyi pénz más, fontosabb helyeken is. Ha lenne. De nincs. így hát gyalogolnak napjában kétszer *— rendületlenül. Csikorgó hidegben és bokáig érő sárban, szállongó, a fogak között megülepedő júliusi porban és az aranyat érő májusi esőben egyaránt;

Ezerötszáz lelket számol ez a makacs, református falu. Makacs, mert amikor a reformáció idején az inkvizito- rok felgyújtatták az egész falut, csak beljebb húzódtak a dombok közé, távolabb a világ zajától, de e kedves, festői szépségű vidéktől nem szakadtak el. Ez jelentette és jelenti ma is számukra az életet. Ragaszkodnak hozzá, csak ne lennének olyan túlságosan az isten háta mögött. Csak kerülnének közelebb a világhoz, senki sem kívánkozna el innen. Még a fiatalabb- ja sem. Pedig az elmúlt években éppen közöttük tört ki a pártütés. Két évvel ezelőtt, még csak ketten dolgoztak túl a falu határain. Ma pedig már több mint

félszazan járnak

Dunakeszire vagy Budapestre reggelenként. S ezért vállalják a hajnali kelést, a kegyetlen gyaloglást és utazást is napjában kétszer, csakhogy kulturáltabb körülmények között élhessenek. Másképp nem mennének. Csak hát a kultúra sehogy sem akar tanyát ütni Perőcsényben. Igaz, nem a perőcsényiek hibájából.

A kultúrának egy cseppnyi otthona van csupán a faluban. Mindössze kilencvennégy lélek fér meg benne. így például, ha valami féle színdarabbal próbálkoznának, ez a hely még arra is kevés lenne, hogy a szereplők szülei és rokonai beférhessenek. De még ha ez lenne csupán a perőcsényi kultúrotthon egyetlen feladata! De még vagy tíz szerepet tölt be ezenkívül a falu életében. Más alkalmas hely hiányában itt rendezik a falugyűléseket, a gazdagyűléseket, a tanácsüléseket, a Hazafias Népfront összejöveteleit, ez az egy helyiség a községi könyvtár és a KISZ klubterme, szombaton és vasárnap itt székel a mozi, nyáron itt a gabonaraktár és így tovább. Öltöző mellékhelyiség ismeretlen fogalom. így hiába is hívnák meg ide a Déryné Színház művészeit, azok a legjobb akarat mellett is képtelenek lennének az előadás megtartására. No meg aztán a kilencvennégy kiadható jegy árából a kiadások felét sem tudná fedezni a falu. Ezért történhetett meg, hogy

elmúlt a farsang

Perőcsényben anélkül, hogy egyetlen bált is rendeztek volna. Pedig a perőcsényi fiatalok is szeretnek táncolni. De a zenekar 800 forintot kér,

a faluba fuvarozást* díja 160 forint, s ezt a költséget még nyolc forintos belépőjegyek mellett sem tudnák fedezni, s akkor hol van még a villany és a többi apró kiadás költsége.

De mi más szórakozási lehetőség akad egy ilyen isten háta mögötti faluban, ha nem a kultúrotthon. Talán az egyetlen örökké füstös vendéglő, a „köptető”? Ez az oka annak, hogy egyre többen elvágynak a faluból, s elsősorban a fiatalok. Ebben nincs semmi természetellenes. Ha a kultúra nem tud fészket rakni a faluban, akkor a falu — de elsősorban az ifjúság — mozdul meg, s indul, hogy megkeresse.

De vajon jól van ez így? Nem lehetne mégis inkább a kultúrát megtelepíteni a faluban? Lehetne bizony. Csak egy kis jóakarat kellene hozzá, mert a lehetőség adva var,. Két formában is. A falu szélén áll egy harmincnégyszer nyolc méteres, téglából, fából, kőből álló volt uradalmi épület. Két esztendeje teljesen üresen áll, s a hegyek között száguldó szélviharok oly erősen megrongálták, hogy cserép is alig akad már a tetején. A hat kilométerre fekvő Vámosmikolai Állami Gazdaság azonban ma is igényt tart erre az épületre, jóllehet két esztendeje már

semmi hasznát nem veszi,

csak pusztul, málik a fal. Ezért kérte a község, adják át az épületet, ők majd társadalmi munkában lebontják, s ugyancsak társadalmi munkával új kultúrotthont építenek belőle. A Vámosmikolai Állami Gazdaság azonban mereven elzárkózik minden ilyen kérés elől. Nem adják, de azzal sem törődnek, hogy az idő vasfoga rövidesen tönkre marja a falakat.

A másik lehetőség sem Sokkal kecsegtetőbb. Van ugyanis a falu központjában egy három épületből, tizenkét szobából álló volt hitbizományi épületcsoport. 1945-ben a Börzsönyi Erdőgazdaság kaparintotta meg magának. Három évig erdészeti hivatalt létesítettek benne, de később a hivatalt elköltöztették és két erdészcsalád birodalma lett a három épület. Közel egy esztendeje pedig már csak egy család lakja a tizenkét szobát. A tanácselnök és a kultúrotthon igazgató szeme felcsillant ekkor: itt a kedvező alkalom! S elindultak nyomban, úgymond „egyezkedni” a Börzsönyi Erdőgazdasággal. Nagy szívélyességgel fogadták őket és kijelentették: két szolgálati lakásért cserébe megkaphatják a három épületet. Egy szolgálati lakást nyomban felajánlott a tanács, nem is akármilyet: két szoba, konyha, kamra, istálló, udvar, kert tartozott hozzá. De azt már sehogy sem tudták megérteni, minek a két szolgálati lakás, amikor egy esztendeje már csak egy erdészcsalád lakik a faluban, az is Kemencére jár át a hivatalba, s ugyanakkor a közelben hónapok óta üresen áll egy erdészház is. Az erdő- gazdaság azonban nem tágított. Két szolgálati lakásra van szükségük, akár van erdész, akár nincs. A tanácsnak azonban csak egy szolgálati lakása van. Mentek hát tovább „egyezkedni’’, most már egyenesen a Földművelésügyi Minisztériumba. Ott azonban azt a választ kapták: egyezzenek meg odalenn. S ezzel befejezettnek tekintették a tárgyalást. A perőcsényiek mehettek tehát haza — dolguk végezetlenül.

Hiába minden, állapították meg keserűen odahaza, az erdőgazdaság a földművelésügyi tárcához tartozik, a kultúrotthon pedig a művelődésügyihez. Egy falusi tanács pedig mit tehet, ha olykor a

két miniszteri tárca

elképzelése sem egyezik. Maradt hát minden a régiben. Pedig milyen szépen elgondolták a dolgot. Az erdőgazdaság három — kihasználatlan — épülete nemcsak a kultúrotthon problémáját oldotta volna meg, hanem két tanteremmel bővíthették volna az iskolát is, amely szintén régi fájó pontja már a perőcsényieknek. A százhetven kisdiák fele délelőtt, fele délután jár a három tanterembe. Az öt tanító így reggel nyolctól délután ötig szinte megállás nélkül tanít, s ez nem jó dolog. Tenni mégse tudnak ellene serrtmit. A két miniszteri tárca jelen esetben sehogy sem egyezik egymással. Pedig semmi akadálya nem lenne annak, hogy ez esetben közös nevezőre jusson. De akkor vajon miért nem teszik? Egy egész falu látná hasznát. S ez nem kicsiny dolog. Érdemes lenne ezen elgondolkozni.

P. P.

Dutka Ákos - Juhász Gyula „rejtélyé“-ről

r\UTKA ÁKOS, a váradi 1J Hatnaposok egyetlen élő tagja, Ady Endre, Juhász Gyula egykori bajtársa a ma- gyár irodalom forradalmasításáért vívott nagyszerű harcban, Máriaremetén él, apró virágoskart közepén, pici tusz- kulánumában. A kertet most még a frissen esett márciusi hótakaró borítja, de a puha hó alatt kilencven, nagy gonddal beojtott rózsatő várja a tavaszt és az orgonabokrokon már felhasadtak a türelmetlen rügyek. A költő haját, sza- kállát is belepte a hó, da égszínkék szeméből — ilyen lehetett Jókai meselátó szeme is — fiatalos, meleg fény sugárzik, meghazudtolva a hetvenhét esztendőt, amely elvi- harzott fölötte.

Remetei otthonában kereste fel a költőt a szegediek két követe, hogy bejelentse: összegyűlt az anyaga annak a hatalmas, mintegy harminc ív terjedelmű emlékkönyvnek, amelyet Juhász Gyula születésének hetvenötödik évfordulója alkalmával kívánnak kiadni még ebben az esztendőben és amelyhez tőle kérnek előszót.

Dutka Ákos szeme felragyog. Leplezetlen örömmel ígéri meg az előszót. Nem titkolja, hogy boldog, amiért ismét odaállhat a hajdani Hol- napos-társ mellé, akinek emléke körül éppen ezekben a napokban olyan furcsa viharokat kavart föl valami titokzatos szándék.

M

AR EMLÉKEZIK, már mesél is. Váradról, Bi- harország Párizsáról, ahová a már akkor is üldözött fiatal költő, tele életvággyal érkezett meg, több mint fél évszázaddal ezelőtt és ahol boldog volt, mert •megértő társakra, testvérekre talált.

— Ma már vitatkozni sem

lehet azon, hogy Juhász Gyula a maga korszakának legnagyobb költője volt — mondja elgondolkozva. — Mert kétségtelen, hogy ő volt a legnagyobb, ő volt az igazi költő. Költőbb a tudós Babitsnál és költőbb a disztingvált Kosztolányinál. Mégis, úgy látszik, vannak, akik nem akarnak belenyugodni abba, hogy legalább halála után megkapta a rangját. Emberi alakját szeretnék mindenáron besározni. Mohó kezekkel kotorásznak az életében, vájkálnak a betegségében és kajánkodva hintik el a gyanút, hogy förtelmes abnormitások rejtőzhetnek tragikus élete mélyén.

A kék szemű költő Eőrsy Júlia és Féja Géza nevét említi meg. Azét a nőét, akinek dilettáns irodalmi kísérletét mélységes undorral utasította vissza a magyar közvélemény és azét az irodalomtörténészét, aki destruktív hajlamait most Juhász Gyula emlékérmek meg- gyalázásával akarja kiélni.

— Van ilyen destruktív típus — mondja Dutka Ákos. — Ezek szeretnének minden igaz értéket lerombolni, elpusztítani, akik képtelenek az építésre. Lelkűk mélyén valami soha be nem gyógyuló sérülés rejtőzhet és a tudat alatti bosszúvágy dolgozik állandóan bennük. Súlyos hiJANOS VITÉZ

Kaliurális

A BRNOI EGYETEMI Könyvtárban megtalálták Marco Polo ázsiai útijegyzeteinek harmadik latinnyelvű példányát. A ritka kéziratból eddig csak két példányt tartottak nyilván szerte a világon. A könyvtár mikrofilmet készített az értékes műről és azt elküldte Velencébe.

TtZ ÉVE MÚLT, hogy meghalt Léon-Paul Fargue, a neves párizsi költő. Ebből az alkalomból róla nevezték el a francia fővárosnak azt a terét, amelynek egyik sarokházában lakott.

KALIDÁSZA „Sakuntala” című drámájának előadásával nyílt meg Delhiben a hindcsz- tán nyelvű új színház, amelyben a főváros első hivatásos társulata játszik. Az indiaiak legnagyobb része hindosztán nyelven beszél.

GYERMEK-ZSŰRI állapítja meg Jugoszláviában az elmúlt év legjobb ifjúsági regényeit. A fiatal olvasók a díjakat április 2.-án, a nemzetközi gyermeknapon adják át legkedveltebb íróiknak.

MEGKEZDŐDÖTT a tanítás a „Baskír Állami Egyetemben. A Frunze városában létesített új főiskola öt fakultásán mintegy ötezer hallgató tanul. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt alig akadt írni-olvasni tudó baslkir ember.

ba és nagy kár volt kinyomatni Eőrsy Julia könyvét, de ugyanilyen hiba volt nyilvánosságot adni Féja Géza írásának.

M

OST AZTÁN Juhász Gyuláról beszél, akivel együtt élte át a boldog, harcos várnái éveket.

— Úgy élt, mint mi, többiek, olyan volt, mint amilyenek mi voltunk. Semmi ab- normitást nem észleltünk rajta. Nem volt — hogy a mai szóval éljek — „sexepiles” férfi, alakja, külseje nem felelt meg a divatos női ideálnak. Félszeg, szürke, sápadt- arcú fiatalember volt, de az élete, a vágyai semmi rendellenességet nem árultak el. Amit most találtak ki és hi- resztelnek róla, képtelenség, és fölháborító, a perverz váj- kálás, amely egyre szemér- metlenebbül jelentkezik irodalmi életünkben. — Kérdem: mi köze az irodalomtörténetnek, az irodalomnak, de legfőképpen mondjuk Ady költészetének ahhoz, hegy Léda milyen fehérneműt viselt a találkáin.

Az ősz költő szelíd kék szeme elsötétedik, amint ezeket mondja. A beszélgetés csak nehezen siklik át más témára: a kerti hó alatt szunnyadó rózsatövekre, a falakat díszítő drága relikviákra, Ady-kézira- tokra, Major-karikatúrákra és a készülő új Dutka-könyvre, amely folytatása lesz a nagy sikerű Holnap városának.

Magyar László

A Déryné Színház nagy sikerrel játssza megyénkben Ka. csóh—Heltai: János vitéz című daljátékát. Képünkön a két főszereplő: Zsámbéki Erika es Mester István.

A FÖLDÖN TÚL

A Szovjet Tudományos Akadémia Kiadóvállalata nemrégiben megjelentette Konsztan- tyim Ciolkovszkij híres szovjet tudós fenti című tudományosfantasztikus elbeszélést. A könyv cselekménye 2017-ben játszódik le. Különböző nemzetiségű tudósok kozmikus hajóikon földrészközi utazásra indulnak. Először a Földet utazzák körül, majd megérkeznek a Holdra és más égitestekre. A szerző csodálatos előrelátással ismerteti az űrhajózás menetét, az űrhajósok életkörülményeit és a rakétatechnika távlatait.

A BÁTRAKAT izmit az (iLtt

HAJSZA

A közeljövőben kerül bemutatásra a Hajsza című izgalmas, új szovjet játékfilm

A pákozdi domboktól egé- \ szén Nyékig ezernyi tábortűz | parazsa világított. A hosszú, ? hosszú tábor felett magasra ért r nesztelen útján a hold és ezüs- | tös fénye olykor-olykor meg- | csillant a fegyverek hideg va- ! sán. Néha strázsák kiáltása | szállt, árnyékuk mozdulatlan I volt. a kár a fa törzse.

| A dombnak a rácok jelé eső, | most árnyékba bontott oldalán | húzódott meg az előőrs. Gö- | móri Frigyes. Herczeg Balázs lés a többiek. Gömöri, a kis | csapat vezére felemelkedett kis | időre, körülnézett, s a szent- ! jánosbogarak tündöklő szikráit | látta szerte a dombokon. Csak íígy álltában tűnt ki társai kö- I zül hatalmas alakja. Arcára az I éjszaka sötét árnyéka hullt, | csak a hozzá legközelebb ülő | láthatta markáns vonásait, § kissé meredek római orrát, s i az alatta megbúvó ritkás ba- | jusz rövidre vágott szálait, aj- | kának keskeny vonalát. Egy | pillanatra kihúzta magát. meg- ! ropogtatta az ülésben meg- i macskásodon tagjait. Lassú | mozdulattal Herczeg Balázshoz 1 fordult és szenvedélyes hangon | suttogta.

| — Csak már támadnánakl

1 Meddig tart még az átkos | visszavonulás?

1 A tömzsi, vastagnyakú Her- l czeg Balázs felugrott helyéről, | úgy tüzelte társait, de azok | lángoltak maguktól is. i « Már nem sokáig! Lamberg nem él! A pesti nép nem tétovázott tovább.

— Jellasich írt valami kiáltványt a népnek — szólt közbe a keszeg, hosszúranyúlt Balogh.

Herczeg csak megvetőleg legyintett egyet.

— Olyan az ő nyelve, mijit a méz a csali tetején. Amint rálép a medve, beszakad alatta, s máris fogva.

— Jellasichot az osztrák küldte ránk, hogy minden úgy legyen, mint régen volt — mondta valaki a sötétben néma keserűséggel. — Dézsma, tized, porció, évtizedes katonását, ingyen robot...

— Gyerünk!

A kis járőr halk léptekkel megindult. Csak a sárguló fű zizzenése jelezte útjukat. A domb peremére igyekeztek. Onnan jól belátni a tájat, a sötétben csillogó vizet, a némán hallgató hegyeket. Percekig. órákig álltak így figyelve, moccanatlanul? Egyikük sem vetett számot a múló idővel.

Hirtelen zajos csobbanás hallatszott a tó felől. Mindenki erősebben markolta fegyverét. Sötét folt tűnt fel a vízen. Kémlelő tekintettel kísérték közeledtét. A fatörzsből vájt ladik alatt megcsikordult a kavicsos parti föveny.

— Szerezsánok! — mormolta maga elé Gömöri, a kis csapat vezére. Egy pillanatra összé- szorította szívét az első izgalom, az első személyes találkozás az ellenséggel, de a következő percben, amikor már nem

remegett a hangja, fojtott szóval 'kiadta a parancsot.

— Megvárjuk, amíg közelebb jönnek. Csak aztán tüzelünk!

Három árnyék vált ki a partmenti nád közül. Jöttek csendben, de nem figyelmesem A hold sápadt fénye meg-meg- villant puskájuk szuronyán,

A kis Csapat az eiSQ harc tü- zében égett. Feszült, idegesítő várakozásban teltek a percek. Nehéz volt megállni lövés nélkül, de Gömöri parancsa késett. Pedig alig huszonöt méterre vöröslött már a szerezsá- nők köpenye.

— Állj!

Gömöri acélos hangját sokáig visszhangozták még a környező hegyek. Hatalmas alakja előtűnt a szétnyíló bokrok közül. A három martalóc meghökkent. Az első kezében eldördült a fegyver. A csendes, jószagú éjszaka kesernyés lőporfüsttel telt meg. Csengett a fül a hirtelen támadt éles zaj után. Aztán már csak a három guruló test zaját lehetett hallani. Száraz levelek zörögtek a domboldalon, majd nagyot csobbant a tó, szinte érezni vélték hús cseppjeit. Ott fenn a dombtetőn csend lett megint, csak a sukorói templom harangja verte az éjfélt.

Ezernyolcszáznegyvennyole szeptember huszonkilencediké- re virradt.

A kis járőr tovább folytatta körútját, s mire a hajnali nap-