Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-29 / 75. szám
195*. MÁRCIUS 29. SZOMBAT "”&CMao 9 Ésszerűbb gazdálkodással tízezreket takaríthatnak meg TAKARÉKOSSÁGI AKTÍVA-ÉRTEKEZLET A VÁCI DUNAI HAJÓGYÁRBAN Na gya ktí va-ért ekezl etet tartottak a hét közepén a váci Dunai Hajógyáriban. A megbeszélésen a tavaM eredmények és az idei feladatok ismertetése mellett sokat beszéltek kormányunk takarékossági felhívásáról. — Vajon megtettek-e mindent műszaki dolgozóink a jobb. takarékosabb gazdálkodás érdekében? Nem. Sőt, véleményem szerint műszaki vonatkozásban erősen a kezdet kezdetén vagyunk. Nincs minden termékre kidolgozott anyagnor- mánk. Nincsenek kidolgozott technológiáink. «— Ezekkel a szavakkal vezette be Béza Elemér igazgató a takarékossággal kapcsolatos mondanivalóját. A tovább iáikban bírálatot kapott a szerkesztési iroda, amely — az elmúlt időszakban nem teljesen saját hibájából ugyan — még mindig a műhelyek után kullog. Lényegesen előbbre kellene tartania. Nagy hiba például , hegy a 301-es vízibuszból maholnap a tizenhetedik darabot adják át, de még mindig nem rendelkeznek teljes szerkesztési dokumentációval. Ennek az irodának a munkastílust, a munkaszellemet és a munlka ütemét illetően is rövid idő alatt fordulatot kell elérnie. Az adminisztratív dolgozókat azért bírálták, mert nem segítenek kellően a számvitel és az utókalkuláció pontos és gyors elvégrésével a termelést gátló akadályok felderítésében. Az anyagbeszerzés és anyag- gazdálkodás munkája is kifogásolható. — A gazdasági vezetők szigorúbban kérjék számon a feladatok időbeni és maradéktalan elvégzését, A kommunista vezetőktől és munkásoktól különösen sokat várunk. Elsősorban ők legyenek a jobb gazdálkodási módszerek alkalmazói és elterjesztő! — mondta az igazgató. A fizikai dolgozókhoz szólva. kiemelte, hogy javult ugyan a munkafe- | gvelem. de még sokat kell tenni a további javulás érdekében. i — Havonta több ezer óra- j kiesés keletkezik késői mun- ' kakezdésbol. a gyárból való | korábbi eltávozásokból, a se- lejtgyártásból és minden valószínűség szerint a művezetők és a brigádvezetők szervezési hiányosságaiból is — mondotta. Arra kérte a dolgozókat, hogy újításaikkal, ésszerűsítéseikkel. észrevételeikkel segítsék a gyártás olcsóbbá tételét. Mindenkinek érdeke, hogy jobban gazdálkodjék az üzem. mert ezáltal nemcsak j az ország jár jól. hanem a í munkásnak is nagyobb kereset jut. Senki sem beszél szívesen a saját portáján előfordult nagy mulasztásokról. Ezen a megbeszélésen takargatás nélkül elmondták a ba.iokat. mert elhatározták. hogy* száműzik ezeket a gyár életéből. Mindenekelőtt arra figyelmeztette a részvevőket az igazgató. hogy megszigorítják az ellenőrzést. Keményebb rendszabályokat alkalmaznak azokkal szemben, akik egy. vagy fél kiló festéket, vagy akár csak pár darab szeget is megkísérelnek elvinni az üzemből. A kár zömét nem az ilyen kisebb mértékű eltulajdonítások alkotják. Nagyon helyesen tették, amikor a nagyobb értékű károk okairól is beszéltek ezen a megbeszélésen. v — Tízezre«, sőt százezres károk is előfordulnak — mondta az igazgató. Példákat is felsorolt állítása igazolására. Elmondta, hogy 1957 október elsején hívták ismét életre a MEO-t. Ez ideig mintegy 80 000 forint értékű se- lejtkárt állapítottak meg. Ezzel szemben mindössze 50 forint kártérítési kötelezettséget róttak ki! Olyasmi is megtörténik, hogy valamelyik gyárt- j mányhoz a szerkesztés betervez valamilyen anyagot, az anyagbeszerzés ezt előteremti. majd kiderül, hogy arra az anyagra nincs is szükség. Nem hiába kérte a dolgozókat az igazgató, hagy segítsenek a jobb gazdálkodás kialakításában. Páran már a j megbeszélésen reagáltak a j felhívásra. A 12 hozzászóló közül Hofstätter Mihály, a kár- j pitosmühely brigádvezetője bejelentette, hogy két naoon belül írásban közli; milyen takarékossági vállalásokat tud tenni. Szalai Zoltán villanyszerelő, aki körülbelül három és félezer forint értékű heverő anyagot szedett már össze. így beszélt; — Kérem, hogy vizsgálják felül az anyagnormámat és hajónként körülbelül 2500 forinttal csökkentsék. A gumikábellel is akarok takarékoskodni. Reméljük, a nyílt és őszinte hang a többi munkást is arra ösztönzi majd. hogy körülnézzenek saját portájukon és okos javaslataikkal, észrevételeikkel segítsék a termelés olcsóbbá tételét. — farkas — A postahivatalok nyitvatartási rendje az ünnepeken A Postavezérigazgalóság közli, hogy az eddigi közleményektől eltérően a postahivataloknak az ünnepek alatti szolgálatát az alábbiakban szabályozza: 3- án valamennyi budapesti postahivatal köznapi felvételi szolgálatot tart. levélkézbesítés és csomagkézbesítés lesz. 4- én és 6-án korlátolt idejű felvételi táviró és távbeszélő szolgálatot tartanak az egyes kerületekben kijelölt nagyobb hivatalok. Pénzfelvétel nincs, úgynevezett zsákos befizetést átvesznek a Budapest 4-es, Budapest 62-es, Budapest 72-es és Budapest 114-es postahivatalok. Ezeken a napokon csak expressz küldeményeket és táviratokat kézbesítenek. 5- én korlátolt idejű felvételi, táviró és távbeszélő szolgálat, mint 4-én. Pénzfelvevő szolgálatot a kerületben levő üzletek zárórájához igazodva 2—3 óra ! hosszat az alábbi hivatalok tar- j lanak: Budapest 3-as. 4-es, 10-es, 62-es, 72-es, 112-es, 114-es, Újpest l-es. Csepel l-es, Budafok 1-es. Pesterzsébet l-es. Pestlőrinc 1-es és Kispest l-es hivatalok. Kézbesítés csak expressz és távirat. TISZTASÁGI HÓNAP A KERESKEDELEMBEN A Belkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztálya felhívta az állami kiskereskedelem és a nagykereskedelem dolgozóit, hogy ebben az évben is tartsák meg a tisztasági hónapot, A mozgalom céljainak megvalósítása érdekében az Egészségügyi Minisztérium minden érdekelt tárcát és központi szervet együttműködésre kért fel. Az 1958. évi tisztasági mozgalmat a területileg illetékes megyei, illetve Budapesten a fővárosi Debrecenben Miskolcon, Pécsett és Szegeden a városi közegészségügyi- járványügyi állomás szervezi és ellenőrzi. A tisztasági hónap április 1-től 30-ig tart, A nagy- és kiskereskedelmi, valamint a vendéglátóipari vállalatok tevékenyen részt vesznek a mo»-' Balomban. Játékkészítő részlegünk a megye legnagyobb ilyen jellegű üzeme Ni űanyagjá téka in ka t az egész országban, a szaküzletekben megvásárolhatja Solymári Műanyag Ktsi | Mai és következő lapszámainkban bemutatjuk olva- f | sóinknak a megye kisipari szövetkezeteit. Közöljük § | pontos címüket, ismertetjük főbb gyártmányaikat, f | valamint, bogy milyen szakmába vágó munkát vállalnak. | Kérjük olvasóinkat, őrizzék meg ezt az oldalt, mert I p mindenkor tájékozódhatnak, hogy milyen munkát hol, | melyik kisipari szövetkezetnél végeztethetnek el leg- 1 előnyösebben vmniiitiiiiiiiiiuiiiHimiiiiHiiiiumnHifiiiiiuiiiiitiiiiiiriimiHtiiimmiiinimnniiRniuiimiiiniiiii.utiHiiMiiinimmnmimi? Piliscsabai Vegyes ipari Ktsz Cipészműhelye vállal méretes férfi-, női és gyermekcipő- készítést. Krepp-gumitalpas és mikroporózus cipők javítása. Férfiszabászatunk mérték után rendelésre készít férfiöltönyöket. zakókat, nadrágokat. Javítást is vállalunk! Férfi- és női fodrászatunk a legmodernebb munkákat előzékeny kiszolgálás mellett végzi Hideg-meleg dauer! FÉRFI-, NŐI ÉS GYERMEKCIPŐK mérték után rendelésre szép és tartós kivitelben készülnek. Mindenféle lábbelijavítást szakszerűen végzünk. Krepp-gumi és mikroporózus-gumitalpas cipők javítása, TÁRNOKI CIPÉSZ KTSZ Valamit mégis tenni kellene! A társadalmi tulajdon ellen nemcsak azzal lehet véteni, hogy lopnak vagy sikkasztanak, hanem úgy is, ha pusztulásnak tesznek ki nagv értékeket. Ilyen könnyelműséget tapasztalhat bárki, aki benéz a földművesszövetkezet 3. számú boltjának udvarára Monoron. A bolthoz nagy udvar tartozik, ahol szabadon, az időjárás minden viszontagságának kitéve — már jó régóta — hevernek értékes készáruk. Csak néhány példát arra, hogy mit ítéltek halálra a nemtörődöm emberek: Hatszáz egyméteres vízcsatorna, 250 egyméteres függőcsat orna, 50 tekercs drótkerítés-fonat. 25—50 méteres tekercsekben, mintegy 20 mázsa szálvas, sínvas. gömbvas stb., három szelelő, egy fűkaszáló, két keltetö- gcp, 15 darab 1-es és 2-es eke, két csigatriör (magtisztító), két láda drótüveg és ezeken kívül még nagyon sok áru fekszik kint a sza- had ég alatt, így két gumikerekű lovaskocsi, 25 kubikostalicska. Az udvar hátsó részén az hatol be, aki akar, így köny- nyen el is lophatok az áruk. S nemcsak az árut nem becsülik sokra, magát a dolgozót sem, az embert. Erre is kézzelfogható és szemmel- látható bizonyítékokat szerezhet bárki „egy blikkre”. A bolthoz tartozik egy padlás (csak a bolt nem tartozik úgy látszik senkihez, neki nem éneklik: „Te pedig hozzám tartozol”) és ezen a padláson tárolják az eladásra érkezett üveg-, porcelán- és zománcedényeket. A padlásra felvezető lépcső azonban enyhén szólva életveszélyes. Emiatt nem is használják, hanem egy háromméteres, korlátnélküli létrát támasztottak egy kis mellék- épülethez, azon felmennek, ennek tetejére, ott van egy felfordított teknő, arra rá kell lépni és onnan egy magasabb házacska tetejéről már eljuthatnak a padláshoz. Könnyen elképzelhető, hogyha a bolt alkalmazottai árut ltoznak le. mindkét kezük tele, fogózni nem képesek, milyen könnyen történhet súlyos baleset. Azt kérdezné valaki: miért nem jelentik ezeket a súlyos hibákat a felettes szerveknek? Nos. Kun boltvezető már többször jelentette, hogy nincs megfelelő raktár, pusztulnak az áruk. de senki semmiféle intézkedést nem tett. Úgy látszik, meg kell várni. míg nagyobb lopás történik, esetleg súlyosabb — talán halálos — baleset padlásjáráskor és akkor majd gondolkodnak az illetékesek: valamit mégis csak tenni kellene! — székely — Negyvenezer „parasztgarnitúrát“ gyárt az idén a Budakalászi Textilmtívek A magyar nagyipar évek óta nem gyártotta a parasztság körében közkedvelt, nyomottmintás ágy- és asztalterítőket, s a falusiak ez irányú igényeit kizárólag magánkisiparosok elégítették ki. A Budakalászi Textilművekben most megkezdték a filronyomásos lenvászon parasztgamitúrák gyártását. A térítők drapp alapon, négy különböző, többszínű mintával készülnek. A gyár az idén negyvenezer — két ágy- és egy asztal- térítőből- álló —garnitúrát és 12 000 sezlontakarót ad 4t » kereskedelemnek Dabasi Épületkarbantartó és Javító Ktsz Dabas, Biksza Miklós u. 49. Kdmnves, ács, asztalos, szobafestő és mázoló részlegeivel vállal épülettatarozásokat, OTP-kölcsönnel épülő házak teljes felépítését és mindennemű szakmába vágó munkát. Jó, olcsó, megbízható! Dunabogdányi Szabó Ktsz Dunabogdány, Sztálin u. 94. Férfiszabóságunkban a dunabogdányi részlegünkben mérték utáni rendelésre férfiöltönyöket, felöltőket, külön zakót, nadrágot, szolid árak mellett, jó minőségben készítünk. Közületi megrendeléseket vállalunk! Női szabóságunkban a szentendrei részlegünkben mérték után készítünk női ruhákat, kiskosztümöket, kabátokat, ízléses és divatos kivitelben. Közületi megrendeléseket elfogadunk!