Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-28 / 74. szám
1938. MÄnCIXJS 28. PÉNTEK ff "kfCirlap Ár ÍPIDLOÍT 1 2^ KISKUNLACHÁZI KÖRKÉP Két kerület van Kiskunlac- házán. Az első a régi Lachá- zát, a második a néhány évvel azelőtt idecsatolt Pereget foglalja magában. S ahogy két kerület, úgy két sportkör van Kiskunlacházán. A nagyobb, a Földművesszövetkezeti SK, melynek labdarúgócsapata a megyei II. osztályban küzd a bajnoki pontokért. Az edzői tisztet az 1957— 58-as bajnokság kezdete óta társadalmi munkában Solto- ryi László látja el. Ősszel gyengén szerepelt az együttes, viszont a tavaszi három mérkőzés eredményeként már három hellyel előbbre kerültek a táblázaton. A lachá- ziak most hetedikek a Petőfi- csoportban. A felnőtteknél Jó- zsa, Kovács István és Gyökér teljesítménye emelkedik ki elsősorban. Biztató a labdarúgó utánpótlás Az ifik jobban állnak, mint a felnőttek. A második helyen tanyáznak csoportjukban. Vár- konyi. Illés, Szabó Béla és Tóth a legjobb játékosok. — Gondot okoz, hogy több- szőr nőm jön el az ifik ellenfele, — emlékezik vissza Orbán Kálmán sportköri vezetőségi tag, aki már 27 éve intézi a sportügyeket. — A játélcosok ilyenkor minket okolnak emiatt, pedig nem tehetünk er. röl. Az egyesületeknek nagyobb gondot kellene fordítani az utánpótlás biztosítására. Csodálkozva tapasztaltuk, hogy Kagykőrös otthon nem tudott kiállítani ificsapatot ellenünk t ide sem hozta el fiatal labdarúgóit. A lacházi fiatalok nemcsak a labdarúgópályán szorgoskodnak. Elindulnak a felszabadulási váltóban is. a helybeli különítmény zömét öli adjáik. A sportkör eredményes kapcsolatot tart fenn a KISZ-szel, a sportolók negyven százaléka tagja az ifjúsági szervezetnek. Villanyfény gondok A labdarúgócsapatot olykor sok szurkoló elkíséri idegenbe, volt már eset, hogy két autó vitte a lacházi sportbarátokat. A hazai mérkőzésekre általában 500—600 néző gyűlik ösz- sze. A helybeliek — mint ahogy a megyében már több községben tették — szeretnék villanyvilágítással ellátni a pályát, így megoldódna a késő délutáni, esti edzések kérdése. A labdarúgók zöme ugyanis a fővárosba jár be dolgozni, s bizony a korai sötétedés akadályozza a hétközi felkészülést. Eredményes röplabdáink Nemcsak labdarúgó, hanem asztalitenisz- és röplabda- szakosztály is működik a sportkörben. A férfi „röpösök“ a megye legjobbjai közé tartoznak. Tavaly megnyerték a megyei spartakiádot és az országoson is sikerrel szerepeltek. Régebben női csapat is működött, de feloszlott. Az egyesület elnöke Maksa Béla, az frnsz főkönyvelője. A földművesszövetkezet megfelelő támogatást nyújt a sportkör, nek. A tanács a községfejleszPEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest, vm.. Blaha Lujza tér ] Telefon: 343—10«. 142—32«. Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Kulcsár Mihály. tési alapból 10 000 forintot biztosít számukra. Bal legyen a központi sporttelep? A KiiSkunlacházi II. kerületi KSK-ban labdarúgószakosztály működik. Csapatuk a járási bajnokságban játszik. A tanács anyagi támogatásával és társadalmi munkával öltözőt, valamint szertáros lakást építenek a peregi sporttelepen. Szeretnék ezt nyárra tető alá hozni. Itt akarják kiépíteni a központi sportpályát. A tanács vezetői szerint ugyanis, a két A sportolók az idén is váltófutással ünnepük április 4-ét, hazánk felszabadulásának évfordulóját, Megyénkben szorgalmasan készülődnek az eseményre. A KISZ- válíó nyolc ágon haladva mintegy 80 községet érint majd, s része lesz az országos stafétának. Ennek egyik csoportja. Komárom felől, március 30-án Gizella- telepnél érkezik Pest megyébe, s Szentendrén át folytatja útját a fővárosba. Ehhez az ághoz kapcsolódik a Bernecebaráti—Gizellatelep. Tinnye—Szentendre és az Aszód_ Vác—Szentendre vonalon haladó megyei staféta. Ugyanezen a napon Érdnél lép megyénkbe a Székesfehérvárról Budapestre tartó váltó. Ehhez csatlakozik a zsámbék—érdi ág. A felszabadulási staféta március 31-én folytatja útját a szovjet határ felé. A Pest megyeiek Vecsés- nél veszik át a váltóbotot, s Cegléden át haladnak vele Szolnokig. Monoron, Pilisen, illetve Cegléden találkoznak a Dunakeszi— Gödöllő—Monor, a Túra—Pilis, a Tápiószecső—Cegléd és a Tököl— Ráckeve—Kiskunlacháza—Cegléd megyei ággal. Ceglédre fut még be a Kecskemétről Nagykőrösön át érkező Váltó. Az Humanité vasárnap Párizsban sorrakerülő hagyományos nemzetközi mezei futóversenyén részvevő magyar szakszervezeti atléta válogatott elutazott a francia fővárosba. A csapatnak mégis tagja Kovács József, aki felépült betegségéből, s az utóbbi két napon ismét edzett, A Magyar Honvédelmi Sportszövetség a jövő hónapban már úgyszólván „teljes gőzzel” Indítja meg az ez évi versenyműsort. Az áprilisi programban sok érdekesség szerepel. Az MHS modellező osztálya kézhez kapta a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) által nyilvántartott világ- és nemzetközi rekordok jegyzékét. Ebből kitűnik, hogy a négy abszolút világcsúcs közűi egyet magyar versenyző tart, Benedek György személyében, aki lökhajtásos körrepülögépével 281 km/órás átlagot ért el. A magyar női kosárlabda válogatott keret már hosszabb ideje heti két edzéssel készült az idei erőpróbákra, elsősorban a májusban Lodzban sorrakerülő Európa- bajnokságra. Az április 4-én Budapesten sorrakerülő lengyelek elleni válogatott mérkőzésre fokozzák az előkészület ütemét, s már heti három, illetve négy közös edzést tartanak. Április 5-én, *-án és 1-én Stras- bourgban nemzetközt ifjúsági labdarúgó-tornát rendeznek. A háromnapos mérkőzéssorozaton nyolc együttes vesz részt. A magyar színeket a Ferencváros kiváló képességű ifjúsági csapató képviseli. A Botvinnik—Szmlszlov sakkvilágbajnoki párosversény függőben maradt nyolcadik játszmáját szerdán döntetlenre adták. Az eddigi eredmények alapján Botvinnik 5.3:2.S arányban vezet. Mentonban, a francia Riviérán folyó nemzetközi teniszverseny férfi egyes küzdelmeinek harmadik fordulójában a magyar Gulyás 7:5, Í:1 arányban győzött a dán Jörgen Ulrich ellen. Kurt Nielsent, a másik dán versenyzőt a lengyel Llcisz verte meg 3:8, 6:1, 8:3-re. külön pálya a legfőbb gátja a helyi sportkörök egyesítésének. Viszont az FMSZ SK szerint az ő létesítményük, a néhány évvel ezelőtt épített, téglakerítéssel övezett füves pályájuk sokkal alkalmasabb erre a célra. A jelenlegi megoldás: két sportkör egy községben, nem megfelelő. Meg kell találni az utat, a két egyesület összefogására, ez erők egyesítésére. Úgy, hogy figyelembe veszik mindkét fél, illetve Kiskunlacháza egyetemes sportérdekeit. R. L. A váltóbotot kerékpárosok, illetve motorosok, a községekben pedig futók viszik. Minden helységben öt percig áll a staféta, s rövid ünnepség keretében kötik fel a kiszesek a váltóbotra az emlékszalagot. Jól előkészített pályán játszott edzömérkőzést tegnap délután Ve- csésen a megyei ifjúsági válogatott keret. A háromharmados mérkőzésen a két csapat a következő ösz- szeállitásban kezdett. Vecsési MTK: Pintér — Molnár n, Strasser, Frühwirth n - Molnár I. Hanek _ Földi, Varényi, Müller, Majláth, Krész. Megyei ifjúsági válogatott: Czékus (Ceg- lédbercel) _ Décsl (Monor), Raukó (Maglód), Burza (Üllő) _ Lukács (Alsógöd), Fovázsony (Monor) — Takács (Maglód), Bechler (Maglód), I.aczkó (Üllő), Derbach (Péteri), István (Péteri). Az első harmadban a vecsésiek 3:Q-ás vezetésre tettek szert. A Lassza közelében ebben az évben is megrendezték a tibeti lovasok. Íjászok és lövészek hagyományos sportversenyét. A versenyen különösen azoknak a részvevőknek volt nagy sikerük, akik lovon ülve, gyors vágtatás közben találták el nyilaikkal és puskáikkal a célt. Az angol labdarúgó kupaküzdel- mek során szerdán játszották le újból a 2:3 arányú döntetlen eredménnyel végződött Manchester United—Fulham elődöntőt. A megismételt mérkőzésen a Manchester United nagyszerű küzdelemben 5:3 (3:2) arányban győzött, s így bekerült a döntőbe, ahol a Bolton Wanderers lesz az ellenfele. Az 1960. évi nyári olimpiai Játékok szervező bizottsága már megállapította az olimpiát fáklya görög- és olaszországi útvonalát. Ez a következő: Olimpia—Catania«. Taormi na _Messín a—Tara nto—Sal ermo_Nápoly_Róma. Olasz föld ön mintegy 120« főből álló váltó viszi az olimpiai lángot Rómába. \ cepléd' Silávik a vidéki ökölvívó- bajnokság ég ik esélyese Ma este kezdődik az ország legjobb vidéki ökölvívóinak háromnapos küzdelemsorozata a ..vidék bajnoka” címért. A mérkőzéseke* a fővárosban bonyolítják le. A selejtezők ma 18 órakor a Sport- csarnok edzőtermében kerülnek sorra. A szombati elődöntőig és a vasárnapi döntők mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek a Villamos- és Kábelgyár Gyomról úti színháztermében. A háromnapos viadalon Pest megyeiek is indulnak. Félnehézsúlyban Szlávik (Cegléd), Tantos (Pécs) és Demeter (Gyöngyös) a legesé- I lyesebb a bajnoki címre. E'halasztották a mezei futóbajnokságot Vasárnapra terveztél? a Pest meayei mezei futóbajnokságot. A viadalt azonban a kedvezőtlen Időjárás, a sáros, nehéz talaj miatt április 20-ra halasztották. Megyénk hétvégi sportműsora ennek ellenére gazdag lesz. A bajnoki labdarúgó-fordu’ón kívül a felszabadulási válté futás, aszta liteniszezőink szegedi s birkózóink karcagi szereplése színesíti a progra mot 5 j I Fiqvelem! h nem sport! i | Szerdán a Pest megyei 1 | felnőtt válogatott labdarú-l 1 gó-keret tagjaival Gödöl-§ ! lön jártunk. Az edzömér-l | kőzés után betértünk a | | Széchenyi téri Utasellátó-1 § ba. Sajnos, itt a „szendvi-i I esés pult” már üres volt. | | A vezetőség néhány tagja | I felfedező körútra indult, | | hogy a játékosok pár fa-\ 1 lat ennivalóhoz jussanak. § | A, körút sikerrel járt. | A Hársfa-vendéglőben | | találtak zsemlét és „fasí- | | rozottat”. Mikor a zsem-1 | lékbe kezdték rakni a | | „vagdalt húsokat”, megdob-1 1 benéssel vették észre a | | sportvezetők, hogy a hús f | nagy része penészes. Ezt | 1 o „hársfások” el is ismer-1 1 ték, kiválogatták, s külön | I rakták a penészes árut. | I Védekezésül elmondották, \ | hogy így kapják a Váci i | Vendéglátóipari Vállalat- 1 | tói, s kénytelenek a f risset | | a régivel összekeverni. | De a romlott árut miért \ | „sózzák” el a gyanútlan | | betérőknek? S miért kiild% | romlott árut a Váci Ven-1 1 déglátóipari Vállalat? | Csak nem csinálnak eb-! | bői sportot?! (alaes) | második harmad eredménye 4:2 volt. Az utolsó harmadban a vecsésiek ifi-csapata játszott a válogatott ellen, ekkor 3:2 volt az eredmény a hazaiak javára. A második és harmadik harmadban Sáska (Kistarcsa), valamint Krausz (Veesés) is helyet kapott a válogatottban. Sajnos a két váci labdarúgó (Fleischmann és Dorosz- lai) nem Jelent meg az edzésen, tévedésből tegnap Gödöllőre mentek ki a nagyválogatott mérkőzésére. A két nagykőrösinek, Decsi- nek és Gulyásnak késett a vonata és így csak az edzőmérkőzés végére érkeztek meg. E négy játékos hiányát nagyon megérezte a válogatott keret, s igy a vecsésiek túl erős ellenfélnek bizonyultak. Az ifi-válogatott góljait Laczkó (3) és Krausz lőtte. Jól játszott Czékus, Raukó és Krausz, a vecsésiek közül pedig Müller. Molnár I, Strasser és Földi nyújtott átlagon felülit. A vecsési ifi-csapatból Kalász tűnt ki, akinek, véleményünk szerint helye lenne a megyei válogatottban. Feltűnő volt a kerettagok hiányos labdakezelése, mely nagyrészt a sportköri edzők hibája. A látottak alapián az edzőmérkőzés azért megfelelt céljának és remélhető, hogy a fiatalok megállják majd helyüket a megyei válogatottak tornáján. A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság állása I. OSZTÁLY 1. Ceglédi Ép. 18-14 1 S 69:19 29 2. Albertirsa 18 13 3 2 72:22 29 3. Monor 18 13 1 4 53:23 27 4. Sz.-miklós IS 11 3 4 24:25 23 5. Dunakeszi K. 13 12 _ 6 39:28 24 6. Fóti SE 13 11 — 7 30:34 22 7. Gyömrő 18 9 2 7 45:23 20 8. Veesés 13 8 2 8 59:36 18 9. Kistarcsa 13 8 2 8 40’28 18 10. Maglód 13 6 3 9 33:Z1 15 11. Üllő 13 6 2 10 29:40 14 12. Tököl 13 6 1 11 27:53 13 13. Dunakeszi M. 18 4 3 11 30:56 11 t4. Váci VSE 18 3 3 12 21:26 9 15. Szigetujfalu 18 3 2 13 34:67 8 16. Felsőgöd 18 1 2 15 14:100 4 II. OSZTÁLY RAKÓCZI-CSOPORT t. Ceglédbercel 13 11 — 2 44:22 22 2. K.-lacháza 14 10 — 4 30:17 20 3. CVSE 13 9 — 4 61:17 18 4. Monor 14 8 1 5 21:29 17 5. Halásztelek 12 6 4 2 26:17 16 «. Péteri 14 7 1 6 22:34 15 f. Pilis 15 6 — 9 23:17 12 6. Taksony 14 6 — 8 29:31 12 9. Dunavarsány 19 5 1 7 15:24 11 10. Nagykőrös 14 4 1 9 9: 6 9 cl. Ráckeve 12 3 — 9 9:39 6 Í2. Szigethalom 13 3 — 10 10:50 6 13. Szentmárton U 2 _ 9 6: 2 4 PETÖFI-CSOPORT r. Budaörs 11 8 2 1 29:1! 18 2. Öcsa 12 8 1 3 16:15 17 3. Örkény 11 8 — 3 17: 7 16 4. Bia 11 6 1 4 4: 2 13 5. Tárnok 12 6 — 6 11:16 12 ő. Ecser 10 5 — 5 21:19 10 7. Érdi Traktor 11 4 — 7 25:25 8 é. Torbágy . 10 4 — 6 1105 8 9. Inárcs 11 S — 9 5:27 4 10. Bugyi 11 1 _ 10 0: 0 2 Eredmények KOSÁRLABDA. NB It. Női. Keleti csoport: Bp. Előre—Nagykörös 53:45 (25:15). RÖPLABDA. Befejeződött az ipari tanulók 1958. évi Kilián György röplabda-bajnoksága. A fiúk csoportjában a budapesti 2. sz. ITSK A-csapata lett az első, második a váci 204. sz. ITSK lett. TEKE. NB I. Férfi. Keleti csoport: Ceglédi Építők—FTC 4:8 (2457:2486). Vontatós elhelyezkedne jogosítvánnyal. Cím: Cegléd, IV., Géza u. 3. Papp László. Hegyi faiskola, Érd közli: A. X. 67/4 28/1954. XI. számú faiskolai igazolványa elveszett. Eladó Vecsésen, Toldi Ferenc út 1. szám alatt egy Alfa szeparátor (tejfölöző). Megtekinthető a fenti cí- men. . Beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Nemes, Érdoarkváros. Tömösy út 293. Eladó 1 db. 24 lóerős villanymotor. 3 db. fogatos fűkasza. 2 db. ezres és 1 db. ötszázas keltetőgép. Árak helyszíni megtekintés után. megegyezés szerint. Egyesült Törekvő Täz A^fiósröd. Nyolcvan községet érint megyénkben a felszabadulási váltó Vecsési MTK-lfjúsági válogatott keret 10:4 fiirUusithan Szervusztok gyerekek (Kristóf Lászlóné felvétele) Gyűjtsük össze a jó gyér mektörténeteket Nagy élvezettel olvastuk a Pest megyei Hírlapban megjelent cikket a gyermekek életéből megírt apró történetekről. Több anyával beszéltem és egy sem volt köztük, aki ne tudott volna a saját gyermekéről valamit elmondani, ami mosolyt fakaszt, vagy elgondolkoztat. Éppen ezért úgy beszéltük meg, hogy írunk a szerkesztőségnek, hívja fel a lapban a szülőket, írják meg a gyermekeikkel kapcsolatos ízes eseteket, történeteket, jó kiszólásokat, furcsa kérdéseket stb. és ezeket közölje a mi lapunk minden héten legalább egyszer. Fel lehetne vetni azt a gondolatot is, hogy ha van fénykép a gyermekről, akinek „az esetét” megírják, küldje be és a szöveg mellett a gyermek fényképét is közöljék. Lehetne ezt még tovább is fejleszteni és kiterjeszteni az „eset-gyűjtést” a pedagóguHálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik feddhetetlen emlékű férjem, szerető édesapánk, nagyapánk, fiam, testvérünk és rokonunk: ifj. Horváth József temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították és sírjára a megemlékezés virágait helyezték el. A gyászoló család Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó ismerősöknek, akik szeretett jó édesanyánk, özv. Molnár Elekre, szül. Mohácsi Rozália asszony temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították és sírjára a kegyelet virágait helyezték el. A gyászoló család sokra, akik részben a szóbeli feleléskor, részben pedig a dolgozatok átvizsgálásakor találhatnak érdekes és közlésre érdemes „bemondásokat”. Még azt javasolnám, hogy tűzzön ki a szerkesztőség valami érdekes díjat a gyermekek részére, akik tulajdonképpen szerzői a közölt történeteknek. Kovács Istvánná levelező, Vác Építőipari vállalatok! Állami vállalatok! Állami gazdaságok! AZONNALRA IS I szállítunk felújított, kifogástalon VÍIPR0SAS GUMICSIZMÁ 64.— forintért. valamint pyremis talpas, felúiított gumicsizmát 112,— forintos áron. Fővárosi XXI.. Kézműipari • Vállalat. Bpest. XXI.. Csepel, Katona József u. 22. Telefon: 344—953. I ARGENTÍNÁTÓL-IND0NÉZ1ÁIG a szíjgyártó részlegünk által készített export futball-labdával játszanak a bajnokcsapatok Húzó, hajlító- és kivágó szerszámok készítését állami vállalatok és ktsz-ek felé vállalja lakatos részlegünk. A lakosság felé javításokat végzünk. Gépfonat készítését különböző méretekben készítünk állami szervek, szövetkezetek és magáriosok felé. Cipész részlegünk javításokkal, gumitalpalásokka! áll a lakosság rendeJ- , ... kezésére. . RÁCKEVEI VEGYES KTSZ Ráckeve, Kossuth u. 13. Telefon: 75.