Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-27 / 73. szám

Tervpályázat többszintes lakóépületek tervezésére Az Építésügyi Minisztérium az Építőipari Tudományos Egyesülettel közösen jeligés tervpályázatot hirdet több­szintes lakóépületek részére emeletközi födémszerkezetek terveinek és ötleteinek beszer­zésére. A pályázat első dija 10 000 forint. Ezenkívül két második díjat, három harma­dik díjat, s hat megvételi dí­jat osztanak ki. A tervpályá­zati kiírást és annak mellék­letét jelentő tanulmányt az Építésügyi Minisztérium ter­vezési főosztályán lehet át­venni. __________ A vakok újra látnak A csehszlovák szemorvosok kimagasló eredményeket ér­nek el a legsúlyosabb szem- betegségek gyógyításában. Jaromir Kuro professzor, a prágai szemklinika főorvosa 1946-tól körülbelül 700 sike­res szaruhártya-átültetést vég­zett. __________ A rany - kukoricából A szovjet tudósok megálla­pították, hogy a különböző nö­vények kis mennyiségben ké­pesek a földben levő féme­ket magukba venni. A brüsz- szeli világkiállítás szovjet pa­vilonjában a többi között ki­állítják a kukoricából szer­zett aranyat. A kukoricát olyan területen ültették el, ahol előzetesen már megálla­pították az aranyér lelőhelyét. Lenin nevével, Lenin szellemében Várjon egy kicsit, bácsi, most én fényképezem. 1950-ben Lenin néven ter­melőszövetkezet alakult Jász- karajenőn. Nyolc esztendeje küzd, harcol a szövetkezet tagsága a magasabb színvonalú gazdálkodás megvalósításáért, a nagyobb jövedelemért. Átvé­szelték az ellenforradalmat, megbirkóztak ezernyi akadály- lyal, s most mégis panasz ér­kezett rájuk. Kívülállóktól. Egy kisföldű és kisjövedelmű, félig paraszt, félig munkósem- ber felesége. Kapás Séndomé írta a levelet. „A darálósra van panaszunk, a Lenin Tsz darálósára, aki csak borravalóért hajlandó a terményt megdarálni. De ami leginkább fáj, az, hogy a szö­vetkezet vezetői nem is hajlan­dók felelősségre vonni a da­rálóst. Hát kik vagyunk mi? El­lenségek, csak azért, mert kí­vül állunk a szövetkezeten? Szegény férjem, amikor szom­bat délután hazajött Pestről a munkából, kézi talicskával hordta el a borsószárat, ami már egy hónapja ott állt a ter­melőszövetkezeti daráló ere­sze alatt. Előzőén többször is kint járt a szövetkezetben, de hiába volt minden sürgetés. A darálós ugyanis a gyakori zak­latást elunván, kereken kije­lentette, hogy bor, vagy borra­való nélkül nem darálja meg a borsószárat. El lehet gondolni, milyen érzéssel hozta el a fér­jem a terményt. Nemcsak azért, mert a szokásos vám el­lenében borravaló nélkül nem akarták megdarálni, hanem különben is. Hiszen mi a szö­vetkezet felé tekintünk, bízunk benne, s talán még boldogulá­sunkat is lelhetnénk ott, ha jó szívvel lennének irántunk. Ezért bántott bennünket külö­nösen, hogy a Lenin Tsz veze­tői nemhogy barátsággal vi­seltetnének irántunk, de még arra sem hajlandók, hogy meghallgassák a kívülállók ilyenféle panaszát.“ Oltjárlunkban beszélgettünk a darálóssal is és a tsz vezetői­vel is. Most szándékosan nem említjük meg a nevüket, mert bízunk benne, hogy jobb belá­tásra térnek, s nem akarjuk, hogy elrestelljék magukat. A darálós — persze — tagadta az esetet. Nem, ő nem kért borravalót és nem is kér senki­től, viszont bolond ember len­ne, ha el nem fogadná, amit felkínálnak ... Ám ez a szemlélet sem mél­tó egy olyan termelőszövetke­zethez. amely Lenin nevét vi­seli. Mert ha valaki így gon­dolkozik, gyakran kicsúsznak a száján meggondolatlan szavak is. Hallottunk ugyanis olyas­mit, hogy ugyanaz a darálós a múlt esztendőben Balázs Ist- vánnénak pedzegette: vámot ] sem kell fizetnie a daráltatni valóért, ha 70 forintot ad őne­ki. A darálós — egy ember s> sok közül. Dehát a vezetők miért nem figyelmeztetik? Hi­szen a könyvelő is, a raktáros is és a többi vezető is szívesen emlegeti: nemrégiben teljes Lenin-sorozatot kaptak aján­dékba a járási pártbizottságtól. Vajon mit tanultak belőle? Most, hogy ott járunk, — ép­pen ebédszünet van — együtte­sen lapozgatjuk a gyönyörű köteteket. Egyszerre csak meg­akad a szemünk Lenin egyik beszédén. Közel negyven esztendeje mondotta a földművelő kom­munák és mezőgazdasági arte- lek első kongresszusán: „Örömmel olvastam Szere da elvtárs földművelésügyi nép­biztos cikkét, amelyben kieme­li, hogy a kommunális gazdasá­goknak és társulásoknak nem szabad elszakadniuk a kör­nyékbeli parasztlakosságtól, hanem arra kell törekedniük, hogy a környékbeli parasztla­kosság gazdaságait javítsák.“ Lapozunk néhány oldalt, s rábukkanunk a következő be­kezdésre. „Minden egyes társas... me­zőgazdasági vállalkozás feltét­len kötelességének tartjuk, hogy ne különüljön el a kör­nyékbeli parasztlakosságtól, ne húzódjék el tőle, hanem ok­vetlenül nyújtson neki támoga­tást ... minden azon fordul meg, hogy megtaláljuk a gya­korlati módját, hogyan kell mindezt az életben alkalmaz­ni... Azt a segítséget, amit a kommunák nyújtanak a kör­nyékbeli parasztoknak, nem szabad olyan segítségnek te­kinteni, amelyet csak azért ad­nak, mert feleslegük van. An­nak szocialista segítségnek, vagyis olyan segítségnek kell lennie, amely módot nyújt a parasztoknak arra, hogy áz el­különült egyéni gazdálkodás­ról áttérjenek a társas gazdál­kodásra.“ NoS, a jászkarajenőieknek Igen alapos okuk lenne rá, hogy a nagyüzemi gazdaságuk erejét éreztessék a kívülállók­kal. S hogy gépesített üzemük kapuit ne zárják be a kör­nyékbeli parasztlakosság előtt. Hiszen ők tudják a legjobban, hogy az 1955—56-os gazdasági évben még 145-en voltak, s most csupán 68 a taglétszá­muk. Igaz, öt új jelentkezőjük van mostanában, akiknek fel­vételéről majd a következő közgyűlésen tárgyalnak, de ezek közül többen messzi vi­dékről jöttek: kettő például Dévaványáról. Hogyan gondol­ják visszaszerezni a régi ta­gokat és szövetkezetük hírne­vét, ha így viselkednek a falu beli kívülállókkal szemben? Helyesebben, ha eltűrik, hogy egyes tagok úgy viselkedjenek, mint a darálós. Persze, megértjük, a raktá­ros elvtársnőnek öt gyereke van, s a férjéről is gondoskod­nia kell. A könyvelő, az elnpk. a párttitkár is nagyon elfoglalt ember. De ennek ellenére sem értjük meg. hogy az említett vezetők egy része még egyálta­lán bele sem lapozott a szép kötetekbe, egy betűt el nem olvasott belőlük, talán még a címeket sem. Pedig, kedves jászkarajenői elvtársak, elhi- hetik, sokat, nagyon sokat tud nak segíteni ezek a könyvek a napi munkában, s a nagy el­foglaltság közepette is megté­rül a tanulmányozásukra for­dított idő. Meglátják, ha gyak rabban kézbeveszik a kötete­ket, ha nemcsak Lenin nevé­vel, de Lenin szellemében vég­zik munkájukat, sokkal-sokkal gyorsabban haladnak előre a mezőgazdaság szocialista fej­lesztésének útján. Holka Vilmos Régvárt építkezések Ha megkérdeznék a tahitót- faluiakat; minek örülnek leg­jobban, biztosan azt válaszol­nák legtöbben, hogy a felépí­tésre kerülő egészségháznak, napközinek és bölcsődének. Ez utóbbiak létesítését a ter­mészetes szaporulat tette szük­ségessé, de az egészségház bi­zony külön fejezet lesz a köz­ség történetében. Nemcsak a betegek örülnek neki, hanem az egészségesek is. Hisz soha­sem lehet tudni, mikor törté­nik valami baj. Mégis más, ha helyben lehet segíteni és nem Számtanból elégtelen ? em mindennapos i V története fan a ráckevei Árpád út­nak. — Négyéves vol­tam, amikor egyik nap mérnökök érkez­tek a faluba. Mé­ricskéltek és cöveket vertek le. Egy a mi konyhánk elé került. Azt mondták, hogy itt lesz a kiegyenesí­tett Árpád út köze­pe, mert Mocsári Dá­niel földbirtokos képviselőjelölt úr rendbehozatja ezt a keréktörő, lószakasz- tó kátyutengert — emlékezik vissza Tóth Gábor elvtárs, a községi tanács el­nöke. Mindenki tudta, hogy mire megy a játék: A képviselő- jelölt úrnak szava­zatokra volt szüksé­ge. Meg is választot­ták, de az utat nem hozták rendbe. Mo­csári urat sem látták négy esztendeig a szegény emberek, csak a helybéli urak. A következő vá­lasztás előtt is volt bőr a képén ismét megígérni az út rendbeliozását csak­hogy rá szavazzanak. De akkor már csak nagy nyomással si­EGYÜTTES ERŐVEL került megválasztani a nagyságos urat. Ta­lán mondani sem kell, hogy az út ma­radt a régi. i zóta évenként SÍ töltögették, ja­vítgatták az emberek, mert ez az út nagy szekérforgalmat bo­nyolít le. De hiába volt minden igyeke­zet, évről évre sár­tengerré vált, olyan gödrök tátongtak sá­ros testén, mint egy- egy kisebbfajta bom­batölcsér. Minden ta­vaszon olyan képet mutatott, mintha egy óriás dúlta volr.a fel hatalmas csizmájá­val, hogy bosszantsa a község lakóit. Az idén is elhatá­rozta a tanács, hogy a , községfejlesztési alapból 15 000 forin­tot költ az elátkozott út rendbehozására. Ennek éppen ideje volt, mert pár hete a Belsped egyik lova szakadt meg rajta. Csakhogy a tanács­tagok nem elégedtek meg az út újbóli „foltozásávalIs­merve a közhangu­latot, javasolták, hogy kövezzék le az utat, vessenek véget az áldatlan állapot­nak. A rendkívüli ta­nácsülésen 69 tanács­tag vállalta, hogy gyújtőívvel a kézben végigjárják a háza­kat. Ráckeve lakóinak nagy része „a hosz- szú évtizedek óta kí­sértő rém” elűzésére szövetkezett. Az íve­ken gyűlt a pénz, a fuvar és gyalogmun­kaerő felajánlása. Eddig 62 000 forin­tot adtak össze, 538 igásnapot és 490 munkanapot jegyez­tek fel az ívekre. A felajánlott társadal­mi munka értéke kö­rülbelül 150 000 fo­rint. Más módon is igyekeznek pénzt te­remteni a nemes cél­ra. Az Árpád úti idő­sebb asszonyok elha­tározták, hogy tea­estet rendeznek. Március 16-án meg is tették. Előzőleg sü­töttek, főztek és szerveztek. Végered­ményben 4836 forint tiszta bevételük ma­radt. A pénzt betet­kell kilométereket utazgatni a? orvoshoz. Ügy értesültünk, hogy még az idén elkezdik és talán be is fejezik az egészségház felépí­tését, ★ Szigetmonostor és Csobánka másfajta gondokkal küszködik. Kicsi az iskola, sok a nebuló. Tágasabb, egészségesebb isko­lára vágytak tanulók és okta­tók egyaránt. Erről beszéltek és erről álmodtak sokáig. Megvalósul-e az álom az idén? Lehetséges. Annyi azon­ban bizonyos, hogy mindkét | községben még ebben az esz­tendőben új általános iskola építését kezdik el. Egyik-egyik iskola mintegy 800 000 forintba kerül. ■k A pomáziak új mozijuk fel­építése érdekében mindenről lemondtak egy pár esztendőre. Mivel hitelt nem kaptak, hát a községfejlesztési alapból épí- ! tik fel új mozijukat. Csak az tudja igazán meg­érteni őket, aki tudja, hogy milyen a jelenlegi, mozinak csúfolt valami. Kicsi is, pisz­kos is, úgy, hogy „jóérzésű em­ber nem szívesen megy bele” — ahogy a helybeliek mond­ják. Reméljük, az ő vágyuk is mihamarabb teljesül, hisz a közösség összefogott ereje sok­szor lehetetlennek látszó fel­adatok megoldására is képes. A Szabad Európa Rádióban úgy szaporodnak a gazdák, mint egy sötét és nyirkos pincében a penészgomba. Agrárius, Márton gazda, Bá­lint gazda — ha nem is nél­külözhetetlen, de minden­esetre sületlen bemondásaik­kal — eddig is meglehetősen mulattató figurái voltak en­nek az orgánumnak. A leg- raffináltabb vásári lókupec is tanulhatna tőlük, olyan szenvedéllyel ócsárolják me­zőgazdasági életünk egyes területeit. Hol ezt. hol azt, ami éppen eszükbe jut. A minap pédául a középpa­rasztságra járt rá a rúd. Azt mondja Márton gazda Agráriusnak: „Kétségtelen, hogy a be­szolgáltatás eltörlése után a parasztság helyzete javult. Jövedelme. életszínvonala azonban ezzel az engedmény­nyel sem volt azon a fokon, ahogyan ezt a párt vezetői gondolták. A gazdálkodó kö­zépparaszt családnak havi készpénzjövedelmét 400—500 forint közötti összegben je­lölhetjük meg. E számítá­sunk egyezik a Statisztikai Hivatal kimutatásával, amely kereken 400 forintra teszi a középparaszt családok havi készpénz jövedelmét. Ebből az összegből kellene a csa­ládnak ruházkodnia és be­szereznie a háztartás minden apró szükségletét és ebből kellene valamit megtakaríta­nia a kisgazdaságok fejlesz­tésére.” Ezután a kommentátor ka- nyarít egyet a merész fejte­getésen. s imigyen szóla: „Ha mindent beleszámítunk, a jö­vőben a középparasztság ha­vi készpénzjövedelme 300 fo­rint sem lesz”. Az áldóját neki, de nagy a nyomor! Körülbelül há­rom és félezer forint az évi jövedelme egy középparaszt­nak Márton gazdáék szerint. Vajon felsoroljam — csak a péda kedvéért — annak a 14 holdas Örkényi középparaszt­nak (Nagy Jánosnak) a hoz­závetőleges jövedelmét, aki­vel legutóbb találkoztam? Nagyék pár hónapja adtak el egy pár hízott ökröt (húszezerért), tele borral, al­mával a pincéjük. Harminc hektó borukat ha eladják, 30 ezer forintot kapnak érte. Egy hónap múlva viszik a piacra az előcsíráztatott bur­gonyát — kilónként öt fo­rintért. Vajon mennyit ad­nak el egy holdról? Próbál­jon számolni Márton gazda, kend „szakember". Hogyan gondolja? Húsz mázsát? Jó, ne legyünk túlságosan bőke­zűek a termésbecslésnél. Csupán az újkrumpliért te­hát hamarosan megint tíz­ezer forint jár. Engedje gazda úr. hogy én vessem össze a számokat, mert lá­tom. a számtan nem erős ol­dala. Szóval fél év alatt 60 ezer forint. És a baromfiud­var. az ólak és a szántóföl­dek hozamairól nem is be­széltünk, mégis hol járunk már az évi 3500 forintos jö­vedelemtől! — Jó — mondhatja az ol­vasó —, ne nyaggassuk to­vább Márton gazdát, nem íródeák ő. egyszerűen adjunk neki számtanból elégtelent. Igen ám, csakhogy az olvasás ‘'Adományából is bukásra áll a kisöreg! Statisztikai adato­kat hív segítségül. Már pedig azok másról beszélnek. Azt mondják el. hogy nálunk az egyéni gazdaságok egy hold­ra eső bevétele — az állatte­nyésztést is ide számítva — ötezer forint holdanként. Át­lagosan. Vagyis egy olyan 14 holdas közepparasztnak, aki Nagyéknál rosszabbul gaz­dálkodik. ha nem is fél esz­tendő alatt, de egész évben megvan a hatvanezer forint Jövedelme. No, mennyi le­gyen ebből a termelési költ­ség, az adó és egyéb kiadá­sok, Márton kartárs? A fe­le? Jó, ne kicsinyeskedjünk. A tiszta jövedelem akkor is ott jár a 30 ezer körül. Ami havonta 2 és félezernek felel meg. Tessék feltenni a szem­üveget és figyelmesen, meg­fontoltan elolvasni, mert ha a 2500-at megint összeté­veszti a háromszázzal, akkor már olvasási gyakorlatból is — szekunda. Hanem az igazi galiba még hátra van. Mi történik, ha Márton koma önérzetes ne­bulónak bizonyul, tiltakozni kezd és be fogja nekünk bi­zonyítani. hogy ő igenis tud írni is. olvasni is és számol­ni Is. Hinnye. az atyameste­rit! Akkor aztán végképp ka­cifántossá válik az ügy; egér- utat nyer az a bizonyos sánta kutya, a gazda urat pedig fülöncsiptiik. Mert kiderül, hogy nem az iskolai alapis­meretekkel, hanem a szem­lélettel és az igazmondással van a baj... Ejnye-bejnye, te Mártont (h. v.) Rendőrkézen a kartali lövöldöző orvvadászok Kartal határában az ellen- forradalmi eseményeket köve­tő időkben, 1956 végén és múlt év elején igen elszapo­rodtak az orwadászok. Múlt év januárjában Hangya István vadőr két — az erdőben buj­káló — embert vett észre, kik­nek vállán puska volt. Han­gya megállásra szólította fel őket, az emberek azonban nem álltak meg, sőt rálőttek Han­gyára. Az ott portyázó honvéd kanhatalmisták is üldözőbe vették őket, a puskásoknak sikerült elmenekülniöik. A lövöldöző személyazonos­ságát nem tudták kideríteni, ezek viszont tovább folytatták üzelmeiket. Múlt év november 10-én Bodnár Béla vadőr ta­lálkozott velük, személyazo­nosságukat azonban ő sem tudta felderíteni, mert sapká­jukat a szemükre húzták. Az Karcsú Duna-híd köti össze a közigazgatásilag egyesített Tahítótfalut orvvadászok Bodnárra tüzel­tek és elmenekültek. Ez év január 3-án Tóth Jó­zsef találkozott velük a csá- szárdülőben, fel akarta tartóz­tatni őket, az orvvadászok azonban pisztollyal megfenye­gették és eltűntek. Január 23- án Homok János mezőőr két gyanús alakkal találkozott, akik az erdőből jöttek ki és vállukon faágakat cipeltek; Igazoltatni akarta őket, a fa­tolvajok nem álltak meg, ha­nem egyikük rálőtt Homokra. Homok a lövöldözőben felis­merte Lakatos Lajos helybeli lakost. A rendőrségre sietett, ahol bejelentette az esetet. A rendőrök bekísérték Lakatos Józsefet, aki eleinte tagadott, később bevallotta, hogy az el­lenforradalom során sógorá­val, Baranyi Gyulával több fegyvert szereztek, ezeket el­rejtették a kartali erdő mel­lett. A fegyvereket csak akkor vették elő, mikor orvvadászat­ra indultak. Bevallotta azt is, hogy ő volt, aki Hangyára, Bodnárra, Tóthra és Homokra rálőtt. Baranyi kihallgatása­kor elismerte, hogy sógorával vadászni járt, azt azonban ta­gadta, hogy bárkire is rálőtt volna. A két fegyverrejtegető, lö­völdöző orvvadász ügyében az ügyészség elkészítette a vád­iratot, melyben mindkettőjü­ket fegyverrejtegetéssel vádol­ja meg. Lakatost ezenkívül szándékos emberölés bűntetté­nek kísérlete miatt is kéri fe­lelősségre vonni. ték a takarékba, az Árpád út névre vál­tott takarékkönyvbe. A könyvet a tanács­elnök őrzi. Ebbe jegyzik majd be az április 19-én meg­rendezendő „tanács­bál” tiszta bevételét is. M ár ott tartanak,] hogy a közelii napokban megindul; a mérés és megkez­dik a földmunkát. ] Az út burkolásán kí­vül mindent a köz­ség lakói végeznek; el társadalmi műn-] kával. Az útfenntar­tó vállalattal történt tárgyalás alapján] úgy látszik, hogy i még az idei nyáron.] a betakarítás idejére, elkészül az 1100 mé- ] teres útszakasz kö- ] vezése. A tavaly rendbe-] hozott Dömsödi út és] Eötvös utca u'an az] Árpád út is járható-] vá válik. Amit az] uiak csak ígérgettek] annak idején, azt ] most Kamrás Antal ] né, Borbély Gyulá- j né, Devecz József né '■ és a többi tanácstag irányításával ráegva- lósítja a község la- ] kossága. — farkas—;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom