Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-26 / 72. szám
«tot» WCirlap IP 1938. MÁRCIUS 26. SZERDA ldípi A kerek labda nyomában Mégis láttunk labdarúgó-mérkőzést vasárnap Egy héttel ezelőtt mi sem gondoltuk, hogy keddi számunkban a megyei labdarúgó-mérkőzés eredményeiről nem számolhatunk be. Pedig így történt. A váratlan havazás meggátolta a Pest megyei labdarúgókat, hogy küzdjenek a bajnoki pontokért. „Szabadnaposak” voltak. Hogy NB III-aink, megyei I. és II. osztályosaink nem léphetnek pályára, ez már szombaton eldőlt. így tervbe vettük, hogy a Csepel Autóval Hatvanba utazunk... Vasárnap fél 12-re beszéltük meg a találkát a gödöllői HÉV-nél. Ide vártuk a dunaharaszti autóbuszt, de a találkahelyre csak pár pesti játékos jött el, s amikor a csapat intézője megérkezett, kiderült, hogy a hatvani utazás elmarad. Szombat délután kettős táviratváltás történt a két egyesület között, amelyben a hatvaniak a mérkőzést lemondták, illetve elhalasztását kérték pályájuk használhatatlansága miatt. A Szónyi úti hókatlanban A Csepel Autós randevú sikertelensége után nem sokáig töprengtünk, hová menjünk. Háromnegyed 11-kor kezdődött a Budapesti Vasutas— Ceglédi Vasutas NB Il-es mérkőzés. A végére csak kiérünk — gondoltuk. A Szőnyi úton azonban téli csend fogadott bennünket. Pár budapesti játékos lézengett a sporttelepen, a ceglédiek már el is mentek. A szél magas hóbuckákat varázsolt a pályára, s a hótenger tisztításához, letakarításához valóban reménytelen lett volna hozzákezdeni. Utak a hóban... Ez sem sikerült. De rajtunk nem lehet kifogni: — Irány a Csömöri út! Itt a Váci Petőfi vendégszerepei. *.. illetve vendégszerepeit volna. A Vörös Meteor pályagondnoka ugyan mindent megtett a mérkőzés megtartása érdekében, de ez a „minden” kevésnek bizonyult. Szépen kitüzdelte a sarokzászlókat, feltette a hálókat a kapukra, gondot fordított arra is, hogy a hótakaró ellenére a játéktér vonalait látni lehessen. A vonalak mentén félméteres utakat tisztított ki, így festőién nézett ki a pálya, mint a kínai labirintus. A játékteret húszcentis hó borította, de az „utakon” száraz lábbal lehetett közlekedni. Mindez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy mérkőzést játsszanak. így a Csepel Autósok és a ceglédiek mellett a váciak mérkőzése is elmaradt. Hógolyózás a Hungária körúton Nem hagytunk fel a reménnyel. hogy csak azért is nézzünk labdarúgó-mérkőzést e havas vasárnapon, s éppen ezért jó korán érkeztünk PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest. VIH., Blaha Lujza tér I. Telefon: 343—100. 142—229. Szikra Lapnyomda' Felelős vezető: Kulcsár Mihály. önálló férfiszabó szakmunkást felveszünk 7,50 Ft órabérrel, Cegléd, Rendelt Ruhaipari Vállalat, Szabadság tér 3. zés kezdetére újból sűrű pely- hekben hullott a hó. A tech- nikásabb MTK az ..erőfut- ballt" játszó vidékiek fölött megérdemelten győzött. Lesgólt is láttunk, kiállítást is. a félidőben újabb hógolyózást a nézőtéren, a televízió és a rádió is működött, s jó hétezer ember fagyosko- dott. köztük mi is. De azért mégiscsak labdarúgó-mérkőzés volt. ★ Jól megtréfált bennünket e vasárnap. Az NB Il-es mérkőzések közül csak hat maradt el az ország területén, de ebből három a Pest megyei csapatoké volt. Ezért keringtünk a városban mérkőzések után. mígnem a Hungária úton ki nem kötöttünk. (alacs) a Hungária körútra, az MTK- pályára. A házigazdák jó munkát végeztek. A pályafenntartó és iegyszedő brigád kora hajnaltól kezdve takarította a pályát. s így valóban eltűnt a hó a játéktérről. A nézőtéren, valamint a pálya körül annál hatalmasabb hóhegyek emelkedtek. Nem is kellett biztatni a lassan gyülekező szurkolókat: hócsata indult, míg a hangosbeszélő ezt meg nem tiltotta. Ritka jelenetnek lehettünk tanúi az MTK—Salgótarján NB I-es mérkőzésen. A pálya területén egyetlen karszalagos rendező sem működött. Na, nem kell megijedni: rendező volt bőven, csupán a nagy hótakarítás köziben elkeveredtek a karszalagok. Lassan elérkezett a mérkőzés kezdetének időpontja, ..bejáratták“ az órát (meggyőződtek. hogy működik), kivonultak a csapatok, s kezdődött a bemelegítés. A labdaszedő gyerekek a pálya mentén a hórengetegben, míg a játékosok a két kapu előtt. A kapu-előtereket fűrészporral felszórták. A két kapufa mellett mindkét oldalon hófal emelkedett. Egy-egy kapu mellé süvítő erős lövés úgy bevágódott a hófalba, hogy alig lehetett a labdát kikaparni. A mérkőzés nem volt magas színvonalú, sokat csúszkáltak a játékosak, mivel a mérkőGondolatok a tanácsülésről K özel öt óra hosszat tartott szombaton a PTST első § tanácsülése. Az idő nem volt hiábavaló, az értekez- | 1 let igen hasznosnak bizonyult. Megmutatkozott, hogy a | | tanács szívügyének tekinti megyénk, s ezzel együtt ha- § | zánk sportjának tovább fejlesztését. A jelenlevők egyhan- | I gúlag fogadták el a párthatározatra épülő sporttervezetet | I és sok hasznos javaslattal segítették a sport ügyét. A nevelés, a tömegesítés, az iskolai testnevelés és f | sport, a nők fokozott mozgósítása, ez volt a leggyakrab- | 1 ban elhangzott téma. De úgyszólván nem volt olyan kér- | | dés, amelyet ne érintettek volna a részvevők. ózó esett arról is, hogy a sportolók társadalmi tulaj- | •3 donukat, a pályákat, létesítményeket nem becsülik | 1 meg eléggé. Melegítőben szántanak, a pályákat rongálják. | | nem kímélik. Cegléden, de főképp Vácott, nem törődnek megfele- | | lően az atlétikával, s az sem vet jó fényt a nagy sport- | I körökre, hogy nem működtetnek asztalitenisz szakosz- | 1 tályt. A Csepel Autóban is főleg a labdarúgást pártfogol- | | ják. s a szakosztályok zömét idegenbe vitték, a gyár kis- | | létszámú budapesti szervizére építették. Dicséretes viszont, | | hogy a kis Püspökszilágy, a nagy egyesületeket megszé- | | gyenítve, két csapattal vesz részt a megyei asztalitenisz- | | bajnokságban. a falusi sportköröknek a KISZ lesz a gazdája, s | | -í* egyre több fiatalt vonnak be, nemcsak az egye- | i sületek, de az alszövetségek vezetésébe is. A falusi sport- | I körök általában nem kapják meg a községi üzemektől. § i vállalatoktól a sportalapot, pedig ezt az összeget rendelet | 1 biztosítja számukra. Helytelen a pénzelosztás rendszere. | I jobb volna központilag intézni a sportkörök anyagi ellá- | I tását. Feladat, tennivaló, megoldásra váró kérdés van tehát | I bőven. Most a TST-n a sor, hogjr ezeket megvalósítva | | előbbre vigye, az erők összefogásával, még eredménye- | | sebbé tegye Pest megye sportját. A sajtón keresztül is ezt | i a célt akarjuk szolgálni. .ÁiiiiiiiHiiiiiiiimiiiimtimtirifuifiiimtiitimmiiiiiMiiitiiiiiiiHiiiiuiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiHiimiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiHHUiifiiimuiiiiiN^ Megkezdődött a megyei asztalitenisz csapatbajnokság | KÉT KÉP Vasárnap tartották a megyei | csapatbajnokság tavaszi első 1 fordulóját. Eredmények: Váci Petőfi II—Gödöllői I Ganz II. 12:4. Felsőgödi TK—Nagykőrösi | Kinizsi II 11:5. Felsőgödi TK—Nagykőrösi 1 Postás 14:2. | a Pest megyei Természetjáró ószövetség kiállításáról Kötöttfogású ifjúsági birkózóverseny 1 Kecskeméten Országos jellegű kötöttfogása | ifjúsági birkózóversenyt rendezett I a Kecskeméti TE vasárnap négy- = ven indulóval. Győztesek (lepke- I súlytól felfelé): Rádi (Kiskunfél- = egyházi Vasas), D. Kiss A. (Nagy- = körösi Kinizsi), Oláh (Nagykőrösi 5 Kinizsi), Gitai (Szegedi VSE), Bár- = kányi (Szegedi VSE), Papp (Nagy- = körösi Kinizsi), Villám (Szegedi I VSE), Sárközi (Ceglédi VSE), Ko- i vács (Szegedi VSE), Batki (Szegedi í VSE). Csapatversenyben: 1. Szegedi = VSE 34, 2. Nagykőrösi Kinizsi 17, | 3. Kiskunfélegyházi Vasas 16 pont- = tál. i A Pilis -hegység állatvilágát ábrázoló preparátumokat, kőzeteket nézegetik az érdeklődők NB lll-AS ŐRJÁRAT Vasárnap csak egy bajnoki mérkőzést játszottak a Középdunai csoportban. Az Esztergomi Vasas vendégszerepeit Kisgyónon és a Balinkai Bányász együttese ellen Krischneider góljaival 2:0 arányban győzött. A bajnoki táblázaton ez eredmény nem hozott változást. Még nem született döntés, hogy az elmaradt mérkőzésekre mikor kerül sor. Hét NB III-as csapatunk tehát nem játszott vasárnap. De mi újság a házuk táján? Péceli MÁV Mivel vasárnapi annavölgyi mérkőzésük elmarad, csak április 13-án lépnek újból pályára. Az Eladó házak, telkek! PIK ceglédi kirendeltségén ház 35 ooo forinttól, telek 6000 forinttól. Érdi kirendeltségén ház 30 000 forinttól, telek 3000 forinttól. Váci kirendeltségén ház 40 OOO forinttól, telek 10 OOO forinttól. Monori kirendeltségén ház 30 ezer forinttól, telek 4000 forinttól. Gödöllői kirendeltségén ház 40 OOO forinttól, telek 15 000 forinttól. Dunaharaszti kirendeltségén ház 50 000 forinttól, telek 8000 forinttól. Szentendrei ki- rendeltségén ház 50 . ezer forinttól, telek 10 OOO forinttól. Pest , megyei Ingatlanközvetítő Vállalat, Budapest. V., Kálmán u. 13. Rekamiék, fotelok, székek, sezloniok, eladók. Rendelésre fizetési kedvezménnyel készítőnél, jó munka, jótállás. Jelinek, Lenin kö rú t 73. ________ G yönyörű kivitelű egy- és kétszemélyes önműködő epedás rekamiék, fotelek, székek, raktáron, készítőnél kaphatók. Szakács Ottó. Budapest, VI., Lenin körút 60, kapu alatt. Munkásfelvétel! A váci Dunai Hajógyár azonnali felvételre keres asztalos és motorszerelő szakmunkásokat_______________ M otorkerékpárhoz különálló. balos sebességváltót vennék Varga. Vác. Hattyú utca IS. Forgalmi tisztivizsgával rendelkező forgalmi szolgálattevőt felveszünk. 11. Autóközlekedési V. váci kirendeltsége, Török- hegyi u. 5. Eladó 1 db. 24 lóerő6 villanymotor, 3 db. fogatos fűkasza, 2 db. ezres és 1 db. ötszázas keltetőgép. Arak helyszíni megtekintés után, megegyezés szerint. Egyesült Törekvő Tsz. Alsógöd. II. kér. Világ utca 22. számú ház 290 n.-öl portával. két szoba, konyha és mellékhelyiségekkel. azonnal beköltözhető, 35 000 kp,, eladó. Érdeklődni lőhet: Budai út, XI. kér 783. szám. a megállóhoz 3 perc. Szed- lák Jánosnak annavölgyi játékteret töltik, s ezért közös megegyezéssel, május 11-én játszanak a péceliek Anna- völgyön. A kieső időben a csapat rendszeres edzésekkel készül, hogy újból beleszólhasson a bajnokság sorsába. Nagykőrösi Kinizsi A nagykőrösi pályát 30 centiméteres hó fedi. Bár az olvadás megindult, a jelek szerint vasárnap sem játszhatnak rajta. A múzeum mögötti agyagos kispályán kerül sorra valószínűleg a Nagykőrös _ S zentendre találkozó. Az agyagos pályát salakkal borítják, s remélik, hogy lehet majd játszani rajta. A csapat nehéz körülmények között készül fel a mérkőzésre pályahiány miatt, de reménykednek, hogy a két pontot sikerül otthontartani. Pilisi Bányász A vörösváriak vasárnap pályán kivüii edzést tartottak. Remélik, hogy a pálya talaját sikerül vasárnapig rendbehozni. Juricza még nem játszhat a Balinkai Bányász ellen, de reménykednek abban, hogy Marjai vállsérülése vasárnapig rendbejön. Kimmel játékengedélyt kapott a tokodi kiállítása után, de ügye véglegesen még nem rendeződött. Vasárnapi játéka amúgy is kétes, mivel influenzás. Váci Vasutas A váciak a Székesfehérvári Honvédőt látják vendégül vasárnap. Gondban vannak a pályával. A hóeke, amivel tisztítani akarták, eltört, most hegesztik. Remélik azonban, hogy időben mérkőzésre alkalmassá tudják tenni a játékteret. A csapat tegnap tartott edzést, bizakodó a hangulat, hogy végre komolyabban megkezdik a pontgyűjtést. Pilisi Kinizsi Újból játszik vasárnap Tihanyi Bandi! Sőt csatasorba áll Feller Imre, a volt Gödöllői Dózsa balszélsője is. így nagy bizakodással tekintenek a Székesfehérvári MÁV elleni találkozó elé. Csütörtökön a Budapesti Építőkkel játszanak edzőmérkőzést otthon. A pálya napos helyen fekszik. A hó már leolvadt róla, igy nemcsak a vasárnapi, de a csütörtöki edzőmérkőzésnek sincs akadálya. Gödöllői Vasas Meglepetéssel értesültünk, hogy a gödöllői pálya „szomorú” állapotban van. A megyei válogatott keret itt játszik ma edzőmérkőzést a Gödöllői Vasas csapatával. Nem kaptak hóekét, s igy egyelőre nem tudták letakarítani a 10_15 centis h ótakarót. Remélhetőleg azonban még délelőtt rendeződnek a „dolgok”, s igy a gödöllői pálya is alkalmassá válik a játékra. Múlt pénteken a rossz idő miatt elmaradt az edzés, s így a gödöllői vezetők nagyon sajnálják, hogy vasárnap is mérkőzés nélkül maradtak. A csapat most kezdett belelendülni a játékba, s e kiesést károsnak vélik. Vasárnap a Marton- vásér ellen győzni akarnak. Sérült nincs. A csapat játékosai kiegyensúlyozott formában vannak. Szentendrei Honvéd Ma délután a Gázgyárral játszanak Aquincumban a szentendreiek. Sajnos, sok a sérült, illetve beteg: Székely, Szabó, Fekete ... A csapat vezetői bosszankodnak hogy jó tavaszi kezdés után megtörtént a nyergesujfalui kisiklás. Bár nem szégyen az éllovastól kikapni otthonában, de mint kiderült. ennek egyes játékosok sportszerűtlen életmódja volt az oka. Kubik edző szerint sok még a javítani való a csapat játékán: korszerűbbé kell tenni, több mozgásúvá, s rövid adogatások helyett lőtt passzokkal kell megközelíteni az ellenfél kapuját. A szentendreiek csapatukat ápri- j lis 20-ig nem láthatják otthon, i Bajnoki mérkőzéseik idegenben i kerülnek sorra, s ezt a lehetőséget: felhasználják arra, hogy a hó le- í olvadása után „felújítsák” a játék- j teret. A hiányos területeket gyep- ; téglázni fogják. Remélik, hogy Nagykőrösön nem j vallanak szégyent. Nagyon jól tud- j ják, hogy a sorsolás szeszélye foly- \ tán az igazi pontgyűjtést még nem j kezdhetik meg, de remélik, hogy a j szezon végére a csapat játékának j megfelelő, méltó helyen fejezi bej a bajnokságot. Komoly edzőmér-: kőzésekkel készülnek erre, 'hisz az j e heti aquincumi edzés után a jövő \ héten szerdán a Hévézi úton ven- E dégszerepelnek a III. kerületi TVE \ csapatával szemben. (* b.) Meteorológiai jelzóállomás TOTÓ-TANACSADO L Dorog—Csepel. A Csepel a tavasszal még veretlen, de a Dorog is kitett magáért. Nagy küzdelem várható. Háromesélyes mérkőzés. Tipp: x, 1, 2. 2. Ferencváros—Diósgyőr. A gólképessé vált ferencvárosi támadósor minden bizonnyal az Üllői úton is bemutatja, mit tud. S ez döntő ... Tipp: l. 3. Salgótarján_Bp. Honvéd. A Honvédnek van mit törlesztenie; ősszel kikapott a Salgótarjántól a Népstadionban. A múlt héten győzött Idegenben, de a salgótarjáni „oroszlánbarlangban" mégsem esélyes. Tipp: 1, x. 4. Komló—Pécs. Baranya megyei ÚJ TÁRGYNYEREMÉNYEK A LOTTÓ márciusi szelvényeire UTAZÁSOK SORSOLÁSA A SZOVJETUNIÓBA, CSEHSZLOVÁKIÁBA, ROMÁN TENGERPARTRA, BOLGÁR TENGERPART. Fentieken kívül a közismert tárgynyeremények: ÖRÖKLAKÁSOK-WARTBURG-AUTÓstb. Lottózzék rendszeresen, hogy feltétlenül részt vegyen a jutalomsorsoláson! rangadó. A hazai pálya döntheti Tipp: 1, x. 5. Tatabánya—Szombathely. Nem valószínű, hogy meglepetést okoz a kiesés ellen küzdő vendégcsapat. Tipp: 1. 6. PVSK—Győr. A tavasszal még veretlen pécsiek nehéz feladat elé állítják a bajnokjelöltet. Háromesélyes mérkőzés. Tipp: 1, x, 2. 7. BUkkalja_Debreceni VSC. A D ebrecen, ha nehezen Is, de kis gólkülönbséggel megnyeri mérkőzéseit, otthon éppúgy, mint idegenben. A harmadik helyen álló Bükkalja otthonában azonban a döntetlen is sikernek tekinthető, Tipp: x. 1. 8. Csepel Autó—Egyetértés. A Csepel Autó formába lendült tavasszal, így Dunaharasztin győzelme várható. Tipp: 1. 9. Baja—UTTE. Könnyen elképzelhető, hogy az újpestiek mind a két pontot elhozzák Bajáról. Tippi 2; x. 10. Vác—BVSC. A Vác otthon jól szerepel. így az éllovas ellen is esélyes. Tipp: x, 1. 11. Gázművek—Cegléd. A Cegléd Idegenben is megállja a helyét, s ha nem akar leszakadni, győznie kell. Tipp: x, 2. 12. K. Lombik—Pénzügyőrök. Döntetlen ízű mérkőzés, nem valószínű, hogy a K. Lombik mind a két pontot otthon tudja tartani. Tippi x, 2. PÓTMÉRKÖZÉSEK: 13. Nyíregyháza—Szállítók. Tipp: 1. 14. Baglyasalja—MVSC. Tipp: 1, x. 15. Debreceni Honvéd_MMTE. T ipp: 2, x. 16. SZVSE—Jászberény. Tipp: 1, x. A vasárnapi Bp. Honvéd—Union Babenberg férfi kosárlabda Európa Kupa-mérkőzés után néhány nap múlva ismét nemzetközi kosárlabda esemény színhelye lesz a Sportcsarnok. Április 4-én este Magyarország és Lengyelország női válogatott csapata méri össze erejét. A Budapesten július 24 és 27 között sorrakerülő kötöttfogású birkózó világbajnokságra eddig 16 ország 116 versenyző előzetes nevezését küldte meg. A moszkvai világbajnokságra készülő magyar tornászok április 5-én és 6-án a Sportcsarnokban vívják első idei nemzetek közötti mérkőzésüket Franciaország válogatottja ellen. A kosárlabda klubcsapatok Európa Kupa küzdelmei során a szovjet bajnok Riga együttese 85:56 arányban győzött a berlini Humboldt egyetem, az NDK bajnoka ellen.