Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-23 / 70. szám

i MEG hírlap 1958. MÁRCIUS 23. VASÁRNAP HALOTTAK VÉDELMÉBEN Debussy ról Irt könyvet egy amerikai író. Az an­gol és francia nyelvű ki­adás már eddig is nagy vitát váltott ki, mert De­bussy magánéletének ál­lítólagos „rejtett titkait” teregeti ki, sőt a híres ze­neszerzőt többrendbeli plá­giummal vádolja. A fran­cia sajtó szinte egyértel­műen fordul szembe az ef­féle életrajzírói módsze­rekkel! (Újsághír) A ' z ember érdektelenül sik- lana el a fenti hírecske felett, ha: nálunk is nem akadnának efféle „életrajz­írók”, akik történelmi hűség­nél, igazságnál nagyobbra tartják a feltűnést. Ha az em­bernek tehetséggel nem megy, akkor valami közfeltűnést keltő ostobasággal kell a fi­gyelmet magára vonnia. S van ebben valami. A baj csak ott van, hogy ezeknek az os­tobaságoknak akadnak patró- nusai, akik a torzszülött gye­reket a napvilágra segítik, s talán büszkék is arra, hogy mily „derék” csecsemő bábái voltak. Halottak rágalmazása nem új dolog. Szinte az irodalom­mal együtt jött, s nagyokba kapaszkodó parányok szívesen szúrtak a nagyokba, hátha ez­zel számukra is jut valami a glória fényéből. Hiszen sarat kavarni, dagasztani tud az ökör is. Irodalmi sár kavará- sához nem kell nagy talentum. Mersz kell hozzá, meg egy kis feltűnési viszketegség. Ady Endre a Vasárnapi Új­ság 1909. július 18,-i számában ilyesmiről szól — bizony nem sejthette, hogy halála után ő is Dénes-féle kufárok kezébe kerül —* s többek között ezt írja: „De mégis csak az a leg- szennyesebb dolog, amikor ha­lott írók privát életéről írnak, mondanak bizonyságok nél­kül rettenetességeket. Nekik nem árt, nekik nem fáj, de ez, hogy úgy mondjuk, való- Sággal genus humánumunk, saját társadalmunk megfer- főzése.” S hogy a fertőzés sikerrel Jár-e? No, de erről majd ké­sőbb. Ahhoz már igencsak hozzá­szokik az ember, hogy egy- egy írófejedelem elhúnyta Után mindenki igyekszik ki­sajátítani valamit a nagyból. Egyik azt, hogy minden köny­ve első példányát neki adta, a másik azt, hogy ezt és ezt csakis neki mondta, a harma­dik azt, hogy csak vele bo- rozgatott, a negyedik, hogy Vele tárgyalta meg szerelmeit és így tovább. Ez még hagy- ján, mert ettől a mű mű ma­rad, azt nem lehet kisajátíta­ni, az írófejedelem alkotásai azoké, akiknek írta: a legszé­lesebb tömegeké. Az efféle osztozkodáson az ember csak a száját húzza, vagy ha ké­nyes a gyomra, akkor éme­lyeg. Aztán tovább halad. De amikor sarat fröcskölnek az emberre, aki a művet adta, amikor hazudozások. áradatá­ba állítják életét, akkor az ember vagy káromkodik, vagy tollat fog. Mert ez már nem maradhat annyiban. A z elmúlt hetekben támadt vihar ma sem csillapult, sőt: túlnőtt az irodalom ber­kein is, s a széles olvasótábor, egyszerű paraszttól a profesz- szorig tárgyalja s: elítéli! Eör- si Julia könyvét még azzal in­tézte el az ember, hogy di­lettáns asszony nyughatatlan- ságának, glória vindikálásá- nak a szüleménye. De ami­kor Dénes Zsófia könyve is megjelent, az ember már ka- pisgálni kezdett: nem valami „új” divat kezd ismét virá­gozni? S minderre feltette a koronát Féja Géza írása a Kortársban. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Eörsi, a soha nem szeretett asszony, magának követeli Juhász Gyulát, s ennek érde­kében mindenkire mocskot szór, még arra is, aki már halott. (Mert az élő még hagyj án, az vissza tud szólni, ha kedve van hozzá.) Féja Eörsit „bírálva”, még több szennyet zúdít Juhász Gyula nyakába, persze finomabban, mint Eörsi, csak sejtetve a dolgokat. (Itt kell megmonda­nom, hogy a sejtetés szerin­tem mindig alantasabb a ki­mondott rágalomnál.) Dénes Zsófia meg Adyt húzza kín- padra, szellőztetve olyan dol­gokat — melyek még ha iga­zak is lennének — kis társa­ságban sem lehetnek beszéd­témák. A „triumvirátus” összebe­szélés nélkül is egyet csinál: Ady szavaival élve, fertőz! Kétes dicsőség, kétes hír­név. De ha nem fut többre... Hogy odakinn Nyugaton ezt teszik, az ő dolguk. Sajnála­tos dolog ott is, de hát az üz­let nagyobb úr, mint az igaz­ság. A legenda lehántása a Hal­hatatlanokról minden kor kötelessége. De hogy a le­genda helyett mocskot szór­janak rájuk, azt minden kor­nak meg kell akadályozni. Pitrou úgy "akarta magára- vonni a figyelmet, hogy ösz- szetörte Rodin Gondolkodójá­nak vázát. Féja meg Dene- sék így akarnak figyelmet? így akarnak kierőszakolni va­lami érdeklődést? Sikert? Csábító a botrányhős szerepe? De hiszen azért ülnek a ki­adók, szerkesztők asztalainál olyan emberek, akik odavalók, hogy holmi viszkető bőrű, bot­rányhős palástot akaró „kor­társak” próbálkozásait vissza­utasítsák! Nem azért, hogy számít? Előfordult már olyan az irodalomban, hogy valaki melléfogott. De: jót akart, úgy fogott mellé! De amikor úgy fog mellé, hogy maga is tudta: nem mond igazat, ak­kor az ember elsősorban nem is a szerzőt okolja — lelke rajta, A kapkodás, az össze-vissza- ság a könyvkiadásban nem­csak a megjelenő művek ösz- szetételében mutatkozik meg, hanem abban is, hogy egy­másután torzszülöttek sike­rülnek a világra — egyes könyvkiadók segítségével. TVT agyobb felelősséggel kell, ’ hogy intézzük ilyen dol­gainkat. S több tisztelettel az elhúnytak iránt, akik már nem tudnak perbe szállni a hazudozókkal, a sarat dagasz- tókkal. Több tisztelettel még akkor is, ha így nem jut egyik-másik feltűnést óhajtó „kortársnak” glória. Még ak­kor is, ha ezzel tíz százalék igazság valamelyik Halhatat­lanról rejtve marad, mert a sár sem fröccsenhet rá. Magunkat is tiszteljük, amikor író nagyjainkat tisztel­jük. Magunkat, meg azt a fo­galmat is, hogy szocialista iro­dalom. S ez se kicsiség ... Mészáros Ottó Az első „hiteles“ Ludas Matyi Szántó Miklós: ‘ ‘ Pillanatfelvételek Találkozás egy regen látott jóbaráttal Először a szem öregszik, Szarkalábak közé fekszik. Tört a lélek — tükre fáradt, Párát lehelt rá a bánat. Gyulladt szemhéj, s üveg védi, Többé nem tud napba nézni. Csapda Halálos hálóba összefonódva Fetreng egy méhecske — rajta a pók, Ha nem tudnám, hogy gyilkos meg áldozat, Azt hinném szerelmes ölelés; buja csók. Bocsánat... Vén bádog-feszület alatt Roskatag, apró, barna pad. Meghitten megbújt ifjú pár Mindent takaró estre vár. Blúz alá mohó kéz oson, A lány szem ott függ Krisztuson, Előre feloldozást kér, Elkövetendő vétkekért. j LETŰNT KORSZAK hi- zi- vatalos irodalomtörténé­szei, akik szörnyen ügyeltek a lojalitásra, agyon nem hallgat­hatták ugyan Fazekas Mihály hallatlanul népszerű és szinte példátlanul elterjedt Ludas Matyi-ját, a demokratikus irá­nyú magyar költészetnek ezt a tizenkilencedik század hajna­lán megszületett remekművét, de mindent elkövettek, hogy jelentőségét elkendőzzék. író­ját megtették anekdotázó ma­gyar úrna!k, aki korábban da­liás tisztje volt az osztrák csá­szárnak, aztán — amikor nyu­galomba vonult — idejét bota­nikával töltötte és csak úgy. mellékesen, leginkább a maga mulatságára, versfaragással is foglalkozott. Ezzel pedig nem más célja volt, mint az. hogy borozgatás közben olykor meg­nevettesse vidám cimboráit. Pedig hát a Ludas Matyi mér­hetetlenül több volt. mint ár­tatlan tréfa. Szervesen bele­tartozott abba az élethalál harcba, amelyet a magyarság legjobbjai indítottak a száza­dok óta rabszolgasorsban tar­tott parasztság felszabadítá­sáért. a földesúri önkény meg­semmisítéséért. a jobbágyság életének megjavításáért. Mű­vészi fegyver volt ez a szatiri­kus költemény a felszabadító harcban és bíztatás az elnyo­mottak felé. Nagy bátorság kellett a megírásához és a ki­adásához egyaránt. Hiszen ar­ról volt benne szó, hogy a föl­desurak milyen barbár kegyet­lenséggel sanyargatták igába tört népüket, hogyan rabolták el mindenét. A kizsarollak te­hetetlenül tűrték a jogtalansá­got és az igazságtalanságot, hi­szen minden földi hatalom, törvény, szokásjog a földesúr érdekeit szolgálta. 5 ZÁZNEGYVENEGY ÉV­VEL ezelőtt, 1817-ben je­lent meg a Ludas Matyi első hiteles kiadása, mégpedig Becsben, egy Kerekes Ferenc nevű egyetemi hallgató jóvol­tából. (Erről a lelkes magyar fiatalemberről ennyinél sem jegyeztek fel többet a króni­kák. de valószínűnek látszik, hogy fia, vagy unokája lehetett annak a Kerekes Sámuelnek, áki a bécsi Tereziánumban a magyar nyelvet tanította, bő­kezűen támogatta a magyar írókat, majd pályadijat tűzött ki egy magyar nyelvtanra, így készült el a „Debreceni Gram- matica”. Kerekes Sámuel ma­gyar nyelvű lapot is adott ki a császárvárosban, előbb „Hadi és más nevezetes történetek”, majd „Magyar Hírmondó” címmel.) Fazekas Mihály közel más­fél évtizeddel korábban, 1804- ben írta nevezetes költemé­nyét. de nyomtatásban először csak 1815-ben jelent meg — tudta és beleegyezése nélkül, nem is hiteles szöveggel. A kor szokása szerint a vers addig kéziratban terjedt. Akinek megtetszett, az lemásolta. Száz és száz ilyen kéziratos példány keringett az országban, keltett derültséget mindenfelé és így teljesítette magasabbrendű tár­sadalmi és politikai misszióját. Fazekas Mihály utólag értesült arról, hogy Ludas Matyija megjelent nyomtatásban. Elju­tott hozzá is egy példájiy, és látta, hogy annak szövege nem mindenben egyezik az eredeti­vel. A sok lemásolás közben sokat változott. Fogta magát és elküldte Bécsbe az eredeti szö­veget a kiadónak, Kerekes Fe­rencnek és tanulságos előszót is szerkesztett hozzá. Hajdan ütleggel magyarázták a mi atyáink, Hogy mi az alsó rend törvé­nye? kinél az igazság? — Alfct erősebb volt, ugyan az kényére bitangolt — A lepocsékolt nép dühös in­dulatja kanóccal Adta jelét olykor bosszújá­nak, de oroszlán Szíve kevésnek volt. hogy mint Matyi visszapofozza, Ami goromba csapást vett a zabolátlan érőtől.-.., Elmúlt a vad idő... ■... Bátran eleresztem azért én Döbrögi Mátyást.. -. ;;. Bécsbe ugyan hírem nél­kül szőke pőre gatyában És bogylas fővel: most én csimbókba kötözve Fürtjeit és a e kis kacagán- kát vetve nyakába, A !korhelyt fogadott apjának visszabocsátom. És Kerekes Ferenc 'kinyo­matta másodszor is, most már hiteles szöveggel Ludas Matyit. Ez a második, valójában az első hiteles kiadás jelent meg 1817-ben és kezdte meg diadalútját. Eljutott a büsz­ke kastélyókba és a kúriáik­ba, de a jobbágy kunyhók­ba is. Fölfigyeltek rá min­denütt. Élvezték zamatos ma­gyarságát és jóleső érzéssel de­rültek azon, miként váltja be a lúdjaitól jogtalanul megfősz* tott és brutálisan megbotozott parasztfiú a gonosz földes- úrnak, Döbröginek tett igére- tét: „Háromszor veri ezt ken- den, Ludas Matyi visszal° r\ E NEMCSAK TÁRSA- Lf DALMI és politikai szem* pontból jelentős alkotás a Lu- das Matyi, hanem irodalom- történeti szempontból is. Faze* kas Mihály bebizonyította vele, hogy a népi nyelv, a lenézettt lebecsült magyar nyelv meny* nyíre alkalmas még a legszi- gorúbb klasszikus versforma, a görög hexameter alkalmazá­sára is. Csokonai Vitéz Mi­hállyal egyidőben tett tanúsá­got arról, hogy ki lehet és 'ki kell tömi az igazi költőnek ab­ból a szűk témakörből, ame­lyet a kor szalonízlése akart az irodalomra kényszeríteni, hogy nemcsak a grófok, a hercegek, a testőrtisztek és a dámák élete lehet a költői alkotás anyaga, hanem a való élet, a nép élete, gondja, baja bánata, öröme is. Fazekas Mihály el­vitathatatlan érdeme, hogy Lu­das Matyija volt az első, nyílt irodalmi támadás a magyar feudalizmus, a földesúri zsar­nokság ellen, az első költői ál­lásfoglalás a paraszt, a jobbágy emberi igazsága mellett. A Debrecenben füvészkedő volt császári főhadnagy méltó fegy­vertársa volt a másik nagy debreceninek, Csokonainak és egyik előfutára annak a ragyogó költőgenerációnak, amelynek élén Petőfi Sándor és Arany János harcolt a sza­badságért, az emberi és nem­zeti függetlenségért, de nem utolsósorban a magyar nép mérhetetlenül gazdag nyelvé­nek dicsőségéért is. (m. 1.) Réniumot találtak Kazahsztánban A Kazah SZSZK Tudomá­nyos Akadémiájának fizikai intézete színképelemzéssel ré­niumot talált a közép-ikazah- sztáni Jezgazgam környékén. A felfedezés azért jelentős, mert megkönnyíti a rénium- nak, e rendkívül ritka elemnek a termelését ipari célokra. Ez az elem helyettesítheti a wolframot és a molibdént. Réniumot eddig csak molibde- nidből állítottak elő. az utób­biból azonban csak igen kevés található az egész világon. SZABÓ PÁL: TALÁLKOZÁSOM HOR THYVAL * bábáskodjanak a pajor fölött, hátha mégis cserebogár lesz! Az üzlet nálunk nem vezet­het — legalábbis nem vezet­hetne — semmiféle irodalmi elgondolást. Nem szabad köz­re bocsátani azért egy Ady- könyvet, mert pusztán Adyról szól, s ami Adyról szól, az már siker. De hogyan szól Adyról? Vagy az már nem SUZY DEL AIR, A tűz és víz nem fér meg _ együtt. Mindegy, királyi fő- I herceget s egy vérbeli grófot 1 már ismerek, meg 'kell isrwer- | nem a kormányzót, Horthyt. I Ki ez az ember? Mi a vélemé­I nye a világról, a parasztról. Magyarországról ? | Soha, senki sem merte Hnr- I thy előtt kiejteni ezt a szót, 1 hogy: általános titkos vúlasz- I tójog, mert ez a szó előtte 1 egyet jelentett a kommuniz- 1 mussal, s én már nem tudom, I hogy ki szervezte meg, talán I Albrecht főherceg, talán Eck- I hardt Gömbösön keresztül (aki I ezen időben hadügyminiszter 1- volt), hogy Horthy fogadott bennünket, mint parasztkül- 5 döttséget. Tízen mentünk hoz- I zá s a várban minden lehető 1 helyen díszőrség állt, ponto- § san úgy, mint a külföldi diplo- 1 matáknak. Álltak a testőrök I alabárddal, mozdulatlanül, a i szemük sem rebbent. Annyira I nem. hogy szinte ijesztően ha- 1 sonlítottak a szobrokhoz. | Valamikor a spanyol udvar- | nál álltak így az alabárdosok, | majd Párizsban, Becsben, s | most itt, Budapesten. Egész | Európa igen nagy változáson | ment át az utolsó évtizedben, | csőik itt, Budán, a királyi vár- | ban rekedt meg végképpen a | középkori történelem. | Mintha nem is valóság len­ti Patkányfogó című magyarul beszélő francia film egyik női főszereplője = • Részlet az író rövidesen | megjelenő önéletrajzi regényé- 5 bői a „Nyugtalan évek” negye- = dik kötetéből. ne ez a csönd, a teljesen nép- telen lépcsők és folyosók, mintha nem is igaziak lenné­nek az alabárdosok, hanem régi mesekönyvből települt volna ide az elvarázsolt vár, s mi, tíz parasztok megyünk, megyünk felfelé a bordó sző­nyeggel borított márványlép­csőkön. Nem hiszem, hogy valamiféle meghatódást ér­zett volna valamelyik is, in­kább olyasmit dohogtak, hogy: — Az anyja istenit, majd megmutatjuk mi most neki... Én bennem a történelem ló­dult meg, íme, itt vannak ezek a pompás márvánnyal díszített csarnokok, oszlopok, folyosók, s úgy érzem, hogy úgy jártak evvel az építő magyarok, mint a lovagregé­nyekben a reménytelen szerel­mes. a fészek már készen van, de hiába, nem érkezik a nő. A kis márványterem ajtaját láthatatlan kezek két szárnyon nyitják meg előttünk, s mi bemegyünk. S csak állunk csomóban, s csak nézünk. Erzsébet királyné fogadó­szobája volt ez. de inkább csak névleg, mert hiszen igen keveset tartózkodott itten a szép királyné. Ha Magyar- országon volt. akkor is in­kább a gödöllői vadászkastély­ban volt, magyar lovagjai, széptevői, de tán igazabban szerelmei ott jobban megkö­zelíthették. (Sók-sok évvel ké­sőbb a bécsi Burgban jártam. s láttam a kedves királynő­nek, egy-két magyar gavallér szép szeretőjének a szobáját. Életnagyságú, pompás képe arany rámában a falon, ezt a képet sokszorosították száz­ezerszámra a magyar nép is­kolakönyveiben, kalendáriu­maiban.) A terem aranyozott barokk, de én azt hiszem, hogy spa­nyol barokk, ami divatban volt monarchia-szerte, de bejön egy oldalajtón a szárnysegéd. Fekete civil ruhában, tehát zsakettben, s finomkodó ud­variassággal sorba állít ben­nünket. aztán neveinket fel­írja tenyerébe fektetett kis no­teszbe, s közben úgy lép odébb és odébb, mint a par- 1kettáncos. — Köszönöm szépen, egy perc türelmet kérek — mondja és az ajtóhoz megyen, s húz­za össze a nehéz bordó füg­gönyt. — Százados űr! Százados úri Tessék csak várni! — iramo­dik utána harsány szóval egy berényi kisgazda (Bartolf Márton). — Tessék parancsolni! — lép vissza■ a szárnysegéd, de hang­jában érződik a rosszalás, íme máris megbontották az etikett rendjét ezek a parasztok. — Tessék mondani, százados úr. hogy a kormányzó urat szólíthatjuk úgy. hogy őfő- méltósága? — Igen. úgy tessék szólítani. Hogy honnan tudja Bar­tolf Márton, hogy a szárny­segéd százados, fogalmam sincs. Aztán pedig jól tudja, hogyan kell szólítani a kor­mányzót, hiszen az újságok­ban naponta előfordul a neve. Bartolf Márton ezt is tudja jól. Csak hát igen firnájszos ember. Ha már ide bejutha­tott, felhasznál minden alkal­mat, hogy beszélhessen. (Mi lesz itt, ha a kormányzó ennek a tíz ádáz parasztnak a körme közé kerül?) A szárnysegéd (azt hiszem, Stolcznak hívták), összehúz­za a függönyt maaa mögött, s eltűnik. Pár pillanat, aztán előbukkan megint, a függönyt széthúzza s megáll az ajtó mellett bal felől, s csak áll mereven, mozdulatlanul, pon­tosan úgy. mint az alabárdo­sok odakint, s a kormányzó feltűnik az ajtóban, jön hoz­zánk egyenest. ‘— Jó reggelt, fiúk .a “ mondja s kezet fog megannyi­val. — Vegyünk mindannyian egy széket és üljünk le ide, csomóra! — s felveszen egy széket, leül. Mi mindannyian szék után kapkodunk (bordó huzatos karosszékek). s le­ülünk a kormányzóval szem­ben, karikába. Mielőtt elindultunk. Eck­hardt Tiborral megbeszéltük, hogy körülbelül mit is sze­retnénk a kormányzónak el­mondani. — Vigyázzatok, mert a kormányzó namion sókat sze­ret beszélni, és ha hozzákezd.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom