Pest Megyei Hirlap, 1958. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-14 / 38. szám

1958. FEBRUÁR 14. PÉNTEK Wft i itt. WCirlap A tápiógyörgyei tanács állandó bizottságainak munkájáról Hozzászólás Szabó Károly elvtárs cikkéhez A Pest megyei Hírlap ja­nuár 31-i számában megje­lent egy cikk A tanácsok ál­landó bizottságainak tömeg­kapcsolata címmel. A cikkben Szabó Károly elvtárs, a Pest megyei Tanács VB-elnöke is­mertette a tömegkapcsolat, s az állandó bizottságok munká­jának fontosságát. A cikk többek között a nagykátai járásról is tesz em­lítést, gyengének értékelve a járás állandó bizottságainak munkáját. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány sorban sa­ját tapasztalataimról beszá­molni. Előre bocsátom, hogy nem ismerem a járás minden községének munkáját, ezért csak a sáját községemről be­szélek. Tápiógyörgyén az 1954. évi tanácsválasztások óta az ál­landó bizottságok munkaterv szerint dolgoznak, s havonta ülésez­nek is, kivéve az ellenforra­dalom utáni időszakot. Jó munkájukat bizonyítja pél­dául az a tény, hogy az el­múlt években községünk két alkalommal került az elsők közé az adófizetésben. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy az állandó bizottságok és a tanácstagok rendszere­sen foglalkoztak az adófizetés helyzetével, a végrehajtó bi­zottság pedig megtárgyalta a bizottságok és tanácstagok ja­vaslatait, észrevételeit. Az ellenforradalom után, 1957-ben csaknem újra kellett szervezni az állandó bizottsá­gokat, illetve az aktíva-háló­zatot. Meg kell azonban je­gyeznem, hogy egyik-másik állandó bizottság és egyes ta- nácstagok már akkor dolgozni kezdtek, amikor az első tanácsülést még össze sem tudtuk hívni. Az egészségügyi állandó bi­zottság például javaslatot tett piaci elárusító beton-asztalok felállítására — ami meg is va­lósult — és már 1957 tava­szán tisztasági hónapot szer­vezett. Az első tanácsülés után megtörtént az állandó bizottságok kiegészítése, s et­től kezdve eredményesen se­gítették a végrehajtó bizott­ság munkáját. A mezőgazda- sági állandó bizottság például társadalmi munkát szervezett a község határában levő me­zei kutak kitisztítására és helyrehozására. A pénzügyi állandó bizottság tágjainak felvilágosító munkája nyo­mán indult meg nagyobb ütemben a községfejlesztési járulék befizetése; ebből az összegből 3 kilométerrel bő­vítettük a villanyhálózatot. Ugyancsak a pénzügyi állan­dó bizottság és a tanácstagok egy része szervezte meg azt a körülbelül 10 000 forint ér­tékű társadalmi munkát, amellyel a község lakói hozzá­járultak a villanyhálózat bő­vítéséhez, az oszlopok beszál­lításával, felállításával. A mezőgazdasági állandó bizottság kezdeményezésére kezdődtek meg a községben azok a mezőgazdasági szakelőadások, melyeket később a népfront­bizottság és más szervezetek segítségével különböző tár­gyú előadásokkal bővítettünk. Ezek jelenleg is folynak, heti két alkalommal, átlag 80—90 főnyi hallgatósággal. Néhány szót a tanácstagok munkájáról: többségük a múlt évben is megtartotta beszá­molóját, amelyben nemcsak a végrehajtó bizottság és a ta­nácsapparátus munkáját ér­tékelte, hanem sajátját is, amelyet választói érdekében végzett. Ezeken a beszámoló­kon a választók számos kér­dést tettek fel a tanácstagok­nak, elmondták nekik javas­lataikat, panaszaikat. Mind­ezeket a tanácstagok lelkiis­meretesen továbbították a végrehajtó bizottsághoz, amely így megfelelő intézke­déseket tudott tenni. A tanácstagok szervezték meg ez év elején — a lakos­ság bevonásával — a sáros utak salakozását. Ezideig 15 vagon salakot hordtak ki és szórtak le. A községi tanács tagjai nagyobbrészt igyekeznek ele­get tenni beszámolási köte­lezettségüknek. Ebben az év­ben eddig 14 tanácstag tar­totta meg beszámolóját. Azo­kat, akiknek a beszámoló el­készítése, illetve megtartása nehezére esik, segíteni akar­juk és segíteni fogjuk, hogy ók is eleget tehessenek köte­lességüknek, s hogy még job­ban megszilárdíthassák kap­csolatukat választóikkal. Muzsik Tibor községi MSZMP-titkár, Tápiógyörgye EGY FIATAL RÉVÉSZ NYERTE AZ EGYIK LOTTÓLAKÁST A lottó legutóbbi tárgynye­remény sorsolásának egyik legszerencsésebbje Mihály Fe­renc a Csongrád megyei | Mindszent község lakója. A i fiatal révész ugyanis a? i 5 219 924-es számú lottószel- I vényével megnyerte a Márti- j rok útján épülő lottóház hete- j dik emeleti kétszobás, tetőte- ; raszos komfortos öröklakását.! Az ésszerűség határáig Újabb irodalomtörténeti érdekességek jelennek meg a Magyar Könyvtárban A Magvető Könyvkiadó Magyar Könyvtár című sorozatában már több éve látnak napvilágot a múlt magyar Irodalmának feledésbe merülő értékel. A sorozat idei ter­vében Is több irodalomtörténeti „csemege” szerepel, fgy például a közel jövőben Homér és Osszián cílnmel régi magyar versfordítá­sok gyűjteményét adják közre, két kötetben. Az antológia Időben 1750-től 1900-ig terjed. Az ókori gö­rög és latin költőket, a korabeli nyugati költészetet Faludi. Barótl Szabó Dávid. Ráinis. Édes Ger­gely. Virág Benedek. Kazinczy. Csokonai. Vörösmarty, Petőfi. Arany és számos más magyar költő tolmácsolja. Az antológiát Vargha Balázs szerkesztette. Előkészületben van Vajda Péter­nek. a Petőfi által is becsült író­nak Költemények prózában című i kötete. Életképek a reformkori j Magyarországról a címe annak a} kötetnek, amelyben a nagyváros- \ sá fejlődő Pest-Buda és a vidék ; hétköznapjainak életét bemutató: írásokat gyűjtötték egybe a mult j század negyvenes éveiből. Rendkívül érdekesnek Ígérkezik j Károll Gáspár válogatott munkál- | nak kötete. A gyűjteményben he- j lyet kap a nagy bibliafordító né- j hány eredeti írása, zirciben pedig 1 a híres Vlzsolyi Biblia bőséges ; részletei, amelyek az első — azóta j Igen nagyhaértékben módosult —) kiadás óta Itt jelennek meg elő- = szőr eredeti szövegükben. Szerepelnek a Magyar Könyvtár | idei tervében Pázmány Péter vá- | lógatott írásai is. IIIIIIIMHIIf tllINflillll llllltl (Ilii II ttlllll« II 1*1111111 ■ 11111111111111111111IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 = Ez Rolf, a fiatal farkaskutya Csak örömmel lehet nyug­tázni azokat á törekvéseket, amelyek ,azt célozták, hogy a tsz-ekben megszüntessék a túlméretezett, függetlenített funkciókat. A múltban akadt olyan szövetkezet, ahol töbtr volt a függetlenített — már mint a munkától — vezető; mint a kétkezi munkás. Ennek az egészségtelen je­lenségnek a gyökerei az el­múlt néhány esztendőre nyúl­nak vissza, amikoris a szö­vetkezeti gazdálkodás megja­vítását várták attól, hogy minden egyes munkaterületre — akár indokolt volt az, akár nem — függetlenített vezetőt állítottak. Az ilyen formán való munkaszervezés papí­ron nagyon szépen mutatott, de a gyakorlatban nem előse­gítette a fejlődést, hanem ép. pen hátráltatta. Lássuk csak, milyen káros következményei voltak és vannak is ennek a — mond­hatnánk úgy is — túlszerve- zésnek? Először is nagy anyagi ter­het jelent ma az amúgyis kezdeti nehézségekkel küzdő termelőszövetkezeteknek. Amikor arról beszéltünk és beszélünk, hogy meg kell gondolni, hová tegyenek minden egyes munkaegységet —• intézményesen szaporítjuk a munkaegységek számát s ezzel egyidejűleg csökkent­jük értékét. Magára a tag­ságra is rossz hatással van, hogy akkor, amikor munka­erőhiánnyal küzdenek, a „függetlenítettek” nem vesz­nek részt a munkában: csu­pán irányítanak. Mert néz­zük csak sorjában: van az elnök, az agronómus, a kü­lönböző brigádvezetők — nö­vénytermelési, állattenyészté­si, gépesítési, kertészeti, fo- gatos, stb. — könyvelő, rak­tárosok és egyebek. Ezek közül nem is egynek azonos a munkája, s vagy a sok bár­ba között elveszik a gyerek, vagy pedig unos-untalan „el­lenőriznek”. Hiszen valamit csak kell csimálniok! Ne essék tévedés: Nem ál­talában a függetlenítés ellen vagyunk, csupán az el­túlzott függetlenitést tartjuk egészségtelennek. Igazunk bizonyítására az előbbieken kívül emlékeztetünk arra. hogy a múltban egy-egy több ezer holdas birtok irányítá­sát, adminisztrálását, három, négy ember elvégezte. Tud­juk, akkor mások voltak az irányítás „módszerei”. De a termelőszövetkezeteknél is meg kell végre valósítani, hogy a magukra szabott ru­hákban járjanak. Mégis hogyan lehetne meg­oldani, hogy kevesebb lét­számmal, a mainál is jobban vezessék a szövetkezetei? Egy módon! Kevesebb, de a szakmáját jobban ismerő szövetkezeti tag irányítsa a gazdaságot. Az, hogy valakit megválasztanak brigádveze­tőnek, nem törvényszerű, hogy mindjárt függetlenít­sék is. Kapjon a brigádveze­tő többet munkájáért, némi anyagi juttatást, de gyakor­lati munkájával is segítse a szövetkezet gazdálkodását. Javaslatunk megvalósítá­sához azonban néhány dolog elengedhetetlen. Ilyen pél­dául a magasabbfokú szak­mai tudás. A tsz-elnököknek is képezniök kellene magu­kat — mert azért nem mindegy, hogy 10 vagy 1000 holdas gazdaságot vezet va­laki és feltétlenül szükséges egy szakképzett mezőgazdász beállítása. Néhány szövetkezet, így a dánszcntmiklósi Micsurin és a tápi őszen tmártoni Kos­suth tagsága már rálépett er­re az útra. Amikor ezt tet­ték, nyilvánvalóan nem az volt a céljuk, hogy gyengít­sék szövetkezetüket — ellen­kezőleg. Úgy gondoljuk, a helyi körülmények figyelem­be vételével — az ésszerű­ség határáig — támogatni kelletne a hasonló kezdemé­nyezéseket. Mihók Sándor '«viiliiiiiiiiiiiiAiiiHiiiMiMiiimNiniiitiiiiiiuiiiiiiiiifiiiiiiitiiiiiiiiitiimiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiitiiiiiiiiitiuiiiiiHiiiiniiiitiHiiiiiiittti Állandóan fejlődik Jugoszlávia idegenforgalma — „akit” nagyon szeret a két testvér, Erzsiké és Pisti Rolf hűséges jószág, most azonban hiába simogatják, másfelé figyel, A fényképész kockacukrot mutat neki, azt nézi oly vágyakozóan Jugoszlávia idegenforgalma évről évre nő. Tavaly 990 ju­goszláviai üdülőben mintegy 70 000 férőhely állt a hazai és külföldi turisták rendelkezé­sére. Az 1957. évi idegenforga­lom a legnagyobb volt 1945 óta. Ebben az esztendőben 9 hónap alatt a tengerparti, ma­gaslati és egyéb üdülőhelye­ken 8 238 000 éjszakát töltöt­tek a turisták' az 1956. évi 5 921 000 éjszakához képest. 1952 óta évente átlag 34 szá­zalékkal növekedett a Jugo­szláviába látogató külföldi tu­risták száma. Tavaly 9 hónap alatt 445 117 külföldi, 1 815 207 éjszakát töltött jugoszláv üdü­lőhelyeken. A kuS&átszeretője S UDÁR TERMETŰ asz­szonyság fordult ki a dü- iőútra az ezer színben pompá­zó szőlőskertek közül. Nagy kosár szőlő a vállán, szikráz­va pattog a napfény a piros, meg sárga fürtök bogyóin, öt­ven szüretet is megérhetett már a néne, de most is oly ringok a léptei, mint egy ifjú menyecskének. Fekete ken­dője alól ezüsttel tarkázott haj buggyan elő .. i hanem a szemel Az most is lángot szór, igézőén szép, gyémántos tükör. Fejét nem forgatta se jobbra, se balra, kevélyen lépdelt, akár egy fejedelemasszony. Utána kellett fordulni, olyan ritka jelenség. Nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem: — Az ilyen asszonyokra mondják, hogy kard illik az oldalára. Kísérőm, egy idősebb bácsi, kajla bajusza alól tűnődő kis mosollyal pillantott a távozó után. — Pedig két katonatiszt fia van már. Hanem évekkel ez­előtt nem akadt olyan szép lány hét falu határában, mint Bojtos Kati. Szegény lány volt, de rátarti. Szóba se állt akárkivel, hiába epekedtek ér­te a falubéli legények. Hu­szár szeretőt tartott, azt is a legszebb huszárt... Hanem az már régen történt. Régen történt. B ojtos kati szolgálni ment Pestre, mert otthon, fe galgamenti földecskén nem termett elegendő kenyér a sok éhes szájnak. — Könnyebben akad majd vőlegény, ha tudják, hogy megkeresed magadnak a sta- firungot — vigasztalta az any­ja, mikor összekötötte kis ba­tyuját. Na hiszen, ami a vőlegényt illeti, akadt volna Katinak se nem egy, se nem kettő, mert olyan szép volt. akár egy ba­zsarózsa, ha szirmait bonto­gatja harmatos hajnalon. Vasárnaponként, mikor vé­gigsétált a Városligeten, ugyancsak forgatta utána a fejét a sok fiesúr meg a sok katona. A lány elnézett felet­tük, hiába tették neki a szépet, nem törődött a sok locsogás­sal. Egyszer egy májusi vasár­napon a városligeti tó körül sétálgatva pitypangot kezdett szedni, s koszorút kötött a sárga virágból. Barátnői mesz- sze előre mentek, magára hagyták Katit. Vagyis csak úgy gondolta, hogy egyedül van, pedig egy nyalka huszár álldogált tőle néhány lépés­re egy fához dőlve, le nem vette volna szemét fél vi­lágért a tnrágfűző lányról. Aztán gondolt egyet, leha­jolt, ügyetlenül letépett né­hány virágot. Lábujjhegyen — hogy a csizma talpa ne nyikorogjon — odament Ka­vi rá­fihoz és ölébe ejtette a got. — Ilyen virág még nincs a koszorúdban. — Jesszusom! — sikított a lány, s fel akart ugrani, hogy elszaladjon. De szeme megakadt a legé­nyen ... Olyan nyalka, szép huszár volt, amilyet csak tük­rös sziveiken lathatni búcsú­kor. Magas, karcsú termeté­re mintha ráöntötték volna a huszármundért. Tükörfényes­re volt vikszolva a csizmája, hegyesre fenve a kis kackiás fekete bajsza. Megnyerő volt az arca is, igazi magyaros, jó­képű legény. Mindezt felmérte Kati szem- villanásnyi idő alatt... és ma­radt. A többi lánynak is van, miért éppen neki ne legyen szeretője? Ez időtől kezdve alig várta a napok múlását a galgamenti vadvirág. Vasárnap délben, ha kilesett az ablakon — tit­kon, hogy a nagysága meg ne lássa — ott látta már sétál­gatni a flaszteren Janit. Nó­tát pengetett a sarkantyúja, napsugárt táncoltatott fényes kardja. Kéz a kézben járták a li­getet, repültek a hajóhintán, s ha feljött a hold, akárhány­szor ott találta őket összesi­mulva valamelyik kis pádon. Kati tervezgetett, csekélyke béréből mire futja őszig —> akkor szerel le Jani —, kell a stafirung. Igaz, eddig es­küvőről nem esett szó köztük, de hát a legény olyan meg- indítóan tudott esküdözni vég­telen nagy szerelméről. i < J AJ, MILYEN RÖVIDKE J volt az a nyár! Egyszer csak megkapta Jani a lesze­relő kis könyvecskét. Forró csókkal búcsúzott, el Katitól és az ígérettel: soha sem feled­lek. Kigördült vele a füstölgő masina. Hímzett fehér ken­dőjét lengette utána a kis­lány, miközben hulló könnyek záporoztak szép csillagszemé­ből. Múltak a napok, hetek, Jani­ról semmi hír, pedig de nagyon várta Kati azt a megígért le­velet. Ha várta, ugyan hiába várta. Mire újból rügyezni kezdtek a városligeti fák, egy­szer postás kereste Bojtos Ka­tit, mert levelet hozott tu­lajdon kezébe. Jani írta. Ne várja, ha tán még várná — tudatták Katival a kusza betűk. Nősül, otthon van ne­ki menyasszonya, szépséges menyasszonya. Kati csak ült, mint alkit szél ütött. Itt hagyták, becsapták, öt, a legszebb galgamenti lányt. Hazugság volt hát minden szava és ő bolond, hitt neki, lépre ment, mint mézes papírra a légy. Hát ő is csak olyan megunt katona­szerető, mint a többi rászedett lány. Majd nevethetnek most rajta lánycimborái, meg ott­hon a falubéli legények, ha hi­re jár. De milyen is lehet az a lány, akiért őt az a csalfa le­gény elfeledte? Szőke, bar­na? Biztosan nagyon szép, csakis szebb lehet Bojtos Ka­tinál, hiszen, ha olyan szép legényeket terem az a mesz- sze Nagyalföld, mint az a céda huszár, még olyanabbak lehetnek az asszonyfélék. Nem is Janit gyűlölte, hanem azt a szép csábitót. Ahogy közeledett a végze­tes nap, Kati szívében egyre jobban tanyát vert a sértett hiúság. Drága pénzen egy kis üveg vitriolt vásárolt. Majd lesz még csúf is az a szép menyasszony! Azután megír­ta a viszontválaszt. Csak. eny- nyit: .Azon az eáküvőn én is ott leszek!’’ El is ment. Bő szoknyája ráncai között ott lapult a vit- riolos kis üveg. TTANGOS NÓTASZÓT, he­* jehuja hangját sodorta fülébe a szél, amikor a poros alföldi falu állomásán lelé­pett a gőzösről. Sajgó szívvel hallgatta a pattogó zenét, néz­te a száguldozó, csilingelő pántlikás szekereket. — Jöjjön velünk kislány! — kiáltozták Katinak — ne fél­jen, nem küldik vissza, a falu leggazdagabb lányának van itt ma az esküvője. Nem szólt Kati egy szót sem, csak elindult a faluba ve­zető úton. A templomtéren eléje került a lakodalmas menet. Voltak ott ötszázan is tán. A kapuk­ban végig kinn álltak az em­berek, kíváncsian bámulva a násznépet, meg a vele szem­ben lépegető szépséges szép lányt. — Leöntöm vitriollal, leön­töm vitriollal — dobolta a lány agyában és szivében az indulat. — Ha menten agyon­lőnek, akkor is. Mind kisebb lett a távol­ság a pirosszoknyás lány és a fehérruhás menyasszony közt. Néhány lépés még és szemtől szemben állt egy­mással a két vetélytárs. Bojtos Kati csak nézte, néz­te a drága ruhába öltöztetett menyasszonyt. Nyoma sem volt biz szegényen a szép­ségnek. Szürke, keszeg kis verébre emlékeztetett legin­kább. Nem vált ez vetélytárs, hanem egy csúnya, szerencsét­len kis penészvirág ... fölös­leges pazarlás erre a vitriol! Janira vetette inkább pil­lantását. Ott állt feketében, halálsápadtan, gyáván, lesü­tött szemmel. Hová lett az a régi délceg huszár, aki után annyi lány, menyecske bolon­dult? Hiszen ez egy utolsó senki, aki eladta magát ron­gyos ötven holdért! Bojtos Kati végigmérte még egyszer tetőtől talpig. — Hát, eljöttem, JanL Hogy sok szerencsét kívánjak a „szépséges” menyasszonyod­hoz! L ANGVÖRÖS LETT szé­gyenében a legény. Ka­tinak meg egyszerre elszállt a bánata. Nevetve sarkonfor- dult és visszaindult, amerről jött. Ügy úszott kacagása az esküvői menet után, mint a menyasszony lepkekönnyű fátyla. Szebelkó Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom