Pest Megyei Hirlap, 1958. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-23 / 46. szám
rr.m •fecni &tirlap 1958. FEBRUÁR 23. VASÁRNAP ALKOTÓMŰHELY PUSZTULÓ ÉRTÉKEK KOZOTT AZ ÍRÓKKAL ES MŰVÉSZEKKEL Rátli Végh István nyolcvan éves elmúlt. De most is igen nagy kedvvel dolgozik. Jelenleg a huszonharma- dík könyvét írja. — „Tarka krónika” lesz a címe — mondja. — Anyagának egy része „Fekete krónika” címen 1944 márciusában jelent meg s ugyanakkor el is pusztult. Az új könyv java részében folytatása lesz ennek. Kutatásaim eredményeképpen számos olyan történetet írok meg benne, melyek kapcsán az olvasó megismerkedhet majd a feudális korszak igazságszolgáltatásával. fogalmat nyerhet a becsület egykori értelmezéséről, a régi párviadalokról, párbajokról, a különböző szégyenibümt e tések- röl és a múlt egyéb szörnyűségeiről. Együttvéve mindez felér a legizgalmasabb détek- tívregénnyel, helyesebben: több annál, mert korképet ad és a valóságot tükrözi. — Mindennap keményen dolgozom. De a kutatási időt is beleszámítva, legalább egy esztendőre van szükségem egyetlen művem megírásához. Mindig csodálkozom, hogyha úgy teszik fel nekem a kérdést: dolgozom-e? Természetes, hogy dolgozom. Nem dolgozó írót nem is tudok elképzelni. Hiszen az iró nemcsak akkor dolgozik, amikor éppen ír. Feleségem, ha benyit a szobámba és látja, hogy a pamlagon fekve a plafont fik- szírozom. ijedten visszahúzódik. s közben bocsánatot kér, amiért megzavart murJkám- ban. — Külfölddel féltucat szerződésem van. „Az emberi butaság kultúrtörténete" spanyol és szlovák nyelven most jelent meg. Sziidi György néhány nap múlva új verseskötetének még hiányzó kéziratoldalait átadja kiadójának. A körülbelül nyolcvan oldal terjedelmű könyvnek egyelőre nincsen címe. Legkésőbb őszre számolni lehet a megj elenésé vei. — Harmincöt versem lesz benne és egy sereg aforizmám — újságolja. — Az aforizmákkal a közönség már megismerkedhetett az Esti Hírlap hasábjain. Könyvemben természetesen sok új aforizma is szerepelni fog. Ezek is versek — prózában. Készül egy regénye is. — Önéletrajzi írás. Visszanyúl a gyermekkorhoz. Foglalkozik a külföldön töltött esztendőikkel. Megrajzolja azt a Franciaországot, a kapitalizmusnak azt a ., csodálatos” or. szagát, ahol az ember csaknem mindig éhesen kóborol a<5 utcákon, mert nem kap munkát. Szó esik egy régen megírt, de eddig még ki nem adott nagy terjedelmű mesekölte- ményéről, a ..Mákszem Matyidről. — A felszabadulás előtt írtam, akkor natgyon aktuális volt a témája — mondja. — Egy kisfiúról szól. aki elmegy szerencsét próbálni a világba. Kincseket keres a kapitalizmus mesebirodalmában és végül is csalódottan, üres kézzel tér vissza szülőföldjére. Erősen Iháborúellenes irányzata miatt a múltban nem lehetett szó a kiadatásáról, most pedig úgy érzem, hogy ennek a művemnek már kevés új mondanivalója van számunkra. De lehetséges, hogy megírom a folytatását. Az efféle terv valóraváltása azonban igen szoros összefüggésben van egészségi állapotommal. Miután asztmás vagyok, előfordul, hogy hetekig nem tudok írni. De meg kell vallanom, hogy az olvasó buzdítása nemegyszer segített át a betegség okozta akadályokon. így történt ez legutóbb is, amikor hírül hozták a betegágyamhoz, hogy egyik versem átvette az Izzó faliújságja. Azt hiszem, ennél nagyobb öröm nem érhet költőt. Rögtön úgy éreztem magam, mintha újjászü- lettem volna. Homoki Nagy István író, rendező és operatőr egy személyben. Tudniillik ha fűmet készít, azt okvetlenül ő is írja, ő is rendezi, ő is fo- tografálja. Mégis jobban illik rá az a meghatározás, hogy költő. A természet költője. A velencei filmversenyen első díjat nyert „Gyöngyvirágtól — lombhullásig’’ című munkájának könyvváltozata eddig hét kiadást ért meg. Tehát a könyvsiker vetekszik a film sikerével. Sajnos, ebből a vetélkedésből végül is a könyv kerül ki győztesen, ugyanis az előbb említeti világhírű filmjének és a Vadvízországnak a negatív példányai megsemmisültek az ellenforradalom alatt és a közönség többé nem gyönyörködhet ezekben a csodálatos filmalkotásokban. (Felelőtlen takarékosságból nem készítettek ezekből a remekművekből dupnegatívokai.) Homokit azonban szemmel- láthatóan nem sújtja le ez a pótolhatatlan veszteség. Ezt meg is indokolja: — A régi filmeket bizonyos mértékben megtagadom. Ter- mészetfotografálások voltak. Most készülő filmjeim szemlélete a régiekétől teljesen elüt. A márciusban bemutatásra kerülő „Cimborák” (Alcíme: Nádi szélben) ezidáig életem főművének számit: állatregény. Két kutya: egy magyar vadászvizsla, neve Ficzkó, egy tacskó, neve: Pletyka és egy idomított héja játsszák a főszerepeket. Bár legalább negyven különböző állatszereplője van a filmnek, mégis kutyafilm. De csak nagyon kevés rokonságot mutat a Farkasvér és a Rin- Tin-Tin-féle kutyafilmekkel. • Ezekben igen nagy szerepet játszanak az emberek, a Cim- borák-ban azonban a főszereplők az állatok. A film négy esztendeig készült. A kutyaszereplőiknek rendkívüli feladatokat kellett megoldaniuk. Például a vizsla két méter mélyen bukik a víz alá. hogy kutyatársát megmentse. A fényképezés is víz alatt történik. Az égő nádasban készített eredeti felvételeik minden közreműködő számára életveszélyt jelentet* tek. Homoki elmondja, hogy a filmjeiben szereplő állatokat a filmek elkészülése után sohasem adták el. 1953-ban kapott a kormánytól Gödöllőin egy tizenegy holdas birtokot, ahol azokat tovább nevelhette. Ez idő szerint Gödöllőn 104 állatot tartanak el. Valamennyit „iskolába” járatják és tizenkét oktató foglalkozik a tanításukkal. — Két éve készül a „Cimborák” folytatása — közli még Homoki — ennek alcíme: „Hegyen-völgyön”. A két kutyán és héján kívül még kap főszereplőiket: a „barna óriás”-*, egy medvét és egy gepárdot, melynek a szelídítése három éve folyik s most felvételre már alkalmas. Buzi Barna legnevesebb és legnépszerűbb szobrászaink egyike. A fafaragásnak pedig világviszonylatban első mesterei közé tartozik. Nemrég fontos pálya- díjat nyert: őt bízták meg azzal, hogy az új város, Kazincbarcika Iskola terére szobrot tervezzen. A gipszszobor más- félszeres méretben készen áll a műteremben, néhány nap múlva leöntik’ Erről beszél a művész: — Soha még nagyobb öröm ne.m ért. mint .amikor egy épülő városba készíthettem szobrot. Mondhatnám azt is, hogy együtt terveztem a várostervezőkkel. A művész tudja legjobban értékelni ezt. Hiszen nincsen semmiféle kötöttsége. A szűz földre tervez. iqformán ő választja meg szobra környezetét hátterét. Többnyire nem ez történik. Akármilyen térbe, kész házak közé beszorítanak egy szobrot, s annak hatása természetesen megcsappan. A kazincbarcikai feladat témájául egy Ró kóczi-korabeli kuruc lovast választottam. Tulajdonképpen iskoláskorom óta bennem élt a kívánság, hogy ezt a lovast megmintázzam. Egészen mostanié őriztem képzeletemben annak a kényesen lehajtott fejű lónak a vonalát, amely annyi idő után végre megvalósulhatott vésőm alatt. A fafaragásról ezt mondja: — A fafaragás nagyon megfelel a magyar ember örökké fúmi-faragni szerető természetének. Ennek a művészetnek Kassai Pál mesterig visszamenőleg igen nagy múltja van Magyarországon. Még most is akad néhány jeles művésze. Ha azonban ezeket nem fogia össze valaki, ha nem teremt iskolát a fafaragásból, ez a művészeti ág rövidesen kihal nálunk. Meg kell menteni. Kurucz István. ez a daliás termetű művész merőben egyéni utat jár: katonafestő. Műtermének a falát két hatalmas vászon borítja, címük: „Miskolci csata 1919-ben”. Kurucz témáiban legszívesebben a Tanácsiköztársaság katonatörténeti eseményeivel foglalkozik. Szereti a katonát jellegzetes foglalkozásai közben ábrázolni. Van egy nagyon szép vázlata: történelmi pantheon Dózsától napjainkig. A Tiszti Háznak készítette. Kitűnő művelője a kerámia falkép készítésnek is. Kevés munkája van otthon. Ez idő szerint két tárlaton is szerepel: az ESrnszt Múzeumban a „70 művész” kiállításán és a „Forradalmi művészet” kiállításon. "" A néphadsereg és a rendőrség művészeti oktatója. Öt bízzák meg a különböző ünnepélyek rendezésével. Barátai ezért tréfásan „huszár cere* monia-mester’'-nek nevezik. Elmondja: — Számomra az alkotó Meddig omladozhat még a gjömröi Ha valaki végigmegy a gyömrői Dózsa György úton, már messziről szemébe tűnik a Pollack Mihály tervezte monumentális kastély. Egykor a környék dísze volt ez a gyötán az emberek „élelmesebbujra széthordta. Az egész környék ingyen épí- tőanyagraktárnak tekintette a nyörű épület, mostanában in- kastélyt. Amikor a tető egy kább szégyene. Mert a Teleki grófok hajdani rezidenciája jelenleg senkié, csak a szél jár benne, meg néha egy-két élelmesebb falubeli, aki azt néz), mit lehetne még innen „hasznosítani”. A homlokzat még úgy-ahogy ép, csak a vakolat mállik róla, de a mennyezet már sok helyen leszakadt, a tetőszerkezet is megroggyant, a pala hiányzik. (Néhol a földszinti szobákba két emeleten keresztül is becsodálkozik az égbolt. Siralmas képet nyújt a hajdani lépcső is. A márvány lépcsőfokok régen eltűntek, leszakadt gerendák, téglatörmelék hever mindenfelé. Megdöbbentő, hogy országunkban, ahol legégetőbb kérdés a lakáshiány, egy értékes műemléket, százféle célra használható húszegynéhány szobás épületet egyszerűen pusztulni hagynak. — Valaki felelős ezért, de nehéz megállapítani, kicsoda — mondják az Országos Műemlék Felügyelőségen. Itt már régóta komoly gondokat okoz ez a kastály. A „Gyömrő” feliratú mappából egymásután kerülnek elő a tervek: szociális otthont, kultúrházat. iskolát lehetne építeni belőle. És nemcsak tervek vannak... — Százötvenezer forintot ajánlottunk fel a járási tanácsnak, hogy legalább a tetőszerkezetet javíttassák meg, hiszen a beázás okozta évi kár ötven- hatvanezer forint — közli a megyei felügyelő — és még csak nem is válaszoltak rá! A gyömrői tanács elnöke, Klics Gyuláné egyáltalán nem érzi magát hibásnak. — Elhiheti, mindent megtettünk, hogy megmentsük az épületet — bizonygatja —, de hiába. Hisz ha csak a természettől kellett volna védeni, nem lett volna baj! Még 1946-ban megcsináltattuk a tetőt. De azhelyen beomlott, táblát tettünk ki, hogy az épületben tartózkodni életveszélyes. Másnapra az is eltűnt. Az elnökasszony szerint a kastély kihasználatlanságának az Országos Műemléki Felügyelőség az oka. — Kérte már nem egy szerv. 1949-ben a gépállomás számára akartak benne lakásokat és kultúrházat létesíteni. Akkor még az egész átalakítás meg lett volna másfél millióból. Aztán az F. M. akart mezőgazda- sági technikumot csinálni belőle. Az Országos Műemléki Felügyelőség azonban ragaszkodott a régi, nagyméretű ablakokhoz, azt pedig senki sem akarta vállalni. Sokba is került volna, meg nehéz lenne olyan naigyablakos szobákat fűteni. Igen, ezt említették a Műemléki Felügyelőségen is, hogy az igénylők nem voltak hajlandók eredeti formájában helyreállitani a kastélyt, és ezért fájó szívvel bár, de meg kellett tagadniok a kiutalást. Kötelességük ragaszkodni az eredeti ablakhoz, a régi formákhoz. A felajánlott százötvenezer forintról érdeklődöm. Nem lehetne legalább az állagmegóvó munkákat elvégezni, a további pusztulást megakadályozni? Az elnökasszony csak legyint rá. — Kár lenne a pénzért, úgyis újra széthordanák, amit csinálunk. A kastélyba a gépállomáson keresztül vezet a legrövidebb út a faluból. A gépállomás dolgozói már csak legyintenek, amikor az épületről kérdezősködöm. — Elviheti az ördög az egészet — mondja keserűen az egyik szerelő — annyian jöttek már megnézni, aztán végül nem lett belőle semmi. Pedig a kiszállási dijaikból már rendbe lehetett volna hozni nyolc-tíz szobát. Megemlítem az ablak ügyet; Hitetlenkedve néz vissza rám: — Ezért? Hisz ez ostobaság; Ezeknél az ablakoknál minden modern épületben nagyobbak vannak. Meg a nagy ablak egészségesebb is! — gondolkozik, látszik rajta, hogy bosz- szantja a dolog. — Amennyivel pedig többe került volna, annyit két nap alatt elhordanak innen. Gyönyörű fák voltak itt körbe. Mind kivágták, elhordták. Az épületről magáról nem is beszélve. Nézze —< ragadja meg hirtelen a karomat — most is ott vannak! A kastély egyik elsőemeleti ablaka mögött két alak mozog; Még innen távolból is tisztán ki lehet venni, hogy feszegetnek valamit. — Elviheti az ördög az egészet — mormogja maga elé a szerelő — ennek már befellegzett. Pedig nincs igaza. A gyömrői kastélyt mag lehet menteni. Csak egy kis jóakarat kellene hozzá. Csak a gépállomás kerítését kellene százegyné- hány méterrel megtoldani, és máris nehezen juthatnának az épületbe a tolvajok. A százötvenezer forintból meg lehetne javítani a tetőt, és ha a tanács is áldozna rá egy keveset, ta- Ián a gondnoki lakást is rendbe lehetne hozni. Nem lenne nagyon nehéz, hisz a szomszédos Gomba község is elő tudott teremteni hatvanezer forintot, a Thaly kastély tatarozására. Ha ezek az első lépések megtörténnek, már könnyebb lenne az épület további javítása, felhasználása. A községnek is sok helyiségproblémáját oldhatná meg a hatalmas épület. Csak egy kis jóakarat kell, de az sürgősen. Mert pár év múlva már késve érkfezik. Addigiját a kastélyból nem marad más, mint pár falomladék, mint a nemtörődömséget, hozzánemértést, közönyt vádoló néma felkiáltójelek. (S. I.) munka: elméleti és gyakorlati tCVÓk6nyS4§§£. Szívvel—léleíkikel .iiiiihiiiiihiiihhiiiihihiihi»* benne élek a katonaéletben. A I _ . május elsejei rendőrségi lo-I KATh VtGN I5TVAN: vasünnepély megrendezéséhez | már hozzá is fogtam. Nagysze-1 rű hadijátékokat láthat majd | a közönség kétszáz részvevő | közreműködésével. Szabad- | ságharcos harci jelenetet is | lejátszunk majd. Csikósok üt- 1 köznek meg egy osztrák jár- | őrrel. Őszre Kamocsaival tervez | j betyár világban ■ közös kiállítást. Tehetsége és | oeiyarvuagoan IS van végtelen ügyszeretete bizonyá- | ranglétra. A legalacsonyabb ra rövidesen eljuttatják a 1 fokon áll a kapcabetyár, ez megérdemelt sikerhez. | csak aprójószágot, baromfit Kalotai Gábor - lopkod. Rangban felülmúlja a Hogyan lett Rózsa Sándor másodszor is betyárrá? KURUC LOVAS Buzi Barnabás az utolsó simításokat végzi Kazincbarcikára kerülő szobrán futóbetyár — ez már rabolt, esetleg gyilkolt is —, üldözték is, mint a vadat, s ö menekült vármegyéről vármegyére. Legfelül magasodik a bandavezér, a betyárvirtus megtestesítője, a népdalok hőse, az akasztófa leendő virága. S mindezek fölött a puszták nagy fia, Rózsa Sándor, Szegeden született 1813. július 16-án. Édesapját korán elvesztette: egy rablást kísérlet alkalmával agyonverték. Iskolába nem járt, szabadon nőtt fel, mint pusztán a csikó; írni-olvasni éppen olyan kevéssé tudott, mint az említett csikó. Első vitézi tettét nem valamely hősi ballada örökíti meg, hanem Szeged város fe- nyítő törvényszékének 1836 szeptember havában hozott ítélete. Ebben egyebek közt ez áll: „A bépörlött oklevelek mutatásánál fogva eléggé kitűnne az, hogy a fogvalevő Rózsa Sándor a folyó esztendei böj- telő hava 10-ik estvéjén még két bűntársával együtt, kiknek a nevét még máig is palástolja, baltákkal és pisztolyokkal Darabos Istvánnak tanyájára ütvén, onnan borzasztó isten- káromlások és fenyegetődzések közt két meddő teheneket erőszakosan elhajtott volna — ebbeli vakmerő gonosztettéhez képest érdemlett büntetés következtében másfél esztendeig tartó rabságra, a testi büntetés kiállására pedig a csatolt orvosi bizonyítvány szerint alkalmas lévén, raboskodó ideje alatt fertályonként szenvedő 26 s így összesen 150 botoknak elszenvedésére ítéltetik. Ezenfelül a követelt 225 forintokban, s a nevezett kárvallottaknak okozott fáradozást és köz- benjött költségeinek kárpótlása fejében 50 forintokban eZ- marasztaltatik.” A 150 botoknak azonban csak a fele csattogott el a leendő szadsághős hátán, mert 10 hónapi raboskodás után, egy külső munka alkalmával sikerült megszöknie. De a 75 botokkal végleg betyárrá ütötték. Néhány esztendeig nem sült ki rá semmi, mígnem 1942-ben megint a hivatalos világ szájára került. Október Un Hódmez&vásárhely közelében a kapón- esi pusztán két betyár 13 darab marhát elhajtott. A csordások napokig követték a nyomokat s végre megérkeztek egy Szeged körüli tanyához. A két betyár ott lappangott. A szegedi pandúrkapitány 12 pandúrral kivonult s körülvette a tanyát, de a betyárok helyt álltak s az istálló tetejéről lelődöztek rájuk. Amikor egyszerre csak rést vettek észre a pandúrgyűrűben, kiugrottak az istállóból és elnyargaltak. A pandúrok utánuk lőttek, egyik, alól kilőtték a lovat és elfogták, a másik elmenekült. A pandúrok az elmenekült, betyárban Rózsa Sándort ismerték fel. Ezek után a szegedi városi hatóság Rózsa Sándort a környék legveszélyesebb rablójának nyilvánította és Csongrád
