Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-07 / 5. szám

1958. JANUÁR 7. KEDD UEcrti m/Cirlao Ki lesz az ország legjobb szövetkezeti cukrásza ? Az elmúlt év őszén minden megyében megrendezték a földművesszövetkezetek leg­jobb cukrászai versenyét. Me­gyénkben — immár másodszor — a Dömsödi Földművesszö­vetkezet nagyszerű cukrászmű. vészé, Zarubai Béla szerezte meg az első helyet. A második, illetőleg harmadik helyet a kiskunlacházi Danis János és a dunavarsányi Kupcsók János érdemelte ki. Néhány nap múlva, január 15—16-án Törökszent miklóson rendezik meg a földművesszö­vetkezetek országos cukrász­versenyét. Ezen a megyék leg­jobb 3 cukrásza méri össze tu­dását. Megyénkből Zarubai Béla, Danis János és Kupcsók János vesz vészt a kétnapos cukrászversenyen. A felkészü­lést mindhárman megkezdték, s nagyon reménykednek ab­ban, hogy az első három között fognak végezni. Ismerve képes­ségeiket, kitűnő szakmai tudá­sukat, úgyszólván művészetü­ket, reménykedésük nem lesz hiú ábránd. Nagyarányú sikkasztás, csalás és lopás a Budaörsi Sütőipari Vállalatnál A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában Mikor megalakították a Bu­daörsi Sütőipari Vállalatot, nem tudták, kit tegyenek oda vezetőnek. Sokáig tanakod­tak. végre megszületett a dön- j tés: *| — Egerszegi Jóska lesz az igazgató, szakember, apja is, pék volt, majd ő gondosko­dik arról, hogy a vállalat jól működjék. így ült be a Budaörsi Sütő­ipari Vállalat igazgatói szé­kébe Egerszegi József, aki gyengekezű vezetőnek hiizo- nyult. Nem követelte, de ö maga sem tartotta be a vál­lalati fegyelmet, eltűrte a kü­lönböző szabálytalanságokat. Alig volt egy éve igazgató, amikor a sütőipari vállalat raktárhelyiségének padlózatát felszedette azzal, hogy oda be ton padlózatot építenek. Az innen kikerülő deszkát Bia­xftiiiirtmiTHnmimmumnmiitnitiimiiiiHimiitiimiiHiiiiriitiinMi'miiiiuiiiimiiimiiiiiiiiMiitumiMiuiiiiitittfmiimuuliiiiu [Még 300 hold cukorrépa hiányzik f rpudvalevő, hogy 1957 szeptemberétől a földműves- | 1 szövetkezetek kötik a termelőkkel a cukorrépa- | I termelési szerződéseket. A legfrissebb jelentések arról | 1 számolnak be, hogy a megye 92 százalékra teljesítette cu- | I korrépatermelési szerződéskötési tervét, s mindössze 300 | | hold lekötése hiányzik a 100 százalék eléréséhez. A budai járás jő 10 holddal túlteljesítette tervet, ha- 1 I sonlóan a dabasi járáshoz. A ceglédi járás földművesszö- | 1 vetkezetei a tervezettnél 30 holddal kötöttek több termelési | | szerződést cukorrépa termelésére. A többi járások még 1 1 nem érték el a 100 százalékot A járások sorát a ráckevei | | járás zárja, mindössze 75,5 százalékos teljesítéssel, alig 1 I egy tizeddel maradtak el a szobi járástól. Az ő lemara- | 1 dósuk akadályozza, hogy megyénk elérje a 100 százalékot. | Most, télidőben’ is alkalmat kellene keríteni arra a | p földmüvesszövetkezeteknek, hogy felkeressék a termelő- | 1 két és megmagyarázzák nekik a cukorrépa termelésének 1 | előnyeit. Tavaszig, míg a vetés meg nem kezdődik, ki kell | | használni az időt és minden termelővel beszélni kell, aki | 1 még eddig nem kötött szerződést Senki számára nem kő- 1 | zömbös. lesz-e elegendő cukor jövőre, sőt az idén az or- 1 | szag népének. Mert ha kevés lesz, azért a földművesszö- 1 | vetkezetek lesznek elsősorban a felelősek. imnif.winm nmimnmHmm.fHnnH ntiiimitnwinmnutMmuin.iirnnnm.it—u'nnmwiinmnnnnmm.)nnniununnmiii Bolgár kereskedelmi delegáció érkezett Magyarországra A tanas Kostov külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­zetésével bolgár kereskedel­mi delegáció érkezett Buda­pestre az 1960-ig terjedő-évek­ 7 re szóló hosszúlejáratú meg­állapodás megtárgyalására, valamint az 1958. évi áru- csereforgalmi és fizetési meg­állapodás megkötése céljából. Hírek a szakcsoportok életéből 7. TIPUSŰ termelőszövet­kezeti csoporttá alakult át a csévharaszti Arany János nevű termelési társulás. HAT SZAKCSOPORT mű­ködik jelenleg DÖmsöd köz­ségben 210 kh. földterülettel, 150 juhval és 169 család méhvel, 450 taggal. HÁROM HOLD cukorrépa és 4 hold somkóró termesz­tésére kötött szerződést a ráckevei aprómagtermelő szakcsoport. VÁCEGRES két szakcso­portja, a dinnyetermelő és a zöldbabtermelő ez év folya­mán egyesül és tevékenysé­güket közösen folytatják, sót földieper termelésével is fog­lalkoznak. ÚJJÁALAKUL ebben a hónapban a pátyi szőlő- és gyümölcstermelő szakcso­port, mely alapszabályelle­nes működés és a borkimé­rés körüli szabálytalanságok miatt az ősszel feloszlott. AZ ECSERI lucemamag- fogó szakcsoport 20 hold földjét a gépállomással mély­szántotta, s ez évben 10 kh. rét talajjavítását, vízleeresz­tését végzik el — közösen. A FELOSZLOTT SÁRI községi rizstermelő szakcso­port tagjainak nagy része belépett a helybeli III. típu­sú Haladás Termelőszövetke­zetbe. CSAKNEM EZER MÁZSA hajtatott újburgonyát szállí­tottak exportra a kiskunlac­házi burgonyatermelő szak­csoport tagjai. A vetőmagot ez évben is közösen szerzik be, és megszervezik a burgo­nya kártevők elleni közös védekezést és a megtermelt áru közös értékesítését, JUHGOMOLYA FELDOL­GOZÓ üzemet akar létesí­teni ez évben a kiskunlac­házi juhtenyésztő szakcso­port, melyben 14 tag 600 anyajuhot gondoz. PINCESZÖVETKEZETET alakított a dömsödi II. sz. szőlőtermelő szakcsoport 22 tagja, 50 forintos részjegye­ket jegyeztek és elhatároz­ták, hogy több mint 200 hl. bort közös pincébe szállíta­nak. HATVAN VAGON újbur­gonyát szállított exportra a taksonyi burgonyatermelő szakcsoport, 344 ezer forint tiszta jövedelmet értek el. A SZIGETSZENTMIKLÓ- SI gyümölcsfatermelő és ér­tékesítési szakcsoport az ősz­szel 6 kh. területen vadala­nyokat telepített, ebből kí­vánnak létesíteni 1 kh. terü­leten szőlőgyökereztető isko­lát, mintagyümölcsöst és ri- bizke-málna-szamóca minta­telepet 2—2 kh-n. AZ ŐSSZEL MEGALA­KULT aszódi gyógynövény­termelői társulás tagjai csak­nem 26 kh. földjüket a gép­állomással műveltetik, a ve­tést és a növényápolási munkákat közösen végzik. 84 EZER FORINT értékű közös takarmányalapja van a piliscsabai juhtenyésztő szakcsoportnak. Amellett, hogy ez évben 30 új juhot szereznek be, tevékenységü­ket szarvasmarhatenyész­téssel kívánják bővíteni. A SZÄZHALOMBATTAI juhtenyésztő szakcsoport Csabdi községbe települt át, ■ mivel a dunai erőmű építése miatt a tanács nem tud lege­lőt biztosítani. torbágyra szállította át édes- j apjához, Egerszegi Józsefhez, j másik részét pedig Thoma Pál | biatorbágyi lakosnak adta el. A deszkákért 3000 forintot kapott. Közben Egerszegi ellen a Pest megyei Tanács fegyelmi vizsgálatot rendelt el, és en­nek során a padlódeszkáka t is keresték. Egerszegi — hogy a hiányt pótolni tudja —, fel szedette a pilisvörösvári rak­tár padlóját és azt Budaörsre szállíttatta el. A fegyelmi el­járás során ily módon sike­rült magát a padlódeszka-lo- pás vádja alól tisztázni. Eger­szegi természetesen a helyén maradt, de csak azért, hogy a következő évben újabb sza­bálytalanságokat követhessen el. Engedélyt kapott arra, hogy a vállalat részére két te­hergépkocsit vásároljon. Érint­kezésbe lépett Haupt József­fel, a Csepel Autógyár keres­kedelmi osztályának vezetőjé­vel. akit háromezer forinttal megvesztegetett és így a két teherautót soronkívül meg­kapta, Ezt a háromezer forin­tot Egerszegi a padlódeszkák eladásából származó pénzből fedezte, de az autókkal feke­tén is fuvarozott. Az ellenforradalom idején meghúzta magát, december­ben azonban újabb akcióba lépett. Megbízta Városi Re­zsőt. a vállalat érdi telep­vezetőjét, hogy vásároljon a vállalat részére 500 gyümölcs­fát, melyet az érdi telep pénzéből fizessen ki, és ő ezt utólag rendezni fogja. Városa meg is vette négyezer forintért a fa­csemetékéi és amikor ez 7/ pénz Városinál hiányként mu­tatkozott. akkor Kürtös János, a vállalat főkönyvelője Váro­sival együtt összeült Egersze- givel, aki a négyezer forintot Kurtossal jóváíratta. Ugyanez év végén Ege reze­gi és Kürtös öt darab Pannó­nia motorkerékpárt vásároltak a Csepel-gyárból, szabálysze. rű vállalati megrendeléssel és a vételárat a sütőipari vállalat egyszámlájáról inkasz- szó útján leíratták. Miután vállalati megrendelésről volt szó, kilenc százalékos áren­gedményt kaptak. Egerszegi és Kürtös a motorkerékpáro­kat tovább adták, s miután ezek ellenértékét a vállalat pénztárába befizették, a ki­lenc százalékos árengedmény folytán 6800 forintot kerestek Ez óv első felében Budake­szin új sütőüzemet építettek Egerszegi és Vajda Arnold, a vállalat műszaki vezetője meg­tárgyalta Pálfi Gyula kemen­ceépítővel a kemence felépí­tését. A megrendelést csak ügy adták oda, ha ebből ne­kik is anyagi hasznuk lesz. Pálfi belement az üzletbe és hogv az ügyből ne származzék baf az építés időtartamára Pálfit a vállalat állományába vették, hogy így könnyebben panamázhassanak. A kemencét a vállalat régi al­kalmazottai építették fel, Pál­fi csak néha ment ki megnéz­ni. hogyan halad az építke­zés. A bérelszámolásnál már 1 egész más volt a helyzet, Pál-1 fi a bérkifizetési jegyzéken | úgy tűntette fél, mintha a I munkát ő, Ferenczi Lajos és | Nagy Sándor végezte volna, | noha Ferenczindk és Nagy 1 Sándornak semmi köze nem | volt a kemence építéséhez, | nevűiket csak azért vették fel i a bérjegyzékre, hogy ily ,mó- f dón minél nagyobb összeget | tudjanak jogtalanul felvenni. 1 Ily módon Pálfi Gyula mun- | ka nélkül 21 ezer forintot vett | fel, és megállapodásuknak I megfelelően Egerszegi Jó-1 zsefnek átadott ebből nyolc-1 ezer forintot, Nagy Sándor- | nak ezer forintot. Ferenczi I Lajosnak pedig 1900 farin- f tot. Mikor a rendőrségi nyoma- f zás idáig jutott, újabb bűn-1 cselekmények derültek ki. | Megállapították, hogy Eger-1 szegi kukorica-üzletekkel is f foglalkozott. Múlt év végén I 48 mázsa kukoricát vásárol-1 tak oly módon, hogy a ren- | des vételiáron felül mázsán-1 ként 20 forintot számoltak el = a vállalatnak. Ily módon iß I kerestek 750 forintot. A megejtett leltározásnál § 1631 zsák hiányzott. Nem tör- | ték sokat a fejüket, Egersze- I gi, Vajda és Kürtös hamis jegyzőkönyvet § készítettek Hatalmas hengereken halad keresztül a maguköntötte alumínium, amíg csilogó vékony lemezzé változik Ötven éve dolgoznak hármasban Tömeg István gépész, Buchvald Gusztáv főgépész és a hengersorliajtó gőzgép, öt­ven év óta nem hagyták cserben egymást, sem ők a gépet, sem a gép őket és ebben azt írták hogy a 1 hiányzó zsákokat kiselej tez-1 ték. így aztán egyetlen zsák I sem hiányzott. Az ellenforradalom alatt a I sütőüzemekből nem tudták a | kenyereket eljuttatni a bol- 1 tokba, Egerszegi utasítására a 1 sütőüzemek saját maguk áru- | sítottak, a kenyerek árát be | kellett fizetni a vállalat köz- I ponti. pénztárába. Miután f azonban sem az eladott ke- 1 nyér mennyiségéről, sem a ! befizetésről írást és clszámo- 1 lást senki sem adott, még ma I sem lehet a hiányról elfogad- } ható képet kapni, csupán | megközelítőt. E hanyagság | folytán az eladott áru és a | befizetett pénz közötti kü­lönbség körülbelül 44 ezer forint. Egerszegi üzelmeire három hónappal ezelőtt figyelt fel a Budai Járási Kapitányság, ahol közei két és fél hónap alatt nyomozták ki a bonyo­lult ügyet. A nyomozási jegyzőkönyvek már elkészültek és átkerültek a Budai Járási Ügyészségre, ahol megszerkesztették a vád­iratot a két főbűnös: Eger­szegi József és Kürtös János ellen, akik előzetes letartózta­tásban várják az ügy tárgya­lását. Az ügyészség Egerszegi Jó­zsefet társadalmi tulajdon rongálásával. sikkasztással, csalással, hűtlen kezeléssel, társadalmi tulajdon hanyag kezelésével, árdrágító vissza­éléssel és magánokirat hamisí­tással. Kürtös Jánost csalás­sal, hűtlen kezeléssel, árdrá­gítással. több rendbeli ma­gánokirat hamisítással vádol­ja. Kalmár Pál A laboratóriumban Rácskay Jenőné és Dudás József a hír­adástechnikai gyártmányok mágneses ellenőrzését végzik Számadás és tervek jpegy JN lettünk, Az új esztendő első könyvei neveli fel gyerme­1958. első napjaiban már több érdekes könyvújdonság került forgalomba. A Gondo­lat Kiadónál jelent meg Dar­vas József Tiszántúl című, a szegény parasztság életét áb­rázoló műveiből összeállított kötete. Balzac Pajzán históriáinak félbőr kötéses, számozott bib­liofil kiadását bocsátotta ki a Magyar Helikon. A Táncsics Kiadó Kazakevics, a neves szovjet író új regényét adta közre A hűséges szív címmel. A mű egy fiatalasszonyról szól, dozatosan két. év ismét elmúlott lé­dé nem ered­ménytelenül. Vegyük csak számba gödöllői viszonylatban az eredményeket, tennivaló­kat. Az elmúlt évben belső terü­letünket némileg rendeztük, nagyrészt társadalmi munká­ban, de ez évben is sok tenni­való lesz. Az ivóvízellátás a belső területen több ezer em­ber gondja, A villanyvilágítás területén is még sok elintézet­len kérelem van. Amíg a múlt évben az Arany, Bem, Bocs- kay utcát villamosítottuk, ez évben 800 000 forintot kíván tanácsunk a hálózat bővítésé­re fordítani. Van két gyönyö­rű parkunk is, 110 kát. hold területen, de, sajnos, pusztul. Szeretnénk elérni, hogy védett területen legyen. A Természet- védelmi Tanács és az Országos Műemlékvédő Bizottság segít­sége kell ehhez. Lakosságunk figyelemmel kíséri munkánkat, sok jó ja­vaslat hangzott már el, sokan parinak, akik társadalmi mun­kával is segítettek. A néhány százezer forintot gazdaságosan használtuk fel. A már emlí­tett utcák villamosítása mel­Ezentúl csak kis darabokban árusítják a zsírszalonnát A kereskedelem ellenőrei megállapították, hogy egyes húsüzletekben többen nagy té­telekben, táblákban vásárolják a zsírszalonnát. Feltételezhe­tően azzal a spekulációs cél­lal, hogy később lesózva, füs­tölve magasabb áron hozzák forgalomba. A jövőben továbbra is kor­látlan mennyiségben vásárol­aki férje elvesztése után ál- 1 hat a lakosság zsírszalonnát, de a visszaélések megakadá­lyozására a kereskedelem el­rendelte, hogy csak kisebb da­rabokban késsel bevagdalva lehet forgalomba hozni. Ezzel a zsírszalonna füstölésre vagy sózásra alkalmatlanná válik. Az utasítás végrehajtását szi­gorúan ellenőrzik. A rendel­kezés megszegői ellen eljárás indul. lett búvárszivattyút kapott « Blaha strand, elkészült ugyan­oda a kerítésanyag, és aho­gyan az idő engedi, kifeszitík a kerítést. A Gizella kádfürdőben meg­történt a próbafűtés, és napo­kon belül a lakosság rendelke­zésére áll. A Dvegonya utcai vízelvezetés és útjavítás elké­szült. A Mélyút útépítése meg­kezdődött. Még jónéhány be­fejezett munkáról tudnék be­számolni. Kereskedelmi háló­zatunk bővült. Két új hentes­üzlet nyílt meg. Meglévő nép­boltjainkban bőven van áru. Vendéglátóipari üzleteink nagy forgalomról számolhat­nak be. Sajnos ezek belső ké­pe helyenként siralmas. Jelen­leg bezártak egy üzletet, mert mennyezete beszakadt. Közlekedési területen emlí­tést érdemel, hogy a forgalom­ba állított buszok száma emel­kedett, nagy a forgalom, de nincs egyetlen fedett várako- sóhelyiség sem. Az új esztendőben igen sok problémát kellene megoldani. Máris tervezzük, hogy mit lehetünk. Az állandó bizottsá­gok bevonásával, valamint a tanácstagi beszámolókon el­hangzott javaslatok felhaszná­lásával indulunk neki a mun­kának. Mit vár tőlünk a la­kosság? lakásokat először is, a leg­utóbb átadott 48 lakásra kö­zel 700 igénylő volt. Utakat, vízvezetéket, villanyt, temető- bekerítést, parkok védelmét, totfábbi üzleteket, szórakozási és kulturális igényeinek kielé­gítését. A község széppé téte­lét. Reméljük. megfelelünk « bizalomnak. eredményekben gazdag lesz az 1958-as eszten­dő Is. Csiba József Gödöllő

Next

/
Oldalképek
Tartalom