Pest Megyei Hirlap, 1957. december (1. évfolyam, 183-203. szám)
1957-12-01 / 183. szám
2 fCirlap 1957. DECEMBER 1. VASÁRNAP 3Ne csak foglalkozás — hivatás legyen! A tanítókról sok regényben, novellában olvastam már. Láttam őket színdarabban és filmen is. Láttam azokat, akik elmentek távoli vidékekre, s nem riadtak vissza attól sem, ha hivatásuk a messze pusztákra szólította ősét. Mennyi elmaradottsággal, mennyi ostobasággal kellett megküzdeniök! Hányszor volt életük is veszélyben, mert a babonások, a tudatlanok minden eszközzel védték elmaradottságuk sötétségét. Gyűlölték sorsuk feldúlóit, a tanítókat. S milyen hosszú volt az út, míg a tudós győzött! De végül is a szívek kitárultak a tanítók előtt. A falvak legtekintélyesebb „varázslói” lettek, akik a rideg, elhagyatott iskolákból meleg otthont teremtettek. Szívük különös lángolásából átloptak egy-egy lángocskát a diákok szívébe. A tudásba vetett hitüket elhintették a tanyákon, s mindenütt, amerre jártak. Törhetetlen akarással küzdöttek. Közben ügyet sem vetettek rojtosodott nadrágjukra, elkopott cipőjükre. Észré sem vették, hogy elszállnak felettük az évek, s ők oly keveset kaptak az élettől! Megelégedtek annyival, hogy öreg napjaikon be-bekopogtak hozzájuk régi diákjaik, aWik azóta hatalmas utat tettek meg a művelődés útján. És ha ezek a tanítók végigmentek az utcán, az egész soron tisztelettel emelték meg előttük — még fiz öregek is — a kalapjukat... Csak regényekben, vagy filmeken lenne így? Az élet más lenne? Nem, dehogy. A falvak, községek tele vannak ilyen tanítókkal. Szecsői Sándor ráckevei pedagógust hányszor hívták Budapestre, s ő mégis ottmaradt régi, megszokott, szeretett községében. És az idős Hász Irma, aki 51 éve tanít Budaörsön, most Vette át november 7-én a kormánykitüntetést. S hány tanító nevét jegyezhetné fel a krónika, akik sok kilométert gyalogolnak, hogy tudást csö- pögtessenek egy-egy tanya gyermekeibe, akik eljegyezték magukat a faluval, a vidékkel, s más dicsőségre nem vágy- hak, csak népük szeretetére. Ezektől a tanítóktól hallom manapság többször, amint szomorúan szólnak az új, fiatal oktatókról hányszor emlegetnek olyanokat, akik kéz- hezkapva megbízólevelüket, válogatnak, s megijednek, ha nem a fővárosban taníthatnak* Fiatat lányokról beszélnek, akik kitűnő oklevelükkel inkább gyors- és gépírónak jelentkeznek, csak ne kelljen vidékre menniük. Fiatalemberekről, akik munkások lesznek és zsebükben megkopik a tanítói oklevél..: Mi lesz a magyar földdel? — gondolkodnak néha mostanában. Mert az újak, akik kikerülnek a képző padjaiból, nem vágynak a falusi kisma- gyarok közé, legtöbbjüket nem fűti az alkotnivágyás: felemelni a falut a város szintjére. Szabó Pál csömöri dolgozó paraszt mondotta: „Két sorukból való diók végzett a falujukban. De egyik siem jött haza tanítani. Budapestire járnak be, mert , az rangosabb, módibb. Pedig Otthon is szükség lenne rájuk!” S hány idősebb tanító nézi szomorúan a Budapestiről kiút azga tó pedagógusokat. Ezek legtöbbje leadja három-négy óráját, azután rohannak a HÉV-hez, vonathoz, mert lejárt a munkaidejük. Ürömi fiatal pedagógusokkal beszélgettem. Ök is Pestről járnak Ürömre. Ott csak annyit időznek, amíg le nem telik a délelőtti vagy délutáni tanítási. Két éve végeztek, de zúgolódnak. Kevés a fizetés! Sok idő telik el az utazgatással! Kiköltözni nem akarnak. Hogyisne — mondták. A kultúra központját otthagyni egy faluért!? Ök nem erről álmodtak. f Arra nem gondolnak, hogy nekik kellene felkelteni ott az életet? Hctgy össze kellene ol- vadmiök a faluval? El kéne olykor menni a gyermekek ott- honáiba, megnézni, mivel játszanak, mivel töltik szabad óráikat? Vagy összebarátkozni az osztállyal és együtt ásni egy kiskertet és várni, hogy az elültetett fa mikor hajtja először ágait? Együtt gyűjteni az erdőn a különleges faleveleket, bogarakat? A semmiből .szsrtár-t teremteni ? Milyen szép, magasztos hivatás a tanító munkája! De csak azoknak, akik nem négy vagy öt óra hosszára jegyezték el magukat a tanítással. De sajnos, sokan gondolkodnak még úgy, hogy inkább vállalják a fáradságos utazást, semmint, hogy elbújjanak” valamilyen eldugott kis faluban. öregebb pedagógus mesélte, hogy egy alkalommal ellenőrizte az egyik fiatal tanító óráját, áki éppen arra tanította a gyerekeket, hogy a béka- lencse a béka szeplője. Egy másik tanító mondotta fiatal kollégájáról, hogy az pedig az ökröt bikának nézte .,. Csupán azért, mert nem ismerik a falu életét! Megtanulták a könyvből, de az életben nem látták soha. Nem kertészkednek, nem oltanak be fákat, nem viszik kirándulni gyermekeiket és nem állnak meg soha egy paraszttal vetésről, a termésről beszélni. Idegen marad számukra a falu. És idegenek maradnak ök is a falunak. De mind ilyen ienne a fiatalság? Senki nem szeretné a falut? Szerencsére, nem! Vannak olyanok is, akikiben ég a tanítási vágy és hivatásérzetüket nem Budapesthez kötik. Nagykátán tanít például Nagy János. Azelőtt Cegléden oktatott. Ö is Budapestről jár ki. De hányszor marad ott diákjaival késő estig! Előfordul, hogy a munka heve úgy elragadta, hogy az utolsó vonat is kifutott az állomásról, s ő még mindig dolgozott. Szervezi a KISZ-t. Zenekart alakítanak. Ott van az önképzőkörben és együtt kirándul tanítványaival. Jut ideje saját tanulására is: zenét és németet tanul. De böngészi a történelmet, földrajzot is. A falu várja a tanítókat! A falusiak művelődni, tanulni szeretnének. Soha olyan tudásszomj nem uralkodott vidéken, mint ma. Az iskolákban jó pedagógusokat képeznek, de kevesen érzik át a legjobbak közül is, mily szeretettel várja őket a vidék. Ha átéreznék, vállalkoznának arra, hoigy ők elégítsék ki azt a tudnivágyást, azt a tanulniakarást, ami a falusiakat fűti. ök teremthetnének ott világosságot, ahol még nem tört utat a fény. Milyen jó lenne, ha nem tekintené az utazgatok serege csak megélhetési forrásnak a tanítói pályát! Mily nagyszerű lenne, ha az új, fiatal tanítók is szerény követeivé válnának a kultúra terjesztésének és igyekeznének megtalálni a vidék számtalan szépségét. Ha ők is — valamennyien épp oly magasra helyeznék a tanítói hivatást, mint az idősebbek, akkor biztos nem kellene majd aggódni, ki neveli szívből, igaz szeretetből tovább a falut. Ki foglalja el az idősebb pedagógusok helyét, ha azok egyszer mégiscsak kiöregednek majd.; j Sági Ágnes Eltemették Seltner József veterán kommunistát Sollner Józsefet, a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik alapító tagját, a magyar munkásmozgalom kimagasló harcosát, aki a napokban halt meg, széleskörű, mély részvét mellett kísérték szombat8n utolsó útjára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kiss Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára mondott gyászbeszédet. Földhözjuttatotiak, figyelem! Rendelet írja elő, hogy az 1945-ben kiosztott földek megváltási árát 1967-ig ‘ki kell fizetni. Aki viszont ez év december 31-ig rendezi tartozását, az 35 százalékos kedvezményt kap. Ez jelentős összeget tesz ki, érdemes tehát igyekezni a fizetéssel mai nap 1957. december 1., vasárnap, Elza, Oszkár napja. A Nap kél 7,10 órakor, nyugszik 15,56 órakor. A Hold kél 12,53 órakor, nyugszik 0,58 órakor. Várható időjárás ma estig: hideg idő, felhőátvonulások, néhány helyen havazás. Időnként még élénk északiészakkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 2—mínusz 5 fok között. — VÉGEZTEK az őszi betakarítással a szigetújfalui József Attila Termelőszövetkezetben. Most a dohányt csomózzák. A napokban már át is adtak hat mázsát belőle a szerződtető vállalatnak. — IFJÚSÁGI ezüstkalászos gazdatanfolyam kezdődött Vasadon. A tanfolyamon, amelyet a helyi KISZ- szervezet patronál, harminc fiatal ismerkedik meg a korszerű gazdálkodás tudományával. — KÉT FIATAL PÁR tartotta esküvőjét tegnap Biatorbágyon. Rothrr.ayer József Pintér Erzsébetet, György Antal pedig Kollár Irént vette feleségül. — HÚSZ VAGON salakot hordanak szét Biatorbágyon az utcák javítására. — BUDAPESTEN rendezik meg 1961-ben a nemzetközi bélyegkiállítást. Jövőre egyébként Brüsszelben, 1959- ben Hamburgban, 1960-ban Varsóban, 1962-ben Prágában, 1963-ban pedig Isztambulban lesz a nemzetközi bélyegkiállítás. miiuitimiiiiuitiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiHitiiiiiiiiiiiiuiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiHiiiiniiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiijiiiNiiiiiiuuut Hazafelé az iskolából — HÁROMSZÁZNYOLC- VANHÉT olvasója van már a tavalyi 42-vel szemben a nagykátai községi könyvtárnak. A közelmúltban Katalin- bált rendezett a könyvtár, amelynek bevételét könyvek vásárlására fordítják. — TÖBB MINT KÉTHETES bulgáriai látogatásáról tegnap reggel hazaérkezett a magyar országgyűlés küldöttsége. IP-JELENTIK* A Nagyvásártelepre szombaton reggel 3Z vagon és 10 tehergépkocsi áru érkezett, egyebek között négy vagon tojás és 13 vagon citrom. A Hunyadi téri csarnok 112 számú földművesszövetkezeti árudájában szombaton reggel őz- és szarvashúst hoztak forgalomba. Az őzcombot kilónként 18.80, a gerincet 19.20. a tarját 16.20, az oldalast 12.90 forintért, a szarvascombot 16.20, a gerincet 15.40, a tarját 13.90, az oldalast 10.40 forintért adták. Békés megyéből több mint ezer darab, nag£obb- részbe.n három kilós tisztított hízott kacsát szállítottak. A szövetkezeti boltok egészben mérve kilónként 30 forintért hozták forgalomba. A dunántúli állami gazdaságokból a Budapesti Csemegekereskedelmi vállalat részére melegágy! zöldpaprika és paradicsom érkezett. A csemegeboltok a hegyespaprikát darabonként 80 fillérért, a töltenivalót 1.60—1.30 forintért, az almaparadicsomot pedig kilónként 20.— forintért árusították. A ICÖZÉRT-boltokban a piroskáposzta új ára kilónként 3.60—4 forint; \ a) EGY KÜLÖNÖS HIRDETÉS A Krasznije Zori utcán különös hirdetés jelent meg: kis, szürke papírlap, melyet egy gazdátlanul álló, ütött-kopott ház falára szegezett valaki. Archibald Skiles, az egyik amerikai lap tudósítója arra felé menet egy mezítlábas fiat- talasszonyra figyelt fel. Tiszta kartonruha volt rajta, olvasgatta a hirdetést, miközben hangtalanul mozgott az ajka. Fáradt, kedves arcán nyoma sem volt a csodálkozásnak, sötétkék szeme ‘közönyösen nézett s valami furcsa fény csillogott benne. Hátra simította göndör, makrancos fürtjeit, felemelte zöldséges kosarát a járdáról és átment az utca túisó oldalára. A hirdetés rászolgált az érdeklődésre. Skiles kíváncsian elolvasta, közelebb lépett, megdörgölte a szemét, aztán újra elolvasta. — Twenthy three — düny- nyögte végül. Ez olyasmit jelentett nála, hogy „a fene enne meg, őrültségeimmel együtt”. A hirdetés így hangzott: „M. Sz. Lösz mérnök felkéri mindazokat,.akik hajlandók augusztus 18-án a Marsba repülni vele, hogy este hat és nyolc óra között keressék fel személyes megbeszélés végett. Zsdanov rakpart 11, az udvarban.” Mindez roppant egyszerűen és hétköznapian szólt. A cédula szövegét közönséges tintaceruzával írták. Skiles önkéntelenül a pulzusához 'kapott. Normális. Időmérőjére pillantott: 192 ... augusztus 14-e, öt óra tíz perc. Skiles már felkészült rá, hogy férfias nyugalommal fogadjon mindent, ami csak történhet ebben az őrült városban. De a kopott falra szegezett hirdetés — enyhén szólva — megzavarta. A névtelen Krasznije Zori utcán fújdogált a szél. Az emeletes házak üresen tátongó vagy bedeszkázott ablakai vakon meredtek, egyetlen fej sem kandikált ki rajtuk. Az utca túlsó oldalán álldogáló fiatalasszony ismét letette kosarát és Skilest nézegette. Kedves arca nyugodt volt és nagyon fáradt. Skiles ábrázatán rángatóztak az izmok. Használt borítékot szedett elő, arra írta Lösz címét. A hirdetés előtt élcözben vállas férfi állt meg. Katonanadrágot, övetlen posztóinget és lábszártekercset viselt. Hajadonfőit volt, és kezét, melynek szokatlan lehetett a semmittevés, zsebre rakta. Széles tarkóján megfeszültek az izmok, amikor a hirdetést olvasta. — No, ez aztán... ez nekiiramodott ... egyenesen a Marsba! — mormolta elégedetten és Skiles felé fordította gondtalan, napbarnította képét. Halántékát fehér forradás szelte át. Szürkés barna szemében — akárcsak a fiatalasszonyéban. — különös szikra villogott. (Skiles már régen észrevette ezt a szikrát az orosz szemeikben, még írt is róla egyik cikkében: „...szemük meghatározhatatlan jellege, az a csúfondárosság. elszántság és érthetetlen fölény, amely szemükben bujkál a lehető legzavaróbb benyomást teszi az európai emberre“.) — Az ember kapja magát, azt’ megy vele, ennyi az egész — szólalt meg ismét a katona, nyíltszívűén nevetett s közben gyors pillantással tetőtől talpig végigmérte Skilest. Egyszerre csak elkomoro- doitt, arcáról eltűnt a mosoly. Figyelmesen rápillantott a mezítlábas asszonykára, aki még mindig ott álldogált mozdulatlanul a túlsó oldalon, 'kosara mellett. A katona intett és átszólt hozzá: — Mit ücsörögsz ott, Masa? (Az asszonyka felpillantott.) Eridj csak haza. (Az asszony- 'ka odébb csúsztatta poros kis lábát, sóhajtott és lehorgasz- totta fejét.) Eridj csak, eridj, mindjárt megyek én is. A fiatalasszony fölemelte kosiarát és odébbállt. A katona ismét megszólalt: — Leszereltek a sebesülésem miatt. Tartalékos lettem. Tengek-lengek, böngészem a hirdetéseket, majd megvesz az unalom. — Jelentkezik erre a hirdetésre? — kérdezte Skiles. — Hogyne. — De hiszen ez puszta fecsegés: ötvenmillió kilométert repülni, légüres térben! — Nem mondom, jó messze van. — Aki ezt irta, vagy szélhámos, vagy őrült. — Az is lehet. Skiles összevonta szemöldökét és rámeredt a katonára, aki eközben csúfondáros, érthetetlen fölénnyel méregette. Aztán nagyot fújt mércében s elindult a Néva felé. Határozott, hosszú léptekkel ment. A téren leült egy padra, a zsebébe nyúlt, ahol a megrögzött dohányosók és gyakorlati'’s emberek módján csomagolod tanul tartogatta a dohányt. Hüvelykül jónak egyetlen mozdulatával megtömte pipáját, rágyújtott és kinyújtotta a lábát. Susogtak a téren az öreg hársfák. Nedves, meleg volt a levegő. Skileson kívül egyetlen lélek tartózkodott csak a téren: egy kisfiú, aki alighanem már jóideje egy szál ösz- szemocskolódott, pettyes ingben üldögélt egy homokbuckán. A szél meg-meglibbentet- te selymes-szőke haját. Markában zsineget szorongatott, amelynek másik vége egy borzas, vén holló lábára: volt rátekerve. A holló elégedetlenül és berzenkedve üldögélt s akárcsak a kisfiú, Skilesra meredt. Hirtelen — egy pillanatig tartott az egész — Skiles úgy érezte, hogy köd ereszkedik az agyára, szédülés fogja el. hátha mindez csak álom? ... A kisfiú, a holló, a lakatlan házak, a névtelen utcák, a járókelők furcsa pillantása és a falra szögezett hirdetés, amely a Marsba hívta az embereket Skiles mélyen leszítta az erős dohány füstjét. Zsebéből előszedte Petrograd térképét és addig húzogatta rajta pipája szopókáját, míg meg nem találta a Zsdanov rakpartot. LÖSZ MŰHELYÉBEN Skiles belépett az ócskavassal és cementes hordókkal telerakott udvarra. Dudva nőtt mindenfelé: a szemétdombokon, az összetekeredett drótedt és a törött gépalkatrészek 1között. Az udvar végében, a magas fészer porlepte ablakain az alkonyi napsugarak csillogtak. A fészer kis ajtaja sarkig tárva volt, egy munkás guggolt előtte és míniumot ke- vergetett a vödörben. Mikor Skiles megtudakolta, beszélhetne-e Lösz mérnökkel, a munkás fejével a fészer belseje felé bökött. Skiles belépett. A félhomályos fészerben, a tervrajzokkal és liönywekkel megrakott asztalon bádogel- lenzös villanylámpa égett. A fészer végében mennyezetig érő faállvány húzódott. Mellette kovácstüzhely lángja lobogott, egy munkás fújtatta. Gömbalakú, sűrűn szögecselt fémtest csillogott a faállvány mögött. A nyitott ajtón át az alkonyi ég vörös csíkjai és a tengerről felszálló ködgomo- lyok látszottak. A munkás, aki a fújtatót kezelte, halk hangon szólt az állványzat mögé: — Keresik, Msztyiszlav Szergejevics. Az állvány mögül középtermetű, tagbaszakadt ember bvükkant elő. Sűrű, hátrafésült haja hófehér volt, arca fiatalos, frissen borotvált, szája vastag, de szabályos, szeme fürkésző, nyugodt. Ügy fénylett a szeme, mintha fénye az arca előtt lebegne a levegőben. Kigombolt, piszkos vászoning és madzaggal megkötött, foltozott nadrág volt rajta. Kezében összemocsko- lódott tervrajzot tartott. Skiles közeledtére megkísérelte ingét egy nemlétező gombra gombolni. — A hirdetésre jött? Velem tart? — kérdezte rekedtes hangon. A. lámpa mellett álló székre mutatott; maga is leült szemben, az asztal túlsó felén. Kiterítette a tervrajzot, pipáját tömködte. ö volt Msztyiszlav Szergejevics Lösz mérnök. (Folytatjuk.)