Pest Megyei Hirlap, 1957. december (1. évfolyam, 183-203. szám)

1957-12-25 / 203. szám

fO 'kJCiHttp 1957. DECEMBER 25. SZERDA GÉPKOCSIVAL A VILÁG KÖRÜL HANZELKA ÉS ZIKMUND AZ ÁZSIAI—AUSZTRÁLIAI ÚTRA KÉSZÜLNEK Közép-Afrika sál-tengerében a Tatra 87-essel Gottwaldov, 1957 december Hanzelka és Zikmund. Ki ne hallott volna már a két csehszlovák világjáróról, akik egy Tatra 87-es személygépko­csin keresztül-kasul utazták Afrikát, Dél- és Közép-Ameri- kát s jövő év őszén elindul­nak vdlágkörüli útjuk máso­dik szakaszára: Ázsiába és Ausztráliába mennek — ezút­tal azonban már két, nagyobb méretű Tátra 806 típusú kocsi­val. Papucsban... Egy héttel ezelőtt másod­szor kerestem fel a két világ­járót gottwaldovi villáikban — ezúttal már jó ismerősiként. S amikor Zikmumd villájának előszobájába léptem, mér fel­szólítás nélkül lehúztam cipői­met és a „papucs-szekrényhez’’ léptem, ahol kiválasztottam a lábamra való papucsot. Itt, Zikmund villájában ugyanis senlki sem. járhat cipőben, ők is papucsot viselnek hogy ezzel is védjék a berendezést és elkerüljék a sár, por behor- dását. Amikor a több mint három­ezer kötetet' magába foglaló könyvtárszobában — egy süte­ményekkel megrakott asztal körül, ultramodern, ruganyos hintaszékben ülve — a lej­tős domboldalon, kertekkel Övezett két egyforma villa eredetéről érdeklődtem, Jiri Hanzelka nevetve válaszolt: — Amikor afrikai—ameri­kai uturtkról hazaérkeztünk, Prágában egy garzonlakásban vertünk tanyát, de onnan meg­szöktünk, mert ablakából csak egy sötét falat láttunk, mi pe­dig — mint Afrikában és Ame­rikában — szerettünk- volna közel lenni a természethez. Az­tán az írószövetség kastélyába költöztünk, majd egy szállo­dába . i. Végül is elhatároztuk, hogy Gottwaldovban telep­szünk le, közel a filmjeinket feldolgozó laboratóriumhoz. Választásunk erre a két villá­ra esett, amelyet a mi terveink szerint teljesen átalakítottak. A „trófeák termében'' Zikmund ekkor meginvitált bennünket, tekintsük meg — papucsban — a földszinti szo­bákat, természetesen elsősor­ban a „trófeák termét’’, amely­be egy nagy, kettős tolóajtó el­húzásával léphetünk be. Vil­láiknak ezt a szobáit — Han­zelkáéban is van „trófeák ter­me” — 'úgyszólván hét lakat alatt őrzik s engem is csupán másodszori látogatásom alkal­mával hívtak meg legszebb emlékeik gyűjteményének megtekintésére. A parkettet medvebőr, egy dél-amerikai hangyászsün ki­készített bőre és értékes sző­nyegek borítják. A falon ké­pek, metszetek és egy négy méternyi szakaszon a trófeák: óriáskígyó kifeszített bőre Brazíliából, lián-tekercsek » perui őserdőből, mexikói sombrerók, hegymászó torna­cipő, amelyekben Zikmund meghódította a Kilimandzsá­rót, iránytű, amely nyolc na­pig a néptelen és tikkasztó Nubiai sivatagban vezérelte őket. A suár indiánok ajándéka Azután egy, félelmetesnek tűnő indián-fej, amelyet to­temként az ecuadori fejvadász suár indiánok törzsfőnökétől kaptak ajándékba. A törzsfő­nök — szeretete jeléül meg­hívta Hanzelkát és Zikmundot. telepedjenek le nála, az óser. dobén megbúvó faluban, s amikor a két világjáró nagv- nehezen elhárította a meghí­vást és arra sem kötelezhették magukat, hogy a „Nagy Víz* — már mint az Atlanti-óceán innenső partjáról egyszer is­mét visszatérnek majd a fej­vadász suárok közé, akkor az adakozó kedvű törzsfőnök saját fiát ajánlotta fel: vi­gyék magukkal a világ körűt A tízegynéhány éves indiánfiú azonban amúgy sem fért volna be a csomagokkal túlzsúfolt Tatra 87-esbe s végül is elfo­gadták a törzsfőnök „kisebb” ajándékait, többek között egy íjat és mérgezett nyilvesz- szőket, amelyekkel a suárok az állatokra vadásznak. Ezek a hurkapálcika-szerű, fekete hegyű nyílvesszők most ott láthatók a trófeák termében s Hanaelkával félve érintettük meg a fekete mérget, amely­ről reméltük, nyolc év után nem küld bennünket is az „örök vadászmezőkre” ,. . Egy üvegszekrényben őrzi Zikmund, ugyancsak a „tró­feák termében’’, kis fiókokban az Afrikában és Amerikában gyűjtött legértékesebb ásvá­nyaikat. És innen, az egyik fiókból vett ki Zikmund ke­let-afrikai kis csigákagylákat úgynevezett kaur i-kat — amelyeket ott á négerek még mindig, mint fizetőeszközöket használnak. Kagylópénz — Négy forint! — mondta néhány szavas magyar szó­kincsét felhasználva Zikmund, s tréfálkozva a négy kauri-fa mutatott, A két világjáró — temérdek munkája miellett — még arra is szakított időt, hogv könyveik magyar nyelvű kiadásának képszerkesztését átnézzék. Közben megtanul­tak néhány magyar szót — amellett, hogy mindketten tö­kéletesen beszélnék kilenc nyelvet, köztük az arabot, a Korán nyelvét is. Ezután megmutatták az emeleten levő dolgozószobát, majd visszatértünk a könyv­társzobába — ahol zongora is van — amelyet Zikmund egy pillanat alatt moziterem­mé alakított át: a hatalmas ablakot egy rejtett merev re­dőnnyel elsötétítette s ezen a ».táblán” egyben előbukkant a kifeszített, fehér mozivászon is. A könyvespolc egyik csukott zugából pedig kikandikált a filmvetítő-gép lencséje. Mö­götte kis vetítő-fülke húzódik, az Afrikában és Amerikában felvett filmek raktárával. Ebben, a saját terve sze­rint berendezett csodálatos vil­lában él és dolgozik — készül a négyesztendős ázsiai—auszt­ráliai útra — Miroslav Zik­mund mérnök, feleségével és hároméves kisfiával, Mirkó- val. Zikmund Plzenben szüle­tett és Prágában, az egyete­men ismerkedett" meg Han- zefkávtal. Akkor, 1938-ban ha­tározták el közösen, hogy ala­pos felkészülés után, gépko­csival. körülutazzák a világot. Zikmund 1953-ban a buka­resti Világ ifjúsági Találkozóin ismerkedett meg feleségével, Évával, aki a zeneművészeti főiskolán az ének szakon ta­nult és tagja volt az állami ének- és táncegyüttesnek, amely nagy sikerrel szerepelt a fesztiválon. Éva — Ziik- mundné — most együtt ké­szül férjével a vagy utazásra: nyelveket tanul, elsajátította a gépkocsivezetést, megtanult sátrat verni — és még sok mindent, ami a világjáráshoz szükséges. Férjével együtt ne­veli a hároméves Mirkót és ugyanakkor — sikeres vizsga- hangversenye után — az ének­lést sem hagyta abba. Világjáró feleségek Jiri Hanzelka fiatalabb: 35 éves. Kelet-Morvaorszógban született és Prágában végzett kereskedelmi főiskolát. Ott nyerte el a mérnöki diplomát — akárcsak Zikmund. Han­zelka nagyon szereti a zenét és hallás után, kotta nélkül is el­játssza a zenedarabokat. Az ő villájában ezért egy kisebb fajta orgonát állíttatott fel, s szabad perceiben, vagy pi­henésiként ezen játszik. Fele­sége, Hanna, tanítónő, de most csak háztartásával fog­lalkozik, tízéves lányát és kétéves fiát neveli. No, és természetesen, mint Zikmund- né, ő is készül a nagy utazás­ra. Az előzetes tervek szerint ugyanis a- két feleség is velük tart a négyéves útra, de két év múlva közben repülőgép­pel mindannyian hazatér­nek, hogy itthon feldolgozzák az út első részéről készült filmeket Legutóbb Hanzelka és Zikmund — feleségeikkel együtt — próbaúton jártak gépkocsijaikkal a legnehezebb terepen, a Magas-Tátra köze­lében, hogy ott tanulmányoz­zák a gépkocsik teljesítőké­pességeit A két gépkocsinak ugyanis nem szabad csődöt mondania sem az Ara b-félszi- get homoksivatagjában, sem a Himalájához vezető utakon, vqgy a Tibeti fennsíkon éppen úgy, mint a monszunos indiai és ceyloni tropikus őserdők­ben," vagy Ausztrália köves- buckás végtelen sztyeppéin. Ezeket a kocsikat az ő terveik szerint alakították át és benne egész dolgozószobát rendeztek be: kihúzható íróasztalt, fotó­laboratóriumot sötétkamrával, összecsukható fekhelyeiket, lá­dákat a gyűjtemények számá­ra, fegyvereiket és lőszereket, amellyel vadászni fognak, vagy csak akkor használják majd, ha vadállatok támadják meg expedíciójukat. 185 kilométer film Az előkészületék befejezé­séhez közelednek. A gépko­csikon át utolsó simításokat végzik, már összegyűjtötték a különleges filmfelvevőgépeket és magnetofonokat, fényképe­zőgépeket stb: —. amelyekkel megörökítik majd a különbö­ző országok népeinek szoká­sait, életkörülményeit, öt kor­szerű filmfelvevőgépet, 185 kilométernyi filmtekercset és 25 kilométernyi magnetofon- szalagot visznek magúikkal erre a célra. Természetesen a rakományaikban lesznek a különféle öltözetek: trópusi és hegymászárüháh, vászonruhák és szőrmebundák is - * A két világjáró jövő év őszén „felhúzza vitorláját’’ és elindul a legtávolabbi cél, Űj-Zeetand szigete felé. örö­münkre szolgál, hogy első állomásuk: Budapest. Itt kö­szöntjük majd őket, sze­rencsés utazást kíván­va mindannyiuknak! Sebes Tibor igen jó a hallása — egyszeri íme, a két Tatra 806-os gépkocsi, melyekkel jövő év őszén indulnak Ázsiába A világ karácsonya j/ arácsony. Amikor a gyér­ig. mekek este a fenyőfa alá helyezett játékokhoz szalad­tak és önfeledt örömükben nem tudták, először a kisautó­hoz, vagy a búgócsigához kap­janak — a felnőttek elfeled­keztek a világ gondjairól, az­után, ha később mégis erre terelődött a beszéd, bizonyára csak egy közös óhajról ejtet­tek szót: a békéről. Az­tán a felnőttek a játszadozó gyermekekre néztek és meg­jegyezték egymásnak: emlék­szel, mi volt egy évvel ezelőtt, 1956. december 24-ének esté­jén ... És vajon mit hoz a jövendő, mi lesz a világgal 1958 karácsonyán? 4 z emlékezés és a kérdés fi nem mai keletű — min­den karácsonykor visszatér. De a válasz évenként változik, mint ahogyan évről évre mind­inkább megváltozik maga az élet és a világ is. Emlékez­zünk csak, mit mondanak apáink a fél évszázaddal ez­előtti karácsonyokról, a bur- zsoák mámoros tobzódásáról és a megfagyott gyermekről. És lapozzuk fel 1917 karácso­nyának megsárgult újságlap­jait: milyen gondban szenved­tek a világ gazdagjai, terveket szőttek és katonaságot szer­veztek, hogy megfojtsák a fia­tal szovjet államot. Ez akkor sem sikerült és méginkább nem sikerülhet ma, vagy a jövőben. Azóta aligha volt olyan ka­rácsonya földünknek, amikor valamelyik sarkán ne ropog­ták volna fegyverek... A mi karácsonyunk Magyarorszá­gon békés és csendes, de va­jon gondolunk-e ezen az ün­nepen, a fenyőillattal telített meleg szobában azokra, akik a kubai hegyekben küzdenek Batista diktatúrája ellen, vagy azokra, akik Algéria kinzókamráiban várják a ha­lált s utolsó pillanatig sem szűnik meg bennük a remény: vajon a holnap meghozza-e az algériai békét, elhozza-e szá­mukra a halál helyett a fel- szabadulást És sorolhat­nánk tovább a világ gondjait, bajait, amelyek végeredmény­ben mindannyiunk legfőbb gondjait alkotják. rp bben a puskapor szaggi J-j terhes világban mégis reménykedés, a békeóhaj és békeakarat az erősebb ez még a puskapor gyártó hl talmasságokat is arra késztet hogy karácsonykor legáláb szavakban a békéről beszélje nek. És ez a mai karácsony 1957 karácsonyának talán lei jellegzetesebb vonása — a vi lágheíyzet értékelését illető leg. Kelet és Nyugat közöt hatalmas szakadék tátong, d az imperializmus vasfüggö nyéből letöredezett darabo egyre inkább betöltik ezt . szakadékot. A világ előtt pe dig napról napra méginkáb bebizonyosodik, hogy a hábo rút nem kerülhetjük el más képpen, csak a békés egymá mellett élés elvének a gyakor latban való alkalmazásával. A londoni Daily Mirror ka rácsonyelőtti számában a kér dés legnépszerűbb oldalára ta pintott, amikor azt írta, hógi a világ számára a legszebl karácsonyi ajándék az lenne ha bejelentenék a kelet—nyu­gati csúcsértekezlet megtartá­sát. Tény. hogy a Szovjetunió — legutóbb éppen az ünnep előtti napokban — ismételten kifejezte készségét egy ilyen nagyhatalmi csúcsértekezleten váló részétele irányában. A „karácsonyi ajándék” tehát az lenne, ha a Nyugat nagy­hatalmai is igenlő választ adnának ebben a kérdésben. 70C7 karácsonyát azonban beárnyékolja a NATO fegyvercsörtetése és az a bi­zonytalanság, amelyet a nyu­gati hatalmak politikája okoz a világban. Szerencsére ez az árnyék egyre foszladozik, mint az a köd is, amellyel az imperializmus évszázadokig sötétségben tartotta a gyarma­tok népeit. S aZ égboltozaton a két szovjet szputnylk tovább szeli a kilométerek millióit. Tavaly, 1956 karácsonyán még ismeretlen volt ez a szó: „szputnyik”. Ma pedig szput- nyik-játékot kérnek kará­csonyra a párizsi, New York-i és londoni gyermekek is.,-. Ez adja meg a mi kará­csonyfáink különösen fényes csillogását. S. T. Megjöttek a ketlekemesek Pöttöm emberkék róják a, falu utcáját a sötét, decembe­ri estében, örömet, vidámsá­got, ünnepi hangulatot visz­nek. Ők a tél igazi hírnökei: ha eljártak a betlehemesek, s a vetéseket hótaikaró borítja, már leginkább csak a borkós­tolókra, disznótorra, lakoda­lomra van gond... Bugyi község kis önkéntes vendégjárói: Szegedi István, Nagy László, Stoics Gyula és Purczelt László benyitnak majd minden házba. Amíg az „öreg“ és a „juhász“ tisztes furkósbotakkal a kutyát tart­ja távol, az egyik „angyal” halkan megkocogtatja az ab­lakot. — Beeresztik-e a betlehe­meseket? Belép a két angyal, utána a többiek. Az asszony gyorsan rendet csap az asztal egyik végén, hogy elhelyezhessék a kicsik a papíristállót, a „bet­lehemet“, az asztal belső vé­gén a férfiak ünnepélyesen teletöltik poharaikat. A saját karácsonyváró, betlehemjáró gyermekkoruk emlékeivel fi­gyelik a játékot. Ha szép és mulatságos a szöveg, maguk is együtt játszanék, nevetnek, s átsegítik a zökkenőkön a gye­rekéket. Stoicsék, a mostani házigazdák türelmes emberek, de előfordul, hogy nem min­denki találja jónak a szöve­get. Ha nem azt kapják, amit ők is átvettek annakidején az előző nemzedéktől, amit egy- két-három emberöltő alatt maguk formáltak, az igénye­sebbek bizony tiltakoznak, m Miért jöttök be egyszer­re mindnyájan? S miért csak énekeltek? Ez nem betlehemes játék, ez a sok ének! A múlt héten még rendesen csináltá­tok... A gyerekek megszeppennek, s bevallják: „A tisztelendő bá­csi adott új szöveget, azt mondta, nem szabad azokat a vicceseket belevenni..Az igényesebb vendéglátók er­re azt mondják, kár beleszól­nia a tisztelendőnek. Ez a já­ték az övék, ők formálták, csi- szolgatták, tették egyre játé'k- szerűbbé és szórakoztatóbbá. • Egy-egy humoros*fordulatban talán az ő gyerekkoruk ötletei is benne vannak. Mit tehetnek a betlehemesek? Kivonulnak, s újabb kopogtatás után kez­dődik az igazi játék. Előbb a két angyal jön be, azután ki­szólnak a juhásznak. — Gyere be Hopp Istók. — S az beköszönt és mindjárt mesélni kezd: „Hej, jóestét, jó­estét, lám én idebe vagyok, odakint oly hideg van, hogy majd megfagyok. Amint a betlehemi hegyek közt jártam, egy nagy bákkecskére talál­tam, attól úgy megijedtem, hogy a pajtásaimtól el is té­vedtem." A felnőttek egymásra ne­vetnek, összekoccannak a po­harak, a bugyellárisból elő­kerül egy kis aprópénz, a há­ziasszony kötényéből esetleg alma, dió vagy mogyoró... S amikor a betlehemjárók mögött becsukódik az ajtó, egész estére szóló beszélgetés indul meg róluk. Minden kis „színész“ játékát szakszerűen felülbírálják. A kis csapat meg továbbmegy, s keresi fa- luszerte a kivilágított ablakok hívogató, meleg fényeit. ‘ (h. v.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom