Pest Megyei Hirlap, 1957. november (1. évfolyam, 157-182. szám)

1957-11-10 / 165. szám

2 "WCirlttp 1951. NOVEMBER 10. VASÁRNAP EGY KÜLDÖTT A SOK KÖZÜL Gyerek, aki tízéves korában evett eiőször Görögországban történt az alábbi érdekes és nem minden­napi eset. Egy athéni fiúcska nyolchónapos korában súlyos betegségen esett keresztül és ettől az időtől fogva nem tudott rendesen táplálkozni. Nyelőcsöve annyira megszűkiilt, hogy még vizet sem tudott inni. A fiúcskát az elmúlt hetekig rend­szeresen alulról táplálták és így tartották életben. Most azon­ban — egyik napról a másikra — megszűnt a nyelőcső-szűkü­let és a gyermek már rendesen eszik. Az örvösök értetlenül állnak a különös esettel szemben. Időjárásjelenlcs jiiiiiiiuHiumtsmmtimuHntiuiiiiiiiiiHiifimiiiHmnmiiii«­— Csigi Tibornét keresem — nyitottam be a gödöllői egészségház főorvosi irodá­jába. — Itt volt, de kihívták. Va­lahol a folyosón lesz — hang­zott a felelet. Kinézek. A folyosón renge­teg asszony szorong: az abor­tusz-bizottság fogadó órájá­nak kezdetét várják. A bi­zottságnak tagja Csiginé is. De legalább ismerném! — Csinos, mosolygós arcú fiatalasszony, ciklámen színű 1kardigán va'n rajta. Ahol a legnagyobb csoportosulás van, ftt keresse — hangzik a bizta­tás. Valóban ott találom meg. a folyosó végében, az asszonytik gyűrűjében. Az egyiket meg­nyugtatja, a másiknak taná­csot ad. Mindenkihez van egy kedves, biztató szava. Pe­dig biztosan fáradt, hiszen annyi dolga van. Ó a járás szociális előadója, a járási nő­tanács elnök, feleség, házi­asszony és — ném utolsósor­ban — anya! Most itt ülünk az egészség­ház hajókabin nagyságú gond­noki irodájában, s a máskü­lönben élénk, természetes asz- szonyka zavartan hallgat, amint saját magáról faggatom. Végül két-három kurta mon­dattal intézi el a >kérdést: fér­je az agráregyetemen tanár­segéd, sokat dolgoznak mind­ketten. Van egy aranyos, há­rom éves kisfiúk. Bölcsődébe hordják, s este az viszi haza, aki hamarabb odaér. Három évig vártak lakásra, s nem­régiben kaptak is egy két szoba összkomfortosat az egye­temi lakóházban. Azóta nem­csak boldogok, de elégedet­tek is.., Csak akkor válik beszéde­sebbé, amikor a munkájára terelődik a szó. Második éve szociális előadó. Segélyezés­sel, szociális otthonban való elhelyezési problémákkal, kór­házi ápolási költségekkel, sok- gyermekes anyák jutalmazásá­val foglalkozik. Hetenként há­romszor délelőtti fogadónapja van a járási tanácson. A töb­bi napokon, meg délutánon­ként a községeket járja. Csa­ládlátogatásokat, környezet­tanulmányt végez, a beérke­zett levelek, kérelmek, pana­szok kapcsán. Pénteki napo­kon pedig itt dolgozik, a> a bo rtusz- bizot tsigb a n. — Sok ügyfelük van? — kérdezem. — Sajnos, igen: 25—50 asz- szony heteriként! Több mint egyéves működése alatt a bi­zottság mindössze két kisma­mát tudott lebeszélni a ter­hesség megszakításáról.. -. — Miben látja a megoldást? — A meggyőzés, felvilágosí­tás erejében. Azt tervezzük — már mint a nőtanács tagjai —, hogy felvilágosító előadá­sokat rendezünk a terhesség megelőzéséről, s a művi be­avatkozás egészségre káros következményeiről. Most még előadókat keresünk, természe­tesen az orvosok közül. — Ha már a nőtanácsot em­lítette, mondjon valamit er­ről is — kérem. — Tizenhárom község tar­tozik a gödöllői járáshoz, ezek közül Gödöllőn, Péce- len, lsaszegen. Kistarcsán és Vaikón működik nőtanács. Két 'üzemi szervezetünk is van, a Ganz Árammérőben és a Gödöllői Gépgyárban. Most van alakulóban a , nőtanács Nagytarcsán, Mogyoródon, Vácszentlászlón és az agrár­egyetemen. — A működő nőtanácsok már eddig is szép eredménye­ket tudnak felmutatni. Nő- gyűléseket tartottak, amelye­ken ismertették a mozga­lom programját, feladatait. Egészségügyi, s nevelési kér­désekről szóló előadásokat rendeztek. Különösen jól dolgozik a Ganz Árammérő nőtanácsa. Itt már az első gyűlésen 200 asszony jelent meg. A nyáron rendeztek egy nagyszerűen sikerült Anna- bált, amelynek 5200 forintos bevételéből ruhaneműt vettek az üzemi bölcsődében és a napközi otthonban levő gyer­mekeknek és szociális segély­ben részesítettek több beteg dolgozót. Nemrégiben pedig divatbemutatót tartottak — fővárosi művészek felléptével —, amelynek 2000 forintos tiszta bevételét a karácsonyi ünnepség megrendezésére s a gyermekek megajándékozásá­ra akarják fordítani. — Természetesen nem min­denütt megy még ilyen jól a murika — folytatja. A Ganz- gyári nőtanács szerencsés helyzetben van, mert a mun­káját az üzemi pártszervezet vezetősége is támogatja. Az­tán meg, ott egy helyben, együtt vannak az asszonyok, nem úgy, mint a községekben. De azért a községekben is megtört a jég: egyre több régi MNDSZ-tag, idős és fiatal asszony ajánlja fel segítségét a nőtanácsnak. S ez jó jel! Annak a jele, hogy az asszo­nyok bíznak bennünk, értéke­lik a nőtanácsok munkáját. — Még egy utolsó kérdést: A kultúrcikk szakmához tar­tozó kereskedelmi vállalatok az utolsó negyedévben több mint 500 millió forint értékű árut hoznak forgalomba. 1955- höz viszonyítva optikai és fotó­cikkekből 55. játékból 22, dísz­műből 21, sportszerből 35 szá­• • • úgy tudom, küldöttnek vá­lasztották, Mit vár az országos nőkonferenciától? — Sokat! Főleg segítséget a munkánkhoz, hasznos tapasz- talatolcat, tanácsokat, az or­szágos mozgalom eddigi ered­ményeinek ismertetését és ter­mészetesen új feladatokat. Kopogtatás szakítja félbe beszélgetésünket. Hárászken- dős parasztasszonyka dugja be a fejét az ajtón. — Tessék már jönni egy ki­csit ... Mindjárt én kerülök sorra ... aztán jobb szeret­ném, ha az elvtársnő is ott lenne a bizottságban ... Még­iscsak más, ha egy asszony is ott van... Csigi Tiborné gyorsan bú­csúzik, s már megy is. Fél karjával bátorítóan öleli át az asszonykát. Szerdán érdekes esemény színhelye volt Alsógöd község. A főútvonal mentén, a Ven­cel megállónál ünnepélyesen megnyitották a Vác és Kör­nyéke Népbolt Vállalat új zalékkal növekedett a mennyi­ség. Aranyáruból négymillió forinttal lesz több az üzletek­ben, mint tavaly előtt ilyenkor. A különféle ajándéktárgyak­nak nagy részét karácsony előtt hozzák forgalomba. Ausztriában élő magyarok látogatása Budapesten Szombaton kora reggel tár­sasgépkocsikon 141 bécsi, il­letőleg burgenlandi magyar érkezett Budapestre három napos rokoni látogatásra — az ottani Munkás és Szabad, ság elnevezésű magyar egye­sületek tagjai. A látogatást a Magyarok Világszövetsége szervezte meg, amelynek kép­viseletében Bíró Lajos főtit­kár és Szabó István, a szö­vetség munkatársa Hegyes­halomnál fogadta a vendége­ket. Tengeralattjáró motorkerékpár Egy francia mérnök ,,Pega- sus”-nak elnevezett tenger­alattjáró motorkerékpárt ké­szített. A mélységszabályozó- val, két reflektorral és filme­ző géppel felszerelt motorke­rékpárt búvárok használják: A megnyitás előtt beszél­gettünk Németh János elvtárs­sal, a Népbolt Vállalat mun­katársával, aki kiváló szerve­zőmunkát végzett a megelőző időszakban. — Alsógödnek és Felsőgöd- nek körülbelül 10 ezer lakosa van — mondotta. — Iparcik- kekkel való ellátásuk ezideig nem volt olyan mértékben biztosítva, mint azt népgazda­ságunk fejlettsége ma már le­hetővé teszi. A megnyílt, új áruház megoldotta ezt a kér­dést. 600 ezer forintos árukész­lettel nyitottunk. Borbély János, a Népbolt igazgatója adta át rendelteté­sének az új alsógödi áruházat. Az új áruházat már az első napokban nagy számmal ke­resték fel a vevők Alsógödről és 'környékéről. Várható időjárás vasárnap es­tig: Átmenetileg felszakadozó felhőzet, töhbfelé eső, mérsékelt délkeleti-déli. később délnyugati­ra forduló szél, a hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13—15 fok között. — PEST MEGYE földmű­vesszövetkezeti üzleteiben 215 kereskedelmi tanuló dol­gozik. Remélhetőleg ezek a tanulók jelentősen enyhíteni tudják majd felszabadulásuk után a földművesszövetkezeti kereskedelemben meglevő szakember-hiányt. — 95 EZER KILO TOI,- LAT vásároltak fel az idén a megye földművesszövetke­zeti boltjai. Különösen az Ér­di Föld,művesszövetkezet vég­zett jó munkát a toll felvá­sárlásban. Tabletta a szomjúság ellen A Kínai Népköztársaságban tablettát készítettek szomjúság ellen. Ismeretes, hogy a test párolgása folytán előálló só­hiány miatt az ember erős szomjúságot érez. Ez köny- nyen megelőzhető a Kínában most forgalomba hozott 1—2 tabletta lenyelésével. Egy-egy tabletta súlya 0,8 gramm, ösz- szetétele: 0,7-gramm konyha­só, 0,005 gramm glukózé és 0,095 gramm borkősav. i — ÖTEZER FORINTOS | ? rejtvénypályázatunk tudni- | 1 valóit ezentúl nem közöl- | 1 jük, csak a rejtvénymon- | | datot, amelyet a lapból ki-.| 1 vágott szelvényen kell be- | | küldeni a Hírlap szerkesz- | | tőségének. (Budapest, VIII., | | Blaba Lu jza tér 3.) A mai | | 24-es számú rejtvénymon- | | dat: § 1 GONDTALAN. VIDÁM AZ 1 | ÉLET. HA TAKARÉKBE- 1 | TÉTKÖNYV VAN A HÄZ-1 NÁL 1 1 »iifiiiiutiiiiiiiKHiiHiiimiittniniiinitafmiiHHtiiiHiiiiiiimr — A MŰSZAKI EGYETE­MEK levelező tagozatain bá­nyaipari, valamint kohóipari mérnök-közgazdász szakokat létesítenek. Az új szakokat a Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki, illetve kohó­mérnöki karán szervezik. — ÁRUHÁZ A VIDÉKIEK RÉSZÉRE Budapesten, a Ga­ray téren. Itt kizárólag olyan textiliákat árusítanak, ame­lyeket a vidéki lakosság kü­lönösképpen keres. Az új üz­letet november Il-én nyitják meg. — A MAGYAR KÖZLÖNY no­vember 9-i száma közli a pénz­ügyminiszter rendeletét a föld­nyilvántartásnak a kataszteri tér- képek felújítása úiján történő rendezéséről szóló 1957. július 31—i kormányrendelet végrehaj­tásáról. A közlön y ■- a * -kermáal­rend el etet és a végrehajtási ren­deletét egységes szerkezetben adta ki. AKI IDŐBEN SZERZŐDIK, annak több ideje lesz földjét jól előkészíteni a cwlivrrópaterm eléshez. Régi tapasztalat, hogy a jól előkészített föld jóval gazdagabb termest biztosít. iparcikk-aruhazát. Több mint 500 millió forint értékű áru : díszmű, óra, ékszer, fotócikk, játék karácsonyra Nyíri Éva ntuitimumiMmtiiiiHiiiHtiimmiiiimiiiuHiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimrititiiiiiiiHittimiHiMiiiiiiniiiimiiiimiiiimmniiiiiifliiiiiiuil Szép mesterség a laboránsság — tartja Czáffra Júlia, a Tápiószelei Kísér­leti Gazdaság laboránsa. Persze, nagy figyelem kell hozzá. Az ember szeme akaratlanul is megakad a csillogó üvege­ken, a preciz mérlegeken, de azért legtovább a csinos Iaboránsnőn pihen. iimiiifiiiifiitiiMiiiiHiimimtutmiimiiiiniHnnimuiiitiiiiiiHiniiiiiiiiiiimiimiiHiHifiiiiiiiiiiimHitiiiifiiiniiimniiHiitttuii Iparcikk-áruház nyílt Alsoßdön Művelt kommunistákat T óth Lajos elvtárs Vamos- mifcola tanácselnöke. Fiatalon került ilyen magas beosztásba. Egy községet irá­nyítani, vezetni, csak sokolda­lúan képzett ember tud. Tóth elvtárs állandóan tanul, képe­zi magát. Rendszeresen olvas újságokat, járatja az irodal­mi hetilapokat és folyóirato­kat. Sokszor késő éjszakáig ég nála a villany, mert nem tud­ja letenni a könyvét. Ilyen a vámosmikolai pártlitkár, Hiró Vilmos elvtárs is. Mindenki művelt, olvasott embernek tartja, & ezért szívesen hall­gatják tanácsait. figyelnek okos szavára. Sok ilyen példáit mondhat­nánk el arról, hogyan függ össze a tanulás, a kulturált­ság jó, helyes vezetéssel. Ho­gyan érzik elvtársaink közül egyre többen, hogy a politikai tanuláson túl, a pártmunká­soknak is törődniük kell álta­lános tudásuk fejlesztésével. A párt azon fáradozik, hogy megjavítsuk pártmunkánk stí­lusát. Közelebb kerüljünk a pártomkivüliefchez, szoros kap­csolatot alakítsunk ki az értel­miségiekkel. Ennek persze szá­mos feltétele van. De a felté­telek közé tartozik a művelő­dés is. Mert hogyan közeled­jünk az értelmiséghez, ha nem tudunk választ adni kérdé­seikre. Egy pártmunkásnak is­mernie kell az irodalom, a művészet problémáit, vitatkoz­nia kell egy-egy filmről, kul- túrelőadásról is. A párt feladatai megnőt­tek, szélesedtek, ezért nőni kelil a tudásnak, felké­szültségnek is. Műveltséget szerezni nemcsak iskolákban lehet. Klasszikusaink olvasá­sa. szépirodalmi könyvek, fil­mek, színházak, klubnapok — mind tudásunk gazdaigítói. Er­ről azért is kell beszélnünk, mert nem mondhatjuk még, hogy valamennyi pártszerv­ben, alapszervezetben világo­san látják az általános művelt­ség emelésének fontosságát. Volt idő. amikor egyesek egyenesen azzal dicsekedtek, hogy alacsony a műveltségük. A felszabadulás után sok elv­társnak kellett pótolnia, amit a múlt rendszer megtagadott tőle. De elismeréssel szólha­tunk legtöbbről, mert felnőtt korában nekilátott a tanulás­nak és pótolni akarta, amitől a fasizmus elzárta. Nem elé­gedhetünk meg azonban azzal, hogy egyesek maguktól is rá­jöttek, milyen szükség van is­mereteik bővítésére. J óleső érzés volt hallani például a budai járási párt-végrehajtóbizottság egyik ülésén, amikor az előterjesz­tett anyag magyartalan meg­fogalmazásáról vitatkoztak az elvtársak. Sajnos, ez még nem általános. A szobi járási párt­bizottságon — bár Veszel&a István titkár elvtáns sokat ol­vas —, még soha nem ellen­őrizték. hogy a munkatársait szaikítanak-e időt a szorosan vett politikai tanuláson kívül sokoldalú képzésükre. Nem hívják fel egymás figyelmét egy-egy jó könyvre; filmre. A végrehajtóbizottsági üléseken szerepel a kultúrmunka meg­javítása, de egyszer sem tár­gyalták meg, vajon ez 'alap­szervezetek vezetőségei, tagjai tesznek-e valamit tudásúk gyarapításáért? Nem tűnt fel még az sem, hogy a szobi könyvtár 300 állandó olvasó­ja között alig akad egy-két párttag. Igazságtalanok lennénk, ha megfeledkeznénk árról, hogy pártmunkásainft fagyon elfog­laltak, kevés idejük jut maguk számára. Az estéket rendsze­rit otthonuktól távol töltik, mert akikor tudnak leginkább a dolgozókkal beszélgetni — s másnap reggel i.smét korán kelnek. A tanulásról, az ön­képzésről így se mondhatunk le. A dolgozók megkövetelik, hogy vezetői ne csak munká­ban, magatartásban, hanem képzettségben is elöljárjanak. Szeretik, ha ott látják őket. a kulturális eseményeknél, részt vesznek a természet és társa­dalomtudomány-terjesztő elő­adásokon ... A művelődés fejlesztésében, az érdeklődés felkeltésé­ben a pártbizottságok sokat te­hetnek. Jó módszer lenne pél­dául, ha a havi titkári érte­kezletek után művészeti, tudo­mányos, irodalmi problémák­ról előadást tartanának. Vagy a végrehajtób zottsági üléseken napirendre tűznék, milyen módszerrel segíthetnék a párt­munkások képzését? Néhány helységben bevált az a kezde­ményezés. hogy érteimtségie- ket — pártonkívülieket is —- felkértek egy-egy előadás megtartására. A módszereken sokat lehet­ne vitatkozni — kell is — de egy a cél: magasszínvonalú munkát csak arra jólképzett elvtársaktól lehet várni. Ezért kell a figyelmet arra felhívni: a tudás nélkülözhetetlen kincs — amit meg lehet szerezni. Csak akarat és szívósság kell hozzá. Sági Ágnes FIGYELEM! a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok és termelői társulások NAGYÜZEMI FELÁRAT KAPNAK, ha 500 katasztrális holdig 1000 mázsán felül 1000 katasztrális holdig 2500 mázsán felül 1000 katasztrális holdon felül 4000 mázsát meghaladó CUKORRÉPÁT SZÁLLÍTANAK BE. Á nuggüacmi felár na egeiss Útadóit répnmenngiség után ntáasánheni 3 forint. A szerződést a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekkel a cukorgyári szakfelügyelők, egyéni termelőkkel a helyi földművesszövetkezetek és a cukorrépafelelőeök kötik. CUKORREPATERMELÉS = BELTERJES GAZDÁLKODÁS BELTERJES GAZDÁLKODÁS a NAGYOBB JÖVEDELEM CUKORGYÁR r

Next

/
Oldalképek
Tartalom