Pest Megyei Hirlap, 1957. november (1. évfolyam, 157-182. szám)

1957-11-19 / 172. szám

6 ""öCfrlap 1957. NOVEMBER 19. KEDD Újabb győzelmet aratott a Szentendrei Honvéd Pécel ismét döntetlenül játszott az NB lll-ban Az NB III tizenharmadik for­dulójában több érdekes ered­mény született. Ezek sorába tartozik, a Szentendrei Honvéd újabb győzelme. Pécel folytatja döntetlensorozatát. Hatodszor osztozott meg a pontokon a MÁV. A javuló formát mutató Pilisi Bányász múltheti nagy­kőrösi győzelme után otthoná­ban is diadalmaskodott a 4. helyen álló Váci Vasutas felett. Nyergesujfalu mindkét pontont megszerezte Tokodon, s jobb gólarányával megelőzte az él­lovas Pécelt a táblázaton. PÉCELI MÁV—ESZTERGOMI VASAS 0:0 Pécel, 800 néző. V: Hegyi. Pécel: Nagy — Debreceni, Sári, Stecker — Városi, Szebek — Daró- szi, Farkas, Tóth, Holló II, Sem­melweis. Inkább küzdelem folyt, mint él­vezetes játék. A helyzetek alapján a hazai csapat győzelmet érdemelt volna. Az első félidőben három komoly helyzete akadt Pécelnek. Ezek során Tóth fejesét csak sze­rencsével nyomta léc fölé a ven­dégek kapusa. A második félidőben, a 35. perc­ben újabb, komoly gólszerzésre nyílt alkalom a hazaiak előtt. Szebek 18 méterről kapura lőtt, a kapus kinyomta a labdát és az a kapufáról a mezőnybe pattant. A berohanó Daróczit ellökték az esz­tergomi védők. A játékvezető nem adott 11-est. A Péceli MÁV játékosai jó telje­sítményt nyújtottak, Esztergom Védekezésre rendezkedett be. PILISI BÁNYÁSZ—VÁCI VASUTAS 2:1 (1:0) Pilisvörösvár, 800 néző. V: Sárdi. Pilisi Bányász: Herczegh — Mar­kos, Bauer, Spamperger — Faze­kas, Nick I — Marjai, Gémesi, Peiler, Gechter, Juricza. Váci Vas­utas: Takács — Dobsonyi, Sári, Kiss — Boda, Drobnik — Jakab II, Unyatinszky, Borzák, Márton, Mészáros. Már a 15. másodpercben meg­szerezte a vezetést a hazai csapat. Juricza—Gechter—Marj ai összj áték után, utóbbi a jobb alsó sarokba gurított: 1:0. A Váci ellentámadá­sok során a kitörő Mészáros lövé­sét Herczegh bravúrosan mentette. A Vasutas többet támadott az első félidőiben, de a pilisi támadások sokkal. gólveszélyesebbek voltak. A befejezésekbe azonban náluk is Snindig hiba csúszott. Marjai, Ju­ricza és Gechter hagyott ki nagy helyzetet, a 37. percben pedig a váci Mészáros. A II. félidőben a pilisiek Pellert visszavonták fedezetnek és Faze­kas játszott a csatársorban. A har­madik percben Mészáros eUutott Bauer, majd a kifutó Herczegh mellett, de lövését Markos, a gól­vonalról kivágta. A 24. percben Marjai a saját térfeléről hozta fel a labdát, a váci védőik hátráltak, b 20 méteres lövése a kapufáról Juricza elé pattant, aki nem hibá­zott: 2:0. Rá egy percre Peller 25 méterről a kapufát találta el. Ez­után eldurvult a játék. Unya- timszky elől Herczegh mentett, majd Marjai beadását Juricza ka­nalazta pár lépésről kapu fölé. A €4. percben kavarodás támadt a hazai kapu előtt, s Bauer a kapu­ban állva, kézzel mentett. A meg­ítélt 11-est Unyatinszky a jobb­oldali. kapufára lőtte, s onnan a hálóba pattant a labda: 2:1. Erős küzdelemben, nehezen győztek a kultúráltabb labda­rúgást látszó váciak ellen a bányá­szok. De helyzeteik alapján győ­zelmük megérdemeltnek mond­ható. A Vasutas csatársorában nem volt átütő erő. A győztes csapatból Marjai, Markos és Spam- bergér, a vesztesből Dübsonvi és tTnvatinszki érdemel dicséretet. A játékvezető erélytelenül vezette a mérkőzést és ez nagyban hozzá­járult ahhoz, hogv a második pilisi gól után sportszerűtlen lelő­hetek zajlottak le a pályán. PILISI KINIZSI—ANNAVÖLGY 2:1 (1:1) Pilis, 500 néző. V: Pusztai Pilisi Kinizsi: Varga — Hadas. Szél, Osztos — Halsas. Tóth — Sárán, Perjési, Tihanyi. Turcsán Czopkó. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen győzött a Kinizsi. Az első félidőben a hazaiak voltak fölényben, fordulás után kiegyen­súlyozott volt a játék. Bár ekkor Az 1957. évi férfi és női ifjú­sági tornászbajnokság küzdel­meit szombaton és vasárnap bonyolították le a Sportcsar­nokban. A viadalon jól meg- állták helyüket a Ceglédi Épí­tők tornászai. Legsikeresebben Füle Judit szerepelt közülük. Nők. Ifjúsági I. osztály: 1. Ducza (Bp. Honvéd) 38.2, 2. Füle 37.5. Vidéki összetett baj­nokság; 1. Füle 37.5, ... 3. Ke­resztény (Cegléd) 34.8, ... 6. Pánczél 33.8. Férfiak. Ifjúsági I. osztály. Vidéki összetett bajnokság: 1. Szabó (Debrecen) 51.4, ... 4*. Csiszár (Cegléd) 49.5. Csiszár Ugrásban első lett. is a pilisiek támadtak veszélyeseb­ben. A vezetést az első félidő hato­dik percében szerezte meg a Kini­zsi. Szép, jobboldali támadás után Tóth előreívelését Csopkó 11 mé­terről kapásból rálőtte és a patto­gós labdát az annavölgyi kapu« nem tudta védeni. A 35. percben védelmi hibából egyenlített Anna* völgy, egy hazaadást elcsípett annavölgyi center, s nem hibázott A győztes gólt öt perc'cel a befeje* zés előtt kapuelőtti kavarodásból Turcsán szerezte. A Kinizsiből Varga, Tóth és Túr esán játéka emelkedett ki. SZENTENDREI HONVÉD-’ GÖDÖLLŐI VASAS 1:0 (1:0) Csillaghegy, 200 néző. V: Sági. Szentendre: Molnár — Gregor Weisz, Szabó — Pólyák, Dubrovet? — Albrecht, Püspöki. Mayer, Ber­talan, Hinterstein. Gödöllő: Krl- zsán — Nagy, Sárréti, Dán — Sót!, Kormos — Mátis, Tóth I, Horváth Molnár, Tóth II. A vendégek támadtak, a vendé­gek bánták. Igen ideges, kapkodó játék folyt a pályán. A hazaiak csak a 22. percben vezették első támadásukat, de ebből gólt is ér­tek el. Dán a 16-oson belül kézzel nyúlt a labdához és a megítélt 11-est, Bertalan értékesítette: 1:0 Szünet után is a gödöllőiek roha­moztak, de a csatárok lövését nen* kísérte szerencse. II. osztály, összetett bajnok- I ság: 1. Kulcsár (Bp. Petőfi) 55.8, ... 5. Arany (Cegléd) 54.9. Vidéki összetett bajnokság: 1. Tóth L. (Debrecen) 55.1, 2. Arany (Cegléd) 54.9, ... 4. Szal- kay (Cegléd) 53.3. A lólengési Arany nyerte 9.2 ponttal. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest. VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100. 142-220. Szikra Lapnyomda.- Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Alacsonyszínvonalú játékot ho­zott a találkozó, a gödöllőiek fölé nyét a 6:0-ás szögletarány is iga* zolja. Döntetlent érdemeltek volna. A szentendrei csapatot dicséret il­leti lelkes játékáért, de meg kell állapítani, hogy néhány labdarúgó sokszor a megengedettnél kemé^ nyebben küzdött. A Honvéd, s egyben a mezőny legjobbja Weisz volt. Rajta kívül Mayer és Dubro- vetz tűnt ki, a gödöllőieknél Sóti, Kormos és Nagy játszott jóL * Egyéb eredmények: Nyerges­ujfalu—Tokod 2:0 (0:0), Marton- vásár—Ercsi 3:0. Ez történt az NB I-ben A vidéki csapatok sikere jegyé­ben zajlott le az NB I vasárnapi fordulója. Szeged pontot vett el a Ferencvárostól, az MTK pedig ki­kapott Salgótarjánban. Diósgyőr—Bp. Honvéd 1:0 (0:0), Népstadion. Ferencváros—Szeged • 1:1 (0:0), Népstadion. Tatabánya— Csepel 4:0 (0:0), Tatabánya. Salgó­tarján—MTK 2:1 (1:0), Salgótarján. Szombathely—Komló 1:0 (0:0, Komló. Nyolcvankilenc telitalálat a totón A sok meglepetés ellenére bőven akadt telitalálatos szelvény. Nyolc­vankilenc darabot találtak a kiér­tékelésnél. A nyereményük 5711 forint. A 11 találatosok száma 1623, a tíztalálatosoké pedig 10 174 darab. Előbbiekért 313, utóbbiakért pedig 66 forintot fizetnek szelvényenként. A tizenkéttalálatos tippszelvény: törölve, 1, 2, 1, x, 2, 1, 1, 2, x, 1, Megfelelően előkészített pályán a közönség nagy érdeklődése mel­lett zajlott le vasárnap Gyomron a labdarúgó-mérkőzés előtt és a szünetben a salakpálya-motorver­seny. A közönség nagyrésze ilyen versenyt még nem látott, így a viadal jó hírverésnek bizonyult. Az előfutamok során a 125-ös, 250-es és 500-as kategóriájú moto­rosok mérték össze tudásukat. A győztesek ,, előny futam o-s” döntő­ben találkoztak. A 125-ös Ferd'i- nándinak félpálya, a 250-es Zeké­nek negyedpálya előnye volt az 500-as Nándorival szemben. A négykörös döntőt Nándori László nyerte. A győztesnek egy ezüst­serleget adtak jutalmul. RÖVID — de érdekes A ceglédi - járási sportaktíva- értekezletet csütörtökön a járási tanács tanácstermében tartják meg Cegléden. A második világháború óta elő­ször vendégszerepeit vasárnap szovjet labdarúgó klubcsapat az NSZK-ban. A Leningrádi Zenit és a Frankfurt—Kickers Offenbach vegyes csapat mérkőzésen — mint ismeretes — a nyugatnémetek nyertek 3:l-re. A találkozó után az együttesek banketten vettek részt, amelyen megjelent A. Szmir- nov, a Szovjetunió bonni nagy­követe is. Vasárnap Lipcsében kerül sor a Szovjetunió—Lengyelország VB se­lejtező harmadik mérkőzésre, amely eldönti a továbbjutást. A lengyelek tartalékosán kénytele­nek kiállni, mert kapusuk Szym- kowiak megsérült. A Nemzetközi ökölvívó Szövet­ség végrehajtó bizottsága úgy ha­tározott, hogy az 1959. évi Európa- bajnokságot Svájcban, Luzernben rendezik meg. A végrehajtó bizott­ság legközelebbi ülését 1958 októ­berében, Lipcsében tartja. Vasárnap késő este fejeződött be a bukaresti nemzetközi kardver­seny. Ebben a számban is szép magyar siker született: az első két helyen magyar vívók végeztek. Vasárnap este került sor Poz­nanban a Poznan—Budapest váro­sok közötti ökölvívó mérkőzésre. A találkozó 10:10 arányú döntetlen eredménnyel végződött. Vasárnap éjjel befejeződött az innsbrucki nemzetközi asztali­tenisz-verseny. A magyar sporto­lók négy számban győztek. Wagen in genben a sakk világbaj­nok-jelöltek versenyén Szabó László a 13. fordulóban újabíb fél­pontot szerzett s ezzel továbbra is biztosan tartja vezető helyét. ha megvan a LOTTÓ. s z e I v e n y e • KŐBÁNYAI LOMBIK—VÁCI SE 2:2 (1:11 BP. ELŐRE—CSEPEL AUTŐ 3:1 (2:11 Sport utca, 2500 nézS. V: Géczi. Bp. Előre: Szőke — Szalai, Milcsovszky, Majláth — Do- moszlay, Reiter — Sági, Kiss II, Kovács II, Németh, Virág!i. Csepel Autó: Glück — Eisen- hofier, Kulcsár, Goda — Szi­getvári, Riibári — Kalász, Glöckl, Pásztor, Kerekes, Vigh. N Az autógyáriak már a má­Fordulás után inkább a ceg­lédiek támadtak. A 20. perc­ben Csernai kihagyott egy 11-est. A pálya talaja erősen zavarta őt a büntetőrúgásnál, öt perccel később baloldali tá­madás után Csernai legyenlí- tett. Befejezés előtt két nerc­cel Botos és Nyikus össze­csapott, a bajai játékos meg­sérült és kiállt. A szokott taktikával, hat védőjátékossal és négy csatár­ral küzdő ceglédiek valamivel ■közelebb álltak a győzelem­hez. A bajaiak keményen küz­döttek. Náluk Rápity I, Czeg- lédi és Mikus, míg a vendég- csapatban Kaltenecker, Fodor és Bella tűnt ki. Lőrincz Emil, a Ceglédi Vasutas edzője el­mondotta, hogy Ignácz kitű­nően vezette a mérkőzést. Ér. dekesség, hogy eredetileg Bu- dánt jelölték ki vezetőbírónak. kas — Varga, Pintér, Bábi. Cservenák, Boros. Vác többet, a hazai csapat pedig veszélyesebben táma­dott. G: Öváry II (2), illetve Bábi, Varga. Jó: Vigh, Zimonyi, Huber illetve Neugan, Konrád, sodik percben megszerezték a vezetést. Vigh meredeken szöktette Kalászt, a jobbszél­ső a tizenhatosról a balsarok­ba küldte a labdát, öt perc­cel később egyenlített a haza> csapat, a felső lécről vissza­pattanó labdát Németh juttat­ta a hálóba. A 43. percben ön­góllal jutott vezetéshez az Előre, Kulcsár lábáról perdült a labda a kapuba. A II. félidő 33. percében nö­velték előnyüket a hazaiak. Egy hosszan előrevágott lab­dára Glück későn futott ki, s Virágh a hálóba juttatta a labdát. A találkozó úgy indult, hogv újabb meglepetést szerez a Pest megyei csapat. Később azonban feljött a techniká- sabb, három régi NB I_es já­tékost szerepeltető Előre. A Csepel Autó többet támadott, de nem ízlett a csapat tagjai­nak, a csúszós, vizes talaj. Jó: Miksovszky, Reiter, Ko­vács II, Sági, ül. Szigetvári (a mezőny legjobbja), Kulcsár, Kerekes, Glöckl. A Csepel Autó, hírek sze­rint szerdán újabb mérkőzést játszik, ekkor játsszák le Dunaharasztin a Debreceni VSC ellen elmaradt találkozó­jukat. Ez azonban még nem végleges. A ceglédi Füle Judit sikere az ifjúsági tornászbajnokságon 2, 2. A megyei I. osztályban: Á Kinizsi nyerte a dunakeszi rangadót Albertirsa kárpótolta magát múltheti vereségéért A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, a leg­nagyobb érdeklődés a dunakeszi helyi rangadót előzte meg. A Ma­gyarság-pályán sorrakerült találkozó a vendégek győzelmével végző­dött. Albertirsa 5:1 arányban nyert az Üllői Vasutas, Szígetszentmik- lős pedig 2:l-re győzött az elmúlt héten kitűnően szereplő Gyömrő ellen Felsögöd sportszerűtlenül nem állt ki a második félidőre. Eredmények: Albertirsa—ülló 5:1 (2:0), Váci Hajó—Szigetujfalu 4:3 (2:1), Ceglédi Építők—Monor 2:2 (2:1), Fóti SE—Vecsés 2:1 (1:1), Maglód—Tököl 1:0 (0:0), Dunakeszi Magyarság—Dunakeszi Kinizsi 0:3 (0:1), Szigetszentmiklós—Gyömrő 2:1 (2:0), Kistarcsa—Felsögöd 6:0 (a második félidőre a vendégek nem álltak ki). Két döntetlen — egy vereség NB II -es csapataink vasárnapi mérlege Mindhárom NB Il-es csapatunk idegenben játszott vasár­nap. Sajnos, összesen csak két pontot tudtak szerezni. Cegléd és Vác döntetlenül végzett, míg a Csepel Autó vereséget szen­vedett az éllovas Előrétől. BAJAI ÉPÍTŐK—CEGLÉDI VASUTAS 1:1 (1:0) Baja, 4000 néző, V: Ignácz. Baja: Disztl -— Franczi a, Gyurkity, Rápity I — Onódy, Heringer — Kreisz, Czeglédi, Mikus, Tiszavölgyi, Tehet, Cegléd: Kaltenecker — Pin­tér, Fodor, Gyikó — Csontos, Lengyel — Kökény, Csernai, Bella, Halász, Botos. A ceglédiek külön autóbu­szán közei 50 szurkoló is uta­zott a csapattal. A Vasutas, akárcsak legutóbb, tartaléko­sán, Várkonyi, Baranvi és Magyar nélkül állt ki. A hazai csapat Czeglédi ré­vén már az első pereiben meg- szereete a vezetést. Ezután fo­kozatosan feljöttek a vendé­gek. Csernai két nagy hely­zetben hibázott. Egy esetben veszélyes helyzett adódott a ceglédi kapu előtt. Gyikó „luftot“ rúgott, Kaltenecker csak bravúros lábravetődéssel tudta elcsípni a labdát, Apaffy utca 800 néző, V- Benkő. K. Lombik: Bucsuháei — Ivászuk, Vigh, Kun — Zimo­nyi, Seres — Huber, Aranyosi, Óváry II, Baranyi, Sódar. Vác: Kohlman — Jeszenszky, Neu­gan, Szokol — Konrád, Far. Lapzártakor érkezett: Antonin Zápotocky köztársasági elnök temetése A vasárnapról hétfőre vir­radó éjjel és hétfőn délelőtt megállás nélkül vonultak el a Prágából és az ország kü­lönböző részeiből a fővárosba érkezett dolgozók Antonin Zá- potocky ravatala előtt. Hétfőn délelőtt 11 órakor a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagjai áll­tak díszőrséget a ravatalnál, majd befejeződött a dolgozók felvonulása. Fél 1 órakor gyászünnepség kezdődött a várban. Az elnök ravatala körül helyet foglal­tak a gyászoló család tagjai, felsorakoztak a Politikai Bi­zottság s a kormány tagjai, a külföldi küldöttségek, a tö­megszervezetek, az üzemek és az intézmények képviselői. A himnusz elhangzása után Viliam Siroky miniszterelnök lépett a ravatalhoz és búcsú­zott el az elnöktől. A miniszterelnök beszéde után lezárták a koporsót. A Vencel téren vörös és fe­kete drapériával bevont emel­vényen, lobogó kandeláberek között, a csehszlovák és vörös zászló alatt helyezték el a ko­porsót. A teret több százezer főnyi gyászoló tömeg töltötte meg. A himnusz elhangzása után Antonin Novotny, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra mondott beszédet Antonin Novotny után K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke mondott beszédet. — Zápotocky elvtárs halálát — mondotta a többi között — a csehszlovák néppel együtt mélyen gyászolják a szocialis­ta tábor országainak népei. Világszerte gyászolják a be­csületes emberek. Anitonin Zá- potooky egész életében a cseh­szlovák és a nemzetközi for­radalmi mozgalom első sorai­ban haladt, minden erejét a dolgozók felszabadításáért, a marxizmus—lendnizmus nagy eszméinek megvalósításáért vívott hősies harcnak szen­telte. Vorosilov után A. Zawadziki, a Lengyel Népköztársaság ál­lamtanácsának elnöke, majd Li Hszien-nien, a Kínai Nép- köztársaság államtanácsának elnökhelyettese méltatta Anto­nin Zápotocky érdemeit. A gyászünnepség az Infer- nacionálé hangjaival ért véget. Utána az elnök koporsóját a prágai halotthamvasztóba szál­lították. Hajózhatóvá teszik a Kongó folyó további kétezer kilométeres szakaszát A belga hatóságok közzétet­ték, hogy Belga-Kongó óriási folyamának, a Kongónak to­vábbi 2000 kilométeres szaka­szát hajózhatóvá teszik. Ez ideig csak a Leopoldville és Stanleyville közötti 1500 kilo­méteres szakaszon volt hajó­forgalom. A hajószabályozás útját több nagy vízesés gátol­ja melyet azonban zsiliprend­szerekkel kiküszöbölnek majd. Az új víziút Afrika legsöté­tebb dzsungeléit kapcsolia be a világközlekedés hálózatába. Az érdi apagyilkos a bíróság előtt — Nincs mondanivalóm — jelentette ki konokul az utolsó szó jogán a gyilkos fiú Most tárgyalta a Pest me­gyei Bíróságon dr. Cserey Emil tanácsa Pénzes Zoltán apagyilkossáigi bűnügyét. Ez év június 21-én éjszaka Érden ölte meg Pénzes Zoltán az édesapját, akit az egész család rettegett és gyűlölt. A bűnügy hátterében nagyon sötét foltok éktelenkednek. Nem a sze­génység volt a fő rugó, hiszen szép vagyona van a családnak. A gyilkos 1951 tavaszán apja goromba magatartása miatt Németországba menekült, ott megnősült. Bányában dolgo­zott, ahol szerencsétlenség ér­te és derékon alul sérüléseket szenvedett. Ez év márciusában jött haza látogatóba. Hat év óta nem látta húgát, aki most 17 éves. A lány panaszkodott neki apja goromba magatar­tása miatt és főleg azért, mert szerelmével állandóan üldözte. A nyomozás adatai szerint a testvérek között szerelem fej­lődött ki, de állítólag ugyan­ilyen kapcsolatok már a má­sik három fiútestvérével is voltak. Zoltán és testvére so­kat jártak együtt és a fiúban kialakult, az az elhatározás, hogy meg kell szabadítania apjuktól a családot. Az egyik férjhezment leány, Láng Ottóné vallotta, hogy gyerekkoruktól kezdve úgy él­tek, mint a vadállatok és 1956. ban az ő agyában is megfor­dult a gondolat, hogy apját agyonveri. A leány ugyan a vizsgálat alkalmával azt állította, hogy apjával nem volt szerelmi kapcsolata és nem nagyon el­lenkezett az apja közeledése miatt. Az orvosszakértő véle­ménye szerint a vádlottból ez váltotta to az undor mellett a gyűlöletet, mert amellett, hogy apia volt. még öreg ember is volt. A tárgyaláson Pénzes Zoltán elmondta, hogy többször meg­látogatta a családját Várpa­lotáról. ahol dolgozott. — Tudja a fene — mondta —, hogy jutottam arra az el­határozásra, hogy apámat megöljem. Nem felel meg a valóságnak, hogy a húgom biztatott apám megölésére — mondja a tárgyaláson, de a rendőrségen bevallotta, hogy a húga biztatta fel a gyilkosság­ra. Cinikusan mondja el, hogy magához vette a baltát, elrej­tette a nadrágszárában, házuk­tól nem messzire, az utca végén megvárta a kocsival hazajövő apját, felült mögéje és a balta élével fejbevágta. — Jaj, végem van! — kiál­tott fel az apja és ekkor a bal­ta fokával mégegyszer tarkón- vágta. Többet aztán nem szólt, oldalt fordult az ülésen. Az anyja meghallotta a kocsizör­gést, kijött, látta, hogy ott áll a kocsi a háztól távolabb, oda­szaladt, s látta, hogy a férje eldőlve fekszik az ülésen. A legközelebbi szomszédhoz be­futott, orvost hivatott, de már nem lehetett segíteni. A gyilkos a kukoricásba ment, oda dobta a baltát, az­tán nagy kerülővel hazament. A szomszédot - küldte az anyja a fiúért, aki odament a kocsi­hoz, mikor meglátta halott apját, nagyot káromkodott és az anyjára támadt, hogy miért nem jött együtt haza az apjá­val, akkor nem történt volna ez. A tárgyaláson az ügyész ha­lálbüntetést kért. a leánnyal szemben a legsúlyosabb bör­tönbüntetést. Az utolsó szó jogán a tanácselnök Pénzest szólította: — Hallotta a vádbeszédet, a cselekmény súlyos, most mondja el az igazat, mi van az ügy mögött, miért ölte meg az apját? Pénzes Zoltán áll szótlanul, hosszan gondolkodik, de nem szól. Testvére mellette ül. Zo­kogásban tör ki, megfogja bátyja hátratett kezét, és azt mondja neki: — Beszélj hát! Zoltán konokul elcsapja a leány kezét és így felel: — Nincs mondanivalóm.. -. A bíróság ezután a tárgya' lást elnapolta. Hátra van mét a leány utolsó szó jogán való védelme és az ítélet-kihirde­tés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom