Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)
1957-10-12 / 140. szám
''\fCirltW 1957. OKTOBER 12. SZOMBAT EGY JÁRÁS EGY NAPJA 1957. október 11. Árkus papírokba temetkezve találtuk KEREPESEN Hűli Sándorné VB-titkárt: a választói névjegyzékek összeállításán dolgozik már napok óta. November 17-én hat községi tanácstagot választanak Kerepesen. A munkáját gyakran abba kell hagynia, mert szinte egymásnak adják a kilincset a kérelmezők. Tatár János kérését a legkönnyebb teljesíteni: Tatár bácsi ugyanis azért jött, engedjék meg, hogy Annus lánya holnapi esküvőjére a koszorúslányok virágokkal díszíthessék íel az anyakönywezetői szobát. A VB-titkór mosolyogva adja beleegyezését. Aztán jönnek sorba a többiek. Délelőtt 10 óráig hat adófizető is jelentkezeti; összesen 1300 forint adót és 600 forint földhaszonbért fizettek be az állam kasszájába. Tatár Annusba vőlegényén kívül még két fiatalember jelentette be nősülési szándékát a holnapi napra. MOGYORÓDON 30 évvel ezelőtt merült fel először egy vízvezetékhálOzat létesítésének terve. Harminc év után a terv végre megvalósult: bevezetik a vizet az egészségház, az iskola s a napköziotthonos óvoda udvarára, sőt még egy utcai közkút is épül. A mintegy 40 000 forintos beruházásból 28 000 forintot köz- sógfejlesztési alapból fedeznek, 12 000 formt pedig a község lakosai által felajánlóit társadalmi munka értéke. A legtöbb társadalmi munkát — ezt mindenki tudja Mogyoródon — az általános iskola felsőosztályos gyermekei végezték! A mai napon Tóth László tanácselnök is kint volit az emberekkel, s részt vett az utolsó aknához vezető árok kiásásában. Délelőtt arra is jutott ideje, hogy gondoskodjék a Csikvplgy . pataiban építendő közúti hídhoz szükséges anyagok szallítá.-áról. Az elnökhelyettes ez idő alatt KISZ vezetőségi ülésen vett részt. A fentieken kívül a november 17-i választásokhoz szükséges névjegyzékek felülvizsgálásával, s a választási bizottságok megszervezéséi'el foglalkoztak. Délután négy órakor pedig részt vettek a Hazafias Népfront helyi szervezete által létrehívott operatív bizottság ülésén, melynek egyetlen napirendi pontja a november 7-i ünnepségek előkészítése volt. GÖDÖLLŐN nagy munkában találtuk a VB- titkárt: ma dolgozta fel a dásszidensek hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonára beérkezett igényléseket. Mintegy 80 Nyugatra távozott személy hagyatékáról van szó. A VB-elnök szobájában nagy a forgalom. Itt tartotta meg ugyanis fogadónapját a lakásügyi előadó. A kora déli órákig 30-an keresték fel lakáskérelemmel! Gergely László VB-elnök- helyettes éppen kiszállásról érkezett vissza. Vadkár-becslésen volt kint a vadgazdaság kiküldöttével. Nyolcvan százalékos kárt állapítottak meg. Délután határszemlére kell mennie, mert ő helyettesíti a szabadságon levő agronómust. s a keddi VB-ü!ésen neki kell beszámolnia az őszi mezőgazdasági munkák állásáról. A két kiszállás között félfogadással foglalkozik. Az adóügyi osztályon negy- venketten fordultak meg ebédidőig, összesen 6000 forintot fizettek be. Itt különben lázas munka folyik. Most vezetik be a főkönyvekbe az iparosok, kereskedők, s önálló szellemi foglalkozásúak 1957 első félévi végleges és második félévi ideiglenes adóját. Ugyancsak a mai napon vizsgálták felül a felsorolt foglalkozásúak adófel. lebbezését s javaslatukkal együtt továbbították a járási pénzügyi osztályhoz. A járási tanácson éppen délben ért véget a VB-ülés. Az ilésen a járási tanácselnök beszámolt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról; elbíráltak 16, a járás területén felmerült földrendezési ügyet; sokoldalú vita után megszavaztak Isaszeg községnek 13 800 forintos póthitelt a bölcsődei vízvezeték megépítésére. A mezőgazdasági osztály munkatársai egy-két kivétellel ma is a községeket járták. Ta. pasztalataik szerint a járásban jól haladnak az őszi mezőgazdasági munkák, néhány napon belül mindenütt végeznek a kukoricatöréssel. Kiemelkedően jó munkát végzett a péceli Zöldmező Termelő- szövetkezet tagsága: a búza kivételével minden őszi kalászost elvetettek! VALKÓN egy feketeszemű cigánylány és párja esküdött „örök hűséget“ egymásnak ma délelőtt: A legnagyobb problémát egyébként most a lakosság összeírása jelenti a községben. Október 27—28—29-én ugyanis tüdőszűrővizsgálaton megy keresztül minden 14 éven felüli valkói lakos. Ennek a megszervezésére összehívták a szociális- és egészségügyi állandó bizottságot és megkérték a nagyobb iskolásgyermekeket is, hogy segítsenek az összeírásban. A tanácstitkár délelőtt körzetekre osztotta fel a községet, az összeírás megkönnyítésére, VÁCSZENTLÁSZLÓN nehéz dolga van Tariszka József VB-elnöknek: ő az elnökhelyettes, titkár, anyakönyvvezető és adminisztrátor is egy személyben.. Három nap óta ma délután tudott először bemenni a tanácsházára; ez idő alatt ugyanis örökké értekezett. Várta is olyan adminisztrációs restancia, hogy még! A mai napon különben is még a mezőgazdasági fel- ügyelőt is helyettesíteni kellett,^-mert az á'mént Túrára, átvenni a kísérleti telepnek érkezett műtrágyaszállítmányt ISASZEGEN „zárás“ előtt érkeztünk. A mai nap, mint megtudtuk, jórészt adminisztrációs munkával telt el. A gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Intézet gazdaságának állítottak ki járlatlevede- ket, háromszáz juhra és öt darab sertésre. Foglalkoztak építési engedély iránti kérelemmel, építkezési anyagok beszerzéséhez szükséges igazolványokkal, kiadtak , összesen nyolc darab együttélési és hatósági bizonyítványt. A gazdasági felügyelő a mai napon összesítette a közeli napokban megejtett vadkárbecslések — számszerűit 60! — jegyzőkönyveit. A nap folyamán 19-en tettele eleget adófizetési kötelezettségüknek, összesen 1540 forintot fizettek be. Az adóügyi csoportvezető az újonnan épült lakóházakra beadott ideiglenes házadómentességi kérelmeket bírálta el, s elkészített 20 darab házadótörlési vagy szaporodási határozatot. Egyébként hivatalos fogadónap nem lévén, „mindössze" 25—30 ügyfél fordult mag e napon az isaszegi tanácsházán. A Tápióbicskei Földművesszövetkezet felvásárlója volt évek óta Czanek Oszkár. Jó barátja, Tóth Feke Ferenc tá- pióbicskei lakos, aki csakhamar belevetette magát az októberi eseményekbe és tagja lett a tápióbicskei forradalmi bizottmánynak. A helybeli földművesszövetkezetnek árura volt szüksége, hogy a lakosság ellátásában ne legyen zavar. Czanek és Tóth Feke Ferenc vállalkoztak arra. hogy Budapesten különböző árukat vásárolnak, Előkerítettek egy teherautót, erre 23 ezer forint értékű élelmet raktak, melyet a községben készpénzéi t vásároltak és elindultak Budapestre azzal, hogy az élelmiszereket ipari cikkekre cserélik be. A földművesszövetkezet vezetősége napokig várta őket vissza. Végre megérkeztek, de üres gépkocsival. Azt mondották, hogy az élelmiszereket szétosztották a „hős“ forradalmárok között. Ügyüket most vizsgálta ki a Nagykátai Járási Kapitányság, ahol megállapították, hogy Czanek. aki a legutóbbi időkig is dolgozott felvásárlói minőségben, a közelmúltban 5 ezer forintot sikkasztott. Czanek és Tóth Feke ellen megindították az eljárást. Televíziós fúrólyuk-szonda Sikerült egy olyan kicsiny távolbalátó képfelvevő csövet (átmérője 13,5 milliméter) szerkeszteni, melynek segítségével most már a fúrólyukakba is beláthatunk. A 300 méter hosszú televíziós kábelen függő hengeralakú plexiüvegbe rejtett parányi készülék a szakemberek régi álmát váltja valóra. Megfigyelhető a fúrólyuk fala, mérhetők a kő- zegrétegek és sok más fontos ,adat. A készüléket az olaj- és egyéb bányászok nagy lelkesedéssel fogadták. Cifra cefre-ügy Tóalmáson Elfolyt, vagy elloptak 439 mázsa szilvapalin kát? A Tóalmási Földművesszövetkezet március 14-én feljelentést tett a nagykátai járási kapitányságon azért, mert a szövetkezet a múlt év szeptemberében a községhez tartozó Fridli-tanyán levő betonÖtven szüreti bált rendeztek a Pest megyei fiatalok A KISZ kezdeményezésére ismét felelevenednek a régi szüreti szokások Pest megyében. Ötven szüreti bált ren- [ deztek már a Pest megyei j KISZ-szervezetek, sokhelyütt j összefogva a többi helyi tő- j : megszervezettel. A fiatalok ja-* ! vaslatára — hosszú évek óta j : most első ízben — ismét elő- ' kerülnek a régi szüreti jel- j A/ Egyesült Államok illetémezek, felcsendülnek a szüreti : , . „„ __ . .._ , , , . kés pénzügyi szervei elhatanotak es a talvak apraja- i ... . . ... . , . nagyja derül a vidám népi já- ! ro.rtak; hogy az ä**papiro.<at tékokon. mókás jeleneteken. A (részvényjegyeket, csekkeket ! kis Farmos községben, vglóstá- ; $tb.) :Wl őriből készítik. thett gos népünnepélyt réítíézdtt a így ..tartósabbgk,. lesznek . t KISZ. az idősebb gazdák pedig — viszonzásképpen, amiért nekik is vidám szórakozást nyújtott a mulatság — birkapaprikással, borral vendégelték meg az egész falu fiatalságát. Értékpapírok nylonból A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat OKTÓBER 13-ÁN VÁCON-% *, * \ őszi vásári rendez, ahol ruházati cikkekben nagy választék áll a vásárló közönség rendelkezésére Keress e iei 50 méteres pavilonunkat EZENKÍVÜL NYITVA. TARTANAK A VÁROS TERÜLETÉN LÉVŐ KONFEKCIÓ-, ÁRUHÁZ-, MENYASSZONY-, RÖVIDÁRU-, ÉS CIPŐÁRU-SZAKBOLTJAINK IS medencében hét vagonnál több szilvát rakott le cefrézni, és amikor felbontották a medencét, körülbelül négy vagon cefre hiányzott. Ezáltal a szövetkezetét az eltűnt cefremennyiség miatt 40 ezer forint kár érte, ezenkívül 50 ezer forinttal károsodtak azért, mert ezen \ a mennyiségen ennyi haszna lett volna a szövetkezetnek. A feljelentés után a nagy- ká'tai járási kapitányság meg- | indította a nyomozást és áp- 1 rilis 5-én kihívta a Fridli-ta- ; nyán levő betonmedencéhez Szánkó Lászlót, a MÉSZÖV j szeszfőzdéi szakértőjét, hogy j állapítsa meg, hogyan kelet- . kezelt a hiány. Szanka megállapította, hogy a földművesszövetkezet 12 vagon különböző gyümölcsöt, főleg szilvát vásárolt, amely- '! bői két vagont a SZOT üdülőkertben levő .medencében,/ másfél vagont , a szeszfőzde udvarán levő vastartályban, j másfél vagont á “Szövetkezeti I kádakban, 729 mázsát pedig a ! Fridli-tanyán levő betonme- dencében tárolt. A medence felbontásakor csupán 390 mázsa kierjedt szilvacefrét találtak, azt kellett tehát eldönteni, hogy a hiányzó 439 mázsa hová tűnt, A bizottság megérkezésekor a medencét tíz centiméter vastagságú szilárd földtető takarta be, amelyet csak egy helyen szakított meg egy 30 centiméter átmérőjű köralakú lyuk. így feltételezhető volt, hogy a hiányzó mennyiséget ezen keresztül, gumicsövön lopták el. Ezt a feltevést azonban részben megcáfolja az, hogy tanúvallomások szerint a múlt év decemberében a fedő még sértetlen állapotban volt és így ezt a hiányt nem lehet az ellenforradalmi károk számlájára írni. A lopás lehetőségét természetesen nem zárja ki a fedőbe fúrt lyuk, ilyen mennyiségű cefre kiszívásához azonban oly sok idő kellett volna, hogy azt valaki feltétlenül észreveszi. így tehát. arra a megállapításra jutottak, hogy csak kisebb lopás történt, a cefre a medencefal repedésein folyt el. Ez a vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy a medencefalon mekkora repedések vannak, — mert ebben az időben még a medence telve voh cefrével — és így abban állapodtak meg, hogy kiürítik és utána tartják meg az újbóli szakértői vizsgálatot. Ez május elején meg is történt. Szanka László megállapította, hogy a medencefalon valóban vannak repedések. azt azonban nem tudta megmondani ekkor, hogy ezeken a repedéseken keresztül elfolyhatott-e ilyen nagymennyiségű cefre. A nagykátai járási kapitányság hónapokig várt türelemmel, többször sürgette az újabb szakvélemény megküldését — hiába. Most, október első napjaiban sem tudott dűlőre jutni az ügyben, mert a szakvélemény még mindig nem volt a nyomozók kezében A Pest megyei Hírlap munkatársa felkereste Szanka Lászlót, hogy érdeklődjék a szakvélemény sorsáról. Szanka elvtárs ezeket mondotta: — Két héttel ezelőtt voltunk kint Tóalmáson egy építési szakemberrel és ott azt állapítottuk meg, hogy a mennyiség tíz százaléka, tehát 73 mázsa folyt el a repedéseken keresztül, a többit ellopták. Szakvéleményünket a föld- muvesszövetkezetnek is megküldöttük és nagyon csodálkozunk azon, hogy a szövetkezet azt nem továbbította »a nagykátai járási kapitányságnak. így tehát most ilyen állapotban van a tóalmási szilva- cefre ügye. A szakértői vélemény azt áilítja, hogy 73 mázsa .folyt csak el és a többit ellopták. December közepén meg .az- egész mennyiség megvolt. A Fridli-ianya kieső helyen van. de sokan járnák körülötte és így valakinek feltétlenül látnia kellett volna a tolvajok működését, mert Ilyen mennyiséget, ilyen kis lyukon keresztül kiszívni napokba telik. Az ügyet végre be kell fejez- ni s meg kell állapítani: lopás történt-e, vagy hanyagul tárolták a cefrét. Ha ellopták, bűnhődjenek a tolvajok, ha pedig elfolyt, anyagilag a szövetkezetei kell felelőssé tenni, mert ily módon közel 100 000 forintos kárt okozott. K. P. Stílbútor . 3,30 forintért | 1 Kiss József érdi lakos | | „jó vásárt” csinált a minap. I | Vadonatúj stílbútorral gaz- | | dagította háztartását 3.30I 1 forint befektetésből. Hogy 1 Imiként? A pénzt lottószel- 1 | vényre adta ki, a bútort I | pedig a jutalomsorsoláson I | nyerte. | — Kellemes meglepetés I | volt — mondja mosolyog-1 I va —, mert igazán hinni 1 | sem mertem, hogy ennyire 1 | megsokszorozódik a lottó- 1 1 szelvényre kiadott pár fo- 1 | rint. I Kissék nemrégiben kői- | | főzték be hét év előtt meg- \ | kezdett kis családi házukba | | és alig két hónappal ezelőtt % | szép, új hálószoba bútort | | vásároltak. Most aztán itt | | a „gond”, melyik bútort | | tartsák meg, mert az egy \ | szobaJkonyhás házban nincs I | hely a kettő számára. A | | második szobát pedig még | | egv ideig nem tudják fel-1 | építeni. No, de ezt a gon- | | dot sokan elcserélnék ve- I | lük valami másra, annál is 1 | inkább, mert egyik vagy 1 | másik szobabútor eladású-1 | val nemcsak ettől a gond- | | tói szabadulnak meg, de a f | többi kisebbtől is, hiszen I | ennek a- bútornak ellenér-1 | tékáért sok mindent vásá- | | Tolhatnak. A „jószívű" tápióbicskei felvásárló 23 ezer forintos ajándéka az ellenforradalmároknak