Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)

1957-10-29 / 154. szám

*K9t »ECt£i ü/Clrlap 1957. OKTÓBER 29. KEDD Télen is termel a monori jéggyár Jéggyárat létesített ebben az évben Monoton a földműves- szövetkezet. A jéggyártás a nyár végén kezdődött el, s a naponta termelt 20—30 mázsa, jéggel biztosítani tudják Mo- vontaik és környékének, jég­szükségletét. A tervék szerint egész télien megszakítás nélkül üzemben lesz a jéggyár. Jégveremben tárolják a jeget, hogy ne le­gyen fennakadás a jégellátás­ban jövőre. Azt szeretnék, ha a természetes folyami jeget, mely fertőzött, teljesen kiszo­rítaná a műjég. Sertésből lesz a hús Panaszkodtak a taksomyi gazdák a földművesszövetike- zet vasárnap tartott küldött- gyűlésén. Morvái Lajosné és többen saóvátették, hogy a község lakosai kevés húst kap­nak. Hivatalos helyen azt a választ adják, hogy nincs elég sertés, azért nem kaphat több húst Taksony. Tudomásul vennék ezt a taksonyiak, ha tényleg így lenne. Ám a helyzet , az, hogy az Állatforgailxni Vállalat embe­rei csak a szerződésesen ne­veit sertéseket veszik át, újabb szerződéseket pedig nem köt­nek, mivel a tervüket már túlteljesítették. Sok eladni való sertés van a községben, prob­lémát okoz azok értékesítése. Bosszantó, hogy van (hús és az üzletekben még sincs. Már megvan 1 millió 700 ezer forint Az Abonjd Földművesszö­vetkezet nőbizottságának tag­jai közül az alakuló ülésen Batta Mihály né. Zsemlye Jó­zsefeié és Fejér Istvánná vál­lalták, hogy december 15-ig a földművesszövetkezeti tagok köréből 10—10 részjegy befi­zettetését segítik elő. Czeróczky Mihály, a Törteli Földművesszövetkezet felvá­sárlási tagbizottságának elnö­ke meglévő részjegyei mellé még két újabb részjegyet jegy­zett 100 forint értékben. Ezen­kívül vállalta, hogy november 7-ig felkeresi a szövetkezet tagjait és azokat, akik még nem tagjai községükben a földművesszövetkezetnek és közülük tíz új tagot szervez be a földművesszövetkezetbe, 6 500 forint értékű részjegy jegyzését segíti elő. Válla­lását még a héten teljesíti. B. Molnár István, Perlaki András, Bimbó János, Mihai József, Matuz András és Ko­csis Pálné a Törteli Földmű­vesszövetkezet október 20-i küldöttgyűlésén meglevő rész­jegyeik mellé még fejenként 50—50 forint értékben jegyez­tek újabb részjegyet. Teljesítették vállalásukat a Nagykőrösi Földművesszövet­kezet áruházának dolgozód. A vállalt 20 ezer forint helyett már 21 400 forintért jegyeztet­tek részjegyeket az áruháziban vásárló földművesszövetkezeti KÖSZÖNJÜK A BÍRÁLATOT A Pest megyei Hírlap októ­ber 1-i számában bíráló cikket közölt a Dabasi Földművesszö­vetkezet csárdájáról és a Sári Földművesszövetkezet elha­nyagolt kirakatáról. A cikk el­olvasása után azonnal értesí­tettük az érdekelt földműves- szövetkezeteket. Kértük őket, a legsürgősebben javítsák ki a sajtóban is közölt hiányossá­gokat, fordítsanak nagyobb gondot a tisztaságra. Megállapítottuk helyszíni ellenőrzésünkkor, hogy mind­két földművesszövetkezetnél kijavították a cikkben kifogá­solt, hanyagságból származó hibákat. Köszönjük a sajtó segítségét és kérjük, más alkalommal is hívja fel figyelmünket a föld­művesszövetkezeteknél ta­pasztalt hiányosságokra, de ugyanakkor eredményeinkről is többet írjanak. Hizsnyai Péter kereskedelmi felügyelő, Dabas tagokkal. A Bakonyi László vezette ifjúsági brigád három tagja 3500 forint értékben je­gyeztetett újabb részjegyeket, vállalásukhoz már csak 500 forint hiányzik. A Jászkarajenői Földmű­vesszövetkezet egyik boltve­zetője, Váll Lajos, egymaga 3500 forint értékű részjegy be­fizettetését vállalta, s a Jelek szerint november 7-re teljesíti is ígéretét Tíz részjegyet jegyzett 500 forintért Cegléden a Tán­csics Mihály Termelőszövet­kezet. A tsz tagjai mindany- nyian tagjai a íöldművesszö- vetkezetnek is. s külön-külön is jegyeznek részjegyet. 63 százalékra teljesítette ed­dig a ceglédi járás a részjegy- alap növelésére vállalt tervét, ebben az évben a földműves­szövetkezet tagjai 370 ezer fo­rint értékben jegyeztek újabb részjegyeket A járás közsé­gei közül a Csemői Földmű­vesszövetkezet már teljesítette vállalását de tovább folyik itt a jegyzés. Kocséron a földművesszövetkezet csaknem 75 százalékra teljesítette vál­lalását míg Nagykőrösön a földműveeszövetkezet tagjai mintegy 70 ezer forinttal nö­velték a szövetkezet részjegy- alapját. A Taksonyi Földművesszö- vetkezet tagjai már október közepén teljesítették vállalá­sukat, ennek ellenére tovább folytatják a részjegyek jegy­zését. A földművesszövetkezet egy főre eső részjegy-alapja meghaladja a 125 forintot Ez jelenleg a legjobb eredmény megyénkben. November 7 tiszteletére tett vállalását teljesítette Tóth László, a Ceglédi Földműves­szövetkezet bútorboltjának ve­zetője, s a szövetkezet tagjai­val már több mint 5 ezer fo­rint értékű részjegyet fizette­tett be. Héjas Pál, a Nagykőrösi Földművesszövetikezet áruhá­za cipőosztály árak eladója egymaga 130 földművesszöweir Mosógépek, porszívók, varrógépek — kölcsönbe SZENTENDREI CEMENTÁRUIPARI VÁLLALAT Pártszervezete Vállalatvezetősége, Szakszervezeti bizottsága A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából üdvözli a vállalat összes dolgozóit. Köszönetét fejezi ki azért a lelkes, öntudatos munkáért, mellyel lehetővé tették, hogy a harmadik negyedéves tervünket 106 szá­zalékra teljesítettük. A nagy ünnepünk legyen biztosí­téka annak, hogy az évi tervünket teljesítsük, illetve túlteljesítsük. Ehhez kívánunk sok sikert és jó egészséget. A MÉSZÖV alapszabálya 25. 8-a alapján 1957. novem­ber 12-re összehívták a Pest megyei földművesszövetkeze­tek megyei választmányi ülé­sét. A délelőtt 9 órakor kez­dődő ülést a MÉSZÖV szék­hazában tartják meg. A választmányi ülésen Bo­kor József, a megyei igazgató­Én nem megyek... Mintha a pokol szabadult volna a földre. Nyargal a szél, visítozva belekap a bokrokba, s félelmetes jajgatással mar- kolássza a fákat. A csillagta- lan, koromsötét éjszaka fosztó cihájából hullatja a pelyhet, s a szél vijjogva, kacagva hur­colja, kavarja, táncoltatja a jégtüskéket. Hol kemény földön toppan a láb, hol meg térdig szalad be a süppedő, puha hóba. Nem lát­ni még egy lépésre sem, vak az ember, s őrjítő, ahogy minduntalan hunyorogni kény­szerül a kavargó hó miatt. A három bukdácsoló ember két­ségbeesetten küszködik a szél­lel, hóval, koromsötéttel, kí­nokkal, amit ez a poklos, jég­hideg éjszaka rájuk mér. El- hagyottabbnak érzik magukat, mint a viharos óceánon hány­kolódó hajótöröttek. Mert azok legalább egy csónakot, vagy egy deszkadarabot tudnak biz­tosan a lábuk alatt, de ők semmit. Nem tudják, hogy kö­vetkező lövésük mit rejt, hová toppan talpuk, — Gyertdk — liheg vissza a férfi a kínnal előreküszködő asszony felé — így soha nem érünk át. — Ne idegesíts — csattan fel az asszony — nem tudok repülni. Baba már alig bírja magát. A család harmadik tagja tíz­év körüli kisleány. Alig tud lépni, annyira felöltöztették, s a szája elé húzott kendő is iz- gatja. hol az ajkát csiklandoz­za, hol meg a lecsapódó lehe­let nyirkossága uz, ami szinte elviselhetetlenné tesz min­dent. Különben sem ért sem­mit. Apjáék azt mondták, hogy utaznak Amália nénihez, Lon­donba. Hát ez az utazás? Amikor meghallja, hogy anyja róla mond valamit — mert két sapka alatt bizony nem ért mindent meg az em­ber — reflexszerüen felnyü­szít: — Apa, vegyél a karodra, nem bírok lépni... — Te... te... — fordul vissza a dühtől s a küszködés­től elfúló hanggal apja — el- hallgass, mert én nem tudom, hogy mit csinálok veled! Nincs más bajom, mint téged vinni! — De fiam, hát nem bírja Baba, hiába veszekszel vele, hiszen én is alig bírom. Hagy­juk itt a bőröndöt — próbál­kozik az asszony. — Hej, de okosakat tudsz mondani — mordul vissza a férfi — egy bőröndöt már úgyis az ördögnek adtunk. Meztelen fenékkel nem mehe­tünk ki... — De fiam, a gyerek előtt így beszélni ... — Ej, érdekei is! Nem a sza­lonban vagyunk most, hanem ebben tíz istenverte pokolban, hol az ember azt sem tudja, hogy nem a saját lábára lép-e... — Csak nehogy egy járőrbe botoljunk — ijedezik az asz- szony — mit csinálnának ve. lünk. i. — No, még ez a sopánkodás hiányzik. Szedd a lábad ahe­lyett, hogy nyafogsz..} ság elnöke beszámol a leg­utóbbi választmányi ülés óta végzett munkáról, Dinnyés Jó­zsef, az igazgatóság első elnök- helyettese ismerteti a megyei küldöttgyűlés előkészítésével kapcsolatos feladatokat, majd Keszthelyi Imre ismerteti a IV. negyedévi költségvetést. — Ne gorombáskodj! xem nyafogok, ne beszélj így ve­lem! — Az isten verje meg azo­kat az illemszabályokat. de jó, hogy még itt is ezen rágódsz! — Péter, fejezd be, jó? A férfi nem szól vissza, to­vább küszködik. A szél a fülükbe röhög, s előrerohan, arra, ahol a határnak kell lenni. Az asszony térdei meg- megbicsaíklanaik, a nadrág szá­ra tiszta víz, a lábszára annyi­ra meggémberedett, hogy sír­ni szeretne, olyan tuskónalk, olyan merebnek érzi. Ráadá­sul a gyerek kezét is fogni kell, mert különben egy pil­lanat alatt elmarad tőlük. A kislány annyira fáradt, hogy pillái le-lehullanak s majd­nem orraesik, mindig anyja rángatásai rettentik fel a szunyókálásból. Az asszony ideges, sírni sze­relne, s lefeküdni valahová, akár ide, a puszta földre is, csak lépni ne kelljen, csak ne kelljen küszködni a széllel, s érezni a lábszárán mind fel­jebb kúszó dermedtséget. — Az isten áldjon meg ben­neteket — mordul a férfi, miközben kicseréli kezében a bőröndöt — ne sétáljatok! — Baba, gyere, mert úgy képenváglak hogy megemle­geted — fordul dühével a kis­lány felé az asszony.-e Én nem megyek — sírja el magát a kislány — men­jünk haza... — Te. ne bőgj itt nekem, mert összeverlek ... — Ne ordíts a mierekkel Zsuzsa! — Ne ordíts... ne ordíts! De te állandóan veszekszel, ez kezeti taggal jegyeztetett rész- \ jegyeket 6500 forint értékben, i Ä csemői Űj Élet Termelő- i szövetkezet háromezer forin-! tért vásárolt részjegyet a föld- \ művesszövetkezetben. Ugyan- ] csak Csemőn, a Fenyvesi Ter­melőszövetkezet, szintén mint jogi személy, kétezer forint értékben jegyzett részjegyet. A két termelőszövetkezet majd­nem minden tagja egyben földművesszövetkezeti tag is, és külön-külön is jegyeznek egy-két részjegyet. Illés Balázs, a Csemői Föld­művesszövetkezet 1. számú ve­gyesboltjának vezetője, na­ponta két-három földműves­szövetkezeti taggal jegyezte­tett részjegyet. Jó munká­jáért most kap jutalmat, mert társadalmi munkát is végez és hat év alatt egyszer sem volt még leltárhiánya. A nagykőrösi Dózsa Terme­lőszövetkezet 500 forint érték­ben jegyzett részjegyet a föld­művesszövetkezetnél. Csemőn, a földművesszö­vetkezet irányításával működő öt szakcsoport vezetőségének tagjai fejenként 3—i részje- i gyet jegyeztek, míg a tagok mindegyike egy-két részjegy ] jegyzésével növelte a földmű- I vesszövetkezet saját vagyonát, i Mendén a küldöttgyűlés ha- tározatot hozott, hogy a veze­tőségi tagok mindegyike ez év i végéig két új tagot szervez a földműve&szövetfcezettoe. Egv- : idejűlag vállalták a küldöttek, j hogy a földművesszövetkezet i részjegyalap növelési előirány- j zatát felajánlásképpen novern : bér 7-re teljesítik. Maglódon Szeilyli Mihály a : küldöttgyűlésen bejelentette, j hogy négy újabb részjegyet je- | gyez. Példáját követve Ádám j József állt fel és közölte, hogy I a választott szervek minden ! tagja 5—5 újabb részjegyet j jegyzett. Farkas József javas- \ latára, a küldöttgyűlés egv- j hangulag határozatot hozott, j hogy a küldöttek mindegyike j egy-egy újabb ré-rzjegyet je-5 gyezzan. A javaslatot elfogad­ták. Halász Ádám kivételével, aki bejelentette, hogy ő négy darab részjegyet jegyez. Pólyák Eszter, a Monori Földmű vessző vetkezet zöldség­boltjának vezetője vállalta, hogy november 7-ig beszélget a szövetkezet tagjaival és 1500 farint részjegy jegyzését gyűj­ti össze. Ezenkívül az üzlet­ben, takarításnál és szállítá­soknál 800 forint értékű társa­dalmi munkát végez, és ennek összegét is a részjegyalap nö­velésére ajánlja fők • o Ülést tart a földművé sszövetkezetek Pest megyei választmánya Nemcsak a fővárosban, de vidéken, még a kis falvakban [ is keresik a vásárlók a mosógépeket, porszívókat, sőt a par- l kettkefélőket is. Cegléd városa is sokat kap ezekből a cikkek- } bői, de korántsem eleget. Éppen ezért a Ceglédi Földműves- | szövetkezet bútorboltjában háztartási kisgépkölcsönzőt léte- \ sített. Szeptember 25-én nyílt meg a kölcsönzés. Három-három \ darab porszívót, parkettkefélőt, csavaróval ellátott mosógépet \ és két varrógépet kölcsönözhetnek itt a ceglédiek. Élnek is az \ alkalommal a ceglédiek, annál is inkább, mert a földműves. \ szövetkezet embere, Kovács Sándor, házhoz szállítja a kölcsön- \ zött gépeket, felszereli és szükség esetén javítja is azokat. Saj- \ nos, több kellene a kölcsöngépekből. . £lstt/es, életrevaló, hasznos ötlet volt a kölcsönzés megin- I ditása. Helyes lenne, ha még több földművesszövetkezet kö- : vetné a ceglédiek példáját, háztartási kisgépeket vásárolna és | azt csekély kblcsöndíj ellenében tagjai részére bocsátana.

Next

/
Oldalképek
Tartalom