Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)

1957-10-29 / 154. szám

1957. OKTOBER 89. KEDD 'Mmt: földműves SZÖVETKEZET Küldöttgyűlések közben Régen nem látott aktivitás, politizálás jellemezte a Szi- getszentmárton és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet közgyűlését. A csaknem 80 küldött közül 17-en kaptak szót a vita során. Vitának ne­veztetjük a hozzászólásokat, még pedig joggal, mert vita volt a javából. A rövid, de tartalmas be­számoló, melyet Pásztor Gyu­la a földművesszövetkezet igazgatóságának elnöke tar­tott, szinte felhívás volt a vi­tára^ mert kihangsúlyozta a tagság felelősségét, és való­sággal felszólította őket, vé­leményükkel, javaslatukkal és tényleges mukájukkal segít­sék elő földművesszövetkeze­tük jobb munkáját. Szó esett a megszokott helyi problémák­ról — melyek csaknem min­denütt felmerültek — az üzle­tek helyiségének és áruválasz­tékának bővítéséről, az értéke­sítés problémájáról. Ám nem ez jellemezte a küldöttgyűlést. A termelési feladatokról beszéltek a legtöbben. Antal Lajos nemcsak megkérdezte, hogyan akarja a földműves­szövetkezet még jobban se­gíteni a termelőszövetkezete­ket, hanem javaslatokat is adott. Molnár Károly nagy taps közepette kérte a föld- művesszövetikeze tét, mint a falu legnagyobb tömegszerve­zetét, segítse és irányítsa a mezőgazdasági termelést, biz­tosítsa a megtermelt áruk za­vartalan értékesítését. Szabó István, a szigetszentmártoni tanács elnöke, Appel János, a szigetújfalui tanács elnöke is főként a földművesszövet­kezetnek a mezőgazdasági ter­melés és a szövetkezésre való nevelés terén végzendő foko­zottabb felelősségéről szóltak, és ígértek támogatást. Nem volt felszólalás, amely ne foglalkozott volna azzal, hogy a cukorrépa termelése mily fontos feladata mind a szövetkezetnek, mind a ter­melőknek. Példaként említet­ték meg Antal Lajost, aki a tsz-től kapott háztáji földjén 204 négyszögöl cukorrépa ter­melésére kötött szerződést. A földművesszövetkezet újonnan alkalmazott mező­gazdásza révén minden eddigi­nél többet foglalkozik a ter­meléssel. A mezőgazdász, Mi- kesj Mihály a küldöttgyűlés előtt ismertette, hogy már a jövő hónapban a földműves­szövetkezethez tartozó mind­három községben színvonalas szakelőadásokat, filmbemuta­tókat, vitákat rendeznek. A bejelentést követő helyeslés igazolta, jó úton jár a földmű­vesszövetkezet. Ez év első kilenc hónapjá­ban a földművesszövetkezet tiszta nyeresége pontosan 206 ezer forint volt. Tavaly 261 ezer forint tiszta nyeresége volt a földművesszövetkezet- nek, és ebből vásárlási vissza­térítés és részjegy visszatéri-' tés címén 67 ezer forintot fi­zetett vissza tagjainak. Ezzel szemben 12 év alatt a tagok mindössze 47 ezer forint érték­ben jegyeztek részjegyet. Ez nem helyes így, elismerték a hozzászólók, és megígérték, mindannyian jegyeznek újabb részjegyeket. A földművesszövetkezet 1161 tagja nevében tanácsko­zó küldöttek jó munkát végez­tek megvitattak minden fel­merülő problémát, s nagy se­gítséget adtak a vezetőség jö­vőbeni munkájához. Javaslatok az eredményesebb munka érdekében Vasárnap, 27-én befejeződ­tek megyénkben a községi és körzeti földművesszövetkeze­tek küldöttgyűlései, rövide­sen megtartják a járási, majd a megyei küldött- gyűlést. Szükség van a íöldművesszövétkezetek még jobb munkájára, nagyobb segítségére, éppen tagjaik, a falvak dolgozó paraszt­sága számára. Ez derült ki a küldöttgyűléseken elhangzott hozzászólásokból és javasla­tokból, melyek mindegyikét áthatotta a földművesszövet- kezeti mozgalom eredménye­sebb munkájáért való aggó­dás, segíteni akarás. Az ér­dekesebb javaslatokból is­mertetünk itt néhányat. A Mendei Földművesszö­vetkezet küldöttgyűlésén Pap Lásrió javasolta, hogy jövőre emeljék fel a vásárlási-értéke­sítési visszatérítések eddigi 2 —4 százalékos értékhatárát. Az a tag, akinek több befize­tett részjegye van, az nagyobb százalékot kapjon a szövetke­zet tiszta nyereségéből. Több községben felmerült az a probléma, amit Bánhegyi Pál vetett fel a mendei kül­döttgyűlésen. Sok tagja van Maglód-nyaralótelepen a föld­művesszövetkezetnek. Sajnos, hiába jegyeznek részjegyet az itteni földművesszövetkezeti tagok, vásárlásaik, értékesí­téseik után nem kaphatnak visszatérítést, mivel itt nincs semmilyen üzlete a földmű­vesszövetkezetnek. Nem lesz könnyű ezt a problémát meg­oldani, éppen ezért kérik a megyei küldöttgyűlést is, fog­lalkozzanak az ő problémájuk­kal. A Szigetszentmárton és Vi­déke Körzeti Földművesszö­vetkezet küldöttgyűlése az alábbi határozatot fogadta el; és ezek szerint javasolja a földművesszövetkezetek alap­szabályának módosítását: Az új alapszabályban a földművesszövetkezetek cél­jai és feladatai meghatározá­sánál az eddiginél határozot­tabban ki kell emelni a föld­művesszövetkezetek terme­lést szervező és segítő felada­tait. A jelenlegi alapszabály sze­rint a földművesszövetkezet­hez való tartozást jelentő rész­jegy értéke a családfő számá­ra 50 forint, családtag számá­ra 20 forint. Javasoljuk, hogy egységesen csak ötven forin­tos részjegy értéket állapítsa­nak meg, a 20 forintos részje­gyet szüntessék meg. Azért, hogy a földművesszö­vetkezetek saját vagyona nö­vekedjék, javasoljuk, hogy az elért tiszta nyereségből vá­sárlási-értékesítési visszatérí­tés, valamint a részjegyek után járó részesedés címén az eddigi 20 százalék helyett csak 10 százalékot lehessen kifizetni mindaddig, míg az illető földművesszövetkezet saját álló- és forgó-eszközei­nek értéke a szövetkezet össz­vagyonának 40 százalékát el nem éri. Biztos támasz a takarékbe­tétkönyv. A földművesszövetkezetek­nek eddig csak természetes személyek lehettek tagjai. Ja­vasoljuk az alapszabályt úgy módosítani, hogy a földműves­szövetkezeteknek tagjai le­hetnek termelőszövetkezetek, szakcsoportok, egyéb társulá­sok, s ezek a földművesszövet­kezetbe lépéskor kötelesek legalább 10 darab 50 forintos részjegyet jegyezni Jelenleg külön alapszabálya van a körzeti és az önálló földművesszövetkezeteknek. Javasoljuk, hogy a két alap­szabályt egyesítsék úgy, hogy az önálló földművesszövetke­zetek alapszabályának függe­léke tartalmazza a körzeti földművesszövetkezetekre vo­natkozó rendelkezéseket Bőséges áruválaszték a földművesszövetkezeti boltokban Felkészültek a földműves­szövetkezeti boltok a téli sze­zonra. A'Mohor és Vidéke Körzeti Földművesszövetke­zet üzleteinek raktáraiban szin­te már nem is férne el több áru. Élelmiszerekből az ellátás megfelelő. Időnként cukorból van hiány. Ez érdekes jelen­ség, mert az előző években megszokott mennyiségű cukor most kevésnek bizonyul. A rossz nyelvek szerint sok pá­linkát főznek Momorom és kör­nyékén. Nem a szeszfőzdékre gondolunk, hanem a házi pá­linkafőzőkre. Konfekció-árut nem tarta­nak a körzeti szövetkezethez tartozó üzletek. Ruházati cik­kekből, textilárukból, cipők­ből, csizmákból megfelelő készlettel rendelkeznek, a ke­resletet zavartalanul ki tudják elégíteni. Ipar-háztartási cik­kekből általában megfelelő a választék. Zománcedények­ből kapnak keveset. Természetesein, a szokvá­nyos hiánycikkek itt is hiány­cikkek. Érdekes, hogy a mo­torkerékpárok iránt csökkent az érdeklődés, csupán a Csepel kerékpárok iránt mutatkozik némi érdeklődés. Hiába, jön a tél, ilyenkor kevesen vásá­Van miből válogatni rolnak motorkerékpárt. Kevés mosógépet kapnak, a III. ne- ’gyádévben mindössze négy da­rabot, s december végéig még újabb nyolc darabot. Legalább negyven darabra lenne szük­ségük, hogy a pillanatnyi ke­resletet kielégítsék. Sokan sze­retnének villanytűzhelyet vá­sárolni, de ebből csak időn­ként kapnak egy-egy darabot, pedig negyedévenként leg­alább 20 darabra lfenne szüksé­gük. A légtöbb panasz a hús­ellátással kapcsolatos. A föld­művesszövetkezetnek Mono- ron három, Péterin pedig egy húsboltja van. Erre a negyed­évre mindössze 55 mázsa hús­ra kaptak kiutalást, vagyis 4 húsboltnak hetenként 5 mázsa hús jut. A zavartalan ellátás­hoz hetenként legalább 10—12 mázsa hús kellene. Mindezek ellenére végezetül elmondhatjuk, hogy a másutt is hiányzó árucikkek, no és a hús kivételével nem lesz kü­lönösebb panaszuk a monori és környékbeli községek lakosai­nak, mert a földművesszövet­kezeti boltok felkészültek a télre. —5 —n A Dunavarsányi Földművesszövetkezet nemrég felépült kisáruházában nagy a forgalom, ám üres kézzel senki nem megy el a boltból, van miben válogatni. Vankó Béla kabá­tot próbál egyik legifjabb vevőjének Alig két hete nyílt meg Szigetszentmiklóson a földműves- szövetkezet kisáruházában a ruházati bolt, máris sokan keresik fel. A napi forgalom mindig meghaladja a 10 ezer forintot-MiiiiuiHiiHiiiimiiiiiiutuMimiiiiiiiiuimiuiiHimii'iHiiiiiiimiiiuitinMuiiiiiiMiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiutuinmuRfli I MEGÉRDEMLIK A DICSÉRETET 5 Alig van nap, hogy ne kerülnének szóba a földmüves- | szövetkezetek kereskedelmi alkalmazottai, boltvezetői, 1 eladói. Emlegetik, szidják őket, becsmérlőn nyilatkoznak 1 róluk az emberek, azt gondolván, hogy minden földműves- | szövetkezeti boltvezető csal, lop, visszaél a rábízott va- 1 gyónnál. A búzában is akad konkoly, ha mégoly gondosan | válogatták is. Ezerháromszáz földművesszövetkezeti bolt, vendéglő I működik megyénkben ötezernél is több alkalmazottal. I Kevés a boltos, a szakképzett, hivatásának élő boltvezető, | eladó. Nagy a kísértés, szinte minden héten akad egy-két | boltvezető, aki hozzányúl a rábízott pénzhez, vagyonhoz, 1 megkárosítja a szövetkezetét, népünket. Ezek miatt a I tolvajok, csalók miatt támadt rossz híre a szövetkezeti | kereskedelemben dolgozó becsületes emberek ezreinek. 1 Nem azonosíthatók ezekkel a becstelen, szövetkezetüket, | embertársaikat becsapó személyekkel a földmüvesszövet- | kezeti kiskereskedelemben dolgozók ezrei. Mert nem 1 egyszerűen csak kereskedők a szövetkezeti boltok alkal- | mazattai. A szövetkezeti boltos sokkal több, mint általában a I boltos. Nemcsak az a feladata, hogy beszerezze, s eladja 1 a falu számára szükséges árut, tisztán tartsa üzletét. Ve- I vői nem vásárlók, hanem épp úgy tagjai a földműves- 1 szövetkezetnek, ahogy tagja és dolgozója a boltvezető, a \ bolti eladó is. Ha szakcsoportot kell szervezni, a szövet- 1 kezet igazgatósága bizton számíthat a szövetkezeti bolto- 1 sok segítségére. A cukorrépa termelési szerződések köté- ! sénél éppen úgy részt vesznek, mint mikor a gépi munka | szerződésekre köttettek szerződéseket a dolgozó parasz- | tokkal, a szövetkezet tagjaival. Többször írtunk az elmúlt | hetekben boltvezetőkről, bolti eladókról, akik nemcsak 1 saját nevükben jegyeztek — példamutatóan — újabb | részjegyeket, hanem vállalták saját elhatározásukból, | hogy ezer, ötezer, meg tízezer forint értékű részjegyet | jegyeztetnek a boltjaikban vásárló földművesszövetkezeti | tagokkal. Neveket nem említünk, hisz jóformán senkit 1 nem lehet kiemelni, megdicsérni, mert egyformán rászol- | gál a dicséretre, elismerésre majd mindegyikük. Nem lenne kötelességük a bolti munkán kívül más- | | sál törődni, munkaidejük letelte után járni a falvak po- | | ros, vagy sáros utcáit, bekopogtatni kiskapukon, felál- | I dózni vasárnapjukat és tevékenykedni a földművesszövet- | | kezeti mozgalomért. Nem pénzért, külön díjazásért vagy § | elismerésért teszik. Tagjai a földművesszövetkezetnek s | | érdekük, hogy az a szövetkezet, ahol ők dolgoznak, ame- \ | Iveknek ők is tagjai, a legjobbak között legyen. Dicsérő szót ritkán kap a szövetkezeti boltos, pedig | I oly sokszor megérdemelné. A boltban végzett munkájúkat | 1 elismerik ugyan, de a szövetkezeti mozgalom érdekében § | végzett sokrétű tevékenységükért, fáradozásukért ritkán 1 | kapnak dicséretet, elismerést. Nem szerénykednek, nem 1 1 húzódoznak a munkától a szövetkezeti boltosok, nem sza- 1 | bad elhallgatni az elismerő szót ha megérdemlik. És ezek I | a sorok dicsérjék a szövetkezeti kereskedelemben dől- \ | gozókat. .(iiiiiiniiiiHmmiiimiiimniiiiiiiimitimnfiitiiinnimmiUlmtiiiimtiiniiiiiiimmiiimmiiiiilfimmfHiiinmttmmimimimul VETOGÉPÉT>X§&BDL a Pilisi Földművesszövetkezet a küldöttgyűlés kérésére, és azt kölcsöndíj ellenében tagjai ré­szére használatra adja ki. ESZPRESSZÖGÉPET SZE­RELNEK FEL rövidesen Mo­noron, a földművesszövetkezet nemrég megnyílt Vigadó nevű éttermében. SZEMÉLYENKÉNT 300—300 FORINT értékben jegyeztek részjegyet a Csemői Földmű­vesszövetkezet igazgatóságá­nak tagjai. A , SZAKMA KIVÁLÓ DOL­GOZÓJA“ kitüntetést eddig a Monori Földművesszövetkezet 12 dolgozója kapta meg. Jó munka az eredmény titka Tizenegy évvel ezelőtt ala­kult meg Nyáregyházán 35 taggal a földművesszövetkezet. Az alapító tagok közül Ba- gyinszki Istvánná, Baán Ist­ván, Boti János, Szikora Pál, Somodi Pál, Kravec József, Hidvégi Ferenc, ifj. Csorna István, Kemenczei István és Krizsán Józsefné a küldött- gyűlésen is részt vettek, és ma is lelkes segítői a földmű­vesszövetkezetnek. A földművesszövetkezet tag­jainak száma ma pontosan 804. Mindenben ugrásszerűen fejlődött a földművesszövetke­zel. Kereskedelmi tevékenysé­gét 11 üzlettel 1950-ben kezd­te meg a földmű vesszövetke­A BÉLÉSÁRÜGYÁR pártszervezete, igazgatósága üzemi bizottsága köszönetét fejezi ki az üzem minden dóig ozójának azért a lelkes, odaadó munkáért, amelyet a III. negyedéves terv teljesítése során végeztek Sikeres eredményes jó munkát kívánunk továbbá a Nagy Szocialista Forradalom 40. évforduló tiszteletére beindított munka­versenyhez! zet. Ma 16 üzletük van, s jel­lemző az üzletek nagyságára, hogy a ruházati bolt árukész­lete meghaladja a fél millió forintot. Üzleteik ez év első felében csaknem három és fél millió forintot forgalmaztak. Megszilárdult a vagyonvéde­lem a szövetkezetnél, s noha ez évben már volt 5580 forint leltárhiányuk, nem származott kára a földművesszövetkezet­nek, mert a kárt megtérítették a mulasztást elkövetők. Még á közgyűlésen is dicsérettel emlékeztek meg azokról a boltosokról, akik több mint tíz éve dolgoznak a földműves­szövetkezetnél. Lehoczki Pál és felesége, Mészáros István italboltvezető, Szondy End- réné felvásárló jó munkája nem választható el a szövetke­zet eredményeitől Mert nem dolgozik rosszul a földművesszövetkezet. Ta­valy 175 ezer forint volt a tisz­ta nyereség, az idén kilenc hó­nap alatt már 80 ezer forinti Szépséghibája a dolognak az, hogy a földművesszövetkezet mintegy 350 ezer forintnyi ál­lami hitellel dolgozik, ugyan­akkor a tagok által befizetett részjegyalap nem éri el a 40 ezer forintot. Büszkék lehet­nének a nyáregyháziak föld­művesszövetkezetükre, s a» eddiginél nagyobb felelősséget érezhetnének iránta. Igaz, a küldöttgyűlésen megígérték hogy november 7-re teljesítik ez évre előirányzott résziegy- alap-növelésüiket, s a vállalá­suk teljesítéséhez hiányzó 9 ezer forintot hiánytalanul be­fizetik. A részjegyek összege a szö­vetkezetét gazdagítaná, a tag­ság érdekét szolgálná. Egyik üzemükbe motorosszivattyút kellene felszerelni, rendbe kel­lene hozni az összedőlő félben levő 2. számú italboltot. Földmúvesszövetkezeti hírek

Next

/
Oldalképek
Tartalom