Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)
1957-10-27 / 153. szám
«5t OKTÓBER 87. VASÁRNAP Html K^Cirlap ^ O «W kis hitei A FEHÉR HÁZ cáfolja, hogy az elmük elrendelte volna az első amerikai holdrakéta megszerkesztését. TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK történtek Kuba szigetén. BELGRÁDBAN szobrot állítanak Leninnek, FOKOZÓDIK a sztrájk- mozgalom Olaszországban. A FRANCE NOUVELLE, a Francia Kommunista Párt hetilapja arról ad hírt, hogy a francia hadsereg filmszolgálata utasítást kapott: a második világháborúról készült filmek anyagából vágja ki mindazokat a részeket, amelyek a nácik kegyetlenkedéseiről és háborús bűneiről adnak képet A DAIRENI HAJÓGYÁRBAN pénteken vizrebocsátot- ták az első kínai gyártmányú 4500 tonnás olajtankhajót. A hajót kínai mérnökök tervezték Sanghajban szovjet szakértők segítségévet EGY JAPÁN RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2 800 000 dolláros üzletet kötött a Kínai Népköz- társaság kormányával. A szerződés alapján Kína hengerelt árukat és könnyűgépeket kap ásványi termékekért, különböző nyersanyagokért, szójababért, s bőrökért cserébe, AZISZ AHMAT kereskedelmi miniszter vezetésével pénteken pakisztáni kereskedelmi küldöttség érkezett a jugoszláv fővárosba. Ä szíriai panasz vitája az ENSZ-ben Áz ENSZ-közgyűlés plenáris ülés keretében pénteken délután folytatta vitáját „a biztonságát és a nemzetközi békét veszélyeztető fenyegetések miatt“ benyújtott szíriai panaszról. Miko Tarahanov, a bolgár helyettes külügyminiszter volt az első felszólaló. Utána Oszmán, Szudán képviselője méltatta Szíria mértékletességét, amelyről tanú- bizonyságot tett és amiért az ENSZ elé vitte az országával szemben felmerült veszélyek kérdését. Bár elismeri, hogy Törökországnak teljes mértékben joga van ahhoz, hogy hadgyakorlatot tartson saját területén, úgy véli, hogy török részről tekintetbe kell venni a szíriai aggodalmakat, ezért támogatja a vizsgálóbizottság kiküldését célzó szíriai kérelmet. A román küldött úgy vélte, aikár fennáll a veszély Szíria számára, akár nem, a határon történő török csapatösszevonásokról csak az ENSZ-tagok- ból álló vizsgálóbizottság győződhet meg. A szónok párhuzamot vont az Egyiptom elleni francia—brit támadást megelőző események és a Szíriában jelenleg lezajló események között. Henry Cabot-Lodge az Egyesült Államok nevében kijelentette: itt az ideje annak, hogy őszinték legyenek, még ha ez ellenkezik is a diplomáciai szokásokkal. Lodge azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy „rágalomhadjáratot indított az Egyesült Államok ellen, azt állítva, hogy háborút akar Zoriü török államminiszter befejezte szaud-arábiai megbeszéléseit Zoriü, török tájékoztatásügyi államminiszter hazaérkezett Szaud-Arábiából, ahol Szaud királlyal folytatott megbeszéléseket a török—szíriai feszültségről és a közép-keleti helyzetről; \ y Mihelyt Zoriü visszatért Ankarába, Menderesz elnökletével nyomban minisztertanács ült össze. Megelőzőleg a miniszterelnök kihallgatáson fogadta Flechter Warren, amerikai nagykövetet. ukorrépatermefókf AKI IDŐBEN SZERZŐDIK, annak több ideje lesz földjét jói előkészíteni a cukorrépáiéról eléshez. Régi tapasztalat, hogy a jól előkészített foki Jóval gazdagabb termést biziusit. FIG1 ELEM! A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok és termelői társulások NAGYÜZEMI FELÁRAT KAPNAK, ha 5M katasztrálw beidig 104W mánia felül 1000 kataaztrálfo holdig 2500 mázsán felül 1000 kalásztrális holdon felül 4000 mázsát meghaladó CUKORRÉPÁT SZÁLLÍTANAK BE. A. tum ff tf ü a »'itt i felár a* egész átadott répamenny iség a tán mázsánként 3 farint. A szerződést a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel a cukorgyári szakfelügyelők, egyéni termelőkkel a helyi földművesszövetkezetek és a cukorrépafelelősök kötik. CUKORREPATERMELÉS = BELTERJES GAZDÁLKODÁS BELTERJES GAZDÁLKODÁS = NAGYOBB JÖVEDELEM cukorgyár a Közép-Keleten és e célból összeesküvéseket szít.“ Az amerikai küldött leszögezte, egyáltalán nem emel kifogást az országok azon joga ellen, hogy onnan szerezzenek fegyvereket, ahonnan akarnak, de figyelmeztet „a veszélyre, amely fegyvereknek a lakosság nem-katonai elemei között történő tömeges szétosztásával jár, amely elemeket egyébként szomszédaik ellen ellenséges ténykedéseikre buzdítanak“. Lodge szerint a török védelmi erők megerősítése a szíriai határnál „teljes mértékben jogos a Szíriában folyó szovjet tevékenykedéssel szemben". Az Egyesült Államok — fejezte be beszédét Lodge — tanulmányozni kívánja ezt a helyzetet a közgyűlésen és| már a színház helyiségében, a jégen próbál, hogy november meggyőződése, hogy a vitas 3-ra, a bemutató napjára a szereplők legjobb tudásuklcal káp- a^PÍán az események helyesf ráztassálc el a közönséget, Még nincs jelmez rajtuk, de már megvilágításukba kerülnek és| így is látszik, csökkenteni fogják a feszült-1 séget. A holland küldött, C. W. | Schrumann, arra hívta fel a| közgyűlést, tanúsítson mér-f sék.letet, mert a nyugalomra! szóló felhívások a jelen kö-| rülmények között a Igiobbanf szolgálhatják a béke ügyét. 1 Kuba küldötte, Lunez Por-1 tuamdo úgy vélte, hogy „a| vizsgálóbizottság kiküldésére! tett javaslat csak azért tör-! tént, hogy befolyásolja a tö-jj rök választásokat“. | Lengyelország, Hollandia és| Kuba küldöttének felszólalásai után az ülést felfüggesztették; I A legközelebbi ülést hétfőn | délután tartják. Szíria nem fogad ei semmiféle közvetítést Szíria állandó ENSZ-kül- dötténefc helyettese, pénteken este egybehívta a sajtó képviselőit és a közgyűlésnek a szíriai panaszról tartott ülése után leszögezte: „A szíriai kormány szilárd elhatározása, hogy végsőkig fenntartja a panaszt, amely pillanatnyilag az ENSZ fóruma előtt fekszik és nem fogad el semmiféle közvetítést, amely e panasz visz- szavonására vezetne.” A damaszkuszi rádióban pénteken este hasonló tartalmú hivatalos közlemény hangzott el a kormány részéről. Kuatli köztársasági elnök, | miután nem kapott még vá-1 laszt arra a táviratra, melyet 1 csütörtök reggel intézett 1 Szaud királyhoz azzal a kérés- | ”4 ! • rt-v, I sei. hogy vonja vissza a Szíria I Ct? 'J, és Törökország közötti közve- 1 |É ’ títő ajánlatát, pénteken a ké-| ä ső éjszakai órákban telefonon! megismételte kérelmét. 1 A szíriai külügyi éllaiutit-! kár pénteken éjjel Beinutba | ;-,!t érkezett, hogy a libanoni ve- I zetőket tájékoztassa arról, | miért nem hajlandó Szíria! elfogadni Szaud király köz- i vetítését a török—szíriai kér- 1 désben, s Szad-Arábia folytatja a közvetítésre való törekvését irányuló törekvését, hogy a! török—szíriai nézeteltérés ren- f éleződjék.” 1 hogy Bolond Györgyi és partnere, Vida Gábor milyen remek emelési figurát mutat be a „Mesék a bécsi erdőről” dallamára táncolt keringő közben A péntek este kiadott török—szaud-arábiai közös közlemény bejelenti, „Szaud király tovább folytatja arra Guy Mollet többségre számíthat a nemzetgyűlésben Guy Mollet, a szocialista párt főtitkára pénteken egész napon át folytatta kormányalakítási tárgyalásaik Általános az a vélemény, hogy a második Guy Mollet-kormány igen széleskörű lesz. Több áilamminiszter lesz, mert a koalíciós kormányban részvevő valamennyi párt vezére kap államminiszteri tárcát. Guy Mollet miniszterelnökhe- lyettesneic Pierre Pflimlint (MRP) szándékozik kijelölni. Alá tartoznék a pénz-, a földművelésügyi és az ipari és! kereskedelemügyi, valamint | az újjáépítési minisztérium. | A második Guy Mollet-1 kormány hétfőn délután mu- | tátkozik be a nemzetgyűlés-1 ben. A párizsi sajtó kiemeli, | hogy Guy Mollet továbbra is 1 a jobboldali függetlenek el-1 lenállásával találja szemben 1 magát, ennek ellenére kb. | negyven szavazatnyi többse-1 get jósolnak neki a beiktatási I vitát lezáró szavazásban. A franciaországi nagy sztrájk után A pénteki nagy sztrájk befejeztével a francia szakszervezetek egymás után adták ki jelentéseiket arról, hegy a sztrájklhatározatot a francia dolgozók milliói eredményesen hajtották végre. A szakszervezetek jelentései szerint a vonatok 98 százaléka leállt. Párizsban a metro szerelvényeinek csak 10 százaléka közlekedett, az is rendszertelenül, az autóbuszforgalom pedig csupán három százalékos volt. A postások sztrájkja az ország valamennyi nagy központját érintette. A vasiparban több százezer munkás sztrájkolt 24 órán át, az építőipar sztrájkja pedig nagyobb méretű volt, mint október 3-án. Számos hivatalban is szünetelt a munka és a dolgozók sztrájkja miatt a közszolgáltatások terén is voltak kiesések. A francia rádió dolgozói is abbahagyták a munkát. A párizsi repülőterekről déltől kezdve egyetlen gép sem | szállt fel. Ahány ház, annyi betét-1 könyv. Az Humanité rámutat arra, | hogy a sztrájk fő jellemvoná- § sa az egység volt. A sztrájkot 1 több szakszervezet teljes ak- | cióegységben határozta el és | hajtotta végre. Három igazság | bontakozik ki — írja az Hu- | manité vezércikkében Andre | Stil — a pénteki sztrájkból. | Először az, hogy a dolgozók a | szó szoros értelmében „végére | értek” nemcsak türelmüknek, hanem az élet drágulása folytán anyagi lehetőségeiknek is. A második igazság az, hogy a dolgozók megosztására irányuló kísérletek egyre nehezebbekké válnak. A tilalmak teljesen hiábavalóak. Végül — állapítja meg — egyre tisztábban lehet látni a bajok politikai okait. Most már mindenki látja, hogy az okok között az első helyen az algériai háború áll. És most bemutatjuk a műsor záróképének, a magyar jelenetnek egyik pompás csárdásjelenctct, amelyet Saári Éva és Tölgyesi Zoltán táncolnak. A közönség a bemutató után összehasonlítást tehet: kik táncolnak jobban a jégen, a párizsiak, vagy a pestiek? Ahogy mi a próbán láttuk, a | mérleg nyelve a magyarok javára billen riiiiimiiMH(iimiihiiui!mimimimiiiiMi)iiiiiiiuitiimuimiiiuttttmtttiiiiiHi(iiiiiiiiiimmiiiimmtiiii>iim0!iiiiuiuiitiuiutiMtf 12. .oldalon. című cikkben. SZ. aláírás, lakcím nrnrnm»nmwmmmittmtTKttnwwftromiuwmtniirtmnrfT A SZELVÉNYT BORÍTÉKBAN KÉRJÜK BEKÜLDENI országot szovjetellenes csoportosulásba vonnák be. Ebben a veszélyes politikai já“ tékban a Leskinen—Tanner- csoport vezette szociáldemokrata pártkörök a finn burzsoázia reakciós erőinek eszközei; A legutóbbi események különösen fontosak abból a szempontból, hogy a jövő nyáron Finnországban parlamenti választások lesznek. Előkészítésük már megkezdődött, s napról napra fokozódik a politikai harc feszültsége. A Finnország békés, független fejlődéséért, a mai külpolitikai irány folytatásáért sikra- szálló erőkkel szemben aktivizálódnak a hatalomra törő jobboldali körök, amelyek az ország és a nép, valamint a béke érdekeivel nyilvánvalóan ellentétes célokat követnek; A íiiin jobboldali körök aktivizálódásáról Az Izvesztyija foglalkozik a finn jobboldali körök aktivizálódásával, s ezeket írja: A jobboldali elemek szeretnék megváltoztatni a finn külpolitikát, s olyan külpolitikai lépéseket szeretnének tenni, amelyek veszélyeztetnék az ország függetlenségét és FinnA magyar jégszínház