Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)
1957-10-27 / 153. szám
k PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! kJC írta V ÚJ VÁROS ÉPÜLT Gödöllő mellett: az Agrártudományi Egyetem valóságos várossá nőtte ki magát. MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA I. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR MEGYEI T A N Á C S L A P , 1957. OKTÓBER 27. VASÄRNAP I A párt számít a Kommunista Ifjúsági Szövetségre- mondotta Kádár elvtárs a KISZ országos értekezletének szombati ülésén Szombaton folytatódott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség országos értekezlete. Az ülésen a jelenlevők nagy tapsa közepette felszólalt Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is. Kádár elvtárs felszólalását az alábbiakban rövidítve közöljük: Kádár elvtárs a KISZ megalakulásáról szólva kijelentette: — Olyan körülmények között, amelyeket ez év márciusában a magyar fiatalok bizonyos rétegeiben fennálló zavar jellemzett, bennünket nem segített volna ki a bajból egy általános jellegű demokratikus ifjúsági szervezet. Egyenesen bajba vitt volna, ha berendezkedünk arra a helyzetre, hogy 4—5 ifjúsági rétegszervezet maradj Oh az országban. Miért? Mert a rétegszervezetekben tömörülhet az egész magyar ifjúság, de akkor senki sem tudja, hogy az a rétegszervezet melyik osztály, a munkásosztály, vagy a burzsoázia irányítása alatt áll. Ezért alakult ki az a vélemény, hogy hozzuk csak létre a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Ha ez harcot kíván, megvívjuk a harcot. Hogy ez az ifjúsági szövetség kisebb lesz egy kicsit, vagy nagyabb •lesz, azt még nem tudjuk, de az senki előtt sem lesz vitás, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a szocialista forradalom, a- kommunizmus, a munkásosztály szervezete — még hozzá nem is rossz szervezete. — Hét hónappal ezelőtt kezdődött el a mi ellentámadásunk az ifjúság frontján. Mindig óva intek a nagy szavaktól, de most, hogy hét hónap után itt találkoznak az ifjúság képviselői, azt hiszem, történelmi tényként állapíthatjuk meg, hogy a szocialista forradalom támadása az ifjúság frontján sikeres volt, mert hét hónap alatt a magyar fiatalok 170 ezres tömege gyülekezett, szervezkedett — senki számára félre nem magyarázható módon — a kommnizmus zászlaja alatt. — 1919 kezdetén — amikor a magyar dolgozók rohamra indultak, hogy megteremtsék az első magyar proletárdiktatúrát —. kívülről senki nem nyújtott, nem tudott nyújtani egyetlen egy puska erejéig sem segítséget a magyar proletariátusnak. Mindenki tudja, hogy 1919-ben a szovjethatalom élet-halál harcot vívott a 14 ország imperialista körei által ellene indított támadásban, tehát abban az időben nem tudott segítséget nyújtani a magyar proletárdiktatúrának. — Hogyan állíthatja hát lelkiismeretes ember azt, hogy Magyarországon azért épül a szocializmus, mert szovjet katonák segítettek a magyar népnek? Miért nem gondolnak arra, hogy Magyarországon — különlegesen kiélezett viszonyok között — 38 esztendeje folyik a harc a szocialista forradalom és az ellenforradalom erői, a nemzetközi kapitalista imperializmus és a munkásosztály. a proletariátus erői, a proletárszolidaritás erői között? Ez történelmi harc, egy népnek saját maga által választott történelmi útja. — Minden fiatalnak — mondotta a továbbiakban —, aki igényt tart arra, hogy össznépi, nemzeti ügyekbe beleszóljon, meg kell tanulnia, hogy ha valaki demokráciát és szabadságot követel általában, akkor ebből logikusan az következik, hogy a rendszerrel szemben annak követeli a demokráciát és a szabadságot, aki abban az időszakban nem élvezi azt. Ha általában követelik a demokráciát és a szabadságot mondjuk az Egyesült Államokban, szerintem az teljesen jogos és az emberiség haladásának megfelelő követelés, mert az Egyesült Államokban vagy más kapitalista imperialista államban általában szabadságot követelni azt jelenti, hogy az elnyomott munkásosztály, az elnyomott nép számára követelik a szabadságot és a demokráciát. A Magyar Nép- köztársaságban általában a demokráciát és a szabadságot követelni, egyet jelent a burzsoázia és a fasizmus szabadságának és jogainak követelésével a fasiszták jogának visszaállításával. Nálunk a nép számára van demokrácia, van szabadság, azóta van, mióta népi demokratikus rendszer és népköztársaság van. A népjólét, az életszínvonal kérdésénél nagyon fontos az összshasonlításd alap. A népjólétet, az életszínvonalat helyesen csak az illető ország korábbi viszonyaihoz lehet mérni. Meg kell hogy 1945-ben a magyar nép olyan országot és olyan szociális viszonyokat örökölt a régi világ uraitól, amihez képesít a népjólét, az életszínvonal óriási mértékben növekedett. Ez nem azt jelenti, hogy önmagában nagyon magas. A mi viszonyainkat tehát elvileg nem helyes az Egyesült Államok, Nyugat- Németország, vagy Franciaország életviszonyaival összehasonlítani. Gyakorlatilag azonban még ezt az összehasonlítást is kiáll- juk, feltétlenül kiálljuk. Jelenleg nálunk azok az emberek n legjobb agitátorok — folytatta ezzel kapcsolatban —, aikik a múlt év őszén kiszaladtak és saját szemükkel megnézték, saját bőrükön is kipróbálták, mi az a nyugati paradicsom. Százával lehetne elmondani történeteket. Kifutott valamilyen fiatalember innen, azután mindenféle viszontagság után egy szép napon bekerült valamelyik gyárba. Hát nem bírja a munkatempót, nem bírja a munka intenzitását. Azután délben csodálkozik, hogy még ebédidő sincs. Ha beteg, csodálkozik, hogy nincs ingyenes társadalombiztosítás, nincs gyógyszer, neon jut kórházihoz, önök is bizio- nyára ismernek tucatnyi ilyen történetet. Miből is születik a népjólét? Demagógiából nem lesz népjólét, sem magasabb életszín vonal! Népjólét, életszínvonal — ennek továbbemelése — kizárólag alkotó, termelő munkából születíhetiík! Jelenleg nálunk az a helyzet, hogy az életszínvonal emelésében a kanmámy elment a szélső határig. Megmondtam, élvtársak, továbbmenni — akármiről van szó, akár a nyugdijak felemeléséről, akár a fiatalok sportalapjáról — csak akikor tudunk, ha a termelés növekszik. (Folytatás a második oldalon) Befejeződött a kisiparosok vezetőinek értekezletei Szombaton a KIOSZ Sörház | utcai székhazában befejezte | tanácskozását a kisiparosok | vezetőinek választmányi ülése. | A kisiparosság képviselői fel- 1 szólalásaikban elmondották, | hogy nagyon várják már az | ipartörvény megjelenését. | Megállapítottáík, hogy a kis- § iparosok az idén nagy szám- I ban vettek fel tanulókat és | általában kétszer annyi tanú- | lót tartanak, mint a korábbi | években. Beszámoltak a részvevők ar- | ról is, hogy a kormány eddigi | intézkedései nyugodttá, biza- | kodévá tették a hangulatot a | kisiparosok körében. Az érte- | kezleten több szervezeti kér- | déssei is foglalkoztak. Tanácstagi választások nyolc megyei választókerületben A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pest megye területén nyolc megüresedett megyei- választókerületben az új tanácstagi választást 1957. november 17-re írta ki. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának javaslatára az új választások lebonyolítására, a törvényesség gyei választási elnökség, amelynek elnöke: Várkonyi György, elnökhelyettese: Holló János, titkára; Ádám Mihály, tagjai: Solymári Béláné, Wirth Ádám, dr. Sasvári Sándor és Uj falusi Ferenc. A választási elnökség a Ha-i zaíias Népfront-bizottsággal | szorosan együttműködve ki-1 vánja a választásod előkészítését a szocialista törvényesség szellemében irányítani. A megyei tanácstagok új választásával egyidőben járási, városi és községi tanácstagi .választások is lesznek. Az új tanácstagi választások előkészítése érdekében a megyei tanács végrehajtó bizottsága választási csoportot alakított, amelynek vezetője Lakatos Imre, a megyei tanács titkára. Jól sikerült könyvelési tanfolyam A napokban rendezte meg a megyei tanács mezőgazdasági osztálya a termelőszövetkezeti könyvelők számára a szokásos zárszámadást előkészítő tanfolyamot. Hat napig tartott a tanfolyam azoknak a könyvelőknek, akik egy évnél rövi- debb ideje dolgoznak termelő- szövetkezetben és még nem készítettek zárszámadást. A képzettebb könyvelők csak háromnapos tanfolyamon vesznek részt. Körülbelül 80 hallgató gyűlt össze Leányfalun a hatnapos tanfolyamra, ahol a megye és a járási mezőgazdasági osztályok főkönyvelőt tartottak számukra előadásokat. A tananyag magában foglalta a leltározást, a jövedelemelosztást, a mérlegkészítés módszereit, ismerI Fotopályázatunk meghosszabbítása | Lapunk ez év június 2-án amatőr fotópályázatot hír- | 1 detett, amelyre már eddig is számos kép érkezett szer- | I kesztőségünkbe. A nagy érdeklődésre való tekintettel a 1 i fotopályázat határidejét ez év december 31-ig meghosz- | | szabbítjuk. Kérjük pályázóinkat, hogy pályaműveiket | I minél előbb Juttassák el szerkesztőségünkbe, mert a zsűri | I csak így vépzhet eredményes munkát. A beérkezett ké- | 1 pékét folyamatosan közöljük lapunkban. | A pályázat témakörei: 1. Táj- és életképek a megyéből. 2. Gyermekeink mosolya, boldog ifjúság. | 3. Derűs öregek. 4. Szép lányok, asszonyok. I 5. A meteorológia fotótémái. 1 6. Csendélet. | 7. Eseményképek. A pályázat első helyezettje jutalmul egy FLEXARET | § fényképezőgépet kap. A második helyezett díja a Napsü- | | tésben című fotokönyv és a Bence—Rév—Vadas: Fény- | I képalbum, továbbá egy pTasztikborítású album és 10 te- | 1 keres AGFA-film. A harmadik helyezett jutalma 10 te- \ | keres AGFA-film és egy százas csomagolású 18x24-es na- | | gyítópapír. A pályázat negyedik és ötödik helyezettje 10 1 | —10 tekercs AGFA-filmet kap jutalmul. tette a gazdasági beszámoló elkészítésének módját és szó esett a tervkészítésről is. A hallgatók élénk figyelemmel, nagy érdeklődéssel kísérték végig az előadásokat. A tanfolyam vezetői a hallgatókkal közösen kidolgozták egy tsz-zárszámadását, ezen keresztül ismertették meg velük a zárszámadás technikai lebonyolítását. A tanfolyamon jelen voltak a bank képviselői is, akik tanulás közben nyomban felvilágosításokat adtak a tervezésnél, beruházásnál, elszámolásnál felmerült problémákra. Az előadók különösen felhívták a könyvelők figyelmét a túlértékelésből és túlzott osztozkodásból származó későbbi hibákra. A helyes gazdasági beszámoló elkészítésének ismertetésére két napot szentelt a tanfolyam vezetősége. A beszámoló elkészítését meg fogja követelni a termelőszövetkezetektől az illetékes járási vezetőség, sőt a zárszámadás alkalmával ezt részletesen kell ismertetni a tagsággal. Ugyanis az egyszerű termelőszövetkezeti tagok nem értik meg, ha csupán azt mondja el a könyvelő: a passzíva ennyi, az aktíva meg ennyi. De azt megértik és ellenőrizni tudják, ha ismertetik velük, hogy mennyi gabona, takarmány stb. termett egy esztendőben, mennyivel növekedett az állatállomány és a termelt értékeket mire fordították. A tanfolyam részvevőinek nagy segítséget nyújtott az oktatás. Többen kijelentették: most már bátran vállalják a zárszámadás elkészítését, ha visszatérnek termelőszövetkezetükbe. .A „Mentsétek meg a gyereket!” elnevezéssel működő mozgalom Bécsben tartott sajtóértekezletén bejelentették, hogy jelenleg körülbelül ezer, szüleitől eltávozott magyar fiatalkorú tartózkodik ausztriai gyermektáborokban. A sajtóértekezleten biztosították az újságírókat arról, hogy azokat a fiatalkorúakat, akik kívánják, haladéktalanul átadják a magyar konzulátusnak. Ilyen esetek csakugyan előfordulnak, bár a magyarellenes uszító propaganda hatása alatt álló gyerekek csak nehezen szánják el magukat ilyen határozott lépésre. A disszidált fiatalkorúak között sok 14, 12, sőt 9 éves magyar állampolgár is van. Nemcsak az érvényes jogi előírásokkal, hanem a józan ésszel is ellenkezik, hogy ezek a gyerekek idegen környezetben maguk döntsenek további sorsukról. A humanizmus legelemibb törvényei követelik, hogy az Ausztriába szakadt magyar gyerekeket minden további huza-vona nélkül küldjék haza szüleikhez. Malinovszkij a Szovjetunió honvédelmi minisztere A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Mali- novszikijt, a Szovjetunió mar- sallját kinevezte a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Zsukovot, a Szovjetunió marcaliját felmentette a Szovjetunió honvédelmi miniszterének tisztsége alól. (TASZSZ) Ciráti találkozót rendezett a Pest megyei kisiparosok részére a Hazafias Népfront A Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége q KISZÖV és a KIOSZ szombaton este nagyszabású bállal egybekötött baráti találkozót rendezett a Pest megyei magánkisáparosok és kisipari szövetkezeti tagok részére. Szabó Károly, a megyei tanács vb-elnöke mondott ünnepi beszédet, majd a KIOSZ művészeti együttese adott műsort. A párt, a tanács, valamint a népfront Pest megyei vezetőd és a kisiparosok ezután a késő esti órákig barátién elbeszélgettek. Száznegyvenezer forint Az új iskolai tanévben jól és kitartóan takarékoskodnak a Pest megyei általános és középiskolás diákok. így érték el szeptember végéig a csaknem 140 000 forintos megtakarítást. A jó eredmény eléréséből az alábbi iskolák vették ki részüket: A kis létszámú iskolák között a Nagykőrös határában levő Hangács dűlői iskola tanulói mindenkit megelőznek átlagos 66.39 forintos megtakarításukkal. Eredményükkel az egész országban első helyre kerültek. Az abonyi Balihás-parti iskolánál 23,80, Lóréven 19,56. Ső- reg pusztán 10 84, Érd. Bertfa-pusz- tán pedig 10,50 forint a pajtások átlagos betétje. A középlétszámú iskolák között az őrszen tmiklósi vezet, itt egy-egy gyermek 9,95 forintért vásárolt takarékbélyeget. A kocséri Gábor Áronról elnevezett iskolában 8,20, Vácszent- lászlón 5,66, Tahi- tótfalun 5,23 forint az átlagbetét. Viszonylag kevés nagy létszámú iskolája van a megyének, ezek közül kettő ért el jelentős eredményt. Cegléd- bercelen 5 60, Budaörsön a fiúiskolában 5.12 forint az egyéni eredmény. I Gyönyörű környezetben, modem házakban laknak az egyetem oktatói, hallgatói llllltlf llllttlltlllllllltllltllflllllllllllllllllllllltllt MlllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlIIIUIIIIIIilllifiif |H|y||M|||||||||||||||||||||||||||||||^i Ezer magyar gyerek van még osztrák lágerekben