Pest Megyei Hirlap, 1957. szeptember (1. évfolyam, 105-129. szám)
1957-09-05 / 108. szám
1957. SZEPTEMBER 5. CSÜTÖRTÖK "‘K&Cirlap 5 Néhány szó a termelő- szövetkezetek előlegosztásáról Előre nehéz lenne pontosan megmondani, milyen eredménnyel zárják a megye szövetkezetei az 1956/57-es gazdasági évet. Annyit azonban mondhatunk, hogy a termelő- szövetkezetek többségében nem fog csalódni a tagság. S hogy minél több szövetkezetben így legyen, szóvá teszünk egy dolgot, amely jó néhány tsz-ben veszélyezteti az őszijövedelmet: a túlzott előlegosztás. A munkaegység-előleg célja, hogy egész évben jövedelemhez, helyesebben pénzhez jus- son a tagság. Az alapszabály lehetővé teszi az előlegosztást, de szabályozza is, az egy-egy munkaegységre kiosztható mennyiséget. Ez nem lehet több, mint a munkaegységre betervezett jövedelem 50—60 százaléka. Tehát egy olyan szövetkezetben, ahol 50 forintra tervezték a munkaegység értékét, ott előlegként legfeljebb 25—30 forintot, vagy eny- nyi értékű terményt adhatnak. Ezzel szemben mit lehet tapasztalni jó néhány termelő- szövetkezetben? Lássunk csak néhány példát: a csemői Uj Elet Termelőszövetkezetben az egy-egy munkaegységre betervezett pénznek 79 százalékát előlegezték. A kőröstetétleni Dózsa Tsz-ben 180 százalékra előlegezték a tagokat. S nem egy olyan szövetkezet is van, ahol a közös állománynak nem hagytak elegendő, takarmányt, azzal a számítással: majd kerül a kukoricából. Nem vagyunk ellenségei az előlegezésnek, mert fontos ez a szövetkezet gazdálkodásában. A helyes előlegezés növeli a tagság munkakedvét, javítja a munkafegyelmet, az előlegezéssel be lehet kapcsolni a családtagokat is a szövetkezet munkájába. Amennyire előnyös a helyes mértékű előlegezés, legalább annyira káros, ha azt túlhajtják. Milyen hibák származhatnak ebből? Tudni való, hogy a tsz-ben a jövedelem a' szövetkezet gazdálkodásán múlik. Egy-egy tag részesedését az év végén munkája szerint kapja. Ha év közben sok előleget vesznek fel, úgy az év végén nem kerül kiosztásra semmi, vagy csak kevés termény és pénz. De áz is előfordulhat, hogy a szövetkezeti tagnak kell visz- szafizetnie a pénztárba. Ilyenkor a tagok azt vetik a vezetőség szemére: „Hát azért dolgoztunk egész évben, hogy nem kapunk semmit?’’ Hiába a magyarázkodás, az érvelés. A tagság ugyanis elsősorban azt tartja jövedelemnek, amit egyszerre, az év végén kap. Amit pedig kaptak, azt már felélték. Hogyan tartsanak ilyenformán ki a következő gazdasági évben, tartalék nélkül? — Sajnos -r— sok gyakorlati példa mutatja — előfordul olyan is, hogy a túlelőlegezett tag az őszi betakarításban nem vesz részt, hanem inkább elmegy napszámba. Ilyenkor úgy számol, hogy a szövetkezetből már úgysem kap semmit. Az ilyen tagok nagy kárt okoznak a termelőszövetkezetnek. De tovább is lehet sorolni a túlelőlegezés káros következményeit. Vajon hogyan fizeti vissza az államnak tartozását az olyan tsz, mint pl. a kere- pesi Kossuth? Az elszámolási számlájukon egy fillér sincs, ugyanakkor „zsebből” 103 000 forintot előlegeztek a tagságnak. A szentendrei Április 4 Tsz elszámolási számláján csupán 756 forint van. A különböző vállalatok 325 716 forintot követelnek tőlük a bankon keresztül. Oda viszont nem fizetik be az értékesítésből származó pénzt, hanem amikor megkapják, azonnal kiosztják. A csobánkai Űj Élet Tsz 116 993 forintot osztott ki hasonló alapon, s nekik is „sorbanállásuk” van. Az ilyen cselekedet, akárhogyan is vesszük, semmiképp sem becsületes. Valahogyan így fest a dolog: segítsen csak az állam, majd mi elköltjük a pénzt. De hogyan tud az állam segíteni, ha az esedékes hiteleket nem fizetik vissza? Az említett szövetkezetek akarva, akaratlanul megakasztják a fejlődést. A közös alap növelésére ugyanis ilyenformán nem jut pénz. Az állatállomány átteleltetésére sem marad takarmány, tehát csökkentik az állatlétszámot. így csupán az adósság növekszik. Erről meg tudvalevő, hogy nem vonzza az egyénieket, elriasztja a belépéstől. Érvényt kellene szerezni uz alapszabály pontjainak valamennyi termelőszövetkezetben. Ezt követeli mind a tagság, mind pedig a szövetkezeti mozgalom érdeke. Mihók Sándor Egyenletes termelést a Pilisi Szénbányában A Pilisi Szénbánya Vállalat dolgozói jó eredményt értek el az alkotmánynapi és a bányásznapi felkészülés során, de munkájuknak van egy szépséghibája. Amíg augusztus 17-én 113, 18-án 110 vagon szenet termeltek, az ünnep után, augusztus 21-én már csak 105 vagon szenet küldtek felszínre. Ez után a bányásznapig fokozatosan javult a termelés. Augusztus 27-én 115, 30-án és 31-én már 125 vagon szenet adott a bánya. A bányásznap után ismét a régebbi, augusztus 16-i szintnél tartanak. Szeptember 2-án 100, 3-án 103 vagon szenet termeltek a pilisi bányászok. Az igaz, hogy a szénmező változása és a munkaviszonylati változás is befolyásolja a termelés alakulását, de ilyen nagymértékű hullámzásnak mégsem szabadna lennie. Semmi szükség nincs arra, hogy különböző ünnepek alkalmával ugrásszerűen emelkedjék, majd ezt követően ismét visszaessen a termelés, mint a múltban volt, hogy a termelés emelése érdekében elhanyagolták a fenntartást, ami aztán a további munka rovására ment. Sokkal értékesebb lenne a Pilisi Szénbánya Vállalat eredménye, ha a bányásznapi felkészülés során csak tegyük fel 107 vagonos napi teljesítményt ért volna el, de ezt követően a fenntartási munkák elvégzésével párhuzamosan egyenletesen emelkedne a felszínre küldött szén mennyisége. Kétezer forintot keresett az „élelmes" agronómus az erdőtelepítésen Múlt év tavaszán elhatározták a zsámbéki Rákóczi Tsz- ben, hogy erdősavakat telepítenek. A munka meg is kezdődött, eközben azonban 13 hold erdősáv kikerült a tsz területéről az egyéni gazdák földjeire. Igriczi László, a tsz agronó- musa az erdőgazdaságtól kapott szóbeli engedély alapján az erdösávokat kiadta megművelésre az egyéni gazdáknak. Az erdőigazgatóság azonban arra nem hatalmazta fel Ig- riczit, hogy holdanként ezért az egyéniektől 200 forintot vegyen fel. Ez egyáltalán nem zavarta őt és minden egyéni gazdától 200 forint „felügyeleti díjat“ szedett be, melyről sem nyugtát, sem hivatalos írást nem adott. A furfangos ügy kitudódott és most csalás miatt eljárás indult Igriczi ellen. Szeptember 7-től 15-ig rendezik meg a hagyományos balatoni borhetet A Balatoni Intéző Bizottság a hagyományos balatoni borhetet az idén szeptember 7-e és 15-e között, szőlő-, bor- és gyümölcskiállítással egybekötve rendezi meg. A borhetet egy időpontban, de két különböző helyen: Balatonfüreden és Balatonföldváron tartják. A borhét és a vele kapcsolatos kiállítás nem kizárólag helyi jellegű: részt vehetnek más történelmi borvidékek állami, cél-, tan- és kísérleti gazdaságai, termelőszövetkeze, tei és kiváló egyéni, termelői is. A kiállítók termelvényei- ket árusíthatják. A borhéttel kapcsolatban Balatonfüreden szeptember 7-én és 8-án, Balatonföldváron pedig szeptember 15-én szőlőtermesztési és borászati ankétot is rendeznek. Piába úton a „ Cyrano" A Késes és Köszörűs Kisipari Szövetkezet a Diadal, Omega és Spartacus borotva- pengék után rövidesen megkezdi a Cyrano elnevezésű pengék gyártását is. A szövetkezet most több száz darabot adott, ki próbaborotválkozásra. Ha a döntés kedvező lesz, a szövetkezet megkezdi a Cyrano sorozatgyártását. Az új penge éra körülbelül két forint lesz. Kiválóan dolgoznak Látogatás a Váci Autójavító Vállalatnál Szabó Sándor, a vállalat igazgatója fogad. Kérdésünkre elmondja hogy a vállalatnak mindössze csak 90 dolgozója van, de mind becsülettel dolgozik. Az ellenforradalom idején a vállalatot 110 000 Ft veszteség érte (amit az ellenforradalom helyi vezetői elherdáltak). A vállalat dolgozóinak szorgalma következtében a veszteség felét már pótolták s azon igyekeznek, hogy év végére a vállalat veszteség nélkül zárjon. Autó karambol után — Sok munkánk van — mutat az udvaron parkírozó autóroncsok felé — naponta érkeznek karambolozott, összeroncsolt autókarosszériák, amit mi varázsolunk újjá, széppé. S amint végignézzük az elkészült autók külsejét, csodálkozva látjuk, hogy szinte megújulva kerülnek ki a szakemberek kezei közül a „halálraítélt” autók. A vállalatnak 26 különböző szakmájú dolgozója van, s a sokrétű munka meg is hozza gyümölcsét. Az ellenforradalom óta megszilárdult a munkafegyelem, a tervteljesítés havonta emelkedik s a dolgozók szorgalmát figyelve biztosak lehetünk abban, hogy év végén ez a kis vállalat is nyereséggel zár. Meglátszik a vállalat munkája... Országszerte törik a dohányt Az Élelmezésügyi Minisztérium dohányipari igazgatóságán szerzett értesülés szerint országszerte törik már a dohány „derékleveleit”, sőt egyes helyeken már befejezéshez közeledik a munka. A korábban palántázott ültetvényeken a „hegylevelek” is érnek, a gyűjtést megkezdték. Az eddigi próbatörések általában jó eredménnyel biztatnak. Bár az augusztus végi esős, hűvös időjárás nem kedvezett a dohánynak, a mostani száraz, napfényes idők érlelik a leveleket, jó feltételeket biztosítanak a szárításhoz. A száraz aljlevelek válogatása, csomózása a legtöbb vidéken megindult, s a beváltás is elkezdődött. I hírlap RÁDIÓMŰSORA I Szeptember 9-15-ig Állandó müsorszamok: Kossuth-rádió: 4.30-8.00-lg: Zenés műsor. Közben: 4.35: Hír- I = összefoglaló. — 5.00: Falurádió. - 6.30: Pillanatfelvétel. — 7.00: | § Hírek. — Időjárásjelentés. - 7.45: Naptár. — 8.00: Müsorismerte- | | tés. — 8.08: Technikai szünet. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjá- | I rásjelentés. - 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásié- g | lentés. - 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 20.00: Esti krónika, g = Időjárásjelentés. - 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Hírek. I | Időjárásjelentés. — 0.40: Himnusz. Utána: Vlzjelzőszolgálat. Petöfi-rádió: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Torna. 1 | — 6.55: Színházak és mozik műsora. — 7.40: Falurádió. - 8.00: | g Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárásjelentés és vízállásjelentés. I | — 19.00: Hírek. - 21.00: Hírek. - 23.00: ’Műsorzárás. niiiinmmiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiumiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiimimiimiiinuiHmiiiiumiiiiminiiiim? HÉTFŐ. SZEPTEMBER 9. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Bulgáriáról kicsinyeknek. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Dalok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Verbunkosok. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.10: Heti zenés kalendárium. — 14.20: Mit hallunk az Ifjúsági rádióban? — 14.30: Úttörő híradó. — 14.50: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.40: Operettrészletek. — 16.10: Zongoramuzsika. — 16.40: Berzsenyi-mondák Niklán. — 16.50: Rosemary Cloney énekel. — 17.15: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: Tánczene. — 18.10: Operettrészletek. — 18.30: Dokumentumok az októberi események ellenforradalmi jellegéről. — 19.00: Könnyű melódiák. — 19.52: Jó éjszakát gyerekek. — 20.20: Az operaszínpad csillagai. — 21.03: Sárgul már a kukoricaszár. — 22.20: Szimfónikus zene. — 23.25: Zenei műsor. — 0.10: Máthé Jolán és Béres Ferenc népdalokat énekel. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz népdalok. — 14.40: Erkel Ferenc operáiból. — 15.40: Részlet Dimov: A dohány című regényéből. — 16.00: Könnvű fúvószene. — 16.30: Külpolitikai kalauz. — 16,40:' Zenekari hangverseny. — 17.40: özvegy legények tánca. Ady Endre verséről beszél Földessy Gvula. — 18.00: Népi muzsika. — 19.05: Francia nyelv- tanfolyam. — 19 15: Tenger, hatalmas tenger. — 20.15: Tánczene. — 21.05: Művészlemezek. —. 21,40: Láttuk. hallottuk. — 22.90: Verbunkosok. . KEDD. SZEPTEMBER 10. Kossuth-rádió: 8.10: Néni táncok. — 8.40: Indulók. — 9.00: Ottörö híradó. — 9.20: Esik az eső. Zen^s műsor. — 9.44: A Gyermekrádió műsora. — 10.ft): Beszélgessünk a könyvteriesztésfől. —10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A csendháborító. Regényrészlet. — 11.20: Aiándékműsor. — 12.10: Könnyű melódiák. — 13.00: Szikii György Versei. — 13.10: Operarészletek. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: A Gvermekrádió műsora. —- 15.00: Sakk-matt. — 15.10: Népdalok. — ls.io: A Gyermekrádjő műsora. — 16 50: Angol zene. —• 17.15: Tanácsaink életéből. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Véleményt kérünk. — 18.30: Vidám hangszerszólók. — 18.45: A rádió ipari rovata jelenti. — 19.05: Tánczene. — 19.34: A nyaklánc. — 19.54: Jó éjszakát gyerekek. — 20.25: Könnyű zene. — 20.45: Népszerű operettnyitányok. — 21.00: Gyermeknevelés. — 21.15: Beszélgetés Sugár Rezsővel. — 22.15: Petőfi Sándor szerelmes verseiből. — 22.35: Kamarazene. — 23.35: Hanglemezek. — 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Operettrészletek. — 15.00: Szelényi István: 40 kis előadási darab. — 13.35: Nagy Zoltán versei. — 15.50: Nemzetközi kérdések. — 16.00: Opcrarészle- tek. — 16.50: Részlet Gárdos Mária önéletrajzából. — 17.00: Szórakoztató muzsika. — 17.30: A rádió nyári szabadegyeteme. — 18.00: Fúvós zene. — 18.30: Deák Agnes hegedül. — 19.05: Orosz nyelvtanfolyam. — 19.15: Dávid Gyula és Szabó József népdalfeldolgozásaiból. — 19.45: Műszaki krónika. — 20.00: Könnyű zongoramuzsika. — 20.25: Tovább a megkezdett úton. — 20.40: Az Udvardy kamarakórus énekel. — 21.05: Verbunkosok, népdalok. — 21.40: Krúdy Gvula két elbeszélése. — 22.00: Tánczene. SZERDA. SZEPTEMBER 11. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A rádió nyári szabad- egyeteme. — 9 30: Verbunkosok. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Kamarazene. — 11.00: Szovjet könnyű zene. — 11.30: Kórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.10: Operettegvve- legek. — 13.40: Illés Béla elbeszélése. — 14.00: Népek zenéle. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: Ifjúsági műsor. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.45: Mexikói dalok. — 16.10: Szfv küldi szívnek szívesen. — 17.00: Egy ..cenzor” naplója. — 17.15: Zenei műszavak nvomában. A polonaise — 18.10: Hallgatóink legkedvesebb lemezeiből. — 18.45: Ahogv a mérnök látta. — 19.00: Múltszázadi nő- taszerzők. — 19 52: Jó éjszakái gyerekek. — 20.20: Tánczene. — 20.35: Tudományos híradó. — 21.10: Robert Casadesus zongorázik. — 1 22.20: Sporthírek. — 23.00: A mikrofon előtt: Reményi Sándor. — 23.40: Magyar nóták. — 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.20: Néger mesék, dalok, történetek. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Magyar szerzők könnyű muzsikája. — 16.30: Operaáriák. — 16.50: Szovjet költők versei. — 17.05: Aján- dékmüsor. — 18.20: Kodály és a magyar vers. — 18.50: A Gyermekrádió műsora. — 19.05: Francia nyelvtanfolyam. — 19.15: Fúvóshangverseny. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Kamarazene. — 21.05: Operarészletek. — 21.30: Lehoczky Éva énekel. — 21.50: Erkel Ferenc szülővárosában. — 22.00: Könnyűzenei hangverseny. CSÜTÖRTÖK. SZEPTEMBER 12. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Könyvismertetés. — 10.40: Pintér Margit énekel. — 11.00: A csendháborító. Regényrészlet. — 11.20: ifi. Magyart Imre és zenekara látszik. 12.10: Operarészletek. — 12.55: A magyar esszé klasszikusai: Pé- terffy Jenő. — 13.15: Könnyű zene. — 14.00: Szegedi emberek. Irodalmi műsor. — 14.40: Kórusok. — 15.20: Délszláv népballadák. — 16.10 Népi együttesek műsorából. — 17.00: A magyar Ipar a brüsszeli vásáron. — 17.10: Heti hangversenykalauz. — 18.10: Könnyű zene. — 18.45: Mi a fejlődés? — 19.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.54: Jó éjszakát gyerekek. — 20.25: Viharos éjszaka. — 21.30: Sárgul már a kukoricaszár. — 21.35: Zenei műsor. — 22.15: Tánczene. — 22.30: Emberek között. — 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Katonadalok. Petöfi-rádió: 14.20: Operarészletek. — 14.50: Fúvósindulók. — 15.-10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Tánczene. — 15.53: Rachmaninov: IV. zongoraverseny. — 16.20: Fiatalok zenei újságja. — 17.10: Uj sikerek útján: a sztyeppe kivirágzik. — 17.25: Operett- és filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.30: Händel: a- moll szonáta. — 18.45: Kaffka Margit: Az asszonyok ügye. — 19.05: Orosz nyelvtanfolyam. —19.15: Falusi énekesék és együttesek énekelnek. — 19.45' Mesél a Vigadó . . . — 21.05: Sporthíradó. — 21.20: Verbunkos muzsika. — 21.50: Dr. Lukács László főorvos előadása a Heine-Medin utókezelésérő!. — 22.00: cmerafinálék. — 22.45: Szilézia erdei. Versek. PÉNTEK. SZEPTEMBER 13. Kossuth-rádió: 8.10: János vitéz. Részletek. — 8 50: Népdalfeldolgozások. — 9.1D: Balettzene. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Fúvós zene. — 11.00: Két sétabot története. — 11.30: Stomfal Károly orgonái. — 12.10: Déli muzsika. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Magyar nóták. — 14.00: Úttörő híradó. 14.20: Operarészletek. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.40: Lidia Melnyi- kova énekel. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: Tíz perc a bíróságon. — 17.00: BimszkijKorszakov. — 18.10: Népszerű melódiák. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Nagy együttesek műsorából. — 19.40: Sporthíradó. — 19.52: Jó éjszakát gyerekek. — 20.20: Francia tánczene. — 20.48: Szerzői est Gellért Oszkár 75. születésnapján. 21.53: Zenekari hangverseny. — 23.13: Medgyaszay Vilma és Nemé- nyi Lili énekel. — 0.10: Kodály: Szonáta. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű zene. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Móricz Zsigmond Gömörben és Kerepesen. — 16.00: Csajkovszkij: Olasz capriccio. — 16.15: Kórusok. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.00: Népdalok. — 17.30: Regény- részlet. — 17.55: Tánczene. — 19.05: Operettek. — 19.45: Bartók összes kórusművei. XI. — 20.00: Verdi est. — 20.50: Népdalcsokor. — 21.05: Mary Ford énekel. — 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 21.30: Blaháné legszebb- dalai. — 22.00: Operettest. SZOMBAT. SZEPTEMBER 14. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Úttörő híradó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Két Strauss-keringő. — 10.10: Régi magyar operettek. — 11.00: A csendháborító. Regényrészlet. — 11.20: Hangszerszólók. — 12.10: Cigányzene. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Művészlemezek. — 14.20: A Gyermek- rádió műsora. — 14.40: Keringők. polkák. — 15.00: Magyar nóták. — 15.25: Kórusaink életéből. — 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. — 16.15: Zenés hétvége. — 17.00: Egy kisfiú naplójából. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Opera- és operett- hangverseny. — 19.52: Jó éjszakát gyerekek. — 20.25: Vidám Irodalmi műsor. — 21.40: Sporteredmények. — 22.15: Hanglemezek. Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. — 15.00: Kamarazene. — 15.25: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.30: Wag- ner-muzsika. — 18.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.40: Ungár Imre zongorázik. — 19.05: Tánczene. — 19.40: A Loire völgyétől Párizsig. — 20.00: Puccini: Bohémélet Operaismertetés. — 21.05: Népdalest. — 21.30: Lányok, asszonyok. —» 21.50: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP. SZEPTEMBER 15. Kossuth-rádió: 8.10: Sárgul már a kukoricaszár. — 8.20: Népdalcsokor. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Ifjúsági műsor. — 10.50: Tinczene. — 11.25: Zenekari hangverseny. — 12.10: Hétvégi jegyzetek. — 13.05: Magyar nóták. — 13.40: Séta az Állatkertijén. — 14.00: Szfv küldi szívnek szívesen. — 14.35: Zenekari muzsika. — 15.15: Hét nap a külpolitikában. — 15.30: A műsort összeállította Kisfaludy Stróbl Zsigmond. — 16.30: Yves Montand énekel. — 17.10: Kincses kalendárium. —18.00: Tánczene. — 19.10: örökszép melódiák. — 19.54: Jó élszakát gyerekek. — 20.10: Köznapi dolgokról. — 20.20: Közvetítés a Majakovszkij színpadról: Maya. — 22.10: Toto- és lóversenveredmények. — 22.30: Hanglemezek. — 23.00: Népdalok. — 23.30: Bartók: VI. vonósnégyes. — 0.10: Éji zene. Petöfi-rádió: 8.00: Régi muzsika. — 8.30: Evangélikus vallásos félóra. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Aiándékműsor a gyermekek kívánságára. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Térzene. — 11.20: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.20: Johannes mester vétke. — Theodor Strom: Aquis Submersus c. regényének rádióváltozata. — 13.00: Művészlemezek. — 14.15: Az üvegcsengő. Mesejáték. — 14.55: Operarészletek. — 15.50: Rádiójáték Puskin életéből. — 16.50: Verses, zenés műsor. — 18.00: Gellért Lajos emlékeiből. — 18 20: Részletek Händel Saul c. oratóriumából. —• 19.00: Tánczene. — 19.40: Filmzene. — 20.10: Beethoven zongoraszonáták. — 20.50: A magyar költészet filozófiai verseiből — 21.10: Közvetítés a Baross-kávéház étterméből! — 22.00- Zenekari hangverseny. (A Rádió a műsorváltoztatás j<P gát fenntartja.)