Pest Megyei Hirlap, 1957. szeptember (1. évfolyam, 105-129. szám)
1957-09-03 / 106. szám
Haltörzskönyvezés a Kiskunsági Állami Gazdaságban Csaknem 40000 mázsa vetőmag A Kiskunsági Állami Gazdaság haltenyésztőjének, Daub- ner Sándornak, sikerült meg- ialálnia a tökéletes eljárást a halak törzskönyvezésére. A hal bognártüskéjére négy-hat milliméter hosszúságú alumí- niumlemezt erősít, a lemezeket különböző színekre oxidálják, így minden törzset más-más szín jelez. Mindén egyes törzsnek külön kis ívótava van, s az ezekben kitenyésztett halakból a standard fölöttiek kerülnek törzskönyvezésre. Az új eljárás jelentős azért, mert így a kül- és belföldi kereskedelemben egyaránt keresett nagy termelő- képességű tükörpontyot tenyészteni tudják. A Kiskunsági Állami Gazdaságnak 410 hold halastava Iran. Ponty-, harcsa-, süllő-, fcompó-állománya 15 vagon, ebből 10 eladásra kerül, a megmaradó öt vagon pedig Senyészhal. A törzskönyvezés adta új lehetőségekkel jövőre ez az állomány már jelentősen megnövekszik. Az idén nem panaszkodhatnak arra az egyénileg dolgozó parasztok és a termelőszövetkezetek tagjai, hogy nem maradt meg a vetőmagjuk. Jó termést takarítottak be s ha ehhez még azt is hozzászámít- ] juk, hogy megszűnt a begyűj- j tés, bőven marad gabona a raktárakban és a padlásokon. j Ennek ellenére államunk jelentős támogatást nyújt a termelőszövetkezeteknek és dolgozó parasztoknak, hogy minél jobb magot vethessenek. Az esős idő miatt ugyanis — az a tapasztalat —, csökkent a magvak csírázóképessége. A megye termelőszövetkezetei 5415 mázsa harmadfokú búza, 1861 mázsa harmadfokú rozs és 4258 mázsa harmadfokú őszi árpa vetőmagot kapnak. Az egyénileg dolgozó parasztokat ugyancsak harmadfokú vetőmagokkal látja el államunk, ők 15 172 mázsa búzát, 9800 mázsa rozsot és 1500 mázsa őszi árpát igényeltek. A jóminőségű vetőmagok leszállítása a községekbe rövidesen megtörténik és csere útján kapják meg azok a dolgozó parasztok, illetve termelőszövetkezetek, akik azt igényelték. Aprómagvak cséplése kombájnnal A mezőgazdasági munkákban mindig nagy fontosságú volt az aprómagvak, a lucerna, vörösheremag betakarítása. Nagy gondot, figyelmet kívánt, s ezért mindig kézikaszával vágták le, s külön cséplőgéppel csépelték. Moist a Bábolnai Állami Gazdaság főmérnökének újítása szerint bizonyos szerkezeti átalakítással lehetővé vált az aprómag-betakarítás kombájnnal. Az új eljárás előnye, hogy az eddigi nagyszámú munkás helyett mindössze három személlyel, egy menetben el lehet végezni a kaszálást, cséplést, zsákolást. Az új módszer sikeres bemutatása a Kiskunsági Állami Gazdaságban zajlott le több mint száz állami gazdaság gépészeti és agrotechnikai küldöttei előtt; Az ünnepség egyik legkiemelkedőbb és legünnepélyesebb pillanata: a munkás-paraszt találkozó résztvevői megkoszorúzzák a ledöntött, de a már újra felállított szovjet hősi emlékművet PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! I. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM ára 50 fillér 1957. SZEPTEMBER 3. KEDD A PILISI BÁNYÁSZOK ÜNNEPÉN A pilisi bányászok kitüntetettjeinek egy csoportja- Jobbról a harmadik Roska Péter elvtárs, a pártbizottság titkára, Népköztársasági Érdeméremmel kitüntetve. Balról a második Papp József vájár, Szolgálati Érdeméremmel kitüntetve Már szombaton megkezdődött a bányásanapi ünnepség, a pilisi szénbányában a hűségjutalmak kiosztásával. Lent a bányában azonban még folyt a munka és vasárnap hajnalig a vállalt 500 tonna terven felüli szén helyett 1120 tonnát küldtek felszínre. Vasárnap már kora reggel készülődtek az ünnepségre az István-afcna alatti ligetben. Az árusító sátrakban várta a vevőket a sok textília, rádiók és egyéb villamossági cikkek stb. Szerelték a körhintát. Lassan gyülekeztek a bányászok. Eljöttek az asszonyok és a gyerekek is. Tíz óra körül már benépesült a tér. Megkezdődött a vásárlás. Ki karórát, ki bőrkabátot, szőnyeget, kerékpárt, játékot vásárolt. De népes volt az italmérő sátor környéke is. Fél tizenegykor megkezdődött az ünnepély. Márton Géza, a Nehézipari Minisztérium munkaügyi főosztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Ezután a kitüntetések kiosztására került sor, majd megjutalmazták a 40, illetve 25 éves szolgálati idővel rendelkező bányászokat. Az ünnepély végén felolvasták a szentendrei TÜZÉP-vállalat dolgozóinak táviratát, melyben üdvözlik a bányászokat és vállalják, hogy egy bányász- ház felépítéséhez szükséges anyagot bocsátanak a vállalat rendelkezésére. Márton Géza beszédéből: A nagygyűlés szónoka a szénbányászat munkájáról szólva többek között a következőket mondta: — Kormányunk bányászpolitikáját érezhetik pilisi dolgozóink, hiszen üzemük fejlesztéséhez az állam eddig 40 millió forint beruházást adott. Ebből az összegből biztosítottuk a 100 vagon fölé emelkedő termelést, de jutott belőle 2 nagyobb fürdőre és arra is futotta, hogy a lakótelepet rendezhessék. Felépült 20 szolgálati lakás, legényszálló, üzemi konyha, kultúrház, orvosi rendelő. A telepen bevezették a vízvezetéket. Nagy támogatást kaptak ezenkívül dolgozóink saját kezdeményezésű építkezésekhez is, hiszen eddig 60 bányász saját házat épített a pilisi medencében. Bizton számítunk rá, hogy az üzem termelése még fokozódik. A hároméves tervben ennék reményében a vállalat részére 12 milliós beruházást biztosítunk. Tovább javítjuk a lakásviszonyokat. Űjabb 80 szolgálati lakást építünk, és folytatódik a bányász saját ház akció is. A hároméves terv során elkészül az altárói fürdő. A vállalat eredményeiről szólva elmondotta, hogy: a legfőbb számok tekintetében dicséret illeti a bányászokat, mert 1956 III. negyedéhez viszonyítva 1957 II. negyedében 102,56, július, augusztusban pedig 105,7 százalékos eredményt értek el. Az alkotmány ünnepe tiszteletére és a bányásznapra vaíó felkészülés során is szép eredmények születtek. A vállait 500 tonna szén helyett ma hajnalig 1120 tonnát küldtek terven felül a felszínre. Augusztus 1-től 20-ig 101,3 százalékra teljesítette felemelt tervét a vállalat. A bányásznapi őrség ideje alatt, augusztus 21-től augusztus 31-ig 108,7 százalékos eredményt ért el. A legjobb bányászok és brigádjaik, Dékány Rezső 132,4, Kővár Gyula 128,6, Peiler János 124,9 és Posztos János 121,1 százalékos eredményt értek el. Az eredmények mellett a hibákat is szóvá tette: — Baj van a munkafegyelemmel. A múlt évi 0,2 százalékos igazolatlan hiányzás 0,5 százalékra emelkedett. Ez is oka annak, hogy a vállalat összüzemi teljesítmé- nye állandóan emelkedik ugyan, de ennek ellenére még ma sem érte el az 1956. »III. negyedévi teljesítményt. — Az eredmények értékelése egyben megadja a vállalat előtt álló legfontosabb feladatokat is. A kedvezően alakuló produktív teljesítmények mellett nagy gondot kell fordítani a műszak-arányok helyes kialakítására, hogy ezzel tovább emelkedhessek a termelékenység. Román növényvédelmi szakemberek érkeztek Magyarországra Romániából növényvédelmi j szakemberekből álló három-j tagú küldöttség érkezett Ma- j gyarországra. A küldöttség! tagjai: Juon Keis növény- j termelési főigazgató, Gheorghe I Constantinescu, a román nö- j vényvédelmi igazgatóság veze- é tője és Andrei Floruciu véde- j kezési körzetvezető. A küldött- j ség egy hetes magyarországi \ tartózkodása alatt a magyar [ növényvédelmi szervezet mű- | ködését, különösen pedig az i amerikai burgonyabogár irtá- ] sának módszereit tanulmá- ! nyozza. • __________ T árgyalások ai MTI és a DPA körött kölcsönös hírtájékoztatásról Az MTI és a DPA (Deutsche Presse Agentur) nyugatnémet hírügynökség budapesti tárgyalásain előkészítette a két hírügynökség kölcsönös hír- tájékoztatását. A tanácskozásokon az MTI vezetői, valamint dr. Weynen, a DPA hírügynökség igazgatója és Fritz Sänger főszerkesztő vettek részt. A záró-megbeszélésekre Hamburgban kerül sor, amely után a szerződés hatályba lép. JÓ A KENDERTERMÉS A. Földművelésügyi Minisztérium termésbecslése szerint az idén jó kendertermés várható. A korán elvetett' növény szépen kelt és a bőséges csapadék, majd a júniusi meleg hatására erőteljesen fejlődött. Bár jégverés és egyéb károsodások miatt a bevetett terület mintegy 6 százalékán kipusztult a vetés, a terméshozam» országosan mégis eléri a holdanként! 23,6 mázsát, ami mintegy húsz százalékkal nagyobb a múlt évi országos átlagnál. A jó termés következtében az összes hozam — jóllehet a bevetett terület az idén mintegy 30 százalékkal kisebb — nem lesz sokkal kevesebb a múlt évinél. A játékvásárnak a gyerekek örülnek a legjobban Az omani imám csapatai két ütközetben megverték a szultán katonáit Az omani imám szóvivője Kairóban bejelentette, hogy az imám erői Ghamrnál és Faraknál két ütközetben megverték a muszkati szultán csapatait és brit fegyvereket zsákmányoltak. A magyar ügy helyett foglalkozzon inkább az ENSZ az omani üggyel! Mi, a Csepel Autógyár asszonyai, lányai, felemeljük tiltakozó szavunkat az ötös bizottság jelentésével szemben. Követeljük, hogy vegyék le a napirendről a magyar ügyet, mivel ez a belügyeinkbe való durva beavatkozást jelenti. Az ötös bizottság jelentése nem felel meg a valóságnak; ezért a jelentésben foglaltakkal nem érthetünk egyet. Többek között a jelentés azt állítja, hogy a tűzszünet alatt csend volt az országban. Ez koholmány! Hogy csak a mi gyárunkról hozzunk fel példát: pontosan a tűzszünet alatt történt, hogy a felfegyverzett ellenforradalmárok betörtek a gyárba, leváltották a régi őrséget, s hagyták, hogy a gyárat kifosszák és kirabolják. De ez így volt az egész országban. Mi, anyák, békében akarjuk felnevelni gyermekeinket, s mi támogatjuk kormányunkat. Az ellenforradalom alatt mi szenvedtünk a legtöbbet, hiszen gyermekeinket féltettük a pusztulástól. Most, amikor országunkban kibontakozóban van a felvirágzás, akkor akarnak a nyugati imperialisták beavatkozni belügyeinkbe. Mi meg vagyunk elégedve rendszerünkkel. Ezért kérjük önöket, hogy hagyják a magyar népet békében élni, mert úgyis a magyar nép szabja meg a saját életét. Magyar ügy helyett pedig inkább az omani ügyet tárgyalják meg. Csepel autógyári asszonyok és lányok Munkás-paraszt fiatalok találkozója Monoron Jól sikerült munkás-paraszt- KISZ találkozót rendeztek vasárnap Monoron, ahol megjelentek a járás összes KISZ- szervezetei, de képviseltette magát a budapesti IX. kerületi KISZ-szervezet is, 180 ifjúval. Közel 2000 fiatal gyűlt egybe Monoron, akik kulturális és sportműsorokat mutattak be. A járás területén működő KISZ vegyeskórusok, zenekarok, népi tánccsoportok váltogatták egymást, de a próza is helyet kapott, mert szavalóversenyt is rendeztek. A munkás-paraszt találkozón megrendezett műsorszámok döntőinek eredményeit az esti órákban hirdették ki. A népi tánccsoport első díját a mag- lódiak, a vegyeskórust, a zenekari versenyt a vecsésiek nyerték. A szavalóverseny győztese a vecsési Fekete József, Arany János Walesi-bárdok c. költeményét adta elő kirobbanó sikerrel. Fekete Ascher Oszkár tanítványa, jelenleg az Egres- sy Gábor Klub tagja, ahol Jancso Adrienn színésznő vezetésével képzi magát tovább. A díjkiosztás után az ünnepség részvevői és a község lakói remekül sikerült tűzijátékban gyönyörködtek. TILTAKOZUNK! A Pest megyei földművesszövetkezetek tagjai és dolgozói a napokban röpgyűléseken és megbeszéléseken foglalkoztak az ENSZ ötös bizottságának jelentésével. Felháborodva vették tudomásul a hírt, hogy az ENSZ szeptember 10-én kezdődő rendkívüli ülésszakán a hírhedt névre szert tett, törvénytelenül kiküldött ötös bizottság jelentése alapján újból napirendre tűzték a „magyar ügyet”. Levelek, jelentések érkeznek be nap mint nap a Pest me- i gyei földművesszövetkezetek megyei központjához: 130 ezer i földművesszövetkezeti tag és dolgozó követeli, hogy az ENSZ : vegye le napirendjéről az úgynevezett magyar ügyet. Ne avatkozzanak be a mi ügyeinkbe olyanok, akik rossz- j indulattal viseltetnek hazánk és szocializmust építő népünk ! iránt. A 111 hamis, hazaáruló „tanú” rágalmazásai és hazudó. ! zásai azt a célt szolgálják, hogy megzavarják békés építőmun- í kánkat, s egyidejűleg leplezzék az imperialisták által más or- ; szágok ellen elkövetett bűnös cselekményeket. Magyarország I a mi hazánk, a mienk, akik fáradhatatlanul munkálkodunk I azon, hogy mielőbb kiheverjük a külföldről szitott ellenforra- e dalom ütötte sebeket és az így okozott károkat. Ha van ma. [ gyár ügy, akkor az teljes egészében a mi ügyünk. Úgy látszik, az ötös bizottság tagjai hazug és rágalmazó, [ alaptalan tényeket tartalmazó jelentésük elkészítéséhez nem é találtak elegendő tanút. Mi, a Pest megyei földművesszövetke- í zetek tagjai és dolgozói, 130 ezren jelentkezünk tanúnak! Hall- j gassanak meg bennünket is, mert csak mi, akik itthon marad- | tunk és átéltük azokat a rettenetes napokat, s részt vettünk az j cl lm forradalmárok által okozott károk helyrehozásában, mi I tudjuk az igazat és a valót. Ez pedig az, hogy a magyar ügy í teljesen népünk belügye, abba nincs joga senkinek sem bele- I szólni, mégha az ENSZ nevét és cégérét használják is fel. A Pest megyei földművesszövetkezetek tagjai és dolgozói Az aszódi járás múltja és jelene a számok tükrében A felszabadulás előtt mindössze negyven pedagógus tanított a járásban. A most induló új tanévben a járás pedagógusainak száma kétszáz- tizenkettő. A járás területén 1934 és 1944 között az építési szakkönyvek alapján összesen kétszáz lakóház épült. A felszabadulást követő tizenkét esztendőben a járásban épült új, többnyire két- és háromszobás lakóházak száma háromezer- négyszáztizenhárom. Ez any- nyit jelent, hogy a mintegy negyvenezer lelket számláló járásban — négy fős családokat véve alapul — a járás lakosságának mintegy negyvenhét százaléka jutott 1945 óta új házhoz. A járás forgalma 1955-ben 92 405 205 forint volt, azaz ennyi összegben vásároltak a járás dolgozói. A forgalom 1956-ban 112 290 302 forintra emelkedett. Sajnos, jelentősen emelkedett az italfogyasztás is a járás területén. Míg a lakosság 1955-ben 11 835 742 forint értékű italt fogyasztott, ez a szám az elmúlt esztendőben 15 144 539 forintra emelkedett. Egyedül Kartal és Verseg községek lakói 1956-ban 2 539 365 | forint értékű italt fogyasztot- I tak, közel kétszeresét, mint a I két község évi adója.