Pest Megyei Hirlap, 1957. augusztus (1. évfolyam, 79-104. szám)
1957-08-11 / 88. szám
1957. AUGUSZTUS. 11. VASÁRNAP Mit vár a vasárnaptól? „TANÁR ŰR KÉREM...!“ Játékvezetők az „iskolapadban" Edzőtáborozás Cegléden Gái József, a Ceglédi Vasutas Sportkör elnöke — Gazdag sportműsort tar- tank a vasutasnap tiszteletére. Az események délelőtt 11 óra- i kor a Ceglédi Vasutas—Szolnoki MÁV ökölvívó-mérkőzéssel kezdődnek meg a városi vigadóban. A sporttelep műsorát meghívásos atlétikai verseny nyitja meg. A helyieken kívül a Csepel SC—Kőbányai Törekvés, Szolnoki MÁV, Salgótarján és Diósgyőr atlétái vesznek részt a viadalon. Ezután kerül sorra fél hatkor, a Ceglédi Vasutas—BLASZ válogatott labdarúgó-mérkőzés. A fővárosi csapat néhány hónappal ezelőtt már járt Cegléden, a akkor 4:1 arányban győzött. Remélhetőleg a vasutasok ma szép játékkal rukkolnak ki. Az összeállítás a következő lesz: Kaltenecker — Magyar, Vár- konyi dr„ Pintér — Fodor, Gyikó — Kökény. Gyura, C sémái Botos, Halász. Este villanyfényes bírkózóversenyt rendezünk. Több válogatott is pályára lép a Ceglédi Vasutas »-Csepel SC összecsapás keretében. A hazaiak így állnak fel: Fábián, Kenéz, Fábri, Gál Zoltán, Ocsai, André. Forgács, Reznák. Remélem jó sportot, érdekes küzdelmeket lát majd a közönség. Jászberényi Zoltán, a Váci SE labdarúgó edzője ü— Nagy érdeklődés előzi meg A városban az Újpesti Dózsa NB I-es csapatának vendégjátékát. Tisztes eredményt, szép játékot váróik a váciaktól. A mai találkozó is az NB ll-re váló felkészülés, a csapatkeresés jegyében telik majd el. Boros, a tatai edzőtáborban tartózkodik, a következő összeállítást tervezzük mára: Kohl- mann — Jeszenszky, Neugan, Czuczor — Konrád, Bábi — Varga, Frick, Pintér, Cserve- nák, Buchnitz. Tartalék: Farkas. 1 vendégek felállítását a Vácon elhelyezett műsorhirdetmények közlik: Török — Zalai, Várhídi, Győrvári — Borsányi, Gallai — Bencsics, Göröcs, Szusza, Halápi, Szőczei (Nagy). A találkozó hat órakor kezdődik a Kosdi úti sporttelepen, előtte negyed ötkor az utánpótlás csapataik mérkőznek. Jövő vasárnap, azaz hétfőn is érdekes labdarúgó-csemegében lesz részük a váciaknak. Az NB 11. első fordulójában ugyanis a Váci SE szabadnapos és ez alkalommal csehszlovák csapatot látnak vendégül a városban. Simáit István játékvezető — Én vezetem a Váci SE— Újpesti Dózsa összecsapást. A Dózsának még nem „bíráskodtam" csupán partjelző voltam a Dorogi Bányász elleni mérkőzésükön. Nagy közönséget és sportszerű játékot vártík a mai találkozótól. Egyre-másra folynak a távúszó csúcskísérletek. Florence Chadvich, 36 éves amerikai úszónő a közelmúltban Bristolnál a La Manche Csatornának „vágott neki", s 6:07 óra RÖVID — de érdekes A Magyar Testnevelési Sporthivatal közli, hogy a III. Nemzetközi Baráti Sportjátékok moszkvai versenyein részt vett magyar küldöttség augusztus 13-án, kedden érkezik vissza Budapestre. A sportolókat a KISZ és a Testtie- velési és Sporthivatal ünnepélyesen fogadja a Nyugati-pályaudvar érkezési oldalán. A különvonat pontos érkezését a sajtóban és a rádión keresztül közlik majd. A hozzátartozóknak és az érdekelteknek külön meghívót küldenek. A noviszadi Vojvodina után a BSZK is megszakította a sportkapcsolatait a belgrádi Partizánnal, tekintettel arra, hogy a belgrádi csapat vezetősége az elmúlt időkben és nemrégen is ugyanolyan sportszerűtlen eszközökhöz folyamodott, amikor játékosokat csábított az egyesülethez, mint a Vojvodina esetében. A zágrábi vízilabda hatostorna küzdelmein résztvevő külföldi csapatok közül a román válogatott után pénteken megérkezett a Szovjetunió válogatott csapata is. Usakov edző kijelentette, hogy véleménye szerint a jugoszláv, szovjet és magyar válogatott egyformán esélyes az első hely megszerzésére, bár meglepetések is születhetnek. Chesal, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) főtitkára pénteken közölte, hogy az 1958. évi kerékpáros világbajnokságokat Franciaországban bonyolítják le. Az országúti versenyeket 20 km- es körpályán Reimsnél rendezik meg, míg a pályaküzdelmekre a párizsi kerékpáros stadionban kerül sor. alatt átért a francia partokra. Eredményével alaposan túlszárnyalta az angol Jenny James 8:29 órás teljesítményét. Chadvich eredménye azonban nem hitelesíthető, egyébként ez volt a kilencedik nemhivatalos világcsúcsa. A negyvenéves kubai Jose Cortinas kísérletet tett arra, hogy a Missisippi folyón meg- döntse a St. Louis-i John Sigmund 470 kilométeres távúszó világrekordját. Cortinas 480 kilométert akart úszni, de ez nem sikerült, 234 kilométer megtétele után feladta a versenyt. * Augusztus 28-án és 29-én kerül sor az első ízben kiírt NSZK—Ausztria válogatott öttusa viadalra. Az osztrákok már serényen készülődnek a versenyre. Érdekesség, hogy a futásra Rozsnyói Sándor akadályfutó világrekorder készíti fel az osztrákokat. ♦ Érdekes „kacsa“ kelt szárnyra Moszkvában. Az egyik „élelmes“ német újságíró leleplezte Sztyepanov és Kaskarov kitűnő magasugró eredményeinek titkát. E szerint különleges cipőben ugranak, amelynek talpa ruganyos, vastag gumiból áll. A szovjet vezetők szerint Párizsban, a főiskolai játékokon minden újságíró és fotóriporter meggyőződhet arról, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak. í Ceglédi Diákotthon. A nyárra „kirepült“ lakókat szerdá- tól-szombatig, néhány napon át idősebb diákok helyettesítették. Itt tartották a Pest megyei játékvezetők szokásos nyári edzőtáborozását. A 108 részvevő sorában vendégek is szerepeltek, Komárom, Nóg- rád és Veszprém megyei „kartársak“. A táborozás ingyenes volt, a kiadásokat a játékvezetői tagdíjakból fedezték. Gazdag műsor Gazdag, előre elkészített műsor várta a hallgatóságot. Ébresztő reggel 7 órakor (nem füttyszóra), 7,15—7,30 reggeli torna, 7,45—8,15 reggeli, 8,30— 9.20 az előző napi játékvezetés értékelése. Mi a 9,30—10,15 között beütemezett szakmai előadásra érkeztünk. Endes Lajos dr., a játékvezető és a partjelzők együttműködéséről beszélt, maid vita és hozzászólások, s egy orvosi előadás következett. RÖVID — de érdekes Az oslói nemzetközi atlétikai versenyen új világrekord született a 440 yardos gátfutásban. Az amerikai Rosh Wulbreath 50.5 mp-es eredményt ért el s ezzel átadta a múltnak a szovjet Litujev 1954-ben felállított 51,3 mp-es hivatalos világcsúcsát és a délafrikai Petgieternek nemrégen felál- litott 50.8, még nem hitelesített világrekordját. A nemzetközi teniszverseny küzdelmei során pénteken a vegyespárosban a magyar Bardóczi, Katona kettős 6:3, 6:1 arányú vereséget szenvedett a Mortimer, Becker (angol) kettőstől. Archie Moere, a félnehézsúlyú ökölvívó világbajnok szeptember 20-án lép újra szorítóba világbajnoki címe megvédéséért. Ellenfele Los Angelesben az ugyancsak amerikai Tony Anthony lesz. A rendezőség 110 000 dollár bevételre számít ezen a találkozón. Szmiszlov szovjet sakkvllágbaj- nok és Ragozin nemzetközi nagymester, a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke szombaton Bécsbe érkezett. Mindketten résztvesznek a Nemzetközi Sakkszövetség kongresszusán, amely a napokban az osztrák fővárosban kezdődik. Szmiszlovot és Ragozint a repülőtéren az Osztrák Sakkszövetség vezetői és képviselői üdvözölték. A nyugatnémet kormány megtagadta a beutazási engedélyt a magyar birkózó csapattól, amelyet a bajorországi tartományi sportszövetség hívott meg vendégszereplésre Münchenbe. Brentano külügyminiszter kijelentette az újabb vl- zummegtagadással kapcsolatban, hogy a kelet-európai országokból az NSZK-ba érkező csapatok látogatásait igen szkeptikusan fogadja. mert azok csak propaganda célokat szolgálnak. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja, Szerkeszt) a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, vm.i Blaha Lujza tér S Telefon: 843-100. 142-22», Szikra Lapnyomda, Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Hamar elérkezett az ebéd ideje. Evés előtt Simák István, aki itt is hű maradt régi foglalkozásához, a játékvezetőküldéshez, felolvasta a délutáni mérkőzések beosztását. Délutánonként ugyanis gyakorlati „előadás“ szerepelt műsoron. Két háromharmados mérkőzésre, a Ceglédi Épi- tők—Albertirsa, valamint két játékvezető-csapat találkozójára kellett „küldeni“. „Kritikus" közönség — A tábor lakói általában idegenkednek a szerepléstől — mondotta Simák István. — Ugylátszik nem szeretik az ilyen „kritikus“ nézőket. Pedig itt nem keli félni a közönségtől, nem úgy, mint az „igazi“ mérkőzéseken. Az előző napi teljesítményekről is szó került. A duna- varsányi Józsa (partjelzői: Ra- dácsi, Felszer) állta meg legjobban helyét. Fő érdeme határozottsága volt. Olykor már előbb fütyült, mint partjelzői beintettek. A legjobb „taccs- bíró“ ezen a napon a váci Mu- csi volt. Feltűnt, hogy a játékvezetők „vonalasán“ működtek, tehát a pálya hosszanti irányában futottak. „Átlósan“ nem vezetett senki. No, de nézzük csak a játékvezetői beosztást. Kormos (Tóth, Schwarcenberger); Huber (Zsíros, Magyar); Száraz (Megyeri, Kovács); Társi (Jur- csek, Müller); Felker (Bocs- kor, Kökény); Hidasi (Bakos, Krichenbaum). „Játékos" játékvezetők Étkezés alatt a játékvezetők délutáni válogatott mérkőzéséről is sokat beszéltek. A Vác vidéki együttesben többek között Bucsányi, Jakab, Vincze dr.. Ligetfalvi dr., Simák, Hu- szák, Windischmann, Vigh, Kocsis kapott helyet. Egy válogatottal is rendelkezett a csapat, Kocsis, az UTE egykori játékosa régebben töbhször öltötte magára a válogatott mezt. No és nézzünk néhány nevet az „ellenfél“ játékosai közül: Huszka. Lázár, Hegyi, Gombás, Száraz, Bende. Az ebéd mindenkinek nagyon ízlett. Általában az elszállásolással és a koszttal mindenki elégedett vöt. — Három évvel ezelőtt tartottuk utoljára Cegléden a nyári edzőtábort — mondotta Virágh Ferenc, a tábor vezetője. — A játékvezetők kérésére idén ismét itt rendeztük. Kisfaludy László dr. gondnok, s Killyéni Pál igazgató mindent megtett, hogy a „lakók“ jól érezze^ magukat. De korán van záróra... Étkezés után fürdés szerepelt a műsoron. A szomszédos strandra látogattak át a játékvezetők. Szórakozásban sem volt tehát hiány. Egyik este többen moziban voltak és hazatérve csodálkozva látták, hogy a zárórát megrövidítették. Már tíz órakor zárva volt a kapu. Néhányan az egyik földszinti kis ablakon másztak be az épületbe. Könnyen ment ez a soványaknak. Nem úgy az egyik jó húsban levő játékvezetőnek, aki beszorult az ablakot elzáró rács közé. „Húzták“ is őt emiatt.- Sokat tanultam — mondotta a diósdi Halász István. — 1952-ben vizsgáztam és azóta működöm. A tábor igen jó alkalom volt a szabályok felelevenítésére, ezenkívül a játékvezetők közötti közösségi szellem kialakítására. Igen sokán voltak olyanok, akiket eddig még nem ismertem. Ha hazamegyek, szabálvmagya- rázati előadást tartok majd a diósdi játékosoknak a hallottakról. Hasznosan, kellemesen zajlottak a napok a játékvezetők edzőtáborában. Egy biztos, élményekkel gazdagodva, szakmailag „megerősödve“ és az új szabályok ismeretével felvértezve kezdik el a megyei játékvezetők majd a soronkö- vetkező bajnoki évet. (reitter) Cukorrépatermelők ! A cukorgyárak megkezdték az 1958. évi cukorrépa szerződtetést. Aki időben szerződik, jobban előkészíti földjét a cukorrépa- termeléshez, gazdagabb termést takarít be, Szerződjünk minél előbb cukorrépatermelésre A szerződést a helyi földműves- szövetkezetek és cukorrépa- felelősök kötik A cukorrépa átvételi ára mázsánként: L 10 Ft és 3 kg kristálycukor természetben, ellenérték nélkül: Ha a termelő a kristálycukrot természetben nem, vagy csak részben kívánja átvenni, a cukorgyár minden kg cukor helyett 10,60 Ft-ot fizet ki. 2. Melléktermékjárandóság: 65 kg egyszer préselt, vagy 35 kg kétszer préselt, vagy 3 kg szokvány minőségű, száraz répaszelet és 0,50 kg melasz, ingyen, térítés nélkül. Cukorrépa termelés belterjes gazdálkodás Belterjes gazdálkodás — nagyobb jövedelem CUKORGYÁR VEGYES Körkötőre, Buksira fiatalabb munkatársnőt keresek vagy bérbeadóm. Lőrinczy, Lenin krt. ötvenöt. Tanltok. készítek: zippzárjavítást, táskakészítést, kardigán-, nylonharisnya-kötést, átszabást: Bpest, Lenin krt. ötvenöt. Lőrinczy. Rádiók, használt vUág- vevők, garanciával, olcsón kaphatók. Perjé- si rádió. Bp., XIII., Csanádi u. 4., tel.: 200 —455, _________________ Z ongora, pianinő megbízásból eladó. Vétel. Bp„ Lenin krt. 21. Sas- vári. Tel.: 426-r818. Vitrines. világítás re- kamiék, fotelek, székek, epedával. jótállással. Kürti, Budapest, VI., Nagymező u, 28, Rekamié, fotel, székkülönlegességek készen és megrendelésre kaphatók. Budapest. VIII., Bacsó Béla u. 9. (Körút. Népszínház u. saroknál.) Btjf FRANCIA AGY KEKAMI EK BOD ONY1 JENÓ kdu UíbA-u.37. Vörössalakot, kerti murvát, kertépítési köveket, építő köveket, köport szállít és kertépítést vállal Kő- bányaipari Szövetkezet, Belgrád rakpart 27. Tel.: 381—432. A Népköztársaság útja (volt Andrássy út) 65. sz. alatti állami gépíróés gyorsíró iskolában a szeptemberben induló tanfolyamokra beiratkozni lehet naponta 9-6- ig, szombaton 9-2- ig. Telefon: 420— 770. tinó- és bikahizfalási szerződési A leszerződött állatok után adókedvezmény és 300.- forint előleg Jár. Átvételi árak: (minőségtől és súlytól függően) tinó U.- 17.- Ft/kg. bika: i».- is.- Ft/kg. Részletes felvilágosítást adnak a Pest-Nógrád megyei AUatforgalml Vállalat járási kirendeltségei és felvásárlói. Akinek sikerült — és akinek nem A szovjet magasugró-eredmények „titka" Érdekességek innen-onnan