Pest Megyei Hirlap, 1957. augusztus (1. évfolyam, 79-104. szám)

1957-08-09 / 86. szám

4 WCirlap 1957. AUGUSZTUS 9. PÉNTEK Gumizók, jósok, tolíkereskedök, kupecek... Beszélgetés a Pest megyei cigányok „szakértőjével'" Tizénkét eve foglalkozik a cigányügyekkel, minden Pest megyei cigányt névről és arc­ról ismer az a nyomozó, aki a Pest megyei Főkapitánysá­gon kizárólag cigányok ál­tal elkövetett bűnügyeket nyo­mozza. — Higgye el — kezdi a be­szélgetést —. mióta a cigány­ügyekkel foglalkozom, szere­tem őket ég segíteni akarok rajtuk. Pest megyében há­romezer főre tehető a cigá­nyok száma, közülük sokan becsületes munkával keresik kenyerüket, de bizony sokan vannak, akiket nem lehet megfékezni és kizárólag bű­nözésből akarnak élni. — A cigányok bűnözési statisztikájának egyik oka: a hatóságok nem törődnek ve­lük. Nem igyekeznek ren­des munkára nevelni őket, s ha dolgozni akarnak, így fo­gadják őket: „Mit akarsz mo­re?” Ott ahol rendes munkát adnak nekik. úgy. mint a váci Téglagyárban, munkájuk el­len semmi panasz nincs, hi­szen 2000—2500 forintot ke­resnek havonta. k persze én inkább bűn­ügyek során találkozom ve­lük. A cigányok nemcsak lop­nak, hanem ..intellektuális” bűnöket is szeretnek elkövet­ni. Közülük nagyon sokan gagyiznak. — Felnevet. — Ugye nem tudja, mi az a ga- gyizás? Nahát elmagyarázom. Fillérekért rézgyűrűket vesz­nek, ezeket otthon gyönyö­rűen kifényesítik, és Buda­pesten. kapualjakban arany­gyűrűként adják el. Nemrégen történt, hogy Cegléden egy asszonynak 8 rézgyűrűt adott el a Baba becenevű cigány. Mikor a nő észrevette, hogy becsapták. Baba már messze járt. Az asszony azonban a nálunk őrzött fényképről rá­ismert, visszakapta a pénzét. Baba persze lakat alá került. — Na és, itt vannak a jósok. Előszeretettel keresnek fel olyan nőket, akik vagy rossz házaséletet élnek, vagy elvál­tak, vagy özvegyasszonyok. Szép szó, rábeszélés és már­is megkezdődik a tenyérből a jóslás. De nemcsak a tenyér mondja meg a jövőt, hanem egyéb bűvös szerszámok is kellenek, hogy a gyógyíthatat­lan szerelemre mégis gyógy­írt találjon a jósoltató. Gér- najósiás nagyon közkedvelt náluk. Elővesznek egy szál cérnát, melyen bogok vannak. Ha meghúzza a cérnát a ci­gányasszony, a bogok eltűn­nek, s minden rendbejön. Na­gyon szeretnek egész sonkából jósolni. Ez úgy megy, hogy tenyerükbe veszik a sonkát, varázsigét mormolnak, meg­csillantják a szép jövő re­ménységét és hogy a boldog­ság állandó maradion, há­romszor leköpik a sonkát. Ter­mészetesen a jósoltató alany ezt ezután nekik adja. Szá­mos olyan eset volt, amikor a jóslásért első felgerj édesük­ben az asszonyok fülbevalót, ruhákat, gyűrűket, brilliánso- kat ajándékoztak, csak ami­kor hazajött a férjük, szalad­tak kétségbeesve a rendőrség­re. hogy szerezzük vissza az ékszereket. \ legügyesebb jós a monori „Guszti’’ felesége az Ilon. Ö egy 100 forintost kér azzal, hogy papírba burkolva, gyer­tya lángján hamuvá égeti, s ebből jósol. A száz forintot megkapja, óvatlan pillanat­ban zsebre rakja és csak az üres papírt égeti el. Volt olyan nap, hogy három-négy ilyen hamujóslást is végzett, és volt olyan hely. ahol 200 forintot „égetett el” ilyen mó­don. Itt vannak a „rendesen dol­gozó” cigányok is. Velük sincs kevés dolga a rendőrségnek. Hány cigány járja a falut, harsányan kiáltva: „tollat veszek!” A tollvétel a követ­kezőképpen bonyolódik le: előzőleg otthon kecske- vagy nyúlbőrön kukacokat tenyész­tenek, melyeket kendőbe köt­ve magukkal visznek. Be­mennek az udvarba, megnézik a tollat, alkudni kezdenek. Amikor a vásár nem jön lét. re, a kukacokat egy óvatlan pillanatban a toll közé szór­ják és így szólnak: „Hát rtém szégyelli magát, kukacos tol­lat akart eladni nekünk?” Ilyenkor a tolltulajdonos in­gyen odaadja a tollat, nehogy a kukacok további kompliká­ciót okozzanak^ külön kasztot képeznek a ló- kupecek. — Állatvásárt ci­gány lókupec nélkül . elkép­zelni sem lehet. Pedig ők ám a trükkös emberek igazá­ból. Megveszik a kehes lo­vat s mielőtt a vásárra vin­nék, megetetik beléndekkel. Ettől a ló táltossá változik, és örül a vásárló, hogy olcsó áron ilyen jó lovat vett. Csak két-három nap múlva szomo. rodik el az istállóban, mikor a „táltos” egyebet sem csinál egész nap, csak köhög. — Ilyenkor nyáron — fejezi be az elbeszélést — nincs sok dolgunk a cigányokkal. Elszé- lednek. ki erre, ki arra. Vá­lyogot vetnek, vagy erdők szé­lén hűsölnek. Csak kerti vete- ményt, főzelékfélét lopnak, nyáron ezzel is jól megvan­nak. A cigánylopások szezon­ja ősztől tavaszig van. Ilyen­kor sok dolgom van velük. Nagyon nehéz elcsípni őket, mert a lopott holmit nem vi­szik haza, hanem földeken el­ássák, majd pár nap múlva messzi tanyákon értékesítik. A kapott pénzből boltban vesz­nek maguknak ruhát és a számlát megtartják. Mikor nyomozni megyek hozzájuk, büszkén mutatják fel a szám­lát, csak akkor jönnek zavar­ba. ha megkérdezem: miből volt rá pénzük? \ (Ijjciniki'fdíís egyelőre meg­oldatlan.. Szertelenek és zabo- lázhatatlanok. Ügy véljük, ha a hatóság és a közigazgatá­si szervek kellő tapintattal és nevelni akarással nyúlnak e kérdéshez eredményt érhet­nek el. Évről évre kevesebb lesz majd a bűnöző cigány. K. P. A Pest megyei Népbíróság két héten át tárgyalta Biksza Miklós elvtárs gyilkosai: Har- mincz István. Sasadi Viktor, ifj. Harmincz István, Sziráki István, Székely János és La­kos János bűnügyét. A tárgyaláson felvonult ta­núk kivétel nélkül vallották, hogy Harmincz István uszító tevékenysége végül is Biksza Miklós meggyilkolásához veze­tett. A perbeszédek elhangzása után a Pest megyei Népbíró­ság csütörtök reggel 9 órakor hirdette ki az ítéletet. Esze­rint Harmincz Istvánt bűnös­nek mondották ki demokrati­kus államrend ellen irányuló szervezkedés vezetésében és gyilkosságra való felbu.jtás­Gellert kapott a golyó — embert ölt Ifjú Vásáreczki József a pilisszentiváni bányában dol­gozott mint vájár. Az ellenfor­radalmi események is itt talál­ták. Múlt év november 4-én ismeretlenek fegyvert hoztak Pilisszentivánra, Vásáreczki egy karabélyt szerzett és haza­vitte a munkásszállásra, ahol szekrényébe dugta el. Több­szöri felhívásra sem szolgáltat­ta be fegyverét. November 19- én Patai Károly nevű barátjá­val vendégségben voltak, ahol öt liter bort ittak meg, majd a délutáni órákban visszatér­tek a munkásszállásra. Már sötét volt. mikor vacso­rázni indultak. Vásáreczki elő­vette az eldugott fegyvert, ki­vitte a munkásszállás kivilá­gított folyosójára, a plafon fe­lé célzott és elsütötte a fegy­vert. A következő pillanatban a sötét utcáról jajkiáltás hal­latszott. A járókelők a jajszó után a helyszínre siettek, ahol holtan találták Gungli Jánost. A vizsgálat megállapította, hogy a kilőtt golyó beleütődött a folyosó ajtajának felső ré­szébe, ott az acélburkolat le­vált, az ólambetét pedig átha­tolva az ablaküvegen, a föld felé pattant és az éppen ciga­rettára gyújtó Gungli János szivébe hatolt, aki. a helyszí­nen meghalt. A Pestvidéki Járásbíróság most tárgyalta ifjú Vásáreczki József ügyét és gondatlanság­ból elkövetett emberölés miatt két évi és nyolc hónapi bör­tönre ítélte. Az ítélet nem jog­erős. ban, amiért életfogytiglani I börtönt kapott. Sasadi Viktor I részt vett. a szervezkedésben és bűnös államtitok megsérté- | sében is. ezért büntetése nyolc j évi börtön. Ifj. Harmincz 1st- | vánt bűnösnek találták szer­vezkedésben való részvétel­ben amiért egy év és hat hó­napi börtönre ítélték. Sziráki Istvánt és Székely Jánost szer­vezkedésben való részvétel miatt ítélték el; az előbbit há­rom év hat hónapra, az utób- j bit pedig hat évre. Lakos Já­nos szintén szervezkedésben való részvételben bűnös, ezen­kívül szándékot: emberölés bűntettét is elkövette, amiért a Népbíróság 14 évi börtönre ítélte. A Pest megyei Népbíróság ítélete Biksza Miklós elvtárs gyilkosai ügyében A csinos, vidám Lázár Istvánná a felvetőgép mellett dol­gozik. A munka? Nem nehéz, s nagyon szeretem — mondja Kluvich Józsi bácsitól akad mindenkinek tanulnivalója. Nem hiába o a mester, Radács Ottóné figyelmesen hall­gatja Józsi bácsi útmutatásait ÖK MÉQ EMLÉKEZNEK... H árom idős ember szólal meg most az újság hasábjain: Hor­váth Sándor. Gazsi Gergely és Papp Já'iioiné. Ök még emlékeznek, mi­lyen világ volt régen Tápiószecsőn, amikor Sósberger báró volt az úr a falu széles határában. Emlékeznek az 1897-es aratósztrájkra, az 19I9-es kommünre s az utána következő fe- hérterroma. Emlékeznek, hiszen részük volt benne.;; Horváth Sándor bácsi két nyol­cassal írja éveinek számát. 88 éves. De olyan friss, fürge, fiatalos, hogy sokan megirigyelhetnék érte. A 60 évvel ezelőtti aratósztrájkra úgy emlékszik vissza, mintha tegnap történt volna. — Hát hogyne emlékeznék — mondja — hiszen én voltam az ara­tógazda a központi majorban. A Klá- ra-majorból terjedt a sztrájk mihoz- zánk, meg Tóalmásról. Ott is sze- csőiek arattak a Katona Gyula bir­tokán; — Mi volt a sztrájk oka? Ernlék- ízik-e még Horváth bácsi? — Tizenegyedén arattunk, cséplés- nél meg 100 hektó gabona után kap­tunk 3 hektót. Keveselltük ezt, mert akkor nagy meleg nyár volt. meg­ütötte a hő a szemet a homokos ré­szeken. Többet akartunk. Legalább 4 hektó gabonát 100 után. De a leg­jobban az bántott minket hogy min­den aratópárnak 3 napot ingyen kel­lett dolgozni a bárónak, csak úgy kötötték meg velünk az aratási szer­ződést. Akkoriban összesen 17 napot kellett szolgálni egy aratópárnak. Egy kaszád kapott 800 négyszögöl kukoricát, ezért dolgozott az ura­ságnak 10 napot. 300 négyszögöl krumpliért 4 napot és hármat telje­sen ingyen (leginkább szénakaszálás­kor). A marokszedő még külön le­dolgozta ingyen a maga három nap­ját. Az uraság azon volt, hogy minél gyengébb földet adjon az aratóknak. Néha olyan homokon adta a kukori­cát, hogy nem lett semmi belőle. Volt úgy, hogy négy mázsa termett fél holdon ; . : Kicsit elgondolkodik, majd így folytatja: — Szóval azt mondtuk, így nem dolgozunk. A dűlőúton letelepedtünk a fák alá. ott üldögéltünk, hiába jött az ispán, hogy vegyük fel a munkát. Másnap látjuk ám, hogy katonaság jön. Kihívta az uraság. Körülkerítettek bennünket, úgy őriztek. A dűlőn még a fákat is ki­vágták, hogy ne legyünk árnyékban, meg ne tudjuk hűvösben tartani az ivóvizes lajtot. Este közrefogtak ben­-nünket és bekísértek a községházá­ra. Igazoltattak. kérdezősködtek, hogy ki szervezte a sztrájkot de nem tudódott ki. Egy Papp János nevű embert, meg Gazsi Istvánt bent tartották egy darabig. — Nem sok haszna lett az egész sztrájknak —legyint lemondóan. — Utóvégre csak le kellett aratnunk ... Hanem a három nap ingyen munkát azt eltörölték, meg visszaadták a tö- reket, amit a géprészből elvettek tő­lünk. — De nagyon megharagudott ránk az uraság. Másik évben aratógépet hozatott, gondolta, kitol velünk. Csakhogy nem vált be. Lovak húz­ták, nem tudott magától menni, mint a kombájn, aztán a homokon nem boldogultak vele. Megint csak ránk fanyalodtak, de a 4 hektó bú­zát, csak évekkel később adták meg. — Voltak ám jók is hozzánk az urak — hunyorog rám az öreg, hun­cut kis kék szemével. — Ugyan mikor? — Hát 19-ben. A kommün alatt. Kezdi mesélni a történetet: — Egyetlen aratóbanda aratta akkor az egész birtokot. Együtt arat­tunk Papp Rafaellel meg Papp János­sal, aki termelési biztos volt a kom­mün alatt. Száz páran arattunk. Ak­kor mindennap húst meg boi-t adott az uraság. Kommün volt, aztán fél­tek ... — Rossz termés volt akkor. Le­arattunk egy 30 holdas árpatáblát, 50 csomó lett rajta. Na. ez se sok — mondom. — Emlékszem most is, ahogy ott ültünk ebédnél, azt mond­ja Papp Rafael: „Sándor bátyám, nem érdemes itt dolgozni, his.zen semmit sem kapunk majd. Ezt a húst. bort nem adja ám mindig az uraség...’ Igaza is lett. A kommün után nem húst meg bort, hanem bo­tot adott az uraság. Kérdezze meg csak Papp Jánost, az sokat tud me­sélni erről! P app Jánost nem találtam ott­hon. de a felesége js jól em­lékszik az elmúlt időkre: — Fiatal menyecske voltam akkor 19-ben. Bizony éppen elég bánatom volt. Előbb a frontra vitték az uram. aztán jött a kommün. A falu több­sége népgyűlésen megválasztotta tér. melési biztosnak. Rajta kívül még másik két embert is: Sziráki Vik­tort és Gazsi Gergelyt. Az ispán mellett ők felügyeltek az uraság bir­tokán, hogy jól menjen a munka. Nem ártottak ők senkinek. Mégis, a kommün után lefogták őket. meg mindenkit, aki vezető volt abban az időben ... Minden éjjel verték őket... Ott volt Vozári Lajos is. a direktó­rium egyik tagja. Egyszer, hogy reggelit vittem, látom, szegény Vo­zári nagyon össze van törve. Kér­dem, mi lelte? Azt mondja: „Az éj­jel 101 pofont kaptam.’' Hát én ezt soha nem felejtem el... Gazsi Gergely 74 éves. Testvéröcs- cse Gazsi Istvánnak, aki az 1897-es aratósztrájk egyik tevékeny részese volt. majd a kommün alatt Tápicsze- csőn a direktórium .elnöke. Bátyja hatására ő is erősen forradalmi ér­zületű emberré fejlődött, s az elnyo­mott falusi emberek körében nagy népszerűségre tett szert. 1919-ben beválasztották őt is termelési biz­tosnak. sőt tagja volt a direktórium­nak is. így emlékszik vissza: — Mint termelési biztosoknak az volt a feladatunk, hogy megművel - tessünk minden talpalatnyi földet. Felmértük az uras ág földjét: szét- parcelláwtuk. vagy harmadába ki­adtuk. Állandóan jártuk a határt, nem tűrtünk el hanyagságot min­denkinek dolgozni kellett. Lett is annyi kukorica akkor, hogy alig győzték behordani... — Na, aztán mikor jött a kommün bukása, bejöttek a románok, csúnya ■világ jött ránk. Volt itt Szecsőn há­rom nagykátai fehérterrorista. Go- hér Kármán Jóska. Szurok Kármán Jóska és Böjti Béni. Ezeknek a ve­zetésével lefogtak bennünket egy éj- jd 0 ?di könyvekből Gazsi bácsi kü­lönféle iratokot, leveleket sze­deget elő. Azokból az időkből va­lók. Köztük van egy irkalapra fel­írva a lefogott 12 kommunistának, a direktórium vezetőségének a név­sora. — Tíz hétig itt tartottak bennün­ket — kezdi újból. — Persze napi­renden volt a verés. Egész fogságom alatt 364 ütést számláltam meg, amit rám mértek. Amikor többen vertek, olyankor nem számolhattam az ütéseket. Tíz hét múlva átvittek bennünket a nagykátai járási fog­házba. Összekötözve hajtottak, mint a rablógyilkosokat... A járásbíró­ság udvarára egymástól tíz méteres távolságra mehettünk be. Két oldalt sorfalat álltak a nagykátai kulákok, kinél vasvilla volt, ki meg botot szo­rongatott a kezében. Mikor odaér­tünk, nekünk estei;, agyba-főbe ver­tek bennünket. Sokan közülünk ott estek össze. El is neveztük „halál- udvarnak” a járásbíróság udvárát. — öt hétig voltunk ott. közben hordták az asszonyok utánunk az ennivalót, mert enni nem adtak a fogházban. Azután Jászberénybe irányítottak bennünket sok más környékbeli faluba való emberrel együtt. Nagy urak voltunk ám ak­kor! 8 ágyú kísért bennünket: elöl négy. hátul is négy. Mikor meg a fővárosba, a Pestvidéki Törvényszék­re vittek, valóságos királvi díszőr­séget kaptunk. 3000 csendőr kísért bennünket végig az úton ..; — Ötünket elítéltek. Míg a bünte­tést töltöttem, otthon a családomtól elvittek mindent, amit csak össze tudtak szedni: búzát, árpát, szénát;, fát és baromfit. Azután meg. mikor kiengedtek, meg kellett fizetnem a rabköltséget, 4000 koronát. Keser­ves volt azt összegyűitenem mert még községi kanásznak se vettek fel, mivel büntetett kommunista voltam. Egy villanásnyi szünetet tart Ga­zsi bácsi, aztán még csak ennyit mond: — Mikor hazajöttem, a nagygaz­dák, hogy bosszantsanak, sűrűn megkérdezték: „Na, fáj-e még a há­tad Gergő?”... Régen bégyógyultak az ütések, de még most is fáj ... és amíg élek, nem felejtek!... Szebelkó Erzsébet A Budakalászi Gyapjúszövőgyárban láttuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom