Pest Megyei Hirlap, 1957. augusztus (1. évfolyam, 79-104. szám)

1957-08-04 / 82. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SSfCirlap I. ÉVFOLYAM, 82. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1957. AUGUSZTUS 4. VASÁRNAP 1 Moszkvai tudósítónk telefonjelentése: . I})TEZl! Gazdag volt a programja tegnap a magyar ViT-küldöttségnek Moszkva, augusztus 3, Már hét nap múlt el a fesz­tivál kezdete óta. Mesebeli óriás szárnyakon száguld az idő. Hiába, így van ez ilyen­kor, amikor az ember jól érzi magát. Moszkvában pedig nem lehet unatkozni, hiszen olyan sok ia program, hogy szinte le­hetetlen valamennyit végig­nézni. A minap néhány an az egyiptomiaknál voltunk baráti beszélgetésen. Kedves, nagyon rendes emberek és végtelenül jó- szívück. Nagyon büszkék arra, hogy volt bátorsá­guk államosítani a Szuezi - csatornát és Nasszerért * tűzbe mennének. Kém győznek áradozni róla és ezenkívül szinte mindenki­nek elmondják teljes életraj­zát Jól érzik magukat Moszk­vában, dicsérik a kedves ven­déglátást, amellyel ia szovjet fiatalok körülveszik őket. Az egyik egyiptomi beszélgetés közben érdekes hasonlatot tett Moszkva és Mekka között. — Moszkva olyan a világ né­peinek, mint Mekka a moha­medánoknak —■ mondotta. — Ide, ebbe a szép városba a bé­ke hívei zarándokolnak. Mek­kába pedig a vallásos moha­medánok. Nemcsak a tengeren túli or­szágok fiataljainak tábora hangos a látogatóktól; A magyarok szálláshelyén egyre gyakrabban gyűlnek össze a különböző nemze­tek fiai. Amikor Kádár János, Rónai Sándor és Apró Antall elvtárs átuta­zóban Moszkvában meglá­togatta küldöttségünket, szinte pillanatok alatt el­terjedt a hír® a környéken lakó nyugati de­legáció tagjai között is. Jóné- hányan odacsoportosultak a magyar fiatalok köré. Akad­tak olyanok, akik autogram- mot kértek vezetőinktől, egy svájci fiatalember pedig, lát­va a magyarok örömét, meg­kérdezte Kádár elvtársat: miért örülnek annyira a kül­döttség tagjai, ha látják Ká­dár Jánost? — Ezt tőlünk kell megkér­dezni — szóltak szinte kórus­ban a küldöttek. — Bizonyára azért örülnek, mert külföldön egy földivel ta­lálkoztak — mondta Kádár elvtárs. — Köszönöm, ez nekem elég — válaszolta a svájci fiú és továbbment. • Szombaton a magyar kül­döttségnek különösen gaz­dag programja volt. Reg­gel 9 órakor már megkez­dődtek a VIT jelvényszer­ző sportversenyek. Idement az egyik csoport. Ugyancsak 9 órakor egy má­sik csoport hajókiránduláson vett részt. Szép dolog Moszk­vában hajóval „sétálni". A fe­délzetet bábeli hangzavar töl­tötte meg, ki tudná felsorol­ni, milyen nemzetiségű fiata­lok bámulták a hullámok há­táról a hatalmas város szebb­nél-szebb alkotásait. Közben a hajón új barátságok szület­tek. Ki így. ki úgy kezdte a barátkozást. Az egyik magyar fiú csinos francia kislányt „fő­zött* a fedélzeten. A lány a fiú jelvényét kérte és mutat­ta, hogy cserében viszont nem tud jelvényt adni. mert neki nincs. Erre a fiú leleményesen ezt válaszolta: — Nem baj kicsi lány, ka­pok egy puszit.4 —■ Puszi, puszi — mondogat­ta a lány és értetlenül nézett a fiúra. — Da. da puszijováty .a ■— házasította Össze a magyar szót oroszos kiejtéssel a ma­gyar fiú. De mikor a lány így sem értette meg, gyakorlatban adta meg a további magyará­zatot. így már tökéletesen ér­tették egymást. Ezen az eseményekben gaz­dag napon egyébként több szakmai találkozó is lezaj­lott; a postások, pedagó­gusok, textilesek, mező- gazdasági munkások, épí­tőmunkások cserélték ki tapasztalataikat. Ma találkoztak egymással a kulturális vezetők, a horgá­szok és a bélyeggyűjtők is. A napi műsorra a koronát a Kremlben, megrendezett bál tette fel. A bál méreteire csak egyetlen adatot hadd mondjak el. A fiatalokat több mint ezer szenzációra éhes hazai és kül­földi újságíró kísérte el a Kremlbe. Ahogy a bálra men­tünk, a Vörös téren végelátha­A határozat megállapítja, hogy a dolgozóknak a terme­lésgazdálkodás irányításába és ellenőrzésébe való bevonásá­nak, valamint a termelési fel­adatok eredményes megvalósí­tására való mozgósításinak üzemen belül legfontosabb fórumai a termelési tanács­kozások; A termelési tanácskozások megszervezéséért, a dolgo­zók mozgósításáért az üze­mi szakszervezetek a fe­lelősek. A termelési tanácskozáson a beszámolók elkészítéséért a műszaki gazdasági vezető fele­lős, illetve annak keli tartania. A továbbiakban a termelési tanácskozások feladataival A fesztivál epizódja tatlan sorokban áramlott a hatalmas emberáradat. Akik nem jutottak jegy­hez, azok legalább látni akarták azokat a boldog fiatalokat, akik a gyönyö­rű Kreml falai között szó­rakoznak, táncolnak, da­lolnak a fesztivál hetedik napjának estéjén. Erről a nagyszerű élményről bizonyára kedves sorok ke­rülnek majd a küldöttek nap­lójába, mert bizony itt jófor­mán mindenki naplót vezet, megörökíti a fesztiválon átélt élményeket. Sergio Stocchi, egy olasz fiatal például ezt ír­ta szombaton este a naplóba: „Rengeteg sgép gyévuskával ismeiücedtem meg a bálon. Megkértek, hogy énekeljek olasz dalokat. Én nem vagyok ugyan énekes, de ha szép lá­nyok kérnek, semminek nem tudok ellenállni.. .’* A kakas már régen elkuko- rékolta az elsőt, amikor a bál véget ért. A jókedvű, vidám if­jú sereg pihenőre tért. Becs István Ötvenezer férfiinghez elegendő anyag terven felül A Szegedi Textilművek fia­taljai a VIT tiszteletére meg­fogadták, hogy a nehe­zebben feldolgozható anyag­iból is túlteljesítik a tervet, s jóminőségű fonalat készítenek. A szombaton zárult VIT-mű- saakban csaknem félezer ifjú­munkás vett részt, s a nehéz­ségek ellenére a legtöbben ki­váló eredményeket értek el. Az elmúlt egy hónap alatt 15 OOO kiló fonalait gyártottak terven felül. Ebből mintegy 50 OOO férfiinghez elegendő anyagot lehet szőni. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, a Vietnami Munkapárt főtitkára tiszteletére a Magyar Állami Operaház együttese díszelőadáson mutatta be a János vitéz című daljátékot a Néphadsereg Központi Tiszti Háza nyári helyiségének szabadtéri színpadán. Képünkön: Gencsy Sári virággal üdvözli Ho Si Minht, az előadás szü- ! netében. nHiiiiimiMimiiiiiiiiiniMiiimiiiiiniiiiiiiiiittmiiiitnmiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiimiHiiiiiiiiitmimnmiiiimiimnniiimmimmnmrtia Ho Si Minh m a főváros nevezetességeit tekinti meg Ho Si Minh elvtárs, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság elnöke és kísérete szombaton meglátogatta a kápolnásnyéki Vörösmarty Termelőszövetkezetet. A ven­dégeket elkísérte Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács elnöke, Dögéi Imre földművelésügyi miniszter. Marosán György államminiszter és Szarka Ká­roly külügyminiszterhelyetles. A kápolnásnyéki termelő- szövetkezetben Magyari And­rás elvtár®, a földművelésügyi miniszter helyettese és a tsz A termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaverseny módjairól hoaott határosa tat a kormány ás a SZOT Barátok. Autogram- és jelvénycsere a moszkvai fesztiválon — a nagy találkozó elmaradhatatlan epizódjának egyike. Az Indiából érkezett orvostanhallgató beírja címét egy moszkvai leány noteszébe. foglalkozik a határozat, amely szerint a tervfeladatok megvitatá­sa, a versenyformák ki­alakítása, a jó eredmé­nyeket elérő dolgozók megjutolmazása a terme­lési tanácskozásokon tör­ténjék, A második fejezetben a szo­cialista munkaversenyben jó és kiváló termelési-gazdasági eredményt elérő dolgozók (egyéni és brigádok) anyagi és erkölcsi jutalmazásának a mó­dozatairól rendelkezik a ha­tározat; Megállapítja a többi között, hogy kiváló dolgozó jelvénnyel lehet kitüntetni és legalább fél havi keresetnek megfe­lelő jutalmat kell fizetni azoknak a dolgozóknak, akik legalább egy éven ke­resztül munkájukban ki- ! magasló termelési-gazda- I sági eredményt érnek el | A dolgozóknak évente legföi- ! j’ebb 6 százalékát lehet a ki- ! váló dolgozó oklevéllel és jel- ! vénnyel járó pénzjutalomban 1 részesíteni; | A harmadik fejezetben a ha- i tározat a szocialista munka ver- ! senyben kiváló te emelési-gaz- ! dasági eredményt elérő kollek- ! tívák (üzemek, vállalatok stb.) | anyagi és erkölcsi jutaimazá- ! sárnak a módozatairól gondos- I kodik. Eszerint I a minisztériumok és a | szakszervezetek a megha- I tározott fő célkitűzést tel- ! jesítő, kimagasló termelési 1 és gazdasági eredményt | elérő vállalatokat élüzem I címmel tüntethetnek ki. | Az élüzem kitüntetéssel járó | pénzjutalom felhasználásáról | a dolgozók véleménye alapján | az igazgató, az üzemi bizott- ! Sággal egyetértésben dönt. Az | élüzem címek adományozása | általában évenként kétszer | történik, augusztus 20-án és 1 február 20-án. | A Minisztertanács és a SZOT | elnöksége kitüntetheti a ki- § váló teljesítményt elérő üze- ! met Vörös Vándorzászlóval, * oklevéllel és az élüzem címmel jiáró pénzösszeg kétszeresével. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége Vörös Vándorzász­lajának adományozása éven­ként egyszer, április 4-ón tör­ténik. A határozat többi pontja kormány-kitüntetés adományo­zásának módjairól, az eddig kiadott sztahanovista kiváló dolgozók, szakma kiváló dol­gozói jelvények további vise­léséről, a minisztériumok jog­köréről intézkedik. S végül megállapítja, hogy ez a hatá­rozat nem érinti a miniszte­reknek az 1002/1953. (II. 1.) MT h. se. és a 1022/1954. (III. 2.) MT. h; sz. határozat állati­ján gyakorolt kitüntetési jog­körét; vezetői köszöntötték, majdi megvendégelték a vietnami államfőt és kíséretét. A gazdaság megtekintése után a vendégek a Balaton felé vették útjukat, és a dél­utáni órákban Balatonfüre- det tekintették meg. Sétahajó­val mentek át Badacsonyba, ahol ebéddel várták őket; Es­te Aligán vacsoráztak, és 8 vendégek kívánságára kivá­lasztott filmeket néztek meg« Ho Sí Minh elvtárs és kísé­rete vasárnap reggel érkezik ismét a fővárosba, délelőtt Szily Géza. a Fővárosi Tanács elnökhelyettese mutatja meg a vendégeknek Budapest ne­vezetességeit. Megtekintik a többi között a csillebérci út­törőtábort is. Délután a viet-: nami nagykövetséget látogat­ja meg Vietnam államfője, majd az Új Magyar Képtár és a Szépművészeti Múzeum megtekintése szerepel a prog­ramban. Ma este a vietnami nagykö­vetség fogadásán vesznek részt a vendégek, a kormány és a diplomáciai testületek meghívott képviselői. Ho Sí Minh elvtárs a Vietnami De­mokratikus Köztársaság elnö­ke és kísérete hétfőn dél­előtt búcsúzik hazánktól é Ferihegyi repülőtéren; Az alkotmány ünnepére készülnek a monori járásban Fest megye népe készül az alkotmány ünnepére. Az utol­só simításokat végzik az újjá­épített szovjet hősi emlékmű­vekén, hogy az ünnepre még szebbek, s a körülöttük pom­pázó patkok, virágágyak még üdébbek, színesebbek legye­nek a nagy napra. Szorgalma­san gyakorolnak a népi tánc­csoportok, zenekarok, hogy tö­kéletes műsorszámokkal szó­rakoztassák majd a nagygyű­lések után a községek apra­ját, nagyját. A monori járás egyike azok­nak, ahonnan népes küldött­ség utazik Kisújszállásra meg­hallgatni Kádár és Dobi elv­társat. A nagygyűlésre két kü­lönvonat viszi az érdeklődőket. Az egyik a budapest—nagyká- tai, a másik a budapest—ceg­lédi vonalon közlekedik majd. A két vasútvonaltól távoleső községek dolgozóit tehergépko­csikkal szállítják el a legköze­lebbi vasútállomásra. Azoknak az állami gazdaságoknak, földművesszövetkezeteknek és gépállomásoknak pedig, ame­lyek teherautóval rendelkez­nek, engedélyezik a személv* szállítást, s így saját dolgozói* kát tehergépkocsikon vihetik Kisújszállásra. Nagyobb szabású ünnepség get csak Üllőn és Gyomron rendeznek a járásban. E két községben ugyanis augusztus 20-án avatják fel az ellenfor­radalom idején lerombolt. 8 azóta újjáépített szovjet hősi emlékműveket. Az üllőiek Szijjártó Lajos országgyűlési képviselőt, a gyömrőiek pedig Dinnyés Lajos országgyűlési képviselőt kérték fel ünnepi szónoknak. A többi községben is ren­deznek ünnepségeket, me* lyeknek szónokai a helyi párt* szervezet, vagy népfront-bi. zottság tagjai lesznek. Mono- ron, a járási székhelyen dél­előtt gyűlést tartanak, ame­lyen Gál János elvtárs, a köz­ségi pártszervezet titkára mond beszédet. A gyűlés után büfé és kultúrműsor várja a vendégeket. Este utcabál lesz, majd befejezésül tűzijátékban gyönyörködhetnek a 'mono* riakj ......................

Next

/
Oldalképek
Tartalom