Pest Megyei Hirlap, 1957. június (1. évfolyam, 27-52. szám)

1957-06-23 / 46. szám

TOLLRAJZ

A SZÉP OREÉEMBER

Az öregember alacsonyabb volt, mint a mellé szoruló tiöcske. Legörbült a válla és betört a dereka, de alaposan megüthette a katonamértéket, mielőtt így ránehezedett az idő. Fölénőtt a leány s tán úgy sorvadt az öreg, ahogy nyúlt a lánya combja: úgy horpadt a melle, ahogy kerekedett amazé. Mögéjük ékelt a tömeg, látnom kellett mindkettőjük arcát, a lányén a rúzst, az öregén az éjjelélők sápadtságát. Portás lehet a jóarcú öregember — játszottam a gondolattal — és gépíró a lánya talán éppen a vágóhídon, mert, hogy ott préselődtek fel a peronra. Kifelé néztek, pontosabban csak a lány, mert az öregember csak az arcát fordította arra, a szeme nem látott. Kern csillant benne a jelen, meg sem rezdítette a mentőautó szirénája, nem bolygatták meg a tükrét az elsuhanó arcok, emberek. Befagyott tó volt a szeme, hideg páncélja alatt ki tudja milyen élet gyűrűzött.

— Kell pénz? — ocsúdott hirtelen a lány és előrecibálta tt táskáját, de a mozdulatot tagadta a hangja. Nem szólt a szép öregember, tovább dermedt a szeme.

Visszabillent a ridikül s könyökölt a lány, hogy le akar Szállni.

— Csókolom — köszönt vissza, aztán még azt is mondta, hogy: — Töröld meg az orrodat — s libbent is a lépcsőn.

Továbbrándult a villamos.

Nem néztem körül, csak én láttam talán, hogy a görnyedt Öregember megtörölte a szemét... (K. S.)

NÉHÁNY ÖNGÓL

Mese a két anyáról

»;; Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gonosz anya. De nem az Óperenciás tengeren túl, hanem valahol itt Pest környékén. Hogy hívták, mi volt a foglalkozása? — senki nem tudja. Mégis Budakeszin sokat beszélnek róla. Elátkozták gonosz szívét, s azt kívánják neki, soha ne lássa meg gyermekét. Még mesének is szörnyű, de a valóságban mégis így van. S ez 0 gonosz anya megérdemli, hogy ez egyszer fogjon az átok.

*

Még áprilisban, úgy nagypéntek táján Gallai Sándorné a Budakeszi út és a Dénes utca sarkán csomagfélét vett észre. S ahogy közelebbről megnézi, látja, hogy egy gyermek fekszik ott pólyában. Felvette a kis elhagyatottat és hazavitte.

Akkor mindössze 1 kiló és 80 deka volt a gyermek. Senki tiem hitte, hogy életben marad. De csoda történt! A kis Kati <— mert ezt a nevet kapta — magához tért és fejlődésnek indult, mint egy palánta. Ma már háromhónapos és hat kiló. Az orvos véleménye szerint ■— túl kövér!

*

s:; Egyszer volt, hol nem volt, élt a világon egy drága anya. De nem az Óperenciás tengeren túl, hanem Budakeszin- úgy hívják, hogy Gallai Sándorné.

Nagyon jó anya. Csak egy baj van, amit mindenki lát. Gallai elvtársnőn kívül. Mi lesz, ha a kis Kati megnő, mi lesz belőle? Az aggodalom jogos, mert a Gallai-család és az egész falu, úgy, de úgy elkényezteti Katit, ahogy még az igazi édesanyák sem szokták.:. Budakeszin sokat beszélnek róla. Szeretettel veszik körül az egész családot, akik nagyon-nagyon boldogan élnek. .<

HETI ÉTREND

és sütőben — szükség szerint egy-egy kanál víz hozzáadásával — gyakran öntözve, puhára pároljuk. Mialatt szeleteljük, levében két deci sűrű tejfelt forralunk, ráöntjük a tálban levő felszeletelt húsra és a körítést köréje rakva, forrón tálaljuk.

A Pest megyei Hírlap betűrengetegében bolyongva, néhány ravaszul „fejlett“ betűcsoportosulást találtam.

A június 2-i szám első oldalán olvastam a következőt: „Június közepén nyílt meg Nagykőrösön az újjáalakított, korszerűen felszerelt. 700 beteg kezelésére alkalmas

rendelőintézetünk.“ Vajon, hogy csinálta rendelőintézetünk, hogy június 2-án már 15-én megnyílt? Sokáig nyomoztam az ügyben. de csak any- nyit sikerült megállapítani, hogy bár 2-a és 15-e is elmúlt, a rendelő- intézet még mindig nem nyílt meg.

Ugyancsak a június 2-i számban az egyik szép riport (amelynek a címe: Emlékezés) a következő két mondattal kezdődik: „Egy asszony beszél. Nem szól, csupán képzelem a szavakat.“ Néhány mondattal arrébb: „Nem szól. hallgat“. Ismét arrébb — ugyanabban a rövid bevezetésben: „Várom, hogy megszólaljon.“ Nem értem, miért kellett háromszoros hallgatással alátámasztani azt, hogv „egy asszony beszél“. No, és ha tényleg beszél, akkor miért hallgat? Furcsa ellentét.

Nem akartam hinni a szememnek. A június 18-i számban „Nagy terv, nagy eredmény“ cím alatt ezt olvastam: „Mennyi volt az évi termés?“ — „Körülbelül 60 ezer akó, ami 3 360 000 liternek felel meg.“ Kissé alább: „A szentendrei aszúért bécsi, orosz és lengyel vevők akón- ként 60—150 forintot is szívesen fizettek.“ Azt elhiszem. Én is szívesen fizetnék! Miről is van szó? Ha 60 ezer akó 3 millió 360 000 liter, kor egy akó 551 liter! Namármost: ha egy akó ára 60 forint, akkor egy liter ára majdnem egy forint és 8 fillér! El is határoztam, hogy holnap utazom Szentendrére, veszek né* hányszáz akó aszút!

A cikk olvasása közben — őszintén szólva — kicsi! röstellkedve vallottam be magamnak. hogy lám. mások milyen szépen — s főként „nagy eredménynyel“ — számolnak akóban, bezzeg én még azt sem tudtam, hány liter van benne! Persze, én még a régi . hektoliterekben“ számolok! Jó lesz gyorsan megtanulni az akó mellett pintben. latban, vékában és iccében is számolni. Már el is határoztam, hogy tanulmányaimat a Cinkotai Nagyiccénél kezdem. Bemegyek, s „le- hujántom“ magam: Népboltosné, lelkem, száz icce, fél akó és 13 pint bort blokkoljon le nékem. És ha a keret engedi, egy száz gyertyafényű égőt utaljanak ki az asztal fölött levő villanyfoglalatba! Ihaj. csuhaj ...! — k. — ó.

Ragyogó a főztjük, a háztáji munkát is jól ellátják a Felsőbabádi Állami Gazdaság asszonyai és leányai. Ezzel azonban nem elégednek meg, hanem derekasan kiveszik részüket a mezőgazdasági munkából is, melyért nem kevesebb elismerést kapnak, mint háztartási munkájukért. Képünkön a szőlőt kötözik

Asszonyok a határban...

A frizura története

Ha ősanyánknak arcába hullott a haja, fogott egy hosszú fűszálat és hátraszorította vele. Ez volt bizonyára a legősibb hajviselet.

Az ókor népei között az egyiptomiaknál a köznép beret- váltatta a fejét és csak a királyok és főurak kiváltsága volt a lecsüngő haj, és a természetes hajat pótló paróka. Az egyiptomi nők fonatokban leeresztve viselték hajukat és fejüket szalagabroncs övezte. A főúri nők a hajfonatokat aranyszálakkal és szalagokkal díszítették, és a hajabroncs színéből, vastagságából, minőségéből a férj gazdagságára lehetett követhez- tßtfli.

Az asszír nők fejük közepén ketté választották a hajukat, a fül mellett hátrafésülték, és több művészies fürtbe fonva viselték. A fürtök egy részét elöl, egy részét hátul hordták. Ugyanez volt a médek és perzsák hajviselete is. és a perzsákkal rokon vándorcigányok férfiai még ma is így, több ágba fonva viselik hajukat.

A régi zsidók hullámos, göndör hajukat mindenféle szalaggal, aranyfonalakkal fonták át, s vállig leeresztve viselték. Náluk a hajkultusz annyira kifejlődött, hogy a haj levágását megszégyenítésnek tartották.

A görögök hajviseletükbe is különleges művészetet vittek be. A nők hosszú hajat viseltek és a vágatlan, hosszú hajat a szabadság jelképének tekintették a férfiak is. A nők hajviselete változatos volt, de valamennyien eltakarták a homlokukat, mert a fedetlen homlokot csúnyának tartották.

A rómaiak kezdték először a hajfestést és ők használtak először aranyból készült hajporokat is. A germánokkal viselt háború idején a szőke haj jött divatba, ami valóban azt jelentette, hogy a hatalmas, győztes Róma felett a rabszíjra fűzött, lenézett germánók hajszíne diadalmaskodott.

A germánok a legrégibb időben hátrasimították a hajukat és homlokpánttal szorították le. A déli törzseknél fejük köré tekerték hajfonataikat a nők, s bizonyára ez a hajviselet volt a későbbi „Greichen“ frizura őse.

A frankoknál a hosszú haj az előkelő osztályok kiváltsága volt. Ha egy királyt megfosztottak trónjától, akkor haját is lenyírták. A nők hajtűkkel megerősített kontyba csavarták a hajukat.

Az ókor egyszerű, szép és természetes hajviseletei a középkorban mesterkéltekké, hivalkodókká váltak. Divatbajöt- tek a fejdíszek, főkötök, parókák és álhajak. Nálunk Magyar- országon szélesen befont hajat viseltek a fiatal nők, amely a hátukon csüngött le, hosszan lelógó színes szalagokkal összekötve. A fejtetőn pedig hímzett, néha drágakövekkel ékes pártát viseltek. Ebben a korban talán ez volt Európában a legízlésesebb fejdísz, mert a nyugati országokban ugyanekkor toronymagas fövegeket, csúcsos fejdíszeket hordtak a nők.

A természetes divat XIV. Lajos korában veszedelmes ellenfélre talált és ez az Allonge-paróka volt. A homlok felett magasra feltornyozva, kettéválasztva viselték, leomolva vállig és a hát közepéig. Az Allonge-parókát azonban Fontange hercegnő találmánya szorította ki: a drótvázra feltornyozott rizsporozott haj és a férfiak copfviselete. A drótvázra felcsavart hajat virágokkal, toliakkal, gyöngysorokkal, sőt nem ritkán élő madarakkal díszítették. Valóságos építmény volt egy ilyen frizura, ugyannyira, hogy naponkinti elkészítését még a leggazdagabb dámák sem engedhették meg maguknak.

Ez a mesterkélt korszak egészen a francia forradalomig tartott, utána egyre közeledett a hajviselet a természetes és ésszerű felé. Újat a hajviseletben századunk hozott a rövid hajjal, mely a húszas évek elején valóságos forradalmat je_________________________________ ftl.csl

Mit tegyünk ellenük?

Hangyák néha bekerülnek a lakásba. Úgy szabadulhatunk meg tőlük, hogy a padlóhasa- dékba petróleumot öntünk.

Vagy: friss paradicsomlevele, két szórunk szét a szobában, ennek a szagát nem tűrik és elmenekülnek. Vagy: a padló- % hasadékba konyhasót szó- § runk; vagy: nagy szivacsot 1 jC kimosimk és megszárítunk. 1 Ezután a szivacsot cukorporba | mártjuk és odatesszük, ahol a | hangyák tartózkodnak. A han- I gyák belemásznak a szivacsba, I amelyet azután forró vízbe | dobunk. Az eljárást megismé- ! teljük.

| Gilisztát virágcserépből úgy | távolítunk el, hogy diólevelet, | ürmöt és 8—10 darab vadgesz. ! tényét felfűzünk és ezzel ön. 1 tözzük a földet. A giliszták lettől a folyadéktól kimásznak | a felszínre.

| Földigiliszta ellen sót kapál- I junk a földbe, de tudni kell, |hogy a földigiliszta nem ártal. I más. mert a növényeket nem 1 bántja, viszont porhanyósabbá 1 teszi a földet.

1 Verebek ellen a gyümölcs- ! fákat úgy védhetjük meg, ha | néhány fokhagymacsomót | akasztunk az ágakra. Ennek a \ szaga elűzi a madarakat;

{ Csigákat salátalevelekről, I bokrokról úgy űzünk el. hogy I korpát szórunk a bokrokra, I vagy levelekre. Ha a pincé- 1 ben sok a csiga, marhasót, Ivagy szódát szórjunk el.

I Házigomba pusztítására jő a | petróleum. A falakat, padlót i alaposan bekenjük, ettől a I gomba megfeketedik és el- í pusztul,

LE QÉ N YVÁSÁR

Hétfő: Karalábéleves rizzsel, petrezselymes újburgonya salátával. Kedd: Csontleves dara- galuskával, marhapörkölt makarónival és salátával. Szerda: Kaporleves pirított zsemlye- kockával, spenótfőzelék tükörtojással. Csütörtök: Zöldborsó- leves aprógaluskával, finom vagdalthús rizskörítéssel és uborkasalátával. Péntek: Tej-' fölös újburgonyaleves, paradicsomos újkáposzta főzelék. \ Szombat: Gombaleves reszelt I tésztával, zöldborsófőzelék j bundászsemlyével, földieper. { Vasárnap: Egresleves tojásos- j tejfeles habarással, magyaro- \ san készített vesepecsenye,' új- I burgonyakörítéssel és fejessa- i látóval. cseresznyéslepény.

ELKÉSZÍTÉSI MÓDOK:

Finom vagdalthús: Egy és fél ;

deci lisztből két egész tojással i négy középnagyságú, főtt, át- j tört burgonyából, egy evőkanál I zsírral, kevés sóval tésztát \ gyúrunk, vékonyra kinyújtjuk I és a mór előbb elkészített és j hosszúkás hengeralakban for- i máit félig megsült vagdalthúst j a tészta közepére helyezzük, | majd a tésztát összecsavarjuk, \ abban a zsírban, amelyben a i hús már sül, a sütőben piros- j ra sütjük. Felszeletelve rak- j juk a tálra és zsírját forrón j alájaöntve tálaljuk;

Magyaros vesepecsenye: Kö- \

rülbelül egy kiló pecsenyét! megsózunk, megborsozzuk,\ füstöltszalonnával megspékel-1 jük és tepsibe téve forró zsír- j ban a tűzhelyen minden olda- j Ián hirtelen megpirítjuk, szép i aranybarnára. Deszkára tesz- j szűk a húst, a zsírjában meg- j pirítunk két nagy apróravá-} gott vöröshagymát, adunk hoz- l zá egy evőkanál rózsapapri- \ kát, két kanál paradicsompü-f rét, egy evőkanál borecetet, | egy tejmerőkanál vizet. Visz-1 szatesszük a húst ebbe a lébe, ÚJSÁGOT BÖNGÉSZGETVE ülök a hatvani vonaton, a főváros felé fut a szerelvény.

Pécelen száll fel a két asszony, odatelepszenek velem szembe. Az egyik 25 év körüli, jóképű, formás ajka felett huncutul ágaskodik két-három szőke pihe. Keresztbe veti a lábát, megvillannak gömbölyű térdei, horgolást kotor elő szatyrából. A másik 40 körüli, sdkat megért asszony lehet, sok mély ránca, elgyötört arca legalább is erről tanúskodik.

Bizonyára már az állomáson várakozva, nekikezdtek a beszédnek, mert azt mondja a fiatalabb:

— No, és mit gondol, Mariska, mit csinált akkor anyósom?

Mariska, az idősebb, csak meghúzza a vállát, hallgat.

— Hát, azt csinálta — folytatja a fiatalabb —, hogy hazaküldte a gyereket, vegyen anyád cipőfűzőt — üzente vele. Hát nem elég, hogy 300 forintot fizetek a gyérékért?

— Hát... igen. : — mondja Mariska bizonytalanul.

— Na. de ez nem elég. Nem lenne anyós az én anyósom, ha csak ezt csinálta volna. Csinált az, meg csinál most is ennél cifrább dolgokat. Mert idehall. gasson, ha én lennék az ő helyében, nekem ugyan nem lenne pofám ahhoz, hogy a gyereknek ne adjak még egy szelet kenyeret, ha az éhes. Ö megtette. Sírva jött tőle haza a gyerek.

— Hát Teriként — mondja Mariska — akkor magának is éppen elég baja lehet.

— Hajaj — sóhajt fel Tériké — megverte az Isten az egészet. Pont nekem kellett ezt a szipirtyót 'kifogni! De meg is veri az Isten miatta.

HALLGATNAK egy pillanatig, majd Mariska kezdi:

— Tudja, nekem meg a férjem

— Persze, hogy tudom — vág bele Tériké — sajnos, tudja ezt mindenlki. Nem is lehet már azt az embert leszoktatni az ivásról.

— Nem — mondja Mariska —, s megjelenik két könnycsepp a szeme sarkaiban. Pedig áldott ember az, ha nem iszik.

— De mindig iszik.

— Az igaz. Mióta Mariska meghalt, azóta nem lehet bírni vele.

— Szép lány volt.

— NEM IS CSODÁLOM, ha mellette én nem kellettem neki. Engem lenyúzott a négy gyerek, az a lány meg olyan volt, mint a bazsarózsa.

— Szép volt. S nem is állt szóba senkivel, csak a maga emberével —, teszi hozzá pillanatnyi szünet után Tériké.

— Hát azóta iszik az emberem. Alig tudok annyi pénzt kicsikarni tőle, hogy éhen ne vesszüvlk.

— Hát a Lali? — mondja a Tériké — az nem hoz pénzt?

— Az? Eszébe sincs, kell annak a pénz

nem ad egy fülért se. Csak nyaggat, hogy mutter, már megint zsíros kenyeret adott tízóraira.

— Hát, minek ad neki még azt is? Ha nem ad pénzt haza, ne is vigyen semmit hazulról.

— Nem lehet azt, megverne.

— Megverné? — hördül fel Tériké.

— Meg ám. Haragban van velem.

— Haragban?

— Abban. Be akarta hozni azt az Erzsit, tudja, aki ott lakik a kocsma mellett, aztán az van vele, alki akar. Be akarta hozni, de én megmondtam, hogy hozzánk ugyan be nem teszi a lábát. No, azóta haragszik rám a Lali.

Tériké csóválja a fejét, leteszi még a horgolást is. s égszínkék szemeivel pillogva lassan kilöki:

— Mariska, ha már annyira oda van az a fiú, mondanék én valamit. Küldje hozzám. Tudja, mióta meghalt az uram, nincs senkim. Nálam nem kell attól tartani, hogy annak a kölöknek a nya. kába varrom magam, de azért a vérem csak megcsillavitaná egy kicsit. Aztán, bajt sem kaphat tőlem, mint a mindenki Erzsijétől.

— Hát..., hát... — bizonytalankodik nveghökkenve Mariska — ha maga ... maga. .. hát, hát majd összeügyeskedem, no...

ÖSSZENÉZÜNK a mellettem ülő férfival s röstellkedésünkben visszabújunk újságjaink mögé.

Mészáros Ottó