Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-08 / 6. szám
#rst MtC kJCiriap 1957. MÁJUS 8. Pest megyei labdarúgó csapat — a Budapest-bajnokságban Mi újság Budakalászon ? RÖVID — de érdekes Jól sikerült az ürömi és sóskúti községi spartakiád verseny. Ürömön 48. Sóskúton pedig 89 részvevője volt a viadalnak. A sportélet fellendülését várják Eudakalászo-n a Vörös Lobogó utódjától, a Budakalászi Muníkás Sport Egyesülettől. A BMSE-t a helyi Textilmüvek, a Gyapjúszövő, a kőbánya és a község támogatja, 6 ez megfelelő anyagi alapot nyújt a kék-sárgáknak. Labdarúgó-, kézilabda-, tenisz-. röplabda- és sakk-szakosztály működik az egyesületben. Legeredményesebben a labdarúgók szerepeinek, akik a Közép-dunai Labdarúgó Al- szövetség hozzájárulásával most a Budapest-bajnókság- ban küzdenek az I. osztályba Jutásért. — Helyesebbnek láttuk, hogy csapatainkat a fővárosban szerepeltessük — mondottá Komor Béla. az egyesület elnöke. — Községünk Budapest határéban van, s most nem kell annyit utazgatnunk, mint azelőtt, amikor a megyét jártuk. Ifjúsági és serdülő csapatunk pedig nem talált megfelelő versenyzési lehetőséget a megyében. A BMSE jól szerepel a budapesti I. osztályú bajnokságba jutásért kiírt osztályozó, úgynevezett I/B osztályában. Az „I/B-ben’‘ többek között az újonnan alakult, illetve a Budapestre „átkerült“ egyesületek szerepelnek. A kalásziak csoportjában a Rákospalotai Egyetértés, Kelenvölgy, a MOM, a Tipográfia, a WSC, Pestiimre és a Kelenföldi SC játszik. A budakalászi labdarúgók vasárnap rangadót vívtak a MOM* ellen, s győzelmükkel most az első helyen állnak. Jól megállja helyét a második csapat, az ifjúsági és a serdülő gárda is. Nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelőiére és ezzel úgy látszik, nem is lesz hiba. mert 80 tagja van a szakosztálynak. A Baráti Körnek 200 tagja van eddig; A férfi kézilabdázók, több Pest megyei csapattal együtt, Budapesten szerepelnek, mert a megyében nem írtak ki bajnokságot. Budakalászon tervbevették. hogy ismét mégalakítják a kispályás női kézilabda-csapatot, k igyekeznek minél több nőt bevonni a sportolásba. RÁDIÓMŰSOR I .. . . - - - . - • . • Mérkőzés után — edzőtábor előtt B. Nagy, a Szentendrei Honvéd ökölvívója Meglátszott a Sportcsarnok nézőszámán, hegy igazi ökölvívó csemege szerepel a műsoron. Kedden este 2000 érdeklődő gyűlt össze, hogy megtekintse az ökölvívók válogatott versenyét. A szentendrei B. Nagy a hatodik párban mérkőzött a győri Trimmellel. Az első két menetben B. Nagy valamivel többet kezdeményezett, a harmadik menetben feljött a győri öklöző, tisztábban ütött, s kis különbséggel Trimmelt hozták ki győztesnek. — Két hónap óta ez az első jelentősebb versenye B. Nagynak s ez némileg látszott rajta — mondotta Gulyás Károly, a Szentendrei Honvéd edzője. 1. Ferencváros-Ujpesti Dózsa. A két csapat mindig nagy küzdelmet vívott egymással, s nem lenne meglepetés az újpestiek pontszerzése. Tipp: x. I. 2. i. Vasas-Tatabányai SC. Vasas győzelem Várható, de figyelembe B. Nagyot meglehetősen letörte a vereség, ismerősei próbálták őt vigasztalni. — Még nem dőlt el, hogy tej lese a kisváltó súlyú válogatott Prágában — mondogatták. — Az edzőtáborban még visszavághatsz a vereségért. A keddi válogató verseny részvevői szerdán edzőtáborba mennek Tatára, s itt készülnek fel a prágai Európa Bajnokságra. B. Nagynak Trimmelen kívül még két „vetélytársa" van súlycsoportjában. Juhász és Szakács. Május 21-ig lesznek Tatán a válogatott keret tagjai, s az edzőtáborban mutatott formák alapján jelölik majd ki a végleges csapatot. kell venni, hogy a tatabányaiak tavaly igen jól szerepeltek a fővárosban. legyőzték a Honvédet ís a Dózsát is. Tipp: X. 3. Salgótarjáni BTC-Szombat- helyi Haladás. A hazai csapat az esélyesebb. Tipp: U «. Dorogi AC-Bp. Honvéd. A Honvéd már tt „üélamerikás" játékosokkal megerősödve szerepel, s még Esztergomban is esélyesebb. Nem lehetetlen azonban a döntetlen sem. Tipp: 2. x. SZEHDA KOSSUTH-RADIO: 4.39-7.59: Zenés műsor. — Közben: 4.33: Hírek. — 5.00: Falurádió. — S.00: Orvosi tanácsok. — 6.45: „Hirdetőoszlop’'. — 7.00: Hírek. — 7.43: Naptár. — 8.10: Operarészletek. — 9.00: Rádióegyetem. Technika és élet. XIII. Fémáruk. — 9.30: Pátyol József klarinétozik, Lakatos Lajos clmbalmozik. — 10.00: Hírek. Lapszemle. — 10.10: Szmelicska. Bozena Nemcova meséje. A Gyermekrádió műsora. — 10.30: . Karácsony Charlestonban. Nyíri Tibor rádiószatírája. — 11.38: Dalok és hangszerszólók. — 12.00: Hírek. - 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok... — 13.10: Operett-kettősök. — 13.40: „Az új asszony kenyeret süt”. Veres Péter Három nemzedék című regényének IH. kötetéből. — 14.10: Ifj. Magyart Imre és zenekara játszik. — 14.45: Orosz nyelvtanfolyam általános iskolásoknak. — 13.03: Zálogosdi. Ifjúsági műsor. — 15.30: Válasz a hallgatóknak. — 15.45: Coates: Három ember — szvit. — 16.00: Hírek. — 16.10: Szív küldi... — 17.00: Ezer titok. — 17.13: Népdalok és magyar nóták. í- 18.00: Hírek. - 18.10: 50 este — 50 népdal. — 18.20: 1943. május 9. — 19.05: Három dal Ránki György Két vallomás című filmjéből. — 19.18: „Az ipar kiváló mestere”. Riport. — 19.33: Párizs és sztrájal. — 19.52: Jóéjszakát, gyerekek! - 20.00: Esti krónika. — 20.25: Liszt: A forrásnál. — 20.30: Munkáshét- koznapok. — 21.30: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — Közben: Hírek. Sport. Utána: Néhány perc külpolitika. — 22.20: A hangversenyközvetítés folytatása. — 23.20: verbunkosok, magyar nóták. — 24.00: Éji zene. — 0.30: Hírek. PETŐFI-RADIO: 6.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: 6.35: Torna. — 7.40: Falurádió. — 14.00: Hírek. — 14.20: Orvoslás a régi világban. Ifjúsági műsor. — 14.40: zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdió jelentkezik. — 16.00: László Annie és Szabó Tibor énekel. — 16.30: Operarészletek. — 16.50: Szép Ernő verseiből. — 17.00: Harcok 9 zenetörténet fordulóin. Puccini és Gluck. — 17.45: Ajándékműsor... — 19.00: Hírek. — 19.05: 1000 szó franciául. — 19.15: Gyermekdalok. A Gyermekrádió műsora. — 19.35: Tavaszi vizek. Turgenyev regényét bemutatja Polgár István. — 20.00: Kamarazene. — 21.00: Hírek. — 21.05: Sporthíradó. — 21.20: Tánc- zene. Közben: 21.50: Hogyan élhetnénk jobban. Előadás. — 22.00: . A tánczene folytatása. — 22.30: Népi táncok. 5. Szegedi EAC-MTK. Az otthonában még nyeretlen szegediek ellen a kék-fehérek győzelme várható. Tipp: 2. 6. BVSC—Diósgyőr. Nagy küzdelem várható. A diósgyőriek már bejutottak az NB I-be. a vasutasoknak döntetlen is elég a feljutáshoz. Érdekesség, hogy tavasz- szal egvilc csapat sem vesztett pontot. Tipp: x. 1. 2. 7. Perecest TK-KISTEXT. A KISTEXT-nek még van egy kis reménye az NB I-be jutásra, ez fűti a textiles csapatot. Tipp: 2, 8. Gázgyár-Pénzügyőrök. A Gázgyár az idén még nem győzött. most sem valószínű a győzelme. Tipp: 2. 9. Rcnnes-Keims. A kiesés ellen küzdő Rennes-nek nagy szüksége van a két pontra. Tipp: 1. x. 10. Nicc-Lens. Döntetlen, vagv hazai győzelem a legvalószínűbb. Tipp: x. 1. 11. Strasbourg-St. Etienne . Az éllovas St. Etienne-nek egy pont is elég a bajnoksághoz. Tipp: x. 2. 12. Jugoszlávia-Olaszország. Mindkét válogatott megleheíősenfc gyengén szerepelt az idén. A hazai pálya a iugoszlávok mellett szól. de döntetlen is könnyen lehetséges. Tipp: 1. X. Az első három pótmérkőzésen hazai győzelem várható, a negye- I tlik pótmérkőzés nyílt. Ivalóból. Finnország északi részéből ifjúsági váltó indul a moszkvai Világitiűsási Találkozóra. A finn váltó végighalad az országon, s Turkuban csatlakozik hozzá a dánok, norvégek és svédek közös stafétája. A további útvonal Kotkán és Leningrádon keresztül vezet Moszkvába. Szovjet teniszezők — köztük Kuzmenko. Andreicv. Preobra- zsenszkaja. Riazanccva. Tamm. Botunni — utaztak Csehszlovákiába. A szovjet teniszezők részt Tesznek Prágában a Csehszlovákia felszabadulásának 12. évfordulója alkalmából rendezendő nemzetközi versenyen. Május 2í-én. a 17 000 néző befogadására alkalmas prágai Téli Stadionban kezdődik meg az idei ökölvívó Európa-bainokság. amelyre Luxemburg lemondása ellenére rekordszámú neve2és érkezett. Az EB-on az alábbi 24 ország indít versenyzőket: Ausztria. Belgium. Bulgária. Dánia. Anglia. Finnország. Franciaország. Németország (NSZK és NDK). Görögország, Hollandia. Magyarország. Izland. Olaszország. Norvégia. Lengyelország. Románia. Skócia. Spanyolország. Svédország. Svájc. Szovjetunió.. Wales. Jugoszlávia és Csehszlovákia. Vasárnap kezdődik a MAFC Kolumban László öttusa emlékversenye. Az írországi Dublinban május 12-én kezdődő sakk-világbajnokje- löltek zónaversenyére Benkő Pál nemzetközi mester szerdán reggel utazik el. A júliusi világbajnokságra való felkészülés újabb állomásaként — május közepén ismét nemzetközi találkozón vesznek részt a magyar tekézők. Május 18-án és 19-én Kari Marx-stadtban kerül sor az NDK—Magyarország férfi és női viadalra. Az első napon a nők. a második napon pedig a férfiak mérik össze erejüket. Az Újpesti Dózsa május 26-án. vasárnap délelőtt a városligeti „nagykörben'’ nemzetközi motorkerékpáros gyorsasági versenyt rendez. A meghívott külföldi sportolók közül eddig a románok és a csehszlovákok jelentkezése futott be a lila-fehérekhez. A külföldiek nagymotorokkal indulnak. Kurucz György, a B. Honvéd kiváló gyorsasági motorversenyzője készül a július 3. 5 és 7-én Angliában sorrakeriilő jubileumi ..Arany Díjas” nemzetközi viadalra. A manszigeti hagyományos versenyen Kurucz György 500-as Norton gépen indul. A csehszlovákiai Jicinben május 12-én nagyszabású nemzetközi motorkerékpáros gyorsasági ven- senyre kerül sor. A magyar színeket az Újpesti Dózsa, a Bp. Zalka Máté és a Bp. Honvéd legjobbjai képviselik, akik szerdán utaznak el a viadal színhelyére. Az eeves géposztályokban a következő magyar motorosok rajtolnak: 125 kem: 'Szabó Andor. Reisz István. Scherer Miklós és Hamar Zsigmond. 350 kem: Cserkuti László. Szűcs László. Reisz János. Ha- rai József. 500 kem: Szabó László. Kurucz György. Máté Sándor, Az DIB lll-ba jutásért kiirt osztályozó állása I. Váci VSE 9 7 1 1 32:10 15 2. Szentendre 8 5 3 22; 7 13 3. Cs. Autó 0 6 1 2 44:15 13 4. Pilisi K. 10 5 2 3 24:23 12 5. Pécel 9 4 3 2 13:11 11 «. Nagykőrös 9 5 — 4 17:16 10 7. Pilisi B. n 4 — 5 20:16 8 3. Üllő 9 3 1 5 15:22 7 9. Cegléd 9 2 — 7 15:42 4 10. Maglód 9 1 1 7 10:29 3 11 V. Hajó 8 1 — 7 5:26 2 Bukovi Márton és Sós Károly lemondás gondolatával foglalkozik Kedden délelőtt Bukovi Márton szövetségi kapitány és Sós Károly szövetségi edző megbeszélést tartott több NB I-es csapat edzőjével. A megbeszélésen a magyar labdarúgó válogatott felkészülésének problémáival foglalkoztak. Bukovi és Sós elmondották, hogy több klub, különösen a Dózsa és a Vasas nehézségeket támasztanak a felkészülés körül, mert nem adják oda játékosaikat a közös edzésekre. Sós azt kérte az MLSZ-től, hogy a legerélyesebben támogassa a válogatottak vezetőit. Bukovi hangsúlyozta, hogy vezessék be a külföldön iól bevált gyakorlatot, mely szerint a válogatott mérkőzések előtt rendeljenek el fi- lalmi időt és ebben az időszakban a játékosokat csak a válogatott csapat érdekeinek megfelelően foglalkoztassák. Csanádi Árpád, a Ferencváros és Baróti Lajos, a Vasas edzője kijelentették, hogy minden tekintetben alávetik magukat a két vezető kérésének. Bukovi elmondotta, hogy a május 26-i Délnémet válogatott elleni találkozóra Budapest csapata a jövő héttől kezdve kedden és szerdán közös edzést, tart, melynek fő célja az új taktikai fortélyok elsajátítása lesz. Bukovi és Sós légül egyhangúlag kijelentették, amennyiben a felltészülés előtt továbbra is különböző nehézségeket támasztanak és az MLSZ nem teremt erélyesen rendet, nem vállalják tovább a válogatottal kapcsolatos munkájukat. A mezőgazdasági izotópkutatás eredményei Magyarországon A mesterséges sugárzó anyagokkal, az úgynevezett rádióizotópokkal fontos kutatási eszközhöz jutott a mezőgazda- sági tudomány iá. Ezek az anyagok lehetővé teszik az élő szervezet olyan életfolyamatainak felderítését, amelyeket ma más módszerekkel nem lehet figyelemmel kísérni. A kísérleteknél főleg foszforizotópot használtak. Ezt alkalmazták annak meghatározására is, milyen sebességgel hatolnak be a növények gyökerei a talajba; Sikerült pontosan meghatározni, hogy a növény fejlődésének melyik szakaszában éri el a gyökérzet a talajba helyezett tápanyagot, s ennek alapján meg lehet1 állapítani, milyen mélységben kell a tápanyagot elhelyezni ahhoz, hogy a növény számára a legjobban felvehető legyen. Érdekes volt a kísérleteknek az az eredménye, hogy a szudáni fű gyökere gyorsabban, a kukoricáé lassabban hatolt be a talajba. A műtrágyázásnál régi probléma, hogy a foszfor-műtrágyának sok talajon nincs meg a kellő hatása. Ennek fő oka, hogy az ilyen talajokon a foszforműtrágyák a talaj felső rétegében megkötődnek, oldhatatlan, a növény számára nem felvehető állapotba kerülnek. Az izotópok segítségével a kutatók részletesen tanulmányozták a foszfortrágyák megkötődési folyamatát. A vizsgálatok alapot adnak arra, hogy kidolgozzák a káros meg- kötődés megszüntetésére al- ‘ kalmas módszereket. A további kutatások céljárá foszforizotóppal jelölt szuperfoszfátot állítottak elő. A kísérleteknek az volt a megállapítása, hogy a talajba juttatott kis mennyiségű foszforizotóp közvetlen hatást gyakorol a növények fejlődésére. Például a búza és a rozs — az erről készült felvételek tanúsága szerint — a sugárzás hatására feltűnően gyors fejlődésnek indult, messze maga mögött hagyva a rendes talajon fejlődő növényeket. A sugárzásnak kitett rozs húsz, a búza tizenhat százalékkal hozott nagyobb termést, Az intézet más mezőgazda- sági tudományos intézetek munkáját is nagymértékben segítette azzal, hogy ellátta őket sugárzó anyagot tartalmazó vegyi készítményekkel; pályázat A Földművelésügyi Minisztérium gépállomási és gépesítési főigazgatósága pályázatot hirdet a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatói állásának betöltésére. Követelmények: gépészmérnöki oklevél. a mezőgazdaság gépesítése terén elért önálló tudományos vagy termelési eredmény, több éves gyakorlat termelési, kutatást, kísérleti vagy gyártási vezető állásban, nyelvismeret ílehetöleg orosz, angol, német), szakirodalmi tevékenység. A pályázatot 1957. június 15-ig kell beküldeni a Földművelésügyi Minisztérium gépállomás! és gépesítési főigazgatóságához. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100. 142-220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály FIGYELEM! 1. A pontos adatokkal és jól olvasható írással kiállított megrendelőlapot bér- mentesítés nélkül lelhet postára adni. 2. A megrendelőlap alapján az előfizetési díjat a megjelölt lakáscímen a postakézbesítő szedi be. 3. A díjak előzetes megfizetése nélkül a posta az előfizetést nem indítja meg. május 31-ig történő díjfizetés esetén a kézbesítés július 1-vel kezdődik. 4. A megrendelőlapot vidéken a helyi postahivatal nak kell eljuttatni. Buda pesten a címzés: Budapest Főposta, Bérmentesítés nélkül postára adható 180 056/1957. Postavezérigazgatóság Hírlapmegrendelés POSTAHIVATAI Hírlapfelelős ÁLLÁS Rakodómunkásokat vagonkirakásra teljesítménybérben felveszünk Vidékieknek munkásszállás biztosítva. I Jelentkezés: Bpest, | XIX., Városmajor u. 12. Bpesti 2. sz. £pü- letanyagfuvarozó Vállalat. Háztartásba keres orvosnő megbízható nőt, két személyhez, 3 szobás, személyzeti szobás lakásba. Gáz, villany, vízvezeték van, Nagymaros, Váci út 15. A Lajosmizsei Törekvés Tsz jogosítvánnyal rendelkező Zelor-veze- tőt keres. Lakást a tsz biztosít. Érdeklődés levélben, vagy sze- mélyesen! ____________ G azdasági szakiskolát, tejipari és mélyhűtő kompresszorkezelői tanfolyamot végzett, 55 éves, családos, hosz- szabb állattenyésztési gyakorlattal, tejgazdaságban. hizlaldában, baromfitelepen „Munkát vállalna” jeligére Magyar Hirdetőbe. Felszabadulás tér 1. A Kertészeti Kutató Intézet gazdasága bu- datétényi telephelyére időszaki munkára felvesz férfi és női segédmunkásokat. Vidékiek számára szállást biztosítunk, valamint üzemi konyhai ellátást. Órabérek: 2,50— 4.30 forintig. Ezen felül gabona fejadagot biztosítunk. ADÁS-VÉTEL Oldalkocsis Pannónia 22 000-ért eladó. Szend- rődi, Alsóhernád, Bor- forgalmi Vállalat. Gyönyörű Lingel ebédlő, supraphon, normál táskalemezjátszó (zafírral), 60 lemezzel, Philips varázsszemes rádió, gáztűzhely, nyolcas körkötőgép, komplett, húsz méter kertilocsoló, Pestlőrinc, Bokány utca 18. Baross utcánál. Jó állapotban levő Tátra személygépkocsi engedéllyel eladó, Dombóvár, telefon 236. Komplett, üzemben levő jéggyár-berende- zés, cukorka készítő gépek és 1 darab új sonkavágógép eladó a Bátaszéki Földművesszövetkezetnél. Varrógép eladó, bobbi- nos, háztartási, előre- hátra varr. Papp, Bp., Frangepán u. 53. INGATLAN Kertes családi ház, beköltözhető, olcsón, sürgősen eladó. HÉV Ráckevéig, Szigetbecsén, Templom u. 2. Első autóbusz megállónál. HÁZASSÁG Tengerésztiszt élettársul keres egészséges, saját otthonú, házias, művelt, életképes nőt, esetleg állásban levőt, harmincöttől negyvenötig. Csak teljes című levélre válaszolok. ..Idem 35 929” jeligére, Lenin körút 80, Magyar Hirdetőbe. Két diplomás, komoly, szolid lány, házasság céljából ez úton keresi hozzájuk illő, intelligens, komoly férfiak ismeretségét 28-tól 34 évesig. Leveleket kérik „Nagy elhatározás 35 983” jeligére, Lenin körút 30, Magyar Hirdetőbe. 47 éves, magános, jó szakmával rendelkező férfi, megismerkedne házasság céljából szerényigényű, házias nővel, aki szereti az otthonát. „Szeretetre vágyom” jeligére a hirdetőbe, Bpest, Felszabadulás tér 1. Középtermetű, 26 éves. szőke, nőtlen férfi társaság hiányában hozzáillő nő ismeretségét keresi házasság céljából. Mozi-, kirándulókedvelők előny- I ben. „Becsületes” jeligére hirdetőbe, Újpest. István tér 18. i 500 forint nyugdíjjal magános nő keresi vidéki otthonnal. 60 éves férfi ismeretségét házasság céljából. „Megértés” jeligére, Felszabadulás tér 1. Két 25 éves értelmiségi keresi fiatal lányok ismeretségét házasság céljából. Választ „Május 19” jeligére hirdetőbe, Felszabadulás tér 1. VEGYES Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak, akik szeretett férjem temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek; a temetésen részvevő váci zenészeknek ezen az úton mondok őszinte köszönetét. özv. Csámpai Rudolfné és családja. TOTO-ta nácsadó