Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-23 / 19. szám

FfSt JttECYEi ii/Cirlap 1951. MÄJUS 33, CSÜTÖRTÖK Jó, hogy van második félidő is... Megjegyzések a labdarúgó-fordulóról Először gyülekeztek keddi szövetségi napra a megyei labdarúgó-vezetők a Verpeléti úti új helyiségben. A sportág hívei egy szobában zsúfolód­tak össze, mert a másik még nincs teljesen kész. „Megosztott" nézők Szentendrén Már másodízben fordult elő Szentendrén, hogy a Honvéd és a Vasas egyidőben játszik mérkőzést vasárnap délután. Ez pedig az érdeklődés meg­osztását eredményezi. A Szentendrei Honvéd—Ül­lői Vasutas NB III-as osztá­lyozott csak 400 néző jelent meg. A hazai csapat már a harmadik percben megszerez­te a vezetést Pál révén. Az első félidő további részében kiegyenlített játék folyt For­dulás után visszaesett a Vas­utas, s Pál, Hajdú és Sági (11-esből) góljával 4:0-ranyert a Szentendrei Honvéd. Pál, aki hétről hétre kiváló telje­sítményt nyújt, most is a mezőny legjobbjának bizo­nyult. A másik szentendrei mér­kőzésen, a Szentendrei Va­sas—Dunakeszi Kinizsi talál­kozón más volt a helyzet: több néző, küzdelmesebb játék. Ez utóbbit bizonyítja az ered­mény is: 2:1 (1:0). A mélytalajú, 6áros pálya, amelyen víztócsák jelezték a három órával azelőtt hullt égi áldást, alig volt alkalmas játékra. Kevés olyan játékos volt, aki ne viselte volna ma­gán a sáros talaj nyomait. Csupán három dunakeszi fiú meze maradt tiszta, nagyon is „kímélték“ magukat. A szentendrei csapat viszont nagy akarással, lendületesen küzdött, s ennek nagy része volt a győzelem kivívásában. Mindkét Vasas-gól védelmi hibából esett. Egyik alkalom­mal a hazaadás elakadt a Bárban, s a vasasok jól felis­merték a kínálkozó helyzetet. A másik gólnál „elaludt“ a Kinizsi kapusa. A vendégek a mérkőzés után balszerencsére hivatkoztak, mondván, a má­sodik félidőt végigtámadták, sőt Skotnyár egy 11-est is ki­hagyott. Érdekesség, hogy az elő- mérkőzésen Tahitótfalu 0:3- ról egyenlített a Szentendrei Vasas II. ellen. Győzelem „albérletben" Albérletben rendezi meg hazai mérkőzéseit a kistar- csai csapat. Labdarúgópályá­juk most készül és annak tel­jes befejezéséig Cinkotán játszák le azokat a találkozó­kat, amelyeknél ők a pálya- választók. Mintegy 800 kistar- csai szurkoló utazott át vasár­nap Cinkotára a Kistarcsa— Albertirsa rangadóra. A szur­kolók nem bánták meg a ki­rándulást, izgalmas, nagyira­mú összecsapásnak, „hazai“ győzelemnek voltak szemta­núi. A kistarcsai csapat töb­bet támadott, de az albertir- sai védelem, élén Bartos ka­pussal, igen jól állt a lábán. A 75. percig 0:0 volt az ered­mény, ekkor Hoffmann két gyors gólja megpecsételte a vendégek sorsát. Gond Monoton Gondban vannak Monoron, nem a vasárnapi eredmény I miatt, hiszen 5:3 arányban diadalmaskodtak Vecsés felett, j hanem azért, mert a játékve- i zető elvitte a labdarúgók iga­zolását; I Hogy is történt az eset? Do- í rog környéki bíró vezette a I mérkőzést. A találkozó befeje- ! zése után az „elszámolásnál” a helyi vezetők csak az úti­költség felét adták oda neki — mondván azt, hogy már életbelépett a vasúti kedvez­mény. A játékvezető viszont arra hivatkozott, hogy teljes jeggyel jött, s amíg tartozását ki nem fizetik, nem adja oda a monoriak igazolását, s sza­bálytalanul elvitte azokat. He­lyesebb lett volna jelentésébe felvenni az esetet. Fia követe­lése jogos, akkor úgyis meg­ítélik az egész útiköltséget. Most fő a monoriak feje, mi­ként veszik igénybe igazolás nélKül a most életbeléptetett j utazási kedvezményt, s hogy J tudnak majd pályára lépni va- i sárnap „iratok” hiányában. Megismétlődött „sporttörténelem" j A megyei I. osztályba jutá- ■ sért kiírt osztályozó váci cso­portjában két mérkőzés ma­radt el vasárnap. Nagyoroszi j táviratozott, hogy nem utazik I el Fótra, Nagymaroson pedig j későn kapták meg a tokodiak ' válaszlevelét. Nyergesújfalun I megismétlődött a legutóbbi eredmény. Akkor a Főt, most pedig a Felsőgöd ellen nyert 3:2-re a hazai gárda. Örkény­ben újabb csapat vérzett el; az éllovas Tököl után az Érdi Traktor hagyta ott vasárnap a két pontot. Elmosta a jégeső... A Ceglédi Vasutas képvise- | lője, Aszódi Sándor is bené- ! zeit a keddi szövetségi napra. I Néhány igazolási ügyet kel- j lett elintéznie. Közben szó I esett a ceglédiét legutóbbi j bajai vereségéről is. — Az első fordulóban mi győztünk ellenük Cegléden — mondotta. — Most is sikeres szereplésben reménykedett a Vasutas, ennek meghiúsulásá­ban közrejátszott az a hatal­mas jégeső amely miatt csak­nem félóráig szüneteit a mér- j kőzss. Ezután már nem úgy í ment a csapatnak, mint kel- I lett volna. Visszaestek. A Ba­jai Építők 3:0-ra nyert. Szentendrén 0:3-ról egyen­lített Tahitótfalu, Kistarcsa a hajrában harcolta H a győzel­met, Örkényben fordulás után 6 gól esett. Jó, hogy van má­sodik félidő is... — er — RÖVID - de érdekes i A monori járás falusi spartakiád j döntőjét vasárnap délelőtt rende- ; j zik meg Gyomron. Kijelölték a júniusban NSZK-ban j j és Lengyelországban szereplő úszó- í i kát és műugrókat, a Franciaor- j ! szágba utazó együttes összeállítá- | I sára a jövő héten kerül sor. Az ; | NSZK-ba a következők utaznak: | j Tumpek. Nyéki, Kárpáti Gy., | j Utassy, Csordás. Kovács, Papp V., j ; Boros K„ Takács K., Littome- | [ riczky és KiUermann. Lengyelor- , szágban az alábbiak képviselik a ! magyar színeket: Kettesy. Fábián, ! Sebő, Kárpáti Vera és Zságot. Megyei asztalitenisz CSB: Váci j Remény II.—Püspökszilágyi 14:2. 1 Gy: Marké. Kiss, Bea (4-4). Volen- j tics (2), illetve Csernák és Hu- j nyadi. A június 23-án Budapesten sorra- kerülő Magyarország-Bulgária labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésre francia játékvezetői hármast hívtak meg. A megyei sportfelügyelőség most készíti az 1957. évi versenynaptárt. A Magyar Vívó Szövetség vasár­nap délelőtt 9, délután 17 órai kez­dettel a Vasas Pasaréti úti vívóter­mében válogató jellegű párbajtőr­versenyt rendez. A hét végén olimpiai számokból álló válogató úszőversenyre és baj­noki vízilabda-mérkőzésekre kerül sor a margitszigeti Sportuszodá­ban. Szombaton IS órai kezdettel a Bp. Meteor rendez űszóversenvt, majd J9 órakor kezdődik a Bn. Me­teor—FTC vízilabda-találkozó. Ez­után kerül sorra a Cseoel Autó— UTTK NB Il-es mérkőzés. Több mérkőzésre Moszkvába uta­zott a Vasas vízilabda-csapata. Bállá Károly magyar labdarúgó játékvezető június elején Moszkvá­ba utazik, ott öt mérkőzést vezet majd. Ez az első eset. hogy ma­gyar játékvezető a Szovjetunióba kapott meghívást. A június elején Comóban meg­rendezésre kerülő nemzetközi női tőrversenyen két magyar verseny­ző, Kovácsáé Nyáry Magda és Elek ftlargit vesz részt. | Az MLSZ fegyelmi bizottsága I foglalkozott Gulyás Gézának és ; Dékány Ferenc dr.-nak. a Ferenc- i város két válogatott játékosának i az MTK elleni mérkőzésen tanűsí- ! tott sportszerűtlen magatartásával, I s mindkettőt szigorúan megdorgál* ; ta. Tárgyalta a fegyelmi bizottság ; a szegedi pályán vasárnap lezaj­lott eseményeket is és úgy határo- | zott, hogy a soronkÖvetkező baj- i nolci mérkőzésre szövetségi ellen* I őrt küld Szegedre. Készülődés Dorog vidék ellen Május 26-án Esztergomban szerepel Pest megye felnőtt és ifjúsági labdarúgó-válogatottja. A Dorog vidékiek ellen lépnek pályára. A Szentendrei Honvéd, Pécel, a Csepel Autó, a Váci Vasutas labdarúgóira épülő megyei válogatott szerdán délután újabb edzőmérkőzést játszott Dunaharasztin. A találkozóra a következőket hívták meg: Nagy, Vigh, Naszódi, Sári, Berek, Ribári, Kárpáti, Harangozó, Abelovszki, Pál, Hajdú. Tartalék: Kaiser, Sebek, Szilágyi, Daróczi, Monok. A megyei ifjúsági válogatott ma délután Dunakeszin vív előkészületi mérkőzést A ceglédi asztaliteniszezők győztek — a váciak kikaptak Asztalitenisz NB II. legutóbbi fordulójában a ceglédi férfi és női csapat győzött, a váci együttes ki­kapott. Férfi mérkőzések. Ceglédi Épí­tők—Külker 13:3. Győztesek: Ger- gye, Balázs (4-4), Papp (3), Der- vaderics dr. (2). MAHART—Váci Remény 11:5. A találkozó Buda­szére pesten folyt le. A váci győzelme- sítanfj két Pálfi (4) és Harmos szerezték. Vasárnap Vácott szenvedett vere­séget a helyi csapat. Hazai Fésűs —Váci Remény 10:0. Váci győzte­sek: Pálfi (4), Molnár és Hernádi. Mindkét mérkőzésen csak Pálfinak ment a játék, a többieken meglát­szott a versenyhiány. A döntő pil­lanatokban nem tudtak összponto­Raktárról szállítunk hordóemelő gépeket Megrendeléseket (elvesz a PEST MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT Budapest, XIII, Forgács u. 9a. Női mérkőzés. Ceglédi Építők- Posta-Távbeszélő 10:6. Győztesek: Papp (4), Milus (3), Pálinkás (2). Kovács. FINOM SÜTEMÉNYEK különleges torták Zebegéuyi Cukrászdában Zebegény, Sztálin tér l. Képes mezőny a siófiai nemzetközi atlétikai versenyen Az eredetileg 2 naposra tervezett szófiai nemzetközi atlétikai ver­seny műsora 3 naposra bővült, így a Lewski stadionban sorrakerülő viadalokat pénteken, szombaton és vasárnap tartják meg. A Dimitrovról elnevezett bolgár ifjúsági szövetség lapjának, a Narodna Mladezsnak vándorserle­géért és a moszkvai III. Nemzet­közi Ifjúsági Sportjátékok tisztele­tére kiírt küzdelmek nagyszerű versenyeket ígérnek. Érdekesség, hogy Szófiában ezúttal szerepel­nek maid először szovjet atléták. A legjobb bolgár férfi- és női ver­senyzőknek a végleges nevezések szerint szovjet, magyar, csehszlo­vák, lengyel, román, jugoszláv és német atléták lesznek az ellenfe­lei. A külföldiek egy része ked­den már meg is érkezett Szófiába, a többieket csütörtökre várja a rendezőség. A nevezések szerint ott lesz a mezőnyben például a szovjet Ot- kalenko, a 800 m-es és 880 yardos női világcsúcstartó, Litujev a 440 yardos gátfutó rekorder. Konova­lov az egyik legjobb váfftázó, a lengyel Zimny, Ozeg és Krzezins- ka, a román Savéi, Sötér. Wiesen- mayer. a csehszlovák Skobla és Jungwirth, a magyar Goldoványi és Kazi Aranka, a jugoszláv Ra- csics és még sokan mások. BUDAPEST VÁLOGATOTT- TESTNEVELÉS! FŐISKOLA ! * 14:0 (8:0). ; Utolsó előkészületi mérkőzését | játszotta szerdán délután az MTK i Hungária úti sporttelepén a Dél- | Németország ellen szereplő Buda- I ; pest labdarúgó-válogatottja. I LABDARUGÓ NB I: SÁL- i GÓTABJÁNI BTC—DOROGI I AC 0:0. Pestmegyei Villany- és Épületszerelő Vállalat, BUDAPEST, XI., BOCSKAI UTCA 14. TELEFON: 368—980. Elvállalunk közülctektől rövid batáridőre Is villany- és vizvezetékszerelési munkákat. Moszkvai előkészületek Moszkvában teljes lendület- | tel folynak a nyári III. nem­zetközi ifjúsági sportjátékok előkészületei. A több mint 50 országból a Szovjetunióba ér­kező 4000 sportolót a pálya­udvarokon, repülőtereken, hajóállomásokon ünnepélye­sen fogadják. Szállásuk a leg­jobb diákszállóban, a moszk­vai egyetem 32 emeletes épü­letében lesz. A szobák beren­dezése vetekszik a legjobb szállodákéval, s az előcsar­noktól, halitól, pihenőterem­től kezdve minden megtalál­ható benne. A sportolóiénak edzéshelyek is rendelkezésükre állnak az egj’-etem sportpályáin, nagy­szerűen felszerelt sportter­mékben, tornacsarnokaiban. Az ebédlőben a részvevők saját Ízlésük szerint választ­hatják ki a menüt, s ha akar­ják, saját nemzeti ételüket is felszolgálják számukra. Működik mér a közlekedési bizottság is, amelynek legfőbb feladata, hogy kidolgozza * versenyzőknek a szálláshely - ről a sportpályákra kivitelét. Rendszeres autóbuszjárat lesz pl. az egyetem és a Lenin-sía- dion között. Az autóbuszok 5 percenként közlekednek. A nemzetközi sportszövet­ségek tagjait, a versenybírá­kat a legjobb moszkvai szál­lodákban, így a Metropolbsn, a Moszkvában, a Nationalban helyezik el. Gondoskodás történik * részvevők kulturális prog­ramjáról is, arról, hogy meg. ismerhessék Moszkvát és kör­nyékét. így többek között megtekinthetik az érdeklődők a Kremlt, a mezőgazdasági és ipari kiállítást, a Tretyakov* képtárt, múzeumokat ipari vállalatokat, építkezéseket, a Moszkva környéki kolhozokat és szovhozokat, a kultúrpar- kókat és egyéb kulturális in­tézményeket. Naponta lesz ki­rándulás gőzhajón a Moszkva csatornán. Tolvaj „nemzetőröket" ítéltek el Az ellenforradalmi időkben nemzetőrnek jelentkezett Bu­dakeszin Makai Tibor és Mül­ler Endre. Október 30-án „ön­álló portyára“ indultak 10 társukkal együtt. Azzal az ürüggyel, hogy Varga László rendőrszázados lakásában el­dugott fegyvert keresnek, az ajtót betörték és „kutatni“ kezdtek. Fegyvert nem talál­tak. Hogy némi „emléket“ mégis magukkal vigyenek, Müller ellopta Varga • Moszk­va II. fényképezőgépét, Makai pedig a szekrényből három karikagyűrűt, egy pecsétgyű­rűt, két darab aranynyaklán­cot /és egy darab fülbevalót vitt el. A később megindult nyo­mozás során Müller lakásán nem találták meg a fényképe­zőgépet, mert — mint mon­dotta — szenvedélyes madár­gyűjtő és a fényképezőgépet két különleges madárért el­cserélte. A nyomozók később előkerítették a gépet. Makai­nál a lopott aranyholmit szal­mazsákba dugva találták meg. A pestvidéki járásbíróság most tárgyalta a két „hazafi“ ügyét. Müller Endrét és Ma­kai Tibort lopás bűntettében mondották ki bűnösnek és ezért Müllert egy évi. Makait pedig két évi börtönre ítélték. Felgyújtotta haragosa lakását — /fórom évet kapott Ifj. Kassai Antal budakeszi lakos többször volt már bün­tetve. Kassai Budakeszin, a Guszev utca 8. szám alatti házban lakott. Utolsó bünte­tésének kitöltése után, 1955 tavaszán nem mehetett visz- sza régi lakásába, mert a ta­nács azt Kiss Lajosnak utalta ki. Kassai többször megfe­nyegette Kisst; azt mondotta, ha nem költzik ki a lakásból, felgyújtja a bútorokat. Múlt év november 18-án italos álla­potban elment Kiss lakására, betörte az ajtót és mielőtt bárki megakadályozhatta vol­na, felgyújtotta a függönyö­ket, ezektől a lakás egész be­rendezése tüzet fogott, melyet a szomszédok és a kivonult ! tűzoltók már csak akkor tud­tak eloltani, amikor a teljes berendezés elégett. A pestvidéki járásbíróság ! ifj- Kassai Antalt gyújtogatás bűntettéért három évi bör- í tönre ítélte. PEST MEGYEI HÍRLAP | A Magyar Szocialista Munkásoárt Pest megye) bizottsága és a megyei tanács taoia. i Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadia a Hírlaokiadó Vallalat Szerkesztőséé é9 kiadóhivatalt • ■ Budaoest. vm.. Blaha Luiza tér 3. Telefon: 343-100. 142-220. Szikra Lannvomda. ' Felelős vezető: Kulcsár Mihál? ÁLLÁS Azonnali belépésre keresünk segédmun­kásokat villany- és vízvezetékszerelő szak­munkások mellé. Je­lentkezési hely: Pest­megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat. Budapest. XI., Bocs- kay u. 14. Intelligens asszony magános, kisebb csa­lád háztartását vezet­né kizárólag vidéken, minden munkát végez. Gazdasághoz ért. ..Lel­kiismeretes” jeligére a kiadóba. Bognármestert kere­sünk, havi jövedelem 1800 forint, A nnama- jori Célgazdaság, Ba­racska. Kőszegi Tangazdaság gyakorlott juhászt ke­res azonnali belépésre. Keresek háztartási al­kalmazottat, többgyer­mekes családhoz, hű­vösvölgyi villába. Egy saját gyermeket hoz­hat magával. „Otthon 37 903” jeligére hirde­tőbe, Felszabadulás tér egy. ixíivri.vv Egy jókarban levő szőlő-gyümölcsös el­adó. 1400 négyszögöl. Szentendre, Bartók Béla u. 20. Életjáradékkal vennék | Pest megyében földet, I tanyával, vagy rész- I letben. Választ „Nem j igényes” jeligére hir­detőbe. Bp., Felszaba­dulás tér 1. Eladó Érden 400 négy­szögöles gyümölcsös. Azonnal beköltözhető házzal. Érdeklődni le­het: Bp. XXII.. Albert- falva. Vasvirágsor 74. Szigetszentmiklós, Jó­kai u. 3 alatt 2 szoba, összkomfortos családi ház és külön nyári- ! konyha, pincével el­adó. Végh. HÁZASSÁ«. 37 éves, egyedül élő, elvált, csinos. szép. házias, 155 cm‘óvónő, berendezett 2 szobás lakással férjet keres, Lehetőleg fényképes, részletes választ ..Ke­reslek 1937” jeligére Magyar Hirdetőbe. Felszabadulás tér 1. Tanítónő levelezne pe­dagógussal házasság céljából 24—40-ig. „Együtt tanítanánk” jeligére fényképes le­veleket, Debrecen, Ár­pád tér 5. Komoly gondolkodású* mélyérzésű. szenve­délymentes, 31 éves nőtlen. jólkereső szakmunkás, megis­merkedne házasság céljából egyszerű, 172 cm-nél nem magasabb, i óalakú leánnyal. Vá­laszt lehetőleg fény­képpel „Aki mer az nyer” jeligére hirde­tőbe. Bn„ Felszabadu­lás tér 1. 33 éves. érettségizett értelmiségi, jómegjele­nésű. 169 cm, jó anya­giakkal. megismerked­ne hozzáillő tanult lánnyal, házasság cél­jából. Leveleket „Re­mény” jeligére hirde­tőbe. Bp„ Felszabadu­lás tér 1. Harminchét éves öz­vegyasszony. kétezer forint jövedelemmel, berendezett kétszobás lakással. 10 éves kis­fiúval. diplomás isme­retségét keresi házas­ság céljából. „Fehér orgona 58 TOO” jeligére. Bp.. Felszabadulás tér 1. hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom