Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1936

26 1. Erkel Ferenc: Hunyadi László. Nyitány. Játszotta a növendéki zenekar. 2. Ádám Jenő: Magyar dalegyveleg. Énekelte a növendéki énekkar. 3. Vályi Nagy Géza: Hadúrhoz. Szavalta: Pénzes János III. é. növ. 4. Ünnepi beszéd. Elmondta: Csura Miklós igazgató-tanár. 5. Horthy-induló. Játszotta a növendéki zenekar. Január 10-én, a Kormányzó Úr ö Főméltósága 1923. évi magas látogatását megörökítő emléktábla leleplezési ünnepélyét tartottuk meg. A felekezetek szerint megtartott istentiszteletek után az intézet parancs­noka ünnepi beszéd kíséretében leplezte le az emléktáblát, majd a növen­dékek díszmenetben vonultak el a Zrinyi-szobor és hősi emlékmű előtt. Március 15-ét, az alkotmányos szabadság megszületésének évfor­dulóját, ünnepélyes istentiszteletekkel és az Önképzőkörnek a díszterem­ben megtartott díszülésével ültük meg. A díszülés műsora a következő volt: 1. Kerner Jenő: Kossuth-nyitány. Játszotta a növendéki zenekar. 2. vitéz Rózsás József: Márciusi tüzek. Szavalta: Molnár Adorján V. é. növ. 3. Zoltay M.: Magyar zászló. Bárdos L.: Katona-nóták. Énekelte a növendéki énekkar. 4. A magyarság katonai teljesítménye 1848/49-ben. Előadta: Rudnay Béla VIII. é. növendék. 5. Leopold: Magyar dalegyveleg. Játszotta a növendéki zenekar. 6. Földváry J.-—Várhalmi O.: Riadó. Jelenetezett karének zenekari kísérettel. — A szövegrészt, Petőfi: „Élet vagy halál“ c. költeményét Pénzes János és Garamszeghy- Géczy Péter III. é. növendékek mondták el. Május 30-án a világháború hősei szent nevének és emlékének ál­doztunk felekezetek szerint istentiszteletekkel és a Zrinyi-szobor és hősi emlékmű előtt megtartott ünnepéllyel, melynek műsora az alábbi volt: 1. Himnusz. Énekelte a növendéki vegyeskar. 2. Ünnepi beszéd. Elmondta: viléz Csatáry József ezredes, az intézet parancsnoka. 3. A hősi emlékmű megkoszorúzása. 4. Fel a zászlót. Énekelte a növendéki énekkar. 5. Gyula diák: A boldog szunnyadókhoz. Szavalta: Pénzes János III. é. növ. 6. Magyar Hiszekegy. Énekelte a növendéki énekkar. 7. Díszmenet. Június 8-án hálaadó istentiszteletekkel és záróünnepéllyel zártuk be a tanévet. Ekkor osztotta ki az intézet parancsnoka a jutalmakat és a pályatételek díjait. c) Hivatalos szemlék. Látogatások. vitéz nemes Marschalkó Kornél m. kir. altábornagy, neve­lésügyi szemlélő, az elmúlt tanévben két ízben szemlélte meg intézetünket: elsőízben október 20—22. közötti időben, másodízben pedig március 1. és 2. napjain. vitéz Horváth Győző ezredes, a H. M. 9. osztályának vezetője szeptember 24. és 25-én, valamint február 22. és 23-án végezte hivatalos látogatásait intézetünkben. Dr. Haász István róm. kát. tábori püspök úr ő méltósága már­cius 4-én nagybőjti szózatot intézet a díszteremben egybegyiilt róm. kát. tiszti és tanári karhoz és növendékekhez. Dr. Soltész Elemér protestáns tábori püspök úr ő méltósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom