Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1935

11

Ha annyi volna nálunk a vasakaratú ember, mint ahány lángész futkos szerte országunkban, akkor bátran nekifoghatnánk a Szahara gyarmatosításának.

Mi a kitartásra való nevelés titka? Elsősorban minden esetre a kényelem szeretetre való hajlamot kell megölni a gyermekben. Már Kant megmondta, hogy a kényelemszeretet a legnagyobb baj az ember életében. Munkához, mégpedig rendszeres munkához kell szoktatni az ifjúságot és dicséretekkel, bíztatással kimutatott örömmel el kell őket vezetni a jól végzett munka feletti gyönyörűség érzéséhez.

Gyermekünk minden ténykedését hassa át az alaposság. Inkább keveset tanuljon, de azt alaposan. Szoktassuk rá, hogy minden ismeretnek a gyökerét kutassa. Ma sajnos már olyan sok mindent kell tanulnia a gyermeknek, hogy alaposan semmit sem tanulhat. Az iskola is sokat követel, de a szülők sem mindig kíméletesek. A mai gyermek zenét, nyelveket, kézügyességet, mozdulatművészetet, táncot, a sportok számtalan ágát, festést, rajzolást és én nem tudom még mi mindent egyszerre kénytelen tanulni. Csoda-e, ha megcsömörlik és szellemi emésztő funkciója felmondja a szolgálatot. Már most is sok a kontár, de mi lesz 50 esztendő múlva, ha így folytatjuk? A felületesség az egyénnek is nagyon sokat árt, a nemzetre nézve pedig egyenesen katasztrófa.

A kötelességteljesítés alól majdnem minden gyermek keresi a kibúvót. Ezt nem szabad engedni. Amikor munkáról van szó, el kell előtte zárni az összes utakat, hogy kényszerüljön a lelkiismeretesség ösvényén járni. így lassan megszokja a becsületes munkát.

A katonai nevelés szereti a változatosságot, de ennek alkalmazásában megköveteli a rendszert. Sem a test, sem a lélek nem lehet szokások rabja. Az örökös testi egyformaság tunyává, a lelki pedig butává teszi az embert. A gyermek életét színessé kell tenni, de ebben is tartsunk rendszert. Sportolása legyen sokoldalú és dolgozzék testének minden porcikája. A lelki táplálék is legyen változatos. Frissítsük fel rövid időközökben korlátok közé szorított szellemét.

Befejezésül meg kell említenem, hogy a katonai nevelés egyáltalán nem zárja ki, sőt szigorúan megköveteli a vallásosságot. A harcoló embernek egyedül Isten neve adhat megnyugvást. A magyar katonánál a vallásosság különben is hagyományos. A katonai nevelés pedig arra törekszik, hogy mindenki elismerje a legádázabb küzdelem közepette is, hogy él az Isten. Él a hadvezér lángelméjében, a huszár kardjában, a tüzér ágyújában és a gyalogos „Rajta“ kiáltásában. A katonai nevelés örök emberi értékeket ültet el az ifjúság szívébe. Harcra, háborúra edzi a nemzet színe-javának testét és lelkét és ezzel a törekvésével a leghathatósabban szolgálja a békét. Férfias kiállásra, acélos izmokra, szívós lelkekre, akaraterős, küzdeni tudó alapos emberekre béke idején is szükség van. Elpuhult, férfiatlan, erőtlen és erélytelen önző emberekkel megterhelt nemzetek vívják a világtörténelem legszomorúbb harcát. Egy vértelen, zajtalan, színtelen és látszólag eseménytelen hosszú-hosszú nagy csatában agyonverik és temetik önmagukat.