Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933
13 megrakva emberekkel. Sokszor felhallatszik tört magyarsággal az éljen Magyarország és a Nem, nem, soha. Végre megérkeztünk. Fogadás az udvaron. Az olasz iskolaparancsnok Col. Maggiani végigmegy a csoport arcvonala előtt, majd tisztikara élén szép katonás beszéddel üdvözli fiainkat. Fogadás után az elhelyezési körletek elfoglalása. Meglepő ennek a külsőleg ódon kinézésű — kétszáznegyven éves — épületnek belső tisztasága, rendje, csinossága. A pécsi csoport a harmadik emeletre kerül, ahonnan elbővülő kilátás kárpótol a sok cikk-cakkos lépcsőért. Előttünk az öböl nagy része félkörben, a háttérben Capri szigete int hivogatólag felénk. Rögtön az elhelyezkedés után ebéd a növendéki étteremben. Az ebéd meglehetős gyorsütemü. Két órakor már indulnunk kell Pompejibe. Ismét végig az állomásig lelkes tüntetés a magyar nemzet mellett. Már vár a kes- kenyvágányú villamos különvonatunk s a beszállás után gyorsvonaíi sebességei száguldunk a Vezúv Iába mellett Pompejibe. Egyik ámulatból a másikba estünk. Micsoda pazar freskók díszítik a kétezer évesnél öregebb falakat. Az akkori vízvezeték még most is működik. Iszik is a közkutakból mindenki, mert ilyen öreg vízvezetékből máshol bajosan ihatnék. Kattognak a fényképezőgépek, minden növendék sok felvétellel akar hazajutni. 72 7 tájban utazunk vissza Nápolyba s egyenesen a városháza elé megyünk, hogy a város főpolgármestere előtt tisztelegjünk. Fogadás után felmegyünk a II. emeleten levő díszterembe, ahol sokan várakoznak ránk. A főpolgármester frappáns, lelkes beszéddel üdvözli Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos szabadságszerető, az olaszok mindig kedves testvérnemzetének képviselőit az örök és történelmi barátság jelével és Magyarország éltetésével. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után hűsítőket szolgáltak fel. Igen kedves, közvetlen, igazán testvéries szeretettel párosult társalgás után díszmenetben víg zeneszóval vonultunk szállásunkra. 7-én reggel már 6 órakor talpon a csoport. Indulunk a hajóállomásra és szeretetreméltó vendéglátó házigazdáink, az iskolaparancsnok és tisztikara, valamint Lezzi magyar főkonzul és titkára kíséretében hajóra szállva elindultunk Capriba. Kellemes meglepetést keltett a két órás tengeri úton a növendékek olasz nyelven énekelt Giovinezzája. A magyar dalokat is lelkes tapssal jutalmazták kísérőink. Leírhatatlan szép és megkapó az a kép, ahogy megközelítjük Capri szigetét. Egyszer csak megváltozik a tenger színe, átcsap a világos és sötétibolya árnyalatába. Mindjobban és jobban kibontakozik a kikötő a fecskefé- szekszerűen sziklaoldalba épített házaival és nyaralóival. Ahogy hajónk zeneszóval köt ki, óriási érdeklődés nyilvánul meg. Alig tudunk a közelben lévő strandra jutni, ahol azután végre teljesedik szívünk vágya és egy-két perc múlva a tenger enyhe hullámain versenyt kacag a sok magyar fiú a verőfényes nap sugaraival. Van ám nevetés, móka, amikor véletlenül egy-egy növendék egy nagy „slukkot“ kap be a tenger vizéből. Meg is jegyzi valaki nagy öklendezve: „Nem is hittem volna, hogy ennyire igaza legyen Kresadlo főtanár úrnak a tenger ízét illetően.“ Kár, hogy rövid ideig tartott ez az üdítő tengeri fürdő. Máris menni kellett a fogaskerekühöz, melyen feljutottunk Capriba. A csoport a szűk kis téren sorakozik, megkezdődik a hivatalos fogadás. Ember ember hátán, együtt az egész nemzetközi fürdőközönség, akik között magyarokat is fedezünk fel.
