Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933
n akart menni akár jószántából, akár a hátsó nyomás folytán, egy pillanat alatt fürdőkáddá változott át. No azért egy páran nem úszták meg szárazon a többiek és a növendékek nagy mulatságára. Meg is jegyeztük, hogy ily kedélyes, de a mellett hatásos karhatalmat és fegyverhasználatot még nem láttunk. Várakozásunk alatt, alig hogy elhelyezkedtünk, megjelenik vezetőségünk előtt a hófehérruhás és parafasisakos rendőröktől hajtott gondola, amelyben díszruhás csendőrtiszt jelenti, hogy az olasz királyt képviselő genovai herceg kéreti vezetőnket, kit vendégül lát a páholyban, hogy onnan nézze végig a versenyt. Végre, majd két órás várakozás után halljuk a startot jelző ágyulövést. Kimondhatlan izgalom, lárma üli meg Velencét, teljes gázzal dolgoznak a motorfecskendők. Majd nagy örömrivalgás a Rialto-híd felől, hirtelen szabaddá válik a csatorna közepe s feltűnik a győztes, behozhatatlan előnnyel sikló pirossapkások gondolája. A „futottak még“ jelzésű gondolák után a királyi páholy előtti finisre a karhatalom leszerelt, szabaddá válik az út. Most valóban nincs egy tenyérnyi vizes hely sem a Canale Granden. Keresztül-kasul eveznek mindkét irányban a legnagyobb lelkinyugalommal, nem idegeskednek, hanem énekelnek, nevetnek, s amikor mi már a második lisszai tengeri ütközetet véljük látni, akkor egy alig észrevehető karmozdulat az evezőn és megmenekül a derékbaszeléstől a gondola. Felejthetetlen szép képet nyújtott ez a carneválszerü jelmezes baldachinos gondolafelvonulás. A verseny befejezte után két hajón sétahajózáson vettünk részt a Szent Márk-térig, ahol 30 perces szabad kimenőben részesültünk. Amerre csak mentünk a Canale Grandén a járdákról, házakból, hidakról most már mindenütt mint ismerősöket lelkesen üdvözöltek az evviva' Ungheria és a per PUngheria eja-eje-alala kiáltásokkal, amire mi mindenütt a dörgő szittya huj-huj hajrával válaszoltunk. A Szent Márk-téren rövid 30 perc alatt még térzenét is adott zenekarunk és kimondhatatlan lelkesedést váltott ki befejezésül a Giovinezza. Biztosra veszem, hogy oly tapsorkánt, oly éljenzést a Szent Márk-tér csak Olaszország nagy fiának, Mussolininak beszédekor hallhat. Rövid a félóra. Egyszerre tíz ember is érdeklődik, kérdezősködik, a növendék nem tudja, hogy kinek feleljen, ha véletlenül meg is ért egy-egy kérdést. Nagyszerű némajáték ez. Van dolga a kéznek-lábnak. A pályaudvarra már sötétben indulunk. Megkapó látvány a kivilágított város hajóival, gondoláival. Megérkezés után rögtön indul vonatunk az örök város felé. A vacsorát növendékeink a mozgó vonaton fogyasztják el. Jó fáradtak a fiúk, a mohón elköltött bőséges hideg vacsora után mindenki felkeresi fekvőhelyét, s már Pádua elérésekor valamennyien az igazak álmát alusszák. Jó magasan jár már a nap, amikor ébredezni kezd a növendék-sereg. Toscanában vagyunk, a Trasimeno-tó mellett száguld vonatunk, elhagytuk már az Appeninek kopár, magas csúcsait, majd elérjük a Tiberist,— ennek völgyében haladva tíz órakor befut vonatunk Rómába. Itt is igen meleg a fogadtatás, Ricci testnevelési államtitkárral és Santi Orfeo presidentével az élén. Fellépésünk, díszmenetünk itt is tapsorkánt arat. Bevonolunk a Via Mon- tellon levő Enrico Pestallozi iskolában berendezett nagyszerű szállásunkra, a fogadásunkra kirendelt avantguardisták és baliliáktól kísérve, kik az iskola előtt díszmenetben vonulnak el előttünk. A Pestalozzi-relief megkoszorúzása után elfoglaljuk szállásunkat. Felderül a növendékek amúgy is mosolygó arca a jó kényelmes ágy és a csem- pézett mosdók láttára.
